ÉLETMENTŐ IGE

2010. november 21, vasárnap

Alapige

Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Köszönjük ezt a csendes vasárnap estét. És ma este köszönjük neked különösen a te igédet.
Dicsőítünk azért, mert nem vagy néma, mint a bálványok. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Áldunk azért, mert lehetővé teszed, hogy meg is értsük a te nagyságos gondolataidat. És még azért is téged áldunk, hogy késszé és képessé teszel, hogy engedjünk a te szavadnak.
Istenünk, az a kevés jó, szép és nemes, ami van az életünkben, mind a te igédnek a gyümölcse. Áldunk téged mindazért, amit eddig elvégeztél bennünk. S köszönjük, valahányszor adtad a te igéidet a mi szánkba, és tőled való igével tudtunk másokat vigasztalni, bátorítani, tanácsolni, szeretni.
Kérünk, adj nekünk most is olyan igét, ami a te szádból származik, mert csak arra érvényes ígéreted, hogy az nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi, amit akarsz. Hisszük, hogy a te akaratod jó akarat. Te nekünk mindig jót akarsz.
Ezzel a bizalommal várjuk a te igédet.
Ámen.

Kevesen tartják számon, hogy a naptári év mellett van egy ú. n. egyházi esztendő is, ami adventtől adventig tart. Advent első vasárnapjától a pünkösd utáni vasárnapig van ennek az esztendőnek az ú. n. ünnepes fele, ebben vannak a nagy ünnepeink, és ettől a vasárnaptól a következő adventig az ünneptelen fele. Ez ér véget a mai vasárnappal.
Nincs ennek különösebb jelentősége, de amikor készülni kezdtem, ez eszembe jutott, és ennek kapcsán elkezdtem gondolkozni azon: vajon hova lesz az a temérdek ige, amit bibliaolvasó emberek olvasunk, igehallgatók hallgatunk hétről hétre, esztendőről esztendőre. Amikor így befejeződik egy egyházi év, és ha Isten éltet minket, jövő vasárnap már advent első vasárnapja lesz, elkezdődik egy új. Érdemes számot adnunk, hogyan hallgatjuk, és hogyan olvassuk mi Isten igéjét. Egyáltalán mit tanít a Szentírás arról, hogy mi Isten szavának, az igének a célja, a rendeltetése, a sorsa, a természete, és kimutathatók-e a mi életünkben bizonyos igék.
Olyan természetesnek tartjuk, hogy van Bibliánk, és akkor vesszük elő, amikor akarjuk. Hogy van gyülekezet, és ide ha esik, ha fú, jöhetünk minden vasárnap, sőt jöhetünk hétközben is. Majdnem minden nap van ebben a gyülekezetben is alkalom igét hallgatni. Néha egy egész héten át minden este hallgathatjuk. Nyáron egy egész héten át reggeltől estig az igével foglalkozhatunk egy csendes héten. Vajon igaz-e az, hogy az ige foglalkozik velünk? És mi marad meg egy-egy igehirdetésből, bibliaolvasásból, csendeshétből?
Jó lenne, ha ma este megtelne a szívünk csodálkozással és hálaadással, és rádöbbennénk, mennyire nem magától értetődő az, hogy a világmindenség alkotója és fenntartója, a mindenható Isten ilyen kis, senki emberekkel, mint én is vagyok, meg mint mások is, szóba áll. Hogy Istennek van szava hozzánk. Hogy ezt a szót, az Ő gondolatait, amik nem nagyságrenddel magasabbak a mieinknél, hanem minőségileg mások, ezt megérthetjük. És az Ő igéje, amit olvasunk és hallunk, dolgozik, munkálkodik bennünk. Ez csodák sorozata. Ne legyen ez magától értetődő. Becsüljünk meg minden alkalmat, amikor Isten igéjét hallhatjuk és olvashatjuk, és vegyünk komolyan minden igét, amit Isten mond nekünk.
A pogányok ú. n. isteneiről senki nem tételezi fel, hogy tudnának beszélni. A fából meg egyéb anyagokból faragott bálványszobrok némák. A 135. zsoltár szerzője szinte humorosan, kegyetlen iróniával mondja, hogy a pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak ugyan, de szájukkal ők nem szólnak, szemükkel nem látnak, fülükkel nem hallanak. Tehetetlenek. Az élő Istennek azonban van szava az Ő népéhez, és ezt érthetővé teszi. És amit mond, az mindig igaz, és mindig a mi érdekünkben mondja.
Sokan elmondhatnánk — egyszer érdemes lenne egy ilyen beszélgetésre néhány órát rászánni, hogy ki-ki elmondhatná, mit végzett el Isten eddig az Ő igéjével az életünkben. De legalább magunknak tanulságos ezt összeszedni.
Éppen ezért arra gondoltam, hogy ennek az igének az alapján négy olyan fontos bibliai igazságot említek most meg, ami megerősítheti a hitünket, sőt akár hitetlenből hívőkké tehet minket, és megörvendeztetheti a lelkünket, ha arra gondolunk, hogy beszélő Istenünk van, és Istennek van szava hozzánk.
1. Az első ilyen bibliai igazság az, hogy Isten beszéde az Ő munkaeszköze. Ha szabad most ennyire hétköznapiasan fogalmazni: amikor Isten dolgozik, akkor Ő kimondja azt, amit meg akar valósítani. Egyetlen munkaeszköze van. Amit Ő el akar érni, azt kimondja, és amit kimondott, az mindig megtörténik.
Azt mondta, amikor nagy sötétség és a semmi volt: legyen világosság, és úgy folytatódik a leírás, hogy lett világosság. Legyenek égitestek, és előálltak az égitestek. Nincs semmi erőlködés, nem kellett még egyszer nekikezdeni, nem kísérték kudarcok az Ő erőfeszítéseit. Neki nincsenek erőfeszítései. Amit Ő meg akar valósítani, azt kimondja. Isten beszédének teremtő hatalma van. És a Biblia arról szól, hogy a bűn által megnyomorított, tönkretett ember újjáteremtését is az Ő beszédével, igéjével végzi el.
Valóban úgy van, ahogy az Ézsaiás könyvéből gyakran szoktuk idézni, ahol Isten ezt mondja: „Így lesz az én beszédem, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. (55,11). Véletlenül sem mehet máshova, és nem akad el útközben, hanem Isten akarata megvalósul, amikor Ő megszólal.
És egy-egy magunkfajta ágról szakadt, segítségre szoruló ember gyógykezelését is Isten az Ő beszédével végzi. Csak egy ismert történetre hadd emlékeztessek: Illés próféta a Karmelhegyi nagy erőpróba után szinte idegösszeroppanást kap. Ereje teljesítőképességének a határára ér. Felmond Istennek, és meg akar halni. És azt olvassuk: egy erdőtűz vonul végig — az Úr nem volt a tűzben. Földrengés lesz — az Úr nem volt a földrengésben. Nagy vihar támad — az Úr nem volt a szélvészben. És a vihar után egy halk és szelíd hang hallatszott. És Istennek ez a halk és szelíd hangja regenerálja, állítja újra talpra, és teszi használhatóvá Illést.
Jézus is az Ő beszédével végezte messiási munkáját. Nem véletlen, hogy a Messiás-váradalomhoz fűződött ez a kép, hogy a Messiás szájának kardjával végzi el szabadító munkáját. Jézus azt mondta a bénának: kelj fel és járj! És az, aki soha nem állt függőlegesen, felkel, összehajtja azt a hordágyat, amin őt vitték oda, és ő viszi azt haza. Nem volt semmi hókuszpókusz, semmi erőlködés, semmi még egy próbálkozás. Isteni teljhatalmával kimondta, amit el akart végezni, és az megtörtént.
Négy napja eltemették Lázárt. Azt mondják Jézusnak: már oszlásnak indult. Jézus beszól a sírba: Lázár, jöjj ki! És megáll Lázár a sír ajtajában. Jézus szól az embereknek: bontsátok már ki a leplekből, mert nem tud így járni. Nem tud járni? Hát halott! No de nem halott, feltámadt. Hát hogy támadt fel? Úgy, hogy azt mondta Jézus isteni teljhatalommal: Lázár, jöjj ki! És ugyanígy, azt is, ami láthatatlan volt, az is ugyanolyan valóságosan megtörtént: megbocsátattak a te bűneid. És az bizonyos, hogy azok meg voltak bocsátva.
Nos, ilyen ereje van Isten beszédének, és a nagy csoda az, hogy ezt a beszédet Ő reánk, nyomorult emberekre bízta. Nemcsak Jeremiásnak mondta, másokról is olvassuk, meg közülünk is sokan tapasztalhattuk már, hogy valóban az Ő igéjét adja a mi szánkba.
Amikor egy magunkfajta egyszerű hívő úgy tud vigasztalni valakit, hogy az megvigasztalódik. Nem azt mondta, hogy fogadja őszinte részvétemet, hanem valami mást mondott. Valamit, amit Isten Lelke adott ott neki. És sokszor tapasztaljuk, hogy miközben másnak továbbadjuk azt, amit Isten a szánkba ad, az minket is megerősít. Ez bizonyítja, hogy nem az én kútfőmből származik, úgy kaptam, és boldogan továbbadom. És miközben továbbadom, nekem is szól az az ige, ami az Isten szájából származik.
Egyszerűnek tűnik ez, de hatalmas csoda. Legyünk hálásak érte, és várjuk ennek a bekövetkeztét.
2. A másik, ami már közelebb visz minket alapigénkhez, hogy Isten a kárhozatból is úgy ragad ki minket, hogy megszólít. Beleszól az életünkbe.
Az olvastuk: „szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.” Ez a megtartani szó azt jelenti: megmenteni, üdvözíteni. Az üdvözítést az Újszövetség nyelve ezzel a szóval fejezi ki mindig. A lelketeket meg úgy is lehet fordítani: a ti életeteket. Isten igéje meg tudja menteni a ti lelketeket. Isten igéje üdvözíteni tud titeket. Egyedül Isten igéje hatalmas erre.
Vagyis zajlik az életünk, éljük hétköznapjainkat, megyünk szépen a pokol felé, ahova elindultunk születésünk pillanatában mindnyájan, és egyszer csak utolér valami módon Isten hívása. Isten szava elérkezik egy emberhez, és ennek számtalan formája és lehetősége van.
Például valaki kap karácsonyra egy Bibliát egy hívő ismerősétől. Megkérdezi tőle, mi van a szép csomagban? Biblia. Az őneki nem kell. Elteszi. Hónapokig hozzá sem nyúl. Hónapok múlva, úgy tavasz táján van egy unalmas vasárnap délutánja. Eszébe jut a csomag. Ejnye, már illemből is ki kellene csomagolni, hátha van benne valami más is. Kicsomagolja, kinyitja. Olvassa: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” — Micsoda? — kérdezi magától. El ne vesszen? Az mit jelent? Aki hisz Őbenne? Én nem hiszek Őbenne, akkor én elveszek? És beleakad ez az egyetlen szó, és nem tud tőle szabadulni. És olvassa előtte, olvassa, mi jön utána. Olvassa a következő lapot is. És észre sem veszi: belekerült egy vonzásba. Egy számára ismeretlen erőtérbe került a lelke: Isten szeretetének a vonzásába. Pedig ugyanolyan betűket olvasott, mint bármilyen más nyomtatott papíron van. Igen ám, csak ez Isten igéje. És Isten szava egészen más, mint minden emberi beszéd. És Isten írott igéje is egészen más, mint minden más könyv ezen a földön, mert azon keresztül mindig az Ő mentő szeretete szól utánunk.
Valaki elment egy munkatársának a temetésére illemből. Az egész nem érdekelte, alig várta a végét. Aztán a beszéd közepén eszébe jutott, hogy ha már itt vagyok, figyeljek oda, miről beszél az a fekete ruhás pap. És elképedt, hogy miről beszél. Arról, hogy van folytatás a halál után, és az kétféle lehet... Hazafelé nem figyelt a munkatársak duruzsolására, az mozgott benne, amit ott hallott. És az, ha ez igaz, nekem sok mindenen változtatnom kell. Akkor min is kell először? Észre sem vette, hogy már mozgósította őt Isten igéje. Még nem volt hite, nem volt kapcsolata Istennel, de azon a néhány mondaton keresztül az élő Isten mentő szeretete nyúlt utána. Megszólította a pusztulásba vezető úton, és megállt. Egyelőre még csak állt, még nem ment át a keskeny útra, de elkezdődött egy új szakasz az életében.
Sok ehhez hasonlót tudnék még mondani. Csodálatos az, ahogy Isten az Ő mentő szeretete eszközeként használja az Ő igéjét, annak nagyon sokféle formáját. És ezen keresztül Ő maga szólít meg minket. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy milyen következményei vannak annak, ha valakit szíven talál Isten igéje. Eljut önismeretre. Fájni kezd neki az, aminek már jóval korábban fájni kellett volna. Mindaz, amit Isten ellen meg mások ellen elkövetett. Addig lehet, hogy egyenesen büszke volt arra, vagy észre sem vette. Most meg fáj. Így szokták ezt mondani: bűnlátásra jut. És nem akar együtt élni ezekkel a tisztátalanságokkal és bűnökkel. És nemcsak önismeretre jut, hanem Isten-ismeretre is. Egyre többet olvas vagy hall arról, hogy ki a mi Istenünk. És ha Isten ezt tette, meg azt tette, meg ezt mondta, meg azt mondta, akkor alighanem van. Hát aki cselekszik, az létezik.
Ilyen egyszerű lépéssel szokott indulni az emberek hitre jutása, és Isten ezt mind az Ő igéjével végzi. Nem beszélve arról, hogy valaki vigasztalanul, elkeseredetten, nagyon elmagányosodva, sok tehertől agyonnyomva tengeti a napjait, és egyszer csak eljut hozzá egy ige, amelyik bizonyossá teszi arról, hogy Isten őt szereti, terve van vele, ő fontos, számíthat valakire, és ez maga az élő Isten. Mit jelent az, hogy számíthat rá, hogy lehet ezt realizálni. És Isten igéje letörli a könnyeit, megtölti a szívét reménységgel és életkedvvel. Előtte nem sikerült barátoknak és barátnőknek, hiába hümmögettek együtt: ilyen az élet, meg próbáltak életkedvet verni bele, nem ment. Istennek meg sikerül, sokszor egyetlen mondattal, egyetlen igével.
Fontos, hogy lássuk, milyen kimondhatatlan hordereje van ennek, hogy Isten beszél, tud szólni hozzánk személyesen, a Biblián keresztül, az igehirdetésen keresztül, testvérek bizonyságtételén keresztül. Sokkal jobban meg kell ezt becsülnünk. Nem beszélve arról, hogy a legnagyobbat is az Ő igéjével végzi el: megmentheti a ti lelketeket.
Erről maga Jézus is beszél. A magvető példázatban: „Akiknél az útfélre esett a mag, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.” (Lk 8,11).
Valaki hallotta az igét, belehullott a szívébe, ott gyökeret ereszthetne, aztán gyümölcsöt teremhetne, de nem, mert ezt megelőzően kikapja a szívéből az ördög az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Ami mit jelent? Ha benn marad az ige a szívükben, akkor hinni fognak és üdvözülni fognak. Ezt akarja megakadályozni az ördög. De ha benn marad, akkor hitetlenből hívő leszek, elkárhozottból üdvösséget nyert emberré leszek. Pusztán csak azzal, hogy Isten igéjét hallgattam, komolyan vettem, és bennem elkezd munkálkodni.
Vagy a Zsidókhoz írt levél 4,12 versét is gyakran szoktuk idézni: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Kétélű kard — az a szó van itt, amely kétélű kést a papok használtak, amikor az áldozatra előkészítették a levágott állatokat. Ezzel a kétélű késsel választották szét a tisztátalan részt, amit kidobtak, és a tiszta részt, amit az Úrnak szenteltek, ami az oltárra került.
Isten igéje olyan, hogy belehasít az életünkbe, leleplezi, hogy ez tisztátalan, és megerősít abban, hogy ez tiszta. Sőt még kedvet, is csinál ahhoz, hogy utáljam a tisztátalant és szeressem a tisztát, és ragaszkodjam ahhoz. És mindezt az Ő igéjével végzi el Isten.
Az ige tehát Isten munkaeszköze, és másodszor azt láttuk, hogy a kárhozatból is az Ő beszédével ragad ki bennünket.
3. De ennek feltétele van, és ez a harmadik, amiről alapigénk szól. „…szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.”
Ehhez be kell fogadni, mégpedig szelíden a belénk oltott igét. Ez a kifejezés nem a védőoltásra utal, hanem a kertészetből, a biológiából vett kifejezés itt a Bibliában. Amikor egy hitvány, vad gyümölcsfából nemes fát akarnak csinálni, akkor ennek az egyik módja az, hogy hoznak a nemes fáról oltóvesszőt, aztán levágják a vadat, amazt is levágják a másikról, és a két sebet összeérintik, valamivel rögzítik. Jó esetben összeforr, és néhány év múlva olyan nemes gyümölcsöt terem, amilyenről hozták az oltóvesszőt. De ehhez az kell, hogy befogadja a vad a nemeset. Mellesleg a szervátültetésnél is ez a probléma, hogy kiveti az idegen szervet, vagy befogadja. Ha befogadja, nyert ügyünk van. Élet támad belőle, meg gyümölcstermés lesz belőle.
Nos, ezt a képet használja itt az apostol, és azt mondja: amikor halljátok Isten igéjét, akkor szelíden fogadjátok be! Ez miért külön feladat, miért kell erre bíztatni minket? Azért, mert annyira idegen a mi akaratos természetünktől Isten igéje, hogy tiltakozunk ellene. Mert Isten igéjén keresztül az Ő akarata érkezik meg hozzánk, mi pedig a magunk akaratát szeretnénk megvalósítani, még Őt is arra akarjuk használni, hogy segítsen be nekünk, hogy megvalósuljon az akaratunk. Ez az, amikor valaki nem szelíden fogadja be. Lehúzom a redőnyöket, és onnan kukucskálok ki, hogy ki van kívül. Vagy pedig kinyitok ajtót, ablakot, mert bízom abban, aki közeledik, és azt mondom: gyere, tégy velem, amit akarsz. Amikor valaki látatlanban igent mond Isten akaratára. Itt van egy helyzet, Uram, és azt szeretném tenni, amit te akarsz. Fogalmam sincs, mit akarsz, de bármi lesz az, én azt fogom tenni. Ez a bizalom, ez a hitnek a gesztusa. Nem óvatoskodik, és nem állítja Isten igéjét az értelmének az ítélőszéke elé, hogy majd eldöntöm, hogy az most nekem való, vagy nem, vajon ma is érvényes-e, vagy csak régen volt. Nincs okoskodás, nincs halogatás, nem én vagyok felül. Ő van abszolút felül, Ő az Úr. Ezzel a bizalommal kérem, hogy szólj, Uram, és azt fogom tenni. Akkor meg fogom érteni, és örömöm lesz abban, hogy engedelmeskedhetem neki.
Aki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád. De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát. Kijelenti magát, érthetővé teszi, és még az is az Ő munkája, ezt utólag látjuk, hogy tudtunk engedelmeskedni neki.
Világosan emlékszem életemnek azokra az eseményeire, amikor Isten igéje így belereflektorozott az életembe, és a lelkem, a múltam rejtett bugyraiba is bevilágított. Kiderült, mi van ott. Mint amikor egy nagy követ odébb tesznek, és alóla menekülnek a pincebogarak, amik nem bírják a világosságot. Isten igéje bevilágít, és egyszerre kiderül: mi van itt? Talán én sem tudtam, vagy talán mindent elkövettem, hogy rejtegessem, titkoljam. Már magam sem tudom, hogy mit és miért is rejtegetek. Annyi kuszaság van bennünk! Isten igéje rávilágít, és csak annyit kell mondani: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!
Ilyen tisztulást semmi más nem tud elvégezni egy ember életében, mint Isten igéje. Nem véletlenül mondja azt az Úr Jézus: „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.” (Jn 15,3). Azzal tisztogat minket. Arról beszél, hogy egyszer meg kell fürödnie mindenkinek — ez az újjászületés, utána meg naponta meg lehet tisztulnia, és meg kell tisztulnia. Egyik énekünk mondja: lábunkkal járunk a sárban. Ha nem sikerül is mindennap megfürödni, azért lábat mosni szükséges. Meg kezet mosni minél többször, ami leginkább érintkezik a piszokkal.
A lelki tisztálkodás is így történik. Egyebek között erre való, hogy Isten naponta kínálja nekünk az Ő igéjét, azt én naponta olvasom, hogy elsegítsen önismeretre, egyre mélyebb Isten-ismeretre, és az aktuális szennytől megtisztítson.
4. Ezért folytatja ezt a nagyon súlyos kijelentést alapigénk így, hogy az igének ne csak hallgatói legyetek, hanem megtartói, mert ha csak hallgatjátok, becsapjátok magatokat. Meghallgattátok, és nem változik semmi. — Akkor mi értelme volt? Aki meghallgatja, és nem változik semmi, azt az az ige, amit így hallgatott, vádolni fogja ama napon. (Jn 12,48).
Azt mondja: nem azért jöttem, hogy kárhoztassalak, ítéljetek titeket. A beszédek, amiket mondtam nektek, de nem vettétek komolyan, azok fognak kárhoztatni titeket.
Nemcsak nagy lehetőség igét hallgatni és olvasni, nagy felelősség is. Teszem-e azt, amit Ő mondott?
A régebbi időkben volt a tv-ben az esti torna: egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel. Többnyire este mehet a lelkipásztor családokat látogatni, ha csak nem időseket vagy betegeket látogat. Többször előfordult, hogy a torna közben csöppentem be, vagy már ott voltam, de jött a torna, a gyerekek hadd nézzék, s utána lefekszenek, és majd beszélgetünk. Hányszor láttam, hogy szépen, karba tett kézzel a fotelben végignézték a tornát az emberek.
Többször elmondtam ezt az imádságot: Uram, ettől őrizz meg engem! Sok mindent tudok már rólad, a te akaratodról, és én tétlenül meghallgatom, de nem engedelmeskedtem neki. Segíts megtenni, amit hallottam!
Ezért mondja itt: az igének ne csak hallgatói legyetek, hanem megtartói, mert egyébként becsapjátok magatokat. Tevékeny megvalósítója, és ne feledékeny hallgatója legyen a hívő az igének. Nagyon találóak ezek a kifejezések.
És ha így olvassuk és így hallgatjuk Isten igéjét, akkor átéljük azt a csodát, hogy a szelíden befogadott ige, amelyik kezd dolgozni, munkálkodni bennünk, egyszer csak kibuggyan a szánkon. Tovább tudjuk mondani.
Szokták mondani, hogy elengedjük a fülünk mellett Isten igéjét. — Ezt ne tegyük. Szokták mondani, hogy egyik fülemen be, a másikon ki. — Ezt se tegyük. Isten igéje akkor végzi el a munkáját, ha a fülemen bejön, a számon meg kimegy. Továbbadom másoknak. És azt adom tovább, amit én is kaptam. Nem a magamét mondom. Főleg nem a magamét mondom meg. Továbbadom azt, ami rajtam segített. Az ilyen ember válik Isten kezében eszközzé, és amögött amit mond, hitelesítő pecsétként ott áll a megváltozott élete. Mert először bennünk dolgozik Isten igéje, aztán minket dolgoztat és használ mások javára. Nagy lehetőség és nagy áldás ez.
Közelednek az ünnepek. Ilyenkor sokkal több lehetőségünk van igét hallgatni, mint általában. Jó lenne, ha ilyen értelemben új szakasz kezdődnék az életünkben. Ezzel az igénnyel, hálával veszem a kezembe naponta a Bibliát, így ülök be minden igealkalomra, így készülök minden igealkalomra. Kinyitom a zárakat, felhúzom a redőnyöket. Nyitva vagyok előtted, Uram. Egyedül te vagy az, akitől nem féltem magamat, aki nem fogsz becsapni, aki nem vezettél félre még senkit. Teljes szívvel bízom benned. Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.
Tudatosan kerülni szoktam, igehirdetésben különösen az idegen szavakat. Vannak nekünk találó, pontos, szép magyar kifejezéseink. Most mégis hadd fejezzem be három idegen szóval az igehirdetést.
Ahhoz, hogy jó hatásfoka legyen az igének az életünkben, vagyis, hogy kifejtse minél inkább a maga munkáját, ahhoz egészséges passzivitásra van szükség, egészséges aktivitásnak kell azt követnie, és ezt követi egy csodálatos radioaktivitás.
Mit jelent ez?
Az egészséges passzivitás azt jelenti, amiről az előbb szóltam, hogy nyitva vagyok Isten előtt. Szólj, és azt mondd, amit te akarsz. Nem én akarom megrendelni az igét, te tudod, mire van szükségem. Előre köszönöm, kész vagyok tenni. Teljes nyitottság.
Ezt követi az aktivitás. Amit megértettem, elkezdem cselekedni. Nemcsak hallgatója vagyok, hanem cselekvője, tevékeny megvalósítója. Élet lesz belőle.
Ami ezután következik, azt nem mi produkáljuk. Ami következik ebből, az gyümölcs. Sugározni kezd az ilyen ember élete. Pál így mondja: a Krisztus jó illata árad rólatok. Tovább tudunk adni abból valamit, amit kaptunk. Élettel, cselekedettel, és szükség esetén szavakkal is.
Ez azért is fontos, mert a Biblia figyelmeztet minket arra, hogy eljön az idő, amikor Isten elhallgat. Nem lesz többé ige. Sóvárogni fog a szívünk Isten beszéde után, de Isten nem áll szóba többé az emberiséggel.
Így olvassuk ezt az Ámósz próféta könyve 8,11-12 részben: „Jön majd olyan idő — így szól az én Uram, az Úr —, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és bolyonganak, keresik az Úr igéjét, de nem találják.”
Annál jobban megbecsülhetjük, hogy ma még szól Isten. Ne múljon el vasárnap anélkül, hogy nem hallgatjuk az Ő igéjét. Ne múljék el nap anélkül, hogy nem hajolunk a Szentírás fölé és nem kérdezzük: Uram, mit akarsz most mondani nekem. Bízom abban, hogy arra van szükségem, szeretnék annak engedelmeskedni, és ha te megengeded, azt örömmel másoknak is továbbmondani.

Imádkozzunk!
Istenünk, alázatosan kérünk, bocsásd meg, hogy sok mindent elengedtünk a fülünk mellett abból, amit te nagy szeretettel mondtál nekünk. Bocsásd meg, amikor másokra értjük azt, amit nekünk címeztél. Bocsásd meg, hogy ez is olyan igaz: egyik fülünkön be, a másikon ki. Taníts meg minket arra, hogy szelíden fogadjuk a belénk oltott igét.
Kérünk téged most teljes szívünkből: adj Lelkedből erőt, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekünk: hogy halljuk és kövessük szent igazságodat.
A te igéd végezze bennünk kegyelmesen áldott munkáját. A te igédet add a mi szánkba, mert olyan sokaknak szükségük van arra, s mi olyan sokszor csak a magunkét tudjuk mondani, és annak nincs ereje. Ajándékozz meg a te beszédeddel, amelyik Lélek és élet.
Így bízzuk rád a jövő hetünket. Szeretnénk minden nap rád figyelni, szeretnénk benned örvendezni. Ajándékozz meg minket megelégedettséggel, hálás szívvel, a veled való közösséggel.
Ámen.