9. EPAFRODITOSZ

2005. április 17, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett. Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.

Imádkozzunk!

Örökkévaló, mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk irgalmasságodat.

Köszönjük, hogy a mögött, ha valaki keresni kezd téged, mindig a te szereteted van, mert te kezdtél el keresni bennünket.

Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, mert azért jöttél, hogy megkeresd és megmentsd, aki elveszett.

Köszönjük neked azokat a szülőket és keresztszülőket, akik komolyan vették gyermekük keresztelésekor elmondott fogadalmukat, és úgy nevelték őket, hogy megismerhessenek téged. Köszönjük, hogy felnőtt korban is meg tudsz szólítani bármelyikünket, és új élettel, benned való élő hittel tudsz megajándékozni.

Áldunk téged ezért az ünnepi alkalomért. Kérünk, te légy ennek a középpontjában. Neked vagyunk hálásak mindnyájan azért is, hogy megérhettük, és kérünk, munkálkodj itt mindnyájunkban igéd és Szentlelked által.

Add, hogy minden, ami itt most elhangzik, szolgálja a te dicsőségedet és a mi üdvösségünket, hitünk erősödését.

Ámen.

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet, ma elsősorban konfirmáló testvéreinket, szeretteiket, kedves vendégeinket.

Különösen szép ünnep mindig, amikor a konfirmációra kerül a sor. Nemcsak az utal erre, hogy feldíszítették szépen a templomot, még az udvaron a két cseresznyefa is teljes virágba borult, de a szívünk is ünneplőbe öltözik ilyenkor, mert Isten nagy kegyelmét látjuk mindig abban, amikor embereket az Ő szeretete önmagához vonz, amikor arra indít embereket, hogy Őt keressék, és vannak köztük többen, akik Őt már meg is találták.

Jó lenne, ha ez az ünnep jellemezné az együttlétünket. A mai istentiszteletünknek három része lesz: az igehirdetés után kerül sor a konfirmálók hitvallás- és fogadalomtételére, utána pedig megkereszteljük közöttük azt a tíz testvérünket, akik még a keresztség sákramentumában nem részesedtek. Ezért ez az istentisztelet egy kicsit hosszabb lesz, mint a szokásos, annál inkább kérjük — különösen az udvaron tartózkodókat —, hogy tekintsék most az udvart is templomnak, és ennek megfelelően viselkedjenek. Kérjük, a kisgyerekeket vigyék a megőrzőbe, a nagyobbakat a gyermek istentiszteletre.

* * *

Gyülekezetünkben hetek óta a Szentírásnak azon személyeit igyekszünk megismerni, akik nem voltak nagy emberek, a legtöbbször csak egy-két helyen említi a nevüket is a Szentírás, Isten azonban mégis jelentős szolgálatokra használta őket. Ebben a sorban ma Epafroditosz következik.

Csak a Filippiekhez írott levélben említi őt Pál apostol, de amint hallottuk, olyan sok szépet ír róla, hogy kívánnám, hogy mindnyájan, és különösen a mi ma konfirmáló testvéreink, lehetnénk Jézus Krisztusnak olyan tanítványai, mint amilyen Epafroditosz volt.

Mit tudunk meg róla? Azt, hogy a filippi gyülekezet tagja volt, ahol legelőször Pál apostol hirdette a Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának jelentőségéről szóló örömhírt.

Előbb csak egy asszony, Lídia, nyitotta meg a szívét az ige előtt és lett Jézus tanítványa, utána egy börtönőr tért meg, aztán gyors növekedésnek indult a gyülekezet. S egy alkalommal meghallották, hogy Pál apostolt ismét börtönbe zárták, mert hirdette a Jézusról szóló evangéliumot.

Azonnal elkezdtek imádkozni érte, és úgy gondolták, hogy szeretetüket azáltal is nyilvánvalóvá teszik, hogy küldenek neki egy csomagot a börtönbe. De ki fogja elvinni olyan messzire? Ki az, aki vállalja a hosszú út veszélyeit és kényelmetlenségét, ki az, aki kész arra is, hogy bebörtönzött rab barátjaként őt is meg fogják bélyegezni, és ki az, aki rászánja az időt, hogy nemcsak kézbesíti a küldeményt, hanem egy ideig ott is marad az apostollal és segít neki, amiben kell?

Epafroditosz vállalta ezt a szolgálatot. Nem kis áldozat volt ez, mert ha az apostol, akkor az efézusi börtönben volt, akkor is nyolctíz napi hajó- és gyalogút állt a küldönc előtt. Ha pedig akkor már Rómában raboskodott, akkor hat-nyolc hétig kellett a tengeren hajóznia, jelentős költséggel.

Epafroditoszról azt olvassuk, hogy mindezt vállalta. Miért? Azért, mert neki olyan sokat jelentett az, hogy megismerhette Jézus Krisztust mint az Ő Megváltóját és Urát, hogy érte Istentől bűnbocsánatot és új életet kapott, és hogy az erről szóló örömhírt éppen ez a bebörtönzött Pál hirdethette először az ő városában, hogy nem sajnált semmi fáradságot, és mindenre kész volt ezért.

Mi derül ki a felolvasott igéből, és miben lehet példa ma számunkra ez a bizonyos Epafroditosz? Abban mindenképpen, hogy szerette Jézust, szerette a gyülekezetét és szerette a nagy nyomorúságba került apostolt.

Szerette Jézust. Epafroditosz komolyan vette azt, hogy Jézus Krisztus az ő bűnei miatt és ő helyette is szenvedett és meghalt a kereszten, és hogy enélkül reménytelenül elpusztulna. Ő tudta és hitte, hogy Jézus valami olyat tett érte, amit senki más nem tehetne és nem is tett. Ami neki magát az életet, sőt az örök életet jelenti, és ezért hálából mindenre kész volt Jézusért. Ő valóban egészen odaszánta magát élete Urának, alárendelte magát Jézus uralmának. Jobban szerette Jézust, mint önmagát. Ezért írja róla az apostol, hogy a Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta.

Epafroditoszról tehát mindenekelőtt azt tudjuk, hogy valami nagy ajándékot kapott Jézustól, és ezért mérhetetlenül hálás volt neki.

Ezt az ajándékot azonban Jézus Krisztus mindannyiunknak kínálja. Most itt, ennek a templomnak a csendjében Őreá figyelve, amire nem mindig van lehetőségünk és alkalmunk, különösen is kínálja.

Jézus előttünk is megnyitotta az életre vezető utat, és aki azon hittel elindul, annak a szívében olyan hála fakad fel, amit semmi más módon nem lehet létrehozni az életünkben. A sok elégedetlen, követelőző, zúgolódó, a maga lelki szegénységét érző, keserű ember között ezek a Krisztustól megajándékozott hívők elégedett, hálás, a tőle kapott gazdagságukkal másoknak szolgáló emberekké lesznek.

Ilyenek vagyunk-e mi, és akarunk-e ilyenekké válni?

A másik, amit megtudunk Epafroditoszról, hogy szerette a gyülekezetét. A filippi gyülekezet neki olyan lelki otthont jelentett, ahol jól érezte magát, meggyógyult az élete, ahol testvéreket talált, és a pogány környezetben egymást erősítve, örömmel tudtak szolgálni Istennek és másoknak. Ezért most örömmel indul mint a gyülekezet küldöttje a gyülekezet adományával a börtönben sínylődő Pálhoz.

Nem véletlen, hogy Pál ilyen meleg szavakkal írja róla a gyülekezetnek: „Visszaküldöm őt hozzátok, a ti küldötteteket, aki azért jött, hogy szükségemben szolgálatomra legyen és helyettetek is szolgált ná-lam.” Epafroditosz másik jellemvonása tehát az, hogy szívesen vállalt áldozatot másokért és örömmel szolgált másoknak.

Vajon megérte-e neki? Mit fizettek érte? Ma nagyon sokat ezt kérdezik, ha ilyesmiről van szó. Aki azonban kapta Jézus Krisztustól ezt a nagy ajándékot, amiről szó volt, az új életet, a teljes életet, annak ilyen primitív, szánalmas, beszűkült kérdés eszébe sem jut. Az örül, hogy szolgálhat másoknak, hiszen csak továbbad valamit abból, amit ő is úgy kapott. Miért? Szeretetből, hálából, meg azért, mert telik neki. Olyan lelki gazdagságot ajándékozott neki az ő új Ura, hogy abból bőven telik bárkinek továbbadni.

Jellemez-e ez minket? És akarunk-e ilyenekké válni? Jézus lelkileg ilyen gazdagokká teszi azokat is, akik ma hisznek benne.

A harmadik, amit megtudunk Epafroditoszról, hogy szerette a nyomorúságba került apostolt. Tisztelte őt, mert hallotta, hogy mindent vállal azért a Jézusért, akinek a szolgálatába szegődött. Hogy mindenütt kész hirdetni azt az életmentő evangéliumot, ami Epafroditosz életét is megfordította. És még a börtönt is zokszó nélkül elszenvedi. Szeretett volna legalább egy kicsit enyhíteni Pál apostol nyomorúságán. Nemcsak úgy, hogy vitt neki csomagot, meg híreket a gyülekezetről, hanem úgy, hogy önmagát is felajánlotta, hogy legalább egy ideig osztozott a nyomorúságában és ott maradt vele a fogságban.
Ezért kerülhettek bele ezek a gyönyörű megjelölések alapigénkbe, hogy „visszaküldöm hozzátok Epafroditoszt, az én testvéremet, munkatársamat és bajtársamat…” A hívőket ez jellemzi, hogy a bajban is társai maradnak egymásnak. Nem illannak el, mint sokan mások, ha a barátjuk vagy haverjuk bajba kerül, hanem akkor még inkább, akkor direkt odamennek. Megjelennek, hogy segítsenek és bátorítsák őket.

És íme a nagy apostol ezt a névtelen, kis senkit onnan Filippiből, egy sorban említi önmagával: testvérem, munkatársam, bajtársam. És az Újszövetség eredeti görög szövegében ilyen kifejezéseket olvashatunk: Epafroditosz apostolos és leiturgos. Apostol, vagyis küldött, liturgus, vagyis Isten szolgája. Azzá lép elő, aki kész odalépni a bajban levő mellé és önmagából is ad valamit.

Epofroditosz tehát szerette Jézust, szerette a gyülekezetét és szerette a bajban levő apostolt.

Hogy lehet az, hogy egy ilyen kiváló keresztyénnek mégis megengedi Isten, hogy ő maga is bajba kerüljön, hiszen azt olvastuk itt, hogy megbetegedett halálosan?

Isten megengedi az ilyesmit, de a halálos betegségben is kezében tartja azt, aki egyszer az Ő kezére bízta magát, mert így folytatódik: „de az Isten megkönyörült rajta és így most visszaküldhetem őt egészségben hozzátok.”

Isten sokszor éppen a bajainkban mutatja meg az Ő hatalmát és különös szeretetét. Hangsúlyos ebben a mondatban ez: „de az Isten…” Sok minden történhet Isten gyermekeivel. Pált is bebörtönözhetik ártatlanul, ott felejthetik két esztendőre gonoszul. Aki rajta segíteni akar, az is megbetegedhet, egészen a halálhoz közel kerülhet, de ők mind a ketten, meg az összes többiek is, akik Isten kezébe tették le az életüket, Isten kezében maradnak. Az Ő jelenlétében élnek. Ezért írja aztán az apostol, amit olvastunk, hogy „Fogadjátok őt teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket…”

És amikor most visszaküldi Filippibe, küldi tőle ezt a levelet. Vagyis Isten igéjét küldi tőle, ami a mai napig ige maradt a számunkra, és amin keresztül oly sokunknak olyan sok ajándékot és üzenetet adott már Isten.

Figyeljük, hogy milyen ingajáratban közlekednek Isten szolgái? Adományt visz annak, akinek arra van szüksége, és visszafelé sem megy üresen, igét visz azoknak, akik meg azt várják nagyon. Mindenkinek azt, amire szüksége van. Nem számít, mibe kerül, milyen veszélyekkel jár, hogy közben mi-minden érheti őt.

Hadd kérdezzem megint, nem szónoki kérdésként, hanem remélve, hogy magunkban válaszolunk erre: akarunk-e ilyen emberekké válni? Jézus küldetésében, egy gyülekezet megbízásából segíteni azoknak, akik rászorulnak, s nem úgy, hogy utána tartjuk a markunkat; és helyén mondott igét vinni oda, ahol meg arra van szükség, és azt várják.
Sokan vannak ám a gyülekezetben, akik az elmúlt években, évtizedekben konfirmáltak itt, megismerték Jézus Krisztus szeretetét, és Ő ilyenekké formálta őket. Szabadidejüket arra szánják, ezt a mai napot is (talán akik az udvaron megfordultak, láthattak is belőle valamit), hogy szíves szeretettel szolgálnak azoknak, akik rászorulnak. Lá-togatják és erősítik az időseket, gondoskodnak a sérültekről és halmozottan sérültekről. Fiatalok között hirdetik Isten igaz igéjét, és a mai határainkon túlrekedt, segítségre szoruló testvéreinknek kétkezi munkával és az evangélium hirdetésével segítségükre sietnek.

Mit fizetnek nekik érte? Megint ez a csacska kérdés. Az a jutalmuk, hogy végzik. Örömmel és önként teszik, mert gazdagokká tette őket a megváltó Krisztus.

Ez a világ, amiben élünk, egyre önzőbb és anyagiasabb lesz. Sokan csak önmaguk körül forognak, és nem is tudják, hogy másfajta életet is lehetne élni. Isten gyermekeit, Jézus Krisztus tanítványait azonban ma is az jellemzi, hogy hálásak Megváltójuknak azért, amit értünk tett és nekünk ajándékozott. Éppen ezért örömmel szolgálnak másoknak. Szívesen hoznak áldozatot másokért, és felelősséget éreznek másokért.

Ha valami hiányzik ma az emberi együttélésből, akkor az éppen a hála, az áldozatkészség és a felelősség. Segíteni annak, aki rászorul, és igaz, hiteles igét vinni oda, ahol meg arra van szükség. Közben az Isten által meggyógyított élettel, mint ahogy ezt Epafroditosz is tehette, világítani, Istenre mutatni, az Ő dicsőségére élni. Ez teszi széppé mások életét. Így érdemes igazán élni társadalmilag is. Ezek az emberek hasznosak igazán. Általuk megy előbbre a világ, ők gazdagítják az emberi együttélést igazán.

Mert őket nem a pillanatnyi személyes érdekeik mozgatják, hanem a közösség távlatos érdekeit tartják szem előtt. Az utóbbiért az előbbiről is készek és képesek lemondani. Ezek az emberek hűségesek maradnak a hitvesükhöz egy életen át, és ebben a házasságban egészséges lelkületű és idegrendszerű gyermekek nőnek fel. Ők nem veszik el a másét, sőt, ha lehet, a magukéból is adnak. Tudnak lemondani mások érdekében. Igazat mondanak. Ezeknek hogy, hogy nem több gyermekük, sok gyermekük van. Ők dolgoznak hat napon át, a hetediket Istennek szentelik, és lelkileg mégis gazdagabbak, mint mások.

Mert él bennük Jézus, mint ahogy Epafroditoszban is. Meggyógyult az önző életük, és ez az Istentől meggyógyított élet önmagáért beszél. Hasznos másoknak és dicsőíti Istent.

Mi azért hívunk ide a gyülekezetbe mindenkit, azért örültünk annak is, hogy a ma konfirmáló testvéreink Istent keresve idejöttek, mert ahol az Ő igéje hangzik, ott bármelyikünkből ilyen embereket tud formálni Isten az Ő Szentlelkével. Akik szeretik Jézust, szeretik azt a közösséget, ahol róla hallottak, és nyitva van a szemük, szívük, s mozdul azonnal a kezük-lábuk is, ha valakinek, bajba jutottnak segíthetnek.

Kívánom, hogy mindazok, akik ma itt hitvallást és fogadalmat tesznek, és mindnyájan, akik ma itt együtt lehetünk Isten színe előtt, hittel elfogadjuk Jézustól ennek az új életnek az ajándékét, sőt Őt magát, és vele kössük össze az életünket, mert akkor fogunk tudni adni a bajba jutottnak kétkezi segítséget, az igére szomjasnak helyén mondott igét, mert telik, mert Jézus Krisztus ilyen gazdagokká teszi a benne hívőket.

Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert előbb szerettél minket, mint ahogy mi egyáltalán hallottunk rólad.

Magasztalunk, mert úgy szeretted ezt a világot, benne a mi tőled elfordult életünket is, hogy a te egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Segíts minket, hogy ki tudjuk nyújtani a hitünk remegő kezét és elfogadjuk tőled ezt az ajándékot. És a te ajándékod ébresszen a szívünkben el nem fogyó hálát. Ez a hála tegyen minket készekké arra, hogy örömmel szolgáljunk másoknak, hogy szívesen hozzunk áldozatot másokért, hogy feltámadjon a felelősség bennünk és tudjunk hűségesek lenni.

Könyörgünk most hozzád azokért, akik most tesznek majd fogadalmat, hogy hűségesek maradjanak hozzád. Köszönjük, hogy te hűséges leszel hozzájuk mindvégig.

Könyörgünk, hogy formáld úgy a gyülekezetünk életét, hogy lehessen itt gyógyulni, folyamatosan erősödni, testvéreket, barátokat, bajtársakat találni. Újra és újra erőt kapni tőled ahhoz, hogy a gyülekezeten kívül is hozzád méltóan tudjanak és tudjunk élni.

Könyörgünk most hozzád azokért, akik különösen is rászorulnak a te segítségedre. Könyörgünk súlyos beteg testvéreinkért, közöttük különösen egy férfitestvérünkért.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek friss gyászuk van. Segítsd őket, hogy a könnyeiken át is meglássanak téged, aki élőknek és holtaknak Ura vagy, és aki egyedül tudsz igazi vigasztalást adni mindnyájunknak.

Köszönjük, hogy hallod és meghallgatod a szívünkben elmondott hálánkat és könyörgésünket, és ezt a közös imádságot is.

Ámen.