ISTEN TELJES AKARATA

2010. augusztus 08, vasárnap

Lekció: 

Alapige

Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, áldunk téged azért, mert meg-megújul minden reggel, nagy a te hűséged.
Köszönjük, hogy megengedted érnünk ezt a mai napot is, és köszönjük, hogy magad elé engedsz, sőt hívsz most minket. Köszönjük, hogy nem bottal várod azokat, akik engednek hívásodnak, hanem ajándékokat kínálsz.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sok ajándékod mellett szó nélkül megyünk el. Olyan ritkán van, hogy bővölködünk a hálaadásban.
Bocsásd meg, hogy sokkal inkább bővölködünk a panaszkodásban, elégedetlenségben, a zúgolódásban.
Hálásan köszönjük mindazt, amit csak az elmúlt héten is kaptunk tőled. Köszönjük a te végtelen nagy kegyelmedet, köszönjük mindazt a testi és lelki jót, amivel érdemünk nélkül megajándékozol. Köszönjük, hogy sok mindent abból, amit tőled kapunk, továbbadhatunk másoknak. Legyen ezért egyedül tiéd a dicsőség!
Kérünk, ajándékozz meg minket most is. Olyan nagy szükségünk van rád! Köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Tőled kérünk feloldozást, bocsánatot bűneinkre. Kérünk, töltsd meg a szívünket reménységgel, adj a bennünk lappangó aggodalmaskodás, szorongás helyére bizonyosságot és békességet, és ajándékozz meg minket a te igéddel. Azzal az igével, amivel ezt a világot teremtetted, és amivel minket is egészen új emberekké tudsz teremteni.
Kérünk, szólj, és Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy micsoda az igazság.
Ámen.

Múlt vasárnap arról volt szó, hogy gyakran megesik velünk is, hogy Isten igéjének csak egy részére figyelünk, és mivel nem hallottuk meg, nem gondoltuk át az egészet, ezért téves következtetésekre jutunk. Péternek a példáján szemléltük ezt, akihez Jézus mondanivalójának csak az első fele jutott el, az ellen is azonnal tiltakozni kezdett, és a végét már, amivel kerek lett volna az igazság, meg sem hallotta.
Próbáljuk itt folytatni ezt a gondolatmenetet, mert az egyházban és egy-egy gyülekezetben is a legtöbb tévtan úgy születik, hogy a Szentírás világos tanításának csak egy részét veszik komolyan. A Biblia igazságainak sokszor csak az egyik felét hangsúlyozzák, a másik felének a rovására. Az ilyen féligazságok gyakran veszélyes hamissággá válnak, különösen, ha arra elméleteket építenek fel.
Szokásomtól eltérően most sok igén szeretném szemléltetni ezt a veszélyt azért, hogy bátorítsak mindenkit arra, hogy ismerjük meg egyre alaposabban Isten igéjét, mert ebben a szellemi zűrzavarban, amiben élünk, az egyetlen biztos iránytű ma is számunkra Isten kijelentése. De soha ne vegyük komolyan azt, amikor egy kiragadott igére felépít valaki egy elméletet. Ma tele van a világ, a teológia is, a vallásos közvélemény is divatossá vált, felkapott jelszavakkal.
Nem kell hódolni ezeknek, hanem legyen nekünk állandó visszatérő kérdésünk: mit mond erről a Biblia? Jó, tisztellek téged, hogy most ezt mondod, már nem tudom hányadszor. Egy kicsit gyanús ez nekem, mintha egyoldalú lenne, de nem baj, nézzük meg: mit tanít erről a Szentírás. Mégpedig ne egy ige alapján döntsünk, hanem ezért fontos ismerni minél alaposabban az egész Bibliát. Mindazokat az igéket próbáljuk sorra venni, amik arról a kérdésről szólnak, és azok után alakítsuk ki a magunk véleményét.
Először könnyen megjegyezhető igehelyeket teszek egymás mellé. A Biblia talán legismertebb mondata a Jn 3,16. Ha most azt mondanám, mondjuk el együtt, kórusban tudnánk biztos mondani: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Nagy evangélium ez: Isten szereti ezt az ellene fellázadt világot is. Éppen ezért nagy áldozatot hozott érte: az Ő egyszülött Fiát adta, és ezzel valami olyat ad nekünk, amit csak tőle kaphatunk, hogy „aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Igen ám, de a Jn 3,16 mellett ott van a Bibliában az 1Jn 3,16 is. Ami meg így hangzik: „Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk, ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” Ezt már nem szívesen idézgetjük. Azt, hogy Isten szeret téged, úgy is, hogy fellázadtál ellene, áldozatot hozott, örök életed lesz, ha hiszel benne — ezt szívesen hallgatjuk újra és újra. De amikor ennek a folytatása elhangzik: ezért mi is tartozunk… ettől meg különösen megijed sok ember. Tartozunk azzal, hogy mi is az életünket adjuk testvéreinkért.
Ilyenre kérdezték meg szolgálatom során egyszer-kétszer emberek: ez így benne van a Bibliában? Ilyenkor jó kikeresni, bizony, ez így benne van. Azzal kezdődik, hogy Isten szeret téged, éppen ezért te is tartozol továbbadni másoknak ezt a szeretetet.
Vagy: szintén gyakran idézzük az Ézsaiás 43-at. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” És akkor jön egy csodálatos mondat, nagyon szentül mondom, az Isten szerelmi vallomása: „Mert drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek…” — ezt mondja Isten.
Megint kimondhatatlan nagy evangélium, és minden szava igaz. Isten számon tart, megváltott, vagyis kiváltott a bűn rabságából, név szerint ismer. Nem egy szám vagyok előtte, nem egy a tömegből. Számon tart, tűzön, vízen át ott van velem, mert becsesnek tart és szeret.
Igen ám, de ha gondolkozik az ember, akkor megkérdezi: miből kellett megváltania? Honnan váltott ki az Isten? (Ne félj, mert megváltottalak…) És mi volt a váltságdíj? Az Ézsaiás 43. örömhíre mellett ezt elmondja az Ézsaiás 53, ahol meg azt olvassuk Jézusról, hogy utált volt, az emberektől elhagyott, ránézni sem volt kedvünk, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Kínoztatott, pedig alázatos volt, mert a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze, mivel az Úr mindnyájunk bűnét Őreá helyezte. Ez volt a váltságdíj. És mind a kettő egyszerre igaz. És a teljes bibliai igazságot csak az érti és mondja tovább, aki mind a kettőt komolyan veszi.
Vagy: Isten szeret téged. Ez teljesen igaz megállapítás. De nem ez a bibliai igazság. A bibliai igazság így hangzik: Isten annak ellenére szeret téged, hogy fellázadtál ellene, otthagytad, és eltékozolsz mindent, amit tőle kaptál, az egészségedtől kezdve a föld energiaforrásáig mindent. Ennek ellenére szeret. Ez a teljes igazság.
És ez így folytatódik, hogy Isten szeret téged, és maga Isten mondja a folytatást: akkor te is szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, és szeresd felebarátodat legalább annyira, mint saját magadat. Ez a bibliai igazság. Az, hogy Isten szeret téged, az csak egy része. És aki ezt úgy mondja, mintha ez lenne az egész, az meghamisítja a Biblia üzenetét.
Persze, hogy csak azért, és csak akkor tudjuk Istent szeretni és egymást szeretni, hogyha az Isten irántunk való szeretete előtt megnyílt a szívünk. Ha Isten szeretete betölti a szívünket. Mert minden belőlünk sugárzó szeretet már reflexió, válasz az Isten szeretetére. Ő előbb szeretett minket. De abból, hogy Ő előbb szeretett, annak kell következnie, hogy ez a tőle kapott szeretet egyrészt visszasugárzik rá és szeretem Őt teljes szívemből úgy, hogy másnak nincs helye a szívemben ilyen vallásos értelemben, és átfolyik rajtam ez a tőle kapott szeretet, és szeretem a felebarátaimat is. Ez a teljes bibliai igazság. És aki akármelyik felét elhagyja, meghamisítja. A rajongás elhagyja a második felét: Isten szeret téged, testvér, élj boldogul! — és mi a te dolgod? Erről nem beszél. Valaki egyszer azt mondta: úgy már nem lehetne eladni az evangéliumot. Hát micsoda szennyes gondolkozás ez? Az evangéliumot nem eladni kell. Az evangéliumot hirdetni kell, mert az segít másokon. Tehát ha a második fele elmarad, torz az egész.
A humanizmus meg az első felét hagyja el: szeressük egymást, gyerekek. Próbáljuk valahogy elviselhetőbbé tenni az együttélést. No, de nem tudjuk, mert nem tudunk kitermelni magunkból ilyen szeretetet. Ahhoz előbb az Isten szeretetét kell befogadni alázatosan beismerve, hogy nem tudok őszintén szeretni, és az a szeretet fog átmenni rajtam. Az Isten szeretete töltetett ki a mi szívünkbe a Szentlélek által (Róm 5,5), és ezzel tudjuk majd Őt is viszont szeretni, meg egymást is szeretni.
Ezért nagyon fontos, hogy a teljes igazságot ismerjük, vegyük komolyan és mondjuk el másoknak, amit a Szentírás mond.
Ezért bátorkodtam a múlt vasárnap azt mondani, hogy ez a kijelentés, hogy Jézus azért halt meg a kereszten, mert te olyan értékes vagy Istennek, ez hazugság. Ez így nem igaz. Hanem, hogy igaz? Miért nem igaz ez? Ha ez igaz lenne önmagában, akkor miért mondta Jézus azt, amit a múlt vasárnap olvastunk, a négy kellt, miért hangzott el? Miért kellett az Isten Fiának emberré lennie, szenvednie, meghalnia, a pokolra alászállni, ha Isten szeretete csak azért van, mert olyan értékes vagyok előtte?
Miért kellett mindez? Azért, mert Isten a mi bűneink igazságos büntetését az Ő bűn nélküli Fiára helyezte. És Jézus ezt vállalta és elszenvedte. És most már mondjuk ki magyarul: az Isten bűn nélküli Fiának bele kellett pusztulnia abba, hogy segíthessen rajtunk. Ezért halt meg Jézus a kereszten. Emellett érvényes az Ézsaiás 43.: hogy „mert te becses vagy az én szememben, drágának tartalak és szeretlek…” — de így kerek az igazság. Nem azért halt meg, mert olyan értékesnek tart. Azért kellett meghalnia, mert olyan bűnös vagyok, annyit vétkeztem Isten és mások ellen. De mivel Ő nagyon szeret engem, és az Ő szemében becses vagyok, ezért még ezt is vállalta értem. Ez a teljes igazság.
A Szentírás mondataiban teljesen egy ez a kettő, annyira nem kettő ez, hanem együtt jelenik meg. Jézus igehirdetéseiben is. Mi volt az első mondat, amit Jézus nyilvános fellépésekor mondott? „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” Ez egy mondat. Az eleje kemény ítélet. Térjetek meg, ez azt jelenti: forduljatok vissza. Rossz irányba mentek. Ha továbbra is odamentek, az a biztos pusztulás. Ez az út a kárhozatba vezet. Hátra arc! — és akkor meglátjátok, hogy nyitva van a mennyország kapuja. Ezért jött Jézus. Ő nyitotta ki. Közeljött hozzátok az Isten országa. S ha már nyitva van, lépjetek be. — Ez a teljes evangélium. Nem ennek az egyik fele vagy a másik fele, hanem így együtt.
Ember! Ha olyan állapotban maradsz, amilyenben megszülettél, halál fia vagy. De nem kell olyan állapotban meghalnod, ahogy születtél. Jézus hív vissza az Atyához. Kinyitotta előtted az ajtót, kitaposta az odavezető utat. Mutatja, mint kalauz, hogyan lehet oda megérkezni, és minden lépésedben erősít. Gyere! Belépni viszont neked kell. Ez az evangélium.
Jó lenne, ha minden részletkérdésben is engednénk, hogy Isten ilyen világossággal ajándékozzon meg minket.
Voltak az egyháztörténetben olyan korszakok, amikor az hangzott: gonoszok vagytok, pokolra mentek! Ma inkább az hangzik: értékes vagy, az Isten szeretettel átölel. De ez mind a kettő az igazságnak csak egy-egy fele, és így mind a kettő hamisság.
(Csak zárójelben jegyzem meg: vannak olyan helyzetek, amikor a teljes bibliai igazságnak az egyik felét hangsúlyozzuk különösen. Egy gyászoló, szomorú, sok kétséggel teli családnak az Isten vigasztaló üzenetét mondom. Az Ő szeretetéről, megbocsátó irgalmáról beszélek, hogy reménységet és békességet támasszon ez a szívükben. Egy gőgös, dölyfös, dicsekvő, önhitt embernek erre a bűnére mutatok rá szeretettel, és ennek a következményeit ecsetelem. De ez már lelkigondozás. Akármelyik felét hangsúlyozom a cél érdekében, az egész igazság ott van a szívemben, és ott van a szemem előtt.)
Ilyenkor kezdődik el aztán az örökzöld vita: vajon az, ami Jézus felszólítására válasz, térjetek meg, mert közeljött az Isten országa… ha valaki ilyenkor tényleg megfordul, és belép az Isten országába, ez most Isten cselekedete volt, vagy annak az embernek a tette? Az Isten szuverenitása, vagy az ember felelőssége?
Olyan világos a Biblia tanítása erről is, testvérek. Jézus azért jött el, hogy visszatalálhassunk Istenhez. Ő nyitotta ki a mennyország kapuját, Ő tett eleget a mi bűneinkért, Ő szólít meg és hívogat vissza. Mindent Ő készít el azért, hogy üdvösségünk legyen. A mi dolgunk csak ez: hinni, elfogadni a felkínált ajándékot, megragadni abban a bizonyosságban, hogy ez az enyém. Elvehetetlenül az enyém, és nem a másikét kaptam meg. Nekem készítette ezt. Köszönöm szépen, boldogan, hálásan élem le a földi életemet, és bizonyos vagyok abban, hogy örökké élni fogok Őnála.
Most akkor ez Isten tette, vagy az ember tette? Nem lehet ezt analizálni. Ki érti ezt? Erre csak az a válasz: senki. Vannak dolgok, amiket nem megérteni kell, hanem megvalósítani.
Egyszer jelen voltam egy életveszélyes sérülést okozó balesetnél, és ott életkérdés volt az illető számára, hogy az életmentő gyógyszer idejében megérkezik-e, meg valami életmentő műszer. Megérkezett.
Arra gondoltam ott, ahogy mindenki izgult, és nézett abba az irányba, ahonnan majd jön a segítség, hogy vajon, ha megérkezik, az lenne értelmes dolog, hogy leülünk és elemezek: ebben a gyógyszerben milyen százalékban vannak a különböző hatóanyagok. Milyen százalékban Isten tette, milyen százalékban az én tettem, az, hogy üdvözülök? Azt ott nem analizálni kell, hanem bevenni, ha életben akar maradni valaki. A nagy elemzők, hogy hány százalékban Isten, hány százalékban a hívő, ezek a legtöbbször az elől akarnak kibújni, hogy bevennék a gyógyszert. Amíg arról elvitatkozgatunk, addig nem kérdez rá senki arra, hogy testvér, te benn vagy már a mennyországban, vagy kívül vagy még? Lehet ezen vég nélkül okoskodni úgy, hogy valaki Jézustól azt a mondatot kapja: „nem messze vagy az Isten országától.” Vagyis ugyanúgy kívül vagy rajta, mint azok, akik nem is foglalkoznak ezzel. Ő azért nyitotta ki az ajtót, hogy mi oda belépjünk.
Éppen ezért teljesen ostoba, szakszerűtlen és hiábavaló az a vita, hogy egy gyülekezet bűnközpontú vagy kegyelemközpontú. Egy igehirdetés bűnközpontú vagy kegyelemközpontú. Ezek a kifejezések elő sem fordulnak a Bibliában. Nem a Bibliáról beszél az, aki erről beszél. A Biblia azt mondja, hogy az igehirdetés központjában Krisztusnak kell állnia. Egy gyülekezet középpontjában az élő Jézus Krisztusnak lehet és kell állnia.
Ahol ezt kétségbe vonták, ott Pál apostol mindjárt a hosszú levél legelején igyekszik ezt tisztázni. A Korinthusiakhoz írt első levél ezzel kezdődik: „És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1,22-24).
Az egyik ezt igényli, a másik azt, s Pál azt mondja: sajnálom, azt mondom nektek, ami segít rajtatok. Mi a Krisztust prédikáljuk, mégpedig, mint megfeszíttetett. Azután a 2. fejezet elején visszatér erre: „Amikor megérkeztem hozzátok, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint a megfeszítettről. (2,1-2).
Pedig ő azután igazán művelt ember volt. „Eladhatta” volna az evangéliumot kívánatosabb csomagolásban is. Nem a Krisztus kereszthalálának a jelentőségéről kellett volna beszélnie, de tudta, hogy ez segít a hallgatókon. Mert ez segített őrajta is. Ezért le meri írni, hogy nem akarok másról tudni, csak a Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettről.
Igaz az, amit a római levélben ír, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért és feltámadt a mi megigazulásunkért. És ez egy esemény, egy állítás, egy hitvallás. Ezt nem szabad kettévágni és az igazság egyik felét megpróbálni kijátszani a másik ellen.
Mondja meg valaki: lehet Jézus Krisztus kereszthaláláról úgy beszélni, hogy annak az okát nem tisztázza valaki? Hogy annak az oka a mi elesett, tehetetlen, nyomorult, bűnös állapotunk? Lehet arról úgy beszélni, hogy annak a célját és gyümölcsét nem említi meg valaki? Hogy a cél az, ami nagypénteken történt: kettéhasadt a kárpit, megnyílt az út a bűnös előtt a szent Istenhez. De nem egyedül jelenhet ott meg, hanem Jézus Krisztussal. Együtt hangzik el ez az evangélium, és együtt kell élnie ennek a mi szívünkben is.
Azért olvastam fel a Cselekedetek könyvének ezt a szakaszát, mert Pál apostol azt amit az imént idéztem, a szolgálata elején írta, ezt meg a szolgálata vége felé mondta el. Amikor már tudta, hogy valószínű vértanúhalál vár rá, és búcsúzik az efézusi presbitériumtól, akkor mondta ezt nekik: nem vonogattam magamat, hogy tanítsalak titeket mindarra, ami igaz. És megint később: nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.
Nemcsak azt, amit szívesen hallgatnak az emberek: Isten szeret téged, mert olyan fontos vagy, hanem a másik felét is: Isten szeret téged annak ellenére, hogy egy romhalmaz a nélküle eltöltött életed, és Ő egy új, szép gazdag életet kínál neked. Jöhetsz! — ez az evangélium. De honnan jöhetsz ki és mire hív el. Ez így együtt igaz.
Pál azt mondja: nem hallgatta el a felét, vállalta a másik felét is, és Isten teljes akaratát hirdette nekik.
Bibliaolvasó kalauzunk szerint a Korinthusba írt 2. levelet olvassuk most. Amikor a 6. fejezetet kezdtük, az első mondatnál már megálltam és sokáig gondolkoztam rajta. Ez az evangélium! Ennyire együtt van szétválaszthatatlanul a két fele. Így hangzik a 6. rész 1. verse: „Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét.”
Az ő új életük is azzal kezdődött, hogy valaki beszélt nekik arról, hogy az élő Isten szeret titeket. Istennél kész a bocsánat minden eddig elkövetett és ezutáni bűnötökre. Kell-e ez nektek? És akik ezt komolyan vették és megragadták, kapták az Isten kegyelmét. Minden ezzel kezdődik.
De azt mondja az apostol, ebből következik valami: és most arra bátorítunk titeket, éljetek úgy, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. Látszódjék meg rajtatok, hogy ti hálásak vagytok a kegyelmért, hogy mivel Isten nektek mindent megbocsátott, ti is készek vagytok megbocsátani egymásnak. Mivel Isten titeket érdemetek nélkül, annak ellenére szeret, hogy ilyenek vagytok, ti is szeretni akartok mindenkit érdeme nélkül, annak ellenére, hogy olyan. Látszódjék meg, legyen folytatása. Nem ezzel kezdi, az a humanizmus lenne, hanem az Isten kegyelméről szóló evangéliummal, aminek azonban gyümölcsei vannak.
Hadd fejezzem be azzal, hogy a tékozló fiú példázata is egyebek között erről szól. Ott Jézus az Atya szeretetét, megbocsátó irgalmát szemlélteti ezzel a gyönyörű, páratlanul szép példázattal. De miről van ott szó?
Azt olvassuk, hogy ennek az elbitangolt gyereknek az apja azután is szerette a fiát, hogy az örökségét eltékozolta és elment messze vidékre. Várta haza. Amikor haza közeledik, elébe szalad. Ez teljesen elképzelhetetlen volt akkor, hogy az idősödő férfiember a bokáig érő szoknyaszerű ruhájában szaladjon. Különösen egy ilyen gazember elé. Inkább be kellene zárni a kaput vagy ráereszteni a kutyákat. Nem. Eléje szalad. Ilyen az atya. Így szereti a tékozlót. Átöleli, megcsókolja, megbocsát neki, visszafogadja. Ő csak béresként akar otthon maradni. Nem béres vagy, a fiam vagy, gyere.
De ezt mi követi? Az, hogy a fiú elkezd ugyanúgy dolgozni otthon, mint a béresek. Hiszen ezt olvassuk a bátyjáról is, aki duzzog: Este jött haza a mezőről, munkából. (A fiak is dolgoztak a béresekkel együtt, csak ők más kategória voltak, és ez nagy különbség volt.) Visszafogad és megbocsát. A fiának tekint, én pedig attól kezdve neki engedelmesen teszem azt, amit mond. Így kerek az igazság.
A fiúság fogalmát mostanában megint divat teológus körökben felkapni. A fiúságodat élvezzed, hogy Isten gyermekévé fogadott. Rendben van, élvezd, örülj neki! Ne szűnj meg megköszönni, mert megköszönhetetlen. No de mi jellemezte a fiakat? A teljes függés és a feltétel nélküli engedelmesség.
Mi jellemezte az egyszülött Fiút, Jézust? Az Atyától való teljes függés, és a neki való feltétel nélküli engedelmesség. Hányszor mondta: én nem. Nem a magamét mondom, hanem azét, aki elküldött engem. Nem a magam akaratát cselekszem, hanem azét, aki elküldött engem.
Csak hogy ez a teljes függés és ez a neki való engedelmesség már nem kényszer. Ez nem valami külső parancsra történik, amit fogcsikorgatva kénytelen tenni a fiú, ez már szeretetbe van ágyazva. Erre vágyott, nem? Alig várta, hogy újra hazakerüljön. Alig várta, hogy visszafogadják. Most megvan. Többet kapott. Nem béresfiú. Akkor örömmel és hálásan, mint fiú szolgálja az apját.
Isten visszafogad, megbocsátja a múltadat, szép jövendőt készít. És aki hazajön, az önként és hálával neki kezd el szolgálni. Közben tapasztalja, hogy a bűn szolgája gyáva rab, az Krisztusé szabad.
Ha most gyermek-istentisztelet lenne és aranymondást tanulnánk, akkor ezt a 2Kor 6,1 részt javasolnám, hogy tanuljuk meg: „Intünk titeket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét.” Isten az Ő kegyelmét gazdagon kiárasztja ránk, úgy éljünk hát, mint akik nem hiába kaptuk!
Az egyik reggeli énekünk két verse erről szól. Énekeljük a 489,3-4. versét:

Bűn ruháját vessük el
A szövetség vére által,
Vétkeink fedezzük el
Tőled nyert fehér ruhánkkal,
Hogy hitünk legyőzze majd
Mind a bajt.

S majd vezess az égbe föl,
Irgalomnak napvilága,
Könnyek gyászos völgyiből
Üdvösségnek szép honába,
Hol az üdv és béke majd
Egyre tart.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert valóban meghaltál a mi bűneinkért és feltámadtál a mi megigazulásunkért.
Kérünk, a te Szentlelked segítsen el minket igazi őszinte bűnlátásra, bűnvallásra, és a te Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy megbocsátod minden bűnünket.
Kérünk, adj nekünk bizonyosságot minden bizonytalanságunk és kételkedésünk helyére.
Bocsásd meg, Urunk, valahányszor féligazságokat hittünk vagy mondtunk tovább. Kérünk, jelentsd ki magadat nekünk.
Köszönjük, hogy megígérted, hogy akik szeretnek téged, vagyis ismerik és megőrzik parancsaidat, azoknak kijelented magadat. Hisszük, hogy te vagy az igazság, és mi szeretnénk téged egyre jobban megismerni. Tudjuk, hogy téged a veled való közösségben, a neked való szolgálat közben ismerhetünk meg igazán. Ebben szeretnénk növekedni.
Taníts meg minket hálásan élvezni a veled való közösség minden ajándékát és ugyanakkor nagy örömmel és hálával cselekedni a te akaratodat. A te Szentlelked tegye ezt egyre könnyebbé, egyre természetesebbé, hogy ne a mi velünk született rossz természetünk diktáljon vagy fékezzen ebben, hanem valóság legyen az, hogy Isten akarata szerint töltjük el a testben hátralevő időnket.
Köszönjük, hogy ezzel a reménységgel nézhetünk előre, és ezzel az alázattal és bizalommal hozhatjuk eléd most mindnyájan legszemélyesebb gondjainkat, terheinket, a mi gyülekezetünknek, népünknek, országunknak a jövőjét. Köszönjük, hogy te élsz és uralkodsz örökkön örökké és néked adatott minden hatalom mennyen és földön.
Szeretnénk ezt komolyan venni és annál inkább örülni annak, hogy hozzád tartozhatunk, és egyre szorosabban, mélyebben beleágyazódni ebbe a veled való hitbeli közösségbe.
Segíts így eltöltenünk a jövő hetet, és segíts most így folytatnunk az imádságot.
Ámen.