MOZDÍTHATATLAN IGAZAK

1994. szeptember 25, vasárnap

Alapige

"Másodszor is szólították azért az embert, aki vak volt, és ezt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Az így felelt nekik: Hogy bűnös-e, nem tudom: de egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. Jézus pedig ezt mondta nekik: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezt némelyek azok közül a farizeusok közül, akik ott voltak, és ezt kérdezték: Talán mi is vakok vagyunk? Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; mivel azonban ezt mondjátok, hogy látunk… azért a ti bűnötök megmarad."

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, hálát adunk Neked az elmúlt hét minden ajándékáért. Köszönjük gondviselő szeretetednek sok jelét, köszönjük, hogy sok gondunk és ínségünk között is megadtad a mindennapi kenyeret. Köszönjük a mindennapi igét. Külön köszönjük most, hogy estéről-estére itt lehettünk a Te házadban és Téged magadat hallhattunk. Köszönjük, hogy nyitogattad a szemünket és a szívünket.
Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nékünk a mi álnokságaink szerint.
Annál inkább fáj az nekünk, Urunk, hogy olyan sokszor fárasztunk bűneinkkel és bosszantunk vétkeinkkel. Bocsásd meg, ha sokszor észre sem vesszük, hogy bántunk Téged és bántjuk egymást, annyira megszoktuk, annyira természetessé lett nekünk a bűn.
Könyörülj rajtunk és ma újra azt kérjük Tőled, hogy tedd fájóvá minden bűnünket. Adj megtisztulást és szabadulást minden vétkünktől. Könyörülj rajtunk, és ajándékozz meg minket azzal az új élettel, amelyik már képes nem-vétkezni. Amelyikkel tudunk Neked engedelmeskedni, és örömmel cselekedjük a Te akaratodat, és félretesszük a magunkét.
Könyörülj rajtunk és az újjáteremtés munkáját végezd most is bennünk. Köszönjük, hogy sok jót elkezdtél az elmúlt hét estéin is. Folytasd azt kegyelmesen. Beszélj velünk most egészen személyesen, és segíts minket, hogy ne csak a bűntudatig, hanem a bűnvallásig is eljussunk, és addig a bizonyosságig, hogy megbocsáttattak a mi vétkeink Jézus érdeméért.
Valóban ezt kérjük Tőled, Urunk, amit az énekben is már kértünk, hogy szent Fiad haláláért, keserves nagy kínjáért, áldott, szent vérének a kifolyásáért kegyelmezz meg mindenért. Legyen a Te kegyelmed bizonysága az, hogy most beszélsz velünk, formálsz minket, világosságra, tiszta látásra segítesz bennünket. Mi pedig készek vagyunk hallgatni, elfogadni és megtenni mindazt, amit mondasz.
Ámen.

Egy héten át Isten kegyelméből ennek a történetnek a magyarázatát hallgathattuk itt estéről-estére. Hiszem, hogy egy-egy részlete úgy érkezett meg hozzánk, mint Isten egészen személyes üzenete. Nekem külön is nagy ajándék, ha igehallgatóként beülhetek valahova, mert ritkán adatik meg, és olyan jó volt most egy héten keresztül úgy hallgatni Isten igéjét, hogy mit mond ez nekem. Azt is úgy hallgatom, amit rajtam keresztül mond Isten a gyülekezetnek, mert a gyülekezet egy tagjaként igehallgató is vagyok, de azért más az leülni egy székre, megállni csöndesen hátul, és figyelni: mit mond az Úr?
Most újra nagy élmény volt számomra, hogy nemcsak azt mondta Isten egészen személyesen, ami elhangzott, hanem közben is beszélt a szívemmel, az értelmemmel. Olyan jó volt néhány dolgot máris komolyan venni és másként csinálni.
Maradjunk még ma délelőtt is, itt a megterített úrasztalánál, ennél a gazdag igénél, és ma arra szeretném felhívni a figyelmet, ami olyan szembetűnő különbség az egész történet folyamán a farizeusok és a Jézus által meggyógyított vak ember között.
Mi ez a különbség? Az, hogy a farizeusok mozdíthatatlanok és mozdulatlanok voltak. Ennek a meggyógyított embernek az életét pedig Jézus szava mozgásba hozta és nagyon szép fejlődést, növekedést, gyarapodást, előrejutást figyelhetünk meg nála.
Mit jelentett az, hogy a farizeusok mozdulatlanok és mozdíthatatlanok voltak? Azt, hogy ültek a bírói székben és ítélkeztek. Mindenki felett: Jézus felett, e felett a meggyógyított felett, és úgy általában az emberek felett. Jézussal szemben nem is ítéleteik, hanem előítéleteik voltak. Mint amikor valaki azt megelőzően, hogy a részösszegeket összeadná, már leírja a végeredményt. Jézus nem jöhetett Istentől, mert megszegte a szombat-törvényt.
Az, hogy mit is tett itt Jézus ezzel a nyomorult emberrel, akin senki nem tudott segíteni, az, hogy miért is cselekedte ezt, az, hogy ez a csoda újra azt bizonyítja, hogy Ő Isten küldetésében, isteni teljhatalommal jár és mindent a javunkra tesz, hogy ez messiási jel volt, hogy a vakon születettnek a látását odaajándékozta - egyáltalán nem foglalkoztatta őket. Őket egy dolog érdekelte: mikor történt? Szombaton! S ebből az következik, hogy az egész esemény és az egész ember - Jézus - elítélendő. Ők már csak tudják!
Hangsúlyozzák is ezt több alkalommal: mi tudjuk. Ők Izráel bírái, ők az igazság birtokosai, azonkivül kiváló hazafiak, nagyszerű vallásos emberek. Ők tudják. Egyáltalán nem vizsgálják meg, hogy ami most történt, az el kellene, hogy gondolkoztassa őket. Hogy amit tudni vélnek, azt hátha még sem jól tudják. Hátha éppen ez a nagy csoda, amit Jézus tett, kellene, hogy rábírja őket, hogy módosítsák a gondolataikat, levessék az előítéleteiket. Ők azonban nem akarnak módosítani semmin. Nem akarnak változni, mássá lenni. Ők tökéletesek, igazak. Mozdíthatatlanul igazak. Ők tudják, hogy mi a jó és mi a rossz, mi igaz és mi hamis. Ülnek a bírói székben és ítélkeznek.
E felett az ember felett is. A tárgyalás végén közlik vele: "Te mindenestől bűnben születtél és te akarsz minket tanítani? És kiközösítették őt."
Az ilyen mozdíthatatlanul igazak mindig taníthatatlanok is. Nem azt nézik, hogy ami elhangzott az igaz lehet-e vagy sem, hanem, hogy ki mondta. Vagy egyezik-e azzal, amit ők már tudtak, mert csak az lehet igaz, amit ők tudnak. Az ilyen ember előtt az igazság leglényegesebb mozzanatai is rejtve maradnak. Taníthatatlan, fejlődésképtelen, nem lehet rajta segíteni. Közben önmagukat sem hallják. Többször is kénytelenek beismerni, hogy valami fontosat nem tudnak. Egy mondaton belül hangzik el ez: "Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való." Ez pedig nagyon fontos volt. A próféták eredete nagyon fontos. Nekik illett volna tudniok, hogy honnan való Jézus. De kénytelenek beismerni: nem tudjuk. Lényeges dolgokról fogalmuk sem volt. Miközben kimondják: azt sem tudjuk, maguk sem veszik komolyan. Csak az harsog mindig a szívükben és a szájukon: Mi tudjuk.
Hogy valójában ott mi történt, hogy kicsoda Jézus, hogy mire utal ez az egész csoda, hogy a számukra is nyitva van az az ajtó, amelyiken beléphetett ez a volt vak koldus - mindez rejtve marad előttük. Ők igazak, és a maguk igazsága, önigazultsága odaragasztja őket a bírói székhez.
Ezért mondja Jézus az utolsó mondatban ilyen szomorúan: nem lehet rajtuk segíteni. Mert ha tudnátok, hogy vakok vagytok, akkor lehetne segíteni. Így azonban, hogy azt mondjátok: látunk, a ti bűnötök megmarad.
És mit tudunk meg erről a vak emberről? Azt, hogy kezdetben ő is mozdulatlanul ült ott az út szélén. Azt olvassuk az elején, hogy ott ült az úton és koldult nap mint nap. Egyszer azonban megállt előtte Jézus, és a szó szoros értelmében kezébe vette az életét. Sarat kent a szemére, s adott egy egyszerű parancsot neki: Menj el a tóhoz és mosd le. S ez az ember - csodák csodája - komolyan vette ezt, amit Jézus neki mondott. Elment, lemosta és akkor történt a csoda: megnyílt a szeme. Ez után többen rákérdeztek: mi történt. Ő elmondta. Talán neki is esemény volt, amikor életében először ejtette ki Jézus nevét. Egy ember, akit Jézusnak hívnak, az segített rajtam. Ő volt a Szabadító, hiszen a neve is azt mondja.
Emiatt tárgyalás lesz. A tárgyaláson kénytelen újra és újra vallomást tenni nemcsak a maga gyógyulásáról, hanem a gyógyítójáról, Jézusról is. S minél többször elmondja és átgondolja, annál jobban megerősödik abban, hogy nem akárki ez a Jézus. Vállalja Jézust. Vállalja miatta a szidást is. Sőt vállalja azt a kockázatot, hogy esetleg törvényen kívülivé válik, mert akkor már kiadtak egy rendelkezést, hogy aki Messiásnak, Krisztusnak vallja Jézust, azt ki kell közösíteni. És ez az ember Krisztusnak vallja. Ki is közösítik. Ez nagy ütés volt. És amikor ettől az ütéstől tántorogva megy az utcán, szembejön vele Jézus. Megszólítja, és ez az ember elkezdi kérdezni Őt: kicsoda az az Emberfia, az Isten Fia, Akiben hinnem kellene? A történet vége: leborulva imádja, mert felismerte benne az Isten Fiát.
Figyeljük ezt a szép fejlődést? Először hall egy egyszerű parancsot Jézustól. Azt komolyan veszi. Utána megtörténik a csoda: lát. Ezután erről kénytelen beszámolni. Megvallja, vállalja Jézust, vállal érte kellemetlenségeket is, a kiközösítést is, de nem marad egyedül. Aztán kérdezgeti Jézust. És a végén felismerve, hogy Ő ki, imádja.
Ma semmi mást nem szeretnék mondani, csak azt: menjünk végig ezen az úton! Mindnyájan, akik itt vagyunk, menjünk végig ezen az úton. Mert ez az emberré válás útja. Ez a szabadulás útja. Ez az egyetlen út, amelyik az életre vezet. Ez a hazatalálás útja. Ezt nyitotta meg előttünk Jézus. Ezért lett az Ige testté, ezért szenvedett Ő, ezért halt meg a kereszten, hogy amikor utolsó erejével kimondja: elvégeztetett, akkor ketté hasadjon a kárpit a jeruzsálemi templomban, ami mindenkinek azt hirdette: megnyílt az út a bűnös ember számára az élő Istenhez. Nem a teljesítményeinkkel verekedhetjük be magunkat valahogy a mennyországba, hanem Jézusra való tekintettel bemehet oda bárki.
Ezen az úton akar minket végigvezetni a mi Urunk, és ezért vagyunk mi most itt. Aki ennél kevesebbel beéri, annak épp úgy fogalma sincs arról, hogy kicsoda Jézus, mint ahogy ezeknek a farizeusoknak nem volt.
Éppen ezért azt kérdezi ma tőlünk Isten - ezen az igén keresztül -, hogy hol vagy te most? Vajon nem ugyanilyen bírói székben ülünk-e, mint ezek a farizeusok, és nem ítélkezünk-e a rokonaink felett, a kollegák felett, a mindenkori vezetők felett - mert ugye hogy beszélhet úgy, hogy lehet úgy öltözködni, hogy lehet úgy viselkedni, és minden szakmák felett természetes, hogy a mi szakmánk az egyetlen igazi és megbecsülendő, s azon belül a szaktudásunk és tapasztalataink feltétlenül lekörözik az összes többiét. Mi tudjuk ...
Ezek az emberek azok, akik általában meg sem várják, hogy a másik végigmondja a problémáját, vagy a kérdését, már felelnek. Nem arra, hanem valami másra. Nem tudják, hogy valójában mit akart kérdezni. De ők tudják ... Ezek az emberek azok, akik pillanatok alatt átrendezik a másik lakását és életét. Mert ők tudják ...
Egyszer a lelkészi hivatalban beszélgettem valakivel és kihívtak egy pár percre a másik helyiségbe, s mire visszamentem, sok minden másutt volt. Akkor még volt ott egy nagy virág, azt az illető odahúzta az ablak elé, mert annak fény kell, a székek és az asztal sem volt jó helyen. S elmagyarázta, hogy ennek ott a helye. Csendesen tudomásul vettem, mert nem akartam a lényegről elterelni a beszédet. Ott állt előttem egy ilyen mindent tudó ember. A virágtól nem lehetett kinyitni az ablakot, úgy húzta oda, és így tovább. Fogalma sem volt, hogy mi miért van ott, hogy az valami miatt kialakult. Ő tudja, és ő jobban tudja.
Ezek azok az anyukák, akik amikor hazaérnek, és látják, hogy lavórok és lábasok vannak szanaszét a földön, akkor felháborodnak, megszidják a gyerekeket, és előadást tartanak a rendszeretetről. Eszükbe sem jut - miért is jutna eszükbe -, hogy távollétükben csőtörés volt felettük. Átázott a födém. A gyerekeket meg kellene puszikálni azért, hogy oda, ahol a legjobban csöpögött a víz, hamar edényeket tettek. De ez eszükbe sem jut. Gondolkozni, kérdezni nem szokott az ilyen ember, mert ő tudja ... Tudja, hogy annak nem ott a helye. Sorolhatnék még sok derűs vagy tragikus példát.
Mert ugyebár, mi tudjuk, hogyan kell gyereket nevelni. Bocsánatot kérek, ha idézek valakit, de máig keserű emlékem, aki olyan fennen mondta: tudom, hogyan kell gyereket csinálni és a mai napig sem született gyermekük. Mi tudjuk, hogyan kell karriert csinálni, tudjuk, hogy kell pénzhez jutni, tudjuk hogy kell a jövedelem egy részét eltüntetni az adóhatóság elől, tudjuk hogy kell jó partihoz juttatni a gyerekünket, és tudjuk, hogy kell "azt" kipróbálni a házasságkötés előtt. Tudjuk, meddig lehet elmenni az ivásban, a nőzésben, a csalásban - ugye csak bizonyos határig. Természetesen a templomozásban is, mert nem szabad azt túlzásba vinni. Mi mindent tudunk, csak éppen közben lefagyott a mosoly már mindenkinek az arcáról, megszűntek az apró meglepetések, nincs már otthon őszinte, meghitt beszélgetés - kinek van arra ideje ennyi minden mellett? Csak éppen aludni nem tud már az illető, és tele van félelemmel, s nem tudja, mit hoz a holnap. Berendezkedik egy látszatra, amit minden áron fenn kell tartani, mert ő tudja, hogyan kell ilyen világban élni.
S ez, hogy "mi tudjuk", egészen nyilvánvalóan prédikálja, hogy különbek vagyunk mint mások. Azért tudjuk jobban. Az ilyen ember könnyen vetemedik még arra is, hogy ítélkezik Isten felett is: hogyan engedhette meg Isten, miért tűri ezt vagy azt, miért vannak háborúk, éhínség, halál és betegség? S közben annyira vakok az ilyen emberek, hogy nem veszik észre: miattuk vannak otthon háborúk, hogy ők ölték meg közös elhatározással a magzataikat, hogy ők határozták el, hogy azzal a hazugsággal kell továbbjutni azon a holtponton, hogy ők tiporják le az örömöt otthon mindenkinek a szívében, és teszik tönkre magukat, hajszolják egyre jobban, mert igyekeznek minél több olyan kincset gyűjteni, ami egyszer egyik pillanatról a másikra nem fog érni semmit, s közben semmijük nincs abból, ami örökkévaló érték lenne és már ebben az életben életté tenné a puszta létüket, s megmaradna a halál után is.
Vakoknak vak vezetői ők. Nem látják a leglényegesebb dolgokat, és amikor jön valaki és beszél erről az örökkévaló igazi kincseket rejtő és kínáló világról, akkor azon vagy mosolyognak, vagy kiközösítik, mert nem értik, hogy ez a látó ember miről beszél. Ezért hangzik el Jézusnak ez a kemény ítélete: "Ha tudnátok, hogy vakok vagytok, nem volna bűnötök; mivel azonban azt mondjátok, hogy látunk: a ti bűnötök megmarad."
Nem tudom, testvér, hogy az elmúlt héten mit határoztál el, miben fogsz változni. Nekem Isten egy-két pontra odatette az ujját és már elkezdődött valami új. Legyen áldott az Ő neve! De aki mozdíthatatlanul igaz, azon nem lehet segíteni. Aki tudja, és az Istennél is jobban tudja, hogyan kell élnie, az a maga igazságában fog elveszni.
Vajon nem olyan vagy-e, hogy azt kell mondani, amit valaki egyszer nagyon kedvesen az egyik rokonának mondott: ne légy már olyan megátalkodottan jó!
Amíg valaki nem hajlandó szembenézni magával és meglátni valódi arcát az Ige tükrében, addig nem lehet segíteni rajta. A szabadulás ott kezdődik, amikor valaki azt mondja: igen, Uram, csakugyan vak vagyok! Csakugyan sáros vagyok! Megyek és megmosakodom ott, ahol Te mondod, hogy érdemes.
Vajon nem hasonlítunk-e ehhez a vakhoz az ő kezdeti állapotában? Amikor ott ült az úton és koldult. Nem az jellemez-e bennünket, hogy ülünk és várjuk, hogy jöjjenek hozzánk mások. Hogy szeressenek bennünket, hogy vegyenek már végre észre. Hogy lássanak meg, hogy adjanak: egy kis elismerést, vigasztalást, dicséretet, biztatást, bátorítást - mikor mire van szükségünk. Nem vesszük észre, hogy ez koldus-állapot. Ülök és koldulok egy morzsányi elismerést vagy szeretetet, vagy bármit. Már gazdag lehetnék, és én vihetném másoknak ugyanezt.
Nos, ebből az állapotból ezt az embert Jézus szava mozdította ki. Ez az egészen egyszerű parancs: Menj el és mosd le ezt a sarat a szemedről.
Belegondoltam, hogy azért sok mindent mondhatott volna erre ez az ember. Mondhatta volna: Uram, ne nevettess ki engem! Miért kell gúnyt űznőd belőlem? Mászkáljak itt sáros arccal, mosakodjam meg, és akkor mi lesz? Vagy mondhatta volna: kikérem magamnak, mosakodtam már reggel. Vagy miért kentél össze, akkor nem kellene lemosni. Nekünk mindig ilyen nagy ötleteink vannak, amikor Jézus valami egyszerű parancsot mond. Ő nem okoskodott, elment és megmosakodott. S akkor történt valami olyasmi, amire nem számított, amit az ember fantáziája el sem tud képzelni. Mert egyetlen kicsi lépés az engedelmesség utján messzebbre visz, mint bármilyen sok ismeretnek a felhalmozása. (Ezzel nem a tanulás és a művelődés ellen beszélek.)
Arról van szó, hogy amit Jézus egyszerűen és személyesen nekünk mond, amíg azt nem csinálom meg, nem történik csoda. Ezzel kezdődik. Az első csoda az, hogy szóra érdemesít engem. Megáll egy vak koldus előtt, és személyesen neki mond valamit. De ez amit mond, ez Ige. Ennek teremtő ereje van. Hinni azt jelenti: megcsinálom. Itt akadunk el sokszor, testvérek. Jézus egyszerű dolgokat mond, és vagy amiatt, vagy a megátalkodott jóságunk miatt nem tesszük azt meg.
Ha például azt mondaná: menj el és békülj meg a te atyádfiával. Akkor most ne nagy elméleteket akarjunk előre megérteni. Fel kell ülni a buszra és elmenni, s meglátjuk, mi következik utána. Én ezt a héten kipróbáltam egy másik összefüggésben, hogy mi következik utána, mikor valami pici lépést megteszek Jézus parancsára.
Azt mondja: kelj fel ezentúl egy kicsit korábban és vedd elő a Bibliádat. Ez olyan rangon aluli parancs? Olvastam már a Bibliából - mondják erre némelyek. Nem lehet rajta segíteni. Ha Ő ezt mondja, akkor ezzel kezdjem el. - Kezdj el járni a gyülekezetbe. És ott mit mondanak nekem? Sokkal műveltebb vagyok, mint azok a papok. Ez könnyen lehet igaz, de itt nem erről van szó. Arról van szó, hogy Jézus akar valami újat kezdeni velünk, és az első lépés ahhoz ez: menj el és mosd le a sarat a Siloám tavában. Nem kérdezi miért, megy. Után a csodák sorozata következik. Vidd vissza azt, ami nem a tied, de ott van nálad. Kényelmetlen, kellemetlen - néha már eszébe jutott az embernek, de halogatja. Ha Jézus ezt mondta, ezt kell megcsinálni.
Valami egészen egyszerűt, de a legkisebb engedelmesség elindít, vagy tovább visz minket ezen az úton. Régi sérelmeket végre szívből megbocsátani és elfelejteni. Lemondani a magunk igazának a védéséről. Próbáljátok ki! Elhagyni végre azt a szokást, amivel az idegeikre megyünk a családtagjainknak. Végre odafigyelni arra, aki beszél hozzánk. Ilyen egyszerű dolgokkal szokott ez kezdődni.
Hallottam egyszer a maga egyszerűségében is megrendítő bizonyságtételt. Néhányan beszélgettünk. Volt ott néhány számomra ismeretlen férfi is, s egyik azt mondta a másiknak, akit nem ismertem: na, ha te olyan nagy hívő lettél, magyarázd el most nekünk a predestinációt, meg azt, hogyan üdvözülnek azok a pogányok, akik sose hallottak Istenről. Mire ez a másik egyáltalán nem jött zavarba és azt mondta: ezeket most még nem tudom elmagyarázni nektek, de azt tudom, hogy Isten minden bűnömet megbocsátotta Jézus haláláért, s mióta ezt tudom, azóta végigalszom az éjszakákat, utána kibékültem a szüleimmel, azóta sietnek haza a családom tagjai és azt mondják jó otthon lenni. Változatlanul köszönök és előre köszönök a szomszédnak akkor is, ha nem viszonozza, mert egyszerűen szeretem. És ha ma meghalnék, bizonyos vagyok abban, hogy Jézushoz, a mennybe kerülnék. Nem azért - tette hozzá -, mintha különbnek tartanám magam bárkinél, sőt én tudom legjobban, milyen ocsmány a múltam, de még annak a golgotai rablógyilkosnak is azt mondta az Úr: ma velem leszel a Paradicsomban. - Azt kérdeztem magamtól: Kálmán, el tudod ezt mondani? Sok mindent nem tudok - és nem kezdek mellébeszélni, mesélni, beismerem, hogy azt nem tudom. De van, amit tudok egészen bizonyosan, azt, hogy Jézus érdeméért bocsánatot kaptam, s emiatt békesség van bennem, azt, hogy ez megváltoztatta mindenkihez való viszonyulásomat, azt, hogy azóta sokkal jobb élni és minden egészen más, és tudom, hogy olyan életem van, amin a biológiai halálom sem fog változtatni semmit. Mert helyet készített nekem a mennyben. El tudod-e ezt mondani?
Ezek a farizeusok mozdíthatatlanul igazak voltak. Ennek a meggyógyított embernek az életében mozgást indított el Jézus szava. Az első mozdulata a néhány lépés volt, ami az első parancsnak való engedelmességet jelentette, aztán mindezt követte az a sok szép mozzanat, amit láttunk, és a végén eljutott oda, hogy imádta is Őt.
Hol vagyunk mi most, testvérek? A bírói székben-e, ahol ítélkezünk egyfolytában, mert mi már csak tudjuk ... Vagy ott az út szélén-e, ahol koldulunk és állandóan elégedetlenkedünk, követelőzünk, s mindenkit vádolunk, mert nem adják meg azt, ami nekünk jár? Vagy pedig ezen az úton haladunk szépen már, a mi Urunk, Jézus Krisztussal?
Kérlek, ha a bírói székben ülsz, akkor szállj le onnan gyorsan, mert aki ott ül, annak egyszer ez a szék a vádlottak padjává lesz. Mert ez a szelíd Jézus egyszer úgy jön majd el, mint a világ ítélő bírája. És akik addig ítélkeztek mások felett, - most a szó ilyen értelmében, nem jogi értelmében - azok a vádlottak padjára kerülnek és semmit nem tudnak felhozni a mentségükre. Csak a maguk igazával maradnak ott, és az semmit nem számít. Aki leszáll onnan és most megalázza magát Isten előtt és mások előtt is, az pedig majd ezzel az igaz Bíróval együtt hirdeti ki az ítéletet ezen a világon. Nem a maga igazáért, hanem a Jézustól kapott igazságért.
Testvérek, aki nem akar leszállni, kérem ne úrvacsorázzék. Mert az ilyen emberekre mondja az Ige: ítéletet esznek és isznak maguknak. Akinek nincsenek bűnei, aki jobban tudja, mint a többi, aki bármiben különbnek tartja magát, ne jöjjön ide! Aki el tudja mondani egészen őszintén és személyesen: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek, az jöjjön ide. Az viszont bátran jöjjön, akkor is, ha akármilyen hosszú a bűnlistája, mert meg van írva, hogy Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1Jn 1,7).
Nem tudom, hogy kinek mit mondott Isten ezen a héten, vagy akár ezen a mai napon. Amit mondott, azt vegyük komolyan s meglátjuk mi követi majd az engedelmességet.

Imádkozzunk!
Istenünk, olyan sokszor mondtuk már mi is azt: tudjuk. Bocsásd meg, hogy sokszor az egyszerű beszámolóink sem állnak másból, mint önmagunk felmagasztalásából és mások megrágalmazásából. Bocsásd meg, hogy olyan finoman tudjuk ezt csinálni, hogy magunk sem vesszük észre. Bocsásd meg, ha ennyire érzéketlenekké váltunk, hogy nem vesszük észre, amikor vétkezünk.
Könyörülj meg rajtunk és adjál nekünk nagy érzékenységet a bűnnel szemben. Tégy minket egyre érzékenyebbekké arra, hogy mi a Te akaratod velünk, és az engedelmesség lelkével támogass minket, hogy meg tudjuk tenni most mindnyájan az első lépést. Kérünk Urunk, hogy segíts minket annak a lépésnek a megtevésében is, amikor Tőled kérjük: mutass rá a bűneinkre. Mutasd meg sorban azt, ami még mindig elválaszt Tőled, ami miatt ilyen koldusok vagy ilyen mozdíthatatlanul igazak vagyunk, ami miatt azt kell mondanod: nem lehet segíteni rajtunk, ha nem látjuk a nyomorúságunkat.
Mutass rá a bűneinkre, és adj feloldozást és bizonyosságot arról, hogy Te levetted rólunk bűneinknek terhét. Kérünk Téged, senki ne legyen itt most, aki méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát.
Segíts minket, hogy sok bűnvalló imádság hangozzék most itt el a templomban. Úgy is, hogy csak Te hallod. Tudjuk, Urunk, hogy csak Te tudsz nekünk bocsánatot, feloldozást és ténylegesen új kezdést adni. Annyira el vagyunk foglalva a napi gondjainkkal, az egymással vívott harcainkkal, önmagunkkal, olyan ritkán nézünk mi igazán Rád, s olyan ritkán tartjuk a kezünket azért, hogy örökkévaló értékekkel ajándékozz meg.
Hadd legyen ez a mai nap ilyen ritka alkalom, és aztán hadd kövessék ezt egyre sűrűbben más hasonló alkalmak is, hogy ne olyanok legyünk, mint a bolond gazdag, akinek sok mindene volt, de nem az Istenben volt gazdag. Add nekünk azt a mennyei gazdagságot, Jézus Krisztus, amit Te szereztél vissza nekünk kereszthaláloddal és feltámadásoddal.
Könyörgünk Hozzád, hogy legyünk áldássá otthon a szeretteinknek. Könyörgünk Hozzád, hogy tudjunk helyén mondott igével erősíteni másokat. Kérünk, Te magad erősítsd és vigasztald most azokat, akiknek friss gyászuk van. Olyan sokan vannak itt most Urunk ilyenek. Engedd, hogy túllássanak a láthatókon, az emlékeken, az őket vádoló tényeken, a meg nem valósult álmokon, a búcsúzáson, a veszteségen. Segíts mindnyájunkat, hadd tudjunk a láthatatlanokra nézni. Hadd legyünk erős szívűek, mint akik látjuk, komolyan vesszük a láthatatlanokat is, és Te adj igazi vigasztalást és élő reménységet mindannyiunknak.
Könyörgünk Hozzád, őrizd meg azt az Igét a szívünkben, amit az elmúlt héten vetettél oda, hogy ki ne kapja az Ördög, hanem sok gyümölcsöt teremjen. S könyörgünk már most a következő héten kezdődő Budapest-evangelizációért. Te készítsd el az Igét mindegyik gyülekezetben, és Te hívjál ott össze gyülekezetet, s adjál megtéréseket, újjászületéseket.
Neked adunk hálát, hogy felépülhetett a Kispest Rózsa-téri templom. Köszönjük azt a nagy csodát is, amit ott tettél. Töltsd meg azt gyülekezettel és a Te élő Igéd hadd hangozzék ott mindig.
De Téged kérünk, Urunk, légy ott most a következő napokban, amikor ülésezik a Zsinat és olyan sok fontos kérdésben kell dönteni. Te légy tanácsadó, légy irgalmas a mi egyházunknak, és készíts annak áldott jövendőt. És légy irgalmas mindnyájunknak, és segíts kimozdulni onnan, ahol vagyunk. Ajándékozz meg minket szép fejlődéssel, lelki növekedéssel, hogy majd egyszer - ha megérkezünk Hozzád - lássunk ott Téged színről-színre.
Ámen.