A KERESZTYÉN ÉLET ÁLLOMÁSAI

2010. augusztus 22, vasárnap

Alapige

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt — kegyelemből van üdvösségetek! — és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Imádkozzunk!
Köszönjük, hogy dicsőíthettük a te nagy nevedet, mindenható, örökkévaló, szent Úristen. Köszönjük, hogy adsz a benned hívőknek egy kis előleget a mennynek a jó levegőjéből. Köszönjük, hogy most egy szívvel hálát adhatunk neked a te igédért, hiszen mindaz a jó és szép, ami az életünkben van, a te igédnek a gyümölcse.
Kérünk alázatosan, hogy legyen szavad hozzánk. Olyan mérhetetlenül gazdag a te igéd, életünk minden kérdésére van benne érvényes, igaz válasz. Kérünk, nyisd meg előttünk az ige ajtaját és a mi szívünk ajtaját a te igéd előtt, hadd találkozzunk itt most veled, a magadat kijelentő és minket mérhetetlenül szerető Istennel.
Jézus Krisztus érdeméért kérünk, tedd hasznossá, gyümölcsözővé, áldásossá a mi igehallgatásunkat és majd a te igédnek való engedelmességünket.
Ámen.

Két héten át olvastuk Pál apostolnak Efézusba írott levelét bibliaolvasó vezérfonalunk szerint. Rácsodálkozhattunk arra, hogyan jut el az apostol Isten örök tervétől, az egyedülállóan hatalmas és dicsőséges Istentől odáig, hogyan nevelje egy apa a fiát, és hogyan viselkedjék egy keresztyén rabszolga meg a gazdája.
Valóban az egész életet átöleli ez a levél, sőt az örökkévalóságról is sok mindent elmond. Az egész levél alapján ma arra szeretnék rámutatni, hogy a hívő életnek milyen állomásait jelöli itt meg Isten igéje. Mi az az út, amin Jézus végig akarja vezetni a benne hívőket. Öt ilyen állomást vehetünk észre ebben a levélben. Ezeket vegyük ma sorra, ha röviden is. Egy-egy fejezetből vett idézettel szeretném ezeket megjelölni.
— Az elsőről azt mondja, amit most olvastunk: „halottak voltatok”.
— A másodikról ezt: „életre keltett titeket Isten Krisztussal”.
— A harmadikról: „hatalmasan erősödjék meg bennetek Krisztus”.
— A negyedik ezzel kezdődik: „járjatok elhívatásotokhoz méltóan”. (és itt már egészen gyakorlati dolgokról van szó).
— És az ötödik: „Öltsétek magatokra az Isten minden fegyverét”.
A kiindulás: halottak voltatok. Az evangélium: életre keltett titeket Isten a Krisztusban. Aztán jönnek a feladatok, három felszólítás: hatalmasan erősödjék meg bennetek Krisztus, viselkedjetek úgy, hogy meglátszódjék rajtatok elhívatásotok, és öltsétek magatokra az Isten minden fegyverét.
Amit elmondok, annak a nagy részét a legtöbben ismeritek, de ma este az a feladatunk, hogy betájoljuk magunkat, hogy kérdezzük meg őszintén a mi Urunktól: hol tartok én ezen az úton? Mert Ő mindenképpen ki akar hozni minket abból a halálból, amiről itt ez a fejezet is beszél, és minket hadra fogható, Jézus Krisztus vitézei, katonáiként harcoló hívőkké akar formálni.
1. Mit jelent: „Halottak voltatok”? „Halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.”
És a 12. versben még visszatér erre: „Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, (…) Isten nélkül és reménység nélkül a világban.”
Ez a kiindulópont. Ezzel kezdődik mindannyiunknak az élete. Ebbe születünk bele: Isten nélkül, Krisztus nélkül és éppen ezért reménység nélkül, vagyis jövő nélkül, a változásra való készség nélkül. Ezt a talán bántó, de találó kifejezést használja: „lelkileg halottak voltatok.” Minden ilyen ember lelkileg olyan érzéketlen és olyan tehetetlen, mint egy halott. A halott nem hallja, hogy mi történik körülötte, nem látja a valóságot, és tehetetlen, mozdulni sem tud. A lelkileg halott ember nem látja az élő Istent, aki teremtette ezt a világot, nem veszi észre az Ő cselekedeteit, az Ő keze munkáját, nem hallja és nem érti az Ő igéjét, és tehetetlen is arra, hogy annak engedelmeskedjék, hogy teljesen önzetlenül, szeretettel másokért éljen.
Az jellemző az ilyen lelki halottakra, hogy sodródnak. Viszi őket magával az ár. Még ha néha gondolkoznak is, és születik is bennük egy-egy elhatározás, hogy amarra kellene menni, mert az az irány hátha jobb, tehetetlenek erre, beálltak a nagy menetbe és sodródnak, azt teszik, amit a többiek. Meghatározza gondolkozásukat a mindenkori korszellem, diktál nekik a divat, és az ösztöneik, kívánságaik szerint cselekednek. Ösztönlények különböző szinten.
Közben nem tudják, hogy: harag fiai. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindezért, amiben élnek, az Isten igazságos ítélete jár, és ez az ítélet el is fog jönni. Mert elvégzett dolog, hogy minden ember meghaljon és utána az ítélet.
Aztán rámutat az apostol arra is, hogy ki áll e mögött a sodródás mögött, e mögött az érzékeknek és ösztönöknek való rabszolgai szolgálat mögött. Azt mondja: „a levegő birodalmának fejedelme”.
Egy sötét szellemi hatalom. Jézus néven nevezi őt: az ördög, aki az ember fő ellensége, aki mindent megtesz és mindent meg tud tenni, hogy megkeserítse az életünket, sőt, hogy elpusztítson bennünket. És akit ebben az állapotában ér a biológiai halál, annak a számára ez a lelki halál véglegessé válik és kiteljesedik. Ezt nevezi a Biblia: kárhozatnak. A különbség a határon inneni meg a biológiai halálon túli szakasz között az, hogy ott már látja is, hogy halálban van, és tudja, hogy kijöhetett volna belőle, és azt is tudja: most már ezen nem lehet változtatni. Ezt nevezi a Biblia pokoli kínoknak, amikor valaki már látja, hogy élete legnagyobb döntését elhibázta, és most már nem korrigálhat, nem javíthat ki semmit. Ezzel kezdődik minden ember élete.
2. Aztán azzal folytatódik, hogy „életre keltett titeket Isten.”
Van itt egy hangsúlyos ellentétes kötőszó: de. „De az Isten gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, mellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt — kegyelemből van üdvösségetek! — és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért…”
Vagyis megszólal a halál világában az evangélium, az örömhír, hogy Jézus Krisztus eljött ide. A karácsonynak a magyarázata ez: az Ige testté lett. Miért? Azért, hogy lehozza az elveszített mennyei életet. Jézusban lesz hozzáférhetővé az elveszített élet. Aki Jézussal kapcsolatba kerül, annak az életébe beleárad ez az isteni, mennyei élet. Ez viszont olyan élet, ami még akkor sem ér véget, amikor utolsót dobban a szívünk, és a biológiai halálunk után is megmarad. Jézus mondta két gyászoló asszonynak: „Én vagyok az feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;” (Jn 11,26).
A meghalás nem azonos a halállal. Aki a halálból már átjött az életbe, az Isten nélküli állapotból a Jézussal való közösségbe, az él. Ha meghal is, él, meg már előtte is él: Ez nevezhető igazán életnek. Ez azt jelenti, hogy újra működnek az érzékszervei. Az ilyen ember egyszerre látni kezdi Isten munkáját.
Számomra felejthetetlen élmény mindig, amikor egy ember hitetlenből hívővé lesz. Arra is emlékszem jól, amikor én lettem hitetlenből hívővé. Amikor manapság is látom ezt, a legtöbben azt mondják: egy új világ nyílt ki előttem. Ami addig is ott volt a szeme előtt, az most érzékelhetővé válik a számára. Észreveszi, hogy nem peche van, hanem Isten őrzi őt valamitől. Észreveszi, hogy nem „mázlista”, hanem Isten adott neki valami meg nem érdemelt ajándékot.
Ez nem kitalálás, elképzelés, hanem amikor ez éveken, évtizedeken át ismétlődik, és egyre inkább felismeri Isten tettei mögött az élő és cselekvő Istent, akkor mondhatjuk: kinyílt a szeme. Lát. Olyasmit, ami addig is ott volt, csak addig nem volt rá szeme. Egyszerre hallja Isten szavát, olvassa ezeket a betűket, amik ugyanolyan betűk, mint akármelyik másik könyvben. És azt mondja: így szólt hozzám Isten. És valamit nem teszek meg, mert Isten azt mondta nekem: az rossz. Hol mondta neked ezt Isten? Azt olvastam a Bibliában. Azt olvastad, de honnan veszed, hogy Isten mondta? Ebben én egészen bizonyos vagyok. A benne lakó Szentlélek bizonyossá teszi.
Amikor ez is „bejön”, és újra és újra kitűnik, hogy ez működik és így működik, akkor meg lehet állapítani: megjött a lelki hallása. Él, tehát lát és hall, és képes arra, hogy amit most már helyesnek lát, mert Isten mondta, azt meg is valósítsa. Egészen addig legfeljebb odáig jutott el, hogy másként kellene élni, hogy elegem van magamból. Jól emlékszem arra, hogy tizenöt éves koromban mennyire elegem volt magamból, és elhatároztam: megváltozom. Soha nem sikerült. Átmeneti, gyenge eredményecskék, utána annál nagyobb bukás. Most meg magán is észreveszi, meg mások is szóvá teszik: te egészen más vagy, mint voltál… Más a tekinteted. Megváltozik a gondolkozása, a jelleme. Él benne a Krisztus.
Erről az életről mondja azt Jézus Nikodémusnak: ez az élet felülről fogan, szükséges nektek újonnan születnetek (Jn 3,7). Ez a görög kifejezés van ott: onnan felülről kell fogannia bennem egy új életnek. Isten igéjét hallom, azt komolyan veszem, és ez új életet hoz létre bennem: Jézus életét. Ezért változik meg az ilyen emberek gondolkozása, jelleme, egész élete. Ez nem nevelés, nem tanulás, nem erkölcsi megjobbulás eredménye, ez teremtés. Aki a Krisztusban van, új teremtés az — olvassuk Isten igéjében.
És a János evangéliuma elején a sokat idézett mondat is erre utal: „Akik befogadták Jézust, azoknak megadja azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Azoknak, akik az Ő nevében hisznek.” Lelkileg halottak voltak, és most már élnek. Egy új élet fogant meg bennük és az kezd növekedni, és ez Jézusnak az élete.
3. Most már az a feladat, hogy ez az élet növekedjék. Táplálni kell, használni kell, dolgoznia kell ennek, és közben izmosodik, erősödik, növekszik.
Keresztelő János olyan szépen mondja: „Neki növekednie kell, nekem meg egyre kisebbé lennem.” Ez a keresztyén élet lényege. Akiben már él Krisztus, legyen egyre erőteljesebb, az én rossz természetem meg tűnjön el egyre jobban.
Így olvassuk ezt a 3. fejezetben: „A dicsőség Istene adja meg nektek, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember, az Ő Lelke által, hogy Krisztus lakozzék hit által a ti szívetekben.” (Ef 3,16-17).
Hatalmasan megerősödjék, mivel ez a legnagyobb kincse az embernek: a hit által benne élő Krisztus. Hiszen ez maga az élet, Ő maga az élet itt is, meg a meghalásunk után is. Ezért a legfontosabb: kapja meg a szükséges táplálékát, növekedjék és erősödjék. Ennek érdekében tegyen meg az ember mindent. A belső ember — amit itt az ige mond —, az maga Krisztus, a hit által bennünk élő Krisztus.
Erre mondja Pál apostol: miközben a mi külső emberünk megromlik, a belső emberünk napról-napra megújul. A külső emberünk mindannyiunknak megromlik: hullik a hajunk, alig van ép fogunk stb. Itt fáj, ott fáj. A külső ember megromlik. De ha száz évig él valaki, és van belső embere, él benne Krisztus, akkor is napról-napra megújul. Még valami újat megért Isten igéjéből. Még valamiben tud megtisztulni, fejlődni és növekedni, és még valakinek tud hasznára lenni.
És mi lesz a régi természetünkkel? Erről Pál apostol a Galata levélben ír. Azt mondja: megmarad sajnos az, amelyikkel a világra jöttünk, amelyik halott és képtelen Istennek engedelmeskedni, de nem az uralkodik. A hívőben a hit által benne élő Krisztus uralkodik, az Ő cselekedetei lesznek jellemzők, és ha néha-néha beleszól, belekiabál a régi természet, az gondot okoz, de nem az uralkodik. Az újat kell táplálni.
A Biblia nem azért bátorít minket arra, hogy tanulmányozzuk Isten igéjét, ismerjük, cselekedjük, mintha különböző vallásos kötelességeket akarna előírni. Ez életkérdés az új életet nyert hívőnek, hogy Isten igéjével táplálja-e a benne elindult új életet. Minden ige, minden engedelmesség, a Krisztussal töltött közösség, csend a tápláléka ennek az új életnek. Annyira, hogy Pál apostol le meri írni: Jézust szemlélve átváltozunk, dicsőségről-dicsőségre, Őhozzá hasonlóak leszünk az Isten Lelkétől. (2Kor 3,18).
Aki táplálja, foglalkozik vele, engedelmeskedik neki, abban egyre inkább ez az új természet dominál. Ezért írja itt: hatalmasan erősödjetek meg benne!
4. „Kérlek, tehát titeket, éljetek méltóan ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok.” (Ef 4,1).
Vagyis: ha belül történt ilyen érdemi változás, ez látszódjék meg kívül is. Meglátszódik az magától is. Ahol igazi újjászületés volt, ott megjelennek a krisztusi tulajdonságok az emberen. De azt mondja az apostol, hogy ez feladat is. Egyrészt ajándék, Isten adja, mint új nagy lehetőséget, másrészt dolgozni is kell rajta. Itt nagyon szemléletes képeket fest: vetkőzzétek le a régi természet tulajdonságait, és öltözzétek fel a krisztusi jellemet. Nem azt mondja: öltözzétek fel a régi tetejére az újat. Le kell vetkőzni pucérra. Úgy állok ott Isten előtt: Uram, ilyen vagyok. Mindenféle díszruha meg rongy nélkül. De nem akarok ilyen maradni. Jézus éppen azért jött, hogy adjon nekünk új ruhát, öltözzétek fel az újat.
Itt konkrét felsorolás van, ahol elsorolja, mit vetkőzzünk le. Mindazt, ami ránk Isten nélkül, Krisztus nélkül, reménység nélkül jellemző volt. Azt a szókincset, azt a fajta gondolkozást, azt a fajta erkölcstelenséget vagy erkölcs nélküliséget, azt a sok félelmet, mindazt a sok lelki szükséget, ínséget, hogy az ember csak vágyakozik az után, hogy őt szeressék, de ő képtelen igazán szeretni másokat, pedig néha már arra is vágyakozik, hogy de jó lenne szeretni, de hogy is kell? Nem tudok. Hallottam effélét sok változatban.
Az egész szegénységünket vetkőzzük le, s közben ad Jézus egy-egy új ruhadarabot. Megjelenik az addig közömbös emberben a mások iránti irgalom, érdeklődés. Az önző emberben megjelenik az önzetlen szeretet. Amikor rajta kapja magát, ő csodálkozik a legjobban, meg a környezete is néha szóvá teszi. Valóban kicserélődik az egész ember. Egész más lesz a megjelenése is. A belső változás látszódjék meg a külsőnkön is: a viselkedésen, a beszédmódon, az egész lényünkön.
Ez azt jelenti, hogy nemcsak arra van szükség az új életben járó keresztyén életében, hogy egyre inkább meglássa azt, hogy mit kell levetnie, vagyis lássa a bűneit, hogy azokat megbánja és megvallja, hanem hogy elhagyja. És ez megint, mielőtt parancs, előbb már evangélium. Azt mondja az ige: el lehet hagyni. A ránk jellemző, a vissza-visszatérő bűnöktől is van szabadulás! Jézus Krisztus nemcsak bocsánatot ad, Ő szabadítónak jött, és létezik ilyen, van szabadulás.
Az erkölcsös életről áttér az apostol az ötödik fejezetben az emberi kapcsolatokra, és azt mondja: ha él bennetek a Krisztus, akkor ez látszódjék meg minden irányú kapcsolatotokon is. Átminősülnek ezek. A nemek közötti kapcsolatról külön fejezetrész szól, a nemzedékek közötti kapcsolatról: szülők és gyerekek, a társadalmi osztályok, rétegek kibékíthetetlen ellentétéről, ami a rabszolgatársadalomban volt, úgy beszél az apostol, mintha nem tudná hol él, pedig azért beszél így, mert nagyon jól tudta, hol él.
Leírja: ha egy rabszolga hívő lesz és él benne a Krisztus, akkor attól kezdve úgy dolgozzék az urának, mint aki az Úrnak dolgozik. De azt mondja a rabszolgatartóknak: ne szálljon a fejetekbe a dicsőség, mert nektek is van Uratok. És ha bennetek valóban él a Krisztus, akkor ti a Krisztus rabszolgái vagytok, és neki engedelmesen kell élnetek, s így kell viszonyulnotok a rabszolgáitokhoz is.
Minden emberi kapcsolatra kihat tehát az, ha valakiben él Jézus Krisztus. Először belül történik változás, aztán maga körül is rendezi a dolgokat a hitre jutott ember. Így lesz olyan, amilyennek a XVI. századi eleink nevezték magukat: Isten igéje szerint reformált. Vagyis visszaigazította az életét Isten igéjéhez.
Az első az volt: halottak voltatok, a második: életre keltetek Krisztusban; a harmadik: hatalmasan erősödjék meg bennetek Krisztus, ez az új élet, a belső ember, a negyedik: ez látszódjék meg a hétköznapi életeteken is minden területen, és a végére hagyja az apostol:
5. Az ötödiket, amire csak a legérettebb keresztyének képesek: „öltsétek magatokra az Istennek minden fegyverét.” Végül pedig így kezdi ezt a szakaszt: „Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Ef 6,10-11).
Az ilyen hívő már hadra fogható. Az ilyen hívőt ki lehet küldeni a frontra, mert ismeri az ellenséget, ismeri az ő Urát és Vezérét: Jézus Krisztust. Tudja, hogy nem egyedül kell harcolnia, hanem közösségben, csapatban. És tudja, hogy az a harc, amibe őt a vezér küldi, már eldőlt. Jézus már győzött. Még csatákat folytat az ördög, és ezekbe a csatákba küldi Jézus a katonáit (Pál apostol így írja Timóteusnak: légy a Jézus Krisztus jó vitéze), de nem nekünk kell a győzelmet kivívnunk, nekünk csak harcolnunk kell. A győzelem Jézusé, és Ő odaadja az övéinek.
Miben mutatkozik meg ez a harc? Leírja itt Pál apostol. Azt írja: az igehirdetés az egyik front. Kéri az Úr Jézust: adjon szót a szájába, amikor kinyitja és róla akar beszélni. Ugyanakkor ezt írja: én minden áldozatra kész vagyok érted, Uram. Láncok között, börtönben is hirdeti az igét. Aztán különös a folytatás: ebben a harcban az imádság is fegyver. Itt már átminősül az imádság is. Már nemcsak az, amit mindenki azonnal mondani szokott, hogy micsoda az imádság: a hívő gyermeknek mennyei Atyjával való beszélgetése. Itt az imádság fegyver. Sohasem mások ellen, mindig másokért. Még az ellenségért is. (Az ősellenségért, az ördögért nem.)
Olyan szeretetet olt Jézus a katonáinak a szívébe minden elveszett ember iránt, hogy képesek tusakodni, harcolni, imádkozni másoknak a megszabadulásáért, az üdvösségéért. Itt már arra bíztatja az apostol: ne féltsd magad!
Ne magadat féltsd, azokat féltsd, akik még halottak és nem is érzékelik, hogy van Isten és szereti őket is. Itt már látja a hívő, hogy ezen a világon kozmikus küzdelem folyik, és egyértelmű, megváltoztathatatlan a hívő számára, hogy melyik oldalon áll. Elkötelezte magát Jézus Krisztus mellett akkor is, ha itt e földön sokszor látszólagos vereséget szenved Jézus és az Ő ügye és a benne hívők. Mi akkor is tudjuk: a győzelem már az Övé, és ez a csata életre-halálra szól.
Azt mondja Pál az efézusiaknak, amikor búcsúzik tőlük: én semmivel sem gondolok, még az életem sem drága, csakhogy elvégezzem azt a szolgálatot, amit az Úr Jézus bízott rám. Itt már nincsenek egyéni szempontok, itt nincs magánélet, itt nincs önös érdek. Itt nem számít a kényelem, az anyagi haszon. Itt nincs egyéni dicsőség. Itt egyedül az Isten dicsősége a fontos. Az, amivel kezdődik az Efézusi levél, amiről eddig még nem beszéltem.
Az első fejezetet kezdi Pál azzal, ami tulajdonképpen a történés vége. Ott szól Isten hatalmáról, nagyságáról, dicsőségéről, és arról, hogy mind e felett, amiről eddig szó volt, ott van az Isten örök döntése. Ott áll az, hogy Isten elkészített nekünk minden mennyei ajándékot a Krisztusban. Ő tartja hatalmas kezében a világtörténelmet, az üdvtörténetet és a mi kicsi-kicsi életünket is. Ő irányítja mérhetetlen bölcsességével az eseményeket, és Ő készített el mindent a Krisztusban hívőknek: az üdvösséget is, meg azokat a jó cselekedeteket is, amiket hitre jutásunk után elvégezhetünk. Olvastuk a 10. versben: még azokat is Isten készíti el a benne hívőknek. És nem győz szólni a Krisztus nagyságáról, aki Ura az egyháznak, a házasságnak, a szolgáknak és a rabszolgatartóknak. Akié egyedül a győzelem, és akiről ezt mondja itt a 3. fejezet végén: Övé a dicsőség nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké.
Szeretném javasolni: gondoljuk végig ezt az öt állomást akár hazafelé menet vagy otthon is. Azzal kezdődik: halottak voltatok (és sokan még ma is azok), életre keltetek Krisztussal, csak Ő tudja nekünk ezt az életet közvetíteni. Ezek után hatalmasan erősödjetek meg a belső emberben, hogy lakozzék Krisztus hit által a szívetekben, ez látszódjék meg a viselkedéseteken, a kapcsolataitokon, a napi munkán minden vonatkozásban, hogy a végén hadra foghatóak legyetek. Legyetek a Jézus Krisztus jó vitézei, akik már nem maguk körül forognak, akik önfeledten tudnak Krisztusnak másokért harcolni.
Hol tartunk mi ezen az úton? Az első állomást egyikünk sem kerüli el. Amikor az édesanyánk a világra hozott, beleszülettünk a lelki halottak közösségébe. Innen lehet kijönni és továbbhaladni. Hol tartunk most? Jézus Krisztus azt akarja, hogy érett keresztyének legyünk, akik már ezt a harcot is tudják vívni az Ő dicsőségére, mások üdvösségére.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy nem parancsokat osztogatsz nekünk, hanem mindenekelőtt ajándékokat kínálsz, és aztán kezedbe veszel és alkalmasakká formálsz arra, hogy parancsaidnak is engedjünk. Akkor már önként, hálából és örömmel.
Köszönjük, hogy nem kényszerből kell engedelmeskednünk, de szabad komolyan vennünk azt, amit az érdekünkben mondasz. És szabad elfogadnunk tőled azt a soksok ajándékot, amit életed árán szereztél meg nekünk.
Kérünk, tedd világossá ma este mindnyájunknak, hol vagyunk ezen az úton. Őrizz meg attól, hogy hosszan időzzünk valamelyik állomáson, mikor haladhatunk a cél felé. Köszönjük, hogy a cél te magad vagy.
Köszönjük azokat a nagy horderejű ígéreteket, amiket a benned hívőknek mondtál, hogy olyanok lehetünk, mint te. Hogy meglátunk majd téged színről-színre, szemtől-szembe. Hogy a te dicsőségedben részesíted azokat, akik mindvégig állhatatosak maradnak. Hadd tartozzunk ezek közé, Urunk!
És amíg itt kell küzdenünk ezen a földön, ebben a nyomorult testben, addig is hadd tudjunk a te dicsőségedre élni. Hadd tudjuk továbbadni másoknak azt a sok jót, amit újra és újra kapunk tőled.
Szeretnénk tőled elkérni a most következő hetet. Adj nekünk bölcsességet, fizikai és lelki erőt. Add nekünk a te békességedet és a te örömödet, ami minden bosszúság és nehézség között is megmarad, és amit te olyan gazdagon szoktál adni, hogy valóban jut belőle másoknak.
Engedd, hogy valóban új teremtések legyünk, ne kelljen se nekünk, se a környezetünknek szenvednie a mi régi természetünk miatt, hanem elmondhassuk minden túlzás nélkül a valóságnak megfelelően: nem én élek többé, hanem él bennem a Krisztus.
Szeretnénk most ebben a csendben ezért is imádkozni hozzád.
Ámen.