IRGALMASSÁG

2009. május 03, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Őt, és ezt kérdezte: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő pedig ezt mondta neki: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.” Ő azonban igazolni akarta magát, és ezt kérdezte Jézustól: „De ki a felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, megverték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá.” Jézus erre ezt mondta neki: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.”

Imádkozzunk!
Istenünk, kérünk, segíts most imádkozni. Magunktól azt sem tudunk. Mondunk szavakat, mondatokat, s közben sokszor máshol jár az eszünk, nincs benne a teljes szívünk, az egész lényünk a te imádásodban. Megszoktuk, hogy dicsekszünk, és nem téged dicsőítünk. Panaszkodunk, nem tudunk hálát adni. Annyira megszoktuk, hogy csak magunkban bízunk, meg emberi segítségben, és nem merjük magunkat, a jövőnket teljes bizalommal, egészen odatenni a te kezedbe. Kérünk, bocsásd meg nekünk ezt a sokféle hitetlenséget.
Szeretnénk most magasztalni téged. Valljuk, hogy mindenható Úr vagy, akinek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Ezzel a reménységgel hozzuk eléd nyomorúságainkat. Egyedül te tudsz adni bocsánatot minden bűnünkre, szabadulást minden kötelékünkből, megoldást a problémáinkra, választ a kérdéseinkre. Téged kérdezünk hát, tartjuk az üres kezünket és várjuk ajándékaidat.
Szeretnénk bizalommal elfogadni mindent, amit adsz nekünk, még a próbákat, a veszteségeket, a megaláztatásokat is. Hisszük, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukra van. Segíts, hogy tudjunk és akarjunk téged teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből szeretni.
Köszönjük ezt a mai napot. Ajándékozz meg minket igéddel. Hadd legyen itt veled találkozásunk. Gazdagíts meg minket, lelkileg szegényeket, hogy tudjunk másokat is gazdagítani.
Könyörgünk azokért, akik szívesen itt lennének, de nem lehetnek. Kiáltunk hozzád különösen egy súlyos beteg asszony-testvérünkért. Légy irgalmas neki, s te, aki az élet Ura vagy, mentsd meg az ő életét s lelkét az örök életre is.
Könyörülj meg rajtunk is, akik sokszor csak a földi élet gondjaival foglalkozunk. Szeretnénk most feltekinteni rád, és mennyei kincseket kérni és elfogadni tőled. Adj nekünk fogékony szívet. Add, hogy magunkra vegyük azt, amit nekünk mondasz.
Kérünk, te szólalj meg az írott igén és annak a magyarázatán keresztül, és adj nekünk igazi életet, örök életet.
Ámen.

Ennek a példázatnak a részleteit nem akarom most még egyszer elmondani, egyébként is a legismertebb bibliai részek közé tartozik, de szeretnék néhány olyan fontos, általános igazságot megfogalmazni, ami Jézus tanításából következik.
1. Az első, hogy az irgalmasság jellegzetesen Isten tulajdonsága. Istenről igen gyakran olvassuk a Bibliában, mind az Ó- mind az Újszövetségben, hogy Ő irgalmas Isten. Ki az irgalmas? Röviden így szokták mondani: az, aki segít a másikon. Ezt azonban ki kellene egészíteni legalább azzal, hogy az, aki érdek nélkül segít a másikon. Irgalmas az, aki nem úgy bánik a másikkal, ahogy az megérdemelné, hanem jobban.
Amikor Isten irgalmáról van szó, akkor gyakran azt olvassuk kiegészítve a mondatot, amit a 103. zsoltárból ismerünk a legjobban, hogy „nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.” Nem olyan a fogadj Isten, amilyen az adjon Isten — ahogy mondani szokták. Nem úgy viszonyulok a másikhoz, ahogy ő viszonyult hozzám, ha éppen megbántott, vagy rosszul bánt velem. Jobban. Jót ad annak is, akitől rosszat kapott.
A 103. zsoltárból hadd idézzek még egy-két mondatot, mert ez tele van az erről való bizonyságtétellel.

„Irgalmas és kegyelmes az Úr,
türelme hosszú, szeretete nagy.
(…)
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz,
olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.”
A Mikeás könyvének a végén meg egyenesen azt olvassuk, hogy Isten abban leli a kedvét, hogy Ő irgalmas, és „újra irgalmas hozzánk. Eltapossa bűneinket, és a tenger mélyére veti minden vétkünket!”
Amikor Jónás háborog, és Istennek szemére veti, hogy olyan, amilyen, akkor ő is ezt sorolja: tudtam én azt, hogy te irgalmas és kegyelmes vagy, és még a gonosz miatt is bánkódsz, ezért nem akartam elmenni Ninivébe. Utána Isten megrendítően beszél ennek az értetlen, konok prófétának arról, hogy Ő valóban irgalmas, és személyválogatás nélkül mindenkihez irgalmas.
Jézusról is többször olvassuk: elnézve a sokaságot, szemlélve az embereket megszánta őket, könyörületességre indult. Itt mindenütt az irgalmasságot kifejező szó fordul elő.
Ezzel szemben egyre inkább azt kell látnunk, hogy az Istentől elszakadt ember viszont irgalmatlan. Mindjárt az első esetben kiderült ez. Káin agyonütötte az édes testvérét, és ez az irgalmatlanság azóta csak növekszik. Ma már nemcsak szerzésvágyból, uralomvágyból vagy bosszúból irgalmatlan valaki, hanem kezd elterjedni a teljesen öncélú, haszon nélküli kegyetlenkedés és irgalmatlanság sokféle formája is.
Rohamosan nő az ámokfutóknak a száma. Emberek egyszerűen csak úgy belehajtanak egy tömegbe, és ott halálra tipornak többeket. Az értelmetlen károkozás következményeivel nap mint nap találkozhatunk, de az irgalmatlan közöny a különböző formáival, a másik megszégyenítésének, megalázásának az élvezetével is.
És ami különösen szomorú, hogy a hozzánk legközelebb állókhoz is olyan irgalmatlanok tudunk lenni. A család gyengébb tagjaihoz, a gyerekekhez, az öregeinkhez, a szomszédokhoz. Azokhoz a munkatársakhoz, akik fölé helyezhetjük magunkat akármilyen szempontból. Ott van a szívünk mélyén a kegyetlenség, az irgalmatlanság.
Nem véletlenül kiált fel József Attila így:
Fogadj fiadnak, Istenem,
Hogy ne legyek kegyetlen árva!
Mert az Isten nélkül maradt ember árva, apátlan. Érzi a kiszolgáltatottságát, ezért fél. Félelmében agresszív lesz, és aki agresszív, az nincs tekintettel másokra, irgalmatlanul cselekszik.
Aki irgalmas lelkülettel él, aki megkapja Istentől ezt az ajándékot, az mindig idegennek érzi magát ebben a kegyetlen világban. Jézus is egyebek között ezért volt annyira más, annyira idegen. Viszont Ő mégis erre bátorítja a benne igazán hívőket, hogy merjünk irgalmasak lenni egy irgalmatlan közegben. Ő ehhez erőt is ad azoknak, akik ezt vállalják. Az irgalmas ember valami módon az életet gazdagítja. Sőt sokszor a szó szoros vagy lelki értelmében életet ment.
Az irgalmasság tehát jellegzetesen Isten tulajdonsága, és akiket Ő újjáteremt Szentlelke által, azoknak a tulajdonsága is lesz. Így valósul meg az, amit Péter apostol így ír levele elején: „Isteni természet részeseivé lettetek.”
2. Jézus tanítása szerint az irgalmasságnak egyetlen feltétele van, az, hogy a másiknak szüksége van rá. És ki az a másik? Kit érdekel? Aki valóban irgalmas lelkülettel él, az soha nem kérdezi, hogy ki a másik, hanem azt kérdezi: mire van szüksége annak, aki most bajban van? Tudom adni, vagy nem? Azonnal tudom, vagy még nekem is valamit tenni kell ennek érdekében?
Ezzel szemben mi gyakran, ha segítséget kérnek tőlünk, mindenekelőtt azt kérdezzük: kiről van szó? És ezzel eláruljuk azt, hogy az egyiknek segítenénk, a másiknak nem. Vagyis adott esetben kész vagyok irgalmas lenni. Mi az az adott eset? Ha nekem megéri, ha rokonszenves, ha várhatom a viszonzást… Más esetben pedig irgalmatlan vagyok én is.
Jézus azt tanítja: egyáltalán nem szempont, hogy kinek kell segíteni, hanem mivel lehet segíteni — ez a kérdés. És ha az ellenségemről van szó? Ezért mondta el ezt a példázatot. Ebben a példázatban kiélezi Jézus ezt. A samáriaiak és a zsidók ellenséges viszonyban voltak. Ott van félholtra verve egy zsidó ember, és jön egy samáriai.
Az egyik írásmagyarázó, aki éveket töltött Izráel földjén, elmondja, hogy ismerve az akkori viszonyokat, meg azoknak még a mai késői visszhangjait is, Jézus hallgatói, amikor Jézus odaért, hogy egy samaritánus jön, akkor döbbent csendben arra várhattak: na, most mit csinál a félholttal? Belerúg, leköpi? Iszonyatos feszültség, ellentét volt a két nép között. És Jézus pontosan ezért mondja ezt el, hogy az ellenségéhez lesz irgalmas, mert nem szempont, ki szorul segítségre. Az a szempont: mire van szüksége, és az én dolgom-e, hogy most segítsek rajta. Körülnézek, van-e ott még más, nincs senki. Én láttam meg a bajt, akkor gyerünk, rajta, amit csak lehet, megtenni érte. Ez az irgalmas lelkület. Mindenképpen meg kell szabadulnunk mindenféle személyválogatástól ezen a téren, ami — sajnos — jellemező ránk.
Isten nem volt személyválogató. Azt olvassuk a Római levél 5. részében, hogy „Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (8. v.). Ezt előzően fejtegeti, hogy a jóért még csak-csak hoz valaki áldozatot, de aki gonosz, sőt vele szemben gonoszkodik, azért nem hoz áldozatot. Isten azonban abban mutatta meg szeretetét, hogy Jézus már akkor meghalt értünk, amikor még az Ő ellenségei voltunk.
Ami tudomásomra jut, akinek a bajáról tudok, azon kell segíteni.
3. A harmadik, ami kiderül ebből a példázatból, hogy az irgalmasság mindig belülről indul el, az ember szívéből, de gyakorlati, kézzel fogható gesztusokban, cselekedetekben nyilvánul meg. Az ember szíve mozdul meg először, de utána megmozdítja kezét-lábát is, és tényleges segítség lesz belőle.
Többször volt már szó arról itt a gyülekezetben, hogy milyen kifejező az a görög szó, ami a Biblia eredeti szövegében az irgalmasság helyén áll mindig. Azt jelenti, hogy valakinek megmozdulnak a belső részei. Ahogy a mi gyönyörű magyar nyelvünk mondja: összeszorult a szíve, mikor látta valakinek a nyomorúságát. Megrendült. Valami belül megmozdul bennem, de ez nem marad abba, nem akad el ott, hanem utána mozdul a kezem, a lábam és oda megyek, ahol baj van, és megteszem, amit megtehetek. Az egész ember benne van az igazi irgalmasságban.
Ez nagyon fontos, mert megint egy általános bűnünket leplezi le. Van olyan, hogy valakinek megesik a szíve a másik baján, de ha ténylegesen nem segít, akkor ő irgalmatlan ember. Sőt még súlyosabb a bűne, mintha nem is tudott volna arról a bajról, mert aki tudna jót tenni, és nem teszi, bűne az annak. Az üres szándék, a puszta jóindulat nem irgalmasság.
Ugyanígy szegényes, hiányos dolog, amikor valaki mozdul és cselekszik, de hiányzik mögüle a szíve. Nincs mögötte őszinte együttérzés, nincs benne szeretet. A család öregjeiről gondoskodunk így sokszor. Megteszem, legyen mit ennie, ne fázzon télen, aztán jól van, papamama, maradjatok magatoknak. Hiányzik mögüle a szív. És ezt hiányolják azok, akiknek ezt át kell élniük.
Jézus azt mondja: legyen benne a szíved, előbb az mozduljon meg, legyen érzékeny, együttérzésre mindig kész szíved, és ugyanakkor az hozza mozgásba a kezedet is. Nem hiányzik-e belőlünk valamelyik?
4. A negyedik, amire figyeljünk fel: az irgalmasságnak a célja mindig vízszintes, de az oka függőleges. Mit jelent? Azt jelenti: a célja az, segítsek valakin, aki bajban van. Ez vízszintes. De annak az irgalmasságnak, amiről Jézus beszél, az oka mindig az, hogy mérhetetlenül hálás vagyok Istennek, mert tőle előbb kaptam irgalmasságot. Innen tudom, hogy milyen az irgalmasság, hogy Ő irgalmas volt hozzám. Nem úgy bánik velem, ahogy megérdemelném. Sok mindent kaptam tőle, amit biztos, hogy nem érdemlek. Sok mindent adott, amit nem is kértem, mert nem is tudtam, hogy vannak olyan értékek, de Ő adja a benne hívőknek, és ez mintegy átmegy, átfolyik rajtam. Ilyenné formálja a hívőt is Isten.
Az oka, az indítéka tehát onnan felülről való. Ezt azért fontos tudnunk, mert az igazi irgalmasság soha nem azért történik, mert érdemeket akar valaki szerezni, jó akar lenni Isten előtt vagy mások előtt. Nem számításból, nem azért, mert vár érte viszonzást vagy jutalmat. Nem üzletelés az irgalmasság, hanem kaptam valamit, és tovább akarom adni másoknak. Átéli az ilyen ember Isten meg nem érdemelt szeretetét, és ez késszé, képessé teszi arra, hogy ő is így viszonyuljon másokhoz.
5. Még azt kell megemlítenünk, hogy az irgalmasság veszélyes üzem. Meg lehet sérülni közben. Nagyon rá lehet fizetni, sőt bele lehet halni. Visszaélhetnek vele, egyoldalúvá válhat. Miközben valakin segítek, lemaradok a versenyben, hátrányos lesz a számomra.
Ez is veszélyes helyzet volt ám! Nem véletlen, hogy többen elkerülték Jézus példázatában ezt a félholtra vert embert. Volt annyi eszük a járókelőknek, hogy azok a rablók, akik őt kifosztották, összeverték, még ott lehetnek, és a következő áldozat az lesz, aki segít a bajbajutotton. Még csak ez hiányzik! Kinek jó, hogy kettőnket verjenek össze? Ilyenkor megmagyarázzuk és mentegetjük magunkat.
Ez a samáriai vállalta ezt a kockázatot. Veszélyes üzem, de mindennél fontosabb, hogy aki bajban van, azon segítsek. És ha miatta kerülök én is bajba? — Ahogy mondani szoktuk: ez benne van a pakliban. Ezt vállalom. Ez az, amit nagyon sokan nem vállalnak. Előre kiszámítható, hogy egy-egy irgalmas cselekedet áldozatba kerül, és az áldozatot nem akarjuk meghozni.
Persze, ez összetett kérdés, hogy hol vannak itt a határok, meg mi a különbség túlbuzgóság és Istennek való engedelmesség között. Erről nem szabad felszínesen beszélni. Most csak megemlítettem egy mondat erejéig, hogy számoljunk azzal, hogy veszélyeknek teszi ki magát az, aki irgalmas. Jézus azonban azt mondja: mégis ez a mi utunk, ez az Ő útja, és aki Őt követi, az ezen az úton is követi Őt.
Mivel annyira szemléletesen írja le itt Jézus az irgalmasságot ebben a példázatban, szeretném még felsorolni (vagy inkább csak aláhúzni, mint ahogy a Bibliámban aláhúztam ezeket a szavakat), az irgalmasság jellegzetes mozdulatait. Mit olvasunk itt, ahogy ez a samaritánus odaérkezik?
„… amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot…”
Az irgalmasság hét gyönyörű mozdulata, amiket most nem fejtek ki, inkább csak felsorolom.
a) Meglátta. Itt kezdődik. Ott kezdődik, hogy sokszor észre sem vesszük azokat, akik bajba jutottak körülöttünk. Vagy azért, mert egészen tele vagyunk a magunk bajával, és van belőle bőven a legtöbbünknek, vagy azért, mert egyáltalán nincs beállítva erre a lelkünk és a szemünk, vagy azért, mert nem is akarjuk észrevenni, mert esetleg segíteni kellene. És ha azután nem segítünk, még rosszabb lesz a lelkiismeretünk. Ravasz lélektani mechanizmusok működnek ám bennünk a bűneset óta. Dupla bűnöket követünk el. Nemcsak elkövetem, még egy hazug mentséget, magyarázatot is keresek rá, és azt jól tudom azután előadni másoknak.
Van a Példabeszédek könyvében egy gyönyörű mondat: „Az irgalmas szemű embert megáldja Isten” (22,9). Van ilyen, hogy irgalmas szem.
Látom a nyári csendesheteinken, hogy kevesen, de vannak ilyenek, azonnal észreveszik, kinek mire van szüksége, és nem csinál belőle nagy ügyet. Ha tudja, megoldja egyedül, ha nem, szól annak, aki illetékes, és részéről be van fejezve. Nem vár érte tapsot. Mint a múltkor a villamoson. Valaki átadta a helyét, és utána körülnézett, hogy észrevették-e sokan. Az irgalmas szemű ember azonnal észreveszi, mi baj van: sír, egyedül van, valami bánthatja, leejtette, nem tudja felvenni, és a lehető legegyszerűbb módon megoldja és továbbmegy.
Valóban igaz az, amit az utóbbi időben többször idéztem, ami a diakonissza testvérek jelmondata volt: jutalmam, hogy tehetem. Ez nem fellengzős nagyzolás, hanem életstílus, életszemlélet volt az ő részükről, és azóta is sok hívő ember életében.
Meglátta. Kérjünk Jézustól irgalmas szemet.
b) Azután megszánta. Itt van az a szó: megmozdultak a belső részei. Van neki szíve. Érző és együttérző szíve. Nincs egészen tele a saját gondjaival, egy kicsi hely mindig marad a másik gondjának is. Jellemző-e ez ránk?
c) Odament és lehajolt hozzá. Nem kívülről ad okos tanácsokat, mint ahogy gyakran mi szoktuk. Nem távolról mond véleményt a helyzetről. Nem a közbiztonságot szidja, meg azokat, akik miatt nincs közbiztonság, hanem mivel ő vette észre a bajt, ő megy oda, és lehajol.
Erről is érdemes lenne külön elmélkedni, hogy az irgalmas ember soha nem leereszkedően közeledik a másikhoz, mert aki leereszkedik, az őt alázza meg, aki lehajol, az magát alázza meg, és ez Jézusnak az útja és indulata. Megalázta magát, otthagyta a mennyei dicsőséget, emberekhez hasonlóvá lett és így segített rajtunk.
d) Olajat és bort önt a sebekbe. Ami azt jelenti: előveszi az elsősegélyes ládát, fertőtleníti a sebeket. Az olaj és a bor volt akkor a legdrágább cikk. Megint nem véletlen, hogy Jézus hogy fogalmaz egy példázatot. Nem a feleslegéből vet oda valamit, a legdrágábbhoz nyúl. Ahhoz az olajhoz, amit talán ajándékba vitt annak, ahova ment, ahhoz a borhoz, amit a maga számára tett félre. A kincseiből ad, nem a feleslegéből. Áldozatot is kész hozni. Magától vonja meg azt, amit odaad másnak.
e) Beköti a sebeket. Erről egy külön prédikációt kellene egyszer mondani. Mennyire az jellemez minket, hogy felfedjük mások sebeit, és nem az, hogy elfedjük mások sebeit. Mások gyengeségeiről, hibáiról, botlásairól, fogyatkozásairól milyen szívesen beszélgetünk. Egy ilyen háromnapos ünnepen sok helyen nincs is másról szó, csak a távollévők sebeiről. De hogy hogyan keletkeztek azok a sebek, ki ütötte, nem tehetnénk-e valamit a gyógyulásukért, erről vajmi ritkán esik szó. Szeretjük feltakarni mások sebét. Az irgalmasság eltakarja. Ez nem azt jelenti, hogy falaz a bűnnek, hanem azt jelenti, hogy védi a bűnöst és segít neki meggyógyulni.
f) Felteszi a saját állatára. Ez is beszédes cselekedet ám! Ő eteti a szamarat, és más használja. Azért hozta, hogy ő üljön rajta, és most ott kutyagol mellette, s még tartja is a nyomorult sebesültet, hogy le ne essen róla. Ilyenkor kapnak az irgalmas emberek megjegyzéseket. Ezeket a megjegyzéseket is szelíden el kell engedni a fülünk mellett.
g) A végén még pénzt is ad a fogadósnak, hogy hosszú távon is gondoskodjék róla. Nem alkalmi segítségre volt csupán kész, hanem azt akarja, hogy rendbe jöjjön a sebesült, és majd ha a saját lábán tovább tud menni, akkor engedjék csak el.
Talán a legnehezebben a pénztárcánk csatjáig ér el a kezünk. Az ember szíve megmozdul, még valamit teszekveszek is a másik érdekében, de a pénztárca mélyen el van rejtve, oda nehezen ér el a segítő kéz. Az irgalmasságba pedig ez is beletartozik.
Jézus erre adott nekünk példát. Őt is félholtra verték Pilátus udvarán. Utána még keresztre is feszítették, újabb nagy sebeket ütöttek rajta azokkal a kovácsoltvas szegekkel, amikkel a keresztre erősítették. Az Ő sebeit senki sem mosta ki olajjal és borral, senki sem kötözte be. De azt olvastuk: az Ő sebeivel gyógyultunk meg. (Ézs 53,5).
Az, hogy Ő kész volt az irgalmasságban eddig elmenni, azt a gyümölcsöt teremte, hogy megszabadulhatnak a benne hívők a velünk született irgalmatlanságtól, és felszabadulhatunk erre, hogy legyen szemünk meglátni a nyomorúságot, legyen együttérző szívünk, mozduljon a kezünk, áldozzunk időt, fizikai erőt, kedves szavakat — ha kell, még pénzt is —, hogy lehessünk gyógyító eszközök Isten kezében. Hogy valóban isteni természet részeseiként járjunk ebben az irgalmatlan világban.
Hiszen aki újjászületett gyermeke Istennek, az már gyermeke neki, annak van apja, az nem kegyetlen árva. Annak nagy öröksége van, és öröksége teljes tudatában kész adni, adni, adni — mindig azt, amire szükség van.
Szeretném kérni, hogy próbáljuk ezt konkrétan alkalmazni a magunk életében. Kezdjük el ma már otthon az irgalmasság cselekedeteit. Gyakoroljuk be, legyen ez belső lelki reflexszé, hogy azonnal észreveszem, azonnal teszem, amit tehetek, és utána azonnal eltűnök, ha nincs rám szükség, és nem várom a tapsot, mert nem azért teszem, hanem azért, mert én előbb kaptam irgalmasságot. Abból élek, hogy az Isten irgalmasan hordoz engem annak ellenére, hogy ilyen vagyok, amilyen. Akkor hogyne tennék én meg mindent másokért, amit megtehetek, hiszen jutalmam, hogy tehetem.
Jézus megmondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7).

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy irgalmas és kegyelmes Isten vagy, aki nem feddődsz minduntalan, nem tartod meg haragodat örökké, és nem bűneink szerint cselekszel velünk. Ennek köszönhetjük, Atyánk, hogy még mindig életben vagyunk és még ma is hallhattuk a te kedves leleplező és mégis biztató, bátorító szavadat.
Ajándékozz meg minket tiszta látással. Hadd lássuk meg a bennünk rejtőző sokféle irgalmatlanságot. Adj nekünk ettől az indulattól szabadulást.
Kérünk, tölts meg minket a te Lelkeddel, a te Szentlelkeddel, aki könyörülő és irgalmas Lélek, és ebben a kegyetlen világban hadd legyen ránk jellemző a te irgalmasságod.
Segíts ezt elkezdeni a hozzánk legközelebb állókon. Adj nekünk irgalmas szemet, hogy így áldást nyerjünk. Tedd késszé a mi egész lényünket arra, hogy másokért éljünk. Hadd töltse be szívünket egészen az irántad való hála azért a soksok irgalomért, amit naponta kapunk tőled. Hadd menjen át rajtunk, és jusson el azokhoz, akiknek szükségük van rá.
Könyörgünk hozzád azokért, akik erről a lehetőségről nem tudnak, akik kegyetlenkednek, irgalmatlanok. Segítsd el őket világosságra.
Könyörgünk azokért, akik a sokféle kegyetlenség áldozatai. Légy irgalmas nekik!
Könyörgünk hozzád a mi leghétköznapibb gondjainkért, feladatainkért is. Vezess minket a jövő héten is.
Hálát adunk neked ma azért a sok jóért, irgalomért, amit az édesanyákon keresztül árasztasz ebbe a világba. Tedd őket állhatatosakká ebben.
Könyörgünk hozzád azokért is, akik holnap kezdik az érettségi vizsgákat. Hadd tudjanak bízni benned. Hadd tapasztalják meg a nehezebb feladatok között is a te irgalmas segítségedet.
Köszönjük, hogy te ismered mindannyiunk szükségeit, és köszönjük, hogy ki tudod elégíteni azokat. Segíts ezzel a hittel folytatni most az imádságot.
Ámen.