REJTETT VÁGYAK

2011. május 08, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Mert mindenki saját kívánságaitól vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.

Imádkozzunk!
Istenünk, egyedül te látod azt, hogy valóban vágyakozik-e a szívünk most utánad. Mindenképpen szeretnénk megköszönni, hogy elkészítetted ezt a csendes órát. Köszönjük, hogy így alkottad meg a világot, hogy legyen a munkanapok között pihenés is, hogy ne csak mi dolgozzunk, hanem kiszolgáltassuk magunkat neked, és kérjük, hogy te munkálkodj bennünk, annyira félkész állapotban vagyunk lelkileg.
Könyörülj rajtunk! Ne mondj le rólunk! Kezdd el kegyelmesen, vagy folytasd türelmesen a te bennünk végzett megváltó munkádat.
Köszönjük, Atyánk, mindazt a jót, amit kaptunk tőled az elmúlt héten. Köszönjük, hogy a próbákkal, a nehézségekkel is nevelni akarsz minket.
Bocsásd meg, hogy oly sok zúgolódás és elégedetlenség hangzik el a mi ajkunkon. Bocsásd meg, hogy ha a csendre elkészített időt is másra fordítottuk. Bocsásd meg, ha előbb kértünk tanácsot sokaktól, mint hogy hozzád fordultunk volna bizalommal. Bocsásd meg, hogy oly sok hitetlenség, önhittség van még mindig bennünk, és nem vesszük komolyan, megváltó Urunk, amit mondtál, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk.
Kérünk, légy irgalmas nekünk. Legyen a te bűnbocsátó kegyelmed jele, hogy most egészen személyesen megszólítasz minket. Egyedül te tudsz meggyőzni arról, hogy mi az igazság, egyedül te tudsz elsegíteni minket helyes önismeretre, és annak a megismerésére is, hogy ki vagy te és mit kínálsz nekünk.
Bátoríts minket, Urunk, hogy akármilyen kicsi hittel, de mégis hittel nyújtsuk a kezünket feléd, engedjük, hogy kiemelj abból a mélységből, ahol vagyunk, engedjük, hogy megajándékozz minket, hogy legyen mivel elfogadnunk ajándékaidat. Növeljed a hitünket, kérünk.
Köszönjük, hogy te mindig úgy közelítesz hozzánk, mint aki gyógyító, szabadító, ajándékozó Isten vagy.
Ámen.

A közelmúltban a Királyok könyvének azokkal a fejezeteivel kellett foglalkoznom, amiből egy részletet olvastunk az elején. Eközben választ találtam arra a kérdésre, amit sokan feltesznek értetlenül, és botránkozva: hogyan lehetséges az, hogy még egy Géházi is, aki Elizeus próféta szolgája, segítőtársa volt, elkövethet ilyet, hogy hazugságok sorozata árán jut valami olyan anyagi előnyhöz, ami őt nem is illeti meg. Hazudik is, csal is, mohó is, kapzsi is. Azután az egészet letagadja. Mert ez a kérdés más megfogalmazásban így hangzik: hogyan lehetséges az, hogy olykor derék, vallásos emberek is olyasmit követnek el, esetleg olyan bűnt, amit maguk sem tételeztek fel saját magukról, a környezetük meg végképp nem tudja hova tenni. Hogy lehet az, hogy egy ilyen derék ember erre képes?
Nézzük meg röviden, miről is szól Géházi története, és utána keressünk választ erre a kérdésre, mert mindannyiunknak nagyon tanulságos ez.
Kr. e. 850 táján történt ez. A szír hadvezér, Naamán, leprás volt, és Isten Elizeus próféta által meggyógyította őt. Elizeus viszont azt akarta, hogy egyértelmű legyen ennek a pogány embernek, hogy Isten gyógyította meg, éppen ezért semmilyen ajándékot nem fogadott el tőle honoráriumként.
Elizeus szolgája, Géházi, igen helytelennek tartotta ezt a nagyvonalúságot, és arra gondolt, hogy ő mégis szerez valamit abból a sok ajándékból, amit magával hozott ez a gazdag pogány. Utánafutott, és egy hazugsággal mégis zsákmányul szerzett valamit abból, amit Naamán hozott. Ezt letagadta Elizeus előtt, és a büntetése az lett, hogy Naamán betegségét, a leprát, megkapta, sőt az utódai is szenvedtek e miatt a betegség miatt. Szörnyű a bűn, mert halmazati, és az Isten dicsőségét árnyékolja be. Szörnyű a büntetés is, mert nemcsak ő szenved miatta, hanem még a gyermekei is.
Mi az oka annak, hogy egy ilyen derék ember, aki Isten közelében él, képes ilyen bűnökre? Két okot említ leggyakrabban a Szentírás.
Az egyik: Géházi bűne nem azzal kezdődött, hogy a szekérkaraván után futott és hazugsággal megszerzett valamit magának. Ennek az akciónak a mozgató rugóját így olvassuk itt: Azt gondolta, hogy utána futok, hogy kapjak tőle valamit. Volt valami éhség az ő szíve mélyén. Kapni akart valamit, és most alkalom nyílt erre, és ő élt az alkalommal. A szerzésvágy ott lapult ennek az egyébként derék embernek a szíve mélyén. Amikor Elizeus prófétai élességgel bevilágít az ő szívébe, éppen ezt leplezi le: „Most van az ideje annak, hogy szerezzél magadnak ezüstöt, ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, szolgálókat és szolgákat?” Most kell szerezned valamit?
Ott lapul a szív mélyén a szerzésvágy, aztán egyszer belobban, gondolat lesz belőle (azt gondolta, hogy utána megy, hogy kapjon valamit), és észre sem veszi, már fut utána. Megmozdul a keze, a lába, a szája, hazudik, mint a vízfolyás, és megérkezik a zsákmánnyal, amit gondosan elrejt.
A szív mélyén van valami vágy, amit talán ő sem ismert, de semmiképpen nem ítélt el, ebből a vágyból adott esetben gondolat lesz, a gondolat pedig mozgásba hozza kezét, lábát, nyelvét, és a bűn maga alá temeti az egész embert. Ez a bűnnek a természetrajza. A Biblia többször ír erről.
Ennyire igaz az, amit Isten mondott Kainnak a testvérgyilkossága után: vigyázz, mert a bűn az ajtód előtt leselkedik, rád vágyik, de te uralkodjál rajta (1Móz 4,7). Mint egy vadállat, lesben áll, hogy rám ugorjon, és amikor lehetősége van, meg is teszi, de nekem is lehetőségem lenne uralkodni rajta, csak ennek feltételei vannak. Majd ezt látni fogjuk.
Ennyire igaz az, amire Jézus figyelmeztette hallgatóit, ma minket is: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások” (Mt 15,19). A szívben van valami rejtett vágy, ebből gonosz gondolat lesz, és a gondolat megfogan, és már paráznaság, házasságtörés, gyilkosság, lopás lesz belőle.
És ennyire igaz az, amit Jakab levelében olvastunk, hogy az ördög ezen a három lépcsőn akar levezetni minket mindig. Van valamilyen kívánság az ember szívében, ő abba belekapaszkodik, megpróbál lerántani, és ha a kívánság megfogan, akkor bűn lesz belőle, a bűn pedig kiteljesedik és halált nemz. — és itt az örök halálra, a kárhozatra gondol a Szentírás. Kívánság, bűn, halál. (Jak 1,14-15). Az első lépcsőn lehet leginkább ellenállni, és Géházi ezt mulasztotta el.
Isten ma azt kérdezi tőlünk: tudjuk-e, mi van a szívünk mélyén? A legtöbb ember nem tudja. Ezzel nem is szoktunk foglalkozni. Van egy ösztönös tiltakozás is ez ellen: jobb, ha nem derül ki, hogy mi van ott.
Határozottan emlékszem azokra az alkalmakra, amikor Isten egy-egy csendeshéten, vagy egy megszokott vasárnapi istentisztelet során az Ő igéjével szinte belereflektorozott a szívembe, és elképedtem, hogy mi-minden van ott még, a sok jó mellett, mögött, alatt mi-minden lapul. Önző, mohó, hiú, gyilkos indulatok, kielégítetlen vágyak, és bármikor előfordulhat, hogy levegőt kap egy ilyen elfojtott parázs, lángra lobban, és átéli az ember azt, amit a szerencsétlen Géháziról olvastunk itt. Csak egy vágy. A szerzésvágy. Valami kielégítetlenség a szív mélyén, amit nem tudatosított, nem dolgozott fel, nem került Isten világosságába, sose ítélte el, de kampó az ördögnek, amibe belekapaszkodhat, és lerántja az embert.
Sokszor tapasztaltam, hogy gyerekkori sérelmek, elszenvedett igazságtalanságok, kielégítetlen, elfojtott vágyak, halmozódó keserűség, vagy olyan titkos és titkolt bosszúvágy lapul emberek szívében, amibe valóban belekapaszkodik a gonosz, és baj lesz belőle.
Sok embernek a lelke valóban olyan, mint egy virágos mező, ahol azonban a felszín alatt ottfelejtett aknák vannak. Lehet sétálgatni hosszú ideig úgy, hogy semmi baj nem történik, de ha egyszer az ember rálép valamelyikre, akkor robban.
Isten azt akarja, hogy ne maradjanak a benne bízók szívében, életében ilyen rejtett aknák. Ő világosságra akarja hozni a dolgokat.
Mert valóban úgy van — akik a bibliaolvasó kalauz szerint olvassák a Szentírást, tegnap éppen a 36. zsoltárt olvastuk — és olyan jellemző ez a fogalmazás: „a bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn.” A felszínén hangzik az Istent dicsőítő ének, az imádság, a kedves beszélgetés, a tudományos előadás, a felszínen úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, de a szíve mélyén ott suttog a bűn, és egyszer csak felemeli a szavát, és átveszi az uralmat, ha csak egy pillanatra is, mint Géházinál, és nagy baj lesz belőle.
Mi segíthet rajtunk? Óriási ajándéka Istennek az, amivel Dávid is élt, hogy kérhetjük: hozza világosságra a szívünk mélyén lévő dolgokat. Leplezze le a suttogó bűnt. Mert nem azzal akarok azonosulni, ami a szívem mélyén suttog és lapul, hanem az én Urammal azonosultam egyszer s mindenkorra. És csak az maradjon az én romlott szívemben, ami Őneki kedves. Ami Őneki utálatos, azt takarítsa ki onnan maradék nélkül. Semmihez nem ragaszkodom. Ez a radikalizmus hiányzik sok vallásos és olykor még hívő ember életéből is, hogy odaálljunk Isten elé: Uram, előled semmit nem akarok rejtegetni, tagadni, leplezni… Te leplezz le mindent énbennem, és adj ezektől szabadulást.
Olyan szépen kéri ezt Dávid a 139,23-24 zsoltárban: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, — sokszor én sem tudom, nem akarok azon járni, de lehet, hogy azon vagyok — és vezess az örökkévalóság útján!”
Én csak egy úton akarok járni, a te utadon. Akinek a szívében ott van ez a vágy, és eltökélten törekszik erre, azzal is előfordulhat ami Géházival, hogy még mindig vannak más vágyak is benne, és abból még gondolat is lesz, hogy utána futnék és valamit kellene szerezni tőle… de egyszer csak észbe kap: hoppá, ez nem az Isten útja. Akkor itt most mindjárt fordulok vissza, és nem megyek végig azon az úton, és nem lesz belőle pusztulás. De ehhez már az Istennel való szoros közösség kell.
A megoldás, a segítség az, hogy újra és újra odaállunk Isten elé és kérjük: vizsgáld meg az én szívemet, és ha akármi van benne, ami tisztátalan, szabadíts meg attól.
Mert erre nézve számos ígéretünk van. A korinthusi gyülekezet tagjainak volt ez különösen problémájuk, és Pál apostol mindkét korinthusi levélben többször visszatér erre. Csak két mondatot hadd említsek: az Úr megvilágosítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait… (1Kor 4,5). Nemcsak a cselekedeteket, mert ott kozmetikázunk, ügyelünk arra, hogy a látszat megmaradjon. A szándékokat, ami rejtve van, de ami rugó, ami motiválja a cselekedeteket, azt is meg akarja Ő tisztítani. És én is akarom, hogy Ő tisztítsa meg. „Ő világosságra hozza a sötétség titkait és nyilvánvalóvá teszi a szívnek szándékait.”
Vagy ugyanennek a levélnek a végén, az 1Kor 14,25-ben olvassuk, ahol azt írja: azért is menjetek igét hallgatni, mert miközben valaki hallgatja Isten igéjét, „szívének titkai nyilvánvalókká lesznek.” Isten igéje világosság. Belevilágít a szívembe és egyszer csak elképedek: Uram, nem gondoltam, hogy ennyi minden ott van még. Nem akarom, hogy ott maradjon, szabadíts meg tőle!
Nagyon nagy ajándék ez, és ezért kéri Dávid a 19,13 zsoltárban: Uram, a titkos bűnöktől is tisztíts meg engem, amiről még én sem tudok. Mindegy, hogy mi az. Ami szerinted bűn, az nekem nem kell. Én veled kötöttem szövetséget, te elfogadtál engem szövetségesednek. Ami ezt a szövetséget megrontaná, az nekem nem kell.
Itt csak az a kérdés, hogy akarja-e ezt valaki? Oly sok beszélgetésre emlékszem, amikor valaki elmondta, hogy mik a problémái. Néha az, hogy romokban van az élete, pedig tele van jó szándékkal, és Isten itt mit segíthetne… Egészen nyilvánvaló volt, hogy ott kellene ezt elkezdeni, hogy mindezt elmondani Istennek. Folytatva azzal, hogy ami te szerinted, Uram, bűn, azt én abbahagyom, kérem rá a bocsánatodat, és másként akarom folytatni. Ezt majd egy következő beszélgetésnél talán — mondták sokan. A romhalmaz maradt, a bajok csak növekedtek.
Kevés emberben van ott ez az eltökéltség, hogy nekem semmi nem kell, ami az Istennek utálatos. Tudom, hogy van még ilyen a szívem mélyén, vizsgálj meg engem, Uram, tisztíts ki onnan mindent. Tudom, hogy te ezeknek a helyére mennyei ajándékokat és áldásokat adsz. Nekem az kell, ami tőled való! Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled való. Erre vágyom én.
Ott van-e bennünk ez a készség? Ennek a hiánya az egyik oka annak, hogy néha nagy bukások vannak, és az ember nem érti, hogy ez hogyan következhetett be. Sok minden lapul a szívünk mélyén, akarunk-e mindezzel szakítani?
A mások ok pedig az, ami Géházinál megint nagyon szembetűnő, hogy más dolog Isten közelében élni, és más Istennel közösségben élni. Sok ember kerül Isten közelébe, akár csak úgy, hogy elmegy egy munkatársa temetésére, és ott kénytelen-kelletlen hall egy rövid igehirdetést. Az igén keresztül mindig Isten szólal meg. Megcsapja valami jó levegő, valami szokatlan levegő, s el is gondolkodik rajta. Akár úgy, hogy minden vasárnap ott van egy istentiszteleten és hallgatja Isten igéjét. De innen kifelé menet, már itt benn, meg a küszöbön kívül egészen más a beszédtémánk, másról gondolkozunk. És ahogy valaki a múltkor mondta: természetesen hétfőtől szombatig egészen más életet élek — ez azt jelenti, hogy még csak Isten közelébe került vagy sodródott, de fogalma sincs arról, mit jelent az élő Istennel közösségben lenni. Így még egyedül van az ember a kísértésekkel szemben, és menthetetlenül lemegy a három lépcsőn. Neki nincs ereje ellenállni, csak az Istennel való szoros szövetség tarthatná őt meg, hogy tudjon ellenállni a kísértésnek.
Géházi ott élt Isten közelében. Elizeus prédikációját hallotta, Isten csodáit látta. Ő is részese lehetett ezeknek, de mint a kavics belseje a vízben, száraz marad, belül érintetlen maradt. Ez a veszély mindnyájunkat fenyeget. Ez azokat nem fenyegeti, akik sose vágyakoznak Isten közelébe, és vasárnap eszükbe sem jut, hogy menjenek igét hallgatni. Ez a veszély minket fenyeget.
Ezért ma becsületesen meg kell vizsgálni: mi jellemez engem? Isten közelében éldegélő ember vagyok-e, vagy Istennel szoros közösségben élő, akinek nem két élete van. Mi az, hogy természetes, hogy hétfőtől szombatig minden más. Természetes, hogy az egész életem egységes. Isten lett az életem Ura, nemcsak vasárnap tíztől tizenegyig, hanem mindennap huszonnégy órán keresztül. Meg majd az örökkévalóságban is.
Ez jellemez-e minket? Mert csak ez ad védelmet a bukásoktól, és csak ez segít el oda, hogy a szívünk mélyén lapuló maradványoktól is megtisztítson minket Isten. Géháziban megmaradt sok minden a világból, és ezt el sem ítélte, nem is tartotta rossznak. Ennyire megsötétedhet valaki.
És hogy ez milyen nagy veszély, és éppen a Jézus közelében tartózkodó embereket fenyegeti, gondoljunk arra, hogy Péter is ugyanígy járt. Ott volt Jézus közelében, három éven keresztül együtt éltek. Mindent hallott, mindent látott, amit Jézus mondott és tett. De valami ott maradt a szíve mélyén. Tiltakozott az ellen, hogy Jézusnak meg kell halnia, és csak így lehet segíteni rajtunk. Őrajta is. Ő Péterségén is csak az segít, ha Jézus belehal abba, hogy ő olyan, amilyen. De ő nem olyan, ő hős, mert ő kész akár meghalni is Jézusért. Rajongott Jézusért, és nagypéntek hajnalán ez az ember képes esküvel letagadni, hogy valaha is ismerte Jézust. Tényleg azt mondjuk: megáll az ész. Hogy fordulhat elő ilyen? Azok után, meg egy ilyen emberrel? Így!
Ott maradt a szíve mélyén egy Jézussal szembeni tiltakozás, miközben rajongott érte. Nem azonosult Ővele, csak a közelében élt, de nem volt közössége Jézussal, amiben az Ő hullámhosszára hangolódott volna, amiben belsőleg is azonosult volna Ővele. Nem. Ő mást akart, mint ami végett Jézus jött. És egyszer jött egy kritikus helyzet Kajafás udvarán. Valaki azt mondta: ni, csak, te is az Ő tanítványa vagy. S megijed a nagy bátor hős, és elkezd esküdözni. Meglökték a szívét, kiborult, és elképesztő dolgok gurultak szét belőle.
Ezt több esetben láttam életemben, velem is előfordult. Innen tudom, hogy van ilyen. Derék, szorgalmas hívő emberek szíve mélyén is ott lapulhat egy csomó szenny, amit nem vagyunk hajlandóak elítélni, nem kérjük a mi Urunkat, hogy hozza világosságra, mert egészen nem akarunk világosságban járni. Csak az előnyeit szeretnénk az Ő közelségének, de nem vállaljuk Őt mindenestől a vele való közösségben.
Ez utóbbit nevezi a Biblia újjászületésnek. És ezt hívják keresztyénségnek. Ezért kértem, hogy énekeljük el az előbbi éneket, mert mit használ keresztyénségem, ha nem aszerint élek? Ha a számmal vallom Őt, de nincs mögötte az életem fedezete. Ha tele vagyok erőtlenséggel, ürességgel, nincs mondanivalóm mások számára, ugyanúgy élek gyakorlatilag, mint a világ. Éppen az a többlet nem jelenik meg az életemben, amivel szolgálhatnék másoknak, mint Isten embere.
Készek vagyunk-e arra, hogy radikálisan kérjük, hogy Isten tisztítsa meg a szívünket, és ebből a közelségből végre a vele kötött szövetségbe vágyakoznánk, vállalnánk Őt mindenestől, és az jellemezne minket, hogy az Ő akaratát akarjuk valóban cselekedni? Egyébként pedig ismétlődik újra és újra, hogy a bennünk levő kívánság megfogan, bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.
Ezért nagy evangélium, hogy Isten nem foltozgatni, javítgatni akarja a szívünket, hanem új szívet kínál. Mind az Ó-, mind az Újszövetség ezt az evangéliumot hirdeti meg. És Dávid, aki nem törődött bele abba, hogy ímmel-ámmal foltozgatott, gyenge hívő élete legyen, azt kéri: tiszta szívet teremts bennem, ó Isten! (Zsolt 51,12) Ez teremtés. Teremteni pedig csak az Isten tud.
Vágyunk-e mi arra, hogy ilyen új szívet, tiszta szívet teremtsen bennünk? Ha igen, akkor igen nagy különbséget élünk át ahhoz képest, ami Géházit jellemezte. Géházi birtokolni akart, parancsolni akart, szüretelni akarat. Aki új szívet kap Istentől, az azt mondja: Uram, nem én akarok birtokolni, megadod nekem azt, amire szükségem van, te birtokolj engem. Nem én akarok parancsolni, hiszen te is azért jöttél, hogy szolgálj és önmagadat adjad, te parancsolj nekem. Én nagy kiváltságnak tartom, hogy neked engedelmeskedhetem. Nem szüretelni akarok, hanem teremni. Gyümölcsöt. A Lélek gyümölcsét gazdagon, a te dicsőségedre, mások javára. Nem arra törekszem, hogy az én sok kielégítetlen vágyamat valahogy kielégítsem, hanem egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem szent igazságodat.
Ide radikalizálódik az, ha valaki komolyan akarja venni a keresztyénséget. És az ilyen embereket tudja használni Isten mások javára. A Géháziakat nem. Ő megszedheti magát, eldughatja, letagadhatja, kutyaharapást kutyaszőrrel, hazugságot hazugsággal próbálhat leplezni, aztán csúszik lefelé a lejtőn, ott lenn nagyot koppan akkor, azután elhallgat, leprás lesz ő is, meg a gyerekei is. Kell ez? Nem erre hív minket Isten! Arra hív, hogy általunk nem is sejtett lelki gazdagsággal ajándékozzon meg, hogy mi azzal tudjunk másokat is ajándékozni.
Szükségszerű-e az, hogy valaki a lejtő aljáig csússzék, és ott összetörje magát? Nem. És ez is evangélium ebben a történetben. Mert Isten még az ilyen Géháziknak is több lehetőséget ad arra, hogy megálljanak és visszaforduljanak. Először is azt kérdezi tőle Naamán, hogy rendben van-e minden? Ha neki még működne a lelki hallása, akkor ott mindjárt összetörne, és azt mondaná: dehogy van rendben! Azután hátra arc, menne haza, és nem fogadna el semmit. De azt mondja: rendben van.
Azután még egy nagy lehetőség a bűnvallásra: Elizeus sem esik neki és leszidja, amikor megjelenik, hanem azt mondja: honnan jössz Géházi? Újabb lehetőség: jaj, Uram, borzasztó, honnan jövök. Nagyon szégyellem. Képzeld, azt tettem, hogy… van-e erre bocsánat. De nem ezt mondja, hanem azt: nem ment a te szolgád sehova. Akkor nem lehet segíteni.
Ha valaki nem ragadja meg a bűnvallásra felkínált alkalmat, nincs keze arra, hogy elfogadja a bűnbocsánatot. Igen ám, csak ilyenkor már bevallani, hogy mit csináltam, az nagy szégyen. Ahogy ma mondják: nagy égés. Igen, de inkább égjünk itt a szégyen tüzében rövid ideig, mint majd odaát a kárhozat tüzében örökké.
Jézus erről nagyon élesen beszélt. Inkább vállaljam itt, mondjak le a bűn takargatásáról, és égjek a szégyen tüzében egy ideig, s meglesz a véleményük rólam, de ezzel lezárunk egy szennyes korszakot. Inkább ez, mint az örök büntetést szenvedni Isten ítéleteként.
Isten tehát arra bátorít minket ma, hogy ne tűrjünk meg semmit, ami tisztátalan a szívünk mélyén, kérjük Őt, hogy adjon nekünk új szívet, és ne érjük, be azzal, hogy időnként az Ő közelébe mehetünk, hogy legyen vele folyamatosan ápolt, egyre mélyülő, gazdag lelki közösségünk itt is, és majd az örökkévalóságban. És legyen valóban személyes imádságunk az 512,2 ének:

Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat s minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem
Szent igazságodat, szent igazságodat.

Imádkozzunk!
Istenünk, hisszük, hogy hallottad és meghallgattad ezt az énekben elmondott kérésünket is. Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyen ez személyes és fontos kérésünk.
Bocsásd meg, hogy olyan kis igényűek vagyunk ezen a téren. Miközben másokkal szemben olykor nagy igényeket támasztunk, mi beérjük azzal is, hogy néha néhány percet, egy-két órát a közeledben töltünk, de nem vágyunk arra, talán olykor félünk is attól, hogy egészen kiszolgáltassuk magunkat neked, és alárendeljük magunkat a te akaratodnak. Egyedül Szentlelked tud meggyőzni minket arról, hogy ezzel tesszük a legfőbb jót magunknak is, szeretteinknek is.
Segíts el ide, kérünk, minél többünket. Adj nekünk világosságot, hogy lássuk, mi az, ami még elválaszt tőled, ami nehezíti, hogy szolgáljunk neked, amivel a magunk dicsőségét keressük és nem a tiédet.
Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb gondjainkat, terheinket is.
Könyörgünk betegeinkért, különösen azokért, akik élet és halál mezsgyéjén vannak. Könyörgünk azokért, akik ápolják őket. Könyörgünk azokért, akiktől távol áll, hogy felismerjék, kik ők valójában, s akik még nem ismernek téged sem.
Használj minket is arra Urunk, hogy bármilyen erőtlenül, de tudjunk rád mutatni, a mi életünk is dicsőítsen téged, és adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, hogy tudjunk igét mondani másoknak.
Kérünk, tedd téged dicsőítő istentiszteletté a szombati együttlétünket is majd. Kérünk, hogy a konfirmandusok közül is minél többen már most megismerjenek téged. Köszönjünk neked, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Segíts ebben a csendben elmondani a magunk imádságát.
Ámen.