TISZTELNI ÉS TISZTULNI

2002. november 24, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Ezt a parancsot kapta Jeremiás az Úrtól: Állj az Úr házának kapujába, és így hirdesd ott ezt az igét: Halljátok az Úr igéjét, júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké. Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! — így szól az Úr.

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, mert egyedül te vagy méltó minderre. Valljuk, hogy a sok embercsinálta isten között és fölött egyedül te vagy valóban élő és uralkodó Isten. Áldunk téged a teremtés csodájáért.
Köszönjük gondviselő szeretetednek sok meg nem érdemelt bizonyságát. Köszönjük, hogy az elmúlt héten is gyakran tapasztalhattuk, mennyi ajándékot adtál nekünk, amit nem érdemeltünk. Bocsásd meg, ha hálátlanul elmegyünk ajándékaid mellett. Bocsásd meg, ha magunknak tartottuk meg azt is, amit pedig csak reánk bíztál, hogy adjuk tovább másoknak. Bocsásd meg, ha a hála helyett elégedetlenség és zúgolódás volt a szívünkben.
Magasztalunk téged az újjáteremtés csodájáért. Köszönjük, hogy a te isteni szavadnak ma is olyan hatalma van, mint volt a mindenségtörténet kezdetén. Ami életünkben szép és tiszta, azt mind a te igéddel végezted el. Áldunk téged ezért.
Köszönjük, hogy mindaz, amit eddig elvégeztél, csak előleg, ízelítő abból, amit még végezni fogsz. Áldunk azért, mert akiben elkezdted a te munkádat, abban be is fejezed, és nem végzel félmunkát.
Köszönjük, hogy munkádat akarod folytatni most is bennünk. Könyörülj rajtunk, hogy ne akadályozzunk téged ebben. Köszönjük, hogy megakadályozni nem tudjuk, de nem akarjuk késleltetni, nehezíteni sem. Olyan sok bizalmatlanság van bennünk, még veled szemben is.
Bocsásd meg, hogy kételkedni merünk még a te igaz igédben is. Bocsásd meg, hogy oly sok mindent hallottunk már tőled és olvastuk a Bibliából, amit egyáltalán nem vettünk komolyan. Segíts, hogy amit most mondasz, abból cselekedet legyen és valóság. Formálj minket, Istenünk, oly nagy szükségünk van rád.
Ajándékozz meg minket, olyan szegények vagyunk lelkileg. Segíts most belsőleg egészen elcsendesedni. Segíts, hogy a mi istentiszteletünk valóban a te tisztelésed, dicsőítésed legyen. Dicsőíteni akarunk téged azzal is, hogy komolyan vesszük, amit te komolyan mondsz, és magunkra vesszük azt, amit most nekünk mondasz.
Áldd meg a mi igére figyelésünket, dicséretmondásunkat, imádásunkat, úrvacsorai közösségünket, hogy mindnyájan másként menjünk ki innen, mint ahogy idejöttünk.
Ámen.

Még októberben elhangzott egy igehirdetés az istentisztelet céljáról. Azt láttuk akkor, hogy a Szentírás tanítása szerint minden istentisztelet egy páratlan, megtisztelő találkozás. A mindenható Isten kész fogadni az Ő népét. Úgy találtuk, hogy a Biblia azt tanítja, ennek a találkozásnak, vagyis minden istentiszteletnek kettős célja van, s ebbe a két könnyen megjegyezhető szóba próbáltuk összefoglalni ezt: tisztelni és tisztulni. Tisztelni az élő Istent, és az Ő jelenlétében, a vele való találkozásban megtisztulni mindattól, ami neki utálatos.
Így folytatódik a templomi istentisztelet mindig a hétköznapokban, ahol az Istennel találkozott nép megtisztulva alkalmasabbá válik arra, hogy kint, a templomon kívül is dicsőítse Őt megszentelt életével és a másoknak végzett szeretetből fakadó szolgálattal.
A múltkor inkább az elsőről volt szó, erről az egyszerű egyenletről: istentisztelet =Isten tisztelése. Ezt sokkal komolyabban kellene vennünk, hogy ide mindig azért jövünk, hogy ebben az Istent gyalázó, sok istent imádó, önistenítő korban a hívő nép nyilvánosan, közösen megvallja, hogy egyedül az élő Istent tekinti Istennek, és Őt dicsőíti, magasztalja, és benne bízik. Ez az egyik célja minden istentiszteletnek.
A másik azonban a Szentírás tanítása alapján az, hogy minden istentiszteletről mindenki másként menjen haza, mint ahogy odaérkezett. Hogy történjék ott olyan változás, amit csak Isten tud elvégezni mindannyiunk életében, amire múlhatatlanul szükségünk van, és ami nélkül nem tudjuk Őt a templomon kívül igazán tisztelni. Márpedig Ő azt akarja, hogy az egész életünk istentisztelet legyen. Az ilyen koncentrált, közös, Istent dicsőítő együttlét folytatódjék a templomajtón kívül is. Pontosan úgy, ahogy Jakab leveléből most olvastuk, hogy az igaz és szeplő nélkül való istentisztelet ez: pl. meglátogatni az özvegyeket és árvákat, a megvetetteket és kicsinyeket, a rászorulókat, és tisztán megtartani magunkat ebben a szennyes világban, amelyben élünk. A templomi istentisztelet tehát folytatódhat, és folytatódnia kell a hétköznapok istentiszteletében. Ennek viszont feltétele az, hogy itt minden alkalommal változzunk.
Idejön valaki bűnökkel megterhelten, és elmegy innen a bűneitől megszabadulva, bűnbocsánatot nyerve. Eljövünk úgy, hogy Istennek őszintén bevalljuk tanácstalanságunkat és engedjük, hogy Ő tanácsoljon. Felismerjük az igehirdetést hallgatva az Ő tanácsát, és követjük is azt. Idejövünk erőtlenül, és átéljük, hogy Ő erőt ad a megfáradottnak, és az erőtelennek erejét megsokasítja. Elmegyünk innen Jézus békességével, a Szentlélek vigasztalásával, és a templomon kívül is dicsőíti az életünk a mi Istenünket.
Óriási lehetőség ez, mert éppen ebben mutatkozik meg, hogy mennyire igaz, és igaz lehet mindnyájunk életében, ami az előbb említett igehirdetéskor az alapigénk volt a Thesszalonikai levélből. Pál apostol hálát adott Istennek azért, hogy amikor elő-ször Thesszalonikában járt, akkor az emberek úgy fogadták az Istennek Pálék által hirdetett igéjét, mint Isten beszédét, és hogy az valóban Isten beszéde volt, bizonyítja szá-mukra, hogy munkálkodott bennük, akik hittel befogadták. (1Thess 2,13)
Azt mondja akkor nekik az apostol: nézzetek végig magatokon. Mások vagytok-e, mint amikor először találkoztunk? Sokan közületek egészen megváltoztak. Más a gondolkozásuk, a szokásaik, a jellemük, az egész életük. Mit gondoltok, ezt mivel értük el? Ezt Isten igéje munkálta ki bennetek. Akik hittel befogadták az igét, azokban az ige dolgozni kezdett, és Isten új embert formált belőletek.
Nos ez az, amit Isten végez, és ami az Ő csodálatos munkája. Az meg a mi feladatunk, hogy erről tudjunk, és akarjuk is, hogy Isten ezt az Ő munkáját elvégezze bennünk.
Hányan elmondták már azt, hogy idejöttek, még a villamoson is rájuk szakadt a nagy magány, amiben élnek. Irigykedtek másokra, sajnálták magukat, és hazamentek innen úgy, mint akik megértették, hogy nekik is érvényes Jézus ígérete: veletek vagyok minden napon. Jézussal mentek haza, és még testvéreket is találtak itt. Idejöttek csüggedten, és hazamentek reménykedve. Idejöttek félelmekkel, és hazamentek azzal a bizonyossággal, hogy Isten holnap is Isten lesz, és rájuk is gondja van. Idejöttünk úgy, hogy nyomasztottak a gondjaink, és megtanultuk, hogyan kell ezt gyakorolni: minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.
Hányan elmondták már, főleg így egy-egy úrvacsorára készülve, a megelőző napok gyónó beszélgetései során, hogy idejöttek önelégülten vagy öntelten, és hazamentek úgy, mint akik megtudták, hogy bű-nösök. És azt is meg tudták Istennek vallani, hogy miben bűnösök és mire kérnek bocsánatot. Vagy idejött valaki önváddal és bűntudattal, és hazament azzal a bizonyossággal, amire nézve az imént is elhangzott az ige: Isten bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban.
Kimondhatatlanul sokféle változás következhet be az életünkben éppen egy istentiszteleten való részvétel során. Ezeket a változásokat nem tudjuk magunkon végrehajtani, ezeket nem hajthatja végre senki más sem biztatással, sem fenyegetéssel, sem ígérgetéssel — lásd a gyermekeink nevelésében átélt csődjeinket —, ezeket egyedül az újjáteremtő Isten tudja elvégezni mindnyájunkban az Ő igéje és Szentlelke által.
Nekünk ezzel a nagy várakozással illik oda mennünk, ahol igét hallgatunk, minden alkalommal, és nem illik Isten munkáját nehezítenünk. Nem tudjuk azt megakadályozni, de tudjuk késleltetni. Ezzel önmagunk ellen dolgozunk. Akikben viszont ott van az a nyitottság, amiről itt Jakab levelében olvastunk, hogy: szelíden fogadják a beléjük oltott igét, azokban Isten ezt a munkáját hamar elvégzi, és nagy áldássá lesznek az ilyenek mások számára is.
Azt olvastuk Jakab leveléből, hogy ha valakinek az életéből elmarad ez a változás, akkor annak az istentisztelete hiábavaló. Ez elgondolkoztató megállapítás ám! Elmegyek egy istentiszteletre, félre teszek mindent, fel-öltözöm, rászánom a fél napot, elmegy a vasárnap délelőttöm, és hiába volt. Miért? Mert nem voltam hajlandó szelíden befogadni azt az igét, ami ott hangzott. Látszat az egész.
Ugyanebben az igében, a folytatásban azt olvastuk, hogy „aki Isten-tisztelőnek látszik”, mert tényleg annak látszik: itt ül figyelmesen, komoly képpel, úgy tesz, mintha mindezt komolyan venné, mintha valóban Isten előtt állna, készen a neki való engedelmességre, de engedelmességről szó sincs. Semmi nem változik, ugyanúgy távozik, ahogyan jött.
Az istentiszteletek célja nem az, hogy letudjuk vallásos kötelességünket. Nyugodtan mondom, hogy nincsenek vallásos kötelességeink. Jézus szavaiból, az egész Szent-írás tanításából ez derül ki. Nekünk nem lehet, és nem kell mintegy megfizetnünk Istent. Régebben áldozatokkal, ma imádságokkal, vagy egyáltalán a jelenlétünkkel. Ő nem szorul rá semmire, amit adni tudnánk.
Becsapja magát az, aki úgy gondolja, hogy erre való egy istentisztelet. Az arra való, hogy folyamatosan tisztíthasson Isten bennünket, és egyre alkalmasabbakká váljuk arra, hogy aztán a két istentisztelet között arra használhasson, amire használni akar. Így a templomon kívül is istentisztelet legyen az életünk.
Azért is fontos erről beszélni, mert ősi kísértése az embernek, hogy éppen a vallásosság ruhájába öltöztetve átmentse a maga megromlott természetét, hogy az istentiszteleten is megőrizzük a magunk Istentől való függetlenségét. Hogy még itt is mi akarjunk felül maradni, mint akik Őneki adunk valamint, vagy netalán azzal, amit adunk, megpróbáljuk Őt valamire rávenni, rákényszeríteni.
Én adok neked tiszteletet, áldozatokat, utána várom, hogy te is adj. Ez ősi pogány gondolat a vallásokban: adok, hogy adj! Do ut des! Én teljesítem vallásos kötelességeimet, és most te jössz, Uram! Kérünk esőt, jó termést, sok gyereket — régen ezt tekintették áldásnak, szemben a mai torz, pogány gondolkozással, — és engedd, hogy célba jussanak az erőfeszítéseink. Aztán megint elmegyek, megfizetem a magamét, és utána megint várom azt, hogy te is add, amivel tartozol.
Isten nem tartozik nekünk semmivel. Hamis, téves Isten-ismeret, helytelen elképzelés az, amikor valaki ilyeneket gondol. Mi tartozunk Őneki. De Ő nem a tartozásait akarja bevasalni, hanem ajándékokat kínál minden istentiszteleten, minden vele való találkozásban.
Hogy mennyire jellemző az, hogy nem akarunk változni Isten előtt állva az istentiszteleten sem, néhány bibliai példára hadd utaljak. Itt van mindjárt a Biblia legelején: egy istentisztelet után ölte meg Kain a testvérét. Bemutatták az áldozatot, és ezalatt semmit nem változott a benne gyűlő irigység, harag és gyűlölet, hanem utána egy szörnyű tettben csúcsosodott ki. Nem változott meg közben.
A múltkor említett igehirdetésben idéztük Istennek azt a kemény beszédét, amit az Ézsaiás könyve első részében olvashatunk. Ilyeneket mond: bűnt és ünneplést együtt nem tűrök! Ha a bűneitekhez ragaszkodtok, nyugodtan hagyjátok abba az ünneplést. Nincs szükségem az áldozataitokra! Ilyen szívvel, ahogy jöttök, nem kell. Ha megsokasítjátok is az imádságot — mondja — ígérem, hogy nem hallgatom meg. Miért? Mert vér csöpög a kezetekről, és olyan kezekkel imádkoztok. Előbb tisztuljatok, mosódjatok meg. És ha azért jöttök, hogy tisztuljatok, akkor én foglak megtisztítani. De ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek. De így, együtt, hogy az áldozat leple alatt maradjon ugyanolyan a kezem, mint volt… Így nem kell! Hagyjátok abba!
Kemény szavak ezek, érdemes elgondolkoznunk rajtuk, és magunkra alkalmaznunk.
Ugyanerről van itt szó Jeremiás könyvében is. Ez egy rövid igehirdetés, amit most hallottunk. Isten adta Jeremiás próféta szájába. Azt mondta: Állj oda a templom ajtajába, amikor egy nap ünnepre özönlik fel a nép, és mondd el nekik ezt a rövid beszédet. Erre pedig azért volt szükség, mert itt már sejthető volt, hogy Babilon el akarja seperni ezt a kis népet és kis országot, és a próféta hirdette: ha megtértek, Isten elfordítja az ellenséget, mint ahogy sokszor tette azt. De ha továbbra is ezeket a bűnöket követitek el, menthetetlenül jön az ítélet.
Erre mit mondtak még az egyházi élet vezetői is megtérés helyett? Nem kell félnünk, hiszen itt van ez a gyönyörű templom, és a templom az Isten lakhelye. Ez az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma! Jeremiás kicsit gúnyos hangon idézi őket, hogy ezt mondogatjátok. És — kérdezi Isten — ez fog megmenteni titeket? A megtérés mentene meg! Mert ti megszoktátok, hogy eljöttök a templomba, letudjátok a vallásos kötelezettségeket, visszamentek, és ugyanazokat az utálatosságokat cselekszitek, amiket előtte. Így pedig jobb abbahagyni az egészet. Ugyanezeket olvastuk a Jakab levelében is.
Azért fontos ezen elgondolkoznunk, mert valóban páratlan, óriási lehetőség és kimondhatatlan megtiszteltetés számunkra az, hogy a mindenható Isten mint közösséggel, s mint egyénekkel külön-külön is foglalkozik, törődik velünk és az Ő munkájának különös alkalma az istentisztelet, minden olyan alkalom, amikor ige hangzik, és együtt dicsőítjük Őt és figyelünk Őreá. De ezt hiábavalóvá is tehetjük. Ezzel pedig magunkat szegényítjük meg, és az ítéletet véglegesítjük magunk ellen.
Ezért szükséges tudatosítanunk, hogy nem Istennek van szüksége a mi istentiszteleteinkre, hanem nekünk van múlhatatlanul szükségünk Őreá. Nem mi akarunk adni neki, mintha Ő bármi nélkül szűkölködnék, hanem Ő akar ajándékokat adni nekünk. Kimondhatatlan mennyei ajándékokat, amik nélkül szegény marad ez a földi életünk is, és nem lesz örök életünk. Ilyen ajándékokkal vár itt bennünket Isten. Hiszen az az örök élet is, hogy megismerjük Őt, az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. (Jn 17,3)
Mi kell ahhoz, hogy a mieink lehessenek ezek az ajándékok? Mit tehetünk mi annak érdekében, hogy ez a szükséges és lehetséges változás bekövetkezzék, hogy minden istentiszteleten változzon, tisztuljon, tö-kéletesedjék az életünk?
Isten munkája ez mindenképpen. Három egyszerű felszólítást emlitek mégis, amit az ige a mi feladatunkká tesz. Így hangzik:
akarj változni
bízzál Istenben
engedj neki.
Az első és legfontosabb: akarjunk változni. Sajnos viszonylag sok emberrel találkozom, akik nem akarnak változni. Sok ilyen van a hívők között is. Ők már mindent tudnak, sok mindent jobban tudnak, mint bárki más. Ők már elérték. Nem mondják, hogy tökéletesek, de ha becsületesek lennének, ezt kellene kimondaniuk.
Nem tudom, ki tartja magát Pál apostolnál érettebb hívőnek, de Pál azt mondta: én nem mondom, hogy már elértem azt, amit el kell érnem, vagy hogy tökéletes volnék, sőt azt mondom, nem bíbelődöm azzal, ami a hátam mögött van, hanem célegyenest előre igyekszem a Krisztus Jézus jutalmára, amit Ő nekem tartogat és még ezután fog megadni. Eddig is sok mindent kaptam tőle, de szeretnék még fejlődni, tisztulni, alakulni, formálódni, amíg egészen kiábrázolódik bennem a Krisztus.
Ez múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy azután Isten hatalmas munkát végezzen el bennünk minél előbb. És múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy lelkileg fiatalosak maradjunk. Ismerek olyan idős hívőket, kilencvenen felül is, akik hihetetlenül fiatalosak lelkileg, mert még most is inthetők, vezethetők, taníthatók. Még mindig készek naponta megtanulni valamit az igéből, amit lehet, hogy sokszor olvastak már, de most teszi a Szentlélek hangsúlyossá, vagy ismét azzá teszi. Ők pedig készek arra, hogy változzanak, hogy változtassa őket Isten.
Az öntelt embert, aki tele van magával, nem lehet megajándékozni. Nincs hely az életében az ajándéknak. Isten szabadítson meg minket minden ilyesmitől, és erősítse meg bennünk ezt a vágyat, hogy akarok változni. Jöjjünk ide tudatosan minden alkalommal azzal a vággyal és imádsággal: Uram, tudom, hogy még mindig csak félig kész vagyok, köszönöm, hogy még mindig kész vagy formálni engem. Tégy velem most ezen az istentiszteleten is azt, amit akarsz. Én kész vagyok változni.
A másik: bízzunk Istenben, mert e nélkül nem megy a változás. Higgyük el, hogy amit Ő nekünk mond, az igaz. Olvasunk egy jelzős szerkezetet a Bibliában: az igazmondó Isten. Hát ezt elé kell tenni? Kételkedik valaki abban? Feltételezi valaki, hogy Isten hazudik? Na nem, hát az ilyenektől meg szoktunk ijedni. Akkor miért nem fogadom el azt, amit mond? Ez is örök kísértés.
A Lukács evangéliumában olvasunk egy jelenetet, hogy hallgatták az igehirdetést az emberek, és egy részük igazat adott az Istennek és megbánta bűneit. Más részük az Isten beszédét megvetette ő magára nézve. A többire, a hitványakra igaz lehet, de rám nem. Ezeken nem lehet segíteni. Bízzunk Istenben, hogy igazat mond, és azt mondja nekünk, és azt kínálja, amire szükségünk van. Ne vitatkozzunk, és ne ellenkezzünk Isten igéjével, mert magunk ellen fordulunk ebben az esetben.
Így olvastuk Jakab levelében: szelíden, ellenállás nélkül fogadjátok be a belétek oltott igét.
A harmadik: engedjünk a megértett igének. Ha egyszer valamit bibliaolvasás közben, egy igemagyarázat hallgatása közben, egy hívő testvérrel való beszélgetés során úgy ismerek fel, hogy ez most rám illik, itt nekem most lépnem kell… akkor lépjek. Isten azt akarja, hogy mozgásban maradjon a hívő életünk. Egyre előbbre jussunk, gyarapodjunk, növekedjünk, és hogy a neki való engedelmességben növekedjünk.
Csak két példát mondok, ami gyakran előfordul:
Valaki hallgatja az igehirdetést, amelyikben valamilyen formában mindig szó van Isten bűnbocsátó szeretetéről, és továbbra is engesztelhetetlen marad. Nem tud, és nem akar megbocsátani valakinek. Vagy nem hajlandó bocsánatot kérni valakitől. Halljuk az Isten bűnbocsátó szeretetéről szóló igét, de én engesztelhetetlen maradok.
Vagy vannak többen, akik vigasztalhatatlanok, és ezt erénynek tekintik. Engedjük, hogy Isten Szentlelke megvigasztaljon! Higgyük el, hogy megvan az Ő célja azzal, hogy visszavett valamit tőlünk, vagy valakit mellőlünk, akit egy időre reánk bízott. Nem a miénk volt. A sajátját vette vissza. Megengedte, hogy élvezzük egy ideig, és most jónak látta visszavenni. Akkor adjuk vissza neki. Szív szerint is. Engedjünk Istennek.
Akarj változni, és akkor fiatal maradsz mindvégig. Bízzál Istenben, mert egyedül Ő tudja, mire van szükségünk, és csak Ő tudja azt megadni. És engedjünk a megértett igének azonnal, halogatás nélkül.
Még két szempontot hadd említsek meg, ami indokolttá teszi, hogy éppen erről legyen szó ma.
Ma van az egyházi esztendő utolsó vasárnapja. A naptári év mellett kialakult egy úgynevezett egyházi év, vagy liturgikus év is, amelyik ádvent első vasárnapjával kezdődik. Tavaly ádvent első vasárnapjától má-ig tart ez az év. Egyikünk sem tudná megmondani, hány bibliai igét olvastunk ez alatt az esztendő alatt, és hány igehirdetést hallottunk itt vagy másutt. Hova lettek ezek az igék? Elvégezhette-e mindegyik ige a maga munkáját szépen, egymásra épülve az életünkben? Most nem arról van szó, hogy emlékezünk-e mindenre, amit olvastunk, hanem arra, hogy az a készség jellemzett-e minket, hogy amit Isten most akar elvégezni bennem, boldogan, és hálásan engedem, sőt kérem, hogy végezze el. Ennek aztán látható következményei is vannak.
Mit mondanának a hozzánk legközelebb állók, ha megkérdeznénk tőlük: szerinted mit változtam tavaly december óta? Nem mindig mondják meg, sokszor észre sem veszik a valós változásokat sem. De aki megvizsgálja magát, Isten Lelke rávezeti: változtam vagy ugyanolyan vagyok? Akkor hiábavaló volt az istentiszteletünk. Vagy pedig, aki változott, az boldogan vallja, hogy úgy igaz ma is Budapesten, ahogy akkor Thesszalonikában volt, meg mindenütt, hogy munkálkodik bennetek, akik hisztek. Isten azt akarja, hogy változzunk.
A másik szempont az, hogy ma a megterített úrasztalát üljük és álljuk itt körül. Az úrvacsorai közösségre különösen is érvényes a figyelmeztetés. Ne úgy menjünk el utána, mint ahogy odajöttünk. Ezt a mondatot különösen szeretném a testvérek szívére helyezni, amit Isten olyan szomorúan mond itt az Ő népének: eljöttök az én házamba, elvégzitek a szokásos cselekményeket, „azt mondjátok: megszabadultunk, de azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el.”
Eljövünk, úrvacsorázunk, utána hálát adunk a bűnbocsánatért, és talán eszünkbe sem jut, hogy most akkor mit nem akarok folytatni? Mire akarok itt most pontot tenni? Mit akarok itt letenni? Így is lesznek visszatérő bűneink, azok ne ejtsenek kétségbe, Isten a szívünket nézi. De a szívünkben ott van-e ez: változni akarok, bízom benne és feltétel nélkül engedelmeskedni akarok neki.
Ha csak ezt a listát komolyan vesszük, amiről itt szó volt, már van mit megvallanunk és elhagynunk. Azt olvastuk: ne nyomjátok el a kicsit, az özvegyet, az árvát, vagyis ne éljen vissza senki a maga helyzetével, erőfölényével, pozíciójával. Ne arra használjuk ezt, hogy még inkább lenyomjuk a kicsit, hanem hogy felkaroljuk és emeljük. Sokféle formája van annak, amit itt felsorol az ige: loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, idegen isteneket imádtok. Engedjük, hogy Isten Szentlelke beindítsa most a gondolatainkat, és rámutasson arra, hogy ezen a téren, konkrétan ebben csakugyan vétkeztem, és nem akarom folytatni.
Egyszer egy ifjúsági órán azt kérték tőlem a fiatalok, hogy röviden, néhány szóba sűrítve mondjam el, hogyan vehetünk részt helyesen egy istentiszteleten. Isten Lelke ezt a három szót juttatta ott az eszembe: Ahhoz, hogy helyesen vegyünk részt, kell egészséges passzivitás, egészséges aktivitás, és tapasztalni fogjuk, hogy radioaktívvá lett az életünk. Egészséges passzivitás: szelíden fogadjátok a belétek oltott igét. Ne ott legyek aktív, hogy ellenállok, utána legyek aktív, hogy amit megértettem, azt cselekedjem, engedelmeskedjem — az igének, ne csak hallgatói legyetek, hanem megtartói. És akkor csodálkozni fognak körülöttem, meg én magam is, hogy megváltozott az életem, sugárzó emberré váltam. A befogadott ige mint szeretet, szelídség, megbocsátás, türelem stb. árad belőlem, és ez nem az én teljesítményem. Annak az Istennek a csodája, aki kezébe vett és igéje által munkálkodik bennünk.
Adja Isten, hogy így változzék, formá-lódjék mindannyiunk élete!

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük, hogy ilyen türelemmel foglalkozol velünk. Egyedül te tudod, hogy milyen sok igédet elengedtük a fülünk mellett. Vagy ami még szörnyűbb, az is előfordult, hogy tudva tudtuk, mi a te akaratod, és tettük az ellenkezőjét. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!
Köszönjük, hogy ma még újra hallhattuk, mi a te szent szándékod velünk. Köszönjük, hogy csodálatos belső átalakuláson, újjáteremtésen akarsz átvinni mindnyájunkat. Megvalljuk, hogy a mi bűnünk az, ha ebből vajmi kevés látszik.
Szeretnénk azt is komolyan venni, amit most mondtál. Szeretnénk ezentúl mindig így kinyitni a Bibliánkat, és részt venni hálásan, örömmel minden olyan alkalmon, ahol a te igéd hirdetését hallgathatjuk, hogy annak ne csak olvasói és hallgatói legyünk, hanem cselekvői és megtartói.
Köszönjük, hogy nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át. Köszönjük, hogy ezért jöhetünk bizalommal hozzád a bűneinkkel is. Nem kell azokat elfednünk, hanem éppen, hogy felfedhetjük előtted. Köszönjük, hogy teelőled is tehozzád menekülhetünk, és bizonyosak lehetünk abban, hogy aki megvallja bűneit, te hű és igaz vagy és megbocsátod, és megtisztítasz minden hamisságtól.
Magasztalunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy a te véred megtisztít minket minden bűntől. Segíts, hogy ezt átéljük és higgyük komolyan most is.
Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most tereád. Eléd hozzuk betegeinket. Könyörgünk kiváltképpen egy asszonytestvérünkért, aki élet és halál mezsgyéjén van. Köszönjük, hogy ő is tudja, mi is hisszük, hogy tehozzád mehet haza. Tedd könnyűvé a határ átlépését neki.
Könyörgünk egy családért, amelyik különösen is nagy veszteséget élt át most. Légy a gyászukban vigasztalójuk. Hadd tudjanak a könnyeiken keresztül is tereád nézni, aki életnek és halálnak, élőknek és holtaknak Ura vagy.
Kérünk, segíts megszentelnünk a mai napot a te akaratod szerint. Beszélj velünk még tovább is ezeken a drága igéken keresztül. Segíts minket, hogy a most következő hetünket különösen is jellemezze az, hogy a te igédnek cselekvői, megtartói leszünk.
Ámen.