HARMAT LESZEK IZRÁELNEK

2010. június 20, vasárnap

Alapige

Térj meg, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz, mert bűnöd miatt buktál el! Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az Úrhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked! Asszíria nem segít meg minket, lóra sem ülünk többé. Nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát. Csak nálad talál irgalmat az árva. Kigyógyítom őket a hűtlenségükből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom. Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái. Ágai szétterülnek, ékes lesz, mint az olajfa, és illatos, mint a Libánon. Újra Isten oltalmában fognak élni, gabonát termesztenek, virágzanak, mint a szőlő, híresek lesznek, mint a libánoni bor. Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet.

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük, hogy hozzád mindig ezzel a teljes őszinteséggel jöhetünk és szólhatunk, ami ebben az énekben is megszólalt.
Semmit nem is akarunk előtted rejtegetni, neked nem akarunk magyarázni, előtted nem akarunk mentegetőzni. Tudjuk, hogy mindent tudsz rólunk, és csodáljuk újra és újra, Atyánk, hogy annak ellenére szeretsz, és így jöhetünk, amint vagyunk: sok bűn alatt.
Köszönjük, hogy aki veled találkozik, az nem marad olyan, ahogyan hozzád érkezett. Köszönjük, hogy sokan tapasztalhattuk már a te végtelen irgalmadat, hosszútűrésedet, bűnbocsátó kegyelmedet.
Köszönjük, hogy lehet újat kezdeni veled, és lehet újra kezdeni a veled való járást. Olyan sokszor elsodródunk tőled, olyan sokszor igaz ránk is, Istenünk, amit az ige úgy mond: háttal vagytok az Úrnak, és nem arccal.
Szeretnénk most feléd fordulni, arcra borulni előtted, imádni téged és várni, hogy adj ajándékokat. Legyen ajándékod ez a csendes óra, ajándékozz meg a te teremtő igéddel, és még azt is tőled kérjük, hogy nyitott szívvel, hittel tudjuk azt fogadni, és azután életváltozás legyen belőle.
Kérünk, hogy jelenléteddel ajándékozz meg most minket, és tedd igazán istentiszteletté együttlétünket.
Ámen.

Kórus énekel: Schütz:
Jézus, te a szőlőtő,
Vesszeid mi vagyunk,
Gyümölcsöt csak úgy termünk,
Ha benned maradunk.
Légy velünk, kegyelmeddel,
Hogy szépen fejlődjünk,
És végre mennyországban
Teveled örvendjünk.

Két hétig olvastuk sokan Hóseás próféta könyvét bibliaolvasó kalauzunk szerint. Ennek a gyöngyszem prófétai könyvnek az utolsó fejezete különös erővel és színességgel ragyogtatja fel Isten visszafogadó irgalmát, bűnbocsátó szeretetét. Az a nagy örömhíre ennek a fejezetnek, meg az egész könyvnek is, hogy Isten nagy kegyelméből lehet újat kezdeni. Ha megbotlottunk, elrontottuk a jót, amit elkezdett bennünk, lehet újra kezdeni. Nem szabad visszaélnünk Isten hosszútűrő szeretetével, de élhet a botladozó, bukdácsoló, nyomorult ember ezzel a türelemmel, kegyelemmel és szeretettel.
Azt olvassuk ebben a könyvben, hogy Isten népe hűtlenné lett Urához. Megszegte a szövetséget, és a szövetségen kívül mindig kiszolgáltatottá vált a választott nép is, meg a mai hívő nép is. Ugyanakkor megjátszotta a vallásoskodót, mert teljesítette vallásos kötelességeit, bemutatták az előírt áldozatokat, de pontosan azt tették, amiről a délelőtti igehirdetésben is hallottunk, hogy ugyanígy áldozatokat mutattak be a környező kánaánita pogány népek termékenységi bálványának, a Baálnak is. Jahvénak is, meg a Baalnak is, mert sosem lehet tudni, mert nem kellemes az, ha megszólja őket a környezetük. Ők nem tudnak produkálni olyan szép istent, mint a pogány népek az ő bálvány szobraikat, nekik láthatatlan Istenük van. A láthatatlan Isten meg hihetetlen, legalábbis az ő számukra. Igaz, hogy Isten nagy tetteit sokszor tapasztalták, de nehéz úgy beszélni valakiről, hogy nem tudják bemutatni. Éppen ezért, már csak a barátság kedvéért is, a békesség kedvéért is, tisztelik az ő bálványaikat is.
Miközben folyt az igaz kultusz, aközben tele lett az ország pogány szentélyekkel, ahol Isten népe hajbókolt a buta szobrok előtt, amiket emberkézzel készítettek.
Ez volt tehát a nép bűne, hogy megszegték a szövetséget, Isten azonban hű maradt ennek ellenére a szövetséghez és visszavárta népét. És ha bűnbánattal visszatértek, akkor visszafogadta.
Szegény Hóseásnak a személyes életével is szemléltetnie kellett Istennek ezt a nagy kegyelmét. Egy olyan különös parancsot kapott Istentől, hogy vegyen feleségül egy prostituált nőt, aki a házasságkötésük után is sokat paráználkodott még. De megkapta a próféta a parancsot: ha visszatér hozzád, mindig vissza kell fogadnod. Miért? Azért, hogy lássa a nép, milyen súlyos bűnt követ el, amikor ő is paráználkodik testi módon is, de itt most lelki módon a bálványokkal szövetkezik, és megszegi az Istennel való szövetséget, és milyen óriási kegyelem, hogy Isten ezek után is kész visszafogadni népét.
Keserves prófétasors volt ez Hóseásnak, de némely prófétáknak ezt meg kellett próbálniuk. Jeremiás is kapott ehhez hasonló parancsot Istentől.
Nos, mi volt a nép bűne? Fejezeteken keresztül sorolja a próféta. Isten azt rója fel nekik: a Baalnak tömjéneztek, jobban szeretitek bálványaitokat, mint oltalmazótokat, Isten igéjét megvetitek. A prófétára, aki Isten szavát mondta nekik az ő érdekükben, azt mondták: bolond, bolondokat beszél. Isten szent, életmentő igéjét bolondságnak nevezni súlyos bűn. És még ilyeneket is olvasunk: megátalkodottan elfordultak az Úrtól. Nem akarnak megtérni. Panaszkodnak a sorsuk miatt, de nem Istenhez kiáltanak megoldásért. A nép magában bízik, a nagyhatalmakban bízik, fegyvereiben bízik.
Ezt olvassuk a 13. fejezetben: „Most is tovább vétkeznek, istenszobrot csinálnak maguknak, ezüstbálványokat a maguk esze szerint; mesterember készítménye ez mind.” És ráadásul felfuvalkodnak. A hitbeli züllést pedig mindig követi az erkölcsi züllés is. Ami ennek a hitetlenségnek és Isten elleni lázadásnak a következménye, az sajnos ismerős nekünk is. Ilyeneket olvasunk itt a 4. fejezetben: „Esküdöznek és hazudoznak, ölnek, lopnak és paráználkodnak, betörnek, és vérontás vérontást ér!”
Vagy egy kicsit később: „Álnokul élnek, tolvaj tör be a házakba, rablóbanda fosztogat az utcán, és eszükbe sem jut, hogy én emlékszem minden gonoszságukra.” — ezt mondja az Úr. „Megvesztegetik a királyt, hízelgéssel a vezéreket. Mindnyájan házasságtörők.”
Bármelyik napilapból is kimásolhatta volna Hóseás ezeket a megállapításokat, mert hasonlók miatt szenvedünk mi is. Tolvaj tör be a házakba, rablóbanda fosztogat az utcákon, intézményesítik a hazudozást, paráznaság minden téren, minden értelemben, minden életkorban, és mellette a mérhetetlen gőg és büszkeség, akár a technika és tudomány eredményei, akár más miatt. Ugyanakkor valami mérhetetlen tudatlanság és butaság a szellemi igazságok ismeretét illetően. Bármilyen ostoba babonaságot bárki elhisz. Bármilyen összeget megfizet érte, ha megteheti. Csak Isten életmentő, igaz beszédét tartják sokan bolondságnak.
Azt olvassuk ebben a könyvben, hogy Isten egy ideig tűri ezt. Mivel azonban ez elsősorban az Ő népének rossz, ezért, ha a nép megátalkodottan hátat fordít Istenének, akkor jön az ítélet. Hóseás gyönyörű feladata az volt, hogy mielőtt az ítéletre kerülne sor, megtérésre hívja a népet. És ha megtér a nép, nem jön az ítélet. Ezt szintén megígérte Isten.
Hóseás tehát azért feddi őket, hogy szembesítse a valósággal, és megmeneküljenek a pusztulástól. Sajnos nem menekültek meg, mert az igehirdetést nem követte megtérés: i. e. 721-ben Asszíria elsöpörte ezt a kis országot a föld színéről. A tíz törzset fogságba, vitték és alig-alig tért vissza valaki a későbbiek során.
Most azonban még arról olvasunk, hogy Hóseás feladata hirdetni a megtérés lehetőségét. A megmenekülés útjának öt állomását sorolja fel ebben a szép fejezetben.
Szeretném kérni, hogy olvassuk el ezt otthon úgy, hogy minden szónál megállunk, és azt a szót az udvarával együtt végiggondoljuk, mert belegyönyörködik a lelkünk, és elcsodálkozunk Istennek ezen az érthetetlen szeretetén, türelmén, hogy Ő, a sértett fél, kérleli népét a nép érdekében, hogy forduljon vissza hozzá, mert nála gazdag és boldog élet várja.
Ha valaki meg akar menekülni, milyen úton induljon el, és melyek ennek az állomásai? Ma is mindenki, aki megmenekül a lelki pusztulásból, ezen az úton indul el, és ezeken az állomásokon megy keresztül.
1. Az elsőt így olvassuk: „Bűnöd miatt buktál el!” Mi az oka a sok nyomorúságnak, bajnak, szenvedésnek? Erre Isten igéjének a válasza: én. Én vagyok az oka. Óriási felfedezés, amikor valaki ide eljut. Amikor nem bűnbakot keres, nem másokat vádol, nem azt kérdezi, hogy miért engedi meg az Isten, hanem rádöbben arra, hogy miattunk állt elő ez a szomorú helyzet.
Elhagytad Istenedet, az Urat! Ezt tettük mindnyájan, mint emberiség is, és ezen az emberiségen belül a magunk személyes egyéni életét is ez jellemzi: elhagytad Istenedet, az Urat. Isten mérhetetlen kegyelme, hogy visszatérhetünk az elhagyott Istenhez. A visszatérés ezzel kezdődik, amikor valaki rádöbben és kertelés, szépítés nélkül bevallja: én vagyok az oka. Amikor meglátja, milyen messze került Istentől, amikor fájni kezd az Istennel szembeni lázadása, amikor nem másokat vádol már, hanem magát.
2. A második ez: „Térj vissza, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz!” A megtérés szó azt jelenti: fordulj meg! Most háttal vagy, és lehet szembenézni vele. Nem szembeszegülni, hanem szembenézni. Nézz a szemébe, keresd Őt! Fordulj meg, mert az irány rossz.
Nem úgy lehet megoldani a bajt, hogy valamit festegetünk, komfortosítunk a szerelvény kocsijain. Rossz irányba halad a szerelvény. Meg kell állni és ellenkező irányba menni. Elfele megyünk Istentől, és ennek a vége az Istentől való végleges elszakítottság, ami a kárhozat, a pokol, és az kezdődik el már itt annak, aki elfelé megy Istentől. Meg lehet állni — ez az evangélium — és meg lehet fordulni.
Mi, amikor Istennek hátat fordítottunk, mintegy becsaptuk magunk mögött a mennyország kapuját. Majd mi egyedül, Isten nélkül. Az evangélium úgy hangzik: Jézus Krisztus kinyitotta ezt a kaput, utánunk jött, közben utat taposott, odavisszafelé, sőt Ő maga az út, és lehetővé teszi, hogy visszatérjünk, és hívogat is minket.
Jézus első mondata, amit nyilvánosan mondott, így hangzott: „Térjetek meg, mert közel jött az Isten országa.” Vissza lehet menni Istenhez, van rá lehetőség. Kész a bocsánat Istennél. Ezt nevezi a Biblia kegyelemnek. Jöjj a messze tájról, ó jöjj haza.
Van itt egy árulkodó és sokat jelentő héber szó az eredeti szövegben, amelynek alapján nem is azt kellene mondanunk, hogy térj meg Izráel Istenedhez, az Úrhoz, mert itt az „-ig” szócska van. Egészen Istenedig, az Úrig térjél vissza, ne csak az egyházig, ne csak bizonyos tanításokig, ne csak a templomig, hogy ott néha megfordulsz. Nemcsak tiszteletreméltó hagyományokig, — az Úrig. A mindenható Istennel állhat helyre az egészen személyes lelki közössége a megtérő bűnösnek, és bocsánatot nyer az egész múltjára. Tiszta lappal indulhat, új szakasz kezdődik. De csak akkor, ha végigmegy ezen az úton: Istenedig, az Úrig.
Amíg kialakul újra a személyes kapcsolat, amíg figyelsz Őreá és érted, mit mond. Amikor neki öntöd ki a szívedet és nem a világba kiabálsz, hogy milyen rossz a sorsod, hanem Őhozzá kiáltasz, Őt szólítod meg, megtanulod újra a nevét. Megtanulod a nevét nem mocskos káromkodásban, hanem szent imádságban kimondani, Őt dicsőíteni, vele újra közösségbe kerülni. „Térj meg, Izráel, Istenedig, az Úrig.”
3. A harmadik állomás arra a kérdésre felel, ha valaki visszafordul és keresi már Istent, keresi az Ő orcáját, vagy már látja is Őt lelkiképpen, akkor mit tegyen, mit mondjon. Annyira elszokott az Isten ellen lázadó ember a vele való közösségtől. Mit kell mondani?
Olyan kedves volt az, amikor néhányszor előfordult a szolgálatomban egy-egy Istent komolyan kereső vagy már megtérő embernek a kérdése, amikor odáig jutottunk, hogy akkor most mondja el ezt Istennek is, vagyis imádkozzék: hogy kezdjem? Hogy kell Őt megszólítani? Ide jutottunk. No, de emiatt nem kell megbélyegeznünk egymást. Ez csak jelzi, hogy ide süllyedtünk, mert azt sem tudom, hogyan kell megszólítani. Ő utána vágyakozom, már félúton vagyok, Őt keresem. És ha megérkezem… Mit csináljak? Mit mondjak? Nem találom a szavakat, elszoktam a vele való kapcsolattól. Elidegenedtünk teljesen a mindenható Istentől.
Látjátok, milyen kimondhatatlan gyengéd Isten szeretete és kegyelme: a próféta szájába adja, hogy mit adjon a nép szájába. Így olvastuk ezt: „Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az Úrhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked!” (3. v.).
Mert az ember arra gondol: milyen áldozatot mutassak be Istennek, milyen vallásos teljesítményt produkáljak. És azt mondja a mindenség Ura: úgy sem tudtok nekem hozni semmit, meg nem is kell, amit ti hoznátok; mit tudtok ti produkálni, ami az Istennek kedves lenne? Szavakat hozzatok. De nem találom a szavakat, Uram! Akkor mondjátok ezt az Úrnak: „Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked!” Szavakat hozzatok, de a szavaitokban legyen benne a szívetek. A szíveteket hozzátok.
Gondoljunk arra, hogy ha megromlik egy házasság, és aki azt főképpen megrontotta, megbánja és szeretné helyreállítani. Ott nem nagy rózsacsokrokra van szükség meg ajándékokra, hanem néhány őszinte, esetleg könnyekkel kísért szóra, amiben a szíve benne van. Az többet ér mindennél. Ezt várja Isten, hogy végre szólaljon meg a bűnös, mert egészen eddig csak panaszkodott, kiabált, számon kért, felelősségre vonta Istent, de nem szólította meg, nem beszélt hozzá.
Különösen nem úgy, ahogyan Jézus mondja a Hegyi beszédben: mint a gyermekek az apjukhoz. Amikor azt mondja: Abba — apuka. Mennyei apukám. „Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz.” Szó szerint ez van itt: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” Mert árva az, aki átéli: nincs semmim. Szeretnék valamit adni neki most már, mert eddig csak szidtam, meg kétségbe vontam a létét, szomorúságot okoztam neki. Most valamit szeretnék hozni, de nincs semmim. Akkor mondjam el neki ezt: látod, nincs semmim, és máris beszélgetünk. Máris a szívemet öntöttem ki.
Végre egy őszinte mondat. Én is rájöttem, hogy nincs semmim. Eddig azt hittem, milyen gazdag vagyok Őnélküle. Most már látom: csak Ő lehet az egyetlen gazdagságom. Semmi nem kell nekem, csak az Ő irgalma. Van-e irgalom a számomra? „Csak nálad talál irgalmat az árva.”
Mit tegyen tehát az, aki Istent keresi és vissza akar találni hozzá? Mondja el azt, ami a szívében van. Mert ez a mondat már hitvallás is. Ebben benne van az, hogy felismerte, kicsoda Ő valójában, és elismeri, hogy kicsoda Isten valójában. Én árva vagyok, jövök semmit nem hozva, meztelenül, hogy felruházz, te pedig irgalmas Isten vagy.
Te valóban az vagy, akinek mondtad magadat. Valóban igaz, hogy irgalmas, kegyelmes, hűséges Isten Ő, és nincs más Atya, ily szerető. Én bolond, hogy eddig ezt nem tudtam, nem vettem komolyan, vagy nem éltem vele. Micsoda kiváltság, hogy most komolyan vehetem. Erre vár Isten. Nem áldozatokra, nem fogadalmakra. A szívünkre. Ez a szív szólaljon meg néhány egyszerű, őszinte, bűnvalló mondatban.
4. Ez azonban még kevés. Kevés megvallani a bűnt. Óriási dolog, ha valaki már látja, néven nevezi a maga bűnét, nem az ellene elkövetett bűnöket, és azt Istennek megvallja. De mit olvasunk a Példabeszédek könyvében? „Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (28,13)
Ez következik itt mai alapigénkben is. Isten azt mondja, mondjátok ezt: bocsáss meg minden bűnt, amit elkövettünk, és utána következik három „nem”. Megtagadja konkrétan és részletesen mindazt, amit addig Isten ellen elkövetett: Asszíria nem segít meg minket, lóra nem ülünk többé, nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát.
Mert pontosan ez volt a baj eddig. Egyiptommal szemben Asszíriában bíztak, Asszíriával szemben Egyiptomban. Meg a maguk fegyvereiben és lovaiban bíztak, és a maguk faragta bálványszobrok segítségében. Ezzel szomorították Istent. És nemcsak megvallják, hogy sok rosszat követtünk el ellened, hanem azt mondják: minderre nemet mondunk, megtagadjuk, soha többé nem. Egyedül csak benned akarunk bízni.
5. Itt derül ki az, hogy Isten valóban irgalmas, kegyelmes, türelmes Úr, és csakugyan nincs más Atya, aki így szeretné a hozzá visszatérő bűnöst.
Ha otthon majd elemezzük, kiderül, hogy háromszor három nagy ígéretet ad Isten a hozzá visszatérő népnek. Háromszor három olyan nagy lehetőséget ragyogtat fel előttük, ami készen van, csak ki kell nyújtani a kezüket, és már élvezhetik is. Most inkább csak elsorolni tudom. Az első hármas így hangzik:
— kigyógyítom őket hűtlenségükből,
— szívből szeretni fogom őket,
— harmat leszek Izráelnek.
Először mint orvos lép fel, mert beteg a nép. Megbetegedett az Istentől való elszakítottság állapotában. Meg kell gyógyítani. Kigyógyítom őket. De ennél több, amikor azt mondja: mint szerelmes férj, visszafogadja a hűtlenné vált parázna feleséget. Egy szerelmes férj szeretete még többet jelent, mint az orvos segítsége. Utána azt mondja: maga az élet tér vissza számukra.
A „harmat” szóról prédikáció sorozatot kellene egyszer tartani, mert ott, ahol víz nélkül nincs élet, és ahol minden csepp víz áldás ma is, és Izráelben csak ott vannak zöld foltok, ahova a vékony műanyagcsöveken megy a víz, és csepegtetős öntözéssel valahogy egy bokrot, füves foltot, sőt gyümölcsösöket, narancsligeteket létrehoznak: Ott tudják, mit jelent a harmat. Hajnalonta mint egy kicsi eső. És holnap is számíthatunk rá, meg holnapután is. Lehet tikkasztó hőség egész nap, hajnalban megjön a harmat, és attól függ az élet, hogy lesz-e betevő falatunk, meg életben marad-e sok minden, sok mindenki.
Amikor Isten azt mondja: harmat leszek Izráelnek, ez ugyanaz, mint amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok az élet és a feltámadás.” Vagy: „Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben legyenek.”
Isten tehát azt mondja: ha visszatértek, meggyógyítalak sokféle betegségetekből. Újra szerető szövetségesetek leszek, és mindent megkaptok, amire szükségetek van.
A másik hármasság háromszor említi a Libánon hegységet:
— gyökeret ver, mint a Libánon fái,
— illatos és ékes lesz, mint a libánoni olajfa,
— híresek lesznek, mint a libánoni bor.
A Libanon hegység volt a „hegység”, az, amelyik masszív, amelyikre, ha ránéz az ember, erő sugárzik belőle, amelyiknek ráadásul olyan klímája van, hogy gyönyörű a flórája. A szépségnek és a bőségnek a szimbóluma is volt. Itt olvastuk azt is, hogy gabonát termesztenek, virágzanak, mint a szőlő. Minden lesz bőségesen: erő, szépség és bőség.
Nem ezt veszítettük el, amikor otthagytuk Istent, amikor hátat fordítottunk neki? Az Édenkert biztonságát, ahol nem volt félelem, ahol nem roskadt az ember a terhei alatt, ahol a munka is öröm volt. A szépséget, Isten legszebb ajándékait is úgy el tudjuk rútítani… És a bőséget. Tele vagyunk szükséggel, nélkülözéssel. Reggeltől estig erről folyik a szó. Isten azt mondja: visszakapjátok az Édenbeli állapotot. No, de olyan bűnök után? Ennyi hűtlenség után? Igen. Ha azt felismeritek, bevalljátok, elhagyjátok, Istent keresitek és visszataláltok hozzá, visszakapjátok az elveszített Édent. Ez maga az üdvösség, az Istennel való lelki közösség.
Ezután pedig egymás után háromszor említi Isten önmagát:
— én meghallgatom és törődöm vele,
— én olyan leszek neki, mint a zöldellő ciprus,
— tőlem kapod gyümölcsödet.
Vagyis a visszatérő bűnöst Isten újra kézbe veszi. Kezébe veszi, kezében tartja, karban tartja a szó mindenféle értelmében, és elhalmozza ajándékaival. Valóban átéli az ilyen megtérő bűnös azt, amit a Jeremiás 17,8-ban így olvasunk: „… aki az Úrban bízik, olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. A száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.”
Másokat is gazdagítani tud. Meggazdagodik az Istennel való közösségben, és másokat gazdagító életté válik. Az, aki előtte tele volt félelemmel, bizonytalansággal, szorongással, panasszal, jajkiáltással, vádaskodással, egymás marcangolásával — ahogyan az ma történik itt körülöttünk, néha talán velünk is, — ebből az állapotból emel vissza Isten a vele való közösségbe, ha valaki elindul ezen az úton és végigjárja azt.
És kitűnik ebből az igéből, hogy mindent Isten készít el. Itt semmi teljesítményre nézve nincs parancs, hogy mit tegyetek. Csak arról van szó: gyertek közelebb hozzám. Mondjátok ki az igazságot: vétkeztetek, aztán tartsátok a kezeteket és én telerakom gyümölcsökkel, hogy jusson nektek is bőségesen, meg legyen mit adni nektek, szegény árváknak, mások számára is. Valóban igaz az:

Irgalmas, türelmes, kegyelmes Úr Ő,
Nincs más Atya, ily szerető,
Tenger mélyére veti bűneinket,
Jer, dicsérjük Istenünket.
(a kórus énekel)

Imádkozzunk!
Köszönjük, Atyánk, hogy mindez így van. Köszönjük, hogy oly sokan tapasztalhattuk már ezt.
Áldunk azért, mert lehet és szabad a te kegyelmedből élni. Bocsásd meg, ha olykor visszaéltünk vele. Nem szeretnénk ezt elkövetni.
Kérünk, ajándékozz meg minket bűnlátással. Olyan sokat panaszkodunk mások ellenünk elkövetett bűnei miatt. Hadd lássuk meg a te igéd tükrében önmagunkat.
Kérünk, ragyogtasd fel a te nagy kegyelmedet is emellett, és bátoríts minket, hogy merjünk bízni benned.
Köszönjük, hogy lehet veled egészen újat kezdeni, és köszönjük, hogy szabad újra kezdeni a veled való szövetséget.
Áldunk téged, Jézus Krisztus, hogy lehetővé tetted, hogy visszataláljunk az Atyához. Dicsőítünk azért, mert a kereszten elszenvedted a mi ítéletünket. Köszönjük, hogy aki benned hisz, az már nem megy ítéletre, hanem itt átmehet a halálból az életbe. Ebbe a gazdag életbe, amiről most hallottunk. Engedd, hogy mindnyájan hadd tegyük meg ezt a lépést. Szeretnénk elindulni vagy újra indulni ezen az úton.
Köszönjük hűségedet, amivel kísérsz. Köszönjük, hogy akiben elkezdted a munkádat, el is végzed, te nem végzel félmunkát.
Kérünk, szaporítsad gyülekezetünkben és a gyülekezetekben is az idvezülők számát. Kérünk, te vezesd le a jövő vasárnapi választást is. Te adj ennek a gyülekezetnek szíved szerint való pásztort.
Könyörülj rajtunk, hadd legyünk mi is hűséges pásztorai azoknak, akiket ránk bíztál, hogy soha senkit ne botránkoztassunk a magunk képmutató is-is életével. Hadd legyünk elkötelezett tanítványaid, megváltó Urunk Jézus Krisztus, akiknek az élete is prédikál, rád mutat és téged dicsőít.
Könyörgünk azokért, akik küzdenek a gátakon, akik elveszítették mindenüket vagy sok értéküket. Kérünk, te parancsolj a fellegeknek, hogy szüneteljen ez a sok eső. Könyörgünk a kenyerünkért. Hallottunk itt arról a gazdagságról, amit te kínálsz a tieidnek, és közben sokszor mi pusztítunk értékeket, a magunkét, meg másokét. Könyörülj meg rajtunk.
Könyörgünk népünkért. Adj ennek a népnek lelki felébredést, hogy ne hátat fordítsunk neked, hanem keressük a te orcádat, és hadd találkozzunk veled.
Köszönjük, hogy minden gondunkat reád vethetjük, mert neked gondod van ránk.
Ámen.