ADVENTI GONDOLATOK A SZERETETRŐL

2006. december 17, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Az advent szó a latin adventus rövidülése. Azt jelenti: aki eljön. Arra a Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi Őt várjuk hívő reménységgel és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.

Ennek az előadásnak a témája: A tökéletes szeretet. Ez a mondat több kérdést vet fel. Mit értünk szereteten? Mitől lesz tökéletes a szeretet? És ki képes arra?

Ha becsületesek vagyunk és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elsősorban várjuk másoktól a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket. Könnyű szeretnünk a rokonszenves tulajdonságokat másokban. Sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják nagymamák: imádom a kis unokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, az sokkal fárasztóbb lenne, holott ahhoz bölcsesség is kellene.

Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megér szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy jó adag szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre becsületes volt, ő kertelés nélkül leírta: Szeretném, hogy ha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez-e a tökéletes szeretet?

Egy tudománytörténész azt állítja, hogy a XX. században lesántult az emberiség. A tudományos lába egyre hosszabbra nő, az erkölcsi lába pedig zsugorodik, egyre rövidebb lesz, ezért biceg, kiegyensúlyozatlan. És valóban: egyre több ismeret birtokában úgy tűnik egyre szívtelenebb, lelketlenebb lesz a közélet. Fáj-e ez nekünk? Akarunk-e ezen változtatni? És ha igen, hol keressük a megoldást?

Hadd említsem ismét Ady Endre nevét. Az egyik költeményében elgondolkoztató őszinteséggel ír erről, és a végén megmutatja a forrást is, ahonnan a gyógyulást várja ebből a betegségéből.

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sose volt úgy rászorulva

Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szívemből

A keserű igék,

Melyek tavaly még holtak voltak,

Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált.

Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem

S mely kegyes szomjúság,

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,

Óh, bár haltam volna meg akkor,

Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kelletek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.

Beteg vagyok, beteg.

(Ady Endre)

Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik használatos kifejezés a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó az Isten szeretetének a leírására.

Mi jellemzi Isten szeretetét?

Az, hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség aközt, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek még jobban szüksége van rá, a másiknak most talán kevésbé. Érdek nélkül szeret. Sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret.

Isten szeretetét jellemzi az, hogy egyoldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában.

Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Az agapé a tökéletes szeretet, az isteni szeretet. Mit jelent ez? Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet arra törekszik, hogy megadja a másiknak, amire szüksége van. Nem várja a szeretetet, mint ami ránk általában jellemző. És telik neki. Bármennyit tud adni az igazi agapé.

Ehhez jó szem kell. Észrevenni, hogy mire van szüksége a másiknak. Ehhez érző szív kell, hogy az nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba.

A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük őket arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki. Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös esetleg valaki másra, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni.

Nos erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelyiknek egy része gőgösen tagadja Őt, más része udvariasan negligálja, semmibe veszi, kihagyja az életéből, és nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Isten szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi.

És úgy szerette, hogy ad. Mégpedig nagy áldozatot hozott ezért a világért, amelyik nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az Ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez jellemzi a tökéletes szeretetet. E nélkül a szeretet nélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeret pedig nincs bennem: semmi vagyok.

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.”

(1Kor 13,1-8)

Karácsony a tökéletes szeretetnek az ünnepe. Tudniillik Isten szeretete egy személyben öltött testet. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Az idős János apostol így írja ezt: „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten irántunk való szeretete, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” Ennek az ünnepe karácsony. Ez történt karácsonykor, Jézus emberré lételekor.

És ez az ünnep torzult el. Karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe. Karácsony egész konkrétan az Isten szeretetének az ünnepe. Ha bővítjük a mondatot: az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Ha még tovább bővítjük: az Isten irántunk való meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe.

És mi lett ebből? Magunkat ünnepeljük karácsonykor. A napokban megkérdeztem valakit: mi kell ahhoz, hogy boldog karácsonyuk legyen? Azonnal sorolta: szép fenyőfa, sok ajándék, töltött káposzta, beigli, és egy kis borocska. Ha lesz egy kis hó, attól még szebb lesz az ünnep. Ide zsugorodtak az igényeink? Magunkat ünnepeljük.

Az ünnepelt az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, amely nem érdemelte meg a szeretetét, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.

Mivel Isten szeretete Jézus személyében öltött testet, ezért, aki Jézust befogadja az életébe, ebből az isteni szeretetből kap valamit. Hogyan lehet Őt befogadni? Nagyon egyszerű, de sokat mondó képpel így mondta el a mi Megváltónk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20).

Az ókori keleten az együtt étkezés a legteljesebb közösség kifejezése volt. Vagyis Jézus ezzel a mondattal arra figyelmeztet minket, hogy a mi elég zárt, és szűkős materiális világunkon kívül még van valami. Sőt van ott valaki, akinek személy szerint velünk van terve. Az ajtónk előtt zörget. Aki kinyitja az ajtót, ahhoz bejön és mindenét megosztja vele.

Mik ezek a jeladások, amikkel Jézus zörget? Olyan sokféleképpen lehet ezt tapasztalni. Valakinek adnak egy Bibliát és elkezdi lapozgatni. Más valakinek beszél egy munkatársa Isten szeretetéről. Egy temetés után elgondolkozik az ember, hogy mi az életünk értelme. Vagy, ha önkritikus, egy alkalommal rájön arra, hogy még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akiket pedig igazán akarunk szeretni. Hogy a legtisztább szeretetgesztusba is belekeveredik valami kis önzés, számítás, vagy legalább a szeretet viszonzásának a várása, és ha nem kapjuk, mérgesek vagyunk, keserűek, elégedetlenek. Innen el lehet jut oda, hogy mindegy, hogy ki segít, csak segítsen, gyere Úr Jézus és segíts. Eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól veled szeretnék járni. Eddig azt hittem én vagyok az életem ura, átadom a trónt neked, te uralkodj, és taníts meg engem szeretni. Szeretném az életem hátralevő idejét szeretetben eltölteni.

Akinek az életébe így belép Jézus, hogy ez valóság, azt onnan fogja megtapasztalni, hogy jelentős változások következnek be. Egyebek között szeretni is tud. Csodálkozhat azon, hogy szereti azokat, akiket eddig nem tudott szívből szeretni. Hogy mindezt örömmel, önként teszi, hogy áldozatot is tud hozni másokért, hogy csakugyan fontosabb lett neki a másik ember, mint maga. És megtapasztalja azt a furcsa törvényszerűséget, hogy ha felveszed a másik terhét, a magadé is könnyebb lesz. Az Isten országa törvényeit kezdi megtanulni. Az Isten tökéletes szeretetéből valami kicsi sajátjává lett.

„Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.”

(1Jn 4,7-12)

Ez a bibliai szakasz különös módon összeköti karácsonyt nagypéntekkel, Jézus testté lételét Jézus kereszthalálával. Ebben a kettőben egyszerre bizonyul igaznak és jelenik meg az Isten tökéletes szeretete. Hogyan? Ehhez világosan kell látnunk a következőket. A Biblia azt mondja: Isten igazságos. A bűnt gyűlöli, és az ellene való lázadást megbünteti. Ezen kívül vannak a világban ilyen törvényszerűségek, hogy a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a csalás, egymás becsapása stb. önmagukban hordozzák az ítéletüket. Ezeket büntetés követi. Ez a büntetés az Isten igazságos ítélete, az, amikor valakinek az életében az Isten nélküli állapot véglegessé válik — ezt nevezi a Biblia halálnak, kárhozatnak.

Isten viszont nagyon szereti az embert, és éppen a haláltól akarja megmenteni. Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. Hogyan lehet feloldani az Isten ítélete és az Isten szeretete közti feszültséget? Erről szól a Szentírás. Isten az Ő ítéletét végrehajtja, de nem a bűnösön, hanem valaki máson. Itt lép be a képbe Jézus. Isten végrehajtotta az ellenünk való igazságos ítéletet az Ő bűn nélküli Fián, Jézuson. Így a bűnös ember bocsánatot nyerhet, szabad. Érvényesült az Isten igazsága, és érvényesült az Isten szeretete is, az Ő bűnbocsátó kegyelme, a tökéletes szeretet.

Amikor Jézus a kereszten azt mondta: elvégeztetett, akkor elvégeztetett a mi igazságos ítéletünk, de elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahhoz Isten Fiának emberré kellett lennie, mert az ember büntetését csak ember szenvedheti el. Ugyanakkor bűn nélkülinek kellett lennie, mert mások bűneit csak az vállalhatja magára, akinek nincs saját bűne. Ezért volt szükség karácsonyra, Jézus emberré lételére, és ezért volt szükség nagypéntekre, Jézus helyettünk elszenvedett kínhalálára. Ez a tökéletes szeretet. És aki ezt hiszi, vagyis önmagára nézve érvényesnek tekinti, az szabad, azt Isten feloldotta a büntetés alól.

Egyébként Jézus erre gondolt, amikor egy alkalommal azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Amikor Ő meghalt a kereszten, mintegy szétosztotta önmagát, hogy jusson minden benne hívőnek. És mivel az Isten tökéletes szeretete benne testesült meg, ezt a szeretetet osztotta szét és teszi hozzáférhetővé.

Az Isten tökéletes szeretetének bennünk végzett munkáját egy egyszerű, de számomra emlékezetes tapasztalatom során értettem meg. A 61-es villamoson utaztam egy ködös, sötét téli reggelen, és feltűnt, ahogy néztem ki az ablakon, hogy a Sas-hegy oldalán kis narancssárga fényfoltok vibrálnak. Mi lehet az? Hamar rájöttem, hogy előbújt a nap, a köd felett megvilágítja a domboldalon levő házak ablakait, és azok az ablakok, amik jó szögben állnak, visszaverik a fény egy részét. Az jutott eszembe, hogy a fény más része meg áthatol az ablakokon, s azokban a szobákban ott nyilván sokkal világosabb van, mint itt a völgyben, a ködben, a villamoson. Ez az Isten szeretetének a munkája.

Isten szeretete ragyog ránk, mint a nap, és aki jó szögben áll (erre mondja a Biblia: aki hisz benne), az a fény egy részét visszaveri, más részét átengedi magán. Az, hogy visszaverjük, azt jelenti: szeretjük Istent. Az, hogy az Isten szeretete áthatol rajtunk, azt jelenti: szeretjük egymást. De egyik szeretet sem a mi termékünk, nem mi produkáljuk. Ha nem sütne a nap, nem ragyognának az ablakok. Ha nem ragyogna ránk Isten szeretete, nem tudnánk sem Őt, sem egymást szeretni. Ez az Isten igazi karácsonyi ajándéka, amikor az Ő szeretetét, végső soron önmagát adja a benne hívőknek.

Jó lenne, ha jó szögben állna az életünk. Ha mernénk hinni benne és így megvalósulna az a program, amit Ady Endre Karácsony c. versében fogalmaz meg:

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni...

Legyen mindannyiunk kérése Assisi Ferenc szép imádsága:

Uram, tégy a te békéd eszközévé,

hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek,

hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek,

hogy összekössek ott, ahol viszály van,

hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz,

hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik,

hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.

Uram engedd:

ne arra törekedjem, hogy engem vigasztaljanak,

hanem, hogy én vigasztaljak;

ne arra, hogy engem megértsenek,

hanem, hogy én értsek meg másokat;

ne arra, hogy engem szeressenek,

hanem, hogy én szeressek;

mert aki ad, az nyer,

aki elfeledkezik magáról, az talál,

aki megbocsát, az bocsánatot kap,

és aki meghal, örök életre ébred. Ámen.