ELTÖKÉLT FIATALOK

2007. február 18, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

A király meghagyta főudvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi vérből való, vagy nemesi származású ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szép arcúak, fogékonyak minden bölcsességre, taníthatók az ismeretekre, megértik a tudományt, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a káldeusok írására és nyelvére is. A király elrendelte, hogy adjanak nekik mindennap a király ételéből és abból a borból, amit ő szokott inni. Így kellett őket nevelni három esztendeig, hogy azután a király szolgálatába álljanak. Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Misáél és Azarjá. A főudvarmester ilyen neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Misáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak nevezte el. Dániel azonban eltökélte a szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie.

Imádkozzunk!
Segíts minket ebben megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy reád nézzünk, és veled legyen győzelmes életünk. Olyan sok kudarc, vereség, szégyen van mögöttünk, olyan sokszor kiderült, amikor magunkban és csak magunkban bíztunk, hogy csalódnunk kell nemcsak másokban, még önmagunkban is. Köszönjük, ha vannak olyan tapasztalataink, hogy aki benned bízik az nem szégyenül meg.
Neked köszönünk minden győzelmet, és kérünk, taníts minket most a győzelmes élet titkára. Bátoríts minket Szentlelkeddel, hogy ne az legyen, hogy már-már elindulunk, és mégsem teszünk egy lépést sem a te szavadra, hanem a te Lelked bátorítson minket, hogy merjünk veled elindulni, bízni abban, hogy végigjárhatjuk azt az utat, amelyik az életre vezet. Kérünk, te magad győzz meg minket erről most.
Valóban sok akadálya van bennünk annak, hogy komolyan vegyük azt, amit mondasz, és ki is próbáljuk. Kérünk, győzz le minden ilyen akadályt, bátoríts minket.
Köszönjük, hogy így fogadsz el, ahogy vagyunk. Köszönjük, hogy te vagy az egyetlen, aki mindent tudsz rólunk, és teljes megértéssel, szeretettel fogadsz minket, és nálad van elkészítve mindaz, amire szükségünk van. Segíts ezt komolyan venni.
Nyújtjuk a remegő kezünket, és kérjük tőled a nekünk elkészített ajándékokat. Legyen ez a csendes óra a te ajándékozásod alkalma.
Ámen.

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a csendes vasárnap estén és mindjárt az elején bevallom, hogy újra elcsodálkoztam azon, mennyire modern könyv a Szentírás. Mennyire ismétlődnek ma is ugyanazok a problémák, nyomorúságok, amikről szól. És mennyire ugyanaz Isten ma is, akinek megismerjük Őt régi tetteiből. Változatlan a hatalma és változatlan az irántuk való szeretete.
Azért olvastam a Dániel könyvéből ezt a részt, mert bibliaolvasó vezérfonalunk szerint sokan olvassuk most ezt a könyvet.
Ez az első fejezet egy kisfiúról szól, aki meglepően bátran viselkedett egy kritikus helyzetben és ezzel másoknak is nagy jót tett. Azért tudott így viselkedni tizenéves korában is, meg évtizedek múlva nyolcvan évesen is, amikor egy nagy birodalom második embere lett, mert ragaszkodott Isten igéjéhez. Ismerte a Bibliát, és nem lehetett őt megvásárolni. Nem volt eladó a becsülete, a hite, a tartása soha semmi pénzért sem, egyszerűen azért, mert ismerte és komolyan vette a Szentírást. És olyan helyzetekben is ahhoz igazodott, amikor mindenki azt mondta: itt most, kisöreg, félre kell tenni ezt a régi könyvet, itt ezzel nem tudsz kezdeni semmit, sőt bajod lesz belőle, meglátod. Ő akkor is — olvastuk ezt a különös kifejezést — eltökélte a szívében, hogy nem tágít attól, amit Isten az igéjében nekünk adott. Meg volt győződve arról, hogy ez a legjobb nekünk mindig, ha azt vesszük komolyan, amit Isten mondott, és Ő lehetővé teszi azt, hogy a legképtelenebb helyzetben is ehhez tartsuk magunkat, legalábbis mindent el kell követni annak érdekében, hogy a Szentírás szerint viselkedhessék valaki.
Miről van itt szó?
Ez a bizonyos Nabukodonozor babilóniai király, akiről olvastunk, lerohanta a kicsi Júda országát is. A földdel tette egyenlővé a falvakat és városokat. Lerombolta a templomot is, természetesen előzőleg kirabolta, úgy ahogy a hódítók azt szokták és teszik ma is. A templom kincseit elvitte magához Babilonba. A nép színe-javát pedig deportálta szintén a maga országába. Különösen figyelt a fiatalokra. Olvastuk, milyen részletes utasításokat ad, hogy az arányos testalkatú, értelmes, kellemes külsejű, lehetőleg nemesi családból származó fiúkat szedjék össze. A diktátoroknak mindig a fiatalság, az ifjúság a legfontosabb.
Babilonban először is mindent megtettek, hogy elfelejtsék a nyelvüket. Meg kell tanulniuk a káldeusok írását és nyelvét. Azután mindent megtettek, hogy elfelejtsék Istenüket. El kellett sajátítaniuk a hódítók ideológiáját és vallását. Még a nevüket is megváltoztatta. Ez egyebek közt arra is utalt, hogy soha ne felejtsék: szolgák. Ha valaki megvásárolt egy rabszolgát, szabadon megváltoztathatta a nevét. Őt nem érdekelte, hogy addig hogy hívták, a mamája milyen nevet talált ki a születésekor. Ő a gazdája, ő mondja meg, mi a neve. Ugyanakkor a nevükből is törölni kellett az élő Istenre emlékeztető szótagokat. Négyük közül kettőnek a neve „él” szótagra végződött, ami azt jelenti: Isten. Ez az élő Istenre utalt. Felejtsék el az egész múltjukat.
Természetesen janicsárokká akkor lehet képezni a fiatalokat, ha némi juttatást is kapnak. Ezért ők nem szegény koszton éltek, hanem a király asztaláról kaptak élelmet, és a király borából ihattak, tizenévesen. Gondoljunk a mai liberalizációkra.
El kellett hitetni ezekkel, hogy jobb nekik ott a rabságban, mintha otthon lennének. Jobb sorsuk van így kiszolgáltatva, megfosztva Istenüktől, anyanyelvüktől, népi és családi közösségüktől, mert a hasuk tele van, borocskával megöntözhetik, és szép karrier áll előttük. Elkezdődött tehát a három éves agymosás.
És mit lehet itt tenni?
A gyanútlan olvasó azt mondja: semmit. Ilyen helyzetben tudomásul kell venni, ahogy közönségesen és egyáltalán nem irodalmi stílusban szoktuk mondani: ez van. Most bele kell törődni ebbe. Itt nem lehet okoskodni. Itt most tegye félre mindenki a hitbeli meggyőződését, elveit meg egyebeket. Deportált fiatal. Örüljön, hogy élve maradt, örüljön, hogy kap enni, ráadásul nem is akármit, és majd csak lesz valahogy.
Erre előáll a kis Dániel, aki ekkor tizenegynéhány éves lehetett, az is lehet, hogy csak tíz, és azt mondja: nem. A Biblia mást mond. Te most ne bibliázz kisfiú, most tartsd titokban, hogy egyáltalán ismered a Bibliát, szereted azt az Istent, akit megismertél a Bibliából, itt most csendben kell lenni. Itt, ha valaki nem tagadja is meg a hitét, hallgasson mélyen a hitéről, mert baja lehet belőle.
Mire Dániel azt mondja: hogy lenne baja belőle, mikor a mindenek Urában, az élő Istenben hisz. Már pedig én nem szennyezem be magam azzal az étellel, amit a király asztaláról adnának, és azzal a borral, amit ő szokott inni. Hogyhogy nem szennyezed be magadat? Itt nem te rendeled a menüt, örülj annak, amit kapsz. De ő nem örül annak, amit adni akarnak, hanem azt mondja, hogy szó sem lehet róla.
Miért? Miért szennyezte volna be magát finom falatokkal és jó borocskával? Két okból is.
Egyrészt azért, mert a Mózes könyvében világosan meg van írva, hogy vannak tiszta állatok meg tisztátalan állatok. A babilóniaiak tisztátalan állatokból készített ételt is felszolgálnak. Ebből ő, köszöni szépen, nem kér.
Másodszor pedig azért szennyezné be magát, mert a király asztalára csupa olyan ételt vittek, amit előzőleg valamelyik bálvány istenség templomában bemutattak a bálványnak. Tehát amikor a király lakmározott, jelképesen együtt evett az ő bálványaival, és részt vett a bálványok tiszteletében, a bálványkultuszban. Dániel erre azt mondta: szó sem lehet róla. Egyikről sem.
De ezt nem lehet megvalósítani. Nem kell ezt itt ecsetelnem. Gondoljunk bele, hogy olyan szituációban egy tizenéves kisgyerek mit ugrál? Hogy képzeli, hogy ezt megvalósíthatja? Nagyon szép, hogy emlékszik arra, mi van a Bibliában, minden tiszteletünk az övé, hogy komolyan akarja venni, de itt most azt nem lehet komolyan venni. Hát hogy? Akkor Isten igéjével ellentétes módon kell élnie? Azt nem! Inkább meghal.
Hogyhogy nem lehet? Kipróbáltuk, hogy lehet-e? Ki kell próbálni. Odamegy a főfelügyelőhöz és előadja a kérését: hitbeli okokból (ma így mondanánk: lelkiismereti okokból) nem szeretne abból az ételből enni. Adjanak nekik egyszerű zöldségfélét (a zöldségféléket megvetették a babilóniaiak), és adjanak rá friss vizet, ők azzal beérik.
Ha tovább olvastam volna, kiderül, hogy jóindulatú volt ez a főfelü-gyelő, és még gondolkozott is a megoldás lehetőségén. Végül is arra jutott, hogy nem meri ezt kockáztatni, mert ha aztán leromlik a fizikai állapotuk, esetleg azzal együtt szellemi teljesítőképességük is, az ő fejébe kerülhet. Őt ezzel bízták meg, és itt nem lehet változtatni az uralkodó akaratán. Ez a parancs, ezt kell teljesíteni. Azt mondja: nem lehet, mert félek a királytól, mi lesz velem, ha esetleg leromlotok. Ez tehát nem sikerült.
Második menet: elment ennek a helyetteséhez, aki az ő közvetlen felügyelőjük volt. Előadta ugyanezt, de megtoldotta egy konkrét javaslattal. Azt mondta: tudom, hogy ez neked kényelmetlen, de próbáld ki tíz napig, nem tovább. Adj nekünk zöldséget meg vizet, és aztán mérjél meg, és kiderül, hogy mi a helyzet. Ez beleegyezett. Tíz napig így volt, utána jött a mérés, és kiderült: gyarapodtak. Azt mondta ez az ember: ha nektek ez ilyen fontos, ilyen egyszerűen megoldható, és semmi problémát ez nem okoz, akkor legyen így. És sikerült tiszta ételeket enniük.
Na de mi az, hogy tiszta és tisztátalan? Honnan veszi ezt a kis Dániel? Ja, hogy a Biblia azt mondja. De ki állapítja azt meg valamiről, hogy az tiszta, ez nem tiszta, az igaz, ez hamis? Isten. Egyedül Ő tudja ezt megállapítani. És azt honnan tudjuk, hogy Ő minek minősít valamit? A Bibliából. Benne van. Azt régen írták. De ma is érvényes.
Ez volt Dániel kicsi szívében, és ez az eltökéltség, ez a határozottság indította őt arra, hogy egész életén át, akkor is, amikor egy alkalommal emiatt, hogy a Bibliához ragaszkodott, tényleg életveszélybe került, és kevésen múlt, hogy a feje rajta maradt a nyakán, akkor is azt mondta: ettől én nem tágítok. Mert az az Isten, aki ezt megmondta, igazat mond, tudja, hogy mi jó nekünk, mi jó másoknak, és én hiszek neki. Így lehetett Dániel itt kicsi korában is, meg később, öregkorában is, már nyugdíjasan is sokak számára áldássá. Rajta keresztül Isten annyi jót adott az Isten népének is, meg a pogányoknak is, hogy nehéz lenne felsorolnunk.
Amikor három év múlva a király vizsgáztatta ezeket a fiatalokat, akkor ezt olvassuk: „… bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket az egész ország minden mágusánál és varázslójánál. Ott is maradt Dániel Cirus király uralkodásának első évéig.” Ez a fogságba vitel után hetven esztendővel történt. Hetven éven át szép karriert futott be így is, és sokak számára lett áldássá.
Dániel tehát komolyan vette, hogy van, ami tiszta, és van, ami mocskos. Van, ami igaz, és van, ami hamis. Van, ami helyes és van, ami helytelen. Vannak jó dolgok és vannak rossz dolgok, és ezt Isten mondja meg, hogy mi igaz és mi hamis, mi jó nekünk és mi árt nekünk. Ezt az Ő igéjéből lehet megtudni. Pedig akkor a mai Bibliánknak csak egy kisebb része, egy töredéke volt még leírva, az azonban eligazította Dánielt.
Abban a lelki, szellemi földrengéses időben, amiben ő élt, hadd mondjam így: két kicsi lábát megvetette ezen a kősziklán és belekapaszkodott ebbe a masszív fogózóba, ami Isten igéje volt, és mozoghatott körülötte minden, ő stabilan állt, mások is belekapaszkodhattak, és nemcsak őt tartotta meg Isten igéjéhez való ragaszkodása, hanem rajta keresztül má-sokat is.
Azt azért kérdezzük meg, honnan tudhatta ilyen biztosan, hogy mi tiszta és mi tisztátalan, mi kedves Istennek és mi utálatos neki?
Csak otthonról. Otthon hallhatta, miről szól a Mózes törvénye, hogy Istennek milyen előírásai irányítják az életünket. A szülei vihették el őt, ha elvitték valahova zsinagógába, ami akkor iskola is volt, és ahol a tanulás abból állt, hogy betéve megtanulták a Bibliát. Könyv nélkül tudták például a Mózes könyveit a gyerekek.
Memorizálni sok gyerek nem nagyon szeret, de most, amikor nehéz helyzetbe került, milyen sokat ért az, hogy eszébe jutottak az igék egymás után! Meg van írva. Ezt mondta Isten. Akkor ehhez kell tartani magamat. Megismerte Istent a Szentírásból, az Ő igéjéből. Ott éltek a bibliai idézetek a fejében, és amikor arra szükség volt, eszébe jutott.
Jézus Krisztus olyan kedvesen ígérte azt tanítványainak tőlük búcsúzva: ne féljetek! A Szentlélek, akit elküldök, eszetekbe juttatja majd mindazt, amit én tanítottam nektek. Azt hiszem, többen vagyunk itt, akik elmondhatnánk példákat erre nézve, hogy egy-egy szorult helyzetben, vagy döntés előtt, vagy bármikor, amikor szükségünk volt Isten igéjének a világosságára, egyszer csak (ahogy ma mondani szokták) bekattant. Eszembe jutott egy ige, a Szentlélek eszembe juttatta, és az sokszor életmentővé vált.
De honnan volt ennek a kisgyereknek ilyen bátorsága? Miért kell ezt a kifejezést írni ide: „eltökélte a szívében”? Az új fordítás egy kicsit szürkébben úgy írja: „elhatározta”. Egy kisgyerek elhatároz valamit, és abból nem enged. Ez meg csak azért alakulhatott ki benne, mert nemcsak hallotta otthon az igét, hanem ezt a magatartást látta.
Dániel gyerekkorában Jójákim volt a király, akiről tudjuk, hogy elégette a Biblia egy részét. Amikor Jeremiás leírta Isten üzenetét és bemutatta a királynak, a király összetépte és bedobta a kandallóba. Bibliaégetés sokszor volt a történelem során. Isten megint leíratta Jeremiással, és az Ő kegyelméből itt lehet a mi kezünkben is. Jójákim ilyen uralkodó volt.
Amikor Dániel kisgyerek volt, nem jelentett társadalmi előrelépést az, ha valaki olvasta, szerette és követte a Szentírást. Az, hogy benne kialakult ez a tántoríthatatlan ragaszkodás Isten igéjéhez, ez csak úgy volt lehetséges, hogy látott mintát rá. Talán az apja is vállalt kockázatot vagy nehézséget azért, mert Isten igéjéhez ragaszkodott. Mindenesetre vérévé vált ez, és ez lett megtartó erővé a számára.
Itt egy picit hagyjuk Dánielt, majd visszatérünk hozzá. Szeretném megemlíteni, hogy sokszor ismétlődött ám ez az egyháztörténet során. Isten írott igéjének az ismerete, a könyv nélküli megjegyzése, az ahhoz való ragaszkodás megtartó erővé vált. Talán hallottátok ezt a kifejezést: árva eklézsiák. Amikor négyszáz évvel ezelőtt az ellenreformáció idején a római katolikus egyház vezetői összeszedték a protestáns prédikátorokat és tanítókat, akkor ott maradtak az eklézsiák, a gyülekezetek árván. De túlélték azokat a szörnyű évtizedeket.
Amikor a papjukat, tanítójukat börtönbe csukták és ott pusztult el, meg akkor vittek a gályára többeket, ahonnan csak egy részük tért vissza, és a gyülekezetekben talán egyetlen írástudó ember sem volt, legalábbis volt olyan gyülekezet, akkor be lehetett volna csukni a kis templomokat meg imaházakat. De nem csukták be, hanem amit fejből tudtak, az az ige vált megtartó erővé. Egyszerű emberek kiálltak és mondták, amire emlékeztek. Írták egymás után az úgynevezett katekizáló énekeket, amikben ott van (az énekes könyvünkben is van néhány) a komplett dogmatika, hogy mit hiszünk mi a Szentírás alapján. Az éneket könnyebb megjegyezni, mint prózai szöveget. És titokban megtanították a gyerekeknek. És túlélték a vészkorszakot, és az árva eklézsiák eklézsiák maradtak.
Nem kell ilyen messzire mennünk sem időben, sem térben. Még harminc évvel ezelőtt is a kárpátaljai magyar református gyülekezetek úgy éltek sokszor lelkész nélkül, hogy aki ismerte a Szentírást idézte. Több mint ötven évig nem kaptak nyomtatott Bibliát és énekes könyvet. Amikor először kint jártam, még láttam olyan énekes könyvet, amit kézzel másoltak le arról a néhányról, ami még megvolt, és már lapjaira szakadt szét. De énekelték végig. Ha húsz verse volt, mind a húszat és a legtöbbször fejből. És ugyanígy ismertek soksok igét, és a fejből idézett igékkel erősítették egymást. Titokban házaknál oktatták a gyerekeket, és úgy konfirmáltak, hogy nem volt ilyen nagy felhajtás, mint itt nálunk, hanem két-három gyerek egy családnál, egy messziről odahívott idős lelkész jelenlétében, vagy egy-egy presbiter jelenlétében elmondta a hitvallást és a fogadalmat. De ők megtanulták a Heidelbergi Káté-t, nem egy-két mondatocskát, mint sokszor a mai fiatalok. A szívükbe is leszivárgott a fejükből, és ez adott nekik tartást, erőt a túléléshez.
Ismerek olyan férfiakat, akik hadifogságban, börtönben, internáló táborban, az emlékezetükben hordott és drága kincsként őrzött bibliai igékből éltek. Elmondta egyikük, hogy az egyik távoli internáló táborban összeállítottak egy teljes Filippi levelet. Az egyik öt versre emlékezett, a másik tíz másikra, a harmadik hétre, de rosszul, másik kettő kijavította: nem úgy van, hanem így, és a végén összeállt a Filippi levél. Az volt az első bibliájuk cementes zsákra leírva. Mert Isten igéje nélkül a hívő nem élhet, mert Isten igéje megtartó erő a kicsi Dánielnek is, az öreg Dánielnek is, meg a mai hívőknek is.
Ismerek valakit, aki nagyon nehéz döntése előtt már-már meghozta a rossz döntést, és amikor odafelé ment, hogy most ezt közli azokkal, akiket illetett, útközben juttatott eszébe a Szentlélek egy igét, és visszafordult, nem az tette meg, és az egész családja hálás máig Istennek, hogy így döntött és nem amúgy. Isten egy igével nyúl szeretettel utána azoknak, akiknek szent az Ő beszéde. De csak az az ige juthatott eszébe ott útközben, amit egyszer megtanult. Amit sose olvasott, nem volt neki fontos, az nem juthatott eszébe. Ezért fontos ez.
Ismerek valakit, aki egyszer nagy kétségbeesésében már arra gondolt, hogy véget vet az életének, mert semmi értelme nincs annak, s úgy volt vele, hogy előtte azért elolvassa a Bibliát, és akkor adott neki Isten olyan igét, ami megmentette az életét. Ma is él, és azóta sokaknak a hasznára volt.
Isten kegyelméből nemcsak Dániel idejében, hanem ma is vannak eltökélt fiatalok, akiket Isten igéje tanít meg arra, hogy mi helyes és mi nem. Akiknek Isten igéje ad bátorságot ahhoz, hogy ezt megmondják akkor is, ha az egész társadalom az ellenkezőjét zengi, mert Isten szerint ez helyes, ez meg nem helyes, és ami Isten szerint nem helyes, azt nem teszem. De kellemetlenségem lesz belőle. Legyen. Isten megmutatja sokszor ma is, hogy nem lesz, vagy megmutatja, hogy lesz, de abban a helyzetben is megtartja az övéit, és áldássá teszi mások számára.
Amikor ilyen ijesztő bizonytalanság uralkodik szellemi téren, mint ma, akkor azt kérdezi tőlünk a mi Urunk: van-e a kezünkben biztos iránytű, ami mutatja, hogy erre van az erre? És ha célba akarok jutni, akkor arra kell menni, nem másfelé csámborogni, mert ott szétszednek a vadállatok. Tudunk-e a gyerekeink kezébe biztos iránytűt adni? Isten igaz igéjét, ami itt van a Szentírásban előttünk, amit igyekszünk egyre jobban megismerni, és akkor is ahhoz igazodni, ha az éppen nem sikk. Ha az nem jelent társadalmi előrelépést, hogy nekem Isten beszéde szent, és aszerint akarok élni.
Ma, amikor lassan minden viszonylagossá válik, ebben a relativizá-lódó korban ismerjük-e az abszolút igazságot? Egyáltalán hisszük-e, hogy van ilyen? Hogy amire Isten azt mondja: az igaz, az valóban az. Akkor is, ha régen írták le, de ma is időszerű. Egyre nehezebb a Szentíráshoz igazodni, mert rohamosan távolodik a közgondolkozás és a közerkölcstelenség azoktól a normáktól, amiket Isten a mi érdekünkben fektetett le a Szentírásban. Mert Ő nem azért íratta meg, mert parancsolhatnékja van, hanem mindent a mi érdekünkben.
Olyan tanulságos volt ma számomra. Hetedikesekkel voltam reggel, az elsőéves konfirmandusainkkal, és egyebek között ez az ige is szóba került, hogy a szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért. Kérdeztem: értik-e, miről van itt szó? Hogy miért ez a sorrend, és miért mondta ezt Jézus? Rendkívül világosan és szemléletesen megmagyarázta egyikük-másikuk, hogy miért. Isten azért adott parancsokat (pl. a Tízparancsolatot), hogy szenteld meg a hetedik napot, mert az a mi érdekünket szolgálja. A szombat van az emberért, és nem az ember van azért, hogy neki parancsot adjon Isten és azt betartsa. Azért van a parancs, hogy boldog, tartalmas élete legyen.
Ettől egyre inkább távolodunk. Isten a Bibliában azt mondta: a házasság egy férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége. Ezért kell azt megalapozni, ezért kell azt menetközben karbantartani, ápolni, tatarozni, és akkor boldogok lesznek ők is, meg azok a gyerekek is, akik ott nőnek fel. Ebből az isteni meghatározásból szinte egy szót sem vesznek ma komolyan. Már az is vitatott, hogy egy férfi és egy nő kell-e feltétlenül ahhoz, hogy házasság legyen. Az meg végképp vitatott, hogy egy életre szóló szövetséget megalapozni. Mit kell ott alapozgatni? Bele kell ugrani és így tovább. És láthatjuk, hogy mennyi nyomorúság fakad ennek a nyomán.
Isten azt mondta: szaporodjatok és sokasodjatok, és a gyermekvállalás soha nem elsősorban anyagi feltételektől függött. Az a szívben dől el. — A Biblia azt mondja, hogy az alkoholizmus nem betegség, hanem a gyilkosságnak és az öngyilkosságnak egyik formája, mert gyilkolja a környezetét és tönkreteszi önmagát. — A Biblia világosan tanítja, hogy a homoszexualitás nem adottság, hanem bűn, és ezt a készséget felébreszteni valakiben különösen is nagy bűn.
Amikor ma egy kormány arra ráér, hogy arról tárgyal, hogy legális pornóképek készíthetők kiskorúakról, ha a tizennegyedik életévét betöltött fiatalkorú ebbe beleegyezik, és erre egyébként egy Európa Uniós ajánlás is van. Vagy amikor az egészségügy első embere a könnyű drogok egészségügyi veszélyeiről és ártalmairól szóló tanulmányt durván visszautasítja, akkor nekünk el kell gondolkoznunk azon, hogy egyre nehezebb lesz Isten igéjéhez tartani magunkat, ami védi az életünket, meg a gyerekeink életét is, és ami jövőt készít nekünk. De Dánielnek sem volt könnyű.
Azért ecseteltem kicsit bőbeszédűen az elején, hogy lássuk, milyen képtelen vállalkozás volt ez, hogy nekem eszembe jut egy bibliai ige, és köszönöm, nem kérem azt, amit az akkori egypólusú világ nagy birodalmának teljhatalmú királya megparancsolt. Hogy jut ilyen eszébe? Isten lehetővé tette. Még egy ilyen Bibliához hű fiatal is úgy öregedhetett meg, hogy a legmagasabb pozícióba került. Nem mindenki így öregszik meg, nem is szeretnénk mindnyájan oda kerülni. De még ez is lehetséges, ha Isten azt a feladatot készíti valakinek. Aki viszont már ott elhallgat, mielőtt még megszólalna, és egyetlen igét mondana, az meg annak a következményeit fogja tapasztalni.
Dániel sem mondhatta azt, hogy az ő Bibliája mai könyv, mert hétszáz évvel korábban írták le azt a mózesi törvényt, amire ő hivatkozott, és amihez ő ragaszkodott. Csakhogy neki az: Isten akkor is érvényes szava volt. Ezért volt neki fontos.
Ezzel a kérdéssel kell befejeznünk: ha valaki mindezt, vagy legalább egy részét igaznak tartja, akkor ma mit olvasott a Bibliából? Vagy egyáltalán nem szokta olvasni? Úgy gondolja: el lehet igazodni az életdzsungelben iránytű nélkül is? Vagy az Isten ma már nem Isten? Nem Ő az Isten? Nem Ő állapítja meg, mi jó nekünk és a gyerekeinknek, hanem majd mi tudjuk azt nélküle is?
Vagy nem is kell ezen gondolkozni, nem is érünk rá gondolkozni, olyan hajszába kényszerít bennünket az élet? Ebben is segít eligazodni Isten igéje. Boldog ember az, aki letörli róla a port, előveszi, és naponta úgy olvassa: Uram, mit mondsz most nekem ezen keresztül? Micsoda megtiszteltetés, hogy a világmindenség Ura, aki akármilyen Nabukodonozornál is hasonlíthatatlanul hatalmasabb, szóba áll egy ilyennel, mint én vagyok, és egészen személyesen, egészen aktuális igazságokra hívja fel a figyelmemet, hogy lehetőleg ne rontsam el az életemet, vagy ne rontsam el még jobban, és ne tegyem tönkre azokét, akiket a legjobban szeretek: a családom tagjaiét. Ő neki fontosabbak azok, akiket reám bízott, mint nekem, mert Ő kész segíteni. Én meg olyan gőgös vagyok, hogy nem fogadom el a segítséget?
Jó lenne, ha ma elgondolkoznánk ezen, és hálát adnánk Istennek azért, hogy még mindig kész beszélni velünk. Itt van a Szentírás, égetések és hamisítási kísérletek után is, itt van sértetlenül, épen. Nincs még egy ókori könyv, amelyik így megmaradt volna ennyi időn keresztül és ennyi viszontagság között. És Isten Szentlelke ezt lefordítja a nyelvünkre, a problémáinkra, mert segíteni akar.
Van egy különös megállapítás az első fejezetben, amikor elsorolja, hogy mi-mindenben lettek kiválóak Dánielék. Ezt olvassuk: adott az Isten ennek a négy fiúnak jó értelmet, szorgalmat és nagy előrehaladást. Adott az Isten. Ez jellemzi a mi Istenünket, hogy ad.
Adott az Isten már nekünk is sokszor bűnbocsánatot, adott az Isten örök életet mindazoknak, akik azt hittel elfogadják. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „És aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, vele együtt mindent nekünk akar ajándékozni.” Olyan Istenünk van, aki ad, és kínálja mindennap újra az Ő igéjét. Boldog ember az, aki nagy kincsnek tartja, olvassa, tanulmányozza, és ahhoz igazítja az életét.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Atyánk, hogy idejében figyelmezteted azokat, akiket különösen szeretsz. Köszönjük, hogy mi is ezek közé tartozhatunk. Köszönjük, hogy ott van elkészítve nálad mindaz, amire szükségünk van ahhoz, hogy igazán emberi életet éljünk.
Bocsásd meg, ha nélküled próbáltuk ezt megvalósítani. Szeretnénk megalázni magunkat előtted. Hálásan köszönjük útmutatásodat, tanácsodat, és azt az erőt is, amivel győzelmes életre segítesz.
Segíts legyőzni a bennünk levő lustaságot, kételkedést, gőgös fenntartásokat. Segíts győznünk azon a félénkségen, olykor gyávaságon, ami miatt nem merünk vállalni téged. Adj nekünk bátor bizalmat. Szólíts meg minket igéden keresztül. Elevenítsd meg számunkra a Biblia betűit. Legyen a rólad való emberi bizonyságtétel a te önmagadról való bizonyságtételeddé. Így teremtsen bennünk újfajta gondolkodást és új szívet.
Köszönjük, hogy mindez lehetséges. Szeretnénk ezt most ebben a csendben személyesen is kérni tőled.
Ámen.