1. FÜLÖP

2005. január 09, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradtunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát; az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.

Imádkozzunk!

Teremtő Istenünk, köszönjük, hogy így alkottad meg a világot, hogy a munkanapok sorában ünnepek is vannak. Köszönjük, hogy te is megnyugodtál munkáidtól a teremtés végén.

Bocsásd meg, ha mi soha nem tudunk már igazán megnyugodni. Bocsásd meg, ha hétköznap, vasárnap egybefolyik és oly sok napot, amit neked szentelhettük volna, mással töltöttük el. Segíts ezt a mai napot neked kedves mó-don megszentelnünk.

Olyan sokat tevékenykedtünk az elmúlt héten. Alázatosan kérünk, hogy ma te munkálkodj bennünk. Nem szeretnénk akadályozni a te munkádat. Annyira rászorulunk arra, hogy vigasztalj, bátoríts, tisztogass minket, hogy világosan lássuk, mi a szándékod velünk, hol a helyünk, mik a tőled kapott feladataink. Hogy megismerjük azokat az ajándékokat, amiket elkészítettél a benned hívők számára. És hogy egyáltalán mi mindnyájan a benned hívők közé tartozzunk. Kérünk, hogy ezt munkáld bennünk itt is ebben a csendben teremtő igéd és hatalmas Szentlelked által.

Köszönjük, hogy így szeretsz és fogadsz el minket, ahogyan vagyunk sok bűn alatt. Köszönjük, hogy a te közeledben meg lehet tisztulnunk a bűneinktől, és egészen újjá tudod formálni az életünket. Végezd bennünk a te újjáteremtő munkádat, hogy aztán végezhesd általunk is a te áldott munkádat. Hogy mindnyájan az eszközeiddé válhassunk, akiken keresztül a te mentő szereteted beárad ebbe a világba.

Könyörülj rajtunk és végy munkába bennünket.

Könyörgünk a te igédért, amivel ma is újat tudsz teremteni. Könyörülj meg rajtam is, hogy azt mondjam, amit te üzensz most nekünk, és hadd történjék meg a csoda, hogy az, aki hirdeti, s hallja itt az igét, néked adja a szívét.
Ámen.

Szeretettel köszöntöm a testvéreket. Azokat is, akik úgy jönnek már ide, mint akiknek második otthonuk lett a gyülekezet, azokat is, akik keresik a gyülekezetüket, közösséget, testvéreket. Hiszem, hogy fognak itt találni.

Az elmúlt héten is sok rossz hírt hallottunk, én szeretnék ma jó hírt, evangéliumot hirdetni Istennek arról a szeretetéről, amit nem érdemlünk meg, de amivel körülvesz minket, és arról, amit a mai igénk mond majd, hogy ilyen magunkfajta kis embereket is nagy dolgokra tud használni. Kérdés: használhatóak vagyunk-e? Erről szól majd a mai ige.

* * *

A mi időnkben sok olyan keresztyénre van szükség, akiket Isten használhat az Ő országának a terjesztésére, az evangélium hiteles hirdetésére, az Ő dicsőségére. Sajnos a közgondolkozásban még mindig erősen tartja magát az a téves elképzelés, hogy ez a misszió a lelkészek feladata. A gyülekezet tagjainak a feladata az, hogy vasárnaponként illedelmesen hallgassák meg a prédikációt, aztán mintha mi sem történt volna, némi önelégültséggel ott folytassák életüket, ahol abbahagyták.

Ezzel szemben a Biblia azt tanítja nekünk, hogy minden olyan alkalom, amikor Isten igéje hangzik, egyrészt a lélekmentésnek, a Krisztushoz hívásnak, az egyén üdvössége munkálásának a lehetősége, másrészt a hívők felkészítése a világban folyamatosan végzett lelki munkájukra. Hiszen, aki Isten kegyelmét már kapta, és a kegyelem őt megmentette, az annak a nagy lehetőségnek a birtokába jutott, s egyben az a kötelessége is lett, hogy erről a kegyelemről másoknak is beszéljen, és Isten most már általa menthessen meg sokakat.

Ez alól a szép és nehéz feladat alól sokan azzal szoktak kibújni, hogy előjön belőlük az álszerénység, s azt mondják: nincs nekik erre tehetségük. Nem vagyunk mi olyanok, mint a nagyok. A múltkor mondta valaki, hogy nem vagyok én Pál apostol — senki sem vádolta meg őt ezzel —, nem vagyok én Péter, meg János, meg Kálvin János, meg Spurgeon. Nem értek én ehhez. Ez nyilvánvalóan hamis gondolkozás és beszéd, és kibúvás az Istentől kapott feladat alól.

Ezért szeretnék ma elkezdeni egy sorozatot, ami azokról a „kicsikről” szól majd, azokról a kevéssé ismert, ritkán emlegetett bibliai alakokról, akiket Isten nagy feladatok elvégzésére használt. Hogy lehettek ők alkalmasakká erre? Mi tette őket használhatókká Isten kezében? Mennyiben igaz ez az állítás, hogy a hatalmas Isten bármelyikünket tud használni, nemcsak az úgynevezett nagyokat, a tanultakat, a híreseket, az emberi mértékkel mérve tehetségeseket.

Remélem, hogy közben látni fogjuk majd azt, hogy Isten országában nincs kis szolgálat meg nagy feladat, csak hűséges szolgák vannak, meg hűtlenek, használhatatlanok. Remélem, hogy akik közülünk már új életet kaptunk Jézusban, hűséges szolgák szeretnénk lenni. Ebben akar megbátorítani minket a mi Urunk.

A misszió hőskorát az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvben jegyezte le Lukács evangélista, hiszen ezt a könyvet is ő írta. Ez a második kötet az evangélium után. Ennek a könyvnek néhány ilyen ritkán emlegetett, elfeledett alakját, ilyen kis keresztyént szeretnék felragyogtatni. Ismerjük meg az életüket, és lássuk meg, mi tette őket alkalmasakká arra, hogy Isten kezében használhatók legyenek.

Ma Fülöp diakónussal ismerkedjünk meg. Tehát nem Fülöp apostollal, mert Jézus tizenkét tanítványa között is volt egy Fülöp, hanem azzal a diakónussal, aki Jézus mennybemenetele után jutott már hitre, és aktív tagja lett a jeruzsálemi keresztyén gyülekezetnek, amit ősgyülekezetnek is szoktak nevezni, mivel ez volt az első közössége a Krisztusban hívőknek.

A Cselekedetek Könyve Fülöp életének három jelenetét jegyzi fel. Ezeket vegyük most sorra.

Először arról ír, hogyan került be a szolgálatba. Azután arról, hogyan viselkedett egy nagy megpróbáltatás idején, végül pedig ezt a nevezetes, egyháztörténeti jelentőségű beszélgetést, aminek a történetét olvastuk most a 8. részből, amikor egy afrikai államférfivel beszélgetett és őt vezette az Úr Jézushoz.

1. Hogy került ő a szolgálatba?

A neve után ítélve görög, tehát pogány származású ember volt, aki valahogyan megismerhette Jézus Krisztust. Erről nem értesülünk a Bibliából, hogyan, csak arról értesülünk, hogy a jeruzsálemi gyülekezetnek hűséges tagja volt. Ez a fejezet, amiből egy részletet most olvastam, részletesen leírja, hogy miért és hogyan került sor az első gyülekezeti munkamegosztásra.

Azt olvastuk, hogy az apostolok kezdetben nemcsak prédikáltak, hanem a gyülekezeten belüli szeretetszolgálatot is végezték. Egyáltalán mindent vé-geztek, ami adódott. Ez ma is így van a gyülekezetekben. Ez a szeretetszolgálat, diakónia azonban úgy megnőtt, hogy a végén már nem győzték. Illetve csak úgy tudták úgyahogy végezni, hogy elhanyagolták a lelki munkát, az igehirdetést. Márpedig őreájuk Jézus ezt bízta. És akkor kaptak észbe.

Összehívták a gyülekezetet, és azt mondták: ez így nem jól van. Nem nekünk kell még többet végezni, hogy aztán még rosszabb legyen a munkának a hatásfoka és a minősége, hanem válasszunk olyanokat, akiknek csak ez a lesz a feladatuk. Válasszunk hét férfit bizonyos feltételek alapján, akiknek a szeretetszolgálat, a gyülekezeti diakónia lesz a feladatuk. Így került sor ennek a hét diakónusnak a kinevezésére és ezek közül egy volt Fülöp.

Milyen feltételek alapján választották meg őket?

Négy feltételt olvastunk itt egy mondatba sűrítve. Először is ezt olvastuk: „Válasszatok ki magatok közül…” Tehát a gyülekezet ismert tagjának kellett lennie annak, aki szeretetszolgálatot végezhetett. Kívülállókat nem választottak meg szolgálatra. Az alkalmak nyitottak voltak, mindenki jöhetett, mindenkit hívogattak, de a szolgálathoz már valami feltétel kell. Az, hogy valaki elfogadja a maga családjának azt a gyülekezetet, ahol gyökeret ver. Azt a hibáival elfogadja és igyekszik közösen javítani a hibákat, és megtalálja azt a szolgálatot, amit neki készített el Isten.

Az, hogy a gyülekezet tagjának kellett lennie, abban az időben azt is jelentette, hogy a Krisztus-testnek is tagja volt, tehát újjászületett, Krisztusnak elkötelezett tanítvány volt.

Nem jó szakembereket kerestek. Nem baj az, ha valaki jó szakember, de a lelki munkához az kevés. Ahhoz kell az, hogy éljen a Krisztus a hívőben.

A másik feltétel az volt, hogy jó bizonyságot tettek róluk mások. Vagyis az életük nyitott könyv volt a kívülállók előtt, és olyan erkölcsös életet éltek, hogy még az ellenségük se tudott rosszat mondani róluk. Meglátszott az életükön, hogy Jézus Krisztus tanítványai.

A harmadik feltétel az volt, hogy Szentlélekkel teljes férfiak legyenek. Ezt meg honnan tudták megállapítani valakiről? Onnan, hogy az akkoriaknak sokkal finomabb érzékük volt ehhez, és hogy ha valakiben már Isten Lelke él és munkálkodik, annak külső jelei is vannak, az meglátszik az életén. Annak olyan világossága van, olyan bölcsességgel tud hozzászólni a dolgokhoz, annyira Isten igéjéhez igazodik az egész gondolkozása és életgyakorlata, hogy rá lehet ismerni.

És bölcsességgel teljeseknek is kellett lenniük. A bölcsesség soha nem velünk született tulajdonság. Amit a Szentírás bölcsességnek nevez, az nem azonos az értelmi képességgel, a műveltséggel, a tanultsággal, még az intelligenciával sem, az mindig Isten ajándéka. De tudjuk Jakab leveléből, hogy Isten mindenkinek készségesen adja ezt az ajándékot, aki eljutott már az alázatnak és az önismeretnek arra a fokára, hogy látja: nincs ilyen bölcsessége, viszont nem érdemes e nélkül élni és kéri Istentől.

Tehát a gyülekezet tagjának kellett lenni, tiszta, erkölcsös életet kellett élniük, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes embereknek kellett lenniük.

Hadd kérdezzem meg, hogy ha ma választanának ilyen feltételekkel diakónusokat, téged be lehetne-e választani közéjük? Vizsgáljuk meg ma, hogy megvannak-e ezek a feltételek az életünkben, és ami hiányzik, azt még lehet pótolni.

2. Ahogy a gyülekezett nőtt, úgy kezdett dolgozni az ördög is, és ez így szokott lenni. Megindult a keresztyének üldözése, és ez a második jelenet Fülöp diakónus életéből. Krisztus ellenségei az egyik derék diakónust, Istvánt, elrettentő példaként hamis vádak alapján kivégezték. Utána pedig az apostolokat kivéve, elüldözték a keresztyéneket Jeruzsálemből.

Így olvassuk ezt a 8. fejezetben: „Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén.”

Fülöp vajon hova került? Ő a távolabbi tartományba, Samáriába ment. És mit csinált ott? Ezt olvassuk a folytatásban: „Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust.” Ez a hirdette szó az eredeti görög szövegben sokkal többet jelent, mint amit egy szóval vissza lehetne adni. Azt jelentette: belekiáltotta a világba az örömhírt. Evangelizált, ez a szó van ott görögül, de nem akárhogyan, hanem ezzel a határozottsággal: belekiáltotta a környezetébe a Jézusról szóló örömhírt.

Üldözik őket? Ott kell hagyni az otthonukat, az elkezdett munkát, és mégis örömhírt tud hirdetni? Miért? Azért, mert azzal van tele a szíve. És amivel tele van az ember szíve, az buggyan ki a száján. Tele van a szíve Jézussal, akkor Jézusról beszél. Tele van a szíve a Jézusban megtalált örömmel, akkor az üldöztetés közepette is ez az öröm szólal meg az ajkain.

Ez az üldözés tehát nagy lökést adott a missziónak. Szinte azt mondhatnánk, hogy szétfröccsent az evangélium, szétzavarták őket Jeruzsálemből, ahol már jó volt összebújni, meg egymást melengetni, és most menni kellett, ki merre látott. De ott is azt tették, amit otthon: hirdették az evangéliumot és így jutott el rövid idő alatt sokakhoz. Fülöp munkája nyomán Samáriá-ban nagy ébredés támad. A folytatásban ezt olvashatjuk: „A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban.” (8,6-8)

Lehet, hogy ezen maga Fülöp csodálkozott a legjobban. Mert őt nem erre választották ki, őt az asztalok körüli szolgálattal bízták meg. Annak most vége szakadt. És akkor most mit csináljunk? Keseregjünk, panaszkodjunk, szidjuk a rendszert, akik üldözni kezdik a keresztyéneket? Nem, hanem az új helyzetben az Istentől kapott új feladatot kezdi el végezni. Na, de ő soha nem prédikált még. Majd most fog. De nem tud. Honnan tudja, hogy nem tud, ha még nem próbálta? Nem előadást kell tartania, azt kell elmondania, amit tud az élő Úr Jézus Krisztusról. Arról kell beszámolnia, amit Jézus elvégzett az életében. Ezt csak el tudja mondani? Aztán majd a többi az Úr dolga. Majd ő helyet készít a szívekben, neki pedig ad jó gondolatokat, adja a szavakat a szájába. Ő csak bízza rá magát egészen arra az Úrra, aki őt elhívta a szolgálatba. Az új helyzetben új feladat. De az Úr ugyanaz. Csak azon múlik minden, hogy kész-e engedelmeskedni a szolga.

Fülöp kész volt, és ezért láthatott ő maga is ilyen nagy csodákat, ezért használhatta őt Isten sokaknak a javára. Nem az volt neki fontos, hogy éppen mit kell tennie, hanem az, hogy kinek a szolgája. És vezethető ember volt. Amit az ő Ura parancsolt, azt kész volt teljesíteni.

3. A harmadik jelente az, aminek a leírását részletesen olvastuk. Miközben folyik ez a gyönyörű nagy munka Samáriában, kap egy meglepő parancsot. „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.”

Miért? Most neki kell benépesíteni a néptelen utat? Miért kell elmenni? Menj el, és mit csinálj ott? Majd azt ott megtudja. Az engedelmes szolgának mindig elég annyi, amennyit éppen mond az Úr. Van olyan, hogy Isten beavat minket az egész tervébe és elmondja részletesen, és van olyan, hogy mindig csak a következő lépést mutatja meg. Mi érjük be mindig annyival, amennyit kapunk tőle.

És annyira jellemző Fülöpre, hogy nem kérdezősködik, nem akadékoskodik. Azonnal felkel és elmegy. Amikor megérkezik, akkor megtudja, hogy most mi lesz a feladata. Éppen ott halad el egy külföldi kocsi és azt mondja: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.” Nem tudjuk, hogy milyen lehetett az a korabeli, rugó nélküli alkotmány, minden esetre kerekeken gurult, és lehetett ülni rajta. Ezen ment hazafelé ez az etióp kincstárnok, ma így mondanánk, hogy pénzügyminiszter, bár annál sokkal nagyobb hatásköre és hatalma volt egy akkori kincstárnoknak.

Odamegy a szekérhez és hallja, hogy Ézsaiás könyvét olvassa hangosan magának ez az ember. Honnan tudta Fülöp, hogy Ézsaiást olvassa? Onnan, hogy ismerte a Bibliát, és egyetlen mondatból ráismert, hogy ez az ézsaiási Messiásra vonatkozó prófécia, amit olvas. Megkérdezi, hogy érted-e, amit olvasol. Mire megörül ez a főember, és azt mondja: ha valaki megmagyarázza, akkor majd értem. Kiderül, hogy ez egy szomjas ember. A maga pogány világából felkerekedett, mert hallott Izráel Istenéről, és képes volt ezt a hosszú utat megtenni ilyen kényelmetlen közlekedési eszközön Jeruzsálembe. Ott vásárolt egy valószínűleg görögre fordított Ézsaiás-tekercset, és azonmód szomjasan olvassa, azon a rázós alkotmányon, mert Isten vágyat támasztott a szívében az ige után, Isten után, az igazság után. De nem érti. Ezért küldi oda az Úr Fülöpöt.

Fülöp minderről mit sem tudott, ő mindig a következő lépésre vonatkozó útmutatást hallotta és annak engedelmeskedett. Isten ad neki ott bölcsességet. Onnan indul el, ahol elakadt ez a főember, de megérkezik az Úr Jézushoz. Közben a Szentlélek hitet támaszt ennek az embernek a szívében és elhangzik egy gyönyörű hitvallás. „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” És a hitének a megpecsételéseképpen meg is keresztelkedik, és ő lesz az első Krisztus-hívő a fekete kontinensen.

Ez egyháztörténeti jelentőségű találkozás volt. Fülöpnek erről fogalma sem volt. Ő csak annyit hallott először, hogy menjen arra az útra, mert az néptelen. Aztán: csatlakozzál ahhoz a kocsihoz. Aztán ment minden tovább, és a Szentlélek hatalmasan munkálkodott. De a Szentlélek szívesen használ eszközöket. Ilyen magunkfajta kis embereket, Fülöpöket is, ha használhatók. Akkor viszont nagy dolgok történhetnek általuk.

És a történet végén azt olvastuk, hogy a keresztelés után a Szentlélek azonnal elragadta Fülöpöt — most már nem volt rá szükség —, és ő nem kapálódzott, hogy jaj, még egy kicsit hadd beszélgessünk, meg jaj, mi lesz az etióp hitével most nélküle. Isten szolgái tudják, hogy nem nélkülözhetetlenek. És nem mi váltjuk meg a világot, az meg van váltva. Mi csak hirdetjük a megváltás örömhírét, aztán megyünk tovább és hirdetjük a következő állomáshelyen. Isten Lelke pedig munkálkodik az elhangzott ige által. Ezért megy Fülöp engedelmesen az új feladatokhoz. Ez az ember pedig a maga új életével, örömmel tér haza az otthonába.

Így használ Isten kis embereket nagy dolgokra. Kiválasztja őket, mint ahogy Fülöpöt is, elhívja, kegyelmével képesekké teszi őket arra a feladatra, amivel megbízza, és aztán attól függ sok minden, hogy ezek a kis emberek hogyan viselkednek.

Mi kell ahhoz, hogy használhatók legyünk Isten kezében?

Fülöp esetében mindenekelőtt kellett egy döntés, hogy ő ahhoz a gyülekezethez csatlakozik. Azt vállalja, annak a tagja. Aztán kellett az ő tiszta, erkölcsös élete, amire az ellensége sem mondhatott rosszat. Aztán kivárta és elfogadta azt a szolgálatot, amivel megbízták. Nem mondta azt, hogy ez nem férfiembernek való. Kitüntetésnek tartotta, hogy tehet valamit Isten népéért, Isten ügyéért. S amikor jött az üldözés, természetesnek tartotta, hogy akkor is kitart Krisztus mellett. Nemcsak akkor, ha nem kerül semmibe. Ha árat kell fizetni érte, ha nagy árat kell fizetni érte, akkor is. Ezen már semmi nem változtathat, hogy valaki Jézus tanítványa lett. És rugalmasan megtalálja az új feladatát, amit ott mutat neki Isten. Aztán enged a váratlanul érkezett különös parancsnak. Teljes bizalommal. Ismeri a Bibliáját — mint láttuk. Ismeri Jézust. Ő valószínűleg személyesen nem találkozhatott vele, de amennyire meg lehetett Őt ismerni, annyira ismerte. És utána is engedi, hogy a Lélek azt végezze el általa, amit akar. Fülöpnek a legjellemzőbb tulajdonsága az: vezethető volt. Mivel kapta Isten Szentlelkét, volt vevőkészüléke és a Szentlélek irányította őt, és ő irányítható volt. Akkor is ment, ha nem értette, hogy miért kell odamenni. Újra és újra tapasztalta, hogy nyugodtan rábízhatja magát erre a hatalmas Istenre.

Istennek ma is használható szolgák kellenek. Mi azok vagyunk-e? Benne állunk-e ebben a szolgálatban? Ebbe beléphet bárki, aki még nem ismerte Őt. Kaphatja Isten Lelkét. Ha pedig valami hiányzik mint hívő emberből a feltételek közül, akkor azt lehet pótolni.

A legfontosabb az, amit mindjárt el is énekelünk, hogy valóság legyen az életünkben: „Magamat egészen néked szentelem. Kegyelmes oltalmad legyen mellettem. Szentlelked és igéd legyen vezérem.” (486,9. ének).

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy lehetséges ez a csoda, hogy Szentlelked és igéd minket is vezet. Olyan sokszor belefutottunk már zsákutcákba. Olyan sokszor meg kellett bánnunk, hogy abba az irányba indultunk el. És talán arra is volt már példa, hogy tudtuk, mi lenne az akaratod, és mégis mást cselekedtünk. Bocsásd meg ezt nekünk.

Szeretnénk dicsőíteni azzal, hogy bízunk benned. Téged pedig alázatosan kérünk: add Szentlelkedet nekünk, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat.

Formálj minket a te használható szolgáiddá. Segíts úgy élni, hogy meglátszódjék a hétköznapi életünkön is, hogy a te tanítványaid vagyunk, Úr Jézus Krisztus. Adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és rólad akarunk beszélni. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy vállaljunk téged minden körülmények között.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most a te irgalmadra, szeretetedre. Könyörgünk azokért, akik ott messze Ázsi-ában mindenüket elveszítették, szeretteiket gyászolják, s talán még soha nem is hallottak rólad.

Könyörgünk azokért is közöttük, akik neked és a te népednek az ellenségei. Vedd ki a szívükből a gyűlöletet, és add, hogy közülük is sokan megismerjenek téged.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk. Segíts ezzel a bizalommal imádkozni ebben a csendben.

Ámen.