JÓSLÓ FÁJÁSOK

2010. október 17, vasárnap

Lekció: 

Alapige

Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és nem vettek észre semmit, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel.

Imádkozzunk!
Istenünk, szeretnénk mindig arról hallani, hogy te feltétel nélkül szeretsz minket és mindennel megajándékozol, amire vágyunk.
Könyörülj rajtunk, hogy azt akarjuk komolyan venni, amiről te akarsz beszélni velünk.
Köszönjük, hogy a te mérhetetlen és meg nem érdemelt szereteted mellett szólsz nekünk a te igazságos ítéletedről is. Szeretnénk mindkét üzenetet komolyan venni.
Köszönjük, hogy türelmedet és szeretetedet bizonyítja, hogy még mindig van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy most is magad elé engedsz minket és fontossá tetted számunkra, hogy együtt dicsőítsünk téged a hívők seregében és meghallgassuk a te szavadat.
Dicsőítünk mindazért, amit eddig a te igéddel elvégeztél az életünkben. Olyan sokszor jelentett az számunkra vigasztalást, bátorítást, útmutatást. Köszönjük, amikor összetörtél és felemeltél, amikor lelepleztél és feloldoztál.
Kérünk, tedd ezt most is. Egyedül te tudod, melyikünknek mire van szükségünk. Ajándékozz meg minket azzal.
Köszönjük, hogy úgy jöhetünk hozzád, amint vagyunk.
Könyörgünk azokért, akik most veszteségek terhét hordozzák. Könyörgünk különösen azokért, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett. Te tudsz adni igazi vigasztalást, békességet, reménységet nekik és mindnyájunknak. Segíts, Urunk, hogy valóban túllássunk a láthatókon, emlékeken, tárgyakon, veszteségeinken, és lássunk téged és mindazt a jót, amit adsz nekünk. Legyen a te ajándékod most ez a csendes óra is. Fogadj el minket így, ahogy vagyunk, de könyörülj rajtunk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk tisztulni, változni, bűneinket lerakni, kegyelmed ajándékaival meggazdagodni.
Áldj meg minket, kérünk, és add, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Ámen.

Naponta szorongva figyeljük az iszapkatasztrófa következményeiről szóló híradásokat, és közben sokan azon gondolkozunk, hogyan segíthetnénk.
Miközben ez zajlik, éppen aközben olvassuk bibliaolvasó vezérfonalunk szerint a Jelenések könyvét. Ott egyebek közt azt is, amit az imént is hallottunk, hogy egyszer majd leesik egy nagy csillag, és a folyók egyharmadának a vize ihatatlanná válik. Aztán olvassuk tovább: a tenger egyharmada tönkremegy, benne minden élőlény elpusztul. Közben pedig a rádió mondja, hogy naponta 1500 m³ olaj zúdul a Mexikói öbölben a tengerbe, és nem tudják már hova tenni az elpusztult állatokat.
Van-e összefüggés a kettő között? Sokféle találgatás folyik most, sokféle vádaskodás és bizonytalanság. Isten igéjének a világosságánál próbáljuk megvizsgálni ezt a jelenséget, azután keressük ennek az okát, és figyeljünk arra, milyen megoldási javaslata van Isten igéjének.
1. Mit mondhatunk erről a jelenségről? Nem csupán a felolvasott igét szeretném ma magyarázni, hanem valóban az ige világosságánál keresni eligazodást ezekben a kérdésekben.
Ezek a csapások még nem azok, amiről a Jelenések könyve szól, de kétségtelenül jelzések, figyelmeztetések. Ugyanúgy, ahogyan Jézus szól erről, mert a felolvasott igénket közvetlenül megelőzően ezt mondta: „Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van Ő, az ajtó előtt.”
Ezek a csapások, amikben most bőven van részünk, hasonlóak ahhoz, amit a szülés előtt jósló fájásnak szoktak nevezni. Még nem hárompercenként szabályosan ismétlődik, még nem kell azonnal indulni a kórházba, de készen kell lenni, mert hamarosan eljön annak is az ideje.
Isten gondoskodik arról, hogy ez az emberiség, amelyik olyan nagy lármát csap maga körül, hogy nem hallja már az Isten halk szavát, lásson néha olyan figyelmeztető jeleket, amik talán elgondolkoztatják, amire talán felkapja a fejét az is, akinek lelki hallása már nincs. Lássunk olyasmit, ami megmutatja, mire vagyunk képesek Isten nélkül, hogy milyen tehetetlenekké válunk sokszor a bűneink következményei miatt. Lássuk, hogy mik a valóságos melléktermékei annak a sok nagy teljesítménynek, amire olyan büszkék vagyunk. Mi az ára annak, hogy megint tornyot akarunk építeni, aminek teteje az eget verje.
Ilyenkor azonban újra és újra azt szokták kérdezni sokan, hogy miért engedi ezt Isten? Különös, azt nem kérdeztük, hogy Ő mit akar engedni, és mit nem. Pedig az Ő igéjében életünk minden fontos kérdésére nézve világos eligazítást ad, hogy Ő mit enged és mit nem a mi érdekünkben. De kit érdekel az? Azt nem kérdeztük: mennyit termeljünk, mit tegyünk a keletkező káros melléktermékkel, azt meg végképp nem, hogy mire költsük a hasznot. Csak azt kérdezzük: miért engedi meg? A magunk bűneinek a következményéért Istent akarjuk felelősségre vonni, miközben Őt nyilvánvalóan száműztük az életünkből. Száműzték Istent a közéletből, az iskolákból, a gazdaságból, a politikából. Egyenesen furcsa lenne azt mondani, hogy ezekben a kérdésekben is tőle függjenek a döntéseink.
Sok embernek a személyes életében sem marad hely Isten számára. Gyakorlatilag nélküle élnek tömegek. Nélküle házasodnak, nélküle válnak el. Isten nélkül teszik tönkre sokan az egészségüket, aztán Isten nélkül akarják minden áron rendbe hozni. Régen nem Istentől függ már sok embernek az élete, hanem a haszon és az élvezet diktál. Mindent a profitnak rendelünk alá, és figyeljük meg, hogy sokszor akaratlanul a gyerekeinket is erre oktatjuk.
Anyagias és élvhajhász lett az emberiség, materialista és hedonista. Istentől függetlenül rendezzük be napjainkat, és tőle függetlenül képzelünk el valamiféle jövőt magunk előtt.
Ezért, mivel Isten ennek ellenére nagyon szeret minket, időnként figyelmeztet bennünket arra, hogy több az élet, mint a haszon és az élvezet. „És aki nem gondol a jövőjére, az csudálatosan alásüllyed” — ez a Jeremiás Siralmaiból vett idézet.
Ennyit röviden a jelenségekről.
2. És mi ezeknek az egyik és talán a legfontosabb oka?
Az, aki Istentől függetlenül rendezi be az életét, feltétlenül felelőtlenné válik. Mert mit jelent felelősen élni? Azt jelenti, hogy tudok felelni annak, aki illetékesként megkérdezi tőlem: mit tettem a reám bízott javaival?
Ennek a világnak a tulajdonosa a mindenható Isten, és Ő mérhetetlen kincseket bízott ránk, emberekre. Időnként megkérdezi: mit tettünk azokkal? És aki úgy él, hogy nem készül fel arra, hogy érdemi feleletet adjon Isten kérdéseire, az felelőtlenül él. Kain óta ez jellemző az emberiségre. Kaint is megkérdezte Isten: „Hol van a testvéred?” És ő nem felel a kérdésre, hanem mellébeszél, még vádolja is Istent. „Talán őrizője vagyok az én testvéremnek?” Ez nem válasz a feltett kérdésre.
Innen kezdődik a felelőtlenség, és mi megszoktuk ezt. Mivel felelőtlenül élvezzük Istentől kapott javainkat, ezért előbb-utóbb szükségképpen beleütközünk a magunk tehetetlenségébe. Kiderül: nem tudunk mit tenni rablógazdálkodásunk melléktermékeivel. Az élet minden területén ezzel küszködnek most az emberek, a magánélettől a közéletig, a világgazdaságig egyaránt.
Egyre gyakrabban olvassuk ezt a furcsa összetett szót: űrszemét, mert egyre több veszélyt jelentenek számunkra azok a már funkciójukat vesztett tárgyak, amiket felküldtünk a világűrbe és nem tudjuk visszahozni onnan őket, és hemzsegnek ezek most a világűrben.
Vagy egy egészen más példa: Afrikában nagy területeken csak nagyszülők és unokák élnek, mert a derékhadat kipusztította az AIDS, és a gyermekek is mind fertőzöttek. Meg vannak számlálva az éveik.
Miért engedi meg az Isten? Isten világosan megmondta nekünk, hogy mit enged meg, és mit nem a mi érdekünkben, hogy mi lenne jó nekünk. De az ember fittyet hány az Isten rendelkezésére, csak a felelősséget akarja utólag áthárítani Őreá. Mert mindent a profitnak rendelünk alá. A haszon és az élvezet.
Isten az Ő mérhetetlen szeretetéből világos közlekedési táblákat és lámpákat helyezett el, hogy ne pusztítsuk el egymást és önmagunkat az élet útján. Mi azonban megszüntettük ezeket, félretettük az útból, mert mi szabadon akarunk közlekedni. A szabadság azt jelenti az önmagát is megtévesztő embernek: gátlások nélkül, gátak nélkül — mintha ez lenne a szabadság. Ennek a következménye tömegbalesetek sorozata lett. Olyan világkatasztrófáké is, amiknek a következményeit már nem tudjuk helyrehozni. Mint ahogy a vörös iszap ártalmait sem.
De kit érdekel az, hogy mi Isten akarata és tanácsa a számunkra? Minket nem érdekel a Tízparancsolat, nem érdekel a Hegyi beszéd. Ne szóljon bele Isten se az életünkbe. Minden kötöttségtől szabaddá akar lenni az ember, s azt gondolja: ez a szabadság. Ezért nem kötnek házasságot egyre többen. Őket ne kösse meg semmi és senki. Ők élni akarnak — mondják. És eközben szépen elpusztítjuk magunkat. Egymást gyilkolva tönkretesszük a gyerekeinket, a gyerektelenséggel meg tönkretesszük a nemzetünket. De mi élni akarunk és büszkék vagyunk erre a rombolásra.
A profitéhség és az élvezetéhség, a mohóság és a telhetetlenség vakká teszi az embert. És ahol nincs mérték, ott nem lehet mértékletesen élni. Ahol nincs tekintély és nem ismerjük el a tulajdonost, ott nincs kinek felelősséggel tartozni, és általános lesz a felelőtlenség.
Pontosan úgy, ahogy Nóé napjaiban. Azért olvastam fel ezt a mondatot a Szentírásból. Jézus, amikor az Ő visszajövetelére, annak a komolyságára figyelmezteti az embereket, akkor mondja: pillanatnyilag úgy éltek, mint a Nóé napjaiban éltek: ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek, és nem vettek észre semmit. És azután bekövetkezett az ítélet.
Nem hiányos ez a felsorolás: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek? Tényleg ennyiből áll az élet? Nincs itt, hogy gondolkoztak, beszélgettek, imádkoztak, kérdezték Istent… Így aztán zúdul az olaj a tengerbe, ömlik a vörös iszap az otthonokba és a Marcalba, a cián a Tiszába, és ömlik a képernyőkről az erőszak, a trágárság, a hazugság — tönkretéve ezzel nemzedékeket. Próbálunk szabadulni nagy teljesítményeink melléktermékeitől, próbáljuk elrejteni a veszélyes radioaktív hulladékot a tenger fenekére, remélve, hogy nem lyukad ki a hordó, hátha a mi időnkben nem lesz még nagy katasztrófa, hátha mégis elmarad minden gazemberségünk következménye.
Ez a tipikus felelőtlenség: hátha, hátha… És nem marad el, mert az Isten világában rend van, és Ő megmondta: mindennek következménye van. Minden jónak, csendes önfeláldozásnak, áldott szolgálatnak is. De minden mulasztásnak, önzésnek, mohóságnak és élvhajhászatnak is.
3. Lehet-e ilyen világban Isten törvényei szerint élni?
A Biblia is arra bátorít minket, hogy lehet, de tudni kell, hogy egyre nehezebb. Lehet, és tudnunk kell, hogy egyre fontosabb, hogy legyenek olyanok, akik vállalják ezt és így irányt mutatnak, és támaszul szolgálhatnak másoknak is.
Mert nem mindenki érzi jól magát a mocsokban. Nem mindenki örül annak, hogy sodródik az árral. Csak nincs ereje az embernek megállni és ellenállni, amit egyébként megint világosan közöl velünk Isten igéje. Ehhez kevés a mi erőnk, de Ő erőt ad annak, aki tőle kéri. Eljuthatunk oda: mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít. Ezért is jött Jézus. Ezért nincs nélküle igazi megoldás ezekre leggazdaságibb gazdasági kérdésekre sem. Ezért tud Ő érdemi megoldást adni azoknak, akik bíznak benne annyira, hogy kipróbálják azt, amit Ő javasol.
Mi szükséges ahhoz, hogy egy ennyire romlott, felelőtlen világban Isten gyermekei mégis másként éljenek, és így hasznukra legyenek sokaknak? Néhány ilyen feltételt szeretnék elsorolni.
a) Ma az emberek többségét a nyereség határozza meg, a haszon lett a bálvány. „Megéri-e?” Mit kapok érte? Mindegy, mibe kerül, főleg, ha más fizeti meg az árát.
Isten igéje is beszél nyereségről, mégpedig nagy nyereséget kínál. Azt olvastuk az 1Tim 6,6-ban: „Nagy nyereség az Istenfélelem.” Ez az első feltétele annak, hogy másként tudjon valaki élni.
Mit jelent az: Istenfélelem? Azt, hogy tudom, kicsoda Isten, komolyan veszem, hogy Ő az, akinek mondja magát, és ennek megfelelő tisztelettel viszonyulok hozzá. Komolyan veszem az Istent — nagyon leegyszerűsítve ezt jelenti az Istenfélelem. Éppen ezért komolyan veszem azt is, amit mond. Elhiszem, hogy javamra mondja, hiszen Ő állítja, hogy a javamra mondja. Akkor meg kipróbálom. Ha szabad ennyire közönségesen fogalmazni: van annyi eszem, hogy kipróbálom, ha az én javamra kínálja. Akkor rájövök: igaz, amit mondott. Isten soha nem hazudik.
Ez a tapasztalat könnyebbé teszi, hogy legközelebb is bízzam benne. És megtanulunk bízni Őbenne, megtanuljuk rábízni magunkat, szeretteinket, jövőnket — ezt az egész világot. Egyre inkább felismerjük Istenben ennek a világnak a teljhatalmú Urát, aki számunkra elképzelhetetlen teljhatalommal és kimondhatatlan szeretettel irányítja az eseményeket. Benne a mi kicsi életünket is. Ezek után nem nehéz felelőssé válni, mert ha ismerem Őt és bízom benne, akkor azt teszem, amit Ő mondott: felelősen fogok cselekedni. Helyre áll az Istenben igazán hívő emberben a tőle való függés, és ez a tőle való függés az alapja a felelős életnek.
b) Ez a mondat azonban folytatódik: nagy nyerség az Istenfélelem megelégedéssel. Mert az ilyen ember ismeri fel: mennyi az elég. Az ilyen ember tudja abbahagyni a dolgokat ott, ahol kell. Nem mértéktelen és nem telhetetlen. Az ilyen ember nem fecsérel, és ezek az emberek tudnak hálásan élni. Isten iránti hálával, benne vetett reménységgel. Hiszen, aki eddig megadott mindent, amire szükségem van, ezután is meg fogja adni. Amire pedig nincs szükségem, azt boldogan adom tovább másoknak. Néha még azt is, amire szükségem lenne, hiszen Ő gazdagon kipótolja. Egészen más dimenzióba helyeződik át az ilyen hívő embernek az élete, aki ezt a nyereséget megkapta: ami az Istenfélelem megelégedéssel.
Meg kell tanulnunk szerényebben élni, ha élve akarunk maradni. Érdekes, hogy nem hívő közgazdászok is egyre gyakrabban használják ezt a kifejezést az írásaikban: etikus gazdaság vagy etikus gazdálkodás. Aztán sok mindent értenek ezen, de a közös benne az, hogy érzékelik, hogy valami lényeges hiányzik a mostaniból. Ez pontosan az, amit Pál apostol ír Timóteusnak: „Nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel.”
Képesek leszünk-e erre? Kyoto és Koppenhága nem nagy reményekkel kecsegtet, és ez is benne van a Bibliában: magától nem tud az ember megállni. Jó esetben érzékeli már: itt az elég, itt kellene megállni, de minden bűnünk mögött az van, hogy nem állunk meg ott, ahol kellene. És itt is kiderül az, amit Jézus Nikodémusnak mondott, hogy igaz: „Értsd meg, hogy szükséges újonnan születnetek.” Aki viszont új életet kap tőle, az képes megállni.
c) Éppen ezért fontos a harmadik feltételre is figyelnünk, mert Pál a Filippi levélben azt írja: „Megtanultam, hogy abban, amiben vagyok, elégedett legyek.” Tudok szűkölködni is, tudok bővölködni is — az utóbbit is meg kell tanulni.
Megtanultam — ez nagy biztatás és vigasztalás, mert azt jelenti: meg lehet tanulni. Ez szent tudomány, Krisztustól lehet megtanulni. És hogyan lehet ezt begyakorolni? Úgy hogy megpróbáljuk annak a fordítottját, amit szakadatlanul gyakorolunk. Szakadatlanul gyakoroljuk azt, hogy a testiek előnyt élveznek a lelkiek rovására. El egészen addig, hogy a lelkiek el is maradhatnak, akár egy napunknak a programjára gondoljunk, de a test igényeit ki kell elégíteni. Ennek a fordítottja az, amikor valaki tudatosan arra törekszik, hogy néha a lelkiek kapjanak előnyt a testiek rovására. Ezt nevezi a Biblia böjtnek.
Ennek számtalan lehetősége van, és ez a legtöbb hívő ember számára is ismeretlen. Ki gyakorolja ezt tudatosan és folyamatosan? Időnként háttérbe szorítom, amit a rusnya testem megkövetel mindig, és tudatosan előre engedem a lelkieket. Amikor engedem, hogy csak Isten beszéljen velem, amikor mindennek elé helyezem az Ő igéjének a tanulmányozását, amikor rászánom az időt az elmélyült imádságra. Amikor fontosabb lesz, hogy valakinek, akinek senki sem segít, könnyítsek az életén, és elhagyom a magam dolgait. Azok megvárnak úgyis, meg kiderülhet: nem is olyan sürgős volt az. Ez a böjt.
Az emberiségnek kellene böjtös szemléletre eljutnia (ami szinte reménytelen) ahhoz, hogy életben maradjunk. Egyébként a haszon és az élvhajhászat tönkretesz bennünket.
Pál azt mondja: megtanulta. Aki akarja, elkezdheti tanulni már ma. Isten ebben segítséget ad.
d) A negyedik, amit a feltételek között megemlítek, az, amit nem szabad elhallgatni, hogy ez a szemlélet és ez az életgyakorlat annyira eltér az általánostól, hogy feltűnik. Olyan ritka, hogy meg is bélyegzik az ilyen embert. Számolnunk kell azzal, hogy ez sokféle hátránnyal is járhat: anyagi hátránnyal, társadalmi hátrányokkal, stb.
Aki így is vállalja, az meglepően nagy hatással tud lenni a környezetére. Jó hatással, pozitív hatással. Mert az ilyen ember már nem maga hat, hanem eszközzé válik Isten kezében — úgy, ahogy a Szentírásban is erről sokszor olvasunk. Ezzel számolnunk kell, hogy ahogyan közeledünk Jézus Krisztus második eljöveteléhez, úgy egyre nehezebb lesz azoknak, akik ezt a böjtös, Istennek engedelmes, másokért folytatott életet választják. És mégis: csak így érdemes élni, mert csak így lehet élni! Az összes többi létforma vegetálás ehhez képest.
Hiszen az életről azt olvassuk a Bibliában, hogy az maga egy személy, neve van: Jézus. Akinek vele szoros közössége van már itt, az él, és az minden körülmények között él. Ráadásul elégedett, boldog, hálás életet él. Hiszen azt ígérte Jézus: azért jöttem, hogy életetek legyen és bővölködjetek. Ez nem üres szólam, hanem ez valóság. Ráadásul csak ez az élet, ami megmarad a biológiai halálunk után is, mert az semmi kárt nem tehet ebben. „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az” — mondja Jézus, és Ő minket erre az életre hív.
Miközben mindent a profitnak rendel alá ez a világ, miközben a haszon és az élvezet lesz ennek a világkorszaknak a két fő istene, aközben Jézus Krisztus hívogat magához. Azt mondja: ti megállhattok ebben a világban. Egy szennyes áradatban is maradhattok tiszták. De csak az Ő erőterében, csak vele szoros közösségben.
A Biblia azt írja, hogy az ilyen embereknek az utolsó időkben különösen nehéz sorsuk lesz (most olvastuk a Jelenések 13-ban). Megpecsételik őket és nem vehetnek részt a gazdasági életben. Nem engedi meg az Antikrisztus, hogy adjanak és vegyenek. De ugyanakkor az is ott van — olvassuk a következő fejezetben —, hogy a Bárány-Krisztus is megjelöli az övéit, és akiken ott van a Bárány pecsétje, azokat Ő megőrzi, azok túlélnek minden megpróbáltatást, és azok vele töltik majd az örökkévalóságot.
A Biblia ez elé a választás elé állít minket: Haszon és élvezet Krisztus nélkül egy ideig, és szenvedés Krisztus nélkül örökké. Vagy már itt szenvedés Krisztussal és Krisztusért egy ideig, de örök békesség és nyugalom Krisztussal az örökkévalóságban.
Nélküle itt és majd odaát, vagy vele itt és majd odaát. Ez a Biblia alternatívája. És akárhogy próbálják ezt elködösíteni, akármennyire élesnek, bántónak találják is ezt némelyek, Jézus ez elé állít minket is. Úgy élünk-e, mint a Nóé napjaiban, és annyiból áll az élet: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, aztán egyszer csak jött az ítélet, mert nem vettek észre semmit — vagy mi észrevesszük azokat a jelzéseket, amiket a mi Urunk ad. Komolyan vesszük azokat az igéket és ígéreteket, amiket a mi Urunk mond a mi javunkra, és akkor minket is váratlanul talál az Ő második eljövetele, de nem készületlenül.
Vannak tehát jósló fájások, de oda kell figyelni ezekre. Az emberiség nagy többsége felelőtlenül él. Isten minket felelős életre akar elsegíteni. Hol van vajon mértéktelenség és felelőtlenség most az életünkben? Nagy nyereséget kínál nekünk, mert nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel, és ezt meg lehet tanulni, és eljuthat az ember oda, hogy vállalja azt a Krisztust, aki vállalt minket.
Mielőtt imádkozunk, énekeljük a 269 dicséretet 2-3. versét:

Öröktől fogva ismerte,
Hogy mire lesz szükségem,
Éltem határát kimérte,
Szükségem, s elégségem,
Lelkem, hát mit süllyedezsz?
A hitben mit csüggedezsz?
Egy kis bajt nem győznél-e meg?
Hogy tántorítana ez meg?

Tudja Isten kívánságod,
Ád is, mert csak Ő adhat,
De bölcs, Uram, te jóságod,
Tudod: sok elmaradhat.
Tudom: gondod reám nagy,
Mivel édes Atyám vagy:
Mint akarod, hát úgy légyen!
Másként hinnem volna szégyen.

Imádkozzunk!
Istenünk, mi úgy hozzászoktunk a féligazságokhoz, a ködösítéshez, a mellébeszéléshez, hogy néha bántanak a te kijelentett igazságaid. De köszönjük, hogy világosan szólsz hozzánk a mi érdekünkben.
Köszönjük, hogy te azt akarod, hogy nekünk igazi, teljes életünk legyen már itt, és örök életünk odaát.
Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy ennek az árát te fizetted meg. Bocsásd meg, hogy mi mégsem becsüljük ezt az ajándékot. Halogatjuk még azt is, hogy erről komolyan beszéljünk veled. Bocsásd meg, hogy sokszor mi is megszédülünk abba, hogy csak enni, inni, házasodni, dolgozni, szerezni, gyűjteni akarunk.
Kérünk, segíts el minket józanságra, és könyörülj meg rajtunk, hogy ne nyugtázzuk ezt az istentiszteletet azzal, hogy most ezt hallottuk, egy részével egyetértünk, más részével nem — hiszen számon fogod kérni rajtunk, hogy ilyen világosan beszéltél hozzánk életünk legfontosabb kérdéséről.
Indíts minket Szentlelkeddel, hogy döntsünk. Tedd könnyűvé azt, Jézus Krisztus, hogy vállaljunk téged a te követéseddel együtt járó szenvedéssel, de azzal a már itt kiteljesedett boldog élettel együtt, amit te megszereztél nekünk, és így a mienk legyen az elmúlhatatlan, elvehetetlen mennyei kincs is.
Köszönjük, hogy te nagy nyereséget kínálsz nekünk. Segíts ezt hittel megragadni.
Köszönjük, hogy reád bízhatjuk mindnyájan a személyes gondjainkat, terheinket is. Adj nekünk tanácsot döntéseinkben. Tedd egyre könnyebbé, hogy hallgassunk a te tanácsodra. Az engedelmesség lelkével támogass minket. Támassz a lelkünkben olyan szomjúságot, amit csak a te igéd elégíthet meg, és taníts azzal táplálkozni naponta.
Könyörgünk azokért, akik különös szenvedések között vannak most. A te szereteteddel hajolj közel hozzájuk, és használj minket is szereteted eszközeiként.
Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Ámen.