MIT HOZOTT JÉZUS?

2002. augusztus 15, csütörtök

Alapige

Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett; amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkozott: „Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyul a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai így feleltek: „Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?” Jézus erre körülnézett, hogy láthassa azt az asszonyt, aki ezt tette. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”

Imádkozzunk!

Ámen.

Ma ennek az asszonynak az alakját vizsgáljuk meg, és mindazt, amit róla itt az evangélium leír. Mondtuk, hogy Jairus és Jairus leányának a történetébe betét ez a történet. Egy közjáték, ami Jairus számára váratlanul történt ott az utcán. Kezdjük az elején.
Élte világát ez az asszony, és egyszer csak jelentkezett a baj. Elkezdett vérezni és nem állt el a vérzés. Ez nemcsak kellemetlen volt, nemcsak fizikailag gyengíthette, hanem mondom már: kizárta őt minden közösségből. Ugyanúgy kiközösítették az ilyeneket, mint a leprásokat. Hozzá sem érhetett egészségesekhez, ha tudták róla, hogy ez a baja. A családból is ki kellett mennie, ha tudták. Templomba sem mehetett. Nem vehetett részt semmiféle közösségi alkalmon.
Aztán az egyik szomszédasszony is, a másik is, ajánlott orvost. Az enyém jobb, amarról azt hallottuk, hogy ez meg ennek a specialistája, és megy orvostól-orvosig. Sok orvostól sokat szenvedett. És ott mennyibe kerül, ha foglalkoznak velem? Ennyibe. Az sok, de mégis megfizeti. Mindent megfizet az ember az egészségéért, addig, amíg van miből fizetni. Aztán eljutott oda, hogy mindenét elköltötte. Még ha újabb szomszédasszony újabb csodadoktort ajánlana, akkor sem lehet most már továbbmenni. Tehát: reménytelen a helyzet.
Elúszott a vagyon, elúszott a reménység is. Tizenkét év óta kísérletezik és kísérleteznek vele, és nemhogy jobban lett volna, hanem sokkal rosszabbul lett. — ezt olvastuk itt.
És mindezt titkolni is kellett, amennyire lehetett, és akik előtt még lehetett. Ezért furakodik Jézus közelébe titokban, ezért próbálja megérinteni a ruháját hátulról, ezért akar eltűnni utána. Lehetőleg ez ne derüljön ki, mert nagy baj lehet belőle, ha kiderül, hogy ő közösségbe ment, ott a tolongás közt másokhoz is hozzáért akaratlanul, és hozzáért egy férfi ruhájához, egy rabbi ruhájához — ez már önmagában elitélendő volt.
Aztán egyszer csak hallott Jézusról. Állítólag Ő a Messiás, az Isten Fia. Isteni teljhatalommal munkálkodik. Hallott a gyógyításairól. Vakon születettnek megadta a látását. Leprásokat gyógyított meg. Erre eddig még senki nem volt képes. Hátha őt is meg tudná gyógyítani. De hogyan lehet vele találkozni?
Nos, innen érthető ez az erőszakosság, ahogy itt odafurakodik Jézus közelébe, ahogy hátulról legalább a ruháját meg akarja érinteni. Majd részletesen is kibontjuk ennek a menetrendjét, de már most szeretném felhívni a figyelmet: mindig ez a sorrend. Hall valami jó hírt Jézusról, görögül úgy mondják: evangélium, hallja az evangéliumot. Ez bizalmat ébreszt a szívében Jézus iránt. Nagyon nyomasztja már a maga helyzete, és látja, hogy nem tud rajta segíteni senki, és eljut oda: csak Jézus az, aki segíthet. És ha Ő segít, akkor van megoldás, ha nem, akkor nincs. Ezért személyes kapcsolatba akar kerülni ezzel a Jézussal, még ha így titokban és hátulról is.
Annak, hogy a ruháját akarta érinteni, az a magyarázata, hogy a Mózes könyveiből talán emlékszünk arra a leírásra (bár az ilyen fejezeteket szokták átugorni még a Biblia olvasok is), amikor a papi öltözetekről van szó, és ott arról van szó, hogy a papok ruhájának az aljára kis bojtokat varnak, és ezt a rabbik is átvették. A rabbik ruhájának az alján is kis bojtok voltak körben, amik a szövetségre emlékeztettek. Arra, hogy mi az Isten szövetséges népe vagyunk. Mi számíthatunk az élő Istenre, és Isten ígéretei érvényesek ránk.
Tehát, amikor ő hittel a bojtokat megérinti Jézus ruháján, akkor ő az igébe kapaszkodik bele. Isten ígéreteibe. Ahhoz ragaszkodik, hogy ő is a szövetséges nép tagja. Tudniillik az ilyeneket már nem tekintették annak, mert tisztátalan volt. A Zákeus-féléket sem tekintették annak. Azért mondja Jézus, hogy ő is Ábrahám fia. Ezzel ott megbotránkoztatott mindenkit, fel is háborodtak, akik hallották ott Jerikóban, Zákeus esetében.
Nos, ez az asszony nem valami mágikus hiedelemmel akarja megérinteni a csodarabbi ruháját, hanem ő az Isten igéjét veszi komolyan ezzel, hogy a szövetség hivatkozik. Az Isten ígéretei rá is érvényesek. Talán nem taszította ki őt az Isten. Az emberek kitaszítják is tisztátalansága miatt, amiről ráadásul nem is tehet, Isten talán nem taszította ki. És ha az ígéret rá is érvényes, akkor az Isten Fia fog rajta segíteni. Ez a hit volt ott az ő magatartása és mozdulata mögött, és ez a hit volt az, amire Jézus válasza az volt: erő áradt ki belőle.
Majd szombaton tanulmányozzuk a hitnek a természetrajzát, és ott látni fogjuk, hogy a hit tényleg olyan, mint egy kinyújtott kéz: tőled várom a segítséget. Rászorulok a segítségre, nem másfelé mászkálok, Uram, egyedül tőled várom. Itt van az üres kezem. És az üres kezeket Jézus mindig megrakja ajándékkal. Aki hittel közeledik hozzá, annak Ő ad.
Ezért volt az egészen más, minthogy ha Jézust innen-onnan lökdösték, vagy hogy ha valaki így célzottan, tudatosan, hittel fogta meg az Ő ruháját. A tanítványok azt hitték ez az asszony is csak a lökdösök közül való, Jézus tudta, hogy ez hittel jött, és ezért erő áradt ki belőle.
És itt van a közjátékban a közjáték, amiről tegnap is szóltunk, és most arra gondoltam, nem részletezem már, hogy ki mit vesz észre. Jézus azonnal észrevette, hogy ott lelki erők áradnak, és csoda történt, Isten avatkozott be. A többiek meg azt hiszik, hogy a sokaság tolong.
A mögött, hogy ez az asszony úgy nyújtotta ki a kezét Jézus felé, hogy ha csak a ruhájának a szegélyét megfoghatom, meggyógyulok, ez mutatta, hogy neki nem akármilyen hite volt. Ez komoly nagy hit volt.
Olyan nagy hit, mint a kapernaumi századosé, aki azt mondta Jézusnak: Uram, nem szükséges fáradnod, hogy eljöjjél hozzám. Te ugyanúgy parancsolsz a betegségnek, meg mindennek, mint ahogy én parancsolok a beosztottaimnak. Azt mondom: odamész és odamegy. Idejössz, idejön. Te azt mondod a betegségnek: távozz, akkor távozik. Csak egy szót szólj, és otthon meggyógyul az én szolgám. Jézus erre mondja azt, körültekintvén a sokaságon, amelyik körülvette: látjátok ezt a pogányt? Izráelben nem találtam ilyen hitet.
Mert a hit mindig azt jelenti: komolyan veszem, hogy Jézus az, aki. Komolyan veszem, amit Ő mondott, az igaz. Ebben az esetben is, és énrám is. Ezt jelenti hinni.
Ez az asszony ilyen hittel közeledett Jézushoz. Kiderül a leírásból, hogy ő pontosan tudta ki volt az, aki megérintette, de nem maradhatott titokban a dolog. Hanem: erre a kérdésre válaszolni kellett: ki érintett meg engem? És akkor az asszony, mivel tudta mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte és elmondta neki a teljes igazságot. És ezután hangzik el Jézusnak a feloldozó szava: „Leányom, a hited megtartott téged, menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”
Ma erről szeretnék tulajdonképpen beszélni. Mert addig nincs gyógyulás, amíg el nem mondjuk Jézusnak a teljes igazságot. Amíg az ember magyaráz, mesemese meskete, megmagyarázza a bizonyítványát, vádolja a környezetét, mellébeszél, vagy nem beszél, addig nincs feloldozás. El kell jönnie annak a pillanatnak mindannyiunk életében, amikor kitálalunk. Amikor kiöntjük a szívünket, a benne levő mocskot is annak a Jézusnak, aki egyedül tud megtisztítani minket minden tisztátalanságtól. Ezt az ember általában félve és remegve teszi, különösen, ha valakivel együtt, egy gyóntatóval együtt viszi a bűneit az Úr Jézus elé, mert mindnyájan szégyelljük, a disznóságainkat, de nincs szabadulás és gyógyulás addig, amíg Őelőtte leborulva el nem mondjuk a teljes igazságot. Akkor viszont elhangzik: Leányom, vagyis befogadja a családba Jézus azt, aki így elmondta neki a teljes igazságot, Isten gyermekévé lesz, békességet hirdet neki: eredj el békességgel, helyreállt az Istennel való kapcsolata az ilyen embernek (láttuk, hogy csak Istennel kapcsolatban, közösségben van békességünk), és elhangzik ez a szó, amit itt így fordít a Biblia: megtartott téged (az üdvösséget is ezzel a szóval fejezi ki az Újszövetség), és bajodtól megszabadulva légy egészséges.
Ezt szeretném ma, remélem hosszas magyarázat nélkül, a testvérek szívére helyezni: ne vonakodjunk Jézusnak elmondani a teljes igazságot. Nemcsak egy részét, hanem a teljeset. Legyünk végre őszinték legalább magunkhoz, aztán majd könnyebb lesz Őhozzá is, meg egymáshoz is.
Itt egy csomó vérző élet van együtt. Mindenkinek vérzik valahol az élete. Van, aki már látja, van, aki még nem — az a nagyobb baj. Vérzik a házassága, vagy a gyerekei élnek össze-vissza életet, és amiatt szenved. Vérzik az egészségénél. Sokaknak egészen súlyosan. Vérzik ott, hogy olyan félelmek és különös tűnetek kísérik az életünket, amiket szégyellünk elmondani másoknak is. Próbálunk együtt élni velük, pedig nem kellene. Meg lehet szabadulni, mert van Szabadító.
Csak amíg az ember magához sem őszinte, meg Istenhez sem őszinte, addig nem lehet rajta segíteni. Amíg nem fáj a bűn, amíg nem akar szabadulni, mint ez az asszony is, meg ahogy Jaírus is ott dörömbölt Jézusnál, hogy gyere, gyere, mert te tud segíteni és tőled várjuk, addig valóban nem lehet segíteni. És vérzik sok ember élete ott, hogy teljesen össze-vissza van az önértékelésével, hányódik a végletek között. Maga sem tudja már, hogy kicsoda ő. Sokan szenvednek a magányosságuk miatt, sokaknak egzisztenciálisan zűrzavaros és emberileg kilátástalan, reménytelen az életük, a jövőjük. Nagyon sok ember, talán közülünk is, eljut oda, ahova ez az asszony, hogy ment orvostól-orvosig. Ráköltötte a vagyonát és még sokkal rosszabbul lett, ami azt jelenti, hogy semmi remény nincs arra, hogy másként folytatódhat az élete.
Őbenne az volt a nagyszerű, és ez legyen ma példa számunkra egyebek közt, hogy mégsem mondott le arról, hogy lehet ezen változtatni. Reménytelen, de ha Jézus feltűnik, ha igaz az, amit róla hallottam, akkor, ha csak a ruhája szélét megérintem is, valaminek történnie kell. Nem tudom, hogy minek, de ha igaz, amit Jézusról mondtak, Ő tud segíteni. És vállalja ezt a nagy kockázatot, amiért ott helyben megkövezhették volna, ha kiderül róla, hogy közösségbe ment, emberekhez ért stb. Vállal mindent. Ez az egyetlen és utolsó lehetőség, ha Jézus segít.
Azután: azt is meg kellene gondolnunk, hogy milyen sokszor miattunk véreznek mások. A mi éles nyelvünk miatt. Olyan sebeket ejtünk embereken, emberi kapcsolatokon, amit utána nem is tudunk begyógyítani. Odamondtunk valamit, vagy elfecsegtük róla másoknak, és ezzel akkora sebet ütöttünk, hogy ha szeretnénk is bekötözni, nem tudjuk. Vagy miattunk véreznek emberi kapcsolatok.
Miattunk vérzik a házasságunk. Be kellene ezt egyszer vallani. Vagy a keménységünk miatt vérzik másoknak az élete, vagy a gyengeségünk miatt, hogy nem állunk a helyünkön. Nem merjük kedvesen, de magyarul határozottan megmondani azoknak, akiknek nekünk kellene megmondani valamit, hogy most ez a helyzet. Nem számíthatnak ránk azok, akik pedig ránk támaszkodhatnának joggal, és ránk kellene számitaniok, mint ahogy tegnap délután is itt elhangzott. Például a házasságban. Nem tudatosodik sokakban az, hogy a hozzám legközelebb álló ember, az a párom, ha van. És így sorolhatnánk tovább.
Folyik a vér, a szó lelki értelmében bennünk is, meg miattunk is, és közben tétovázunk, és várjuk: majd valami lesz.
Ez az asszony nem azt várta, hogy majd valami lesz. Azt várta, hogy Jézus cselekedjék. Odament hozzá akkora hittel, amekkora neki volt, és tőle várta a szabadítást.
Jaírus is leborult, ugyanúgy, mint ez az asszony leborult ott a nyilvánosság előtt, és elkezdett esedezve könyörögni (ezt olvastuk itt): a kislányom halálán van, gyere, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és életben maradjon.
Nagy a baj, és nem törődtek bele abba, hogy még nagyobb legyen, vagy konzerválódjék a baj. Így nem lehet élni. És úgy sem lehet élni tovább sok házasságban, ahogy az pillanatnyilag van. Ezen lehet változtatni. Lehetséges, hogy mindenki boldog legyen, békesség legyen, biztonságban érezze magát, és újra lelkileg is bőség legyen. De ehhez: egyszer le kell borulni Jézus előtt, és elmondani neki mindent igazán, vagy ahogy itt olvastuk: elmondani a teljes igazságot.
Lehet kapni az iratterjesztésben is egy kis piros könyvecskét, amelyik képekben ábrázolja azt, hogy mit próbálunk tenni a bűneinkkel. Van erről a kicsi könyvecskéről egy nagyított változat, hadd mutassam meg ezeket a képeket.
Ez a kis ember akármelyikünk lehetne. Az a nagy batyu meg, amit cipel, az a bűne. És nagy dolog, ha valaki már görnyed a bűne alatt, ha elkezd fájni. Ez az első lépés afelé, hogy meg is szabadulhat tőle. De hogyan lehet megszabadulni? Egy csomó kísérletet teszünk arra, hogy valami legyen, aztán nem lesz semmi. Átéljük azt, hogy a bűn mindig elválaszt bennünket a többiektől. Titkolni kell, takarni kell, mint ezt az asszonyt. Izolálta. Ő kilépett ebből, és ez már a gyógyulás felé vezette. Ezt mindenki átéli, hogy a bűn elválaszt a többiektől.
Akkor munkához látunk, és elkezdjük a feketét lemeszelni. Hol egy vödör mész, meg egy pemzli, aztán mondjuk azt, hogy ez nem is olyan fekete. Megmagyarázzuk a bizonyítványunkat. Ettől azonban még megmarad, és a súlya ugyanakkora marad, és ugyanúgy kell cipelni. Ő meg megpróbálja elrejteni, mert ugyebár bűn az, ami kiderül — ahogy ezt nagy bölcsen mondta nekem valaki egyszer. És amíg nem derül ki, addig olyan, mintha nem lenne. Csakhogy lelkiismerete van az embernek és hála Istennek az jó esetben még jelez. El lehet altatni hosszú ideig, de ha egyszer felriad álmából, abból az lehet, ami Júdásnál is volt. Ez nem megoldás, az a bűn megvan, az ott van a fal mögött, de bármelyik pillanatban leomolhat a fal, vagy éppen rábukkan valaki, és ez ugyanúgy nyomasztja az embert.
Ez meg dekorál. Teleragasztja matricákkal ezt a bűnt. Igaz ugyan, hogy hazavittem a munkahelyemről, de a gyerekeimért tettem. Akkor az már nem bűn.
Vagy nem olyan sok géppapírt loptam — jaj, ne, ezt a szót nem is szabad kiejteni. Ez nem lopás. Örömöt szereztem nekik. De a matricák mögött ugyanaz van, és előbb-utóbb az kiderül.
Sajnos olyan időket élünk, amikor még ünnepeltetheti is magát az, aki vétkezett. Feláll a saját bűne tetejére, és ő lesz a hős, mert ő többet tud lopni, mint a többi, és gátlástalanul töri meg a házasságát és másokét, mint mások.
Ez meg próbálja megosztani a felelősséget. Ha vannak cimborák, bűntársak, akkor mi van? Akkor kisebb lesz, amin ülnek? Ugyanakkora. És ő is tudja, mindenki tudja, hogy ő követte el. Semmit nem old meg. Olyan szánalmas, bárgyú kísérleteink vannak arra, hogy könnyítsünk magunkon.
Ő már szeretne szabadulni, de nem kell senkinek. Szeretné átadni valahogy, valamilyen ideológiával, de azt mondja mindenki: kösz, nekünk is van bőven, nem kérünk belőle.
Ez meg bűnbakot keres. Megpróbálja átgurítani a másiknak a hátára, de attól az ugyanakkora marad, és erről is mindenki tudja, leginkább ő maga, hogy az az ő bűne.
Ez meg szegény mutogat, hogy más is ugyanígy csinálja. És ettől kisebb lesz az, ami őt nyomasztja? Ő is, mindenki így él. Mindenki paráználkodik a házassága előtt is, a házasságában is. Először is sose igaz, mert nem mindenki. Másodszor meg nem ad megoldást.
A Biblia azt mondja, hogy egyetlen hely van, ahova oda akaszthatjuk és onnan nem dobja vissza ránk senki. Ez pedig Jézus Krisztus keresztje. Ez a kép egy bibliai igének a szemléltetése. A Kolossé 2,14-ben azt olvassuk: Jézus Krisztus odaszögezte a keresztfára a minket vádoló adóslevelet. Kifizette a mi adósságunkat, nem tartozunk sem Istennek, sem embernek, ha leborulunk előtte, és mindent igazán elmondunk neki. Ő átveszi. Ő a mi bűneinket vitte fel testében a keresztfára — hogy egy másik igét idézzek.
Ez ennek a lelki megoldása. De meg kell oldani itt a földön is. Oda lehet vinni, de már úgy, hogy magam előtt gurítom, mert bevallom, beismerem. Valakihez, akivel együtt megvallhatjuk Istennek. Az a másik egy gyóntató, egy lelkigondozó, egy lelki testvér. Nem neki vallom meg, mert ő mit kezdjen vele? De kell segítség. Vele együtt megvallom Istennek, és Ő majd hirdeti nekem Isten bocsánatát. Nem Ő bocsátja meg, mert nincs ember, aki megbocsáthatná az Isten ellen elkövetett bűneinket. Azt csak Isten bocsáthatja meg. De ő hirdetheti, hogy megvan írva: ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól (1Jn 1,9).
De nem így, hogy a cikis részét elrejtem a hátam mögé. A nagyját elmondom, de a legkellemetlenebbeket nem. Ezért nagyon fontos ebben az igében: ő pedig elmondta neki a teljes igazságot. Semmit nem rejtek el.
És ha ez megtörtént, ha odaakasztottam a keresztre, és hiszem, hogy Jézus áldozatáért bocsánatot kaptam, és rendezem az emberekkel is, akkor bizonyos lehetek abban, hogy Isten az ilyen bűnöket a tenger fenekére veti. Ez is benne van a Bibliában. Csobban a tengerben, és leül a fenekére. Valaki azt mondta, hogy ki lehetne írni a partra: horgászni tilos. Nem kell a régi bűneinkben vájkálni újra és újra. Az eltöröltetett, megbocsáttatott. Eltöröltem álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt, bűneidet. Térj énhozzám, mert megváltottalak. — Ezt mondja az Isten.
Ez az egyetlen megoldása a mi vérző életünknek: leborulni Jézus előtt és elmondani neki a teljes igazságot.
Itt szeretnék visszatérni még egyszer arra, hogy milyen szemléletesen példázza a vérfolyásos asszony gyógyulásának a története, a mi lelki meggyógyulásunknak a nagy lehetőségét is. Ugyanazok a lépések követik egymást, és ennek kapcsán jó lenne, ha az alapjait megértenénk ma. Annak, hogy mit hozott nekünk Jézus a túlsó partról. Miért lett az Isten emberré. Miért kellett neki a keresztfára elmennie. Miért fordul elő olyan sűrűn az evangéliumokban az: kellett. Miért kellett mindez?
Mik ezek a lépések? Az, hogy az asszonyt nyomasztotta a betegsége, s látta, hogy emberileg nincs segítség. Az, hogy hallott Jézusról, hogy Ő isteni erővel tud gyógyítani és csodákat tenni. Ez hitet ébresztett a szívében és kereste a Jézussal való találkozást. Odament hozzá mindent akadályt legyőzve, és a hitének a kezét kinyújtva megérintette a ruháját. Jézusból gyógyító erő áradt ki. Meggyógyult az élete, de utána le kellett borulnia még előtte, és elmondani neki a teljes igazságot. Ezután tette őt bizonyossá Jézus arról, hogy bocsánatot és gyógyulást kapott, amikor leányomnak szólította, és békességgel bocsátotta el.
Ez a dolognak a menete nálunk is. Ha már valakit nyomasztanak a bűnei s látja, hogy nincs megoldás, és nem kísérletezik ilyen ostobaságokkal, hogy matricákat szerzek be, vödör mésszel vonulok fel, meg megpróbálom szőnyeg alá söpörni — nem old meg semmit. Ha már nyomasztja, és látja, hogy nincs megoldás, de nem törődik bele, hogy így maradjon az élete, és hallott már Jézusról, hogy Ő tud segíteni, akkor keresi a vele való kapcsolatot, és elmond neki mindent igazán. Elmondja neki a teljes igazságot. Ezt nevezik bűnvallásnak. Ezek után bizonyos lehet abban, hogy bocsánatot kapott, mert ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz és megbocsátja azokat, és megkapja azt a bizonyosságot is, hogy Isten őt elfogadta. Belülről bizonyossá tesz minket.
Amikor bocsánatot kap, akkor tulajdonképpen Jézust magát hívja be az életébe. Ezt ki is kell mondani. Úr Jézus behívlak téged az életembe, és mostantól te legyél az Úr. Aztán elkezdődik egy egészen új élet, mint ahogy ennek az asszonynak totál új élete kezdődött el. Teljesen új lehetőségekkel. Egészséges volt, mehetett közösségbe, férjhez mehetett, gyerekei lehettek, munkát kaphatott. Minden megváltozott. Egyszerre egy csomó új lehetőség, amit elveszített. A megtérés után egy csomó új lehetőséget kapunk vissza, amit a bűnesetben elveszítettünk mindnyájan, és új élete van az embernek. Annyira új, hogy nem is ő éli tovább a régi életét jobbított kiadásban, hanem Jézus kezdi élni az ilyenben a saját életét. Csak ezért mehet be a mennyek országába is. A mennyek országába bűnös ember nem mehet be. Ami testtől született test az, és nem mehet be a mennyek országába — mondja Jézus. A mennyek országába csak Jézus mehet be, és azok, akikben Jézus él a hit által. Ezt Isten pontosan megállapítja.
Egyszer konfirmandusoknak próbáltam ezt magyarázni és láttam az arcukon, hogy nem sikerült világossá tennem. Akkor egy fiúcska azt mondta. Nem arról van itt szó, Kálmán bácsi, hogy az Úr Jézus odaáll, és azt mondja: takarj, és akik Őbenne hisznek, azok felsorakoznak utána. És akkor Isten azt mondja: ez az oszlop mehet, már, mint a mennyországban. Mondtam, hogy ezt akartam elmondani, csak nem tudtam ilyen értelmesen.
Pontosan erről van szó, hogy a sor elején csak Jézust látja, és akik valóban takarnak, tehát nem lóg ki a fél felük, hogy azért én sok jót is tettem, Atyám, és ezekre is légy tekintettel, meg az én uramra is, aki kilóg a sorból, annak ki kell állni, az nem mehet be. Aki azt mondja, hogy egyedül a Jézus érdemében bizakodva mertem ide állni, azok viszont mehetnek Őreá való tekintettel, mert Őbenne lát minket. Minket keres, de Őt látja, mert én a Krisztusban vagyok, ha hiszek Őbenne.
Miért kellett mindennek bekövetkeznie, s egyáltalán miért van szükség Jézus Krisztus személyére. Miért nem elég, hogy valaki hisz Istenben? Miért van olyan sok mondat a Bibliában, amelyik így hangzik: az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust? Miért kell ezt hozzátenni?
A legtöbben nyilván tudják, de hadd mondjam el azért most ennek a történetnek a fényében, hogy egészen világos legyen. Annak a lázadásnak, amiről legelső nap volt szó, amit az ember Isten ellen elkövetett, a következménye az volt, hogy elszakadt Istentől, elszakadt az élettől. Következménye az Isten nélküli lét, ami a halál, mégpedig az örök halál. Ezt nevezi a Biblia kárhozatnak. Az Isten nélküli értelmetlen, reménytelen lét, amiben szenved az ember, hogy Isten nélkül maradt, és nem tud visszatalálni hozzá. Erre mondja az ige, hogy a bűn zsoldja halál. Az Istentől való elszakadás következménye a halál, az örök halál. De a bűneink következménye is a halál, mert Isten azt mondja: hazugok nem örökölhetik az Isten országát. Paráznák nem örökölhetik az Isten országát. Nem tudom, hogy van közöttünk valaki, aki azt állítaná, hogy ő soha nem hazudott. Vagy ő soha gondolatban sem paráználkodott. Akkor emiatt is a mi ítéletünk az örök halál, a kárhozat. Mivel Isten igazságos, Ő a bűnt megbünteti. Ezért a mi sorsunk Isten igazsága alapján az örök halál, a kárhozat.
Viszont megvan írva, hogy Isten nagyon szereti a bűnöst és nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy éljen. Most akkor mi legyen? Az Ő igazsága szerint el kell pusztulnunk, az Ő szeretete azt akarja, hogy éljünk. És Isten nem adja fel egyiket sem. Ő nem lesz igazságtalan. Az ítéletet végre kell hajtani. Csak úgy lehet a bűnöst megmenteni, ha az ítéletet valaki máson hajthatja végre, de annak a másnak embernek kell lennie, mert az ember bűnéért csak ember bűnhődhet.
Erre vállalkozott Jézus. Ezért lett az Ige testté, az Isten emberré. Ezért igaz az, hogy Ő a mi bűneinket vitte fel testében a fára. Mert Jézus soha nem hazudott, nem paráználkodott, nem lopott, nem szidta az Istent, nem tett senki ellen rosszat. Én sokat hazudtam, loptam is, gondolatban paráználkodtam, szidtam az Istent, káromkodtam mocskosul a megtérésem előtt, és Isten úgy döntött, hogy ezekért nem Cseri Kálmánnak kell meghalnia, mert ezeknek az igazságos büntetése az örök halál. Mert átvállalta ezt az én büntetésemet Jézus, meg mindannyiunkét. Ő szenvedte el az igazságos büntetést a kereszten.
Isten az én ítéletemet egyszer már végrehajtott egyszer nagypénteken, s még egyszer nem hajtja végre rajtam, ha én ezt hiszem. Ha nem hiszem, akkor az azt jelenti, hogy ragaszkodom hozzá, hogy én akarok bűnhődni a bűneimért. Ez a kárhozat.
Mindenkinek kínálja ezt a lehetőséget Isten. Hinni azt jelenti, hogy amit az asszony csinált itt, azt mi is tesszük: nyújtom a kezemet. Kérem szépen a nekem szükséges adagot. És aki ezt megragadta, ezt az ingyen bűnbocsánatot, annak az életében felszabadul a hála, hogy én pedig ezen túl ennek a Jézusnak akarok élni. Ez az igazi engedelmesség. Senki nem kényszeríthet rá, de aki átéli, hogy mit jelentett az, hogy a halálos ítélettől mentett meg engem, az örömmel engedelmeskedik neki.
A tékozló fiú példázatán szemléltetve ő is rájött a disznóvályújánál: ha itt maradok: éhen halok meg, épp úgy, mint a vérfolyásos asszony. Ha így maradok reménytelen, nincs több orvos, nincs több pénz, tizenkét éve kísérletezünk, nincs remény. Erre jött rá a tékozló fiú is: ha itt maradok, éhen halok meg. És akkor eszébe jut az otthon, az apja. Elfordul a disznóitól, odafordul az apai ház felé, hazamegy, leborul és elmondja a teljes igazságot. Azzal kezdi: apám, vétkeztem, nem vagyok méltó, hogy fiadnak fogadj, de szeretnék béresként itthon lenni. Vagyis: neked akarok engedelmeskedni, a közeledben szeretnék újra élni. Ha ez sem lehetséges, tudomásul veszem, mert mindent eljátszottam. De legalább szolgaként hadd legyek a közeledben, és engedelmeskedjem neked. Erre az apja azt mondja: fiam vagy. Ez az én fiam. Ez egy jogi kifejezés volt. Deklarálja a nyilvánosság előtt, hogy visszafogadta fiává. Bizonyos lehet attól kezdve a fiú, hogy ő nem béres, nem szolga, hanem fiú, és újra az apával közösségben élhet, és neki engedelmeskedik.
Ezek közül a lépések közül semmi nem hagyható ki. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek, mert egy új élet kezdődik el. Ezt nevezi megtérésnek, mert ez azt jelenti, hogy elfordul a bűneitől, és odafordul Jézushoz az ilyen ember. És tudnia kell, hogy miből tért meg, és ezt mondja el igazán Jézusnak térden állva. Tudnia kell, hogy kihez tért meg, kihez tartozik, ki az ő Ura, ő választotta Urának, önként akar engedelmeskedni neki. És el is kezd engedelmeskedni.
Ha ebből bármi kimarad, az nem megtérés, csak hasonlít hozzá. A megtérés tehát nem nagy élmény, nem látomás, hogy nekem megjelent az Úr Jézus. A megtérés nem fejlődés eredménye, nincs lelki evulóció sem, hogy bele növök ebbe az új életbe. A megtérés ugyanolyan cezúra, mint a születés valakinek az életében. Óriási különbség, hogy addig magzati állapotban volt, s eljön egy pillanat, s attól kezdve önállóan lélegzik, felsír, táplálkozik, mozog, növekszik, a végén szaporodik, stb.
Ez világos cezúra. Senki se tévessze meg magát valami élménnyel, emlékkel, ezzel-azzal. Ez lemérhető valakinek az életén, hogy az újjászületés bekövetkezett-e. És csak azután lehetséges üdvösség és új élet.
Ez tehát a leghangsúlyosabb mondatunk ma: „az asszony pedig félve és remegve előjött, leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott, menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”
Eddig egy kicsit kedélyeskedtünk itt az első három napon, de most szeretném komolyan megkérdezni: meg akartok-e gyógyulni? Ezt el kell dönteni. Csak akkor volt értelme, ha ide eljöttünk, rászántuk a hetet a szabadságból, rászántuk a nagy pénzt, fáztunk a hideg szélben, elszenvedtük egymástól a kellemetlenségeket. Csak akkor volt értelme, ha abból, ami miatt most vérzik az életünk, tényleg meg akarunk gyógyulni. Ennek az útja pedig ez. Akár még ma leborulni Jézus előtt és elmondani neki a teljes igazságot azzal a hittel, hogy Ő tud adni megoldást, szabadulást, kiutat, gyógyulást, új életet akármilyen zsákutcába került, vagy gubancolódott is össze az életünk.

Imádkozzunk!
Úr Jézus bocsásd meg, hogy mi is kísérletezünk jobbra-balra, hogy valahogy megoldjuk a megoldhatatlant. Köszönjük, hogy megengeded, hogy nélküled kudarc-kudarcot kövessen. Köszönjük, hogy a csődjeink is hozzád kényszerítenek. Könyörülj rajtunk, hogy igazán térdre kényszerítsenek előtted.
Magasztalunk téged most különösen is a keresztedért. Azért az elégtételért, amit helyettünk végeztél ott el.
Áldunk azért, hogy a mi bűneink miatt szenvedtél, és azokat vitted fel a keresztre.
Köszönjük, hogy teljes bocsánatot szereztél mindnyájunknak.
Ajándékozz meg minket a bűnbánat őszinte könnyeivel, hogy a bűnbocsánat el nem múló öröme is a mienk lehessen. Őrizz meg minket minden halogatástól, nehogy későn legyen.
Bocsáss meg minden sebet, amit mi ütöttünk másokon. De nem akarjuk hazavinni a magunk sebeit sem. Régi sérelmektől, rossz emlékektől, keserűségtől, vádaskodástól szabadíts meg minket.
Köszönjük, hogy teljes bocsánatot kínálsz, segíts, hogy szívünkből megbocsássunk mindenkinek.
Adj nekünk új életet, hogy igaz legyen az, hogy te mibennünk, mi pedig tebenned élünk.
Ámen.