AZ ÉLET LELKE

1997. május 18, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Amikor közeledett Jézus felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket, amint Illés is cselekedett!?” Jézus azonban feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.” Aztán elmentek egy másik faluba.”

Imádkozzunk!
Köszönjük ezt a nagy ígéretet, kegyelmes Istenünk. Köszönjük, hogy aki segítségül hívja a te nevedet: üdvözül. Könyörülj rajtunk és oltsd a szívünkbe az üdvösség utáni vágyat. Segíts minket, hogy csak akkor szűnjék ez meg, amikor már miénk a te üdvösséged.
Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy mindnyájunk számára hozzáférhetővé tetted az életet, a teljes életet, az örök életet. Bocsásd meg, hogy olyan sok mindennel eltereli az ördög a figyelmünket erről a legfontosabbról. Hajszoljuk magunkat és egymást, és sokszor olyan üres, sivár, puszta a létünk, ami nem is nevezhető életnek. Köszönjük, hogy Szentlelkeddel éppen puszta létünket akarod termékeny életté változtatni. Engedd, hogy mindannyiunk számára valóság legyen ez.
Szólj hozzánk most úgy a te igéddel, hogy az az ige hitet támasszon bennünk. Hadd kerüljön oda mindannyiunk élete a te világosságodba. Hozd bennünk világosságra a sötétség dolgait. Segíts lezárni dolgokat és újat kezdeni teveled. Munkálkodj bennünk, Jézus, és segíts, hogy ennek se a meleg, se a szétszórtságunk, se semmi más ne lehessen most akadálya.
Azok az ajándékok, amiket életed árán szereztél meg nekünk, Jézus Krisztus, és amiket kínálsz most nekünk Szentlelked által, hadd legyenek mind a mieink. Tartjuk a hitünk kezeit, ajándékozz meg minket gazdagon önmagaddal és mindazzal, amire oly nagy szükségünk van.
Könyörgünk, hogy te adj igazi vigasztalást azoknak, akiknek friss a gyászuk. Engedd, hogy túllássanak a könnyeiken, a búcsún, vagy a búcsú nélküli távozáson. Túllássanak mindazon, ami szemmel látható, és merjék komolyan venni a láthatatlanokat is, a te ígéreteidet, s téged magadat, aki pontosan vigasztalónak, bátorítónak küldted el a Szentlelkedet. Ajándékozd meg őket, és mindnyájunkat a te vigasztaló Lelkeddel!
Ámen.

Folytassuk ma is a Tízparancsolat magyarázatát. Tudom, hogy pünkösd van, de látni fogjuk majd, hogy a hatodik parancsolat éppen most következő vonatkozásai milyen szoros kapcsolatban vannak a Szentlé-lek munkájával. Tulajdonképpen a Ne ölj!-t így is fogalmazhatnánk: Engedj mindig Isten Lelkének, aki az élet Lelke!
Három részre oszlik a mai igehirdetés: folytatjuk a múltkor elkezdett kérdés „az emberölés határesetei” tárgyalását, és így szó lesz először arról, hogyan ítéljük meg a hatodik parancsolat szellemében a magzatelhajtást, mit mondhatunk az úgynevezett eutanáziáról, amiről egyre többet lehet hallani és olvasni, végül megnézzük majd, hogy éppen ezekben a nehéz kérdésekben is hogyan segít eligazodni Isten Szentlelke, akiről Jézus Krisztus itt, a most hallott igében valami nagyon fontosat és alapvetőt mond.
Ma tehát arról lesz szó, ami földi életünk kezdetét és végét veszélyeztetheti. Ami még a születésünk előtt vagy közvetlenül a halálunk előtt fenyegethet bennünket.
1. Először röviden arról, mit mondhatunk a Szentírás alapján a hatodik parancsolat szellemében a magzatelhajtásról?
Az ókortól máig sok kísérletet tettek az emberek arra, hogy a méhen belüli élet megsemmisítését ne tekintsék emberölésnek. A rómaiak már fennen hangoztatták, hogy a magzat nem önálló lény, hanem az anyának csak része. Aztán később, amikor tudományosabban kezdtek fogalmazni, azt mondták: nem más, mint sejtek halmaza. A feministák a rájuk jellemző közönségességgel ezt mondják: a hasam csak az enyém, senkinek semmi köze hozzá. A spekulációra hajlamosak elkezdték keresni, mikor kap lelket a magzat, ez volt az úgynevezett léleknyerés napja, amit fiúknál a 40., lányoknál a 80. napra tippeltek.
A Szentírástól mindezek a badarságok teljesen távol állnak. Isten igéje alapján valljuk, hogy a magzat a fogantatása pillanatától teljes értékű ember, akit a Szentírás tanúsága szerint maga a teremtő Isten formál egészen egyedivé. És a mai technikával már pontosan nyomon lehet követni, hogyan fejlődik; minden nap, minden hét valami újabb lépcsőfokra segíti. Egy 11-12 hetes magzatnak már nemcsak a tagjait, külső és belső szerveit lehet pontosan látni, hanem láttam olyan fényképet, amin az ujját a szá-jába veszi a 11 hetes magzat. Valljuk azt a Biblia alapján, hogy az már ember. A magzat nem emberré fejlődik, hanem mint ember fejlődik.
Aki tehát kioltja egy akármennyi idős magzat életét szándékosan, az embert öl. A művi vetélés sok ország törvényei szerint megengedett, de Isten törvényével ellenkezik. Jogilag sem lehet indokolni, mert abszolút rendelkezési jogot biztosít a már megszületetteknek a még meg nem születettek felett, akiknek ráadásul semmiféle védekezési lehetőségük nincs. Amikor a meg nem született életet védjük, akkor emberéleteket védünk, annál is inkább, mert ők ki vannak szolgáltatva.
Aki látta a Néma sikoly c. filmet, az láthatta, hogy amikor a kaparókanalak szorításába kerül a magzat, és elpusztul, a kicsi szája nyitva maradt, mintha sikoltott volna, és menekül előle az anyaméhben. Ennyire ember az, akit az édesanyák a szívük alatt hordanak.
Érdekes, hogy Kálvin a magzat kiszolgáltatottságáról mit ír. Ezt olvassuk nála: „Az anyaméhbe zárt magzat már ember. Ha pedig méltatlanabb dolog egy embert a saját házában megölni, mint a mezőn, mert mindenkinek a saját háza a legbiztosabb menedékhely, mennyivel szörnyűségesebbnek kell akkor találnunk, ha egy magzatot, aki még meg sem látta az élet világosságát, meg-ölnek az anyja méhében.”
Köztudott, hogy a római egyház is ugyanilyen határozottan utasítja el a magzatelhajtást.
Bibliai alapon egyetlen esetben lehetséges mérlegelni, hogy vajon mégis nem megengedett-e ez a cselekmény, az úgynevezett egészségügyi indikáció esetében, amikor arról van szó, hogy a terhes anyának olyan betegsége van, ami életveszélybe sodorhatja őt, ha megtartja a terhességét. De testvérek, kereszteltem több gyereket már itt ennél az úrasztalánál, akik édesanyjának azt tanácsolták: vetessék el a gyereküket, mert életveszélybe kerülhetnek ők vagy mindketten. Ők hitből mégis vállalták ezt, megtartották a gyermeket, és Isten megtartotta mindkettőjüket: anya és gyermeke a mai napig boldogan élnek.
Nyilván mérlegelni kell a szakemberek tanácsait, nyilván nem lehet ilyen összetett és súlyos kérdést itt néhány perc alatt felszínes megállapításokkal elintézni. Sokkal nehezebb helyzetek is adódnak, mint ahogy azt elgondoljuk. Amikor például nagy a valószínűsége annak, hogy fogyatékos gyermek fog születni, amikor erőszakos közösülés történt, amikor kiskorúakat ejtenek teherbe, ezt mind-mind nehéznél nehezebb feladatot jelent. Ez azonban már a lelkigondozás feladata, hogy az anya hitét - ha van -, maximálisan figyelembe véve, vele együtt közösen keressük meg a legjobb megoldást. És ha vállalja minden körülmények között a gyermekét, akkor meg minden segítséget meg kell adni a környezetnek (az anyának is, meg a gyereknek is, akit sokszor ő maga nem is tud felnevelni), ahhoz, hogy felnevelődjék. Itt súlyos a bűnünk, mert sopánkodni, meg háborogni tudunk, csak tartósan hűséggel odaállni valaki mellé, aki bajba került - akár a saját bűne miatt, akárkinek a bűne miatt -, arra már nagyon kevés vállalkozó van - sajnos a hívők között is.
Aki találkozik ilyen emberekkel, és a lelkigondozás során ezzel a problémával, az tudja, hogy néha milyen elképzelhetetlen emberi, anyagi, lelki nyomorúság is nehezíti azt, hogy valaki vállalja a gyermekét. Sokszor egyszerűen csak kényelemszeretet és önzés az ok,ez súlyos bűn, néha azonban nehéz helyzetek is adódnak.
Viszont ennek ellenére is, a Biblia alapján a hatodik parancsolat szellemében csak azt mondhatjuk: alapvetően elutasítjuk a művi abortuszt. Ezért van az, hogy sok hívő keresztyén orvos nem is vállalja ennek a végrehajtását külföldön sem, és most már itt, nálunk sem.
Ugyanakkor feltétlenül meg kell említeni azt, amiről múlt vasárnap hangsúlyosan szó volt, hogy aki már elkövette ezt a bűnt, annak a számára van bocsánat. Mert ha van bűnbocsánat, akkor erre is van. Aki megvallja és elhagyja, annak Isten teljes feloldozást ad. Nem kell egy életen át együtt élni egy ilyen bűnnek az emlékével, nem kell hogy nyomassza, bénítsa az embert. El lehet jutni oda, ahova Dávid: „levetted ró-lam bűneimnek terhét.” Akár itt ma, az úrasztalánál, bárkivel megtörténhet ez.
Nem tudunk most beszélni az ezzel kapcsolatos praktikus dolgokról, arról például, hogy az első terhesség megszakítását milyen sok szövődmény, sőt meddőség szokta követni, arról, hogy milyen nagy itt a férfiak felelőssége, és nem lehet ezt az egészet a teherbe ejtett nőre hárítani stb. - sok mindenre nincs most lehetőségünk. Itt most a hatodik parancsolat szellemében kell egy sokat vitatott kérdésre a Biblia világos válaszát megadni, miközben a világ ködösít vagy mondja a Szentírás ellenkezőjét.
2. A másik, ami a földi életünknek a végét érinti, ez az úgynevezett eutanázia vagy „szép halál”, ami azt a döntést jelenti, hogy valakit fájdalom nélkül - például egy injekcióval - át lehet küldeni a halálba akkor, ha már nem tudunk rajta segíteni, akkor, ha már emberi megítélés szerint csak szenvedés vár rá, akkor, ha annyira sérült, hogy a környezete már nehezen tudja hordozni, és könnyebb lesz a környezetének, ha ő már nem lesz, akkor, ha ... - folytathatnánk a sort egyre veszedelmesebb megállapítások felé.
Mert közülünk sokan emlékszünk arra, hogy volt olyan idő, hogy az „improduktív elemeket” egy-egy injekcióval küldték át a másvilágra, és aztán itt nincs megállás, hogy a végén már kinek adják be azt az injekciót.
Nos, mit mond erről a Szentírás? A gyakorlat az, hogy lehet ezt végezni az illető megkérdezése nélkül, vagy lehet az érintett kérésére ezt elvégezni. Itt fennen hangoztatja a mi világunk az önrendelkezésnek a jogát, ami nagyon fontos jog, ha például egy elnyomott nép küzd érte. Csakhogy azt már megtanultuk a Szentírásból, hogy az életünk felett nem mi rendelkezünk, a felett csak az az Isten rendelkezhet, aki azt adta. Tehát sem a magzatának az élete felett az anya vagy bárki más, sem a saját élete felett senki nem rendelkezhet Istentől függetlenül, ha komolyan vesszük azt, ami a Bibliában van.
Dávid ezért mondta azt, hogy életem ideje kezedben van. - Ha valaki úgy tekint Istenre, mint aki Isten, és nem ő akar a helyére ülni, - láttuk, hogy a bűnnek a lényege mindig ez -, akkor tudja, hogy csak Isten rendelkezhet a mi sorsunkról. És a Ne ölj! ebben az esetben azt is jelenti: nincs jogom megrövidíteni az életemet semmilyen okból sem. Az lehetséges, hogy egy szenvedő hívő is vágyakozik a halál után, annál inkább, mert ő tudja, mi vár rá, hogy ki vár rá odaát. Az lehetséges, hogy egy szenvedő hívő még imádkozik is azért, hogy Isten vegye el életét, mert már nagyon nehéz, de éppen mivel így imádkozik, kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy csak Isten veheti el az ő életét, és ő maga nem nyúlhat bele abba.
Pál apostol is írta őszintén a börtönből, betegen, nagyon nehéz helyzetben a Filippi gyülekezetnek: kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, de azért nem lett öngyilkos, és eszébe sem jutott, hogy valami módon ő rövidítse meg saját életét, hanem azt mondta: ha kivégeznek, tudom kihez megyek, semmi rossz nem történik velem. Ha szabadon engednek még a rómaiak, és birok még valamit tenni, megyek hozzátok és hasznomat veszítek. Mindenképpen valami jó dolog történik: vagy én járok jól, ha mehetek Krisztushoz, vagy ti jártok jól, ha mehetek hozzátok és veszitek valami hasznomat.
Ez az Isten Szentlelkétől ihletett szemlélete az életnek és a halálnak. Természetesen itt is adódnak nehéz kérdések, amiket ne akarjunk felszínes nagyképűséggel elintézni, vagy úgy tenni, mintha nem lennének. Mert egyre nehezebb megmondani, hogy kik azok, akik valóban természetes halállal halnak meg. Hiszen a gyógykezelés, a gyógymódok, a gyógyszerek következtében meg lehet hosszabbítani valakinek az életét, ha mindez nem lenne, már rég meghalt volna természetes halállal. Vajon az természetes halál, hogy több hónapig, vagy több évig tartó kezelés után hal meg? Lehet ezen vitatkozni, és látszólag joggal kérdezik némelyek, ha meghosszabbíthatjuk az életünket, akkor miért ne lenne jogunk megrövidíteni, ha már csak értelmetlen szenvedést jelent valakinek a számára?
Ha az valóban csak értelmetlen szenvedést jelent és csak szenvedést jelent, akkor bibliai alapon is el lehet képzelni a kezelés megszüntetését. A keresztyén etika egyértelműen elutasítja az eutanáziát, annak mind az aktív, mind az úgynevezett passzív formáját. De lehetségesnek tartja végső esetben, egyértelmű helyzetben a kezelés megszüntetését. Az eutanázia az élet megszüntetése - ehhez nincs jogunk. A kezelés megszüntetése az lehet az irgalmasság cselekedete.
Természetesen itt is sok nyitott kérdés marad még, és sokáig lehetne vitatkozni, de a Biblia alapján azért nekünk mégis igent vagy nemet kell mondanunk. Annál inkább, mert olvastuk az elmúlt alkalmakon Jézus szavait, hogy Ő elsősorban a cselekedeteink indítékát nézi. Ahogy Ő mondja: a szívet nézi, mert a szívből származnak a gondolatok, a cselekedetek, és Ő az indítékokat, az indulatokat nézi, és aszerint ítél meg bennünket.
3. Ezért nagyon fontos pünkösdi ige az, amit felolvastam a Lukács evangéliumából. Arról szól ez a történet, hogy Jézus és tanítványai Jeruzsálembe indulnak. Ez volt a Megváltó utolsó útja a szent városba, ez az út már a keresztre vezetett. Ő nem kerülte ki a samaritánus településeket sem, mint honfitársai. Ő előítélet nélkül, egyenlőképpen szeretett és szeret ma is mindenkit. Ezért mondta a tanítványoknak: menjünk csak a legrövidebb úton, és szá-mítsátok ki, hogy mikor érünk egész napi gyaloglás után estére kelve egy faluba, és kérjetek ott szállást 13 embernek. Ez éppen egy samáriai falu volt. A samarítánusok viszont „adtak magukra”, és az ősi gyűlölet jegyében nem fogadták be Jézusékat.
Volt ilyen: aki Jeruzsálembe megy valamilyen kultikus céllal, istentiszteletre, annak samaritánusok nem adnak szállást. És itt két tanítvány: Jakab, és a szelíd János is méregbe gurul: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket, ahogy azt Illés cselekedte!?” Jézus keményen rendre utasítja, megdorgálja őket. „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek; mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Aztán elmentek egy másik faluba.”
Miről van itt szó? Pusztítsd el őket, mert megsértettek minket. Ez az a gyilkos indulat, ami megszólal a tanítványok szívében. Talán maguk sem gondolták, hogy van még ilyen indulat bennük. Három évet eltöltöttek Jézus közelében, és még azok után is ott lapulhatnak ilyen sötét, gyilkos indulatok emberszívekben? Sajnos igen. De Isten nagy kegyelme az, amikor világosságra hozza ezeket a sötét dolgokat. És nagy dolog, ha valaki bátran bűnnek vallja, elítéli, és ké-ri, hogy szabadítsa meg tőle. Ezt is megtehetjük, akár már ma mindnyájan, ha van annyi bátorság bennünk, hogy igent mondjunk Isten leleplező igéjére.
Nos, tehát megszólal bennük ez a gyilkos indulat: pusztítsd el őket, mert minket megsértettek. S erre mit mond Jézus: értsük meg őket, s menjünk csendesen tovább. - Ez a jézusi lelkület, ez a Szentlélektől származó indulat. Jézus leleplezi a tanítványokban a sötétséget: „Nem tudjátok, milyen lé-lek van bennetek...” Ő a maga isteni hatalmát soha nem használja életellenes vállalkozásokra. Ő a maga isteni hatalmát, a benne tökéletesen lakozó Szentlelket mindig az élet támogatására használja. Mert a Szentlélekről mindenütt azt olvassuk a Bibliában, hogy az életre mond igent.
Ott van a Szentlélek már a teremtéskor. Isten Lelke lebegett a vizek felett, és a káoszból úgy lett kozmosz, hogy a Szentlélek rendező ereje lépett munkába. És ott van minden ember újjászületésénél, amikor a sötétségből a világosságra lép valaki, a hitetlenségből az élő hitre, az önmagába zártságból a Jézussal való közösségre, - az mindig a Szentlélek munkája. Amikor új élet támad lelkiképpen valakiben, mert a Szentlélek életet teremt, az életet akarja, az életet védi, és a mi sokszor teljesen üressé, sivárrá, értéktelenné vált puszta létünket életté teszi, minőségileg más életre segíti a Jézusban hívőt. A Szentlélek mindig támogatja az életet. Ő az élet Lelke.
Nem azért jött az Emberfia, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Először is adjon nekik igazi életet, ami felett nincs hatalma a biológiai halálnak sem, s aztán ezt az életet védje, erősítse, támogassa, hogy ők meg továbbadhassák másoknak.
Amikor Jézus a programját bejelentette, azt mondta: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyenek.” A Szentlélek az élet és a lelki gazdagságnak a lelke. Aki már kapta Isten Szentlelkét, aki Jézust befogadta, és aki enged ennek a Léleknek és úgy jár, hogy Isten Szentlelke vezeti, az az ember mindig védi és gyarapítja mások életét is minden áron. Akkor is, ha neki kell megfizetni az árát, mert általában nekünk kell megfizetnünk ennek az árát. De ez természetes az újjászületett ember számára. Mégha az életünkkel kell fizetni, akkor is.
Ha a földbe esett gabonamag el nem hal - mondja Jézus -, egymaga marad. Ha elhal, sok gyümölcsöt terem. Ha vállalja a csendes elpusztulást, megsokszorozódik kö-rülötte és általa az élet. Ennek csúcsa a golgotai kereszt, amikor Isten Fia vállalta a kárhozat minden kínját és a halált, hogy nekünk életünk legyen és bőségben éljünk. Ez a Szentlélek munkája, erre indít Isten Lelke mindig minden embert.
Ugye, így érthetőbb már, hogy miért vállalnak hívő keresztyén emberek olyan gyermeket is, akiről előre tudják, hogy fogyatékos lesz. Miért vállalnak hívő keresztyén családokban negyedik, hatodik, tizedik gyermeket is - nem egy ilyet ismerek - ebből a hitből. Miért ápolnak szeretetotthonainkban olyan halmozottan sérülteket, akiket semmire sem lehet képezni, akiket, ha megnőnek is, tisztába kell tenni és etetni kell. Miért tekintik az újjászületett hívő emberek teljes értékű embernek a már egészen leépült, és semmire sem használható öregeket is, és igyekeznek emberi körülményeket teremteni körülöttük, néha nagy áldozatokat hozva értük. Mert a Szentlélek erre indítja azt, akiben már a Szentlélek lakozik, és aki enged neki.
Mert Ő az életnek a Lelke. Ilyen szolgá-latokra indít, ezekhez ad erőt, ezek közben ad örömöt a hívőnek, az engedelmes Krisztus-tanítványnak. Akár az élet legelején, akár az élete alkonyán van valaki, ezzel a felelősséggel tudja szeretni, és szolgálni neki. Amikor semmi haszna nincs már abból, hogy áldozatot hoz érte, akkor is meghozza az áldozatot. Miért? Mert ilyen a természete. Mert az újjászületett ember ilyen újfajta, krisztusi természetet kap. Akkor is, ha bolondnak nézik és mondják, akkor is, ha csendesen rámegy erre a szolgálatra. Nem hősködni akar, nem kényszeríti senki, a benne lakozó Szentlélek indítja. „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.” És akiben az Emberfia, Jézus Krisztus valóban él a hit által, azt az Ő Szentlelke indítja, és a Szentlélek ilyesmire indít bennünket.
Egyébként ugyanezt olvassuk a mindenható Istenről. Így szeretett és szeret Isten is minket: értetlen, hitetlen, akadékoskodó, okoskodó, halogató, nehézkes embereket. Így szeret minket Isten, erkölcsi korcsokat, hitbeli torzókat, lelki fogyatékosokat, és így akar nekünk új életet ajándékozni. Kerül, amibe kerül! Az Ő egyszülött Fiának az életébe került, mert úgy szerette Isten e világot, az ellene fellázadt, önmagát folyamatosan tönkretevő, Isten ellen munkálkodó világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vehessen. Mert Ő az életet kínálja nekünk mindig. És az életünket védi és akarja meggazdagítani.
Olyan beszédes ez, bármilyen egyszerű jelét olvastuk is a felolvasott igében. Egész napi gyaloglás után már fáradtak Jézusék. Most miből állna abban a faluban azt mondani: itt van egy csendes udvar, ott lefekhettek. Nem szállodában akartak ők megszállni. - Nem, ők nem fogadják be. Erre Jézus csendesen azt mondja: rendben van, megértem őket, akkor megyünk tovább. Még néhány kilométert gyalogolni kell, még fáradtabbak leszünk, később kerülünk nyugovóra, de nem haragszunk rájuk. Ők fizetik meg az árát. Ez az, amit nem ért Jakab és János. Ez az, amit nem ért az egész, Istentől elfordult emberiség. Emiatt nevezik a hívőket bolondoknak, ők azonban vállalják ezt. Pál apostol azt mondja: mi bolondok, a Krisztusért.
Mert aki Isten Szentlelkének enged, az mindig kész lemondani a maga kényelméről, hasznáról, büszkeségéről, előrehaladásáról, presztízséről, ha mások életét így védheti és gazdagíthatja, mert az mindennél többet ér neki.
Ezen a szép ünnepen nemcsak emlékezünk a Szentlélekre, hanem Isten kínálja nekünk ezt a Szentlelket. Az Ő Lelkét, aki egészen újjáformálhatja a gondolkozásunkat, aki akármennyi időt töltöttünk el esetleg nélküle, egészen új kezdést ajánl most nekünk, megtanít elfordulni magunktól, megnyílni Őelőtte és elkezdeni szolgálni másoknak. Ez az igazán emberhez méltó élet. Ezt a küldetést adta Ő nekünk.
Azt a küldetést, ami a gyertyáé. Ha meggyújtják, ő maga elég ugyan, elfogy lassan, de közben világosságot áraszt a sötétben. Be lehet tenni a vitrinbe is, vagy el lehet dugni valahová, ha félti magát, sértetlenül megmaradhat. S akkor ő is sötétben marad, mások is fény nélkül maradnak. Vagy pedig vállalja azt, hogy elég, s közben világít.
Talán nem veszítek rossz néven, ha bevallom: készülés közben eszembe jutott egy olyan vers, amit 50 évvel ezelőtt tanultam meg, még otthon, Kecskeméten. Nem irodalmi alkotás, egyszerű versike, amit gyerekeknek írtak. Ezt a gondolatot azonban számomra máig is egyértelműen fejezte ki. A gyertyáról szól.

A gyertya ég, fénylik, világít,
Hogy hánynak, nem tud róla.
Jónak, gonosznak világít-e -
A gyertya azt nem tudja.

Ég, mert ez a rendeltetése.
Szolgálja az életet.
Betölti csendben hivatását,
Azután feledésbe megy.

Legyek én gyertya!
Szolgája égi fénynek!
Vagy hogyha Isten úgy akarja,
Ne tudjam, kiért égek.

Csak világítsak szüntelen,
Amíg tart földi éltem,
Aztán mint a leégett gyertyát:
Felejtsétek el, hogy éltem.

S legyen a dicsőség egyedül azé, aki maga a világ világossága. És aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért. Ezért mehetünk át mi is a sötétségből a világosságba, és ezért alakulhat át az életünk Szentlélektől irányított szolgáló életté.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, kérünk, mondd meg nekünk is egészen személyesen, ha nem tudjuk, minémű lélek lakik bennünk. Kérünk, leplezd le bennünk a gyilkos gondolatokat, akárhogyan rejtőznek is azok.
Bátoríts minket, hogy minden ilyet megtagadva, elhagyjunk, és korlátlan teret engedjünk az életünkben a te Szentlelkednek. Tölts meg minket Lelkeddel, hogy kiszorítson belőlünk mindent, ami nem tőled való, és irányítson minket és tanítson olyan úton járni, ami valóban az élet útja, az életre vezet, és amelyre másokat is tudunk hitelesen hívogatni.
Köszönjük, hogy te magad vagy az élet. Köszönjük, hogy nem azért jöttél, hogy elveszítsd az emberek életét, hanem hogy megmentsd azt. Add nekünk azt az új életet, amit kereszthaláloddal szereztél meg, hogy aztán ne sajnáljuk magunkat, ha másokért élhetünk.
Könyörgünk azokért, akik különösen nehéz helyzetben vannak, nehéz terheket hordoznak. Könyörgünk azokért, akiket a csüggedésnek, a kétségbeesésnek a szele legyintett meg. Segítsd őket, hogy tereád nézzenek.
Kérünk, adj gyógyulást betegeinknek, s taníts meg mindig túllátnunk a láthatókon. Segíts, hogy egész életünk hadd legyen folyamatosan tisztuló, benned gyökerező, erőiddel telítődő és azokat továbbadó életté. Szabadíts meg minket is attól, hogy azt várjuk, hogy mások szolgáljanak nekünk. Szabadíts fel arra, hogy szívesen szolgáljunk másoknak, egyedül tőled várva a jutalmat.
Köszönjük, hogy így bízhatjuk rád a hétköznapjainkat, és így kérhetünk téged, hogy szenteld meg valóban ezt az ünnepünket.
Ámen.