HOGYAN HALLGATJÁTOK?!

1995. szeptember 24, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el útját a bűnös és gondolatait az álnok ember, térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útaitok nem az én útaim, így szól az Úr! Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál! Mert ahogyan az eső s a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé, gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön, nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. Bizony örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket; a hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak. A tövis helyén ciprus nő, a bogáncs helyén mirtusz nő, az Úr dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.” „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.”

Imádkozzunk!
Istenünk, szépen énekeljük, hogy igéd a sötétben szövétnekünk, de olyan sokszor mégsem követjük annak a világosságát. Meghúzódunk a sötétben, vagy próbálunk a hátad mögé húzódni a magunk sötét terveivel, beszédével, gondolataival. Szépen énekeljük: aki engedelmesen követi szavadat, az nem téved el, s közben egyfolytában panaszkodunk vargabetűink, tévútjaink, felesleges kerülőink miatt. Sokszor már magunk sem tudjuk, hol tartunk és hol lenne a helyünk, és néha olyan messze tévedünk arról az útról, amelyikre te hívtál, ahol te jársz előttünk, Úr Jézus, amelyik az életre vezet.
Megvalljuk bűnbánattal most neked minden önfejűségünket, engedetlenségünket, keményszívűségünket. Kérünk, bocsásd meg nekünk, valahányszor világosan meg-értettük, mi az akaratod, és mégsem azt tettük, és bocsásd meg, amikor nem is akartuk hallani, hogy mi a te akaratod, hanem mentünk a magunk feje után.
Annál inkább köszönjük, Urunk, most ezt a csendes órát. És köszönjük már előre a következő hetet. Olyan nagy csoda az, hogy ezek után, ennyi szemtelenségünk, ennyi keménységünk, ennyi hitetlenségünk ellenére még mindig beszélsz hozzánk, és a te igéd ma is teremtő hatalom.
Áldunk minden szóért, amit megérthettünk eddig a Bibliából. Köszönjük, amikor egy-egy igehirdetés egészen személyes üzenetté vált a számunkra. Köszönjük neked mindazokat, akiken keresztül eddig te szóltál bele az életünkbe, és azt is neked köszönjük meg, hogy ha adtál erőt engedelmeskedni a megértett szavadnak.
Támogass most minket az engedelmesség lelkével. Magunktól képtelenek vagyunk felfogni is az egészen más gondolataidat, és teljesíteni is a te akaratodat. De tudjuk, hogy akkor lenne igazán boldog, gazdag az életünk, akkor lenne egyáltalán életünk, ha a te igédhez igazodnánk mindenben. Kérünk, ragyogtasd fel előttünk most a te igéd sajátos természetét, s közben beszélj a szívünkkel. Formálj minket, teremts újjá egészen teremtő beszédeddel és újjáteremtő Szentlelkeddel. Olyan sok sebből vérzik az életünk, olyan sok fontos értéknek a híjával vagyunk. Könyörülj rajtunk, és nagy gazdagságodból ajándékozz meg most mindnyájunkat: azzal, amire szerinted leginkább szükségünk van. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy higgyünk neked, hogy neked higgyünk, aki még soha senkit nem csaptál be.
Így tartjuk, Urunk, hitünknek a remegő kezeit, töltsd meg azokat most ajándékkal.
Ámen.

Holnap kezdődik őszi evangélizációs hetünk. Hétfőtől szombatig minden este istentiszteletre hívlak benneteket. Aki el tud jönni, egy hét alatt több igehirdetést hall majd, mint máskor egész hónapban.
Egyáltalán nem csodálkozom, ha nem mindenki lelkesen fogadja ezt a meghívást, mert mostanában annyi beszédet kell hallanunk, hogy elegünk van már belőle. Sok üres beszédet, sok demagóg beszédet, sok mellébeszélést, sok féligazságot, vagy egész hazugságot, álnok, gonosz csúsztatásokat. Az ember néha egy kis csöndre vágyik. Belefáradt a sok hiábavaló beszédbe.
Éppen ezért ma, az evangélizációs hetünk előtt arra szeretnélek kérni igaz szeretettel és tisztelettel mindnyájatokat, hogy gondoljuk együtt végig, mit tanít a Szentírás Isten beszédéről. Azt tanítja, hogy Isten beszéde egészen más, mint minden emberi beszéd. Minőségileg más, mint a legokosabb, legbecsületesebb, a legtisztább emberi beszéd. Egészen más, lényegében különbözik attól.
A Szentírásból megtudjuk, hogy Isten szava az Ő munkaeszköze. Isten úgy cselekszik, hogy kimondja azt, amit el akar végezni, és akkor az megtörténik. Ez annyira így van, hogy a héber Ószövetségnek nincs is külön szava Isten szavára és Isten tettére. Ugyanaz a szó jelenti mind a kettőt. Mert amikor Isten megszólal, akkor Ő munkához lát. Amikor Isten beszél, akkor dolgozik. Úgy cselekszik, hogy kimondja, amit akar, és az meglesz. Pontosan, ahogy olvastuk az Ézsaiás 55-ben: „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön, nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”
Ugyanúgy, ahogyan Jézus Krisztus is kimondott valamit, és az megtörtént. Így gyógyította meg a betegeket. Azt mondta a bénának: kelj fel, vedd a válladra a hordágyat, amin idehoztak és menj haza. És az, aki soha nem vagy hosszú évek óta nem állt a saját lábán, felállt, összehengergette a gyékény hordágyat, amin cipelték, és ő vitte azt, amin őt vitték oda.
Így bocsátotta meg a bűnöket és bocsátja meg ma is: megbocsáttattak a te vétkeid, eredj el békességgel! És azok a bűnök megbocsáttattak. Így parancsolt az elemeknek, így parancsolt a démonoknak. Semmi erőlködés. Semmi újra és újra való próbálkozás. Kimondta azt, amit akart, és az megtörtént Isteni hatalommal. Ugyanúgy, ahogy a mindenható Isten a mindenség hajnalán ezt a világot teremtette.
Ezt soha nem szabad elfelejtenünk, mert egészen más, mint amit a saját beszédünkről tudunk. Akinek engedetlen gyermekei vannak, az tudja leginkább, mennyire más. Mondhatjuk akárhányszor, többféle változatban, vagy, ha mindig ugyanúgy mondjuk, az annál jobban idegesíti a gyereket, de nem lesz belőle semmi. Amit Isten kimond, az megtörténik.
Éppen ezért, noha tudom, hogy néha belefáradunk a sok beszédbe, mégis meggyőződéssel hívlak benneteket a következő hét estéire, mert itt - reménységünk szerint - Isten szava fog hangozni. Tudniillik az Istenről való igaz bizonyságtétel végső alanya maga a mindenható Isten. Kellenek neki közvetítők, tehát egy ember mondja, de mögötte Ő áll ott. Számos igét lehet erre nézve említeni.
Tehát az igehirdetés Isten szava, és ez annyira igaz, hogy még egy olyan rossz lelkiállapotban levő, hitetlen, engedetlen, indulatos igehirdető mondja is, mint amilyen Jónás volt, aki maga sem akarja, hogy amit mond, az elérje a célját, ennek ellenére is el tudja végezni Isten a munkáját az Ő igéje által.
Micsoda prédikáció volt az, hogy még negyven nap, és elpusztul Ninive, és közben a szívében ott van a harag: bárcsak így lenne, hogy elpusztulna, és én kivárom, ha belepusztulok is, s remélem, hogy a negyvenegyediken már nem lesztek. Micsoda lelkület ez, így igét hirdetni? De mivel Istentől származott ez a mondat, mégis megtért az a nagy pogány város. A király leszáll a trónjáról, leül a porba, királyi palástja helyett zsákruhába öltözik, s az egész város böjtölni kezd és kiáltani a számukra többé-kevésbé ismeretlen Istenhez, hátha megkönyörül és még sem kell elveszniük. Ilyen ereje van Isten igéjének. Ha azt valóban Ő mondja, olyan ige, ami az Ő szájából származik, az elvégzi a maga munkáját, és ez mindig életet mentő munka.
Hányszor tapasztaltam én is, amikor Isten egyetlen igével sorsdöntő kérdéseket egyszerűvé tett és eldöntött számomra. Amikor egyetlen mondattal vagy éppen azzal a szakasszal, amit aznap olvastam vagy hallgattam igehirdetést, meg tudott vigasztalni. Amikor letörli emberek könnyeit, amikor meggyógyul egy végzetesen megbetegedett házasság például. Egyetlen igehirdetéstől vagy egy olyan testvéri beszélgetés közben, amely beszélgetésben Isten igéje hangzott el, és a mögött Ő volt ott, az életet mentő, életet teremtő, embereket segítő és továbbsegítő, minket kimondhatatlanul szerető Isten, aki ma is a beszédével gyógyít, segít, vigasztal, vagy töri össze keménységünket, hogy utána felemelhessen. Megsebez, de be is kötöz és vadonatúj dolgokat hoz létre az életünkben. Minket is teljesen újjá tud teremteni, formálni.
Ilyen hatalom Istennek az igéje, ilyen ható erő. Így is beszél róla a Szentírás: ható erő, amelyik munkálkodik abban, aki azt hittel befogadja. Csak ehhez hallgatni kell, és jól kell hallgatni. Éppen ezért ma erről a két dologról szeretnék beszélni: mit tudhatunk meg Isten igéjének a természetéről, és hogyan lehet azt úgy hallgatni, hogy valóban segítség legyen számunkra. Ma nem egy igének az üzenetét próbálom kibontani, hanem kivételesen sok igét fogok említeni ahhoz, hogy felragyogjon előttünk: valóban ilyen Isten igéjének természete, és aki akarja, megtanulhassa: hogyan hallgathatjuk vagy olvashatjuk mindig úgy, hogy az valóban segítség legyen a számunkra.
1) Mi tehát Isten igéjének a természete? Az jellemzi elsősorban, hogy az Isten beszéde. Hadd idézzem mindenekelőtt a mi Urunk Jézus Krisztust, aki azt mondta a küldetésükbe félve induló tanítványoknak: „Nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól majd tibennetek” (Mt 10,20). És ugyanebben a kiküldési beszédben azt mondja: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg.” (Lk 10,16).
Testvérek, ha ezt nem hinném, rég elmentem volna más pályára. Másként nem érdemes beszélni. Az én gondolataimra nincs szükségetek. Sokan vannak közöttetek, akiknek sokkal nagyszerűbb gondolatai vannak, mint nekem. Csak azért merem folytatni ezt a szolgálatot, mert meg vagyok győződve, hogy aki engem hallgat, az magát az élő Krisztust hallhatja meg, ha hittel hallgatja. És erre számos példát láthatunk és tapasztalhatok én is. Ehhez nem kell lelkipásztornak lenni. Minden újjászületett hívő ember úgy közeledhet szeretettel, segítőkészséggel, a mentőszenvedéllyel másokhoz, hogy várhatja, hogy az ő egyszerű szavain keresztül az a Krisztus szólítja meg a másikat, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.
Hányszor van, hogy hívő emberek maguk csodálkoznak a legjobban: hogy jutott nekem ilyen eszembe? Vagy amit mondok, az nekem is új. Akkor biztos, hogy nem az én kútfőmből való. Isten kijelenti magát az Ő szolgáinak. És nemcsak a prófétáknak, a főhivatásúaknak, hanem mindnyájunknak. És az ő kijelentése ma is mindig segít másokon.
Ezért írta Pál apostol az „okos” korinthusiaknak: „Az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsesség hitető beszédeiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek se emberek bölcsességén nyugodjék, hanem Istennek erején.” (1Kor 2,4-5).
Úgy van ez, ahogy olvastuk az Ézsai-ás 55-ben. Azt mondta Isten: a beszéd, amely az én számból származik. A róla való bizonyságtétel végső soron az Ő beszéde, ami az Ő szájából származik, és ennek teremtő hatalma van. Nem tudom, felfigyeltünk-e az utolsó versszakra, és eszünkbe jutott-e egy másik bibliai szakasz. Ugyanazok a szavak fordulnak elő ott egészen más összefüggésben. „A tövis helyén ciprus nő, a bogáncs helyén mirtusz nő.” (13).
Hol olvasunk először a Bibliában tövisről és bogáncsról? Az 1Mózes 3-ban, amikor a bűneset után Isten megátkozza a földet és azt mondja: töviset és bogáncskórót teremjen ez neked. Itt meg az ellenkezőjét ígéri: ahol tövis termett, ott ciprus nő, és ahol bogáncs, ott mirtusz nő. Vagyis helyreállítja Isten a bűneset előtti állapotot, a bűnben megromlott világot megújítja. Hogyan? Beszédével. Kimondja: legyen, és ott helyreáll a régi. Kijavítja az elromlottat, vagy létrejön valami egészen új. Hiszen aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Így teremt Isten egészen új természetet bennünk az Ő beszédével.
Úgy, ahogy Jézus Krisztus a magvető példázatában szól erről. Amikor a mag belehull a földbe, és ha az jó föld, befogadja, gyökeret ereszt, növekedni kezd, és önmaga sokszorosát hozza termésképpen. És éppen a magvető példázatának egy elrejtett félmondatából derül ki, hogy mit akar Isten nekünk adni az Ő igéjével. Lukács írja: némely mag az útfélre esett, s ezek azok az emberek, akik hallották az igét, de aztán az Ördög kilopja a szívükből az igét, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. (8,12). Ebből derül ki, mit akar Isten elérni az Ő igéjével. Hogy higgyünk és üdvözüljünk. Az üdvözülni szó azt jelenti: szabadulni, megmenekülni valami végzetes bajtól, pusztulástól.
Az az igehirdetés célja, hogy akik hallgatják, higgyenek, tehát a láthatatlan világ gazdagsága is föltáruljon előttük, és az egész valóságot valóságként érzékeljék, ne csak annak egy töredékét, ahova az öt érzékszervünkkel behatolhatunk: hogy higgyenek és üdvözüljenek. Megmeneküljenek a kárhozattól, az értelmetlen küszködéstől, a kétségbeeséstől, félelmektől. Mindattól, ami meggyötör. Ezért akarja az ősellenség az Ördög, hogy ha hallgatjuk se hulljon mélyre a szívünkbe, hogy ne higgyünk és ne üdvözüljünk.
Tehát az igehirdetés célja, hogy higgyünk és üdvözüljünk. Ezért olvastam fel a Jakab leveléből is azt a verset: „Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, mert az megmentheti a ti lelketeket.” (1,21). Semmi más nem mentheti meg. Csak az menthet meg minket, ha hittel az élő Krisztusba kapaszkodunk. De mindnyájan úgy születünk, hogy nincs hitünk. Hogyan lehet hitre szert tenni? A hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Ez az egy, egyszerű, kizárólagos útja van annak, hogy valaki hitre jusson. Hallgatni az Istenről szóló bizonyságtételt, olvasni az Ő igéjét, és eközben csírázni kezd a hit a szívünkben és megerősödik, és lesz mivel kapaszkodnunk a megmentő Krisztusba. Ezért merlek hívni titeket szeretettel minden igehirdetési alkalomra.
Megtudjuk a Szentírásból, hogy még ha kemény, ítéletes igehirdetés hangzott, azzal is megmentette Isten az Ő népét, és annak is ilyen ereje volt. Egy negatív példát hadd olvassak erre. Félelmes erejű megállapítás. Azt mondja Isten Jeruzsálem pusztulása után: „A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek neked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak neked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.” (Sir 2,14).
Nem félelmes? Másképp alakul egy nép tragikus történelme, ha vannak, akik világosan hirdetik az igét, rámutatnak a nép bűneire, és a nép ezt komolyan vette volna és megtért volna. Mivel azonban nem hirdették így az igét, hanem hízelkedő hazug beszédeket mondtak, ezért bekövetkezett a történelmi tragédia. Történelmi tragédiákat lehetne elkerülni, ha világosan hangzana Isten beszéde, és azt úgy hallgatnánk, mint Isten beszédét és úgy engednénk neki. Tessék ezen elgondolkozni.
Most már kár azon elmélkedni, hogyan alakulhatott volna a történelmünk, de azon nem kár gondolkozni, hogyan alakulhat a továbbiakban. Vállaljuk-e az Isten igaz, tiszta beszédét, vannak-e, lesznek-e, akik ezt hamisítatlanul hirdetik, és hogyan hallgatjuk: úgy-e, mint kellemetlenkedő emberek beszédét, vagy úgy, mint az Isten igaz szavát, aminek most mindjárt engedelmeskedni kell, és akkor elkerülhető sok nyomorúság.
Nos, ennyit erről most, hogy milyen Isten igéjének a természete. Maga Isten szava ez, az igehirdetés mögött is Ő áll, erő van benne, amivel Ő munkálkodni akar bennünk. Mag, ami ha belehullik a földbe, új életet teremt, és önmaga sokszorosát állítja elő.
2) Csak úgy kell hallgatni, hogy mindez bekövetkezhessék. Miért, hát nem mindenki így hallgatja? Hogyan lehet hallgatni Isten igéjét? Egyszerűen így mondom: rosszul és jól. Aki rosszul hallgatja, annak az az ige ítéletté válik, mert tudta, hogy mit kellett volna tennie, és nem tette. Jézus szerint az ilyenek súlyosabb ítéletet kapnak, mint akik nem tudták, mit kellett volna tenniük, és úgy nem tették. A jól hallgatott ige áldássá lesz, szabadulást, megmenekülést, új kezdést, lelki gazdagságot hoz. Mit jelent rosszul hallgatni és jól hallgatni? Mondok néhány példát.
a) Rosszul hallgatták például Lótnak a vejei. Isten elhatározta Sodoma ítéletét, és ott lakott Lót és a családja. A lányai már férjhez mentek akkor. Isten értesítette Lótot, hogy szóljon a családjának, idejében meneküljenek el, mert jön az ítélet. Lót azonnal szól, felrázza a vejeit hajnalban: gyertek azonnal, mert jön az Isten ítélete. És mit olvasunk ott? Szörnyű mondatot: „nekik azonban úgy tűnt, hogy csak tréfál.” (1Móz 19,14). Tréfál az öreg. Milyen ócska vicc! Hajnalban felébreszt valamilyen rémhírrel, hogy Isten ítélete következik. Másik oldalukra fordultak, s aludtak tovább. Ott pusztultak el.
Amikor valakinek úgy tűnik, hogy tréfál az igehirdető, és nem veszi komolyan, hogy az élő Isten életemet megmentő üzenetét mondja, és most mindjárt kellene engedelmeskedni, akkor megmenekülnék, akkor az ítélet bekövetkezik, hiába hallgatta. Nem hallgattunk mi sok igehirdetést így? : Ez az, ami nem rám vonatkozik. Ez az, amit most még nem akarok teljesíteni. Ez az, amit legjobb lett volna meg sem hallgatni, valami mást akartam hallani, miért erről beszélt? - Ha egyszer az volt az Isten hozzám címzett mentő üzenete, akkor nagy-nagy hálával kellene megköszönni, és azonnal - maradok Lóték képénél - kiugrok az ágyból, akárhány óra van, és menekülni, otthagyva mindent, ha drága az életem. Isten nem tréfál, nem szórakozik velünk, testvérek, Ő annál sokkal jobban szeret minket. S egyedül Ő tudja mindig, hogy mikor, mire van szükségünk, mit kellene komolyan vennünk ahhoz, hogy elkerüljük a tragédiákat.
Egy másik, ehhez hasonló ige, az, amit az Ezékiel könyvében olvasunk: Így szóltak egymáshoz: „Gyertek, kérlek, és halljátok, milyen beszéd az, amely az Úrtól jön ki? (Tudniillik Ezékiel megjelent ott, hogy így szól az Úr. S akkor szólnak az emberek egymásnak: gyertek, hallgassuk már meg ezt az embert, azt mondja, hogy valami beszédet szól hozzánk, amit az Úr üzen). És akkor eljönnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jönni, s odaülnek eléd, mint az én népem, és hallgatják beszédeidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, a szívük azonban tovább is nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nekik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat. Ha azonban beteljesednek, mert beteljesednek, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.” (33,30-33).
Egy másik ijesztő kép: mint egy jó hegedűs. Hányszor jönnek ide a templomba így emberek! Mondjon sziporkázó gondolatokat, idézzen szép költeményeket, simogasson meg bennünket, igazolja hamisságainkat, akkor lenne a legnépszerűbb. És csak azt hallja meg az ember egy-egy igehirdetésből, ami ilyen szerelmeskedő ének, ami esztétikailag megfelel az igényeinek, ami gondolatilag egybecseng az ő gondolataival. Ami ítélet, ami program, ami életváltoztatást követelne, az ellenszenves. Ha valaki így hallja, hogy a szívük tovább is nyereség után fut, csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat, az csak az ítéletét súlyosbítja.
Isten őrizzen meg minket attól, hogy szép húrú hegedűsöket akarjunk itt hallani, hanem tudatosan akarjuk az élő Isten hozzánk szóló szavát hallgatni, akármilyen hangszerelésben mondja azt tovább valaki. Legyen kész a szívünk mindjárt engedni is annak.
Ugyanez a gondolat szólal meg Jézus Krisztus megrendítő példázatában, amikor a király elkészíti a lakomáját, nagy szeretettel meghívja a vendégeket, és a meghívást egyik sem veszi komolyan. Ezt olvassuk: „Elküldte szolgáit, mondjátok meg nekik: ebédemet elkészítettem, hizlalt állataimat levágtam, gyertek el, mert minden kész. Ők azonban nem törődtek ezzel, hanem elment egyik a szántóföldjére, másik a maga kereskedésébe. A többiek pedig megfogták a szolgákat, bántalmazták és meg is ölték.” (Mt 22,5-6). Isten meghív az Ő lakomájára, azt kínálja nekünk, aminek a hiánya miatt állandóan panaszkodunk, sopánkodunk, és aminek a hiánya miatt - ha azt nem hagyjuk, hogy kielégítse - el fogunk kárhozni, de hát nekünk fontosabb dolgaink vannak: Elmegyek a magam szántóföldjére, a magam kereskedésébe. A biznisz fontosabb, mint az üdvösség. Ha meg nagyon állhatatos egy szolga, agyonütjük, vagy rágalomhadjárattal kikészítjük.
Ez folyik, testvérek ma is sok gyülekezetben. És még azok közül is, akik hallgatják az Isten igéjét, emiatt maradnak nyomorultak, szegények, teszik tönkre magukat és futnak a kárhozatba. Pedig pontosan ettől akar megmenteni minket Isten az Ő szavával. Az Ő szelíd vagy ítéletes szavával, amit először vagy ki tudja hányszor hallottunk már, csak meg kellene hallani végre. Pontosan ettől akar megmenteni, és gazdag élettel megajándékozni.
b) Ehhez azonban nem lehet másként hozzájutni, csak úgy, ha valaki jól hallgatja az igét. Hogyha nem az történik, amit a Bibliában így olvashatunk - ez is egy szomorú megállapítás, és ezzel a szomorú megállapítások sorát most befejezem -: „Mert nekünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak; de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.” (Zsid 4,2).
Hirdettetett, de semmi haszna nem lett, mert nem párosították hittel. Így a hallott beszéd, ami megmenthette volna a lelkünket, ítéletté, vádbeszéddé válik. Azt mondja az Úr Jézus: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki bennem hisz. De ha valaki hallja az én beszédemet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam. Aki megvet engem, s nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szóltam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.” (Jn 12,46-48).
Aki ezt a mai igehirdetést is elengedi a füle mellett, nem engedi, hogy Isten alapvetően belenyúljon az életébe és megváltoztassa, azt ez a mai igehirdetés is kárhoztatni fogja az utolsó napon. Aki most elcsendesedik Isten előtt és azonnal kérdezi: Uram, mit cselekedjem, és cselekszi is azt, az meg boldogan mondja el majd, lehet hogy már holnap, és az utolsó napon is: Isten annyira szeretett engem, hogy utánam szólt, és az Ő szavával megmentett a kárhozattól.
Így lehet tehát rosszul hallgatni, mint Lótnak a vejei, mint Ezékielnek a gyülekezete, mint Jézus példázatában a meghívottak, amikor valaki nem Isten szavaként fogadja. És hogy lehet jól hallgatni? Úgy, ahogy a Jakab 1,21-ben olvastam: szelíden befogadom azt az igét, amit Isten mond. Megnyílok előtte és azt mondom: Uram, itt vagyok. Te tudod, hogy mi a bajom voltaképpen, és mi arra az isteni gyógyszer. Engedem, hogy azt csinálj velem, amit akarsz. Ez az előlegezett bizalom az egyik feltétele annak, hogy Isten valóban újjáteremthesse az életünket. Nem veszem úgy, mintha tréfálna, nem halogatom, nem vitatkozom vele. Nem mondom azt, hogy mást akartam hallgatni, vagy én jobban tudom, mi bajom van. Egyedül Ő ismer engem, hadd állapítsa meg Ő, az áldott orvos, mi a baj, mi annak az oka, mi annak a gyógyszere, s hadd vegyen kezelésbe. Vagy egyetlen szavával gyógyítson meg és teremtsen újjá.
Szelíden fogadni a beoltott igét. Testvérek, magamról tudom, hogy milyen sok belső ellenállás van bennünk Isten szavával szemben. A legtöbb esetben tudunk magyarázatot, meséket, kifogást találni, hogy ne kelljen engedelmeskedni. Ennek az ellenkezője az: szelíden fogadom. Ha Ő mondja, biztos igaz. Ha Ő mondja, bizonyos, hogy az segít rajtam. Félreteszem a magam gondolatait, tiltakozását, és kész vagyok engedelmeskedni.
Valahogy úgy - és így kell jól hallgatni az igét -, ahogy a Szentírásban olvassuk: „És amikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedők, igazat adtak az Istennek, megkeresztelkedtek a János keresztségével; a farizeusok azonban és a törvénytudók az Isten tanácsát megvetették ő magukra nézve, nem keresztelkedtek meg.” (Lk 7,29-30). Hangzik az igehirdetés, és mindig - itt, most is - két táborra osztja a hallgatókat. Vannak, akik igazat adnak az Istennek. Lehet, hogy van itt most valaki, aki valami nagy szomorúsággal jött, és vágyott volna arra, hogy arról legyen szó, ami őt bántja. Isten most jónak látta, hogy ezt üzenje nekünk. De azt mondja: félreteszem még a magam bánatát is. Miért erről akar velem beszélni Isten? Istennek igaza van, velem szemben mindig igaza van. Mit kell csinálnom? s hozzálát, hogy engedelmeskedjék.
Mit kell csinálnom? - kérdezték ezek ott a Jordán partján. El kell vállalnom, hogy bűnös vagyok. Hadd lássák a többiek is, hogy elismerem: alávaló bűnös vagyok. Ennek a jele volt az, hogy megkeresztelkedtek a Keresztelő János keresztségével. A nyilvánosság előtt vállalni: rászorulok Isten bocsánatára. Ez az egyik társaság. A másik? „Isten tanácsát megvetették ő magukra nézve.” Azok ott bűnösök, persze. Azoknak kell a bocsánat. De mi? Nem loptam, nem öltem, nem csaltam. Valaki egyszer tréfásan azt mondta, amikor a bűneire rámutatott Isten: úgy mentegetőztem, mintha efféléket mondtam volna: mozdonyt sose loptam, tehát nem vagyok tolvaj. De Isten aztán megmutatta, mi mindent loptam.
Tehát nem loptam, nem öltem ... nem vagyok bűnös. Azoknak kell, nekem nem kell. Az Isten tanácsát megvetették ő magukra nézve. Ezeknek vádbeszéd lesz az az igehirdetés, amit hallottak, mert megvetették. Visszapattan róluk, mint falról a labda.
Az előbbiek igazat adtak az Istennek. Így lehet jól hallgatni. Ha ez valóban Isten szava, akkor Ő tudja, mi kell nekem, akkor eleve igazat adok neki. Egy kérdésem van csak: most mit csináljak én? Nem ez történt pünkösdkor, amikor az a csodálatos igehirdetés hangzott? A hallgatók egy része szívében megkeseredett, és azonnal azt kérdezték Péteréktől: mit cselekedjünk? S ők megmondták, mit cselekedjenek: Bánjátok meg a bűneiteket, ennek jeleként keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére - ott már nem a Keresztelő János keresztségéről van szó -, megkapjátok a bocsánatot, és veszitek a Szentlélek ajándékát. És megkeresztelkedett azon a napon több, mint háromezer ember. És ezek mind, mint kis apostolok, szétszóródva a környéken hirdették az evangéliumot az első keresztyén misszionáriusokként. De azzal kezdődött: hallgatták az igehirdetést, igazat adtak az Istennek, szívükben megkeseredtek - mindig ez az első gyümölcse a befogadott igének -, de nem marad itt az ember, mert nem az a cél, hogy keseregjen, hanem hogy a bocsánat örömét kapja, és hirdesse az örömhírt örvendezve, egészen más élettel. De azzal kezdődött, hogy hallgattak egy igehirdetést és igazat adtak az Istennek.
Ezért írhatta Pál apostol: „hálát adunk az Istennek, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberi beszédet, hanem mint Isten beszédét, amint hogy valósággal az is, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” (1Tess 2,13). Az energia szó van itt a görög eredeti szövegben. Energiát kapott az, aki befogadta az Istennek ember által hirdetett beszédét. És ez az erő munkálkodni kezd benne. Hogy mit visz véghez, azt egészen Istenre bízza, mert ő az alanya nemcsak az igehirdetésnek, hanem az ige bennünk való munkájának is. És Ő csak jó munkát végez.
Sokkal bátrabban ki kell szolgáltatni magunkat az Isten eme mentő és áldó munkájának. Ezért hívlak titeket: amikor csak lehet, gyertek, hallgassátok az igét. Olvassátok otthon az igét, és így hallgassuk és így olvassuk mindnyájan, mert ez megmenti a lelkünket. Mindnyájunknak sokféle kérdése van, sok terhet hordozunk, sok nehéz döntés előtt állunk, sok rossz döntés van mögöttünk, amit bánunk. Sok mindenre szükségünk lenne: Isten az Ő igéjével mindig ajándékot akar adni. Nem biztos, hogy azt, amit most szeretnénk kapni tőle, de bizonyos, hogy azt, amire most a legnagyobb szükségünk van. Engedjük, hogy így beszéljen velünk és szólítson meg minket.

Imádkozzunk!
Dicsőítünk, Istenünk, azért, mert nem vagy néma, mint az embercsinálta bálványok. Köszönjük, hogy a teremtés hajnalán már megszólaltál, és szavadra előállt mindaz, amit akartál. Köszönjük, hogy a te beszédednek ma is ugyanilyen hatalma van.
Bocsásd meg, hogy sokszor elrejtőztünk a szavaid elől. Bocsásd meg, hogy ahelyett, hogy igazat adtunk volna, a magunk igazát erősítgettük tovább. Meg is látszik az életünkön. De áldunk téged, valahányszor engedelmeskedni tudtunk neked. Köszönjük, hogy szomjúságot adtál a szívünkbe igéd után. Kérünk, hogy támassz bennünk ilyen egészséges étvágyat a beszéded után addig, amíg lehetőségünk van arra, hogy azt hallgassuk. Segíts minket, hogy halogatás nélkül engedelmeskedjünk mindig neked.
Add Szentlelked világosságát, hogy valóban értsük, mi a te hozzánk szóló szavad. Tedd könnyűvé az engedelmeskedést. Minden porcikánkat áthatotta az ellened való lázadás, Urunk, ezért ez a nagy tiltakozás és halogatás bennünk. Olyan sokszor nekünk is fontosabb a magunk szántóföldje és kereskedése, és szolgáidra haragszunk, ahelyett, hogy előtted alázkodnánk meg. Könyörülj rajtunk! Segíts ezt a nagy szeretetet, amivel még mindig beszélsz hozzánk, úgy fogadni és úgy meghálálni, hogy hallgatunk szavadra.
Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért. Könyörgünk azokért, akik nagyon nehéz körülmények között is hirdetik és hallgatják azt. Könyörgünk hozzád, az aratás Urához, hogy küldj munkásokat a te aratásodba. Áldd meg azokat, akiknek szenvedést is kell vállalniuk beszédedért, vagy a neki való engedelmeskedésért. Adj nekik állhatatosságot. Add, hogy soha semmivel ne lehessen eltántorítani őket tőled, s hadd legyen bizonyságtétel az is, amit vállalnak érted.
Segíts minket, ha most nagyon nehéz ráállnunk arra, hogy valamiben azt csináljuk, amiről már megértettük, mi a te akaratod. Kérünk, pecsételj meg minden engedelmeskedést az életünkben. Hadd lehessünk engedelmes, neked élő, örvendező gyermekeid.
Így áldd meg a jövő hét estéit is majd, s kérünk: valóban te szólj hozzánk. Add meg annak az igehirdetőnek – aki jószerével nem is ismer minket és a gyülekezetet –, azt az igét, ami biztos, hogy a te szádból származik, és ami mindannyiunk lelkét megmentheti és továbbsegíthet minket a te utadon.
És adj a mi szánkba is ilyen igét, Urunk, hogy beteglátogatás, vigasztalás, a családunk tagjaival vagy idegenekkel való beszélgetés közben hadd váljunk a te szócsöveiddé, a te alázatos, engedelmes szolgáiddá, akik helyén mondott igét tudunk mondani, és nem magunkat prédikáljuk.
Könyörülj meg rajtam is, és itt a gyülekezetben mindenkin, akinek igét kell mondania, hogy soha se magunkat adjuk, hanem olyan ige hangozzék, ami a te szádból származik. Hisszük, hogy az ma is elvégzi azt, amit akarsz.
Ámen.