KÖZÖSSÉG KRISZTUSSAL

2009. április 26, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat előtted, és valljuk: egyedül te vagy Isten, Úr mindenekfelett.
Dicsőítünk téged a teremtés csodájáért. Áldunk gondviselő szeretetedért, és itt a megterített úrasztalánál különösen is köszönjük ma a te bűnbocsátó irgalmadat.
Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem úgy fizetsz, ahogy megérdemelnénk.
Áldunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy magadra vetted a világ bűnét és elszenvedted bűneink ítéletét is. Magasztalunk téged ezért. Tégy minket egészen bizonyosakká erről. Használd fel erre kegyelmesen az úri szent vacsora sákramentumát is.
Köszönjük, hogy lehet tisztulnunk, szabad változnunk. Köszönjük, hogy lehet újra kezdeni, sőt újat kezdeni veled. Ajándékozz meg mindannyiunkat ilyen új kezdéssel.
Kérjük most a te igédet. Te szólj hozzánk az írott igén és annak magyarázatán keresztül. Olyan nagy szükségünk van rád!
Könyörgünk azokért, akik a közelmúltban álltak meg ravatal mellett. Töröld le a könnyeiket, adj a szívükbe igaz vigasztalást és élő reménységet. Engedd, hogy túllássanak a láthatókon, emlékeken, tárgyakon, és lássanak téged, aki feltámadásoddal legyőzted a halált.
Kérünk, hogy mindannyiunkat vigasztalj, hiszen mindnyájan terheket hordozunk, kételyekkel küszködünk, döntések előtt állunk. Segíts nekünk igéddel és Szentlelkeddel úgy, ahogy csak te tudsz segíteni a benned bízókon.
Ámen.

Mai istentiszteletünk kiemelkedik a szokásos úrvacsorai alkalmak közül, mert ma úrvacsoráznak velünk először azok a testvérek, akik ma egy hete tettek itt konfirmációi hitvallást. Isten hozta őket, nagy szeretettel fogadjuk a gyülekezet úrvacsorázó közösségében. Ez teszi időszerűvé azt, hogy az úrvacsoráról szóló bibliai tanítással foglalkozzunk röviden.
Tavaly ilyenkor arról volt szó, hogy az úrvacsora négy fontos eseményre emlékeztet minket: Jézus Krisztus kereszthalálára, az Ő feltámadására, szolgáló életére a lábmosás kapcsán, és mennyei dicsőségére. Azt mondtuk: az úrvacsorának van egy nagypénteki üzenete, egy húsvéti, egy diakóniai és egy ádventi. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy négy örömhír, illetve négy feladat érkezik el hozzánk ezen keresztül: Jézus meghalt érted, Jézus élni akar benned, Jézus szolgálatba küld téged, és Jézus vár reád a mennyben. Mindez benne van az úrvacsora szereztetési igéjében, azért olvastam fel az elején az egész hosszú részt a Korinthusi levélből.
„Az Úrnak halálát hirdessétek” — azt olvastuk. Hiszen a megtört kenyér és a bor arra emlékeztet, ami nagypénteken a Golgotán történt. — De Jézus nem maradt a sírban, feltámadott, él, ezért folytatódik úgy a mondat: „az Úrnak halálát hirdessétek, amíg majd visszajön dicsőségben.” Várjuk Őt, mert Ő él és uralkodik most és örökkön-örökké.
Amikor Jézus az úrvacsora végén megmosta a tanítványok lábát, akkor befejezésül azt mondta: „Én most példát adtam nektek.” Ha én, az Úr, meg tudtam mosni a ti lábatokat, nektek is meg kell tanulnotok szolgálni egymásnak. Az úrvacsora arra bátorít, arra is felkészít, hogy szívesen szolgáljunk egymásnak.
És végül: az utolsó vacsorán egy nagy ígéretet is adott a tanítványoknak. Azt mondta: ilyen bort nem iszom többé veletek, de lesz majd egy nagy mennyei lakoma, a Bárány menyegzője, ahol az övéi örökkön-örökké együtt lesznek, együtt leszünk Ővele örömben és dicsőségben.
Az úrvacsorának e mellé a négy fontos tanítása mellé ma egy ötödiket szeretnék tenni. Ez pedig alapigénk szerint így hangzik: az úrvacsora a Jézus Krisztussal és az egymással való közösségünk kifejezője és megerősítője is.
Minden úrvacsora azon kívül, amit eddig röviden próbáltam elmondani, kifejezi, hogy Jézussal egészen valóságos módon, lelki módon, hit által, de eggyé válhat a hívő, s ugyanakkor a többi bocsánatot nyert bűnössel is egy nagy családba tartozunk, velük is közösség alakul ki. Ezt kifejezi az úrvacsora, és ugyanakkor meg is erősíti.
Ezért írja itt Pál apostol az úrvacsora szereztetési igéje előtt ezt: „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk?” Ahogy megeszem azt a falat kenyeret, lelki módon ugyanúgy eggyé válhatok Krisztussal. — Majd látjuk, hogy ez mit jelent.
És a másik: „Egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.” Az, hogy egy kenyeret vágunk darabokra és azt az egy falatot abból az egy egészből kapom, ez kifejezi, hogy úgy összetartozunk és egyek vagyunk a Krisztusban. Ugyanakkor meg is erősíti a hívőnek ezt a bizonyosságát, hogy nem magamban kell harcolnom a hit harcát, hanem testvéreim vannak, és mennyei Atyám van.
A Jézus Krisztus meggyötört, összetört testére emlékeztető kenyér, és az Ő kereszten kifolyt vérére emlékeztető bor, amit magunkhoz veszünk, a vele való közösségünkre utal. Azt szemlélteti, azt fejezi ki, és egyben bátorít is, hogy higgyük, vegyük komolyan, hogy Ő elfogadja a hívőt, vállal minket és vállaljuk mi is Őt mindenki előtt és minden körülmények között.
Ez a vele való közösség kifejezése és megerősítése az úrvacsorában, és ugyanakkor éljük át tudatosan és örömmel, hogy sok testvérünk van, sok hozzánk hasonló nyomorult, kegyelemre szoruló bűnös, akik szintén egyedül Jézus kereszthaláláért kapunk bocsánatot, és milyen jó, hogy velük is közösségben vagyunk. Mit jelent ez? Egy kicsit részletezzük mind a kettőt.
a) Azt jelenti ez, hogy az úrvacsora sokkal többet jelent, mint ez a falat kenyér és korty bor, amit majd magunkhoz veszünk. Mint ahogy a nemzeti lobogónk sokkal több, mint egy darab bot, meg egy méternyi vászon. Vagy ha az édesanyám fényképét a kezembe veszem, az nekem sokkal több, mint egy tenyérnyi darab papír. Miért több, és mennyiben több?
Nehéz ezt racionálisan megmagyarázni, de átélhetjük mindannyian, ha külföldön meglátunk egy nemzeti színű lobogót, vagy ha — maradjunk ennél a képnél — az édesanyánk képét a kezünkbe vesszük. Annyival több, ami nekem arról eszembe jut. Mindaz, amit ő értem tett, az ő szeretetének a bizonysága eszembe jut, már felértékelődik az a darab papír. És ami bennem végbemegy közben, amit az nekem jelent, amit megmozgat bennem, az sokszor kifejezhetetlen, valóban nehéz megfogalmazni, de lényegesen több, mint maga a látható, fogható matéria.
Ugyanígy van az úrvacsora jegyeivel is. Jézus Krisztus szándékosan rendelt ilyen egyszerű jegyeket. De amire ezek emlékeztetnek… Ha valaki emlékszik arra, amire emlékeztet, ami végbe megy benne, az nagyon sokat jelenthet mindannyiunk számára.
Mert az a falat kenyér és korty bor arra utal, hogy van valaki (nem volt, van valaki), aki az édesanyánknál is jobban szeret minket. Aki már akkor szeretett, mikor még meg sem fogantunk. Aki úgy szeretett, hogy önmagát odaáldozta értünk a kereszten. Van valaki — és a kenyér és a bor erre emlékeztet —, aki mindent elkészített nekünk, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban. Aki elfogadott engem, nyomorult bűnöst, amikor én még nem is tudtam róla, és tudni sem akartam róla. Valami mérhetetlen, megelőlegezett szeretet várt engem, amikor ráeszméltem: ki az a Jézus, mi közöm hozzá, mit tett Ő értem, mit kínál nekem. És mindezt hittel megragadtam, és azóta, mint hívő ember, abból élek.
Ez mind benne van abban, hogy egy falat kenyeret itt kapok, a számba teszem, megeszem. S ha mindennek valamelyik részlete eszembe jut, megtelik a szívem hálával, és bizonyos leszek abban, hogy ez olyan valóságosan megtörtént, amilyen valóságosan itt fogtam a kezembe ezt a kenyeret, a számba tettem, és megettem. És olyan valóságosan kész eggyé válni velem, nyomorulttal a dicsőséges Krisztus és élni bennem — ahogy megígérte —, amilyen valóságosan az a kenyér egyesül velem, és nem lehet többé szétválasztani tőlem.
Ezt a hitünket van hivatva megerősíteni az úri szent vacsora. Nem üres szertartás, nem csupán formaság ez. Ha valaki helyesen úrvacsorázik, ha tudja, hogy mit fejeznek ki ezek az egyszerű jegyek, ha tudatosítja is ezt magában, és gondol rá, emlékezteti magát, imádság és dicsőítés fakad a szívéből óhatatlanul is. Ezt szinte minden úrvacsora alkalmával átélem.
Többről van tehát szó, mint amit látunk, mint amit csak kézbe veszünk. Amire ez utal, aminek következtében ez létrejöhetett, ami végett, ami célból Jézus Krisztus ezt elrendelte, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, az azt jelenti: Ő önmagát, az Ő Lelkét osztja szét a benne hívők között, és üdvösséget, szabadulást adott nekünk.
Úgy, ahogy azt Pál apostol a Galata levélben egyszerű szavakkal, de érezhetően mély átéléssel leírja: „szeretett engem, és önmagát adta érettem.” Ezt hirdeti nekünk az úrvacsora.
Úrvacsora nélkül is tudhatnánk ezt, és komolyan vehetnénk, mert meg van írva, és hallottuk már sokszor. De ezek az egyszerű jelek ezt szemléletesebbé teszik és talán még közelebb hozzák hozzánk.
Ebben benne van egyben az is, hogy nemcsak Jézus vállalt minket, hanem bátorít arra, hogy mi is vállaljuk Őt. És ha Őt gúnyolják? Akkor minket is hadd gúnyoljanak vele együtt. És ha Őt valami bántás éri? Akkor, ha elég közel vagyunk hozzá, mi is kapunk annak az ütésnek a szeléből valamit, és ez kitüntetés. Ez mintegy hitelesíti a vele való közösségünket. Nem keressük direkt az érte való szenvedést, de ha szenvednünk kell Ő miatta, tényleg Ő miatta, az ajándék. Ezt az első keresztyének is, egészen a vértanúhalál vállalásáig komolyan vették és átélték.
Ugyanakkor a Krisztussal való közösség elkötelezést is jelent. Ővele csak totális és kizárólagos közösségben élhet a hívő. Ha én az egyik kezemet nyújtom utána, mert kellenének az ajándékai, de a másik kezemmel kapaszkodom a világba, meg az eddigi szokásaimba, a kedvenc bűneimbe, abból csak tragédia lesz. Őbelé csak mind a két kezünkkel kapaszkodhatunk.
Ezért írja itt Pál apostol a folytatásban: „Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördög poharából is. Nem lehettek részesei az úrasztalának is, meg az ördögök asztalának is.” Nincs is - is. A Krisztus melletti elkötelezettségünk a bűnnel való radikális szakítást jelenti újra és újra. És erről Ő gondoskodik a neki odaszánt életű hívők életében, hogy újra és újra felismerjük azt, ami tőle távol tartana, elvonna, megakadályozza a vele való egyre mélyebb, egyre teljesebb közösséget. Csak engedjünk az Ő figyelmeztetésének, és ne ragaszkodjunk semmihez, ami tőle idegen.
Ennyit a vele való közösségről.
b) Ugyanakkor a hívők átélik az egymással való lelki közösséget is. Mert ha valaki Jézus Krisztussal igazi közösségben él a hit által, meg egy másik is igazi közösségben él, akkor ezek egymással is közösségben vannak. Ha ő is azt mondja Istennek: mi Atyánk, meg én is azt mondom: mi Atyánk, akkor mi atyafiak, testvérek vagyunk akkor is, ha nem ismerjük egymást. Ha meg ismerjük is egymást, akkor örülhetünk is ennek a ténynek, hogy ez tesz minket eggyé, hogy mindannyian rászorulunk Krisztusra.
Mert ha egészen gyakorlati módon beszélünk erről, ez azt jelenti, hogy minden úrvacsorázásunk egy csendes hitvallás. Az, hogy valaki itt beáll majd a sorba, kijön az úrasztalához, elfogadja azt a falat kenyeret és korty bort, majd visszaül a helyére, ezzel a nyilvánosság előtt megvallotta (most megint hadd mondjam egyes szám első személyben): én bűnös ember vagyok, rászorulok Isten kegyelmére, de hiszem azt: elég nekem is az Ő kegyelme. Hiszem azt, hogy Jézus Krisztus helyettem is meghalt a kereszten és az én ítéletemet is elszenvedte. Ezért kaphatok bocsánatot. Ebben benne van ez a hitvallás,
De benne van a húsvéti üzenet is, hogy hiszem, hogy Jézus él, és megígérte, hogy a benne hívőkben is élni fog. „Maradjatok énbennem és én tibennetek.” Én akarom is, hogy éljen bennem! Az én utálatos velem született természetem álljon félre a bennem élő Krisztus elől! Ő adjon szavakat a számba, és az az indulat legyen bennem, ami a Krisztus Jézusban, és az Ő szemével tudjak nézni másokra. Ezt akarom, erre vágyom. Benne van ez a hitvallás is ebben.
És benne van az is: Uram, én irántad való hálából kész vagyok bárkinek, bármi szolgálatot elvégezni. Mutasd nekem. Kész vagyok a lábmosás szolgálatára. Nemszeretem, nekem kellemetlen szolgálatokat is, ha te bízod rám, én olyan hálás vagyok neked, hogy kész vagyok, Uram.
Ugyanakkor ott van benne az a bizonyos várakozás is, hogy tudom, hogy ez a nagyon szerény asztal, ezzel a nagyon szerény terítékkel előre mutat arra a csodálatos, számunkra elképzelhetetlen mennyei vacsorára, ahol vár minket a Bárány, várja a menyasszonyát a mi dicsőséges Vőlegényünk, és az egyház Urával egyesül. Itt sok bajban, küzdelemben kitart az ő Vőlegénye mellett, de eljön a menyegző időpontja, és örökkön-örökké együtt leszünk vele, megszabadulva végleg minden nyomorúságtól, minden bűntől, gyásztól, könnytől, gyengeségtől. Az övéit magához veszi. Ez is benne van.
Lehet, hogy ez a négy tény ilyen formában nem jut eszünkbe, de ez az a gazdagság, amit az úrvacsorával kapcsolatban a Biblia elénk ad, és ha ennek egyetlen mozzanata személyessé válik a számunkra, már mosolyogva és imádkozva fogunk elmenni innen az úrasztalától, és hazamenni a templomból, és alig várjuk a következő ünnepi istentiszteletet, amikor megint úrvacsorázhatunk.
Enélkül is átélheti valaki a Krisztussal való közösséget, meg az egymással való testvéri közösséget. De szüksége van a hitünknek arra, hogy újra és újra erősítést kapjon, és az úrvacsorai közösség erre is hasznos.
Alapigénkben Pál apostol azt írja: ha nincs meg egy gyülekezetben ez az igazi testvéri közösség átélése és ennek a tudata, vagy nem őszinte ez, vagy megrontja valami bűn, mert odakerül közénk — a testvérem meg én közém —, akkor nem tudunk helyesen úrvacsorázni. Ez nagyon fontos tanítása ennek a szakasznak.
Mi volt a helyzet Korinthusban? Ez is le van itt írva, csak nem akartam túl hosszú szakaszt olvasni. Az volt a helyzet, hogy minden este összejöttek a keresztyének, és ki-ki hozta magával azt a kis vacsoráját, amije otthon volt. Ott azt elosztották egyenlőképpen — ez volt a szeretetvendégség —, megvacsoráztak és utána úrvacsoráztak. Pál itt részletesen leírja: testvérek, ez nem így történik nálatok! Hogy van ez? Voltak szabadok és voltak rabszolgák. Azt mondják, a korinthusi gyülekezetbe nagyon sok rabszolga járt. Ott két kikötő is volt, és a dokkmunkások többnyire rabszolgák voltak. Ezek nem akkor jöhettek az esti bibliaórára, amikor akartak, vagy amikor az kezdődött, hanem amikor őket elengedték, amikor vége volt a munkának.
A szabadok megérkeztek idejében, a rabszolgák később. A gazdagabbak hozták a gazdag vacsorájukat, amazok meg sokszor üres kézzel jöttek, vagy valami szerény harapnivalót hoztak magukkal. Mindenkinek egyformán kellett volna részesedni, egyszerre. De aki korábban érkezett, és elkezdte enni a saját, talán bőséges vacsoráját, s mire megérkezett a szegény, neki már nem jutott semmi. S így úrvacsoráztak.
Azt mondja Pál: ez nem szeretetvendégség. Ez nem szeretetközösség. Itt nincs szeretet. Nem tudjátok megvárni egymást? Ha olyan éhes vagy, egyél otthon. A szeretetvendégség nem arra való, hogy ki-ki megterít magának, a gazdag dőzsöl, amaz meg éhen marad, és utána úrvacsorázzunk. Ha így teszitek, akkor ne úrvacsorázzatok! Ez itt Pálnak a nagyon kemény figyelmeztetése. De nem ez a megoldás, hogy ne úrvacsorázzatok, hanem hogy ne így csináljátok. Tessék megvárni egymást! Tessék egyenlőképpen elosztani. Annak, aki egész nap dolgozott, talán még többet adni. Mindenkinek a szüksége szerint, hogy mindenki átélje azt: tekintettel vagytok egymásra, a Krisztus szeretetével szeretitek egymást és egész más légkör van itt, mint kint a világban.
Tehát ha nem veszik komolyan az egymással való testvéri szeretetteljes közösség gyakorlását, nem tudnak helyesen úrvacsorázni. Erre használja Pál azt a szócskát, amit gyakran félreértünk, hogy mit jelent: méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát. Ez nem azt jelenti, hogy bűnös. Van olyan, aki nem bűnösen jön az úrasztalához? Pontosan a bűnösöknek kínálja itt Isten a bűnbocsánat bizonyosságát. A bűnösök jöjjenek!
Az veszi méltatlanul, aki nem látja, hogy bűnös. Vagy nem akarja elhagyni a bűnét. Aki nem megfelelő módon úrvacsorázik, szeretetlen a testvéreihez, tehát a testvéri közösséget nem gyakorolja, csak az Úrral akar közösségbe jutni, azt mondja az apostol: ilyen nincs! Ha viszont az Úrral neked valóban van közösséged, akkor tessék rendbe hozni, ha valami nincs rendben a testvéreddel. Mert haraggal a szívünkben, gyűlölködve, vagy akár csak közömbösen is, nem szabad úrvacsorázni!
Jézus mondja egy helyen: menj el előbb, békülj meg a te atyádfiával, és utána vidd fel áldozatodat a templomba. Előbb megbékülni, az úrvacsorára való készülődés ebben is segít minket, hogy vegyem a bátorságot, és legalább harmadszori nekidurálásra induljak el, és tisztázzuk, akivel szemben akárcsak keserűség is van bennem (nem kell, hogy gyűlölet legyen!), de a haragnak sokféle formája van, akár csak keserűség is, derüljön ki, hogy mind a ketten közösségben vagyunk-e Krisztussal. Mert ha külön-külön közösségünk van vele, akkor feltétlenül létre kell jönnie az egymással való őszinte közösségnek is. Ez mintegy méri azt, hogyan áll valaki a Krisztussal kapcsolatban.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fogadjam el a testvéreimet. Azokat, akikkel együtt úrvacsorázunk, tekintsem valóban testvérnek. Az emberi rokonszenvnek sokféle formája lehet. Annak, hogy Jézus minket elfogad, nem a rokonszenv az alapja, hanem egy objektív tény, az, hogy Ő az életét adta váltságul értünk. És ha a másikra gondolok, akkor is ez kell, hogy az alap legyen. Lehet, hogy nekem az egyik rokonszenvesebb, a másik nem, — ha ellenszenves, akkor már nem vagyok testvéri indulattal. Ellenszenves ne legyen senki, vagy irtsam ki magamból!
A rokonszenvben lehetnek fokozatok, de nem ez az alapja annak, hogy összetartozunk mint hívők, hanem az, hogy Krisztus érte is meghalt. Ennek objektív alapja van, és senki sem kíváncsi a személyes érzelmeimre. Azok is legyenek őszinték és minél tisztábbak. Ez meg kell, hogy szabadítson minket mindenféle személyi kötöttségtől is. Teljesen mindegy, melyik lelkész prédikál, melyik vesz részt az úrvacsorai szolgálatban, akármelyik, ő is a testvéri közösség egy tagja. A gyülekezet egy tagja vagyunk, és Krisztus a fő, mi pedig a tagok.
Pál apostol ezt a szemléletes képet használja: a hívők közössége, vagy ahogy a Hiszek egyben mondjuk, a szentek közössége, olyan, mint egy emberi test. A fej Krisztus, onnan jön az irányítás, és az egyes hívők az egyes tagok. Az egyik a kisujja, a másik a füle, a harmadik a szája és így tovább… Ez egy egység, ugyanaz a vér kering minden tagunkban. Ugyanaz a Lélek hatja át minden hívőnek az életét. Ez tesz minket egymással eggyé, ez a testvéri közösségnek az alapja.
Az úrvacsora tehát nemcsak nagypéntekre, a feltámadásra, Jézus visszajövetelére, és a neki való szolgálatra bátorít minket, hanem arra is, hogy újuljon meg, erősödjék újra és újra a mi Megváltónkkal való hitbeli kapcsolatunk, lelki közösségünk, és éljük át újra és újra boldogan és hálásan az egymással való testvéri összetartozást is. Ha pedig bármelyiknek valami akadálya van, azt az akadályt tegyük félre az útból. Győzzük le magunkban, kérjük a mi Urunknak a diadalát ehhez, és így adjon nekünk növekedést a hitben.
Hadd fejezzem be azzal a mondattal, amit az előbb már említettem, amikor Jézus azt mondja: ha pedig nincs valami rendben a te atyádfiával, békülj meg vele előbb, és utána menj fel a templomba. Hadd legyen rendben minden a mi Urunkkal is, meg egymással is.
Mielőtt ezért imádkozunk, énekeljük el a 395. ének 2. versét.

Szeretetben összeforrva,
Egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva,
Ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját
S halt meg értünk jó Urunk;
Fájna néki, látva minket,
Hogy szeretni nem tudunk.

Imádkozzunk!
Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, bevalljuk őszintén, hogy mi igazán szeretni magunktól nem tudunk, beteges módon az egymásnak címzett szeretetben is önmagunkat szeretjük.
Köszönjük, hogy te meg tudsz minket szabadítani az önzés minden formájától. Kérünk, szabadíts fel minket arra, hogy teljes szívünkből szeressünk téged, és őszintén, szolgálatra és áldozatra készen is szeressük a mi testvéreinket.
Köszönjük, hogy a veled való közösséget te kezdeményezted, és te teszed azt lehetővé. Köszönjük, hogy aki veled a hit által közösségre jut, az soha nincs egyedül: sem éjjel, sem nappal, sem életünkben, sem halálunkban, sem az után. Áldunk téged azért, hogy lehet a te örök jelenlétedben élni. Ajándékozz meg minket ennek a békességével, ennek a biztonságával. Kérünk, ne nagy szavak legyenek ezek, hanem a mi hétköznapi boldog tapasztalatunkká hadd váljék ez.
Segíts, hogy így tudjuk elfogadni egymást is testvérnek, ne összehasonlítgatás, méricskélés és főleg ne ítélkezés jellemezzen minket, hanem az a szeretet, amivel te néztél ránk, és fogadtál el minket. Köszönjük, hogy ezt is meg tudod valósítani a szívünkben.
Kérünk, tedd kedvessé, széppé, szentté az első úrvacsora-vételüket a mi testvéreinknek. Kérünk, hogy tedd mindig újra újjá, szentté, széppé azoknak, akik évtizedek óta élnek már ezzel a lehetőséggel.
Könyörülj meg rajtunk most is, hogy senki ne legyen, aki méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát.
Ámen.