ANYAGI ÉS LELKI ÉRTÉKEK

2011. január 02, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert Ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, dicsőítünk téged ennek az új esztendőnek első vasárnapján. Megváltó Urunk Jézus Krisztus, ez a vasárnap is a te feltámadásodra emlékeztet minket. Az az életünknek a gyökere, forrása, alapja, hogy te dicsőségesen feltámadtál, bűnön, poklon, síron egyedüli győztes vagy és úgy imádkozhatunk most is hozzád, mint akiről tudjuk, hogy élsz és uralkodsz örökkön örökké.
Bocsásd meg, Urunk, hogy ezt oly sokszor elfeledjük, vagy ha az eszünkben megmarad is, nem szivárog le a szívünkbe, és nem merjük feltétel nélkül, nagy nyugalommal rád bízni magunkat.
Kérünk, bocsáss meg minden veled szembeni bizalmatlanságot és kishitűséget. Szabadíts meg minket ezekből. Szeretnénk úgy tekinteni erre az ismeretlen új évre is, mint aminek te vagy az Ura. Szeretnénk bizonyosak lenni abban, hogy semmi nem történhet velünk véletlenül. Szeretnénk ragaszkodni a te igéd kijelentéséhez, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat szolgálja.
Segíts ezzel a reménységgel és derűvel előre tekinteni. Kérünk, legyen ebben az évben még inkább a te igéd a mi lábaink világossága. Világíts bele most is igéddel a szívünkbe.
Kérünk, szólíts meg minket most is. Jó, hogy te pontosan tudod, melyikünk milyen helyzetben van, mivel küszködik, milyen terheket hordozunk. Köszönjük, hogy úgy jöhetünk eléd, amint vagyunk. És hozzád hozhatjuk a bűneinket is abban a bizonyosságban, hogy ha megvalljuk azokat, te leveszed rólunk bűneink terhét.
Kérünk, legyen ez a csendes óra most a te bennünk való munkálkodásod áldott alkalma.
Ámen.

Ebben az igében, amit sokan olvastunk néhány napja a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint, két értéket tesz egymás mellé a szentíró: a pénzt és az Istennel való közösséget.
Pénzen most többet értsünk, mint az, amivel fizetünk a pénztárnál. Jelentse ez az anyagi javak összességét úgy, ahogy Luther Márton olyan kedvesen és szellemesen sorolja, amikor a Mi Atyánknak azt a kérését magyarázza, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Azt mondja: itt gondoljunk mindarra, ami életünk anyagi feltétele: az élelemre, a ruházatra, a lakásunkra, a családra, az emberi kapcsolatokra, de még a szakmai sikerekre is, a hivatásunkban elért eredményekre — mindarra, ami az élet anyagi feltétele. De a teljes életnek lelki feltételei is vannak. Erről sokan sokszor elfeledkeznek, ezért lett ilyen szegényes az életünk, amilyen.
Alapigénk egymás mellé teszi ezt a kettőt: az élet anyagi és lelki feltételeit. Nem kell ezeket egymás ellen kijátszani. Ezek egymással nem helyettesíthetők, de nem azonos jelentőségű értékek. Ez az ige éppen ezt a kérdést intézi hozzánk, amire így új esztendő elején fontos becsületes választ adni: Mi a helyük ezeknek az értékeknek a mi értékrendünkben? Melyiknek mekkora a jelentősége? Egyáltalán megvan-e mind a kettő mindannyiunk életében? Mert sokszor észre sem vesszük, úgy kimarad mindaz, ami Istennel kapcsolatos, ami lelki.
Gondoljunk csak ilyenekre: karácsony ünnepén nagy családi találkozások voltak. Vannak családok, akik csak egyszer egy évben találkoznak. Órákig beszélgettünk. Miről? Megtárgyaltunk mindenkit, aki nem volt jelen, szidtuk a mindenkori vezetést, kiöntötte ki-ki a panaszait, az elégedetlenségét. Sok mindenről beszéltünk, és ha kínos csend állt be, akkor kerestünk valami semleges témát. Bírjuk ki valahogy, éljük túl ezt a találkozót is. És az Úr Jézus neve talán el sem hangzott az Ő születésnapján.
Isten dolgai sokszor teljesen kimaradnak egy ilyen beszélgetésből, és észre sem vesszük. Talán nem is hiányzik.
Vagy hányszor elmondják szülők: én a gyerekemnek mindent megadok. És az a gyerek soha nem hallotta Isten szent nevét a szüleitől, soha nem hallotta őket imádkozni, sose kerül elő a Szentírás, Isten igaz igéje az asztal körül vagy bármikor a családi együttlétek alkalmával.
Közben észre sem vesszük, mekkorát hazudunk, amikor azt mondjuk: mindent megadtam neki. Folytatni kellene a mondatot: mindent, ami az életének az anyagi feltételeihez tartozik. Mintha nem lenne lelke annak a gyereknek. A lelket nem kell táplálni, tisztába tenni, foglalkozni vele, karbantartani.
Aztán olyan is a közélet, mintha nem lenne lelkük az embereknek.
Nem akarom sorolni a példákat tovább, legfeljebb még azt említem, hogy a reggeli készülődésünkben mekkora helyet kap az Istennel való közösség ápolása? Még aki nem cicomázza magát hosszú ideig a tükör előtt, az is belenéz reggel a tükörbe. Valamennyire próbáljuk rendbe hozni magunkat, aztán úgy indulunk el. És az Istennel való közösség kinek fontos? Fordítunk-e annyi időt legalább a lelkünk táplálására, mint a testünkére? Belenézünk-e naponta egyszer legalább az Isten igéjének a tükrébe, ahogy a Jakab levelében olvassuk, hogy a lelki ziláltságunkat is észrevegyük?
Szóval egyáltalán nem olyan természetes, és egyáltalán nem olyan bizonyos, hogy valakinek az életében mindkét értékcsoport jelen van. Annyira az anyagiakra koncentrálunk, annyira túlsúlyba kerül a velük való foglalkozás, hogy elsorvad a lélek, vagy kimarad egészen az Istennel való közösség.
Ez az ige azért teszi egymás mellé a kettőt, hogy mindkettő az azt megillető helyet foglalja el az életünkben. Mert melyiket tartjuk fontosabbnak? Melyik szenvedhet hátrányt, amikor a másikat előnyben akarjuk részesíteni, és miért? Melyik nélkül tudjuk jobban elképzelni az életet? Vagy mi ad nekünk biztonságérzetet, nyugalmat: ha sok pénzünk van, vagy ha nagyon erős és eleven az élő Istennel való közösségünk?
Aki ezekre a kérdésekre őszinte választ ad, annak van reménye arra, hogy előbbre léphet, és akár ez az esztendő rendezheti életében ezeket a dolgokat.
Legyünk józanok, és ne beszéljünk nagyképűen és képmutatóan a pénzről. Pénzre szükségünk van. Anyagi javakra szükség van. Isten pontosan tudja, hiszen Ő alkotott minket. Jézus életében is megvolt ennek a hangsúlya. Belefoglalta a Mi Atyánkba is: a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Ezek az esztendők, amiket most élünk, nem a családi tőkefelhalmozás évei. Sok embernek az elemi létfeltételek előteremtése is nagy erőfeszítésbe kerül. Eközben mégis kísért mindannyiunkat, hogy csak az anyagiakra koncentráljunk. Sőt az is, hogy sok ember nem tudja, mi az elég. Belekerülnek a szerzés igézetébe, és már nem is ők osztják be az idejüket, erejüket, hanem ez az idegen erő kezd uralkodni rajtuk. És ebből könnyen következnek ilyen életveszélyes megállapítások: nem érek rá Isten dolgaival foglalkozni, hiszen elő kell teremtenem a szükséges anyagiakat.
De vajon jó-e ez a szembeállítás, hogy emiatt nem érek rá az Isten dolgaival foglalkozni? Ennél még rosszabb, amikor valaki azt mondja: én nem szorulok rá, hogy Istennel közösséget keressek, hiszen pénzért mindent meg lehet szerezni. A legrosszabb pedig az, amikor valaki kénytelen megállapítani: már nincs lehetőségem az Istennel kapcsolatot keresni — mert véget ért a földi élet, és arra csak ezen a határon innen van lehetőségünk.
A Biblia azt tanítja nekünk, hogy ez az Isten nélküli állapot a kárhozat, a pokol. Ebbe születünk bele mindnyájan, és aki úgy tölti el a földi életét, hogy csak az anyagiakra van gondja, az ebben az állapotban hal meg, és akkor kiteljesedik és véglegessé válik számára ez az Isten nélküli állapot. Ettől akar megmenteni minket a mi Istenünk.
Jézus azért jött, karácsony, nagypéntek, húsvét azért volt, hogy legyen mód kiszabadulni ebből. Az evangélium azért hangzik, hogy eljusson hozzánk annak a jó híre, hogy van lehetőség kiszabadulni, hogy több az élet, mint az eledel. Hogy emberi életet az él, aki nemcsak kenyérrel él, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.
Ezért teszi fel itt a levél írója a gyakorlati kérdések között ezt a kérdést is, hogy melyik hol áll egy-egy ember életében? Azt mondja: Ne legyetek pénzsóvárak, hanem becsüljétek meg nagyon ezt a lehetőséget, hogy Isten így szól: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ez mind a kettő fontos, hogy a maga helyén ott legyen az ember életében.
És mivel a Biblia gyakran szól erről, szeretném most néhány jól ismert bibliai történetre emlékeztetni a testvéreket, hogy mind a két érték a maga helyére zökkenjen, és lássuk, hogy mi a különbség is a kettő között.
Akinek van szeme a látásra, az a gyakorlatból is látja, és a Szentírás is tanít minket arra, hogy az anyagi értékek nagyon szűkös határokon belül jelentenek csupán segítséget. Például csak ebben a földi életben vehetjük igénybe a segítségüket, és még itt sem mindig hasznosak. Nem lehet mindent pénzen megvenni. Nem lehet életet, egészséget vásárolni. Nem lehet időt vásárolni. De nem lehet semmiféle anyagi jóért vigasztalást, reménységet, belső békességet, erkölcsi tartást kapni. Nagyon szűkös keretek között működnek az anyagiak.
Ugyanakkor ha valakinek az élő Istennel igazi mély, hitbeli közössége van, akkor a szűkségben is, a bőségben is, meg akkor is, amikor már fabatkát sem ér semmi anyagi jó, a halálunk után is, ez az Istennel való közösség gazdaggá teszi. Ez az, ami az élet minden területén, minden időben és minden helyen megmutatja a maga értékes voltát.
Azért olvastam fel ezt a néhány mondatot a Lukács evangéliumából, mert Jézus itt világosan tanít erről.
Odamegy hozzá valaki és azt mondja: Uram, a testvérem nem akarja az igazságot, vagyis hogy az örökségből én is megkapjam azt, amit jogosnak tartok. S Jézus nem avatkozik bele ilyen vitába. Ezt döntsék el ők, erre vannak szabályok, tulajdonképpen itt nincs vitának helye. Ez egyértelmű, hogy mi kié kell hogy legyen. De hozzáfűz egy fontos mondatot: Vigyázzatok és őrizkedjetek attól, hogy csak az anyagiakra figyeltek, mert az életét akkor sem a vagyona tartja meg valakinek, ha nagy bőségben él.
Lehet, hogy bőven vannak anyagiak, de az életét ezzel nem tudja megmenteni, megtartani. És erre mondja el ezt a példázatot, hogy egy gazdag ember egyszer nem tudta hova tenni a termést. Új magtárakat épített. Mindent megtöltött, és akkor így szólt magához: „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” És akkor ezt mondja az Isten neki: Bolond, még ez éjjel meghalsz. „Egyél, igyál, mert van mit enni.” — És mikor fogod megenni? A holnapot nem éred meg. És a javaiddal megvásárolhatod a holnapot, vagy holnaputánt?
Milyen magabiztosság van emögött: sok javaim vannak sok évre félretéve. De te szerencsétlen, nincsen sok éved! Akkor mit csinálsz a javaiddal?
Teljesen elfeledkezünk sokszor arról, hogy más összetevői is vannak az életnek, mint az anyagi javak, hogy van Isten is, aki például életünk idejét kiméri. Vagy vannak mások is, akiknek meg a napi betevőjük sincs meg talán, nekem meg sok évre el van téve. Akkor talán lehetne ebből odaadni, nem? Eszébe sem jut. Nem számol Istennel, nem számol a másikkal. Csak azzal számol, amit meg lehet számolni.
Milyen szánalmas, szegényes, beszűkült szemlélet! Ebből akarja Isten kiemelni az embert és felemelni oda, hogy lássa a láthatatlanokat is, és egyéb értékeket is komolyan vegyen. Olyan értékeket, amelyek megtarthatják, megmenthetik az életét. Mert azt mondja: hiába él bőségben, az életét akkor sem a vagyona tartja meg.
Hanem mi? Az utolsó mondata ennek a példázatnak: „Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” Akinek nincs Istennel gazdag, valóságos, a hétköznapjait is bearanyozó lelki közössége, kapcsolata.
Akinek viszont van, az a legnyomorultabb helyzetben is elégedett, hálás, kiegyensúlyozott, sőt mondhatjuk: boldog.
Pál apostol évek óta börtönben volt, beteg volt, fázott. Kéri a kabátját, nélkülöz, és nem tudja, mi vár rá. Valószínű, hogy kivégzik. És akkor mit ír a filippi gyülekezetnek, ahonnan kapott egy kis szeretetcsomagot, meg kedves látogatást? „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,11-13).
Ez nem dicsekvés, ez beszámoló a tényekről. Eleven közössége van az élő Krisztussal, aki ott a börtönben is az ő leghűségesebb társa. Ott is ez a mikroklíma veszi körül, a Krisztussal való közösség, és ezen belül mindennek egészen más súlya van. Nem örül annak, hogy nélkülöz, de a nélkülözések közepette is elégedett és boldog. Mert a legtöbbet jelentő érték változatlanul ott van az életében, a Krisztussal való közösség.
És a levél folytatásában a filippieknek leírja: jól jött a segítség, és köszöni szépen, hogy egy kicsit enyhítik a szűkölködését, de nem ennek örül a legjobban, hanem annak, hogy ilyen szívük van a filippieknek, hogy Isten így munkálkodik bennük, hogy eszükbe jutott egy nyomorult a messze távolban egy sötét börtönben, valaki eljött személyesen, hozott egy kis csomagot. Én annak örülök, hogy az Isten így munkálkodik bennetek.
A hit többet lát. Nem csak ennyit: most jól laktam, hanem most is, holnap is, meg holnapután is a Krisztussal közösségben élhetek. És ha éppen nem sikerül jóllaknom, akkor is boldog vagyok a vele való közösségben. Ha meg több van, mint amennyi éppen mára szükséges, körülnézek, hogy kivel oszthatom meg, vagy elteszem holnapra, és akkor is boldog vagyok. De nem ezek az elégedettségem és a boldogságom forrásai.
Ugyanebben a levélben írja azt is: mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Ezt meg végképp nem érti egy nem hívő ember. Hogy lehet ilyet mondani? Azonban a folytatásban részletezi: ha kivégeznek, akkor én járok jól, közelebb kerülök Krisztushoz. Ha életben hagynak és kiengednek, megyek hozzátok és ti jártok jól, mert valami hasznomat még veszitek. Mindenképpen jól jár valaki.
Hogy lehet élet és halál kérdéséről, egy esetleges kivégzésről így gondolkozni? Úgy, hogy föléje emeli mindezeknek a Krisztussal való közösség, amiről sokat nem beszél, de ami bearanyoz mindent, ami meglátszik minden gesztusán, a hangulatán, a kedélyén, az embernek a munkabírásán, az emberi kapcsolatainkon. Mindenen.
Vagy pedig enélkül megint meglátszik a szegényesség és szürkeség mindenen. Mert akinek az életéből ez hiányzik, vagy Isten kínálja, és ott van, de nem kell neki ez a közösség, az mindig szegénynek érzi magát. Amikor gazdag anyagilag, akkor is.
Erre meg a tékozló fiú bátyja szomorúan jó példa, aki kesereg és háborog, amikor az apja levágatta a hízott borjút az elveszett fiú hazatérése alkalmából, és azt mondja: te nekem egy kecskegidát sem adtál, hogy mulassak a barátaimmal. Erre mond az apja egy súlyos és szomorú mondatot: Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tied. Most egy kecskegida miatt panaszkodsz? Igen ám, csak ennek a fiúnak semmit nem jelentett az apjával való közösség, meg az, hogy ami az apjáé, az az övé is.
Te mindig velem vagy — aki ezt átéli, hogy én mindig Istennel lehetek, Ő pedig mindig velem van, ahogy Jézus ígérte: minden napon a világ végezetéig, annak egészen más jelentősége lesz a szükségnek is, meg a bőségnek is.
Tudjuk-e valóban azt, amit Péter levele elején ír: „Isten mindennel megajándékozott minket, ami az életre és a kegyességre szükséges.” (2Pt 1,3). Ez azt jelenti: Isten a hívőnek mindent odaad, amire ebben az életben és az örök életben szüksége van. Aki csak az anyagiakra koncentrál, az még azt sem kapja meg, amire ebben az életben szüksége van, mert ebben az életben is nagy szükségünk van az Istennel való közösségre. Az örök életre nézve meg semmije nincs.
Akinek Istennel közössége van, az sokkal gazdagabb már itt is, akármilyen anyagiak között. És ha egyszer fabatkát sem érnek ezek az anyagiak, mert meghal, és ott már semmi nem számít, csak az, hogy van köze Istenhez vagy nincs, akkor meg zavartalanul működik tovább az Istennel való közösség.
Erre hívja fel a levél olvasóit alapigénkben a szentíró, és erre figyelmeztet minket Isten ennek az esztendőnek az elején. Anyagi értékek és lelki értékek egyaránt szükségesek. Isten kínálja mind a kettőt.
Sokan nem törődnek az Ő lelki kínálatával, arra nem érünk rá, arra nincs idő. Az nagyon fontos elméletileg, de a gyakorlatban naponta vajmi keveset teszünk azért, hogy amit Ő kínál, azt hálásan elfogadjuk és beépítsük az életünkbe. Csak az előbbiekre koncentrálunk, azért lesz ilyen szegényes az élet. És amikor egyszer eljön az utolsó pillanat, nem lehet rajtunk segíteni. Semmi nem marad, ami a halál után is érték lenne.
Ezért nagyon fontos, hogy kerüljön mind a kettő a maga helyére. Mert ha oda kerül, akkor átéljük azt, hogy sokkal több, amit az Isten jelenlétében, a vele való közösségben kap és átél az ember, mintha akármit meg tud szerezni magának. Erre meg a 4. zsoltár szép példa, amit Dávid akkor mondott el (ez esti imádsága volt), amikor Absolon fellázadt ellene és sajnos elég sokakat megszédített, és a nép jó része is Absolonnal tartott. Dávid egy kis csapattal menekül Jeruzsálemből, mert a fia ellen nem hajlandó harcolni, akármi lesz is, ő nem fog fegyvert a fiára. Azokkal, akik hűségesek maradtak hozzá és tele vannak félelemmel, menekülnek, rájuk esteledik, és a szabad ég alatt készülnek nyugovóra hajtani fáradt fejüket. Ezt az imádságot mondja Dávid: Uram, a te orcádnak a világossága ragyogjon fel rajtam és akkor nagyobb örömöm lesz, mint azoknak, akiknek sok a búzájuk és a boruk. A te jelenlétedben, annak az átélése során még ilyen helyzetben is nagyobb örömöm lesz, mint akik anyagi javakban gazdagok.
Gyerekkoromban úgy kívántak boldog új évet egymásnak az ismerőseim: bort, búzát, békességet, erőt, egészséget!
Dávid azt mondja: akinek sok bora és búzája van, annak nincs fogalma sem arról, hogy milyen gazdagságot jelent az Isten jelenlétében élni. No de üldöznek, üres a kezed, alig tartott veled néhány ember… Így van, és elég baj, hogy így van. Ő szenved emiatt. De ebben a lehetetlen helyzetben is azt vallja: nagyobb örömöm van így, mint akiknek sok boruk és búzájuk van.
Ezt el lehet mondani. Átélni, megtapasztalni azonban csak azok tudják, akiknek Istennel ilyen valóságos közösségük van, és ennek a gazdagságában másokat is tudnak részesíteni. Mert van olyan, hogy bőven vannak anyagi javak, de az Istennel való közösség nélkül az semmit sem ér. És olyan is van, hogy egyáltalán semmi anyagi jó nem áll rendelkezésre, nagy nélkülözés és szegénység van, de aki Istennel közösségben él, az még így is tud gazdagítani másokat.
Erről meg az győzött meg engem, amikor azoknak a lelkipásztoroknak a beszámolóit olvastam, meg személyesen is hallhattam, akiket Kárpátaljáról Szibériába, Erdélyből, meg a Duna-deltába hurcoltak el, és húsz-huszonöt évet kaptak, és abból hat-hét évet ezeken a nyomorúságos helyeken eltöltöttek, és semmijük sem volt. De mégis sokat tudtak adni azoknak, akiknek nem volt kapcsolatuk Istennel.
Mert akinek az élő Istennel ott is közössége volt, az a szó szoros értelmében tartotta a lelket a többiekben, és az ő puszta létük, az, hogy ott is derű, reménység, tartás volt bennük ugyanolyan nyomorult körülmények között, erősítette a többieket. És a többiek mondták el, mit jelentett nekik az, hogy volt egy-egy ilyen ember, aki tudott egy olyan mondatot mondani, ami Istentől kapott üzenet volt. Tudott úgy viselkedni a maga nyomorúságában is, vérhassal, tífusszal, éhezéssel küszködve is, hogy túléléshez segítette azokat, akiknek nem volt ilyen kapcsolatuk.
Valóban nem az anyagi javaktól függ, hogy ki milyen hasznos lesz másoknak, meg ki milyen gazdag lelkileg. Csak a lelki gazdagságot sokszor semmibe vesszük. Nem is tudunk adni így másoknak. Isten nekünk ezt kínálja: önmagára hívja fel a figyelmünket most, önmagára, aki azt akarja, hogy meglegyen a mindennapi kenyerünk, akinek fontos, hogy a legszükségesebbek meglegyenek, de aki azt mondja: legalább ilyen fontos, vagy még fontosabb az, ami már ebben a földi életben is gazdaggá tesz, és a halálunk után is megmarad, mert örökkévaló kincs: a vele való közösség.
Mi fontos nekünk ennek az évnek az elején? Ha azt kérdezzük, hogyan akarunk indulni: Istennel vagy Isten nélkül, erre valószínű mindenki bólogat: Istennel. Igen, de akkor egy udvariatlan kérdéssel hadd folytassam: kicsoda Isten a te életedben? Dísz vagy Úr? Mert sokan csak dekórumként használják Őt. Ami kiderül abból is, hogy amikor éppen időm van, amikor éppen eszembe jut, de nem az Ő jelenléte határozza meg az anyagiakkal való élést is, meg a mindennapi munkát is, meg minden kapcsolatunkat is. Nem Ő irányítja minden gondolatunkat, érzésünket, cselekedetünket stb.
Boldog ember az, aki erre vágyik, hogy Ő irányítsa, és ezt kéri, és ezt engedi is. Annak valóban bearanyozza az Isten jelenléte a mindennapjait, és annak ez a közösség megmarad az örökkévalóságban is.
A 73. zsoltárban szépen tesz bizonyságot erről a zsoltáríró. „Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,23-26).
Ezért írja Pál apostol a Timóteushoz írt levélben: „Nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel.” (1Tim 6,6-8). Utána ilyen egyszerű megállapításokat tesz, hogy semmit nem hoztunk magunkkal, és semmit nem viszünk ki ebből a világból, úgy hogy elégedjünk meg azzal, amink van — ezt olvastuk a Zsidókhoz írt levélben is —, és mindez legyen beleágyazva az élő Istennel való közösségbe.
Ez azt jelenti a mi számunkra, hogy dolgozzunk az idén is keményen, amit Isten megenged és ránk bíz, azt igényesen, becsületesen végezzük el, közben pedig ne feledkezzünk el arról: nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. (Mt 4,4).
Arra néhányan már kezdenek rájönni, meg le is írják ezt nem hívő emberek is, hogy a gazdasági lezüllés egyik oka az erkölcsi züllés. Következésképpen egy nép erkölcsi megújulása hozzájárulhat a gazdasági felemelkedéséhez. Azt azonban még sehol nem olvastam, csak a Bibliában, hogy az erkölcs sem úgy önmagában lóg a levegőben, hanem az következménye valaminek. Minden erkölcs valamilyen hitnek a gyümölcse. A keresztyén etika a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse.
Egy nép felemelkedésének tehát egyik legfontosabb feltétele, hogy találjon vissza az élő Istenhez. Legyen hite. Azután ebből a hitből fakad majd olyan erkölcs, amivel most ritkán találkozunk, annak meg van társadalmi kihatása is. Az meglátszik a gazdaságon is, meg az emberi együttélésen is.
Ez felszínes kijelentés, hogy egy nép találjon vissza Istenhez. Ez velünk kezdődik. Egy nép egyénekből áll, meg kis közösségekből. Ami a nagy társadalomra érvényes, érvényes a családra és a házasságra is, a mi személyes életünkre is, hogy amikor Isten az Őt megillető helyet megkapja az életünkben, ennek meglesz a kihatása mindenre: a kapcsolatainkra, az elégedettségünkre, a munkabírásunkra és mindenre, mert ebből egy új erkölcs születik, az új erkölcs pedig átjárja a közösséget.
Ezért vigyük magunkkal ezt az igét, ahol az apostol ilyen élesen fogalmaz: ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, és nagyon becsüljétek meg Isten ígéretét: nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.
Ezért jó lenne, ha tudatában lennénk annak, hogy ebben az esztendőben is minden perc Istenhez kell, hogy közelebb vigyen bennünket, mert Ő az egyetlen, aki egész éven át velünk lesz.
Énekeljük el imádság előtt az 511. ének 3. versét:

Minden múló perc hozzád visz közel,
Kegyelmed űzi kísértőmet el,
Nincs más vezérem, nincs más Mesterem,
Fényben, borúban, ó, maradj velem.

Imádkozzunk!
Urunk, bocsásd meg, hogy sokszor mi is, mintha csőlátásban szenvednénk, csak a mindennapira, csak az anyagiakra, csak magunkra gondolunk. Szabadíts ki minket ebből a szűklátókörűségből.
Köszönjük, hogy felemelted a tekintetünket most magadra. Hisszük, hogy te vagy a történelem teljhatalmú Ura és irányítója, és benne a mi kicsi életünknek is te vagy a gazdája.
Köszönjük, hogy nem gazdátlanul, kiszolgáltatottan kell őgyelegnünk vagy menekülnünk az élet országútján. Köszönjük, hogy te terveztél a számunkra utat. És köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te jársz azok előtt, akik rád bízták magukat.
Könyörülj rajtunk, hogy hadd tartozzunk ezek közé. Ne csak áltassuk magunkat és szép szavakat mondjunk rólad. Ne abba a hamis illúzióba ringassuk magunkat, mintha hozzád tartoznánk, amikor úgy telnek a napjaink és éveink, hogy alig-alig marad hely és figyelem neked. Főleg nem jellemző az, hogy mindent a te akaratod szerint akarunk tenni.
Segíts el minket erre a döntésre, és hadd valósuljon ez meg ennek az évnek a napjaiban.
Könyörgünk hozzád azokért, akik különösen nehéz helyzetben vannak most. A nagy szűkségben légy közel hozzájuk, állítsd őket tágas térre. Adj sziklát a lábuk alá, úgy, ahogy a te igéd mondja.
Könyörgünk a betegeinkért, az élet és halál mezsgyéjén vergődőkért. Könyörgünk a reménytelen, kétségbeesett embertársainkért, és könyörgünk azokért, akik még nem hallottak rólad, vagy csak hallottak, de nem tudnak hinni neked, bízni benned.
Köszönjük, hogy te mindezideig munkálkodsz. Munkálkodj kegyelmesen ne csak bennünk, ne csak másokban, hanem általunk is. Hadd legyünk mi áldott eszközzé a te kezedben, akik lelki értékeket tudunk továbbadni másoknak, szegényeknek, szűkölködőknek.
Tedd a szívünket elégedetté a szükség helyzetében is, és tedd a szívünket késszé arra, hogy mindent, amit tőled kaptunk, szívesen megosszunk másokkal.
Rád bízzuk magunkat, szeretteinket, egyházunkat, népünket, tudván azt, hogy neked gondod lesz az idén is ránk, mint ahogy gondod volt eddig is.
Ámen.