KI ÖRÖKÖL?

1999. április 22, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

„Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.”

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük ezt a csendet. Köszönünk minden percet, amit a színed előtt tölthetünk a téged szeretőkkel együtt. Köszönjük, hogy most egy szívvel, egy szájjal magasztalhattunk téged, és hívhattunk segítségül.
Nagyon rád szorulunk. Segíts most belsőleg is elcsendesedni, és ajándékozz meg igéddel, olyan igazságokkal és erőkkel, amiket csak tőled kaphatunk. Engedd, hogy jelenlétedben töltsük most ezt az időt. Te pedig kegyelmesen munkálkodj bennünk.
Hisszük, hogy te, aki elkezdted a jó dolgot, el is végzed azt életünkben a Krisztus Jézus napjáig. Hadd legyen ennek része most ez a csendes óra is.
Kérünk újra, hogy szenteld meg mi szívünket, világosítsd elménket, hogy érthessük igédet, mi édes Mesterünket.
Ámen.

Minden évben szép ünnepe gyülekezetünknek az az alkalom, amikor a felnőttek részesednek a keresztség sákramentumában. Egy idő óta ők készülnek is erre, s akik imádkozunk értük, hosszabb ideje kérjük, hogy az végképp ne formális legyen, hanem ennek a tartalmi része legyen valóság az életükben.
Amikor tegnap elolvastam a korinthusi levélből az aznapra kijelölt szakaszt, hálát adtam Istennek, hogy ezek a versek éppen őróluk és őhozzájuk szólnak elsőrendben, de természetesen mindannyiunknak is közvetítik Isten üzenetét.
Hiszen a keresztség lényege az, hogy Isten az Ő szövetségébe hív és az Ő szövetségébe kész befogadni ilyen magunkfajta embereket. Mi viszont szennyesek vagyunk ahhoz, hogy a szent Istennel közösségbe kerüljünk. Ezért Ő megtisztít minket. Erre utal a keresztségben a víz.
Alapigénkben is erről van szó, hogy Isten az Ő országába hív bennünket. Oda azonban nem juthat be akárki. Kizár bennünket onnan mindaz, ami bűn. Itt olvastuk ezt a hosszú felsorolást, amik miatt nem mehetünk be az Isten országába. Van azonban egy hangsúlyos, „de” a felolvasott igében. „De megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében.” Isten keres minket, és jót kínál. Minket a bűneink kizárnak a vele való közösségből, de Ő megtisztít, megszentel, megigazít, és mégis közösségre juthatunk vele.
Alapigénknek ezt a hármas gondolatát vegyük most sorra. Isten az Ő országába hív minket, onnan azonban kizárnak a bűneink, de megmosattunk, megszentelődtünk és megigazíttattunk Jézus Krisztus által. Mit jelent ez?
1. Isten országáról többször beszéltünk már, és a bibliaolvasó ember tudja, hogy az lényegében az élő Istennel való közösséget jelenti. Vagyis azt az állapotot, amit akkor veszítettünk el, amikor fellázadtunk Isten ellen. Az elvesztett paradicsom az Isten országa. Amikor az ember ismeri Istenét, bízik benne, együtt él vele szakadatlanul, nem válik ketté a profán és a szent, hogy heti egy órát az Ő közelében, az összes többi időt nélküle. Bizonyos vallásos gondolataim őhozzá szállnak, de az összes többi gondolatom független tőle. Vannak az életemben szent cselekmények, de az egész az nem szent.
Nem. Az Isten országában élni azt jelenti, hogy szakadatlanul az Ő színe előtt, őreá figyelve, neki engedelmeskedve akar élni a benne hívő ember. Az Isten országa utáni vágy megmaradt minden ember szívében. Ugyanakkor szomorúan tapasztaljuk, hogy nem tudunk visszamenni oda. Nem tudjuk helyreállítani ezt a közösséget.
Pál apostol így definiálja egyszer az Isten országát: az igazság, békesség, és Szentlélek által való öröm. Pontosan ez hiányzik mindannyiunk életéből. Az, hogy igazság legyen körülöttünk, és igazaknak tudhassuk mi is magunkat. Ne kelljen lelkiismeret-furdalás között élni. Ne kelljen mindig újra látni, hogy mit mulasztottunk el, mit rontottunk el. Vagy helyre tudjuk hozni, vagy nem. Többnyire nem. Békesség: békesség a szívben, és békesség körülöttünk. Legfőképp békesség Istennel. És Szentlélek által való öröm.
Az Isten országában nincs könny, nincs félelem, nincs kétségbeesés. Egyszer, amikor a közelmúltban erről volt szó, azt mondtuk: ez a három B betűvel kezdődő szó jelzi leginkább az Isten országának a tartalmát: biztonság, békesség, bőség. Ott semmitől nem fél az ember, belső harmóniában élhet, és ott nem ismeri azt: nincs. Nem nélkülöz semmit. És még azt is tudjuk, hogy akik Isten országába bekerülnek Jézus Krisztus kegyelméből, azok részesednek az Ő dicsőségében is. Nemcsak dicsőítik Őt, hanem vele együtt részesednek az Ő dicsőségében.
Határozottan kérte Megváltónk a mennyei Atyát: Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, ők is ott legyenek, és meglátják majd az én dicsőségemet. Egy másik helyen pedig azt ígéri: aki győz, megadom annak, hogy ül az én királyi székemben velem, amint én is győztem és ültem az én Atyám királyi székébe. (Jn 17,24; Jel 3,21)
Csodálatos ígéretek fűződnek ahhoz, hogy az Isten országába bekerülő ember mit kap. Mert, ezt mondja itt alapigénk: mindezt úgy kapja. Örökség az Isten országa. „Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát?” Amit örökségként kapok, azért nem én dolgoztam meg. Az ajándék. Azt úgy kapom, hogy nem kérdezi senki megérdemlem vagy nem, akkor is kapom, ha nem érdemlem meg. Ennek az örökségnek Jé-zus fizette meg az árát. Nem aranyon vagy ezüstön, hanem az Ő drága vérén vásároltattunk meg. Egyedül Őreá való tekintettel adja nekünk a mi mennyei Atyánk ezt az örökséget.
Ez az állapot már itt elkezdődik, ebben az életben. A hívő itt már benne él az Isten országában. Ez az Istennel való közösség határozza meg az egész életét. A vele való közösség az erő forrása. Ez táplálja a reménységét, ezért nem esik kétségbe, miközben mások már kétségbe estek. Ezért nem csügged el, nem omlik össze, nem borul ki. Nem a saját erejére kell támaszkodnia, hanem már itt az Isten országában élhet.
Nekünk tudnunk kell azt is, hogy ha valaki itt nem lép be az Isten országába, akkor azon kívül rettenetes jövő vár rá. Az az örök bánat, hogy ezt a súlyos döntést elrontotta. Az Isten hiányának a szakadatlan érzése, és amiatt való szenvedés. Úgyhogy nagyon nagy a tét.
Először tehát azt kérdezi tőlünk Isten most: akarunk-e az Isten országába belépni? Akarjuk-e örökölni az Isten országát? Azért kell erre a kérdésre feltétlenül válaszolnunk, mert az ördög mindent elkövet, hogy ne foglalkozzunk ilyen kérdésekkel. Ezek olyan elvolt, távoli, bizonytalan dolgok. Most legyen meg a mindennapi kenyér, a mindennapi siker, a mindennapi gyönyör. Most szedje meg magát az ember, vagy legalább a minimumot biztosítsa anyagilag, megbecsülésben és ahogyan csak lehet. A mostra, a pillanatra, az e világira összpontosítja az ördög a figyelmünket. Vagy igyekszik szétszórni a figyelmünket, hogy ne koncentráljunk, ne összpontosítsunk arra, hogy örököljük-e vajon az Isten országát. Ne gondoljunk a jövőre. Most ebben a pillanatban legyen nekünk jó.
Jézus mondott egy nagyon eszméltető példázatot arról, hogy vigyázzunk, mert le lehet késni erről az örökségről. A tíz szűznek a példázatát a legtöbben ismerjük. Várják a vőlegényt, öt közülük felkészült arra, hogy esetleg sokáig kell várni, és volt elegendő olaj a lámpásukban, öt meg nem készült fel rá. Majd lesz, ahogy lesz. Aztán amikor elfogy az olaj, kezdenek kapkodni, próbálnak szerezni. Elmennek vásárolni, de mire visszaérnek, valami nagyon nagy baj történik. Valami végzetes, amin nem lehet változtatni. Így mondja ezt itt Jézus: „Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény. Akik készen voltak, bementek vele a mennyegzőre. Ezután pedig bezárták az ajtót. Aztán később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, Uram, nyiss ajtót nekünk. Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Mt 25, 10-12)
Egyszer eljön az a pillanat, hogy bezárják az ajtót, — ez félelmes mondat itt — és nem nyitják ki a könyörgésre sem. Egyszer letelik a kegyelmi idő, és utána nincs lehetőség a megtérésre. Egyszer visszajön a mi drága vőlegényünk, Jézus Krisztus, az Ő teljes dicsőségében, magához veszi az övéit, és utána nincs többé lehetőség arra, hogy valaki belépjen az Isten országába. Erre ritkán szoktunk gondolni. Még néha ádvent idején hangzik egy-egy igehirdetés erről, de nem tudatos ez az emberekben. Óriási lehetőséget ad Isten nekünk most azzal, hogy kínálja ezt a drága örökséget: beléphetek az Isten országába. Ez nem valami távoli bizonytalan dolog, hanem egészen kézzelfogható valóság, ami itt van, és már itt megváltoztatja az egész életemet, kedélyemet, munkabírásomat, reménységemet, életszemléletemet, emberi kapcsolataimat. Mindent. Ráadásul be vagyok biztosítva az örökkévalóságra. Vele élhetünk már itt, és ez a közösség nem szakad meg a halállal sem.
Ezért nagyon fontos: kik öröklik az Isten országát? Egyszer bezárják az ajtót, és azt mondja Jézus a könyörgőnek is: nem ismerlek. Eddig lett volna rá lehetőség. Aki viszont belép ebbe a közösségbe, annak valóban megjelenik az életében egy kis mennyország. Annak elkezdődik már itt az örök élet, a paradicsom, a mennyország, az Isten országa.
2. Azt mondja alapigénk: ebből zárnak ki minket a bűneink, mert tisztátalan nem mehet be oda — így olvassuk ezt a Bibliában.
Kik a tisztátalanok? Jó lenne erről most beszélgetni, hogy ki-ki elmondhassa a véleményét. A Biblia tanítása az: mindnyájan. Eleve úgy születünk. A ma született csecsemő sem tiszta Isten előtt, mert lázadó ősszülők és szülők gyermeke, és az Isten országán kívül jött a világra. Teljesen mindegy, hogy még nem cselekedett semmit, tehát nem csinálhatott semmi rosszat. Kívül van az Isten országán, ő is rászorul, hogy belépjen. És itt ez a döntő. Neki is felkínálja ezt az örökséget Isten.
Ha pedig nélküle maradunk itt kívül, akkor egymásra halmozzuk a bűnöket, amik sorban kizárnak onnan minket. Egy is kizár. Ez a sok meg, amit elkövetünk, végképp.
A Biblia utolsó oldalán olvassuk ezt a mondatot: „Boldogok, akik megmossák a ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot!” (Jel 22,14-15)
Alapigénk is így kezdődik: „igazságtalanok nem örökölheti Isten országát. Ne tévelyegjetek. (Vagyis ne áltassátok magatokat és egymást), mert … és jön a hosszú felsorolás: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem, sem, sem (…) nem örö-kölhetik az Isten országát.
Itt szokott történni az, hogy sokan azonnal felmentik magukat: paráznák — nem vagyok az, bálványok — á, nem. Régen az ókorban ez megesett, de ma nem. Részegesek — nem, mindig józan vagyok és így tovább. De ha engedjük, hogy Isten egészen közelről bevilágítson az életünkbe, akkor nemigen találunk ebben a listában olyat, amire azt mondhatnánk: na, ettől aztán teljesen mentes vagyok. De még, ha találnánk is, bizonyosan vannak olyanok, amik viszont súlyosan elmarasztalnak minket.
Azt mondja: paráznák nem örökölhetik az Isten országát. Nincs olyan ember, akinek a viselkedése — kihívó, kacér viselkedése — ne merítené ki azt, amit a Biblia paráznaságon ért. Vannak időszakok, amikor a szemünk csak erre van beállítva. Amikor nem is vesz észre sok ember mást, csak amiből parázna gondolatok és vágyak következnek. És arról, hogy gondolatban, fantáziánkban hányféleképpen paráználkodunk, azt hiszem, senki sem szeretne beszélni. Ne hamarkodjuk el a magunk felmentését.
Bálványimádók. Bálvány minden, ami elvon minket Istentől. Ami miatt nem jutunk hozzá a Bibliánkhoz, ami miatt napról-napra elmaradnak vagy megrövidülnek az imádságaink, ami miatt félelmek és aggodalmak vannak a szívünkben, mert nem Istenként tiszteljük Őt, és nem bízunk benne teljes szívünkből, akkor már megosztott a szív, akkor már valaki, valami bálvánnyá lett, ami minket Istentől elvon, távol tart vagy osztozik Istennel az életünkben. Lehet az egy személy is. Az aranyos kis unoka is, akit imád a nagymama. Az Urat, a te Istenedet imádd — mondja Jézus. Nemigen van itt közöttünk olyan, aki soha a bálványimádás bűnét ne követte volna el.
Házasságtörők sem örökölhetik. Gondolatban hányan elkövettük és elkövetjük ezt. Különös ez a kifejezés, ami itt van: „A maguk gyönyöreinek élők.” Erre is mondhatja valaki: na nem, hát ez teljesen távol áll tőlem. Nincsenek is nekem különösebb gyönyöreim. Tessék gondolni arra, hogy ott ül a tv előtt a család egyik tagja, és hallgatja, hogy közben zúg a porszívó, megy a munka a szomszéd szobában. Takarít vagy takarítanak a többiek. A maga gyönyörének él, eszébe sem jut, hogy részt vegyen a közös munkában. Vagy piszmog a maga kis mütyürjeivel, miközben már harmadszor hívja valamelyik családtag, hogy segítsen valamiben. A maga gyönyöre fontosabb, mint bármi más. Kinek-kinek megvannak a maga gyönyörei, és áldozunk ezeknek és feláldozunk sok mindent ezért.
Említi itt a homoszexualitást ez a lista. Kizár az Isten országából. Ma vitatkoznak azon, hogy az bűn vagy betegség vagy valami más, és törvényesíteni igyekeznek.
Tolvajok. Ez ellen is lehet tiltakozni, de tessék megnézni, hányszor loptunk el másoktól időt a magunk felesleges szövegelésével. Hányszor vagyunk terhükre másoknak. Miattunk nem tudták idejében és jól elvégezni a munkájukat. Hányszor meglopjuk a velünk együtt élőknek az örömét. A mi viselkedésünk vagy a mi beszédünk szegényíti meg őket. Hányszor ellopnak emberek egymástól ötleteket, és úgy tüntetik fel, mintha az övéké lenne. Bizony nem túlzás, amikor valaki egyszer azt mondta: éveket loptam el az édesanyám életéből, azért kellett ilyen korán meghalnia. Sokféleképpen tudunk tolvajkodni.
Kapzsik sem örökölhetik az Isten országát. Amikor van elég pulóver, de kellene még egy, és az ember másokon keresztülgázolva is megszerzi. Milyen mohó tud lenni az étkezésben és így tovább.
Káromkodók sem örökölhetik — olvastuk. Nemcsak durva, trágár formája van a káromkodásnak, hanem ez a nyafogó városias és fővárosias formája is — amit nem is akarok itt idézni —, amibe sokszor még Istennek és Jézusnak a szent nevét is belekeverjük, és bemocskoljuk úgy, hogy észre sem vesszük, hogy közben mit mondtunk. Káromkodók nem örökölhetik az Isten országát. Vagy amikor csak magunkban káromkodunk, mert kultúrált emberkék vagyunk, és azt gondoljuk, hogy Isten azt nem látja, ami csak a fejünkben és a gondolatunkban zajlik.
Rágalmazók sem örökölhetik. Amikor a legkisebb rosszat mondtam egy másikról úgy, hogy az semmit nem vitt előbbre.
És akik erőszakkal elvesznek mástól valamit. Egyik gyerek a másiktól a játékot. Egyik a másiknak a partnerét lecsapja kezéről — ahogy mondják —, az állását, vagy akár a szabadalmát is.
Jó lenne, ha úrvacsora előtt néhány nappal elolvasnánk otthon figyelmesen ezt a listát, és azt kérdeznénk Jézustól, amit az apostolok kérdeztek az utolsó vacsoránál: nem én vagyok-e ez, Uram? Nem biztos, hogy mindegyik bűnt éppen most elkövetjük, de nagy dolog lenne, ha engednénk, hogy Ő rátegye az ujját azokra a pontokra, ahol talán észre sem vesszük és úgy vétkezünk ellene, és ilyen kizáró bűnöket halmozunk egymásra.
3. Mert, ha ez így van, akkor ez azt jelenti: reménytelen a helyzetünk. Akkor ott állunk az Isten országa kapujában, esetleg könyörgünk, mint az említett szüzek, hogy nyisd meg nékünk. Itt azt mondja: ne tévesszétek meg magatokat, mert ezek nem örökölhetik az Isten országát. És itt szólal meg az evangélium. Van itt egy hangsúlyos de. „De megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.”
Ez ugyanaz a de, ami az Efézus 2,4-ben van. Ahol ugyanilyen keménységgel mondja el Isten, mi az állapotunk Őnélküle. Milyen az ember az Isten országán kívül. Azt mondja: „halottak voltatok a ti bűneitek és vétkeitek miatt, amelyekben jártatok e világ folyása és a levegőbeli hatalmasság szerint.” Az ördög rángatott titeket. Az ő bábjai voltatok, a bűn rabjai voltatok. „De az Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy kegyelméből, mellyel minket szeretett, minket, akik meg voltunk halva a bűnökben.”
Ez a de többször előfordul a Szentírásban. Az Ószövetségben is. Néhány héttel ezelőtt épp a Nehémiás könyvéből tanulmányoztunk egy igét, ahol ott is a középen volt ez a de… Mi mindent követett el Isten ellen az Ő népe, de az Isten… új kezdést kínál. Ő gazdag a kegyelemben, és bővölkődik a megbocsátásban. És csodák sorozata történik az Ő kegyelméből.
Három csodát említ itt: megmosattatok, megszenteltettetek, és megigazíttattatok a Jézus Krisztus nevében. Egyedül Jézusért. Egyedül Őáltala. Egyedül Ő képes arra, hogy ez valóság legyen az életünkben.
Mit jelent ez: megmosattatok, megszenteltettetek, megigazíttattatok?
A megmosattatás a bűnbocsánatot jelenti. Hogy ezeket a bűneinket, amiket elsorolunk neki bűnbánattal, Ő megbocsátja, és megerősít arra, hogy ne olyan életet éljünk a továbbiakban. Olyan tisztává tesz minket, mint az Ő egyszülött Fia, akinek a haláláért kész megbocsátani nekünk. Ez nem túlzás, és ezen a bocsánatot nyert bűnös mindig újra csak meghatódni tud. Én, aki ezeket valóban elkövetem, olyan tiszta leszek, mint Jézus? Jó lenne, ha a bűnbocsánatnak ezt a radikalizmusát, ezt a mindent eltörlő erejét egyre komolyabban tudnánk venni, és ennek az örömében tudnánk élni. Ezt jelenti kegyelemből élni.
Megszentelődtetek. Ez nem azt jelenti, hogy jobb lesz az ember. Jó lenne megszabadulnunk ettől a téves gondolattól. Azt jelenti: Jézus kezd élni benne. Aki így befogadta Jézust az életébe, azt az Ő szentsége átjárja. Abban az Atya a hit által benne élő Krisztust látja, és őérette szentté nyilvánít. És nemcsak szentté nyilvánít, hanem egyre inkább szentté formál. Megszentel. Szent lesz a beszéde. Lehet, hogy a fantáziája még nem. Megszentelődik a családon belüli élete. Lehet, hogy a pénzügyei még nem. Egyszer csak rádöbben: a pénz terén még nem érvényesül Isten akarata, akkor átengedi az uralmat ott a benne élő Krisztusnak. Így halad előre folyamatosan a megszentelődés az életében. Áthatja egy nyomorult, elveszett bűnösnek az egész lényét a hit által benne élő Krisztus és az Ő Szentlelke, akit vele együtt kapott. Akiről itt olvastunk: „megszentelődtetek az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” Belülről formál át minket, illetve belülről növekszik nagyra bennünk a Krisztus, mi pedig egyre kisebbé válhatunk. Megmarad a bűnös természetünk mindvégig, de nem uralkodik többé — ahogy olvassuk a Bibliában.
Megigazultatok. Vagyis Isten előtt olyan igazzá lesz az, aki Jézust az életébe fogadja, és így beléphetett az Isten országába, mint maga Jézus. Mintha soha semmi bűnt nem követtem volna el.
A Heidelbergi Káté 60. kérdését többször kértem már, hogy tanuljuk meg könyv nélkül. Csodálatos világossággal és a Szentírásból vett bölcsességgel foglalja ezt össze. Nem tréningeket ajánl, hogy miről, hogyan szoktassam le magamat, meg nem az önfegyelemre biztat, hanem azt mondja:
„Mi módon igazulsz meg Isten előtt? Egyedül a Jézus Krisztusban való hit által oly módon,
— hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra,
— Isten mégis, minden érdemem nélkül, ingyen kegyelméből nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát (igaz voltát) és szentségét,
— mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt érettem Krisztus,
— de csak akkor, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom.”
A hitünk a mi kezünk. Isten kínálja, és én elfogadom. Hálásan megköszönöm, és hálából neki élek. Így értjük meg, mit jelent az: Jézus Krisztus adatott nekünk Istentől igazságul, szentségül, bölcsessé-gül és váltságul. Nem én leszek igazabb, hanem az igaz Jézus Krisztus kezd el élni bennem a hit által. De ez áthatja a gondolkozásomat és a viselkedésemet, és megváltozom menetközben. Kiábrázolódik rajtam a Krisztus.
Nos, ennek a jele a keresztség. A víz arra utal, hogy magamban szennyes vagyok, rászorulok arra, hogy megtisztuljak. Nem tudom magamat megtisztítani, de nem is kell erőlködnöm, mert Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1Jn 1,7) Ha én ezt komolyan veszem, az azt jelenti: hiszek, s alárendelem az életemet annak a Jézusnak, aki szeretett engem és önmagát adta érettem, és akkor Isten nemcsak igazzá nyilvánít, hanem igazzá is tesz. Nemcsak szentnek nyilvánít, hanem a bennem élő Krisztus megszentel és egyre inkább hasonlítok Őreá.
Kik öröklik tehát az Isten országát? Jézus a boldog-mondásokban megmondja ezt. „Boldogok a lélekben szegények, mert ők öröklik az Istennek országát.” Mi az, hogy lélekben szegények? Az, aki tudja, hogy rászorul az Isten kegyelmére. Az, aki tudja: nincsenek érdemei Isten előtt, nem hivatkozhat semmire, amiért neki járna. Neki nem jár semmi, de kapja mégis örökségként. Ajándékból, szeretetből. Aki ezzel tisztában van, és azt, amit Isten kínál, megragadja, elfogadja, komolyan veszi, az a boldog ember. Az örökli az Isten országát.
Isten segítsen mindnyájunkat, hogy tudjuk tartani a kezünket! Hogy már ma este kinyújtsuk azt, és Ő beletehesse azokat az ajándékokat, amiket éppen most akar nekünk adni, mi pedig hálából neki éljünk és elkezdődjék az örök élet, az üdvösség már e földön, és ebben növekedjünk és haladjunk előre.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Atyánk, hogy ajándékozó Isten vagy. Hálásan köszönjük mindazt, amit eddig kaptunk. Megvalljuk: semmi jót nem érdemlünk tőled. Csak a te ítéletedre szolgáltunk rá. Megvalljuk: sokszor és sokféleképpen vétünk parancsaid ellen. Megbántunk téged és egymást. Ajándékozz meg minket tisztánlátással e téren is. Hadd lássuk bűnnek a bűnt. Ajándékozz meg bűnbánattal, és azzal a hittel, hogy megbocsáttattak a mi vétkeink Jézusért.
Hadd legyünk mindannyian olyanok, akik megmosattunk, megszentelődtünk és megigazíttattunk a Jézus érdeméért.
Ámen.