5. MÁRK-JÁNOS

2005. február 20, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt.” Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak. Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az? Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Azután kiment, és más helyre távozott.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőíthettünk most téged és megvallhattuk, hogy bízunk benned. Köszönjük, hogy segítségül hívhatjuk a te nagy nevedet. Áldunk téged mindazért, amit eddig elvégeztél az életünkben a te igéddel és újjáteremtő Szentlelkeddel.

Alázatosan kérünk, hogy kezdd el ezt a te újjáteremtő munkádat mindannyiunkban. Tudjuk ígéretedet, hogy akinek életében elkezded a munkát, be is fejezed. Ezért kérünk, hogy folytasd azt ebben a csendben.

Köszönjük, hogy nyugodt körülmények között állhatunk most a színed előtt és várhatjuk szavadat.

Kérünk, hogy az emberi bizonyságtételen keresztül jusson el hozzánk a te isteni igéd, és munkálkodj bennünk, mert nagyon nagy szükségünk van erre, annyi híja van még a hitünknek, az ismereteinknek, az alázatunknak, a szent életünknek. Munkálkodj bennünk a te kegyelmedből. Segíts, hogy mi soha ne akadályozzuk és nehezítsük a te munkádat.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk, és mégis szeretsz. Ezért hívtál ide most is. Köszönjük, hogy még mindig nem mondtál le arról, hogy használható eszközökké váljunk a te hatalmas kezedben.

Formálj minket és szólíts meg ma este is.

Ámen.

Néhány hét óta vasárnaponként a Bibliának azokról a kis embereiről hallunk, velük ismerkedünk, akiket Isten szép és nagy feladatok elvégzésére használt. Sokszor pedig személyes hibáik nehezítették ezt, de akit Isten kiválaszt valamilyen szolgálatra, arra alkalmassá is teszi, és rajta keresztül elvégzi, amit akart.

Tudjuk a Bibliából, hogy Isten minket is használni akar az Ő dicsőségére és mások üdvösségére. Ez a megváltás célja és eközben teljesedik ki mindig egy ember élete. Az első lépés az egyén üdvössége. Az, hogy hitetlenekből hívőkké legyünk. A második lépés, hogy a kegyelmet kapott hívő eszközzé váljék Isten kezében, akit arra használ, amire akar.

Hadd kérdezzem meg: te hol tartasz ezen az úton? Melyik lépést kellene megtennünk? Talán még az elsőt, mert minden az első lépéssel kezdődik, vagy már a másodikat, vagy azon az úton akadt el az életünk és onnan kellene továbbjutnunk.

Ma Márk-Jánosról lesz szó. Neki voltaképpen csak a nevével találkozunk itt-ott az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben és Pál apostol leveleiben. De ha Isten nem formálja őt nagy türelemmel használható eszközévé, akkor ma hiányozna a Bibliánkból a Márk evangéliuma.

Az ő történetét négy fejezetre szeretném osztani: gyerekkora, a nagy fordulat, a visszaesés, új kezdés és hűség mindhalálig.

1. Mit tudunk az ő gyermek és ifjúkoráról?

Először egy különös leírásban találkozunk a nevével. Legutóbb említettem, hogy pünkösd után nem sokkal kiűzték Jézus tanítványait Jeruzsálemből. Aztán egy rövid ideig nyugalom volt, de I. Heródes Agrippa, annak a nagy Heródesnek az unokája, aki Jézus születésekor uralkodott, újra kegyetlenkedni kezdett a keresztyénekkel. Jakabot, János apostol testvérét, lefejeztette, amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, akkor Pétert, a következő tekintélyes apostolt, minden további nélkül bebörtönözte.

A gyülekezet folyamatosan együtt volt, és imádkozott Péter szabadulásáért. Isten pedig egészen csodálatosan kiszabadította Pétert. Amikor kiszabadult a börtönből, azonnal oda ment, ahol sejtette, hogy együtt vannak a hívők. „Amikor feleszmélt elment Mária házához. Ő anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.”

Márk-János tehát ismerős volt az első, a jeruzsálemi keresztyén gyülekezetben, és édesanyja házánál jöttek össze Jézus tanítványai, hogy imádkozzanak. Nem tudjuk, hogy édesapja élt-e még. Ha élt volna, valószínű, hogy azt megjegyzi a Szentírás. Így azonban elképzelhető, hogy özvegy anyja egyedül nevelte őt, de ilyen légkörben nőhetett fel a kis Márk. Hívő anyuka, akinek a baráti köre is a hívőkből verbuválódott, s aki megnyitotta házát az üldözött keresztyének előtt, akik folyamatosan imádkoztak a szenvedő apostolokért, vállalva ezzel azt, hogy ha ez kiderül, akkor a ház tulajdonosait, sőt azokat, akik ott imádkozni összejönnek, elviszik.

Micsoda nagy ajándék volt ez, ilyen családba születni, és ilyen otthonban felnőni, ahol naponta hangzott Isten igéje, ahol egészen természetesen hozzátartozott a mindennapokhoz a közös imádkozás, ahol az élő Jézus Krisztus jelenlétében és védelmében éltek a család tagja, és a köréjük összegyűlt gyülekezet is. Az ilyesmi egy életre szóló tartást ad azoknak a gyermekeknek és ifjaknak, akik ilyen családban nőhetnek fel. Olyan biztos alapot, amire építeni lehet. Olyan védelmet, ami megvédi őket sok szellemi fertőzéstől, ami ma különösen is támadja gyermekeinket és fiataljainkat. Aki ilyen családban nő fel, az biztos iránytűt kap a kezébe, amihez igazodhat, amihez viszonyíthat mindent, ami körülötte történik. Az ilyen gyermekek, fiatalok sokkal nehezebben sodródnak el divatos áramlatokkal. Tudnak különbséget tenni igaz és hamis között, és lesz bátorságuk az előbbit választani.

Az alapozás nagyon fontos. Azt mindnyájan tudjuk, hogy mennyire döntő egy életre, hogy egy gyermek mit hall és mit lát otthon. Hogy megkapja-e a szüleitől az életre való lelki felkészítést is, a lelki stafírungot, amire aztán folyamatosan szüksége lesz. Ez minden szülőnek nagy felelőssége és kimondhatatlan nagy lehetősége. Aki ezzel nem törődik, az nem tudja, milyen értékektől fosztja meg a gyermekét.

Amikor Pál apostol utolsó fogságából Timóteusnak még ír egy levelet, és tudja, hogy Timóteus milyen nehéz körülmények között él és végzi a szolgálatot, akkor mire emlékezteti? Azt mondja: édes fiam, el ne felejtsd, hogy már édesanyádnak, sőt nagyanyádnak képmutatás nélküli hite volt, és ők téged otthon megtanítottak az Írások ismeretére. Neked is olyan hited legyen és tartsd magad a gyermekkorban megtanult igékhez. (2Tim 1,5. 3,14-15).

Egy tanár barátom mondotta el, hogy amikor tanév elején új osztály indul az iskolában, néhány nap után biztosra meg tudja mondani, melyik gyerek jön hívő családból. Meglátszik rajta, a beszédén, a szókincsén, a viselkedésén, a segítőkészségén, az egész habitusán. Még akkor is, ha egyelőre nincs még neki saját tudatos hite. Annak követnie kell majd az otthonról hozott hatásokat, mert a személyes hitet nem tudjuk átörökíteni, és azt nem lehet neveléssel sem a gyerekekbe plántálni. Egyszer mindannyiuknak saját maguknak kell dönteniük Jézus mellett, de az alapozás otthon történik.

Azt olvassuk itt, hogy Márk jó alapokat kapott. Nem tudjuk, hogy Jézussal találkozott-e személyesen. Valószínű. Van olyan feltételezés több bibliai adatra építve, hogy az a ház, ahol itt együtt imádkoztak, ugyanaz volt, ahol Jézus az utolsó vacsorát elköltötte a tanítványokkal. Ez azonban kifejezetten nincs a Bibliában. Viszont benne van valami más:

A Márk evangéliuma végén van egy olyan jelenet, amelyik egyik-másik evangéliumban sincs benne. Hadd olvassam el ezt a néhány mondatot, mert ez gyanús. „Amikor Jézust elfogták, mindnyájan elhagyták őt és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt meztelen testén: őt is elfogták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elmenekült.” (Nj 14m50-52).

Honnan tudja ezt Márk? Nem ő volt ez az ifjú? Akinek annyira fontos volt, hogy mi történik Jézussal, hogy amikor az nagyon veszélyes volt, akkor is ott maradt a közelében nagycsütörtök éjszakáján. Amikor a tanítványok is szertefutottak, egy ifjú akkor is követte Őt. Aztán elkapták őt is a pribékek, de inkább otthagyta az ingét, amit megfogtak. Kibújt belőle és pucéran hazamenekült, mert neki fontos volt, mi történik Jézussal. Valószínű, hogy ez Márk lehetett.

Ennyit a gyermek és ifjúkorról.

2. Aztán egy szép napon látogatók érkeztek. Márk nagybátyja, Barnabás és az ő barátja, Pál jöttek Jeruzsálembe. Miért? Azért, mert kint a missziói mezőn, ahol a pogányok között hirdették Krisztus evangéliumát, és ahol egyre több pogányokból lett keresztyén gyülekezet alakult, meghallották, hogy nagy éhínség van Jeruzsálemben, és a jeruzsálemi gyülekezethez sok olyan szegény özvegy tartozott, akiknek nem voltak eltartóik és ezek is éheznek. A pogány testvérek adományt küldtek nekik, ezt hozta el most Barnabás és Pál Jeruzsálembe. S ha már ott voltak, meglátogatták a rokonokat is, így Márknak az édesanyját, Máriát is.

Azt olvassuk, hogy amikor visszaindultak, magukkal vitték ezt a rokonszenves, fiatal, lobogó hitű fiút, Márk-Jánost. Így olvassuk ezt summásan: „Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak hívnak.” ApCsel 12,25).

Itt szerepel a neve másodszor. Nagy döntés lehetett ez a részéről. Otthagyni mindent: családját, édesanyját, otthonát, munkáját, a szeretett gyülekezetet, és elindulni két, a számára félig ismeretlen felnőttel, akik mennek ismeretlen tájakra, pogány népek közé és hirdetik az evangéliumot. Vállalni velük a sorsközösséget, és részt venni mindenben, ami az osztályrészük.

Nem kis döntés volt ez, de gondoljuk meg, micsoda kiváltság is lehetett ez. Két ilyen kipróbált, hűséges szolga mellett tanulni, hogyan kell Jézusról beszélni pogányoknak. Látni az Úr Jézus csodáit, hogyan lesznek pogányból hívővé, megkötözött babonásokból kitisztult Krisztus-tanítványokká az emberek, és látni Páltól és Barnabástól, hogyan lehet és kell helytállni mindenféle próbatétel és nehézség között.

3. Egy ideig ez ment, aztán egy idő után Márk nem bírta. Nem tudjuk, miért? Talán még éretlen volt a hite, talán nem tudta, mire vállalkozott, amikor igent mondott Barnabásék hívására. Talán, ahogy távolodtak otthonról, egyre messzebbre, egyre erősebben rátelepedett a honvágy. Nem tudjuk. Lényeg, hogy ezt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben: „Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfiliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.” (ApCsel. 13,13).

Pál apostol ezt olyan rossz néven vette, hogy hosszú ideig nem bocsátotta meg Márknak. Ő nem volt ehhez szokva. Ő hozzászokott ahhoz, hogy ami jön, azt vállaljuk. Amit Krisztusért szenvedni kell, elhordozzuk. Ő elmondta, és komolyan vette azt, hogy „Semmivel nem gondolok, még az én életem sem drága, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit vettem az én Uram Jézustól.” És ezt elvárta munkatársaitól is. Márk pedig erre még nem volt képes.

Pál úgy megneheztelt rá, hogy amikor később, a második közös nagy útjukra indultak Barnabással, és Barnabás akkor már tudta, hogy az unokaöccse megbánta hűtlenségét, és azóta lelkileg is sokat fejlődött és ismét magukkal akarta vinni, akkor Pál azt mondta: szó sem lehet róla. Velem ilyen ember, aki megfutamodott, nem jön. És sajnos emiatt kettévált az útjuk. Vagy azt is lehet mondani, hogy nem sajnos, mert így megkétszereződött a missziói csapat. Pál elindult Szilásszal, egy tekintélyes jeruzsálemi hívővel, Barnabás pedig az unokaöccsével, Márkkal. Ő komolyan vette, hogy Márk megbánta azt a múltkori megfutamodást. Látta rajta, hogy sokat érlelődött a hite, és több bizalmat előlegezett neki, Pál. Kiderült, hogy ez a bizalom valóban jót tett a fiatal, kezdő misszionáriusnak, és ettől kezdve Márk-János valóban mindent vállalva hűségesen megmaradt ebben a szolgálatban.

Így került sor arra, amiről így olvasunk az Apostolok Cselekedete könyvében: „Néhány nap múlva ezt mondta Pál Barnabásnak: „térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban. Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta, hogy ne vigyék magukkal azt, aki egyszer elvált tőlük és nem ment velük a munkába. Emiatt meghasonlás támadt közöttük, ezért különváltak: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál pedig Szilászt választotta társul, miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek.” (ApCsel 15,37-40).

4. Ezután a visszacsúszás után kezdődik a negyedik korszak Márk életében. Kiderült, hogy a misszió ura, Jézus Krisztus új kezdést engedélyezett ennek a fiatalembernek. Tudniillik Jézus nem adja fel és nem bánja meg, ha valakit egyszer elhívott az Ő szolgálatára. Ő nem végez félmunkát, akiben elkezdi a maga munkáját, abban be is fejezi annak minden hibája és botlása ellenére.

Ez nagy bátorítás lehet a számunkra is, akik már elindultunk az Ő útján. Mert lehet, hogy vannak az életünkben is megtorpanások, visszacsúszások. Teszünk olykor olyan vargabetűket, amiket megbánunk. Aki azonban elhívott a szolgálatba, az nem ejt ki a kezéből, hanem megőriz. Istennek van ideje, és Ő türelmes és hűséges. Persze nekünk jó az, ha nincsenek visszacsúszások és megtorpanások, hanem van egyenletes növekedés a hitben és az engedelmességben — mert ez is lehetséges. Ha meg közbejön valami baj, bűn, engedetlenség, elég nékünk az Ő kegyelme.

Olyan jó tudni a Bibliából, hogy Pál is megbocsátott Márknak. Nem sokkal ezután három levelében is nagy szeretettel ír róla. Ajánlja a gyülekezetek bizalmába, és nem sokkal a kivégzése előtt, utolsó levelében Rómából azt kéri Timóteustól, hogy küldd hozzám minél előbb János-Márkot, mert ő igen hasznos lesz nekem itt a szolgálatra. (2tim 4,11).

Így került azután Márk Rómába és római tartózkodása alatt került szoros munkakapcsolatba a szintén ott tartózkodó Péter apostollal. Lehet, hogy Péterrel akkor találkozott először, amikor kiszabadult Péter a fogságból és elment Márk anyjának a házához ezen az éjszakán, aminek a történetét itt most olvastam. Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy Rómában ő lett Péternek az íródeákja. Péter beszámolói alapján írta meg a Márk evangéliumát, és így lett ez időrendben az első összegezése mindannak, amit Jézus tanított és tett.

A munka közben olyan meghitt, lelki közösség is kialakult az idős Péter apostol és a még mindig viszonylag fiatal Márk között, hogy amikor Péter onnan a messzi távolból levelet ír haza (Péter első levele), akkor abban Márkot úgy nevezi: fiam. Az utolsó előtti mondata ennek a levélnek így hangzik: „Üdvözölnek titeket a testvérek Babilonból (így nevezi Rómát, pogány Babilon), és üdvözöl titeket az én fiam, Márk.” (1Pét 5,13).

Így formálta Isten ezt a visszaeső szolgát alkalmas eszközévé, és így lehetett ő egy fontos evangélium megfogalmazója.

A hagyomány szerint Pétert 64-ben végeztette ki Néró császár, és 65-ben már készen volt a Márk evangéliuma. 30 évvel az események, Jézus mennybemenetele után! Ezt Márk egy olyan szem- és fültanú beszámolói alapján írta le, aki mindenütt ott volt, ahol Jézus. Ahova Jézus elvitte Pétert, amikor nem minden tanítványt vitt magával, és Péter fültanúja volt mindannak a tanításnak is, amit már csak a tanítványok hallhattak Jézus feltámadása és mennybemenetele között.

Amikor a Márk evangéliuma írásba foglalódott, akkor még éltek sokan azok közül, akik szintén szem- és fültanúi voltak Jézus tetteinek és tanításainak. Volt kontroll. Tiltakozhattak volna az ellen, hogy nem így történt, ahogy le van írva, de erre nincs példa. De arra van példa, hogy sokan megerősítették azt, hogy valóban így történt, ezt mondta és ezt tette a Mester.

Márk-János élete egyszerű, de szép példa arra, hogyan formál Isten egy hozzánk hasonló egyszerű emberből számára használható eszközt.

Egy édesanya nevelgeti a gyermekét, szívébe csöpögteti az Isten iránti szeretetet. Aztán ez a fiatalember korán beáll a lelki munkába. Kiderül, hogy még túl korán volt. Megfutamodik, de ezzel nincs vége semminek. Megerősödik a hitben, újra folytatja a szolgálatot és akkor már mindent vállal Jézusért, és az egyik fontos bibliai könyvnek a megfogalmazója lesz.

Senki sem születik úgy, hogy mindjárt kész eszköz Isten kezében. Senkit sem a saját kiváló tulajdonságai alapján választ ki Isten. Senki sem lesz azonnal használható eszközzé. De az Ő szeretete kézbe vesz minket ekkor vagy akkor. Ismerek olyanokat, akiket egészen idős korukban vett kézbe, akkor formálta át őket, és lettek használható eszközökké az Ő kezében. Erre Ő sokféle eszközt felhasznál, hogy minket alakítson, tisztogasson és formáljon, de az Ő kegyelméből végül is használhatókká válnak az engedelmes hívők, és eközben teljesedik ki az életünk.

Hogyan történik ez?

Csütörtökön elemeztünk itt egy bibliai igét, ami ennek a menetrendjét adja elénk. Hadd olvassam ezt fel. Gyakran idézzük, de ritkán állunk meg a szavainál és gondolkozunk el rajtuk. A Római levelében írja ezt Pál apostol a 12. rész elején: „Kérlek titeket, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek, és ne e világhoz igazodjatok, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Ez az előbb említett formálódásnak a menetrendje: Azzal kezdődik, hogy szánjátok oda magatokat egészen Istennek. Ettől kezdve ne a világhoz igazodjatok, hanem merjetek másként élni, úgy ahogy azt Isten mondja a benne hívőknek. Eközben tapasztalni fogjátok, hogy egy nagy metamorfózison mentek át (ez a görög szó van itt az eredeti szövegben). Egy nagy átalakulás kezdődik el, és megy végbe az életetekben, elsősorban a gondolkozásotokban. Új értelmet kaptok, amivel képesek lesztek felismerni és cselekedni, hogy mi Isten akarata.

Odaszánom magam Isten rendelkezésére, átadom az uralmat az életem felett Jézus Krisztusnak. Ezzel kezdődik. Aztán az összes többit Ő végzi. — Eközben képessé tesz arra, hogy merjek másként élni, mint a tőle távolálló, vele szembehelyezkedő hitetlen világ. Merjek másként beszélni, a gyerekeimet másként nevelni, másként dolgozni, a szabadidőmet másként eltölteni, a pénzemet másként elkölteni, a vasárnapomat mással eltölteni. Az egész életem legyen más.

Nem azért, mert különc akarok lenni, hanem mert Isten akaratához igazodom mindenben. Szépen fokozatosan, egymás után. Itt meg a séma szó szerepel a görögben. Hogy ne a világ sémájához szabjátok magatokat. Nektek más „szabásmintát” ad Isten, ahhoz igazodjatok. Ez a második. — Eközben tapasztalni fogjátok a metamorfózist, átalakul a gondolkozásotok. Ami eddig fontos volt, arról kiderül, hogy egyáltalán nem lényeges, nyugodtan el lehet hagyni. Kár rá időt, pénzt, fáradságot pocsékolni. Amire eddig egyáltalán nem figyeltetek oda, az meg nagyon fontos lesz. Például az Istennel való kapcsolat, a másoknak való segítés és így tovább. Átalakul az ember gondolkozása, ma gyakran használt kifejezéssel élve: az értékrendje. — És eközben megújul az értelme, képes lesz megérteni, mi Isten akarata, és örömmel képes annak engedelmeskedni is, mert ezt megelőzően nem vagyunk képesek sem megérteni, sem egyetérteni Isten gondolataival. Ettől kezdve igen.

Szánjátok oda Krisztus uralma alá az életeteket, ne a világhoz igazodjatok, hanem Őhozzá, és eközben Ő átalakít és ad új értelmet. Kitágul a horizont. Sokkal teljesebb valóságon tájékozódtok és önmagatokat felülmúlva, képesek lesztek Isten akaratát teljesíteni. Az előbbi kifejezésünkkel: használható eszközzé válunk Isten kezében. Ez Isten célja velünk, és ez azzal kezdődik, hogy átadom az uralmat az életem felett neki. Akár ma este.

Azt szeretném javasolni: maradjunk egy kicsit csendben, mielőtt közösen imádkozunk, és vizsgáljuk meg: hol tartunk mi ezen az úton? Nem kellene-e ma megtenni az első lépést. Vagy ha valahol megálltunk, hogyan kellene onnan továbblépni. Hadd vezessen minket ezen az úton végig a mi Urunk, hogy sokszor nehéz körülmények között is harmonikus emberekként, teljes életet élve, azzal töltsük ezt a rövid néhány évtizedet, amit kaptunk, amire Ő adta. Most ki-ki magában válaszoljon Istennek ezekre a kérdésekre.

Imádkozzunk!

Istenünk, hálát adunk neked azért, mert igéd ma is hangzik, és igéddel hívsz el magadnak szolgákat.

Bocsásd meg, ha sokszor minden egyéb fontosabb nekünk, mint hogy nyitott szívvel, kíváncsi értelemmel figyelnénk szavadra. Köszönjük, valahányszor megérthettünk belőle valamit, és köszönjük, ha tudtunk annak engedelmeskedni is.

Köszönjük, Urunk, ha a te igéddel is táplálhatjuk a reánk bízottakat, gyermekeinket is. Bocsásd meg, ha ez elmaradt eddig. Tedd ezt ugyanolyan fontossá, mint az ő testi szükségleteik kielégítését.

Könyörgünk hozzád ifjúságunkért. Oly sok kísértés és fertőzés között zajlik az életük. Hadd legyenek biztos védelemben a te közeledben.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd tudjunk jó példával elől járni, hogy ha meg sem szólalunk, legyen beszédes az életünk, a viselkedésünk, és kiáradjon rajtunk keresztül a tőled kapott szeretet, tisztaság, szentség.

Formálj minket, kérünk. Hadd lehessünk egyre inkább használható eszközök a te kezedben.

Bocsásd meg a visszacsúszásainkat. Köszönjük, hogy lehet újra kezdeni, sőt lehet teveled újat kezdeni. Segíts minket ebben. Ha te nem mondasz le rólunk, akkor bátoríts, hogy mi se mondjuk le magunkról. Köszönjük, hogy mi mindnyájan válhatunk a te kezedben használható eszközökké, akik jól érzik magukat itt a földön a nehézségek között is, és akik tudják, hogy te vársz minket oda-át, a túlsó parton is.

Kérünk, beszélj velünk tovább is ezeken az igéken keresztül, és a te áldásod kísérje életünket.

Ámen.