DÁNIEL IMÁJA

1994. december 31, szombat

Alapige

„És arcomat az Úr Istenhez emeltem, hogy keressem Őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban. És imádkoztam az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tettem, és ezt mondtam: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, Aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik parancsait, vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk Ellened, és eltávoztunk a Te parancsolataidtól és ítéleteidtől”.

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, Téged hívtunk segítségül ennek az évnek első reggelén, és most Téged magasztalunk hűségedért, meg nem érdemelt szeretetedért, sokszor megtapasztalt irgalmadért, atyai kegyelmedért. Köszönjük, hogy Te hű voltál ígéreteidhez akkor is, ha mi olyan sokszor hűtlenek voltunk Hozzád. Köszönjük gondviselő szeretetednek sok jelét, köszönjük, hogy ebben az ínséges világban megadtad a mindennapi kenyerünket. Köszönjük, hogy adtad, vagy adtad volna a mindennapi igét is. Köszönjük, ha világosságodban járhattunk, köszönjük, ha kész volt a szívünk mindig arra, hogy megalázkodjunk Előtted, és igazat adjunk Neked.
Magasztalunk Téged, mert Te adtál erőt terheinkhez, Te adtál új reményt a csüggesztő körülmények között. Köszönjük, ha gazdagok voltunk a megbocsátásban, hiszen Tőled is oly sok bocsánatot kaptunk, s köszönjük, hogy mindazt, amit ránk bíztál, hűséggel továbbadhattuk másoknak.
A Te jóságodnak olyan sok bizonyságát el is felejtettük már, Urunk. De vannak felejthetetlen ajándékaid, és vannak az esztendőnek felejthetetlen megpróbáltatásai is a számunkra. Kérünk Téged, hogy mindkettőt hadd tudjuk újra elfogadni Tőled. És kérünk Téged, hogy itt a végén is Te segíts rendet tenni. Te mutasd meg nekünk, hogy minek mi a súlya, mi a valódi jelentősége. Oda akarunk állni most a Te világosságodba, igéddel világíts bele a szívünkbe, hadd derüljön ki mindenről, hogy mi az valójában, hadd lássuk magunkat is annak, akik vagyunk, és Téged is annak, Aki vagy. Hadd lássuk a múltat is helyesen, és hadd tudjunk előre nézni azzal a reménységgel, mint akik nem abban reménykedünk, hogy valahogy majd csak lesz, hanem mint akik Benned reménykedünk, Aki igaz vagy és Aki akkor is szeretsz, ha sokszor semmi szeretnivaló nincs bennünk.
Segíts most így figyelni Rád és belsőleg is igazán elcsendesedni Előtted. Világítsd nekünk az utat, hadd lássunk visszafelé is, előrefelé is helyesen, tévedések, öncsalások nélkül.
Ámen.

Aki szokott néha számadást készíteni magának, azt így év vége felé többnyire vádolni kezdik a mulasztásai. Sok mindent elterveztünk, amit szerettünk volna megvalósítani, aztán itt van az év utolsó estéje és meg kell állapítanunk, hogy elmaradt. Vagy azért, mert halogattuk, vagy el is felejtettük, vagy nem tartottuk igazán fontosnak, és jórészük az ilyen mulasztásoknak már soha többé nem pótolható. Ha lényegtelen dolgok maradnak el, akkor nincs nagy baj. Gyakran azonban az életünk legfontosabb tennivalóit mulasztjuk el halogatás miatt.
Valóban igaz az, amit egyszer így mondott valaki: a sürgős könnyen kiszorítja életünkből a fontosat.
Baranyi Ferencnek van egy megrendítően őszinte költeménye, amelyikben erről vall. Hadd olvassak belőle néhány versszakot:

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnaksós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,futnál hozzája szüntelen, devalami mindig közbejön.Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre,s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőnmosolyognál szíved szerint, devalami mindig közbejön.Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,lehetnél hős, nem csak derék, devalami mindig közbejön...Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségekmiatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,pedig adódna még idő kifogni az adott időn,igen, adódna még idő, devalami mindig közbejön.

Jó lenne, ha ma este becsületesen végig gondolnánk ezt a mondatot, mert ez komoly vád lehet. „Létfontosságú semmiségek miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet.” Létfontosságúnak tűnő semmiségek, amikor utólag kiderül, hogy valóban semmiségek, kiszorítják a programunkból azt, ami a puszta létet valóban gazdag, emberi, tartalmas életté tehetné.
Nem volt ez jellemző egyikünkre sem ebben az évben? Vajon nem az-e az oka sok most bennünk levő keserűségnek, elégedetlenségnek, hogy nagyon fontos dolgokat mulasztottunk el ebben az évben, amik miatt nem lett igazán életté a létünk. Talán maga Isten maradt ki ebből az évből. Az, hogy komolyan figyeltünk volna Rá minden döntés előtt. Az, hogy folyamatos, napi kapcsolatban maradtunk volna Vele.
Talán elmentünk az ajándékai mellett úgy, hogy mindig újabbakat követeltünk, és hálaadásra soha nem nyílt a szánk. Talán ismeretlen maradt az, hogy mindenekelőtt Neki, de másoknak is igazat adjunk, amikor rámutattak a bűneinkre. Nem éltünk olyan lehetőségekkel, amiket Isten az elmúlt évre készített el, és többet nem fognak ismétlődni. Elmentünk azok mellett, akik pedig a legközelebb vannak hozzánk, úgy, hogy nem vettük észre a szemükben a ki nem mondott kérdést vagy kérést, hiszen a mi szívünkben is ott lett volna sok kérés, amit meg mások nem vettek észre.
Végig rohantuk ezt az évet is úgy, hogy mindig csak teljesíteni akartunk, és most itt vagyunk a végén, és sok mindenről meg kell állapítanunk, hogy „létfontosságú” semmiségek miatt elmulasztottuk azt, ami igazán életté, meleggé, tartalmassá tette volna a létet.
Nagyon fontos az, hogy időnként, és ha máskor nem, legalább így az év végén mérjük fel magunknak becsületesen, hogy mivel töltjük az időnket? Mi jellemez minket alapvetően? Mi az, amit az idén is minden körülmények között feltétlenül megcsináltunk? S mi az, amit annyira halogattunk, hogy a mai napig sem került rá sor? Bizonyos az, hogy amit feltétlenül elvégeztünk, az volt a fontos? Vagy az csak sürgős volt? És kiszorította az igazán fontosat.
Sok mindent nem lehet már pótolni, de legalább azért készítsünk számadást, hogy jövőre ne ismétlődjék ez a súlyos mulasztás, hogy létfontosságúnak tűnő semmiségek kiszorítják az igazi értékeket s meghiúsítják az igazán fontos tennivalókat az életünkben.
Nemrégiben részt vettem egy imaórán. Az imaóra vezetője kérte a résztvevőket, hogy először dicsőítsük Istent, azután vigyük Elé a bűneinket, utána adjunk hálát mindazért, amit kaptunk Tőle, aztán könyörögjünk, és megemlített néhány fontos közös ügyet, és a végén hozzuk Elé személyes kéréseinket. S mi lett ebből a szép programból? Néhány rövid hálaadás után záporozni kezdtek a kérések.
Az jutott eszembe: vajon nem sokunk sokféle mulasztása tükröződik-e ebben a jelenségben? Eszembe jutottak a Biblia nagy imádkozói: Mózes, Ezékiás, Ezsdrás, Nehemiás, Dániel, akiknek az imádságait pontosan az jellemezte, amit az imaóra vezetője mondott. Ezek az emberek mindig azzal kezdik az imádságaikat - legalábbis, amelyeket a Szentírás feljegyzett, hogy dicsőítik Istent, megvallják bűneiket, aztán következik a hálaadás, majd könyörögnek. De miért? Nagy közös ügyekért, mások nyomorúságáért, lelki áldásokat, ajándékokat kérnek Istentől, önmagukról megfeledkezve.
Arra gondoltam, talán nem lenne haszontalan, ha azzal zárnánk ezt az évet, hogy Isten igéjének a mérlegére tesszük ma este az imádságainkat. És nézzük meg ennek alapján egész hitbeli állapotunkat, belső világunkat. Mert az, hogy ki hogyan imádkozik, nemcsak a kegyességére jellemző, abban az egész ember, az ember egész szemlélete, világképe tükröződik. Kik vagyunk mi valójában? Mik azok a lényeges dolgok, amik csakugyan hiányoznak a gondolkozásunkból, a hétköznapi gyakorlatunkból, a hitünkből?
Amit már nem lehet pótolni, arra kérjük Isten bűnbocsátó kegyelmét, de amit még lehet vagy amit másként lehet folytatni, azt folytassuk másként. Ne legyünk fáradtak ahhoz, hogy változzunk, és a múlt bűneiből ennek az évnek a mulasztásaiból tanuljunk a jövőre nézve. És ha Isten megengedi érnünk a következő év szilveszter estéjét, hátha hálát adhatunk azért: Uram, köszönöm, hogy mégis csak mássá formáltál, mint amilyen egy évvel ezelőtt voltam.
Nos, így tegyük mérlegre imádságainkat, benne egész önmagunkat, és legyen a tükör, amibe belenézünk, Dánielnek ez a most olvasott imádsága. Hasonlítsuk össze a magunkéit az övével, a magunk lelkületét az ő lelkületével, ami tükröződik ebből a fejezetből, és engedjük, hogy Isten leleplezze mulasztásainkat, rámutasson hiányosságainkra, és megajándékozzon új programmal. Mondok először valamit Dánielről, aztán a felolvasott imádságáról.
Tizenéves volt, amikor őt is deportálták i.e. 587-ben, amikor Babilonba hurcolták Júdea és Jeruzsálem lakosait. Ott nőtt fel ő is idegen kultúra és idegen ideológia hatása alatt. De tizenévesen is rendkívüli módon ragaszkodott Istenhez. Neki Szentírás volt a Biblia, és amit otthon megtanult a Szentírásból, ahhoz ragaszkodott a fogságban is. Néha elképesztő helyzetekben sem engedett. Még az étkezési szokások tekintetében sem akart eltávolodni Isten igéjétől, a mózesi rendelkezésektől. És Isten csodálatos módon védte, segítette, és felnőtt fejjel a nagy birodalom három legfőbb tisztviselője közül az egyik ő volt.
Életeleme az imádkozás volt. Naponta háromszor kinyitotta szobája ablakát Jeruzsálem felé és leborulva imádkozott. Abban a világban, amelyik hemzsegett a bálványoktól, ő az egy igaz, élő Istenhez ragaszkodott, Benne hitt. Ezt tudták is róla, és Hozzá imádkozott akkor is, amikor ezt megtiltották. Neki ez nem elmélet volt, hanem annyira gyakorlat, hogy tetten lehetett érni, amint a dolgozószobájában térdre borulva imádkozik. Emiatt vetették az oroszlánok vermébe, hogy a kiéheztetett vadak felfalják. Dániel ott is imádkozott, és Isten csodálatosan kiszabadította onnan.
Ő abból élt, hogy az élő Istennel egy vaskosan pogány környezetben is bensőséges, meghitt, naponta megújuló kapcsolata volt. Állandó párbeszédben élt Istennel. Az imádkozás olyan forrás volt, amiből táplálkozott, ami nélkül elpusztult volna. Ezért szánt rá időt, ezért vállalt érte áldozatot, és ezért volt azon olyan gazdag áldás.
Itt is olyan természetesen mondja ezt, mint a mindennapos eseményről való beszámolót: „orcámat az Úr Istenhez emeltem, hogy keressem Őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban.”
Ha itt egy picit megállunk, és valóban tükörnek tekintve belenézünk ebbe, akkor mit látunk? Jellemző volt e erre az esztendőnkre ez a lelkület? Ragaszkodtunk-e ennyire Istenhez? Jellemző-e reánk ez a folyamatos párbeszéd Ővele? Hogy megvan az ideje az imádságnak, de azon kívül is bármikor megszólíthat minket, és bármikor meg tudjuk szólítani Őt, mert közel van, hallótávon belül. A bálványok világában, amelyikben élünk, tudjuk-e, hogy ki az egyetlen, igazi, élő Isten, és meg tudjuk-e Őt vallani mások előtt? Tudunk-e így bízni Benne?
Arra, hogy valaki így ragaszkodjék Istenhez, és ilyen buzgón imádkozzék, nem Istennek van szüksége, hanem nekünk. Pontosan azért, hogy el ne sodródjunk a világban. Azért, hogy amikor valaki ezt megvallja imádságában, amit Istenről hisz, akkor érezze mindig újra a biztos talajt a lába alatt. Tudja újra, hogy kihez tartozik, hogy kire bízta rá magát, és minden körülmények között megújuló reménység legyen a szívében. Ismerős-e nekünk, hogy Isten igéjét Szentírásnak tekintjük? Hogy ami abban van, annak minden szava igaz ma is és érvényes reánk is, mert Dániel így gondolkozott. E nélkül kár beszélni az imádság hasznairól, áldásairól, amig valakiben az az eltökélt ragaszkodás nincs ott az élő Istenhez.
Erre hívogat minket a mi Urunk. Ezért olvastunk itt az igében is az Ő szövetségéről. A szövetségnek, a Vele való összetartozásnak a legnagyobb áldása, védelme, gazdagsága, hogy valaki minden pillanatban ilyen közel tudhatja Őhozzá magát. És ez megvalósítható a legnagyobb hajszában, sok tennivaló és gond között is, temérdek bosszúság ellenére is. Dánielnek is meg volt mindez bőven.
Jellemző volt-e ez ránk? Vagy pedig inkább az jellemző, hogy létfontosságú semmiségek miatt halasztjuk mindig azt, ami életté tenné a létet, s maradt mi volt a puszta lét most az év végén is, ahogy az év elején volt, és az a gazdag élet, amit Jézus Krisztus hozott és kínál nekünk, még mindig ismeretlen a számunkra?
***
És mit tanulhatunk meg az ő imádságából? Azt, hogy mindazok a fontos elemek, amiket az elején említettem, bőven megvannak benne, és ez meg is látszott Dániel gazdag lelki életén.
1) Azzal kezdi az imádságát, hogy elmondja, kinek vallja Istent. Ezt olvastuk az elején: „Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyelmet azok iránt, akik Őt szeretik és teljesítik az Ő parancsolatait.” Végignéztem az előbb említett nagy imádkozók imádságait. Mindegyikük így kezdi. Tisztázza újra önmaga számára, hogy ki előtt borul most le, és leborul előtte, mert látja, hogy milyen nagy ez az Isten.
Nehémiás egyik imádságának az elejét hadd olvassam. „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, és az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege Előtted borul le. Te vagy az Úr, az Isten, aki kiválasztottad magadnak Ábrahámot ...” Tisztázza a maga számára, hogy ki előtt borul most le. Kicsoda Isten nekem, kinek ismertem meg, ha már megismertem, és kinek vallom, mert megvallom mások előtt is.
Elsorolja Isten nagy tetteit és ez nem unalmas neki, mert azt nem lehet megunni, hogy annak a hatalmas Istennek a szövetséges társa lehetek, Aki teremtette az eget és a földet. Aki az Ő népét csodálatosan kihozta Egyiptomból. Aki a történelemnek is Ura. Ezeket a nagy tetteket nem lehet elégszer elsorolni. És aki olyan nagy szabadítást szerzett a Golgotán, hogy az elég az én számomra, és mindannyiunk számára is.
Aztán elsorolja, hogy Isten tetteit a maga hétköznapjaiban. Hogyan bizonyította meg Isten újra és újra, hogy Ő jelen levő Úr, hogy ténylegesen uralkodik, hogy hatalma van minden ember szíve indulata és gondolatai felett. A bálványok világában ezzel dicsőíthetjük az Istent, hogy megvalljuk kinek tekintjük Őt. És hogy újra és újra boldogok leszünk, hogy a szövetségébe fogadott bennünket.
Az első tehát, ami Dániel imádságában megvalósul a hitvallás.
2) A második a bűnvallás. „Vétkeztünk és gonoszságot cselekedtünk, hitetlenül cselekedtünk, pártot ütöttünk ellened, eltávoztunk parancsaidtól és nem hallgattunk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a Te nevedben szóltak hozzánk. Vétkeztünk ellened: királyaink, fejedelmeink, atyáink és az ország egész népe.” Utána jön még egy hosszú felsorolás, amit nem is olvastam fel az előbb sem, ahol nem ködösít és nem általánosít, hanem néven nevezi a bűnöket, amikkel vétkeztek Isten ellen. Amiknek egy jó részét ő maga nem is követte el, de ő is annak a népnek egy tagja, amelyik az Isten népe, és ő is vállalja ezt, és bűnbánattal vallja meg Istennek.
Jellemző-e ez a ma esti lelkiállapotunkra, hogy készek vagyunk Istennek igazat adni mindabban, amiben az Ő igéjével elmarasztal? Készek vagyunk-e konkrétan megvallani, hogy: igen, Uram, én is hitetlenül cselekedtem, nem bíztam Benned, másokban bíztam? Igen, Uram, én sem hallgattam a Te szolgáidra, akik a nevedben szóltak hozzánk. Hány igehirdetés elment a fülünk mellett! Hadd kérdezzem inkább fordítva: hány igehirdetés változtatta meg az életünket úgy, hogy arra ma is emlékszünk? Arra, hogy ott Isten igéje telibe talált, és azt mondtam: mától kezdve ezt másképp csinálom.
Volt ilyen. El is mondták év közben többen a testvérek közül. De vajon miért nem mindegyik igehirdetést így fogadjuk Őtöle? Itt van felsorolva világosan és ez érvényes mireánk is: királyaink, fejedelmeink, atyáink, akik sok jóra akartak tanítani, és a föld egész népe, mi mindnyájan sokféleképpen vétkeztünk Isten ellen. Ezért folytatja úgy, hogy megérdemeljük a sorsunkat.
Dániel nem lázad, nem tiltakozik. Nem azt mondja Istennek: mi gonoszságot cselekedtem, hogy így bánsz velem? Azt mondja: igazad van, Uram, amikor ideküldtél minket idegen földre, amikor a szégyenünkben nem tudunk mit szólni, megérdemeljük mindazt, amit velünk tettél. Még ennél többet is érdemelnénk, de Te megint a nagy irgalmad és kegyelmed szerint cselekedtél velünk, és nem úgy, ahogyan érdemelnénk.
Testvérek, ez az, ami ellen a legtöbben tiltakozni szoktak. Vajon a mi kemény, gőgös szívünk kész-e ma este őszintén megalázkodni Isten előtt? Őt úgy sem lehet becsapni. Őszintén elmondani: vétkeztem és vétkeztünk ellened ebben, meg ebben, meg sok mindenben, amit észre sem vettünk, és még így sem úgy bántál velünk, ahogyan érdemeltük volna. Legyen áldott a Te neved!
Ez az Isten gyermekeire jellemző magatartás. Ebből jöhet ki valami jó. Az ilyen őszinte bűnvallást szokták követni a csodák. Amikor Isten odafordul újra az Ő népe felé és meglepetésszerűen olyanok történnek, amiket csak Ő tud a nép életében elvégezni.
3) Ezt követően hálát ad azért, hogy az Isten szövetségének annyi ajándéka van. Megköszöni azt a sok jót, amit ennek ellenére adott nekik. Azt hiszem, ha semmi másról nem lett volna ma este szó, csak egy hosszú listát összeállítanánk - de ezt közösen kellene összeállítani -, hogy mi mindent köszönhetünk meg ma este Istennek, hogy annak ellenére, hogy mi olyanok voltunk Hozzá ebben az évben, amilyenek, Ő mégis elhordozott, megőrzött, gondoskodott rólunk. Sok nyomorúságból kihozott, sok betegségből meggyógyított, sok betegség folyamatos hordozásához erőt és türelmet ad, még a velünk történt soksok rosszat, veszteséget, megaláztatást is a javunkra használta, akkor azt hiszem nehezen érnénk a lista végére.
Most karácsony táján különösen is sok elesett, nehéz sorsú testvérünket látogattuk meg, és a sok nyomorúság között ott ragyogott egy fényfolt: talán a legelesettebb, ágyhoz kötött, magatehetetlen valaki, aki teljesen egyedül áll a világban, senkije nincs, egyfolytában arról beszélt, amíg ott voltam: milyen jó az Isten. Sorolta azt a sok mindent, amiért hálát szokott adni. Szerettem volna elsüllyedni ott a betegágy mellett, a széken ülve a magam panaszaival, elégedetlenségével, követelőzéseivel. Egy nyomorult ember, aki tele van hálával. És igaza van! Csupa olyan dolgot sorolt, amiért hálát lehet és kell adnunk. Csak ő látja, mert nemcsak az ajándékokat látja, hanem az ajándékozóval van szoros kapcsolata. És öröm neki, hogy megköszönheti az Ő jóságát, amit a nyomorúságok között is észrevesz.
Azt hiszem, a legértelmesebben akkor töltenénk el a mai estét, ha tudatosan ráállítanánk magunkat a hálaadásra. Vegyem számba vagy ha hajlandó még valaki a családból, vegyük számba: mennyi jót kaptunk az idén is Istentől. Aki ezt kipróbálja, meglátja milyen gazdag lesz az, aki veszi a fáradságot és hálát ad.
4) És itt jönnek Dánielnek a kérései. Ez az imádságának a negyedik szakasza. De milyen kérések ezek? „Uram, a Te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a Te haragod és búsulásod a Te városodtól, Jeruzsálemtől, a Te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a Te néped mindeneknek mikörülöttünk. És most hallgasd meg, oh Istenünk, a Te szolgádnak könyörgését és világosítsd meg a Te orcádat a Te szent helyeden, amely elpusztíttatott. Uram, hallgass meg! Uram légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késsél, Te magadért, oh én Istenem; mert nem a mi igazságunkban, hanem a Te nagy irgalmadban reménykedve terjesztjük Eléd kéréseinket.”
Mit kér itt Dániel? A városért, az országért, a népért, a templomért esedezik. És aki ismeri az Ószövetség nyelvét és ezeket a kifejezéseket, az tudja, mit kell érteni rajtuk. Dániel itt azért könyörög Istenhez, hogy adjon lelki ébredést. Hogy a nép e közt a sok nyomorúság között ne keményedjék meg, ne keseredjen el, ne fordítson hátat Istennek, de Isten se fordítson hátat az Ő népének, amely megérdemelné, hanem forduljanak oda egymáshoz. Fordítsa Isten az Ő népe szívét egészen maga felé, és fordítsa az Ő atyai szívét egészen az Ő elesett népéhez. És a többi kérés el is maradhat, mert ha ez megtörténik, annak olyan gyümölcsei, olyan következményei lesznek, amiket fel sem tudna sorolni az ember.
Ébredésért könyörög Dániel. Azért, hogy a nép újra Istennek tekintse Istent, hogy tudja Őt imádni. Kész legyen a bűnvallásra, és akkor valami egészen új kezdődhet. Mert ahol egy nép megtér, és visszafordul Istenhez teljes szívéből, ott újra lesz munkalehetőség, ott másképp történik a javak elosztása, ott nem fog fokozódni a különbség gazdag és szegény között, ott nem lesz megalázott. Ott a kicsi fontos lesz és felkarolják. Ott lesz erkölcs. Egész más lesz a munkaerkölcs. Ott az asszonyok szülnek gyerekeket, és a férfiak hűségesek maradnak az asszonyukhoz. Ott fontos lesz az, aki segítségre szorul, és nem a maga önös érdeke hajtja az embert és állítja szembe a másikkal, hanem ott átélik, hogy mind a szövetségen belül vannak és mind a szövetséges Isten kegyelméből élnek. Mindnyájan koldusok Nélküle, de mindnyájan gazdagok Vele. Ezért könyörög Dániel.
Ide juthat el az, aki azzal kezdi: megvallja kicsoda Isten, megvallja mit vétett Isten ellen, és veszi a fáradságot és felsorolja mind azt a sok jót, amit érdeme nélkül mégis csak kapott Istentől. Utána tud igazán fontos dolgokért könyörögni. Nem a gazdasági fellendülésért imádkozik Dániel mindenekelőtt, mert tudja: az is meglesz, ha az istentelen nép újra visszafordul Istenéhez teljes szívéből. És más lesz az emberi együttélés, és más lesz a közbiztonság. Nem fognak félni az emberek és nem csinálnak börtönt az otthonokból az ablakokra szerelt rácsokkal, mert nem lesz rá szükség, ha visszafordul teljes szívével Istenhez.
Persze, hogy egy egész nép, úgy minden egyedével együtt sose fordult oda Istenhez. De ha ez lesz a jellemző, ha legalább oda eljutnak sokan, hogy ez szükséges ... Ez nem olyan luxus, amit majd nagy jómódunkban megengedhetünk magunknak, hanem ettől függ, hogy lesz-e jómódunk. Hogy ha valóban szíve szerint keresi sok ember az Istent, akkor Isten is az Ő orcáját visszafordítja. Ez nagyon fontos kifejezés, aminek a gazdag jelentését nem is érzékeljük. Ez azt jelenti: rendbe jönnek a dolgok. Az a sok anomália, törvény nélküliség és törvénytelenség, ami miatt szenved az egész társadalom, egyszerre megszűnik, mert rend lesz. Mert Isten az Őt megillető első helyre kerül, és helyükre zökkennek sorba a dolgok. Ide jut el az, aki Istent keresi, annak vallja, aki, aki nem gőgös arra, hogy bűnt valljon és változzék, aki tud hálát adni, annak Isten ilyen nagy szívet ad. Belefér minden és mindenki. Saját magáért nem is imádkozik, hát ő is benne van a népben és ő is az Isten kegyelméből él.
Mi volt jellemző erre az esztendőnkre? S mik azok a jellegzetes mulasztások, hi-ányosságok, amik a most felsoroltak kö- zül hiányoztak belőle és hiányoznak belőlünk? Isten olyan kegyelmes, hogy nem azt mondja, ha eddig nem csináltad, maradj ilyen, hanem azt mondja: látod, ezek hiányoznak. Most kezdhetsz újat. Elkezdhetjük már ma, hogy megvalljuk Őt annak, akinek megismertük, hogy elkezdjük a bűnvallást, a naponkéntit, hogy elkezdjük a hálaadásban való bővölködést, és önmagunkról sokszor megfeledkezve vagy magunkat is beleértve, ilyen igazán fontos kérésekkel állunk a mi Urunk elé. És akkor valóban a létfontosságú dolgokkal telik el majd a hátralevő időnk és nem semmiségekkel.

Imádkozzunk!
Istenünk, nem mondhatunk most más, mint Tied az igazság és miénk az orcánk pirulása. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor vettük magunknak a bátorságot, hogy lázadtunk ellened, követelőztünk és elégedetlenkedtünk. Téged okoltunk amiatt, aminek egyértelműen mi voltunk az oka. Neked teszünk szemrehányást azért, mert sok minden hiányzik az életünkből, holott mi nem Nálad keressük azokat, és nem is azokat keressük. Önmagunkat keressük és önmagunkat akarjuk érvényesíteni mindig újra, ha kell egymás rovására is, ha kell, Veled szembeszegülve is. Légy irgalmas nékünk!
Kérünk, segíts el erre a világos, tiszta látásra. Ismertesd meg Magadat velünk jobban, mint ahogy eddig megismertünk. Engedd meglátni a magunk elesett állapotát is, és segíts, hogy ne mondjunk le arról, hogy másként folytassuk, mint eddig.
Köszönjük, hogy ilyen nagy szívet kínálsz a Benned bízóknak. Köszönjük, hogy egyszerre fontos lesz a másik ember. Köszönjük, hogy fontosabbak lesznek ügyek, mint egyéni érdekek.
Könyörgünk mi is, Urunk, adj ébredést a mi népünknek! Fordítsd magad felé a mi népünk szívét, s benne a mi szívünket személy szerint, külön-külön is. Fordulj felénk a Te nagy irgalmasságoddal, mert annyira rászorulunk arra. S miközben kérjük Tőled bocsánatodat a múlt mulasztásaira és bűneire, kérünk, tölts meg minket reménységgel a jövőt illetően.
Köszönjük, hogy Te nem változol, Te tegnap, ma és örökké ugyanaz maradsz. Köszönjük, hogy mi a Te kezedben egészen megváltozhatunk. Teljesen újjá lehet az életünk. Ajándékozz meg minket ilyen igazi új élettel.
Kérünk, adj vigasztalást azoknak, akiknek ez az esztendő gyászt hozott. Adj békességet azoknak, akik körül sokféle bizonytalanság és feszültség van. Adj békességet ott is, ahol háború pusztít. Könyörgünk a nélkülözőkért, a félelmek között élőkért. Könyörgünk mindazokért, akik még nem hallottak a Rólad szóló örömhírről és mindazokért, akik már sokszor hallották azt, de még nem hallották meg.
Adj nekünk a jövő évben sokkal nyitottabb fület és szívet, hogy öröm legyen az, hogy Tőled függünk és Neked engedelmeskedünk.
Ámen.