ÉLVEZET VAGY ÁLDOZAT?

1999. március 11, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek.

Imádkozzunk!
Istenünk, hálásan köszönjük, hogy most színed előtt lehetünk. Köszönjük, hogy sikerült ideérnünk. Köszönjük, hogy te oltottál vágyat a szívünkbe igéd után, a veled való találkozás után, a csend után, a gyülekezet után. Köszönjük mindazt az áldást, amit eddig néped között igédre figyelve kaphattunk.
Köszönjük, ha változott az életünk, és ennek nyomán használhatóbbá váltunk a kezedben. Köszönjük, hogy így fogadsz el, amint vagyunk: fáradtan, szétszórtan, döntések előtt állva, vagy eredmények után örvendezve, és amint vagyunk sok bűn alatt, így is kellünk neked. Köszönjük, hogy a veled való találkozásban tisztul az életünk, világosodik a horizont. Kapunk tőled olyan szempontokat, amikkel megtanítasz minket élni.
Kérünk, szólj hozzánk most is. Adj tisztánlátást ezekben a kérdésekben, adj a szívünkbe Szentlelkedtől ihletett határozott döntéseket, segíts ezeket megvalósítani. Beszélj velünk és formálj minket igéd és Szentlelked által.
Ámen.

A böjti időszakban vagyunk, és nem felesleges, hogy ha még néhány alkalommal kérdezzük Isten igéjét, mit tanít a böjtről. Az igehirdetés első felében szeretném folytatni azt, amit két héttel ezelőtt elkezdtünk, és a második felében lesz majd szó erről a most hallott mondatról.
Két hete láttuk, hogy eléggé egyoldalúvá válik a legtöbbünk élete. Isten nélkül az ember csak egyoldalúságokban tud létezni. Többnyire csak a testére figyel, mintha lelke nem lenne. Csak önmagával foglalkozik, mintha Isten nem lenne. A másik ember közel sem olyan fontos neki, mint saját maga. Isten úgy akarja egyensúlyba hozni az életünket, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy lelket is adott az embernek, hogy Ő is van, nemcsak mi, meg mások is vannak körülöttünk. Sőt, nem csupán ezt az ist hozza be a gondolatainkba, hanem egyenesen azt hangsúlyozza sokszor, hogy lehet olyan, hogy csak a lelkemre figyelek, mint ahogy sokáig csak a testemmel foglalkozom. Lehet olyan, hogy csak Isten dolgaira figyelek, és lehet olyan, hogy csak másoknak szolgálok, magamról megfeledkezve, ezért áldozatot is hozva.
Ez kétségtelen lemondás, mert amíg másokért fáradozom, addig a magam munkája áll. Amíg Isten előtti csendben állok, és arra vágyom, hogy a lelkemet eligazítsa, megerősítse, megtisztítsa, addig nem tudok tevékenykedni a magam munkájában. De utána az erre szánt idő sokszorosan megtérül. Olyan áldásokat, értékeket, lelki gazdagságot kap az ilyen ember, amihez sehogyan másként nem lehet hozzájutni. Lemondott valamiről, de kap olyan gazdagságot, ami nélkül szűkölködött. Ez a fajta lemondás a Biblia tanítása szerint: a böjt.
Böjt az, amikor annak érdekében, hogy Istentől valami többet kapjak, mint amire magamtól el tudok jutni, lemondok valamiről, amit most nagyon csinálnék, vagy amit tennem kellene. Ez nem kötelességmulasztás, nem lustaság. Ha valaki a lustaságot nevezi böjtnek, az hazudik, képmutatóskodik. Isten igéje világosan beszél. Amikor átmenetileg megszűnök tevékenykedni, és azt akarom, hogy Isten tevékenykedjék bennem és végezzen el akármit, amit Ő akar; amikor egészen kiszolgáltatom magamat neki. Ehhez csend kell, lassítás, összpontosítás kell. Őreá kell figyelni. Amikor valaki ezekért a dolgokért áldozatot hoz, és ennek a kedvéért valami mást elhagy, azt nevezi a Biblia böjtnek.
Láttuk, hogy a böjt mindig önkéntes, sehol nem kötelez minket rá Isten igéje. Láttuk, milyen sokféle formája van, nemcsak a gyomrán böjtölhet valaki. Azt is láttuk, nem érdemszerző jó cselekedet: ha valamiről lemondok, mintha azzal jó pontokat szereznék Istennél. Semmivel sem szerezhetünk jó pontokat nála. Nekünk egyedül Jézus Krisztus szerzett jó pontokat, és egyedül az Ő érdeme számít Isten előtt. Aki ezt hiszi, az kap tőle kegyelmet, áldást, ajándékot. Nem érdemszerző ez, hanem a lelki gazdagodáshoz vezető út. A felbillent életnek az egyensúlyba állítása, a szegényes lelki életnek a meggazdagodása. A hiányoknak a kipótlása. Tulajdonképpen a böjt az életminőség javítása érdekében megvalósított lemondás. Lemondok valamiről átmenetileg vagy végleg, önként, azért, hogy az életminőségemet Isten közben javítsa. Ezt tanítja a Biblia a böjtről.
Amikor effélékről beszélgettem a közelmúltban többekkel, kíváncsi voltam, hogy egyáltalán ismerik-e a fiatalok ezt a szót: böjt. Van, aki ismeri, de nem tudja, mit jelent, mit kell rajta érteni. Beszélgetés közben kiderült, hogy ez a szemlélet és ez a magatartás ma a legtöbb embertől idegen, a legtöbb ember számára ismeretlen, és sokaknak ijesztő. Lemondani?! Hogyhogy?! Épp elég sok mindent elszednek tőlem, még magam is lemondjak valamiről? Különösen valami mostaniról — valami távolinak az érdekében? Valami testiről — valami bizonytalan lelkinek az érdekében? Ez nem normális dolog — mondták többen, különböző megfogalmazásban.
Magamról mondjak le másokért?! Sokkal inkább azt akarom elérni, hogy mások is segítsék az előrejutásomat. Hogy Isten jobban használhasson? Ki akarja azt, hogy őt Isten használja? Sok vallásos ember maga akarja használni Istent. Ő megmondja Istennek, mit csináljon vele, mikorra mit adjon neki — Az újjászületett, élő hitű embernek azonban mégis csak ez a végső célja: Isten számára minél használhatóbb eszköz legyen. Az Ő dicsősége ragyogjon fel az én nyomorult kicsi életemen. Az élő hitű embernek valóban ez a vágya, hogy eszközzé váljunk Isten kezében.
A böjtről gondolkozva szeretnék két szót egymás mellé tenni most, és egy kicsit ezen elmélkedjünk, aztán folytassuk otthon is, ha lesz egy kis csendünk még, mert ez a két szó jól jelzi azt, hogy milyen az Isten nélkül élő emberek szemlélete, és milyen az istenfélő, Istennek odaszánt életű ember szemlélete.
Az Isten nélkül élő ember gondolkozását ez jellemzi: élvezet. Az Istennek odaszánt életű embert ez jellemzi: áldozat. Élvezet, vagy áldozat? A böjtről gondolkozva ide kell megérkeznünk. Az élvezet középpontjában én vagyok, minden ember maga. A többiek vannak értem. Aki az áldozatra kész, annak a számára egyértelmű: én vagyok a többiekért.
Az élvezet a szükségletek kielégítése után következik. Sajnos ezen a világon tömegek vannak, akiknek a minimális szükségeiket sem lehet kielégíteni. A mi országunkban is egyre többen vannak, akiknek a minimális szükségeit sem sikerül kielégíteni. Amikor az kielégült, akkor ráhajtanak az emberek az élvezetre, sőt az élvezetek fokozására. Ez az, ami pont ellenkezője a böjtnek.
Nagy múltja van ennek. A rómaiak már rájöttek arra, hogy milyen élvezetes dolog jó falatokat enni. A nagyon gazdagok úgy akarták fokozni ezt az élvezetet, hogy amikor jóllakott, egy kis pávatollal megpiszkálta a garatot, aztán megszabadult attól, amivel megtömte a gyomrát, és lehetett folytatni tovább. Üres volt a gyomor, fokozzuk az élvezeteket. Ez a tipikus példája annak, amikor már nem a szükségletek kielégítéséről van szó, hanem az élvezetek fokozásáról.
A legtöbb perverzió úgy született meg, hogy nem elég, hogy élvezzük a szexualitást, hanem valami rendkívülivel, valami szokatlannal fokozzuk. Vagy szerekkel, vagy különböző módokkal. A homoszexualitáshoz például egyebek között ez is vezet, ez is felerősítette azt. Valami szokatlant csináljunk, fokozzuk.
Amikor valakinek a jelszava: élvezet és az élvezetek fokozása, akkor ott mindig tékozlás történik, a tékozlás során értékek mennek veszendőbe, miközben másoknak a szükségleteit sem sikerült kielégíteni, de aki az élvezeteket fokozni akarja, azt nem zavarja ez. Végső soron kárt okoz, mert értékek mennek veszendőbe, és az ilyen ember minden esetben árt magának is és másoknak is. Lásd a különböző szenvedélyek, azoknak a különböző felfokozott változatai, mindegyikkel árt magának is, és másoknak is az ember.
Ezzel szemben a keresztyénség egy nagy áldozatból táplálkozik. Annak a Jézus Krisztusnak az önfeláldozásából, aki a programját így jelentette be: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.” A határtalan önfeláldozás, ez a jézusi program. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja életét.
Szeretnék két igét egymás mellé tenni, és jó lenne, ha egyik mellett, amit a legtöbben itt könyv nélkül tudunk, a másikat is megtanulnánk. Könnyű megjegyezni, hol van megírva. Amit majdnem mindnyájan tudunk, az a Jn 3,16. Amit meg kell tanulnunk, az az 1Jn 3,16.
A Jn 3,16 így hangzik: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten áldozatot hozott: Jézust odaáldozta, és Jézus odaáldozta önmagát.
És hogy hangzik az 1Jn 3,16? „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta érettünk. Mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.”
Ő odaáldozta önmagát érettünk, és ez olyan nagy lehetőségeket nyitott ki előttünk, hogy most már mi is odaadhatjuk az életünket a mi atyánkfiaiért. Pontosan az ellenkezője az élvezetnek és az élvezetek fokozásának. Itt az áldozat lesz programmá, és az áldozat során értékek jönnek létre. Az élvezetek halmozása és fokozása értékeket tesz tönkre, meg embereket. Aki berendezkedik arra, hogy én vagyok másokért, és kész vagyok sok mindenről lemondani, azért, hogy nagyobb értékek jöjjenek létre, annak az élete, szolgálata során gazdagodik és előbbre megy a körülötte élők élete, ott új értékek jönnek létre.
Természetesen ez az áldozat mindig önkéntes kell legyen, ezt nem lehet megparancsolni. Az értéke is abban van. Aki kész ilyen értelemben áldozatra, az tudja, miért kész, annak megvan az oka is, mert ez már csak válasz a részéről, reflexió, hála arra, hogy aki önmagát adta értem, annak én oda akarom adni magamat. Ha Jézus odaáldozta magát azért, hogy kapjunk megoldást a bűnkérdésre, hogy lehetővé váljék az élet a számunkra, engedem, hogy ez az indulat motiváljon, indítson engem is, és én is kész vagyok áldozatot hozni másokért, sőt odaáldozni magamat másokért. A szó igazi, értelmében ezt a magatartást nevezi a Biblia böjtnek.
Igazán böjtölni nem is tud az ember újjászületés nélkül. Hiszen amíg az a gazdagság nem lett az övé, amit Jézus Krisztus az Ő áldozatával szerzett meg nekünk, és ezt hittel el nem fogadta, nem tudja, milyen az, másokat gazdagítani, vagy milyen az, egyáltalán lelkileg gazdagnak lenni. Csak aki ezt a lelki gazdagságot elfogadja, azt indítja Isten Lelke arra, hogy ezt meg ne tartsam magamnak, mert itt vannak körülöttem a Lélek szegényei, adjuk tovább, amit én is úgy kaptam. Persze ez mindig áldozatokkal jár. Na és? Ezt nem számítgatja, sokszor észre sem veszi, vagy ha nagyon nagy áldozatokba kerül, és bizony észreveszi, mert a test, meg sok minden egyéb megsínyli, akkor is örömmel teszi azt. Örömmel, önként, hálából, mert Jézus programja az ilyen ember saját programjává lett, mert az önmagát értünk odaáldozó Jézus a hit által benne él az ilyen emberben, és folytatja azt a szolgáló életet, amit elkezdett.
Erre hívott el minket a mi Urunk. Ezért természetes velejárója a böjt a hívő életnek. Ezért beszél róla Jézus a Hegyi beszédben ugyanolyan természetesen, mint az imádságról. Érdekes, azt mindenki magától értetődőnek tartja, hogy a hívő ember imádkozik, de Jézus folytatja: a hívő ember adakozik és a hívő ember böjtöl. Mégpedig úgy, hogy nem emberektől vár tapsot, sokszor észre sem veszik rajta. Komoly lemondások árán nagy áldozatokat is hoz, és ez nem feltűnő a külvilágnak, mert ez kettőjük ügye: Istené és az övé. Tőle kapott valamit, amit tovább akar adni másoknak, és ezért a maga részéről kész minden áldozatra. Netalán még az életét is kész odaadni.
Pál apostol nem túlzott, amikor az efé-zusi vénektől úgy búcsúzott: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit kaptam az én Uram Jézus Krisztustól.” Ő beállt Jézus szolgálatába. Jézus szolgált általa, és azt mondta: ha rámegy az életem, akkor is ezt akarom tovább csinálni, mert ezt látom a legértelmesebb tevékenységnek, amivel eltölthetem a rövid földi életet, mert én erre visszavonhatatlanul odaszántam magamat. Mert én is úgy kaptam életet, hogy valaki odaáldozta magát értem, én is kész vagyok csendes áldozatokra mások üdvösségéért.
Jó lenne, ha egy kicsit kitágítanánk, hogy bizonyos napokon bizonyos ételeket nem eszem — ez a böjt. Ez is böjt, és hasznos lenne sokféle szempontból, ha ezt lelki meggyőződéssel és ilyen céllal tudnánk gyakorolni, de sokkal tágasabb kategória a Bibliában a böjt. Ez sajátos életszemlélet és életgyakorlat, hogy kész vagyok bármikor, bármiről lemondani, ha ez az ára annak, hogy Isten engem meggazdagítson, hogy Isten rajtam keresztül másokat meggazdagítson, hogy Isten engem a hitben előbbre vigyen, vagy rajtam keresztül mások hitre és üdvösségre jussanak. Kész vagyok az éjszakáimat megrövidíteni, a pénzemet nem sajnálom, lemondok akármilyen pozícióról, előnyökről. A hiúságom, büszkeségem, lustaságom, kényelmem meg végképp nem szempont, amiről éppen le kell mondani annak érdekében, hogy mások javára élhessek, — erre én kész vagyok.
Ez először elvi döntés, aztán a hétköznapokban lehet megvalósulnia. Ezek a lelkileg igazán gazdag emberek, akik csakugyan tudnak áldozatot hozni az Istennek való engedelmességért és másokért. Akik valóban nem arra vannak beállítva, hogy a többi van értem, hanem tudatosan erre: én a többiekért. Az ilyen embereket például nem lehet megsérteni. Csak a büszke, az önérzetes, az érzékenykedő embert lehet megsérteni. De az ilyen megszabadul ettől. Mondhatnak róla, amit akarnak, esetleg fáj, rosszul esik, de tudja, hogy mit csinál, tudja, kinek a szolgálatában áll, és azoknak is kész szolgálni, azokért is áldozatot hozni, akik esetleg ezt, azt, amazt mondják róla. Jézus nem sértődött meg soha. Akiben valóban él Krisztus a hit által, azt nem lehet megsérteni. Ez is egyik jele annak, ha valakiben Ő él.
Amikor valaki az élvezetektől megszabadul és felszabadul erre az áldozatos életre az újjászületésben, annak a számára egy csomó érték megváltozik, sokszor az előjele változik meg, és az ilyen ember elmondhatja azt, amit Pál apostol a legszemélyesebb vallomásában. Amikor a Filippi 3-ban a családjáról, a múltjáról, a neveltetéséről is vall, akkor ezt írja: „Amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,8)
Az előző versekben elsorolja, mit tartott addig értéknek. Egy csomó vallásos értéke is volt: büszke volt a származására, a neveltetésére, a tanáraira, (a nagy Gamá-liel lábainál tanult, nem akárkitől tanult ő teológiát), az ismereteire, a vallásos teljesítményeire, a kegyességére. Amikor megismerte Jézus Krisztust, és Krisztus ismerete bekerült a mérleg másik serpenyőjébe, egyszerre felbillent a mérleg. Mindez együttvéve alig nyomott valamit a latban, olyan nagy lett számára Krisztus, és megismerve a benne kapott gazdagságot, mindennél értékesebbnek tartotta. S ha annak, hogy ő Krisztus követője és hirdetője lehessen, az az ára, hogy sutba kell vágni ezeket a büszkeségeket, azt mondja: bármit, sőt leírja: mindent szemétnek és kárnak ítélek, ami addig fontos, sőt legfontosabb volt. Nem is tudta, hogy ilyen is létezik, mint a Krisztussal való közösség, a benne megnyert igazság, az Ő békessége, amit senki, semmi nem tud elvenni, az üdvösség, és az arról való bizonyosság, mindezt nem is tudta, hogy van ilyen. És ha a kettő együtt nem lehet, gondolkozás nélkül lemond azokról.
Ez az élet kisebb értékeire nézve is érvényes. Ha a kettő együtt nem megy, akkor hagyom a hobbymat, akkor megváltoztatom a szokásaimat, akkor változzanak meg az elveim, amikre olyan büszke voltam, akkor lemondok a magam igazáról — éppen a következő mondatban erről ír: nincs nekem saját igazságom, hanem a Krisztustól ajándékba kapott igazságom. Ez a böjtös életszemlélet: ezért a gazdagságért bármikor, bármiről kész vagyok lemondani, hogy ez egyre inkább az enyém lehessen és egyre többekkel megoszthassam.
Ez böjt nélkül nem megy. Az igazán áldott életű emberek mind böjtös életű emberek lehettek. Mert ha mind a kettőhöz ragaszkodom, nem lesz az enyém a Krisztus gazdagsága. Csak hallok róla, tudok róla, esetleg beszélni tudok róla, de nem az enyém, és nem tudom továbbadni. Vagyis Ő nem tud használni.
Jó ezt a két szót ízlelgetni: élvezet és áldozat. Ma az egész világ egyre inkább erre van beállítva: élvezet, és az élvezetek fokozása mindenféle téren. Valóban egyre idegenebb lesz ebben a világban az evangélium, és ez a sajátosan krisztusi magatartás: „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért.” A magunk kicsi módján az Ő követésében ugyanezt tehetjük.
És most röviden a felolvasott igéről beszéljünk. Péter úgy szólítja meg itt a gyülekezet tagjait, mint akik vándorok, zarándokok. Ezzel arra emlékezteti őket, ami megint csak az egész Szentíráson végigvonuló gondolat: Isten gyermekei ezt a világot ideiglenes tartózkodási helynek tekintik. Nem ez a végleges. Következésképpen nem érdemes ezért mindent kockáztatni, vagy erre mindent feltenni, hogy itt mit érek el, itt hogyan rendezkedem be, itt milyen sikereim vannak. Minden sikeren és minden kudarcon, megaláztatáson túllát a hívő ember.
Ezek olyanok, mint az úton a gödrök. Nem bízom el magam, ha jó az út, s nem bosszankodom felettébb, hogy gödrök is vannak. Az útnak a végét tartom szem előtt mindig, mert szeretnék megérkezni valahova. Tudom, honnan jövök, és tudom, hova tartok. Az, hogy az út milyen, nem közömbös, jó lenne, ha sima lenne, de nem ok a kétségbeesésre, meg a felettébb való bosszankodásra. A célom, hogy megérkezzem oda. S mivel igyekszem megérkezni, nem tölthetem el hiábavalóságokkal itt az időt.
Ez a böjt, hogy élhetnék sok lehetőséggel, elkezdhetnék virágokat szedni, vagy leülhetnék traccsolni. Ez önmagában nem rossz, de azalatt nem haladok az úton. Ki tudja, mennyi időnk van, és én a célba szeretnék megérkezni. Következésképpen mindazt elhessegetem magamtól, ami fékez a haladásban, ami akadályoz abban, hogy megérkezzem. Ezek lehetnek önmagukban ártalmatlan, jó dolgok is, de ha abban akadályoz, hogy Istennek engedelmes életet éljek, és Ő használhasson mások javára, akkor az bűn. A másiknak nem bűn. Vagy a másik nem tartja annak. De ha engem ebben akadályoz, az bűn. Akkor félreteszem — ahogy az Ézsaiás könyvében olvastuk: böjt az is, ami a fékező és megkötöző bűnöktől való szabadulást jelenti. De ártalmatlan dolgokról is szívesen lemondok, azért, hogy a célt elérjem.
A hívő ember célja az: haladjon az Isten útján, és másokat is hívogasson oda. Ez bizony sokszor fárasztó feladat, s egyszerűen nem is ér rá sok mindenre azért, mert mások üdvössége fontossá lett a számára.
Jól emlékszem, amikor gimnazista koromban Isten belépett az életembe és megfordította azt, a kezébe vett. Egészen addig minden vasárnap délután ott ültünk a focimeccsen és rekedtre ordítottuk magunkat, drukkoltunk a magunk csapatának. Két csapat volt Kecskeméten. Két rivális csapat. Két részre osztotta a várost, az iskolában az osztályunkat is, és hétfőn egymásnak estünk, amikor kiértékeltük, melyik játékos mit csinált a pályán.
Nekem senki nem mondta, hogy nem egészséges meccsre járni, mert tönkremennek a hangszálaim vagy azalatt tanulhatnék, vagy segíthetnék a szüleimnek is, de a megtérésem után egészen magától értetődő lett. Először is nincs rá idő. Vasárnap délután van az ifjúsági óránk, ami nekem fontos, utána megyünk valamilyen diakó-niai szolgálatot végezni, amiben meg sok örömünk volt. Úgy elmaradt a vasárnap délutáni üvöltözés, hogy észre sem vettem. Nem valami nagy elhatározás született, végképp nem tiltotta meg senki. Új értékeket adott Isten, és össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Pillanatok alatt megfeledkeztem arról, amivel régen töltöttem az időmet, mert Ő kitöltötte sokkal tartalmasabbal.
Ez csak egy mozzanat, de valahogy ez így történik, és ez nem is volt olyan nagy lemondás. Az eredmény egy ideig még érdekelt, azt hétfőn megtudtam, de azon kívül nem volt különösebb jelentősége. Annak viszont nagy jelentősége volt, hogy mentünk a cigánysorra és próbáltunk Jézus Krisztusról beszélni a cigánygyerekeknek, közben adtunk nekik valami kis ennivalót vagy szappant. Hát még amikor azt a szappant a magunk kis zsebpénzéből kezdtük megvenni. Még nagyobb értéke volt, és még nagyobb örömöt jelentett. És így tovább, jött egyik a másik után, egészen új dolgok, amikre addig nem is gondoltam, s amikben Isten igazi örömet és áldást adott. Közben növelte a hitünket és közösséggé formált minket.
A régi foglalatosságokról lemondtam, de egyáltalán nem éreztem magamat szegényebbnek, sőt sokkal gazdagabbnak. Viszont mind a kettőt nem lehetett volna. Egyidejűleg nem ordíthatok a meccsen és nem végezhetem azt a szolgálatot, amit elvállaltam. Annyi idő meg nincs, hogy mindent csináljon az ember. Tehát lemondás nélkül nem lehet előbbre jutni. Ez a fajta lemondás a böjt. Van úgy, hogy ez magától megy, van úgy, hogy nagyon nehéz elhatározni és megvalósítani, ez már részletkérdés. De böjt nélkül nincs előrehaladás az úton. Márpedig a vándor célja az, hogy megérkezzék oda, ahova igyekszik.
Gondoljunk csak Ábrahám életére. Elindult Úr Kasdimból, aztán letelepedtek Há-ránban. Ott jól ment a dolguk, és ottfelejtette magát. Isten azonban újra szólt: menj ki innen is, nem ide hívtalak. Menj ki most már a te családod kötelékéből is. Az elképzelhetetlen volt abban az időben. Menj el arra a földre, amit én mutatok neked. És a hívő engedelmesség azt jelentette, hogy mindezt megtette. Gyerünk tovább! Nem ez volt a végállomás, akkor menjünk odáig. És utána jöttek az igazi áldások.
Nos, mi is ilyen zarándokok vagyunk, és zarándok módra járva jó, ha kezünk üres, mert csak terhet vesz magára az, aki mindenfélét össze akar gyűjteni, meg engedelmeskedni is akar. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet esetleg jól szituált vagy nem állhat jól anyagilag, de az nem akadályozhatja az előrehaladásban.
A másik, ami kiderül ebből az igéből: Arra biztatja Péter a levél olvasóit: „tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól.” A testi kívánságok listáját olvashatjuk a Galata 5,19-ben, ahol azt mondja: „A test cselekedetei ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimá-dás, varázslás, gyűlölködés, versengés, ellenségeskedés, harag, veszekedés, viszálykodás, pártütések, irigység, gyilkosság, részegség, tobzódás, és ezekhez hasonlók.”
Vagyis azt írja itt Pál apostol: ki tudja mindezt felsorolni? Sok minden lehet a test kívánsága. Minden a test kívánsága, amit Isten nélkül akar valaki csinálni. Ilyen ártatlannak tűnő dolgok is, mint irigység. Ki ne lenne néha valamiért valakire irigy. Ne legyen az! Vagy ha az, azt vallja meg bűnként, és menjen tovább az úton. Az irigység vissza fogja tartani, mert újra és újra összehasonlítgatja magát a másikkal, vagyis hátrafelé nézeget, az lesz a fontos, s nem az, akikhez küldi őt Isten, akiket Őhozzá vezethetne.
A harmadik, amit itt mond Péter apostol: ez kemény harc. Ezek (a testi kívánságok) a lélek ellen vitézkednek. Pontosan azt akarják, hogy leblokkoljunk, hogy ne haladjunk előre, aztán elkeseredjünk: nincs igazi fejlődés az életemben, nem nekem való ez. Vagy képmutatóvá váljék az ember, és próbáljon olyan látszatot mutatni, mintha haladna, még önmagát is becsapva. Mindenképpen valami rossz jön ki belőle.
Ez kemény harc, és a böjt hasznos fegyver ebben a harcban. Mert ha újra és újra kész vagyok lemondani bármiről, ami visszahúzna ezen az úton, vagy megakadályozná a haladásomat, akkor az eredményes vállalkozás, az győzelemre segítő fegyver. Ezért is tartja Isten igéje olyan fontosnak ezt.
Tegyük egymás mellé: élvezet és áldozat. Gondolkozzunk ma este még Jézus Krisztus áldozatáról, mit jelent az nekünk! És vajon a Jn 3,16 nem egészen természetesen kell-e hogy folytatódjék az 1Jn 3,16-tal: ha Ő odaadta magát értetek, nektek is oda kell adnotok magatokat a ti atyátokfiaiért. — Gondolkozzunk azon is, hogy valóban így töltjük-e a mindennapjainkat, hogy ez ideiglenes tartózkodás. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a környezetem, nem törődöm másokkal, minden mindegy, fontos, hogy én megérkezzem a célba. Az is fontos: mit csinálok útközben, amit útközben bízott rám az én Uram, a legapróbb kötelességemtől, mint hívő embernek precízen, megbízhatóan el kell végeznem. Mert csak aki hűséges, az kap áldást. Ez nem közömbösséget jelent, de fontos, hogy a célba meg akarok érkezni, — ami ebben akadályoz, arról lemondok, félresöpröm az utamból és vállalom ezt a harcot, mert a test cselekedetei vitézkednek a lélek ellen, és én már a lélek embere akarok maradni. Isten így ad áldást áldásra, és ahogy a 84. zsoltár mondja: megyünk erőről erőre, segítségről segítségre, mígnem eljutunk a Sionra. „Ott vár angyalsereg, ott várnak mind a szentek, s az Atyánál pihentek, megfáradt gyermekek.” De csak aki mindvégig állhatatos marad, az érkezik meg oda.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, olyan jó, hogy téged követhetünk ezen az úton. Köszönjük, hogy nem lökdösöl minket előre, hanem előttünk jársz és hívogatsz magad után. Könyörülj rajtunk, hogy csakugyan haladjunk utánad, hogy soha ne tévesszünk téged szem elől. Ne a nehézségekre és ne magunkra nézzünk, hanem tereád: a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére.
Ajándékozz meg mindnyájunkat egészséges növekedéssel a hitben, az ismeretben, a szent életben, az alázatban, a neked való engedelmességben, a te megismerésedben. Add, hogy tudjunk örömmel böjtölni, és éretted, másokért bármiről lemondani. Ne legyen panaszos az, ha áldozatot hozunk, és soha ne dicsekedjünk vele, hanem hadd legyen az jó illatú áldozat a te oltárodon. Adj eközben örömöt, és add nekünk egyre inkább azt a gazdagságot, amit csak tőled kaphatunk meg már itt, és majd odaát a maga teljességében.
Kiáltunk hozzád, Urunk, újra azokért, akiknek az otthonát, az életét, a kenyerét fenyegeti a víz. Te parancsolsz a vizeknek, légy irgalmas nekünk! Kérünk, ne okozzanak több kárt, és vedd körül szereteteddel azokat, akik most nehéz helyzetben vannak. Kérünk, mutasd nekünk is, mit segíthetünk rajtuk.
Kérünk, beszélj velünk tovább is, és segíts előbbre, előbbre azon az úton, amelyik az életre vezet.
Ámen.