MINDEN SZABAD NEKEM...

2003. augusztus 24, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból, mert „az Úré a föld és annak teljessége.” Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek; ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból. De ha valaki azt mondja nektek: „Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt. Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete? Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok? Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának; mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, köszönjük ezt a vasárnapot, köszönjük, hogy meg szabad állnunk, és még inkább azt, hogy eléd állhatunk, s mindnyájan a te színed előtt tudhatjuk magunkat. Köszönjük, hogy még mindig van szavad hozzánk.
Dicsőítünk téged mindazért, amit igéddel végeztél el az életünkben. Valljuk, hogy igéd igazság. Bocsásd meg, valahányszor nem engedelmeskedtünk neki. Bocsásd meg, amikor keveredik a szívünkben a benned való bizalom a veled szembeni bizalmatlansággal. Bocsásd meg, valahányszor az utóbbinak adunk helyet magunkban.
Köszönjük, hogy ennek ellenére hű maradsz. Valljuk: az égig ér a te hűséged és a felhőkig a te irgalmad. Köszönjük, hogy irgalmad számtalan jelével találkoztunk az elmúlt héten is.
Eléd hozzuk, Atyánk, terheinket és veszteségeinket is. Könyörgünk hozzád, te adj igazi vigasztalást azoknak, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. Segítsd őket, hogy túllássanak a láthatókon. Komolyan tudják venni a láthatatlanokat is, a te ígéreteidet és téged magadat, aki különösen közel vagy minden szenvedőhöz és gyászolóhoz. Adj a szívükbe élő reménységet.
De kérjük ezt a reménységet mindannyiunk számára. Valóban úgy tapasztaljuk, Atyánk, ahogy énekeltük: egyre inkább elsivatagosodik ez a világ, és éltető víz nincs a kietlenben. Köszönjük, hogy a világ pusztaságából is hozzád menekülhetünk. Köszönjük, hogy te vagy az élő vizeknek a forrása, az életnek a forrása. Ajándékozz meg minket most is a te életet támasztó igéddel.
Kérünk, ajándékozd meg a földet esővel is, és enyhítsd a hőséget. Tudjuk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled, de ne a bűneink szerint cselekedj velünk, és ne fizess nekünk az álnokságaink szerint.
Tudjuk, Atyánk, hogy kegyelmed bizonyítéka az is, hogy előtted lehetünk, s hisszük hogy te is itt vagy igéd és Szentlelked által. Szólíts meg minket, és engedd, hogy meghalljuk mindnyájan azt, ami most segít rajtunk, amire most leginkább szükségünk van.
Kérünk, gyógyítsd, tisztítsd, erősítsd az életünket, növeljed a hitünket.
Ámen.

A nyár végéhez közeledünk, és lassan jövögetni kezdenek haza azok is, akiknek hosszabb idő adatott vakációzásra, nyaralásra. Megkérdeztem a közelmúltban két ismerősömet is, hogy telt a nyaruk.
Az egyikük ezt mondta: végre kitombolhattam magamat. Senki nem korlátozott semmiben, de nem is voltam tekintettel senkire és semmire. Bömböltettük éjjel is a zenét. Aludhattunk nappal is. Élveztem a teljes szabadságot. Aztán egy kicsit halkabbra fogva folytatta: csak, izé... az a helyzet, hogy egy kicsit rászoktam az italra. Már akkor is kívánom, amikor nem kellene, vagy akkor is iszom, amikor nem kívánom. Nem is tudom, hogy van ez. Na, de majd elmúlik ez, mint ahogy minden baj előbb-utóbb el szokott múlni magától. Aztán beszélgettünk még sok mindenről, és a végén odahajolt a fülemhez és szinte fülbe súgva mondta: rettenetesen félek. A vizsgálat eredményét még nem tudom, de lehet, hogy HIV pozitív. Úgy rettegek ettől a hírtől, hogy már aludni sem tudok.
A másikuk úgy számolt be, hogy nagyon szép nyara volt. Elmondta, hogy pihent, olvasott, kirándulgatott, rendbe hozták a szülők lakását. Augusztusra pedig nagy túrát terveztek. Szeretett volna eljutni az ország egy-két olyan szép helyére, amit még nem látott. Csakhogy közbejött valami, mert hirtelen ágynak esett a nagypapa. Rohamosan gyengült, és mivel egyedül él és a szülők dolgoznak, ő odaköltözött hozzá és ápolta. Néhány nap alatt beletanult, hogy kell egy súlyos beteget ápolni. Ha volt ereje a papának, jókat beszélgettek, néha felolvasott neki a Bibliából. Aztán — fejezte be — a múlt héten csendesen elaludt, s nekem nagy élmény volt ez a néhány vele töltött hét.
Nagy különbség van a két beszámoló között, most azonban csak egyetlen szempontból hasonlítsuk össze őket. Kinek mit jelent a szabadság? Egyiküknek azt: kitomboltam magamat, végre senki sem korlátozott, semmire és senkire nem voltunk tekintettel, élveztük a szabadságot. Aztán — hozzá kell tenni — közben rabja lettem az italnak és rettegésben tart a félelem egy esetleges gyógyíthatatlan betegségtől. Ez a nagy szabadság.
A másik szintén élvezte a szabadság adta lehetőségeket. Több olyan tevékenységben is örömét lelte, amikre tanév közben nincs lehetőség. Közben rendbe hozták a szülők lakását is, és haláláig ápolta a nagypapát.
Mi a szabadság? Mit szabad egy keresztyén embernek? Mit mond erről a Biblia?
Szomorú, hogy sokak fejében él az a téves gondolat, hogy egy keresztyénnek, fő-leg egy hívő fiatalnak, szinte semmit sem szabad. Minden tilos! Ez egyszerűen butaság. A Biblia egészen mást mond. Számunkra mégis csak az irányadó, amit Isten elénk tesz.
Mi volt Isten eredeti gondolata a szabadságot illetően? Az, hogy megteremtette ezt a gyönyörű, gazdag világot, és odaajándékozta az embernek. Azt mondta: ez a tied. Semmit sem tettél érte, készen kapod ajándékként, becsüld meg! Élvezd! Érezd magad otthon benne. Próbáld továbbfejleszteni a meglevőt. Ismerd meg, kutasd ki, és ami benne jó, azt mind élvezzed. Minden szabad neked...
Olyan volt ez a világ akkor, mint egy terített asztal. Tele földi jóval. Hihetetlen gazdagságban és sokféleségben, mindaz, ami szemszájnak ingere. Ezt mind élvezhette az ember. Minden szabad volt neki, kivéve azt az egy fát, amiről most olvastunk a Mózes első könyvében. Arra Isten azt mondta: ez az egy, amiről ne egyél a saját érdekedben. Mert ha erről eszel, meghalsz.
Senki sem akar meghalni, amikor ilyen szép és gazdag az élet. Dehogy eszik arról, a közelébe sem megy. Vagy ha a közelében van, akkor is a többi fáról szed, hiszen minden fáról szedhet szebbnél szebb gyümölcsöt, miért pont arról az egyről szedne?
S akkor jelent meg a kísértő, aki viszont pontosan erre az egyetlen fára irányította az ember figyelmét. Erről kezdett el duruzsolni. Előbb Évát vette célba, úgy gondolta, vele hamarabb boldogul. Elzsongította, elaltatta a szövegeivel, megszédítette, annyira arra a fára irányította a figyelmét, hogy Éva nem tudta levenni a szemét róla. Egyre szebbnek látta, s egyre kevésbé látta, hogy miért ne lehetne erről enni, amikor az összes többiről lehet. Csak azt felejtette el, hogy azért nem, mert ezt mondta Isten.
Közben elhangzott az ellentmondás: Dehogy haltok meg! S észre sem vette talán, hogy már nyúlt és szakított róla. Adott a férjének is, annak meg nem volt annyi esze és engedelmessége, hogy azt mondja: Anyukám, dobjuk el minél messzebbre ezt, amit leszakítottál, mert megmondta az Úr... Ez akkor nem lett fontos, hogy mit mondott az Úr az ő érdekükben. S ahogy megkóstolták azt a gyümölcsöt, a szó lelki értelmében meghaltak. Mert itt erről a halálról beszél a Szentírás. Isten az élet forrása, s aki tőle elszakad, az halál fia. És ezt visszafordítani már nem lehetett.
Mi már mindnyájan ebbe az állapotba születünk bele. Az ördögnek mindig az a taktikája, hogy arra hívja fel a figyelmünket, ami tilos. „Minden fáról korlátlanul vehetsz, erről az egyről ne!” Akkor azt az egyet ajánlja az ember figyelmébe, és ráveszi, hogy arról szakítson.
Mint ahogy ma is mindig arra irányítja a figyelmünket, amink még nincs. Ha azt tartanánk számon, hogy mi-mindent kapunk Istentől érdemeink nélkül, akkor bő-völködnénk a hálaadásban, éreznénk, milyen gazdagok vagyunk, és milyen szerető Atyánk van. Az ördög mindig arra hívja fel a figyelmünket, ami nekünk még nincs, a másiknak már van. Ők megengedhetik maguknak, mi még mindig nem, pedig mi is dolgozunk. Vagy mi dolgozunk, ő meg másképpen jutott hozzá. És észre sem vesszük, hogy indulatba hozzuk magunkat, egyre torzítóbb szemüvegen keresztül látjuk a valóságot, és igézetébe kerülünk annak, ami még nincs. Az ördög célja mindig az, hogy elégedetlenné, keserűvé tegyen bennünket. Istennel szemben lázítson, vele szemben bizalmatlanná tegyen, és így tegye tönkre az embert.
Mióta ez először az Édenkertben megtörtént, azóta az ember nem szabad többé. Azóta kényszer hat rá, hogy mindig azt kell tennie, amit Isten a saját érdekünkben megtiltott. Tehetetlenek vagyunk az Isten szerinti jót cselekedni.
Ez oda vezet, hogy kénytelen volt az ember saját magának bizonyos korlátokat felállítani, mert gátszakadás történt, és az árvíz elpusztítana mindent. Ezért jöttek létre a törvények, így született meg az igazságszolgáltatás, hogy valahogy mégis próbáljuk mederben tartani azt, amit egyébként nem lehet igazán mederben tartani.
A Biblia nagy örömhíre az, hogy aki megismeri Jézus Krisztust és megismeri azt is, hogy nem véletlenül hívják Jézusnak, ami azt jelenti szabadító, és összeköti az életét a szabadító Jézussal, azt Ő megszabadítja ettől a kényszertől, hogy mindig az ellenkezőjét tegyük annak, amit Isten nekünk mondott. Hogy ne azt élvezzük, ami jó, hanem próbáljuk mindig azt kóstolgatni, ami rossz. Jézus megszabadítja ettől a benne hívőket, elsegít minket oda, hogy tudunk újra nem vétkezni is, vagyis Isten akarata szerint élni. Igent mondani arra, amit Ő ajándékként kínál, újra és újra nemet mondani arra, amire Ő azt mondja, hogy saját érdekedben ne fogyaszd.
Ez az a szabadság, amiről Pál apostol az Korinthusiakhoz írt első levelében több helyen ír. A 6. részben például így: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” A pohárnak sem, a félelemnek sem, meg nagy szabadságomban ne tegyek olyat, aminek az a következménye, hogy rab leszek. Minden szabad, de ne váljak semminek a rabjává. Vagy ugyanezt mondja alapigénkben is: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”
Itt ír az apostol egy különleges lehetőségről. Arról, amit Isten odaajándékoz azoknak, akik Jézus Krisztussal összekötik az életüket. Akiknek az életébe Jézus mint Szabadító belép, azokat olyan tökéletes szabadságra segíti el, hogy szabadok lesznek még arra is, hogy időnként korlátozzák a saját szabadságukat valakinek vagy valaminek az érdekében. Szabaddá válnak arra, hogy örömmel és önként lemondjanak a jogaikról, ami minden embert megillet, s ami nekik is megvan. De időlegesen vagy egyszer s mindenkorra lemondanak róla, ha azzal valaki másnak az életét meggazdagítják, vagy valamilyen számukra fontos ügyet így tudnak jól szolgálni.
Az a fiú lemondott a túráról a nagypapa ápolása kedvéért, Pál apostol lemondott sok mindenről az evangélium előrehaladásának az érdekében. Kinek mit tesz Isten szívügyévé. Kit hol akar használni. Annak érdekében, hogy Isten minél jobban, minél többek számára használhassa, ő kész arra is, hogy nem él a jogával, vagy lemond a szabadságról.
Azért olvastam fel ezt a hosszabb szakaszt a Korinthusi levélből, mert Pál itt egy korabeli konkrétumon szemlélteti, hogyan történik ez. Nagy probléma volt azokban a gyülekezetekben, ahol bálványimádó pogányokból lettek emberek Jézust imádó keresztyénekké, hogy most hogyan viszonyuljanak az eddigi vallásos szokásokhoz. A család továbbra is elment a pogány istenség templomába, és ott bemutatták neki az áldozatot, ami azt jelentette, hogy levágtak egy állatot, annak egy részét elégették az oltáron az istenség tiszteletére, a másik részét meg hazavitték, és otthon megették. Vagy ha sok volt, eladták a hentesnek és az kimérte másoknak. Na most mi legyen? Ha ők Jézus tanítványai lettek, elmehetnek-e ilyen istentiszteletre? Oda jobb, ha nem mennek el. De szabad-e enni abból a húsból, amit a rokonok hazahoznak, és otthon elkészítik? Pál azt mondja: kezdjük az elején. Olyan jellemző ez, az ő Szentlélektől kapott bölcsességére és pedagógiájára, hogy nem egyszerűen igennel és nemmel intézi el a kérdést, hanem disztingvál, árnyaltan válaszol. És logikus lépésekben bontja ki, vezeti el az olvasóit az igazsághoz.
Azt kérdezi először: vannak-e bálványok? Tehát valóban létező hatalmak-e ezek, amiket a pogányok istenként tisztelnek. Nincsenek. Egyetlen Isten van, az Atya, aki teremtette ezt a világot, és Jézus Krisztus, aki megváltott minket. Nincs több Isten. Ő az egy, valóban létező, igaz Isten. Tehát, ha nincsenek bálványok, akkor azzal a hússal, amit a nem létező bálvány számára áldoztak fel, semmi nem történik. Az ugyanolyan hús marad, mint amit itthon levágunk, és mindjárt elfogyasztjuk. Tehát, ha semmi nem történik, akkor minden aggályoskodás nélkül egyétek meg. Én is ezt teszem — teszi hozzá Pál.
De — és itt lép be az isteni szeretet és bölcsesség — ha valakinek mégis aggályoskodás van a szívében, hogy őt Isten kihozta abból a sötét, pogány bálványimádásból, elsegítette Jézus Krisztus világosságára, neki semmi köze többé a régi életéhez, ő semmit nem akar folytatni, amit ott gyakorolt, nem akarja megenni azt a húst, amit onnan hoztak, akkor, noha ti tudjátok, hogy az ugyanolyan hús és meg lehetne enni, mégse gúnyoljátok ki őt, ne tegyétek nevetségessé. Ne akarjátok, hogy megegye, ha az ő lelkiismerete tiltakozik, sőt ti se egyé-tek meg akkor.
Itt írja az apostol ezt a sokat jelentő mondatot: Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja az én testvéremet, inkább nem eszem húst soha, csakhogy őt meg ne botránkoztassam. Megehetném nyugodtan, semmi bajom nem lesz tőle, mert tudom, hogyan vannak a dolgok. Ő azonban ezt még nem egészen érti, csak ez a szent cél van előtte, hogy ő csak az Úr Jézusnak akar élni. És ha szerinte ebbe az is beletartozik, hogy nem eszik ebből a húsból, akkor ne egyék belőle. Majd növekszik a hite, Isten előbbre viszi az ismeretben, aztán egy idő után ő is megeszi. Viszont, akkor én sem fogok ott előtte enni. És ha kell, egész életemben nem eszem, mert a másiknak a lelki fejlődése, állapota, növekedése nekem fontos.
Szabad arra is, hogy lemondjon a maga szabadságáról. Neki szabadsága van megenni akármilyen húst, mert hús, hús, bálvány nincs, ő Istentől fogadja el a mindennapi ételt hálával, és akkor minden rendben van. De ha bármilyen nehézséget támaszt ez az én erőtlenebb testvéremnél, akkor hozzá alkalmazkodom, és reá való tekintettel, az ő növekedése érdekében, nem élek a szabadságommal.
Ez az igazi szabadság, amikor nemcsak azt mondhatja el valaki, hogy minden szabad nekem, ami javamra van. Szabad vagyok arra, hogy semmi olyat nem teszek, ami árt nekem. Szabad vagyok minden jóra. Szabad vagyok arra, hogy ma is, holnap is, holnapután is nemet mondjak mindarra, amire Isten nemet mond és nekem ártana. De szabad vagyok arra is, hogy ezzel az első nagy szabadságommal adott esetben ne éljek. Lemondok róla a másik érdekében, vagy Isten ügye érdekében, vagy akármi olyan céllal, ami a számomra fontossá lett.
Nem az tehát az igazi szabadság, hogy kitombolom magam, nem érdekel senki és semmi. Éjjel is bömböljön a zene, nappal is alszom stb., aztán a végén megkötözött rab leszek, aki tehetetlenül vergődik és a félelme miatt már aludni sem tud. Nem ez az igazi szabadság, mert erre az érvényes, amit egy alkoholizáló ismerősöm mondott egyszer józan állapotában: tudod, én szabad vagyok, mint a madár, melyet elkap a forgószél. Ilyen a világ szabadsága. Krisztus pedig arra a szabadságra akar elsegíteni minket, hogy nagyképűség nélkül elmondhassam: minden szabad nekem... Alig tiltott meg valamit az én Uram. Minden szabad, ami az én és a többiek javát szolgálja. Ezeket élvezzem hálaadással. De semmit nem akarok tenni, ami árt nekem meg másoknak. Mert ezt mondta az én Uram, és de jó, hogy előre figyelmeztetett! Szabad vagyok arra is, hogy alkalmanként ne éljek a szabadságommal. Mindezt önként és boldogan teszem, valami módon ezt is hálából, hogy egyáltalán ahhoz tartozhatom, aki engem megszabadított, hogy vele járhatok, neki élhetek, és éppen ott kerülök hozzá nagyon közel, amikor Őérte meg az Övéiért lemondok a szabadságomról.
A megelőző fejezetben részletesen elsorolja Pál apostol, hogy milyen alapvető jogaikra hivatkoztak, és jogaikhoz ragaszkodtak a korinthusiak. Felsorolja, hogy minden munkásnak joga van ahhoz, hogy megkapja a bérét. Mi nem kérünk tőletek semmi bért. Egy éve itt dolgozunk közöttetek, s nem kérünk semmit. Minden munkásnak joga van ahhoz, hogy ha hosszú ideig távol van otthonától, és másokért dolgozik, a felesége is vele menjen. Barnabás és én nem hoztuk — Barnabásnak volt, ő vihette volna. Azt mondja: ha megy valaki gyülekezetet építeni evangélistaként, amíg ott szolgál, és nektek a lelki javakat osztogatja, addig azt el szokták tartani. Én nem kértem, hogy tartsatok el. Ezek a kezek keresték meg a mindennapi kenyeremet — írja itt nekik.
Miért? Szép ez a mondat a 9,12 versében: „Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé.” Nehogy ez legyen már a szóbeszéd, hogy Barnabás ugyan prédikál, de a felesége csak otthon lebzsel, aztán mind a kettőt etetjük. Ne mondhassatok ilyet. Ne mondhassatok olyat se, hogy én csak prédikálok, de nem működik a két kezem, és nem keresem meg a kenyeremet. Elment Akvila és Priszcilla bőrkikészítő műhelyébe, és amikor szabadideje volt, ott dolgozott és megkereste a maga kenyerét.
Semmi akadályt ne gördítsünk az evangélium elé, hogy ne velünk foglalkozzatok, hanem azzal a Jézussal, akit mi hozunk nektek. Ne mi legyünk a téma, hogy ki mit csinál, hanem az, hogy Jézus mit tett érettetek és milyen szabadságra hívott el titeket. Egy magasztos cél érdekében mi nem éltünk e szabadsággal, ami egyébként egészen természetes lett volna.
Jézus nélkül maradunk abban a rabságban, hogy mindig a tiltott fa gyümölcse után nyúlunk ki, hogy mindig olyan késztetések támadnak bennünk, amik Isten parancsaival ellenkeznek, s hogy azokat többnyire végre is hajtjuk. Nem tudunk olyat tenni, ami Isten mércéjével mérve jó lenne.
Valóban úgy van, ahogy Jézus mondja: „Aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek.” Ezt a mondatot azonban ezzel folytatja: „Akit azonban Fiú megszabadít, az valósággal szabad.” (Jn 8,34-36)
Mitől lesz szabad az ilyen ember? A bűntől. És mire lesz szabad? Arra, hogy hálásan éljen minden jóval, amit Istentől kap. Határozottan visszautasítson mindent, ami ártalmára lehetne. Tudjon újra Isten akarata szerint élni, és ha kell, szabad legyen lemondani is a maga szabadságáról. Ez az az igazi szabadság, amit Isten a benne hívőknek lehetővé tett. Hálásan élni, iránta való hálával mindazzal, amit ad nekünk. Határozottan visszautasítani mindent, amire Ő azt mondja, rossz. Megtanulni újra az Ő akarata szerint élni, és ha a célt szolgálja: lemondani a szabadságunkról.
Szeretném ezt egy-két egészen gyakorlati dolgon szemléltetni.
Evés. Ételek. A Bibliában több felszólítás van: élvezzétek az ételeket. Ha van mit enni, adjatok hálát Istennek. Neki legyetek hálásak a kevésért is, vigyázzatok, ha sokat kaptatok. Nem kellene-e annak egy részét valakinek átadni? — ez jelentené azt, hogy Isten akarata szerint élek vele. De amire nektek szükségetek van, élvezzétek, de há-laadással. Semmit ne egyetek, ami árt. Időnként legyetek készek lemondani erről a szabadságról. És a hívő ember tudja, milyen sokat jelent a böjtnek a gyakorlása. Nem kell mindig böjtölni. Megvan annak az ideje, ha Isten megmutatja a célját. Élvezzétek hálásan. Úgy élvezzétek, hogy ne ártson. Legyetek készek arra, hogy mit adhattok belőle tovább másnak, amit Isten nem nektek szánt, csak kézbesítésre akar felhasználni, és tudjatok néha lemondani róla egy magasabb cél érdekében.
Pihenés. Többször beszél erről a Szent-írás. Tudni kell pihenni is, de nem szabad lustává válni. Ez lenne az, hogy a rosszra viszont nemet mondok. Isten akarata szerint kell az arányokat megtalálni. Lehetnek olyan időszakok, hogy bizony megrövidítem a pihenésemet valamilyen cél érdekében. Valaki másnak fokozottan szüksége van rám, vagy valamilyen cél most ezt megkívánja. Aztán majd pihenünk azután, ha a nehéz korszakon túl leszünk. Emiatt nem leszek mártír, de ezzel nem is dicsekszem. Mind a kettőt kizárja az, ha valaki helyesen él a szabadságával. Természetesen él az ember.
Hadd beszéljek ilyenekről is, amikről ritkán van szó: szex. A Biblia erről is ír. Azt mondja: hálásan és örömmel élvezzétek a házastársatokkal mindazt, amit a szexuális közösség nyújt. Ez az, hogy élvezd hálával a jót, de mondjál nemet arra, amit Isten megtiltott. Csak a házastársaddal élvezzed és senki mással, mert aztán retteghetsz attól, hogy nem vagy-e HIV pozitív. Isten akarata szerint éljetek ezzel. Aki élhet vele, egymást kölcsönösen megbecsülve, — akinek nincs rá lehetősége, Istentől elfogadva és kérve hozzá erőt és ebben is örömöt, mert ez megadatik. És még a negyedik is ott van a Bibliában (1Kor 7): Ha azt akarjátok, hogy jobban ráérjetek az imádságra, és együtt megegyeztek abban, akkor egy időre szüneteltethetitek a házaséletet. De megvan a célja, és együtt kell megbeszélni, egy bizonyos időre.
Van szabadságom nem élni a szabadságommal. Így érvényes ez mindenre: pénzre, munkára, akármire, amiből a hétköznapjaink állnak. Akik Jézus Krisztussal együtt élnek, akiknek a múltját Ő tisztára mosta a bűnbocsátó kegyelmével, akik az egész jövőjüket letették az Ő kezébe, azokat Ő megtanítja úgy élni, hogy élvezzék mindazt, ami jó, akár kevés, akár sok. Iszonyodjanak mindattól, ami ártana, és amire Ő azt mondja: ne. Az egész életüket rendezzék be Isten akarata szerint; és legyenek annyira szabadok, hogy időnként nem élnek a szabadságukkal valakinek vagy valaminek az érdekében.
Gyönyörű példa erre a mi Urunk Jézus Krisztus. Itt is Ő ad nekünk példát is, meg erőt is. Mindnyájan ismerjük a Filippi levél 2. részéből azt a szép Krisztus-himnuszt, amelyik azzal kezdődik, hogy Pál figyelmezteti a gyülekezetet, hogy ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindig a másokét is. És mintha itt jutna eszébe: az ám, ismeritek ezt a szép himnuszt, ugye, hogy Jézus Krisztus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, nem élt a maga szabadságával, hanem megalázta magát, emberekhez hasonlóvá lett, és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.
Ő aztán tökéletes isteni szabadságban élt, de otthagyta a mennyet miértünk, hogy minket innen kiemeljen, magához közelebb. Ő mindig nemet mondott az ördög minden kísértésére. Mindig, mindent az Atya akarata szerint cselekedett, és ennek a gyümölcseit a mai napig élvezhetjük.
Hadd fejezzem be egy olyan idézettel, ami a János evangéliumában egészen különös magasságokban jár, és a mi Urunk szívébe enged betekinteni. Ezt mondja Jézus: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (Jn 10,17)
Ez a szó, amit itt hatalomnak fordít az evangélium, a Korinthusi levélben is előfordul. Ott azt mondja: van jogom ahhoz... Van szabadságom arra. Jézus azt mondja: teljesen szabad vagyok arra, hogy letegyem az én életemet tiérettetek, de teljesen szabad vagyok arra is, mint Isten, hogy visszavegyem az én életemet. Ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól, és neki tetsző módon akarok cselekedni. Aki tökéletes szentséggel él a maga tökéletes szabadságával — ezt közelíthetjük meg mi is az Ő kegyelméből.
Jó lenne, ha megvizsgálnánk becsületesen, hogy mitől nem vagyunk még szabadok. Jó lenne, ha hálát adnánk azért, amitől már megszabadított minket a mi Urunk. Jó lenne buzgó hittel könyörögni azért, hogy „szabadságot adj nekem és tiszta szívet, vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled” Mert ez a vele való járás, ez a teljes elkötelezettség, ez a kötött pálya az, ahol a legteljesebb szabadságra eljuthat Isten gyermeke.

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, áldunk téged a te Jézus nevedért, ami önmagában is már azt juttatja eszünkbe, hogy szabadítónak jöttél. Oly sok minden kötöz bennünket: téves gondolatok, gyerekkori emlékek, rossz szokások, hibás beidegződések. A szenvedélyek különböző fajtái és árnyalatai, mert megkötöz minket az ellened való lázadás, a bűn.
Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy mindnyájan megtapasztalhassuk, milyen az az élet, amire te segítesz el. Milyen az, amikor a Fiú megszabadít, és valósággal szabadokká válunk mindarra, ami jó, mindattól, ami rossz, és szabaddá leszünk még arra is, hogy adott esetben ne éljünk a szabadságunkkal, ha ez szolgálja a te dicsőségedet és mások üdvösségét.
Megvalljuk, hogy sokszor csak magunkkal vagyunk tele, csak a magunk kényelmét és hasznát keressük, és messze távol vagyunk ettől a szabadságtól. Segíts el erre minket, alázatosan kérünk.
Könyörgünk mindazokért, akik most tértek haza egy-egy csendeshétről, hogy a te igéd formálja és formálja át egészen az életüket.
Könyörgünk azokért, akik most kezdik. Segíts, hogy igazán el tudjanak csendesedni és a te halk és szelíd szavaddal hatalmasan munkálkodj bennük.
Könyörgünk hozzád népünkért, ennek a népnek a jövőjéért. Könyörgünk egyházunkért, lelki megújulásért, és kérünk téged, segíts minket megmaradni abban a szabadságban, amire elsegítesz, hogy az soha ne váljék szabadossággá, ami csak ürügy a testnek.
Ámen.