AZ EGYHÁZ ÉPÍTÉSE

2010. június 06, vasárnap

Lekció: 

Alapige

Ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az Ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk ezen a reggelen is és köszönjük, hogy minden vasárnap diadalmas feltámadásod napjára emlékeztethet minket.
Köszönjük, hogy élő Urunk vagy. Köszönjük, hogy ma is egészen valóságosan tudod mondani nekünk, akik viharoktól dobált kis csónakunkba kapaszkodunk sokszor: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!”
Köszönjük, hogy ma is ugyanaz vagy, mint aki a genezáreti tavon egyetlen szavaddal lecsöndesítetted a vihart, mint akinek a szavára betegek gyógyultak és halottak támadtak fel.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor éppen ebben kételkedünk, és még imádságainkban is ezt nem vesszük komolyan, hogy a te hatalmad ma sem kisebb, mint akkor volt, amikor emberi testben itt jártál közöttünk, és a te szereteted és irántunk való irgalmasságod sem csökkent. Bocsásd meg, kérünk ezt a hitetlenséget és szabadíts meg tőle. Szeretnénk dicsőíteni azzal, hogy komolyan vesszük hatalmadat és bízunk irgalmasságodban.
Könyörgünk most mindenekelőtt azokért, akik nem ülhetnek a templom csendjében, hanem most is küzdenek az árral, vagy mentik, ami menthető. Olyan tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk sokszor. Könyörülj azokon, akiknek most különösen szükségük van a te hatalmadra és irgalmadra.
Kérünk, adj nekünk olyan irgalmas szívet, amivel te nézted a körülötted levő nyomorúságot. Tedd nekünk világossá mindig, hogy mikor, kinek, mivel szolgálhatunk csendben, észrevétlenül, irántad való hálából.
Köszönjük, hogy itt lehetünk ebben a csendben, és köszönjük, hogy a te színed előtt vagyunk. Köszönjük, hogy te is itt vagy, hiszen megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük.
Kérjük, hogy te magad beszélj velünk az igén keresztül és formáld a gondolkozásunkat, jellemünket, egész belső világunkat, szokásainkat, magatartásunkat. Annyira félkész állapotban vagyunk még mindnyájan. Szeretnénk egyre inkább hozzád hasonlítani. Hadd lépjünk közelebb ehhez a célhoz ma az istentisztelet által is.
Ámen.

A lelkészválasztásra készülve különösen is fontos, hogy világosan lássuk és vegyük komolyan is, amit a Biblia az egyházról, a gyülekezetről, annak szolgáiról és tagjairól tanít. Mert erről a Szentírásnak világos tanítása van, és mi sokszor úgy viselkedünk, mintha ebből semmit nem tudnánk vagy nem vennénk azt komolyan.
Annak a sok igei igazságnak, ami ebben a nagyon hosszú körmondatban megszólal, csak a tartalomjegyzékét tudom most elmondani, de jó lenne, ha utána is gondolkoznánk még ezeken. Három szép kifejezést hangsúlyozzunk mindenekelőtt ebből a szakaszból:
1. Az első egy megállapítás is egyben, hogy az egyház a Krisztus teste, aminek Ő maga a feje. Szerves egységben van a fő a testtel. Ahogyan a mi testünk egy a fejünkkel, ugyanúgy a Krisztusban hívők közössége, az egyház, egy a dicsőséges Krisztussal. Ahogyan ugyanaz a vér kering a testünk különböző tagjaiban meg a fejünkben, ugyanaz a lélek munkálkodik az egyházban és annak hívő tagjaiban, ami a Krisztus Lelke.
Mivel ennyire egy az egyház Krisztussal, Krisztus, a fő irányítja azt. Éppen ezért akinek az élete még nem egyértelműen Krisztus irányítása szerint folyik, az nem tagja még ennek a testnek. Jézus erről világosan szólt a Hegyi beszédben is, amikor azt mondta: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, csak aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21).
Mindnyájan jól ismerjük a Jn 1,12-t, gyakran idézzük, és kell is, hogy szó szerint tudjuk és értsük: „Akik befogadták Jézust, azoknak megadja azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” — Mert addig nem voltak azok, csak ha befogadták Jézust, mint Urat, és az Ő irányítása szerint kezdenek élni.
Ez nem valami bántó megkülönböztetés és nem önkényes diszkrimináció, hanem ténykérdés. Úgy, ahogy a Róm 8,14-ben olvassuk: „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten Fiai” — a többiek meg Isten teremtményei. Isten gyermeke az, akit ténylegesen az Ő Lelke vezérel.
Mivel ez az egység megvan az egyház és Krisztus között, ezért a Biblia gyakran szól arról, hogy az élő Jézus Krisztus vezeti, védi, táplálja az Ő egyházát, a benne hívőket, és egyszer majd magához veszi az egyházat a mennyei dicsőségbe.
Az egyház tehát nem társadalmi képződmény, hanem a Krisztus teste. Egészen sajátos, egyedülálló alakulat. Éppen ezért örök. Ezért él túl mindenféle társadalmi rendet és politikai rendszert. Ezért érvényes rá az, amit Jézus mondott: „a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” — mert egy az ő dicsőséges Urával, Jézussal.
Jézus Krisztus ebbe a közösségbe, a vele való teljes egységre hív bennünket. Vajon tagjai vagyunk-e már ennek a közösségnek, az egyháznak?
2. A másik megállapítása alapigénknek, hogy ebbe a közösségbe az Ő szolgái által hívogat maga Jézus Krisztus. „Ő adott némelyeket apostolokul, prófétákul…” — olvastuk a felsorolást. Ő adott… Az egyháznak tehát maga Jézus a gazdája, az Ura, a tulajdonosa. Még arról is olvasunk a Bibliában, hogy milyen áron vásárolta meg. Ő a legfőbb szervezője, Ő rendel szolgákat a különféle feladatok elvégzésére. Ő rendel lelkipásztorokat a gyülekezetekbe, és Ő rendel gyülekezeti munkásokat.
Isten különös munkája volt az, ahogy ennek a gyülekezetnek eddigi két lelkipásztorát idehozta és évtizedeken keresztül kegyelmesen használta. Isten különös csodája az, hogy évtizedeken át soksok gyülekezeti munkást beállított itt a szolgálatba.
Volt egyszer egy csendesnapunk gyülekezeti munkásokkal, és egy előadást hallgatva a hátsó sorból elkezdtem sorba nézni a testvéreket, akikkel együtt dolgoztunk akkor, meg dolgozunk részben ma is, és elképedtem, és valami különös Isten-dicsőítés fakadt fel a szívemből, hogy honnan hívott ki minket a mi Urunk. Micsoda lelki sötétségből, elesettségből, nyomorúságból szedte össze azt a társaságot, amelyik ebben a gyülekezetben ma is szolgál. Mennyi bűnünket megbocsátotta, hogy vett kézbe, hogy tisztogat, formál és minden alkalmatlanságunk ellenére használ a lelki munkában. Ez Istennek a csodája.
Ebben a két szóban valami mérhetetlen melegség és soksok ígéret is belesűrűsödik, hogy Ő adott. Ő adott némelyeket apostolokul, prófétákul… Ebben benne van az az ígéret is, hogy az, aki eddig adott, adni fog ezután is. És ez most ebben a helyzetben minden hívő testvérünknek komoly feladata: vegyük komolyan, ne sértsük és gyalázzuk Istent azzal, hogy feltételezzük róla, hogy ezentúl nem lesz gondja ránk, vagy hogy Ő erőtlen lenne ezután is adni tanítókat, pásztorokat és prófétákat. Egyedül Ő tudja, hogy ki való ide erre a szószékre, és kiknek kell végezniük itt a gyülekezetben a szolgálatot. És ha mi ezt hittel kérjük, akkor ne kételkedjünk abban, hogy Ő másmilyen, mint az az Atya, akinek Őt Jézus bemutatta, mert azt mondta róla: „melyik apa az közületek, aki ha a fia kenyeret kér, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki. Mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok…” (MT 7,9-10).
Ez a mostani helyzet vizsgaidő mindannyiunk számára. Mindenkinek, aki egy kicsit is szereti ezt a gyülekezetet, és aki nagyon szereti az Úr Jézust, vizsgáztatja a hitét. Hisszük-e, hogy itt nem csupán emberi keresgélés, szervezés, vitatkozás, szavazás, választás… dönti el, hogy ki lesz a lelkipásztor, hanem Isten már régen eldöntötte. Nála nincs is ilyen: régen, mert Ő az idő felett van és ott nincs előbb meg később. Ő ezt öröktől fogva tudja. És az, aki adott eddig szolgákat, hisszük és higgyük, hogy adni fog ezután is.
3. A harmadik az, amit hangsúlyoz itt alapigénk, hogy a cél nem csupán az emberek üdvözítése, hanem az üdvösségre jutott hívők szolgálatba állítása.
Azt olvassuk a 12. versben: „Ő adott (…), hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére. „
Így működik az egyház. Nemcsak egyes szolgálók munkájának a gyümölcse, ami történik, hanem a szenteknek, vagyis minden hívőnek az a feladata, hogy a szolgálatát végezze és a Krisztus testét építse.
Mit jelent ez? Ezt Jézus sokkal egyszerűbben így fejezte ki: „kövessetek engem és embereket fogtok halászni.” Vagyis: embereket mentetek ki a biztos pusztulásból és segítetek el igazi életre, sőt örök életre.
Még egyszerűbben azt jelenti: minden hívőnek kötelessége hitre segíteni másokat. Mutatni a Jézushoz vezető utat. Adott esetben elmondani egyszerűen azt az evangéliumot, ami rajtunk is segített, és közben úgy élni, hogy az beszédes élet legyen. Túlmutasson a puszta létünk, a viselkedésünk, a magatartásunk Jézusra. Hogy megismertessük másokkal Krisztust, akit nem ismernek.
Végezzük azt az András-szolgálatot, ami olyan gyönyörű az evangéliumokban. Hiszen András, mihelyt megismerte Jézust, fut haza, karon fogja testvérét, Pétert, és Jézushoz vezette őt. Aztán hallja a nagy forgatagban, hogy görögök keresik Jézust. Karon fogja őket és Jézushoz vezeti a pogányokat. Hallja, hogy meg kellene vendégelni sok ezer embert, és ő az, aki azt a kisgyereket odavezeti Jézushoz, akinél van öt kenyér meg két hal.
Mindig, mindenkit, akit csak lehetett, Jézushoz vezetett. Ezt jelenti a Krisztus testének építése, az egyház építése. Meg olyanokat, hogy adunk egy evangéliumi könyvet valakinek, főleg ha Isten juttatta eszünkbe, hogy kinek melyiket adjuk. Adunk egy kazettát, kézen fogunk egy kisgyereket és elvezetjük ide a gyerek-istentiszteletre vasárnap, mert a szülei ezt nem teszik meg. Veszünk egy Örömhírt — most jelent meg a legújabb száma tegnapelőtt —, és elvisszük egy gyereknek. Így hall először, vagy olvas először az Úr Jézusról. Itt meg kedvesen rámosolygunk akár egy ismeretlen testvérre is, énekeskönyvet kínálunk neki, hellyel kínáljuk… Valami módon építjük a Krisztus testét, az egyházat, és legfőképpen kitartóan, állhatatosan könyörgünk annak az épüléséért. — Ez az, amit kevesen végeznek hűséggel.
Épülve építünk úgy, hogy mi magunk is épülünk közben, de személyes feladatunknak tekintjük a Krisztus-test építését.
Sokan járnak ide úgy, hogy csak épülni akarnak. Olyan jellemző volt, a minap mondta valaki: alig várom a vasárnapot, mert akkor beülök a maguk templomába, meghallgatok egy szép beszédet, és megnyugszom. Ez is fontos, de ez kevés. Itt nem erről van szó; azt mondja: szolgálat végzésére kell felkészíteni a hívőket. Sokszor az a szép vagy kevésbé szép beszéd nem is megnyugtatja a hallgatót, hanem felzaklatja!
Amikor Ezsdrás idejében elolvasták a Bibliát, az emberek sírva fakadtak. Úgy kellett vigasztalni őket, hogy hagyják már abba. Rádöbbentek, hogy milyen messze sodródtak Isten igéjétől és akaratától. Amikor pünkösdkor Péter prédikált, akkor szívükben megkeseredtek. Egy másik fordításban így olvassuk: szíven találta őket, beleszúrt a szívükbe a hallott evangélium, és bűnbánatra jutottak, hogy utána el nem fogyó békességet és örömöt kapjanak az élő Krisztustól.
Kevés az, hogy megnyugtat a szép beszéd. Az kell, hogy felkavarjon, megtisztítson, utat mutasson. Annak nyomán valamit abbahagyjak, és valami újat kezdjek. Az egész ember újjá változzon és tovább tudja mondani másoknak is, amit hallott. Itt erről van szó, szolgálat végzésébe állít bele a mi Urunk.
Az igének ez a mondanivalója ma különösen is időszerű, mert ma kezdődik az egyházi év ún. ünneptelen fele. A naptári év mellett létezik egyházi év is, ami ádventtől ádventig tart. Ádventtől a pünkösd utáni első vasárnapig, az ún. Szentháromság vasárnapig — ami a múlt vasárnap volt — tart az ünnepes félév, és utána jön az ünneptelen félév. Az ünnepes félévben, amiben egymás után következnek az üdvtörténeti ünnepek, azon van a hangsúly, hogy Isten mit tett és tesz értünk, és mit kínál a hívőnek. Az ünneptelen félévben is van erről szó, de akkor nagyobb hangsúlyt kap az, hogy erre mi hogyan válaszolunk.
— Karácsony arról szól, hogy „Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta…”, de ebből az következik, hogy nekünk is szeretnünk kell egymást.
— Nagypéntek arról szól, hogy „Jézus engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig” érettünk, de ebből az következik: ti is haljatok meg a bűnnek és a mi óemberünk vele együtt megfeszíttetett a kereszten.
— A feltámadás ünnepe az Ő dicsőséges hatalmáról, győzelméről szól, de ebből az következik: támadjatok fel ti is a bűnből és ne engedjetek semmilyen kívánságnak.
— A mennybemenetel ünnepén szó van az Ő dicsőséges visszatéréséről eredeti helyére a mennybe, de ebből következik a mi reménységünk: helyet készít ott nekünk is, és szüntelenül közbenjár érettünk.
— Pünkösdkor hallunk arról, hogy kitöltetett a Szentlélek, de ebből következik, hogy ha a Lélek által élünk, akkor a Lélek szerint is járjunk — ahogy a Galata levélben olvassuk.
Szolgálat végzésére. Elég tudatos-e ez bennünk, látjuk-e a helyünket ebben a gyülekezetben is, hogy a Krisztus-testét mivel, hogyan építhetjük, aggaszt-e az, ha nem látjuk és nem teszünk semmit? Készek vagyunk-e arra, hogy ha a mi Urunk megbíz valami feladattal, akkor kitüntetésnek tartjuk, hogy válaszolhatunk mindarra, amit Ő eddig értünk tett.
Az egyház a Krisztus teste — ez volt az első. Ő adott és ad továbbra is a különböző szolgálatokra szolgálókat — a második. És a harmadik: a hívőket szolgálat végzésére hívta el.
Arról is szól még ez az ige, hogy milyen az egészséges egyház, az egészséges gyülekezet. Négy jellemvonását olvashatjuk itt.
1. Az elsőt így olvastuk: a Lélek egysége valósul meg az egészséges egyházban és gyülekezetben. Ez azt jelenti, hogy a hívő félre áll Isten útjából. Nem a maga személyes, egyéni önző szempontjai szerint dönt és cselekszik, hanem mindig az egészet, a Krisztus-test érdekét nézi, hiszen neki is az a legjobb, ami az egésznek jó. Az egyes tagoknak is az használ, ami az egésznek használ. Ezért akarja az ördög újra és újra megrontani ezt az egységet. Az ördög szétdobáló, egymással szembeállít, egyénekre, csoportokra, klikkekre akarja szabdalni az egységes testet, a hívők közösségét.
Ezekben a hetekben most különösen is fontos, hogy semmi ilyen ördögi kísértésnek ne engedjünk. Akkor se, ha saját szívünkből támad és a saját fejünkben szólal meg. Ezért kell kimondanunk: az egyházban nem demokratikus alapelvek alapján történik a közélet, mert ott nem demokrácia van, hanem Isten-uralom, teokrácia.
Természetesen a törvényeket demokratikus szellemben fogalmazták meg: hogyan kell szavazni, választani, előtte, utána, közben mit kell tenni. Ez rendben van. E felett ott van mindig az: mi lehet az adott esetben Isten akarata? Az egyház feje, az élő Jézus Krisztus mit akar? Mert a nép szava nem Isten szava. Sokszor kiderült már, hogy nem a többség ismerte fel és volt kész cselekedni Isten akaratát.
Ezt nekünk higgadtan végig kell gondolni, miközben természetesen ebben a kérdésben is a törvények szerint akarunk eljárni.
2. A másik tulajdonsága az egészséges egyháznak és gyülekezetnek, hogy nagykorú. Ne legyetek kiskorúak — mondja itt az ige —, hanem érett korúak, felnőttek, nagykorúak. Mi a különbség?
A kisgyerek élvezni akar. Az érett felnőtt használni akar. A kisgyerek mindig csak magára gondol. Az érett felnőtt az egészre gondol, mindazokra, akikért felelős. A kisgyerek a pillanaton belül gondolkozik és dönt, a felnőtt ember távlatosan gondolkozik és döntésének a következményeivel is számol. Éppen ezért a kisgyerek sokszor felelőtlen, nincs még hibaérzéke sem, veszélyérzése sem, a felnőttes gondolkozást a felelősség jellemzi. Legyetek nagykorúak!
3. A harmadik jellemvonás egyfajta lelki-szellemi stabilitás. Így olvastuk ezt itt: „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől Őhozzá, aki a fej, a Krisztus.”
Nem ide-oda megingathatóan, bizonytalanul csapongva, hanem stabilan. Nem szeszélyesen, nem kapkodva, hanem lelki-szellemi stabilitással. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt, érett keresztyénnek ismeretei vannak. Tudja, hogy mi jó, mi helytelen. Célja van, és célszerűen, céltudatosan halad előre az útján. Tudja, hogy mit akar, miért akarja azt, és mi lesz annak a következménye. A lelkileg érett ember egyszer határozott igent mondott a Szentírásban felismert igazságra, és utána mindig újra határozott nemet mond mindarra, ami őt attól eltéríthetné.
Ma tipikusan olyan időben élünk, amikor mindenféle tanítás szele hányja-dobálja a kiskorúakat és a tudatlanokat. Nekünk elkötelezett keresztyéneknek kell lennünk! Ez fontos, hogy elkötelezze magát minden élő hitű keresztyén Jézus Krisztus mellett, hogy kötelezzük el magunkat a Szentírás tanítása mellett. Ebben a gyülekezetben elkötelezzük magunkat a reformátorok Biblia-értelmezése és tanítása mellett, és újra és újra készek vagyunk meggondolni, amit hallunk, de nem hajlunk, mint ingó-bingó zöld fűszál hol erre, hol arra, hanem tudjuk, mi az igazság, és ahhoz ragaszkodunk, — ahogy itt olvastuk.
Éppen ezért újra és újra nemet mondunk mindenféle teológiai liberalizmusra, nemet mondunk az ún. karizmatikus tévelygésre, mindenféle szektás Bibliától eltérő tanításra, hitbeli eltévelyítésre és erkölcsi fellazításra. Akkor is, ha ma ez nem divat, és nem népszerű. Ezt el kell dönteni. Az egészséges keresztyént és az egészséges gyülekezetet és egyházat az elkötelezettség jellemzi. Tudja és újra és újra felülvizsgálja a Szentírás világosságában, hogy mi az igazság, és ahhoz áldozatok árán is ragaszkodik.
Mi ezeket a szempontokat a leendő lelkésztől elvárjuk, és minden jelöltnél megvizsgáltuk, megvan-e. Ha ez megvan, lehet sokféle hiányosság, fogyatkozás, de a lényegből nem szabad engedni.
Ezt a gyülekezetet Isten kegyelméből 70 év óta ez jellemezte. Szidnak is bennünket elég sokfelé, de ha emiatt szidnak, amiatt nem kell elkeseredni, csak meg kell erősödni a Jézus melletti elkötelezettségben. Ez ne szavakban álljon, hanem életgyakorlatban, engedelmes, szolgáló, megszentelt életben.
4. A negyedik, amit igénk említ: az egészséges hívő és az egészséges egyház növekedik szüntelenül, mégpedig egyre inkább Krisztushoz válik hasonlóvá. Tehát a jézusi jellemvonásokban növekedik, de van benne dinamizmus: fejlődés, gyarapodás, előrehaladás, növekedés. Hol lassabban, hol gyorsabban, de az irányultsága, a trendje nem változik. Egyre inkább Krisztushoz válik hasonlóvá.
Az egészséges gyülekezet jellemezői tehát: a Lélek egysége, a lelki nagykorúság, a szellemi stabilitás, és ez a csendes, egyenletes növekedés, egyre közelebb kerülve Krisztushoz.
Nekünk ez a választási időszak vizsgaidő. Mindenki vizsgázik: hiszi-e azt, hogy az egyház ura Jézus Krisztus. Hisszük-e azt, hogy Ő ad pásztorokat, tanítókat ma is. A Lélek egységére törekszünk-e, vagy engedjük, hogy ostoba pletykákkal, felelőtlen fecsegéssel és találgatásokkal megmérgezzük a Léleknek az egységét? Jellemez-e ez az érett, felnőttes, felelős gondolkozás, amikor nem a személyes ízlésem dönti el, hogy végül is mit teszek és mit nem, hanem az egész Krisztus-test érdeke, magasabb szempontok, mindenképpen igei szempontok, amire Isten akar elvezetni bennünket.
A lelkész-választás szent feladat. Ezt valahogy nem értjük. Valahogy itt mintha a képviselőválasztáshoz hasonló profán kalandba bocsátkoznánk. Így beszélnek sokan erről. Ez szent és felelős feladat, ami végső soron a mi Urunk kezében van, amibe beleronthatunk, beszennyezhetjük — meg nem ronthatjuk, — ezt én hiszem. Nem lehet meghiúsítani az Ő jó és tökéletes akaratát, de akkor boldog egy hívő és boldog egy gyülekezet, ha beleigazodik az Ő gondolataiba, felismeri az Ő akaratát, és arra mond meggyőződéssel igent.
Jó lenne, ha ebben újulnánk és frissülnénk meg elsősorban, és ezt az igét, mint egy tükröt magunk elé tartanánk és megkérdeznénk: Uram, mit nem úgy teszek én, ahogy a te igéd mondja, és mi az, ami abból következik, abban akarok megerősödni, az előbbit pedig abba akarom hagyni.
A lelkész-választásra lelkiképpen be kell mosakodnunk. Magyarul: konkrét bűnbánatot kell gyakorolnunk mindnyájunknak. De bízzunk abban, hogy az, aki eddig adott, adni fog ezután is ennek a gyülekezetnek nemcsak új lelkészt, hanem folyamatosan pásztorokat, tanítókat, prófétákat, apostolokat az Ő nagy gazdagsága szerint.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert tegnap, ma és örökké ugyanaz vagy.
Köszönjük, hogy bízhatunk benned. Szeretnénk egészen reád bízni ezt az ügyet is. Kezdettől fogva annyira járatlannak, tanácstalannak éreztük magunkat. Köszönjük, hogy téged kérhettünk legfőbb tanácsadónknak.
Köszönjük, Urunk, hogy kezdettől fogva sokszor elmondhattuk mi is Jozafát imádságát: nincs erőnk ilyen nagy sokasággal szemben, és nem tudjuk, mit kell cselekednünk, de a mi szemeink tereád néznek.
Kérünk, ne engedd, hogy megszégyenüljünk. Megígérted, hogy aki benned bízik, az nem szégyenül meg. Dicsőítsd meg magadat, kérünk, abban, ahogy vezetsz minket, ahogy megajándékozol a Lélek egységével, ahogy segítesz kinőni mindenféle kiskorúságból és éretlenségből, és ahogy megengeded, hogy egyre inkább hozzád hasonlítson a gondolkozásunk és életünk. Olyan elképzelhetetlen ez számunkra, megváltó Urunk, dicsőséges Jézus Krisztus.
Köszönjük, hogy te nem mondasz olyat, ami megvalósíthatatlan. Segíts minket ebben Szentlelkeddel.
Kérünk, beszélj velünk tovább is az elhangzottakon keresztül. Tárd fel előttünk igéd gazdagságát. Könyörgünk, hogy szaporítsd ezt a gyülekezetet is és a többit is az üdvözülőkkel. Könyörgünk a nyári csendeshetekért, adj sok újjászületést, szabadulást, megújulást ezeken az alkalmakon is. Adj helyén mondott igét mindenütt.
Kérünk, add a te igédet a mi szánkba is, amikor csak egyetlen mondattal is valakit bátoríthatunk, vigasztalhatunk, inthetünk. Segíts, hogy mindnyájan építsük a Krisztus-testet, az egyházat.
Eléd hozzuk személyes gondjainkat, országos gondjainkat. Áldunk téged, akinek gondod volt eddig és hisszük, hogy gondod lesz ezután is reánk.
Ámen.