MEGSZABOTT IDŐ

2005. december 31, szombat

Hangfelvétel: 

Alapige

Mindennek megszabott ideje van, és megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, ennek az évnek utolsó estéjén első szavunk a hálaadás. Köszönjük azt a sok ajándékot, amit a mögöttünk levő esztendőben adtál nekünk. Köszönjük gondviselő szeretetedet.
Köszönjük, hogy gondot viseltél testünkről, és elkészítetted minden napra a lélek számára szükséges táplálékot, a te igaz igédet is. Bocsáss meg, ha csak az előbbi után kaptunk, az utóbbi sokszor nem kellett nekünk.
Hálát adunk neked azért, hogy minden jót érdemünk nélkül adtál nekünk. Köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadra, Jézusra néztél, és rajtunk könyörültél, minket ajándékoztál meg.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor megköszönni is elfelejtettük ajándékaidat. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!
Bocsásd meg, hogy sokszor a magad számára fenntartott időt is a magunk dolgaira fordítottuk. Bocsáss meg, ha sok útra elindultunk úgy, hogy nem kérdeztük, mi a te akaratod.
Bocsáss meg, ha sok mindennel dicsekedtünk, amiért egyedül neked kellett volna dicsőséget adnunk. El sem tudjuk sorolni, mennyi jót tettél velünk, és még a próbákat is a javunkra fordítottad. Nem tudjuk felsorolni azt sem, milyen sokféleképpen bántottunk meg téged és egymást.
Nincs más reménységünk, mint az, hogy te gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.
Áraszd ki reánk kegyelmedet, és kérünk, legyen ennek bizonysága az is, hogy most szólsz hozzánk. Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába hallgassuk igédet. Adj nekünk halló szívet. Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mi az igazság, mi a terved velünk.
Segíts ezt az órát azzal tölteni, amire adtad. Hadd legyen így áldásul nekünk és rajtunk keresztül másoknak is.
Ámen.

Az esztendő vége felé óhatatlanul mindig többet gondolkozunk az időről. Mi az tulajdonképpen? Mennyi van belőle? Mire kapjuk? Vajon ezt a mögöttünk levő évet arra használtuk-e, amire adta Isten? Vajon jövőre kapunk-e még? Mennyit? Eltökélt szándékunk-e, hogy arra fordítsuk, amire Ő adja.
Kétségtelenül mesterséges az a határ, amit az évek között vonunk, viszont az időt bizonyos egységekben éljük át, úgy, hogy hasznos az, ha egy-egy ilyen szakaszt lezárunk, kiértékeljük, tanulunk belőle és netán a következőt másként, jobban folytatjuk.
Azért olvastam fel ezt a hosszú felsorolást a Bibliából, mert néhány olyan fontos szempontot ad nekünk, ami segít az időről helyesen gondolkoznunk. Ezek közül hármat szeretnék most kiemelni.
1. Így kezdődik: „Mindennek megszabott ideje van.” Ki szabja meg mindennek az idejét? A Biblia azt tanítja: Isten, mert az idő Istené, és Ő ad belőle nekünk valamennyit, amennyit jónak lát. Ő rendeli el mindennek az időpontját és az időtartamát is, beleértve az életünket is. A 31. zsoltárban mondja ezt Dávid: életem ideje kezedben van. Egyedül Isten tudja, hogy mikor, minek van az ideje a mi személyes életünkben is, meg a történelemben is. A mi felelősségünk az, hogy arra használjuk a tőle kapott időt, amire adta, és használjuk arra, amire adta. Aki nem így cselekszik, az feltétlenül bajt okoz magának és másoknak is.
Aki munka helyett cseverészik, aki a szükséges alvás helyett is dolgozik, aki tanulás helyett ábrándozik vagy tv-t néz, aki egy régóta esedékes és kínálkozó beszélgetés elől belemenekül az újságjába, aki imádkozás helyett a hobbijának hódol, az feltétlenül megszegényíti magát és másokat.
Így születnek a mulasztások. A mulasztás után ideges lesz az ember, ha még van lelkiismerete, megpróbálja pótolni azt, amit a legtöbbször már nem lehet pótolni. Mert a legtöbb mulasztásunk azért pótolhatatlan, mivel az arra kapott időt csak egyszer kaptuk, és az már elmúlt. Nem lehet utólag behozni.
Ha nem köszöntünk meg valamit akkor, amikor kellett és lehetett volna, ha nem kértünk bocsánatot addig, amíg az illető élt, ha nem adtuk oda azt, amire akkor lett volna szüksége, ezt később már nem lehet pótolni.
Az ilyen mulasztások általában lavinát indítanak el, mert nemcsak lelkiismeret-furdalása lesz az illetőnek, hanem elkezd kapkodni. Aki kapkod, az mindig felszínessé válik, több hibát vét. Ez a kapkodás kártékonyan hat az egészségére is, az emberi kapcsolataira, a munka minőségére, személyének a hitelére, és így tovább…
Az időnek a helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a sietéshez meg a siettetéshez. És ha valami jellemez minket, úgynevezett modern embereket, akkor a sietés, meg a siettetés. Nincs türelmünk kivárni a dolgok természetes menetét. Sokszor hívő embereknek sincs türelmük kivárni, amíg Isten a maga terveit végrehajtja. Be akarunk segíteni, mint ahogy Ábrahám is Sára javaslatára. Ez a sietés és siettetés jellemzi a mai életünket. Találó kórkép Jevtusenkó verse:

A rohanás a kornak átka,
Az ember törli homlokát,
Majd időzavart konstatálva
Mint báb rohan tovább, tovább.

Mind sietve szeretnek, isznak,
míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
Sietve bánják valahogy.

Nos, ennek a sietésnek ez az egyik átkos következménye, hogy mindent csak úgy „valahogy” próbálunk elintézni, megbeszélni, elvégezni.
És bekövetkezik a tragédia, amit így mond a költő: a lélek végül lerogy. Lélek nélkülivé, lelketlenné válik az élet, válnak a kapcsolatok, és megszegényedik vele mindannyiunk élete. És ennek az egyetlen oka az, hogy nem vesszük komolyan, hogy mindennek megszabott ideje van, és Isten szabja meg mindennek az idejét. Mivel kivettük Isten kezéből ezt is, és tőle függetlenül akarjuk beosztani az időnket, ezért támadnak ezek a lavinák. Mert az időt megsokszorozni nem tudjuk. Ezért aztán megpróbáljuk teletömni mindenfélével, ami már nem fér bele, azzal is.
Megpróbáljuk megváltoztatni még a születés idejét is, előbbre hozni vagy késleltetni. Egyre vakmerőbben belenyúlunk a halál időpontjának a meghatározásába, előbbre hozni, vagy minden áron késleltetni. Van már gyorsétkezde, gyorsmosoda, gyorstalpaló-tanfolyam. Szinte vég nélkül növeljük sok mindennek a sebességét, és még sincs időnk. Nincs annyi időnk, mint nagyanyáinknak volt, akik még nem gyorsmosodába vitték a holmit, hanem teknőben mosták ki állva, és mégis volt idejük egymásra odafigyelni, és egymással beszélgetni.
Ez tehát az első figyelmeztetése ennek az igének: az idő Istené. Ebből ad nekünk amennyi szükséges, de mire használjuk? Ezzel lehet elrontani az életet, vagy, ha valaki arra használja, amire Isten adta, akkor úgy érzi, a helyén van, akkor a dolgai is a helyükön vannak, békesség van a szívében. Hálás azért, amit elvégezhetett, és békessége van amiatt, amit nem tudott elvégezni, mert mindent nem lehet belezsúfolni a kapott időbe.
2. A másik, amire figyeljünk fel, hogy ez a mondat, hogy Isten mindennek megszabta idejét az életünkben, nemcsak reánk vonatkozik, hanem ezzel Ő önmagáról is beszél. Hívő emberek boldogan tapasztaljuk, hogy olyan értelemben is mindennek megszabott ideje van, hogy Isten bölcsen időzíti életünkben a különböző eseményeket, elkészíti a nekünk szükséges ajándékokat, és kimondhatatlan szeretetéből mindent a lehető legjobbkor végez el.
Isten gyermekeivel nem történhet éppen ezért semmi sem véletlenül, esetlegesen, hanem Isten bölcs gondviselése időzít mindent.
Jó lenne, az így az év utolsó estéjén megtelne a szívünk hálával ezért, felismernénk ezt a magunk életében is, és tudnánk Őt dicsőíteni, mert ez alapozza meg a jövőre vonatkozó reménységünket, hogy az, aki ilyen bölcsen időzített mindent, ezután sem fog elfeledkezni rólunk, nyugodtan reá bízhatjuk magunkat.
Ha csak ennek az évnek az eseményeit nézem, tele van a szívem Isten iránt hálával emiatt. Ahogy Ő időzítette az áldásokat és a próbákat, ahogy elkészített olyan találkozásokat, amik előbbre segítettek a lelki növekedésben, ahogy elkészítette mindig azt az igét, amire akkor volt a legnagyobb szükségem, vagy szükségünk, mert ezt sokan tapasztaljuk, nem mi keresgéltünk a Bibliában addig, amíg egy szimpatikusat találtunk, hanem ami következett, azt az igét fogadtuk el. Ahogyan a kenyeret is szeleteljük, és ami következik, azt fogyasztjuk el. És ha azonnal nem is, a nap folyamán, vagy néhány hét múlva kiderült, hogy arra volt akkor a legnagyobb szükségünk. Az Ő bölcs szeretete időzítette ezt, és így időzíti azt is, amikor megaláztatásokon vezet át, és ahogyan felemel azokból. Így érkezik meg sokszor az utolsó pillanatban, de nem későn, az általa küldött segítség. Így készíti el számunkra a feladatokat és készít fel minket a feladatok jó megoldására. Mindez azt hirdeti, hogy Isten bölcsen időzíti az életünk eseményeit. Kimondhatatlan gyöngéd szeretettel úgy, hogy az mindig a javunkat szolgálja. Mert végül is egyedül Ő tudja, hogy mikor minek van a legalkalmasabb ideje.
Szeretném javasolni: gondoljuk végig, ha lehet még ma mindenféle csinnadratta helyett ezt az esztendőt ilyen szempontból, és csodáljuk Isten bölcsességét, hogyan időzítette Ő az idén is a dolgokat az életünkben.
3. Miért van akkor mégis az, hogy sokan mondják: nincs időm, kevés az időm, kifutok az időből, állandó időzavarban vagyok.
Néhány egyszerű tényt próbáljuk azért rögzíteni.
Az egyik: Isten mindenkinek folyamatosan ugyanannyi időt ad. Minden nap kapunk tőle mindnyájan huszonnégy teljes órát. Ez buta beszéd, hogy nincs idő, kevés az idő. Mindenkinek, mindig újra ugyanannyit ad ajándékba.
A másik, amire érdemes odafigyelnünk: amire nagyon akarjuk, arra mindig van időnk. Érdekes, akkor nem az időben van a hiba, hanem bennünk nincs valami a helyén. Akkor azt kell eldönteni: mire akarjuk, hogy legyen időnk? Miért arra akarjuk? Minek a rovására akarjuk, hogy bizonyos dolgokra legyen időnk, mert mindenre nincs. Sehol nincs olyan ígéret, hogy Isten mindenre ad nekünk időt. Arra ad időt, amivel Ő bízott meg. Arra viszont ad, úgy hogy hajszoltság nélkül és jó minőségben elvégezhessük.
Most a lehetőségek kínálatának az idejében élünk, és ezért nehéz sok embernek eldöntenie, hogy mire legyen, és mire ne legyen ideje. Hogyan lehet ezen segíteni?
Úgy, hogy mindenképpen fel kell állítanunk egy rangsort. Mi az, amire feltétlenül kell, hogy legyen időm, mi az, amire jó, ha van, és mi az, amire egyáltalán nem kell. Az nem biztos, hogy rossz dolog, de nem az én feladatom, nem Istentől kijelölt cél, és jó lelkiismerettel elhagyom. Majd valaki más megoldja, vagy megoldódik magától. Nem reám tartozik. Mi az, amit rajtam kér számon az én Uram? Arra legyen időm.
Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus Krisztus sokat dolgozott. Bejárta az egész országot. Tanított, gyógyított, küszködött ellenségekkel és jó barátokkal, kötözködőkkel és érdeklődőkkel.
Márk evangéliumában van egy ilyen mondat, hogy enni sem volt idejük egyik nap. Ő tudta, hogy mi a munka, és ha szabad ilyet mondani: megfogta a munka végét. De soha nem kapkodott, sehonnan nem késett el, és sehol nem olvassuk, hogy sietett volna, mégis mindenhova idejében megérkezett. Miért? Mert mindig az Atya órájára nézett. Ő teljesen függött az Ő küldőjétől, az Atyától.
Van egy szép jelenet, a János evangéliuma 7. részében olvashatjuk, amikor az egész család készül egy nagy ünnepre Jeruzsálembe Jézussal együtt. Noszogatják Őt: menjünk el egy kicsit korábban, és ott mutasd meg magadat az embereknek. És mit mond nekik Jézus? „Jézus így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (…) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.” (Jn 7,6. 8).
Valaki, aki tudja, hány óra van az Atya óráján. Odanéz, és ahhoz igazodik. És mondhat bárki bármit, az édesanyja is mondhat neki akármit, szeretettel válaszol: tinektek bármikor alkalmas, nekem csak az alkalmas, amit az Atya mond. Türelmesen megvárom.
Nos ez hiányzik sokszor belőlünk, pedig ahogy Jézus az Atyára nézett minden tekintetben, az időbeosztását tekintve is, ugyanúgy lehet nekünk a mi Megváltónkra, Jézusra nézni. És akinek az életében Ő van az első helyen, aki a vele való beszélgetést, a vele való lelki közösség ápolására szánt időt nem hajlandó megrövidíteni, nem engedi, hogy kiszorítsák azt a napirendjéből a tennivalók, az tudni fogja, mikor minek van az ideje. Hogy mindennek megszabott ideje van, és ez nem baj, ez nagy ajándék. Csak azt kell felismerni: mikor minek van a megszabott ideje.
Sajnos sokszor még mi hívő emberek is a csendességünkön akarunk időt nyerni, és így veszítünk el azután nemcsak sok időt, hanem olykor még a békességünket is.
Egyáltalán nem valami kegyeskedő túlzás az, amit Luther Mártonnak tulajdonítanak, hogy ő mondta egyszer: „Ma sok dolgom lesz, ezért ma reggel a szokásosnál tovább imádkozom.” Mi fordítva szoktuk. Isten igéje emerre bátorít bennünket.
Mert, ha mindennek megszabott ideje van, akkor nem rohannunk kell, a sebességet kell fokoznunk, hanem azt kell felismernünk lépésről-lépésre, hogy most minek van a megszabott ideje, mert akkor maradna idő az egymással való közösségünk ápolására is.
Ebben az esztendőben talán gyakrabban kellett látni, mint korábban, hogy sok széthulló házasság, széteső család arról árulkodik, hogy hosszú időn át nem volt idejük az embereknek egymásra.
Hogy is mondja a róka a kis hercegnek Saint-Exupéry híres regényében? Amikor nem érti a kis herceg, hogyan lehet az, hogy az ő rózsájánál szebb rózsák is vannak, s neki mégis csak az otthoni rózsácskája a fontos. Miért? Azt mondja neki: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened.”
Az idő, amit nem „vesztegetünk” a párunkra, a gyerekeinkre, meg az öregeinkre, az megbosszulja magát. Amit pedig nekik ajándékozunk, az sok jó gyümölcsöt terem.
Sok belső, lelki magányosságnak is ez az oka, hogy nem szánunk időt az egymással való kapcsolatok ápolására. Ugyancsak itt olvassuk, hogy a kis herceg barátokat keres. Amikor valaki jelentkezik, hogy szívesen megbarátkozna vele, de ehhez meg kell őt szelídíteni, ahhoz meg időre van szükség, akkor hangzik el ez a párbeszéd. Azt kéri a róka: „Légy szíves, szelídíts meg! Kész örömest — mondta a kis herceg —, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem! — Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít — mondta a róka. Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem. — Jó, jó, de hogyan?” — és akkor elmagyarázza neki, ehhez idő kell, türelmesen ezt meg ezt tedd, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és nem leszel többé egyedül.
Nos, ez az ige arról is beszél, hogy Isten időzíti az Ő ajándékait, nekünk pedig az időt, mint drága ajándékot meg kell becsülnünk és arra fordítani, amire Ő adta.
Most az ünnepek táján különösen is sok feladatunk volt itt a gyülekezetben. Rövid ideig — sajnos — tapasztalnunk kellett azt is, hogy amikor fejest ugrunk a tennivalókba, gyorsan, minél többet, minél előbb el akarunk végezni, összekeverednek a dolgok és nincs rajta áldás. Jó volt aztán megcsendesedni Isten előtt, megalázni magunkat, és tőle kérni el minden napnak a programját. Egészen különös volt az, ahogy Isten válaszolt, ahogy elrendezte a feladatokat, ahogy egy-két helyre nem is kellett elmenni, mert onnan jöttek ide, ahogy kiderült, hogy ott már nincs szükség segítségre, mert más valaki megoldotta, de három másik helyen van, amire nem is gondoltunk. Egyszerűen eszünkbe juttatja a tőle való feladatokat. Ad hozzá erőt, és ad utána békességet és hálát.
Isten nélkül rohanás, kapkodás, selejtek gyártása, a mulasztásaink vádja, lelkiismeret-furdalás és elégedetlenség. Istenre figyelve ugyanabból az időből sokkal többet ki lehet hozni. Ott is van szorgalmas munka, de van célszerű cselekvés, a végén a szívben a hála és békesség.
Mi jellemezte ezt az esztendőnket ebből a szempontból? Mit kell ma megbánnunk Isten előtt mint bűnt, és miben változhatunk, hogy a következő évet, ha Isten engedi megérnünk, akkor másként, az Ő akarata szerint töltsük, mivel mindennek megszabott ideje van.
Mielőtt imádkozunk, hadd olvassak fel egy imádságot. Michel Quoist francia munkáspap írta ezt. A formája szabad vers, a tartalma imádság, és lényegében ugyanez van benne, amit az igéből most megtanultunk.

Uram, van időm

Uram, elindultam,
kint mentek az emberek.

Mentek,
Jöttek,
Siettek,
Futottak.
Futottak a kerékpárok,
Futottak a szekerek,
Futottak a teherautók,
Futott az utca,
Futott a város,
Futott minden.

Futottak, hogy időt ne veszítsenek.
Futottak az idő nyomában, hogy utolérjék az időt, hogy időt nyerjenek.

Viszontlátásra barátom, bocsáss meg, nincs időm.
Ismét erre fogok jönni, nem várhatok, nincs időm.
Befejezem a levelet, mert nincs időm.
Szívesen segítettem volna magának, de nincs időm.
Nem vállalhatom, nincs időm.

Imádkozni szeretnék, de nincs időm.

Uram te megérted, hogy nincsen idejük:
A gyermek játszik, e pillanatban nincs ideje — majd…
A tanulónak leckéjét kell elvégezni, ideje nincs — majd…
A diáknak ott vannak a könyvei, oly sok munkája, nincsen ideje — majd…
A fiatalember sportol, nincsen ideje — majd…
Az ifjú házasnak megvan az otthona, be kell rendeznie, nincsen ideje — majd…
Az édesapa körül gyermekei, most nincsen rájuk ideje— majd…
A nagyszülőknek ott vannak az unokák, nincsen idejük — majd…
A betegnek megvan a gondja, nincsen ideje — majd…
Kihűlő ágyukon sincsen idejük…
Késő — nincsen már idejük!

Így futnak az emberek az idő nyomában, én Uram.
Futva mennek e földi tereken,
Sietve,
Tülekedve,
Túlterhelten,
Mogorván,
Megrakottan,
S nem érnek a célhoz, kevés az idő.
Nekifeszülnek, bár kevés az idő.
Sőt — igen kevés az idő.

Uram, tévedned kellett számításaidban valahol,
Alapvető hibának kell itt lennie,

Az órák túlságosan rövidek,
A napok túlságosan rövidek,
Az életkor túlságosan rövid.
Te mosolyogsz Uram, az időn kívül állva, küszködésünk láttán, és tudod, hogy mit teszel.
Nem tévedsz abban, amikor az ember idejét kiméred.

Adsz mindennek időt tenni akaratod,
De nem szabad időt veszíteni, időt elverni, időt agyonütni.
Ajándék az idő, amit te készítesz.
Elmúló ajándék.
Nem, nem tárolható.

Uram, van időm!
Minden idő az enyém, amit te nekem adtál.

Életemnek évei, éveimnek napjai, napjaimnak órái, mind az enyémek.

Rajtam áll velük okosan élni, higgadt, odaadón, hogy akként
használjam fel a végső másodpercig,
hogy eléd vigyem, s időmnek ízetlen vízéből
te készíts nemes boritalt, ahogy tetted Kánában
a fiatal pár lakodalmán.

Uram, ma este nem időt kérek tőled, hogy még ezt meg amazt elintézzem. Azt a kegyelmet kérem én tetőled, hogy a nekem ajándékozott időben híven tegyen azt, amit rám bíztál — másokért.

Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy ajándékozó Isten vagy. Köszönjük, hogy az idő is a te kimondhatatlan ajándékod.
Bocsásd meg, hogy sokszor elfeledjük: nem tárolható, és nem téríthető vissza. Éppen ezért szeretnénk mindig arra használni, amire adod.
Bocsásd meg, ha ebben az évben nem mindig így volt. Köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy még kész vagy napjainkhoz napokat adni. Tégy minket érzékenyekké arra, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod, hogy a szerint használjuk fel minden percünket.
Könyörülj rajtunk, hogy amit mégis lehet, azt hadd tudjuk még pótolni. Segíts az időt kihasználni. Segíts lassítani. Könyörülj rajtunk, hogy ne a rohanásunk fokozásával akarjunk eredményeket elérni, hanem a neked való engedelmeskedéssel. Tudjuk, hogy áldás csak azon van, amit utasításodra, és útmutatásod szerint teszünk.
Bocsásd meg sok pótcselekvésünket, ami elemésztette az energiánk jó részét. Bocsásd meg, amikor tudatosan voltunk engedetlenek veled szemben, mert nem akartuk azt tenni, amit mondtál, vagy féltünk arra menni, amerre küldtél.
Növeljed a hitünket! Add nekünk azt a békességet, azt a belső, csendes elégedettséget és hálát, ami a te gyermekeidnek a sajátja, akik azt teszik, aminek a megszabott ideje van.
Segíts, hogy tudjunk veled beszélni még ezen a napon és segíts most a csendben folytatni az imádságot.
Ámen.