AZ OLAJAT PÓTOLNI KELL

1994. november 27, vasárnap

Alapige

Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elő-vevén az ő lámpásaikat, kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt, és öt bolond. Akik bolondok voltak, amikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat, az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vittek az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindnyájan elszunnyadtak, és elaludtak. Éjfélkor pedig kiáltás hallatszott: Imhol jön a vőlegény! Jöjjetek elébe! Akkor felkeltek mindazok a szüzek, és elkészítették az ő lámpásaikat. A bolondok pedig ezt mondták az eszeseknek: Adjatok nekünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialszanak. Az eszesek azonban így feleltek: Netalán nem lesz elég nekünk és néktek; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Mikor pedig venni jártak, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőbe, és bezáratott az ajtó. Később pedig a többi szüzek is megjöttek mondván: Uram, Uram, nyisd ki nekünk! Ő pedig felelvén ezt mondta: Bizony, mondom néktek, nem ismerlek titeket. - Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljön!

Imádkozzunk!
Istenünk, dicsőítünk Téged ígéreteidért, és köszönjük, hogy Te soha nem felejted el, hogy mit ígértél. Köszönjük, hogy minden ígéreted Jézus Krisztusban lett igenné és ámenné. S köszönjük, hogy mindegyik teljesedni fog.
Áldunk azokért, amik már megvalósultak, és köszönjük azokat, amiknek a beteljesedésére várunk. Köszönjük, hogy az első ádvent beteljesült és eljött a Szabadító. Dicsőítünk téged, Jézus Krisztus, hogy Te vagy az a szabadító, Aki megszabadítod a Te népedet annak bűneiből.
Áldunk a nagy szabadításért, amit a Golgotán szereztél kereszthaláloddal és folytattad feltámadásoddal. Köszönjük mindazt, amit a mi életünkben már szabadításként elvégeztél. És köszönjük, hogy várhatjuk azt a napot, amikor majd újra szemtől-szembe meglátunk Téged, amikor megjelensz dicsőségben.
Kérünk, töltsd meg új tartalommal ezt az ádventi időt most a mi számunkra, és könyörülj rajtunk, hogy az egész hátralevő földi életünk hadd legyen egyetlen nagy ádvent: boldog várakozás és felelős készülés a Veled való találkozásra.
Bocsásd meg, hogy annyi minden elvonja erről a figyelmünket. Bocsásd meg, hogy olyan földhöz tapadt a gondolkozásunk és tekintetünk. Bocsásd meg, hogy olyan ritkán tudjuk igazán felemelni a szemünket, és komolyan számolni a láthatatlanokkal is. Szabadíts ki minket ebből a beszűkült, szegényes materializmusból. Szabadíts fel arra, hogy higgyünk a Te ígéreteidnek. S könyörülj rajtunk, hogy a legfontosabbról ne feledkezzünk meg sokféle hitványság vagy kevésbé fontos dolog miatt.
Kérünk, hogy beszélj velünk most ezekről a végső dolgokról, és adjál nekünk hitet. Szabadíts meg attól az értelmetlen okoskodástól, attól a kemény ellenállástól vagy fáradt közönytől, ami jellemez minket. Valóban így van, Urunk, ahogy énekeltük: olyan sok minden kérget vont a lelkünkre, olyan cserzett lelkűekké váltunk, olyan sokan visszaéltek már a bizalmunkkal, sokan becsaptak, sokakban csalódtunk, magunkban sem bízunk már. Bátoríts minket, hogy Benned merjünk bízni. Köszönjük, hogy Te nem hazudsz, Neked minden szavad igaz, és köszönjük, hogy mindent az érdekünkben teszel.
Segíts most egészen Rád irányítani a figyelmünket, és bátoríts minket, hogy egészen megnyissuk Előtted a szívünket, az egész lényünket; és jöjj be oda, Úr Jézus, a Lelked által, és munkálkodj bennünk a Te Igéd által, hogy ne maradjunk ilyenek, hogy ne így kelljen tovább küszködnünk, és ne így kelljen meghalnunk.
Könyörülj rajtunk, hogy sokkal közelebb kerülhessünk Hozzád most ebben az órában is. A Te nagy nevedért cselekedj velünk kegyelmesen.
Ámen.

Ismét ádventhez érkeztünk, és ez újra emlékeztet minket az angyalok szavára, akik Jézus Krisztus mennybemenetelekor ezt mondták: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, eképpen jön el, amiképpen láttátok Őt felmenni a mennybe.” (Apcs 1,11).
Jézus Krisztusban hinni egyebek között azt is jelenti, hogy boldog reménységgel és rendíthetetlen bizonyossággal várjuk azt a napot, amikor majd újra megjelenik ezen a földön mindenkinek a szeme láttára, feltámasztja a halottakat, magához veszi a Benne hívőket, és ítéletet tart a világ felett. Akkor derül majd ki mindenkinek a számára, milyen dicsőséges Úr Ő. Akkor kénytelenek lesznek hódolni előtte azok is, akik most tagadják. Akkor vége lesz minden nyomorúságnak és szenvedésnek, véget ér a hívők sokféle megaláztatása is, akkor derül ki mindenki számára, hogy érdemes volt Benne hinni, hogy csak úgy volt érdemes élni, ahogyan arra Ő példát és erőt adott. Akkor beteljesedik minden ígérete, amit nekünk mondott, s nevetségessé válik minden kétely és okoskodás, amire ma olyan sokan büszkék. Akkor kiderül, hogy az igazság mégis csak erősebb, mint a hazugság, s akkor magához veszi az övéit, és azok Vele lesznek, Vele leszünk örökkön örökké.
Csodálatos találkozás és egyesülés lesz az. Maradék nélküli beteljesedése mindannak, amit Ő megmondott, megígért, s amit mi sokszor a saját hitetlenségünkkel is küszködve, de az Ő szavára építve, mégis csak várunk. Akkor diadalmaskodik majd igazán Isten kegyelme, mert ilyen magunkfajta, nyomorult emberek megkapják azt a dicsőséges testet, amit Jézusért az övéinek ad, és Jézussal együtt az Ő királyi székébe ülhetünk majd. Nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, betegség, fájdalom. Nem érik az embert többé megaláztatások. Isten szeretete és békessége tölt be mindent teljesen.
Mennyire fontos lenne az, hogy ne csak az esztendő utolsó négy hetében, amit ádventi időszaknak nevezünk, legyen friss ez a reménység és várakozás a hívőkben, hanem egész életünkben szüntelen. Hiszen ez az egész nagy világkorszak Jézus Krisztus második eljöveteléig ádventi idő. Várjuk azt, hogy az Ő ígérete beteljesedjék és megjelenjen. Ennek az örömével kellene és lehet élnünk. Ennek a reménysége ad az embernek tartást a szenvedései között. Az ebben való bizonyosság segíti át sok nyomorúságon. Mindennél fontosabbnak kellene lenni, hogy mi már itt Jézushoz és az Ő népéhez tartozzunk, mert csak akkor lesz boldog ez a találkozás nekünk. Enélkül rettenetes ítéletet jelent Jézus Krisztus megjelenése, és az ítéletnek az okán akkor már nem lehet változtatni. Akkor már nem lehet Őhozzá sebtiben megtérni.
Ezeket az éveket, ezt az időt adta Ő nekünk a megtérésre, s aki most rendezi a Vele való kapcsolatát, az bizonyos lehet a jövőjében. Aki halogatja, az szinte bizonyos, hogy elkésik.
Pontosan erről szól Jézusnak ez a példázata, és ezért kell nekünk nagyon éberen észrevennünk azt, hogy az Ördög milyen ravaszul igyekszik elterelni a figyelmünket erről a csodálatos nagy találkozásról, Jézus második eljöveteléről és a Vele kapcsolatos felelősségünkről. Belehajszol bennünket sokféle tevékenységbe, minden egyébre van időnk és gondunk, csak a legfontosabbról hadd feledkezzünk meg. Ez elé újra és újra különböző akadályokat gördít, nehogy idejében rendezzük az Istennel való kapcsolatunkat. Ha pedig valaki már elindult Jézus Krisztus útján, azt lehetőleg megállítja. Másfelé tereli. Igyekszik visszahúzni a világba, csak fel ne készüljünk idejében a Vele való találkozásra.
Márpedig mivel bizonyos, hogy Jézus visszajön, s mivel bizonyos, hogy nem tudjuk, mikor jön vissza, ezért az egyetlen értelmes magatartás az, ha valaki most, azonnal felkészül erre, és akkor bármikor következik be, a reménysége válik valóra.
Nos, mit mond Jézus ebben a példázatban? Keleten a nagy meleg miatt a lakodalmak többnyire késő este kezdődtek. A menyasszonyt ugyan úgy felöltöztették és felöltöztetik ma is, mint ahogy nálunk, és a szülei házában várta, hogy jöjjön érte a vőlegény, és elvigye őt új otthonukba. A menyasszony barátnői is szépen felöltözködtek, és vele együtt várták a vőlegényt. Mivel erre többnyire sötétedés után került már sor, amikor elviselhető volt a hőmérséklet, mindenki vitte magával a hordozható kis olajmécsesét is. Ez sokkal kisebb volt, mint amit a házban használtak, annyira kicsi, hogy gyakran utána kellett tölteni az olajat, és éppen ezért hozzá tartozott egy kis edényke is, amiben a tartalék olajat vitték magukkal az emberek.
A vőlegény néha késett, megvárakoztatta a násznépet. Itt azt olvastuk: egészen éjfélig nem jött. Éjféltájban hangzott fel a kiáltás: itt van a vőlegény! Akkor azok is, akik közben elaludtak, hamar összekapták magukat, rendbe szedték a lámpásaikat, ami azt jelentette: megtisztították a kanócot a koromtól, utánatöltötték az olajat, s az előírásos rendben igyekeztek az örvendező kíséretben elfoglalni a helyüket.
Ekkor derült ki, hogy öt barátnő nem gondolt valamire. Jézus egész egyszerűen bolondoknak minősíti őket. Hiszen minden értelmes embernek tudnia kellett azt, hogy pici az olajtartója annak a mécsesnek, minden értelmes gondolkozó embere vitte magával a szokásos kis edénykét, benne a tartalék olajjal. Ezek meg anélkül jelentek meg ott. Ez azt jelentette, hogy nem vették igazán komolyan a megtisztelő meghívást és azt a feladatot, hogy ők is kísérhetik a násznépet, és velük együtt örvendezhetnek. Nem készültek fel kellőképpen és idejében erre az egyébként nagyon egyszerű feladatra, amiről mindenki tudhatta előre, hogy mivel jár. Most kezdenek kapkodni, s amíg odajárnak, hogy olajat szerezzenek, addig beérkezik a násznép a menyegzői házba, bezárják a kapukat és ők kívül rekednek.
Mit jelent ez a példázat? A Biblia többször hasonlítja Jézust a vőlegényhez, és a Benne hívőket a menyasszonyhoz. A vőlegény késik. A Bibliából azt is tudjuk: miért késik Jézus második eljövetele. Azért, mert arra vár, hogy minél többen hitre jussanak, és így megmeneküljenek a kárhozatból. Az Ő késésének az oka irántunk való mérhetetlen nagy szeretete. Közben előfordulhat, hogy a legjobbak is elfáradnak és elszunnyadnak. Az öt okos lány is elaludt közben. Amikor azonban felharsan a kiáltás: itt van a vőlegény! az, aki idejében és kellőképpen felkészült, nem jön zavarba. Csak aki akkor kapkod, és akkor próbálja pótolni azt, amit csak előzőleg - korábban - lehetett volna elvégeznie, az marad ki az üdvösségnek az öröméből.
Félelmes ez a két mondat itt: „Akkor bezáratott az ajtó.” De azok még kinn voltak, most szaladgáltak olaj után, s meg is érkeztek, s könyörögtek: Uram, uram nyisd meg nekünk, hát mi ismerjük egymást! S a Vőlegény azt mondja: „nem ismerlek titeket.” S végül kívül maradnak a menyegző örömén, ami azt jelenti: kívül maradnak az Isten országán.
Lehetséges ilyen, hogy valaki, valamikor a hívők közé tartozott, készült is erre a nagy találkozásra, mivel azonban nem kellőképpen és idejében készült fel, mégis kimarad a menyegzőről? E szerint lehetséges. És ma semmi mást nem szeretnék továbbadni, csak ezt a komoly figyelmeztetést.
Jézus a Hegyi beszédben is szól erről, amikor azt mondja: „Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,21-23).
Tehát nem az megy be a mennyek országába, aki tud valamit Jézusról. Még az sem megy be, aki ismeri Őt, aki közös akciókban is résztvett Ővele, hanem az megy be, aki folyamatosan cselekszi a mennyei Atya akaratát. Aki Isten akaratát cselekszi. És mi az Isten akarata? Ezt a Szentírás több helyen definítive megmondja, például a Thesszalonikaiakhoz írott 1. levél 4. részének a 3. versében: „Ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok.” Isten akarata tehát a mi szentté lételünk. Sok más bibliai helyet idézhetnék még, kettőt említek csupán, hogy otthon utána nézhessünk.
A 2Kor 7,1-ben ugyanezt mondja az apostol más megfogalmazásban: „Mivel azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.”
A Zsid 12. része, Péter apostol levele is ugyanezt mondja. Mivel mi várjuk az ismét eljövő Krisztust, s tudjuk, mit jelent a Vele való találkozás, most, naponta, folyamatosan készülünk erre úgy, hogy előrehaladunk a megszentelődésben. Úgy, hogy az életünk minden területén Isten akarata szerint akarunk élni. Most. Nem majd valamikor, mert nem tudjuk, mikor jelenik meg, és egyébként is az a jó nekünk, meg a körülöttünk élőknek is, ha Isten akarata szerint töltjük el a testben hátralevő időt. Ez a találkozás sorsdöntő, ezért arra most és folyamatosan készülünk.
Az a fontos bibliai gondolat szólal itt meg, hogy az üdvösséget nemcsak elnyerni kell, hanem megtartani. Jézus útján, ami egyedül vezet az életbe, nemcsak elindulni kell, hanem járni. Ővele nemcsak kapcsolatba kell kerülnünk, hanem megmaradni a Vele való közösségben.
A szőlőtőről szóló példázatban ezért ismételgeti újra és újra: maradjatok énbennem, én pedig tibennetek. Mert a legjobb hívőkkel is előfordulhat, hogy elsodródnak és visszacsúsznak a világba. Átmenetileg sem szüneteltetheti valaki a Krisztus-követést, mert ez azzal a kockázattal jár, hogy eltompul, elhomályosodik a látása, és nem ott fogja folytatni, ahol abbahagyta. Vagy talán sehol sem fogja folytatni.
Ennek a kockázatára hívja fel Jézus ebben a példázatban a figyelmet, ami az akkori hallgatóknak sokkal érthetőbb volt, mint ma a számunkra. Mert amikor valaki megismeri Isten szeretetét, és átadja neki az életét, akkor kapja Isten Szentlelkét. Ebben a példázatban az olaj a Szentlelket jelenti. Ahogyan azonban az olaj folyamatosan fogy, és ha nem töltik mindig utána, egyszer elfogy, úgy fogyhat el az engedetlenség során a hívő életéből a Szentlélek. Erre a veszélyre hívja itt fel Jézus a figyelmet.
Ha valaki hívő szívvel a világ szerint akar élni, könnyen készületlenül találhatja Jézus Krisztus visszajövetele, és ezzel önmagát zárja ki az üdvösségből.
Tudom azt, hogy ez olyan megállapítás, amit sokkal differenciáltabban, a Szentírás sok más helyéről megvilágítva kellene itt most kifejteni, de ha a példázatnak a mondanivalóját a maga nyers egyszerűségében akarjuk megfogalmazni, akkor itt erről van szó. Arról van szó, amit valaki egyszer így mondott: aki félig Krisztusé és félig a világé, az egészen az Ördögé. Ettől akar minket megmenteni a mi Urunk.
Félig nem tartozhat senki a szabadító Krisztushoz. Vagy egészen és mindenestül alárendelte az életét Neki és akkor már itt boldog minden nyomorúsága közepette is, és boldog lesz az a nagy találkozás, ami az Ő visszajövetelekor következik be, vagy pedig csak hitegeti magát. Hallott valamit a kegyességről, de nem ismeri annak az erejét - ahogy Pál apostol írja - és igazában nem az élet jó illata árad belőle.
Mert ugyebár ez az öt bolondnak minősített lány is meghallotta a hívást, hivatalos volt a menyegzőre. El is fogadták a hívást, felöltöztek szépen, fogták a lámpásukat, elmentek, türelmesen várták a vőlegényt - éppúgy, mint a többi, csak a döntő pillanatban derült ki, hogy készületlenek. Hogy még sem vették egészen komolyan a feladatukat. Hogy nem az elhívatásukhoz méltóan jártak el. Hogy valamit akkor akartak pótolni, amikor arra már nem volt lehetőség. És amíg megpróbálták pótolni, bezáratott az ajtó.
(Csak zárójelben hadd jegyezzem meg, mert szinte mindig elhangzik ez a két kérdés ennél a példázatnál, hogy vajon miért nem adtak az okosok nekik olajat és hogy vajon mit gondolt Jézus, hol kaphatnak éjnek idején tartalék olajat. Minden példázatnak vannak olyan részletei, amiket csak akkor értünk, ha a valóság felől közelítjük meg és nem a kép felől. Miért nem adtak nekik? Azért, mert a döntő pillanatban a maga lelki készenlétét senki sem adhatja kölcsön a másiknak. Az, hogy ő felkészült a Krisztussal való találkozásra, megoszthatatlan. Azt nem adhatja oda a legjobb szándékkal sem a másiknak. Az pedig, hogy ilyenkor indulnak el vásárolni, csak arra utal, hogy ilyenkor már nem lehet. Még ha valahol kapnak is, el fognak késni miatta. Ennek nem most van az ideje. Nem lehet kapkodva pótolni azt, amit egy életen át a megszentelt, engedelmes Krisztusnak alárendelt élet során gyűjthetett valaki. Ez reménytelen vállalkozás. Erre utal Jézus ezzel a részlettel.)
Testvérek, Isten szent és nem csúfoltatik meg. Aki nem veszi komolyan az Ő szavát, az elveszíti az életét. Aki játszik az idővel és úgy gondolkozik, mint a másik példázatban a hűtlen sáfár, aki azt mondta: halogatja még az én Uram a hazajövetelt, s ezért elkezdett az iszákosokkal enni, inni és a többieket sanyargatni, szinte biztos, hogy olyankor érkezik meg a Gazda, amikor nem gondolja. És akkor már nem változtathat a helyzetén.
Aki nagyon ráérősen gondolkozik Isten dolgairól, és halogatja az Ő hívására adott egyértelmű választ, az el fog késni. Erre figyelmeztet itt Jézus Krisztus. És aki elfogadta ugyan Isten kegyelmét, de nem rendeli alá az egész életét folyamatosan az Ő akaratának, az nem marad meg a kegyelemnek a védettségében. A hívő életből nem lehet szabadságra menni. Aki elindult Jézus után és visszatér a világba, csak átmenetileg - úgy mond -, hogy még egy kicsit élvezzen ezt, meg azt, megismerje azt is, az a legnagyobbat kockáztatja: az üdvösségét.
Ezt nevezi a Biblia lelki paráznaságnak, házasságtörésnek. Amikor valaki szövetséget kötött Jézussal és utána elmegy kacérkodni egy cédával, aki biztos, hogy be fogja csapni. Erre mondja itt: mivel ilyen ígéreteink vannak, tisztítsátok meg magatokat minden testi és lelki paráznaságtól. Mert aki éppen a Krisztus második eljövetelére való tekintettel és arra készülve nem veszi komolyan a naponkénti megszentelődést, a neki való folyamatos engedelmeskedést, az önmagát fosztja meg attól a gazdagságtól, amit a Krisztussal való közösség jelenthetne, és másokat foszt meg attól, amit nekik ebből továbbadhatna. Lehet, hogy így, visszacsúszva a világba, lesznek haverjai, de elveszíti az egyetlen, igaz barátot: Jézust.
Lehet, hogy így lesznek sikerei, de ama napon meg kell állapítania, hogy mégis igaz: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az életét elveszíti. És így valószínűleg nem lesz része a Krisztus gyalázatában, de ama napon nem lesz része a Krisztus dicsőségében sem. Veszélyes játék ez, életveszélyes, örök élet veszélyes játék, ne játsszunk ezzel!
Mivel az olaj itt Isten Szentlelkét jelenti, akinek van olaja, sok olaja, tartalék olaja, az annak a hívőnek a példája, aki Isten Szentlelkének engedve elindult Jézus útján, aki Lélek szerint jár, és aki arra törekszik, hogy beteljesedjék Szentlélekkel. (Gal 5,16-18., 25; Ef 5,17-18.)
Egy bizonyos Krupka nevű írásmagyarázó érdekes tapasztalatát jegyzi fel ezzel a példázattal kapcsolatban: „Egyszer úgy olvastam végig az Újszövetséget, hogy minden helyet, ahol Jézus visszajöveteléről van szó, zölddel megjelöltem. A végére csupa zöld lett a Bibliám. Az Újszövetség kétszáznyolcvan fejezetében több mint háromszáz ilyen helyet találtam. De feltűnt az is, hogy csaknem minden ilyen bibliai hely a naponkénti megszentelődésre is biztat. Ekkor értettem meg: Jézus visszatérésnek kérdésénél nem annak az időpontja a fontos, hanem az, hogy komoly megszentelődéssel készüljünk rá. Nem számolgatni kell, hanem megszentelődni. Az első keresztyének csodálatos ereje összefüggött azzal is, hogy nagyon várták a láthatóan, személyesen megjelenő Krisztust.”
Itt a megterített úrasztalánál szeretném most hirdetni azt az örömhírt, hogy az ajtó még nyitva van. Még most lehet pótolnunk azt, amit eddig elmulasztottuk. Még most átrendezhetjük a feladataink sorrendjét, az életünk egész értékrendjét. Kikerülhetnek onnan olyan dolgok, amikről már most is látjuk, hogy egyáltalán nem olyan fontosak, és a fontosságukat messze meghaladó helyet, teret, időt foglalnak el, és odakerülhet az első helyre az, hogy legyen olaj a lámpásban, Isten Szentlelke ott legyen bennünk. És hogy amit lélekben kezdtünk el, azt ne testben folytassuk. Hogy ha a Lélek által élünk, akkor a Lélek szerint is járjunk - ahogy az apostol írja. Hogy megtanuljuk ezt az Istenben bízó, Neki engedelmeskedő, megszentelt életet. Valahogy úgy, ahogy a Jelenések könyvében írja az Úr Jézus az efézusi gyülekezethez: „Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd. Ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2,4-5).
Ha valaki még soha nem tért meg, akkor térjen meg a bűnből, a Jézus nélküli állapotból. Ha valaki megtért, de visszacsúszott a világba, térjen meg az engedetlenségéből, és folytatódjék, vagy kezdődjék el igazán ez a fajta megszentelődés, amiről itt az Ige szól.
Olyan jó lenne, ha ma meg tudnánk ténylegesen köszönni, hogy előttünk még nyitva van az ajtó, és ha nem halogatnánk azt, amire a mi Urunk hív. Mert ez a tény maga, hogy még nyitva van az ajtó, és ma újra hív minket, arról beszél, hogy mennyire szeret, s arról, hogy az Ő hűsége sokkal nagyobb, mint a mi hűtlenségünk.
Jó lenne, ha ma radikálisan meg tudnánk tagadni mindazt a testi és lelki paráznaságot, amiről itt az Igében olvastunk, ami minket Őtőle távol tart, és úgy szívünk szerint, teljes szívből odatérnénk Hozzá. Mondjon a világ amit akar, csak Jézusnak ne kelljen majd ama napon azt mondania: nem ismerlek titeket. Szakítsunk bátran mindennel és mindenkivel, ami és aki Jézustól tart távol, mert ettől az életünk függ. És inkább itt bántsanak bennünket amiatt, hogy komolyan vesszük a mi Urunk Jézus Krisztust és az Ő beszédeit, minthogy egy örökkévalóságon át bántson minket az, hogy nem vettük komolyan és már nem vehetjük többé komolyan.

Imádkozzunk!
Istenünk, szeretnénk most egészen személyes imádságunkként elmondani: Ha e világ bája engem hívogat, s nagy csalárdul kínál hitványságokat, szemem elé állítsd szenvedésedet, vérrel koronázott szent keresztedet.
Köszönjük, hogy Neked semmi sem volt drága azért, hogy nekünk életünk lehessen és bőségben éljünk. Bocsásd meg, hogy nekünk olyan sok minden fontosabb ennél. Segíts átértékelni mindent az életünkben. Te kerülj az első helyre. Segíts, hogy mindvégig erősen megmaradjunk Tebenned. Tudjuk, Urunk, hogy aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül, és mi nem akarjuk eljátszani az üdvösségünket. Segíts úgy élni, és naponta növekedni a megszentelődésben, hogy majd ha jössz, készen legyünk. És életünk döntő pillanatában hadd dicsőíthessünk Téged, Aki idejében szóltál, és mindent megtettél azért, hogy nekünk örök életünk legyen.
Ámen.