LÁTTAM NYOMORÚSÁGUKAT ...

1994. szeptember 04, vasárnap

Alapige

„Mózes pedig apósának, Jetrónak a Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de még sem ég el. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, hogy megnézzem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor ezt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni Istenre. Az Úr pedig ezt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a Fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes ezt felelte erre Istennek: Ki vagyok én, hogy a Fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? Isten azonban ezt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent.”

Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük az új reggelt, köszönjük a Te megtartó kegyelmedet. Köszönjük hűségedet, gondviselésedet. Ennek az erejével éltünk az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy most jöhetünk Hozzád mindnyájan mindenféle alakoskodás, képmutatás nélkül, egészen őszintén úgy, ahogy vagyunk.
Megvalljuk Neked, hogy néha már így reggel is fáradtak vagyunk. Összeadódik az a sok hajsza, fáradtság, amit viszünk magunkkal. Megvalljuk bűnbánattal, hogy hordozunk sok olyan terhet is, amit már rég letehettünk volna Nálad. Megvalljuk, hogy talán ezen a héten sem jöttünk Hozzád, Aki minden erőnek a forrása vagy. Még mindig mi akarunk erőlködni, és nem valljuk be, hogy erőtlenek vagyunk és semmik. Nem engedjük, hogy Te, a nagy Isten emelj minket és adj szárnyakat.
Bocsásd meg Urunk, ha olyan sok mindent csak elvileg ismerünk vagy tartunk igaznak, de nem ismerjük a Veled való közösségnek az erejét. Bocsásd meg, ha ezen a héten sem a Te világosságodban jártunk, hanem igyekeztünk sok mindent a hátad mögött gondolni és tenni. És bocsásd meg, ha bármit Nélküled gondoltunk és tettünk.
Bocsásd meg, hogy olyan sok összevisszaság, kettősség, felemásság van még az életünkben. Annyira nem egyértelmű, hogy komolyan vesszük: Neked minden lehetséges, hogy számolunk azzal, hogy kimondhatatlanul szeretsz minket. Annyira nem egyértelmű, hogy akaratunkat feltétel nélkül alárendeljük a Tiédnek. Sokszor félnénk Téged megkérdezni: mit akarsz, hogy cselekedjünk, mert mi már előre tudjuk, mi mit akarunk, és a szívünk mélyén nem érdekel, hogy mi a Te szándékod velünk. Máskor pedig szeretnénk megrendelni tanácsodat, útmutatásodat: adjad azonnal! Közben hetekig, hónapokig közel sem mentünk Hozzád.
Köszönjük, Urunk, hogy ennyi összevisszasággal együtt is magad elé engedsz most minket. Köszönjük, hogy közeledben rendeződhetnek dolgaink.
Kérünk, hogy segíts most belsőleg is elcsendesedni. Segíts, hogy tudjunk Téged tisztelni, imádni. Azzal az imádattal, ami egyedül Téged illet meg, mert egyedül Te vagy Isten ezen a Földön, ezen a világon, ahol olyan sokan istenné akarják tenni magukat. Előtted borulunk le, Téged magasztalunk és Tőled várjuk most, hogy szólíts meg bennünket, gyógyíts meg minket, adj új erőt, útmutatást, és még azt is Tőled kérjük, hogy az engedelmesség lelkével támogass, hogy merjünk bízni Benned, és amire indítasz, arra halogatás nélkül induljunk.
Így vedd kezedbe a mi sok nyomorúságban szenvedő életünket, és engedd, hogy másként folytathassuk az utunkat, mint ahogy most ide jöttünk.
Ámen.

A gyermek-istentiszteleteken most a Mózes 2. könyvét tanulmányozzuk, és mivel tíz órakor most tanévnyitó istentisztelet lesz, a gyerekek menetrendjébe igazodunk bele. Ugyanannak az Igének néhány gondolatát hadd mondjam el most a testvéreknek is. Nyilván a gyerekeknek kicsit másként lesz majd erről szó.
Röviden az előzményekről. Krisztus előtt 1500 táján történt az, hogy az Egyiptomban élő Izraelt az egyiptomiak rabszolgasorba döntötték. Hirtelen nagyon nehézzé vált a népnek a sorsa. Hajcsárok sanyargatták, kínozták őket. A legnehezebb építkezéseket végeztették velük. Nem is volt ehhez szokva az a nép, de még ha lett volna is, nem lehet az ilyesmit megszokni. Szenvedtek nagyon és kétségbeesetten kiáltottak Istenhez. Ahhoz az Istenhez, Akit jószerivel alig ismertek, hiszen 400 évi otttartózkodás alatt rendszeres tanítás nem folyt és elhalványodott ennek a népnek az Isten-képe, a helyzetük pedig egyre rosszabb és kilátástalanabb lett.
Akkor csillant fel valami szabadítás félének a reménysége, amikor feltűnt Mózes. Kiderült, hogy noha a királyi udvarban él és a király lányának a fogadott fiaként szerepel, mégis ehhez a megvetett néphez húz. Közülük való. Talán számíthatnak rá. Egy személyi összeütközésnél nem az egyiptomi félnek, hanem a zsidónak az oldalára állt. Nagy meglepetés volt ez és felcsillant a remény. Viszont, mivel ez az összetűzés gyilkossággal végződött, Mózesnek menekülnie kellett. Amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan kellett eltűnnie.
Ez a fejezet, ami ma következik a gyerekek menetrendje szerint, Mózes útjának a további részéről számol be. Igyekezett minél előbb átlépni a határt. A szomszédos Midján földjén telepedett le, ott elszegődött Midján papjához, aztán megszerette a lányát, feleségül vette, és őrizte apósának a juhait.
Akkor történt ez a nevezetes esemény, ami egy életre meghatározta aztán Mózesnek az egész sorsát, jövőjét. Ahogy ott legeltette a nyájat, feltűnt neki, hogy ég egy csipkebokor. Ez többször előfordult nagy szárazság idején. A kiszáradt bokrok tűzet fogtak valamitől. De jó ideje égett már, és nem égett el. Ilyet még nem látott. Akkor határozza el: odamegyek, hogy lássam e nagy csodát: ég, de nem ég el.
Ahogy közeledik, hallja saját nevét. Ki az, aki szólítja őt? Az illető mindjárt be is mutatkozott: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene, és Jákobnak Istene.
Ezeket a neveket hallotta ő, amikor egészen kicsi volt, és még az édesanyja, mint fogadott dajka, gondozhatta őt. Beszélt neki az atyákról, az atyák Istenéről, Izráel Istenéről, Aki előbb volt mindenkinél, hiszen Ő teremtett mindent, ami létezik, az Ő szavával. Rettenetes erejű és hatalmú Isten. Ő választotta ki az ősatyát, Ábrahámot. Ő hívta el valahonnan nagyon messziről, és Ő telepítette le őket a tejjel és mézzel folyó Kánaánban, ahonnan aztán egy éhínség idején Ábrahám unokája: Jákób, családostól lement Egyiptomba.
Most újra hallja az ősök nevét. Eszébe jut az ősök Istene. Az a hatalmas Isten, Aki azonban nagyon tud szeretni. Mózes alaposan ismerte az egyiptomi istenvilágot, ott azonban nem lehet olvasni arról, hogy bármelyik isten tudna szeretni. Vagy akarna szeretni. Ez teljesen ismeretlen és értelmetlen tevékenysége lenne bármelyik istennek. Nem szólva arról, hogy ez az Isten beszél. Most hallotta a saját nevét Tőle. Most mutatkozott be neki. Az egyiptomi istenek némák. Aztán Isten folytatta tovább.
Az Úr pedig ezt mondta: Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, meghallottam kiáltásukat a sanyargatók miatt, és ismerem fájdalmukat.
Ez teljesen új volt Mózesnek, aki egy egészen más vallási világban nőtt fel, és évtizedekig azt tanulta. Láttam, hallottam, ismerem. Erre csak egy személy képes. Egy élő személy. Hát Isten létezik? Ennyire létezik? Látja a nép nyomorúságát, hallotta kiáltásukat. Mózes is hallotta. A szíve szorult össze, és átélte a tehetetlenségét. Tehetetlen dühében ugrott neki annak az egyiptominak, és kicsit nagyobbra sikerült az ütés és agyonütötte. Ezzel semmi jót nem tett a népért, sőt még nehezebb lett utána a helyzetük.
Isten mindezt látta és hallotta, akkor miért nem segített?
Isten folytatja, és azt mondja: Le is szállok, hogy kiszabadítsam őket Egyiptom hatalmából és visszavigyem arra a földre, ahonnan eljöttek.
Hogy Istennek erre már kész terve van? Csak így, ennek semmi akadálya nem lehet? Kiszabadítom, visszaviszem. Nincsenek feltételek, nem függ semmitől? Megcsapta Mózest az Isten mindenhatóságának a szele. Átélte, hogy kinek a jelenlétében van ő, kit hallgat most ott. Isten szabadítást készített az Ő népének.
400 évvel ezelőtt hitték az emberek, és hallotta még Ábrahám ezt, hogy ott telepíti le őket. Onnan elsodródtak, eltelt majdnem fél évezred, és Isten ennyire számon tartja ígéreteit? Nem felejti el? Ennyire megbízható?
Egyre több mindent feleleveníthetett, felfrissíthetett Mózesben ez a néhány mondat. Akkor hangzik el a megbízatás: Most pedig menj el! Elküldelek a Fáraóhoz. Vezesd ki népemet Egyiptomból! Azt már nem! - Kapásból ez Mózes válasza. Erről szó sem lehet! De hogy is van ez? Szóval nemcsak egy globális szabadítási tervet készített Isten, hanem az egyes személynek az életéről is terve van? Kész van a munkaprogram Mózes számára? Pontosan megjelöli Isten, mi a feladata? A másik, harmadik emberét is? Ő ezt így csinálja? Ennyire személyes kapcsolatba kerülhet valaki az élő Istennel?
Egyelőre Mózes még tiltakozik. Nem ismeri Istent. Meg kell ahhoz Őt ismerni, hogy merjen bízni benne az ember, és így komolyan vegye, amit mond, és tegye, amit parancsolt. Elkezd alkudozni: mit mondok majd, ki küldött engem? Isten megmondja neki, hogy ki küldte. Ez is kevés. És ha nem hisznek nekem? Akkor majd teszel csodákat. Ekkor eszébe jut Mózesnek valami, amivel bizonyosan kibújhat a feladat alól: Uram, én beszédhibás vagyok, nem tudok igazán szépen beszélni. Erre Isten azt mondja: a te öcséd, Áron viszont tud. Ő ékesen szóló. Majd én mondom neked, te mondod neki, ő meg mondja a Fáraónak.
Mózes látja: nincs kibúvás, és azzal a szándékkal megy haza, hogy mindezt elmondja otthon, és indul Egyiptomba engedelmeskedni Istennek.
Ennyi a történet, amit nagyrészt ismertünk, most inkább csak felfrissítettük. Ennek alapján néhány gondolatot szeretnék most megpendíteni, aztán otthon gondoljuk tovább és Isten Lelke mélyítse el bennünk.
1) Mózes a cselekvő Istennel találkozott. Azzal az Istennel, Akiről Jézus ezt mondja a János evangéliumában: az én Atyám mindezideig munkálkodik, én is munkálkodom. Oly sok hiábavaló vitát folytattak és folytatnak az emberek Isten létéről. A Biblia nem vitatkozik Isten létéről: van vagy nincs. A Biblia Isten jelenlétéről tesz bizonyságot. Arról, hogy Ő tevékenyen jelen van ebben a világban, amelyet alkotott. Ez a világ: a természet, a történelem és az egyes ember élete is az Isten akcióinak a színhelye, mert Ő aktív, tevékeny Isten.
Nem tudom, észrevettük-e, hogy minden mondatban három-négy ige állítmány is van. Azt mondja Isten: láttam, hallottam, ismerem fájdalmát. Leszállok, megszabadítom, visszaviszlek titeket. Téged pedig küldelek - és már adja is Mózes szájába a mondanivalót, mit kell a Fáraónak mondani. Isten cselekszik. Aki ennyire cselekszik, az mégis csak van. Erről azonban a Biblia nem vitázik, és javasolom, hogy ha valakinek bizonyságot teszünk Istenről, ne kezdjük bizonygatni: Ő van. Azt úgy sem tudjuk bebizonyítani, főleg annak nem, aki nem akarja azt komolyan venni. De merjünk vallani arról, hogy Isten hogyan van jelen a mi életünkben. Hogyan éljük át az Ő jelenlétét. Hogyan hallgatta meg a mi imádságunkat is. Hogyan mutatta meg az Ő szabadítását. A nagy szabadítást - ha már átéltük - a bűnből és az ördögi kötelékekből, és a hétköznapok apróbb szabadításait is. Isten jelenlétéről és munkájáról kell nekünk bizonyságot tennünk.
Egyszer a Zsidókhoz írt levél 11. részéről beszélgettünk valahol. Ott a 6. vers így hangzik: „Aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.” Valaki elmondta, hogyan tapasztalta meg az előző napokban azt, hogy Isten létezik. Valaki önkéntelenül összecsapta a kezét és azt mondta: én eddig is tudtam, hogy létezik, de hogy ennyire?! - Ez hiányzik sokszor a hittudatunkból, hogy Ő ennyire létezik. Meg még annál is jobban. És egészen valóságosan uralkodik. Ő ma is tud ilyen félreérthetetlenül szólni hozzánk az Igén keresztül úgy, hogy olyan gondolatokat ad, a Szentlelke megvilágosít bennünket, irányítja a Reá figyelő embert.
Hinni tulajdonképpen azt jelent, hogy valaki ezt komolyan veszi: Isten létezik. Ennyire valóságosan létezik. Az ilyen ember számol Istennel, és számít Rá. Akkor is, ha éppen minden arról látszik tanúskodni, hogy nincs, vagy elfeledkezett rólam. Vagy már többé nem számíthatok rá. Az olyan nehéz helyzetekben is, mint amilyenben itt volt Isten népe, ahogy erről olvastunk. Hinni ezt jelenti. Nem azt, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy ... Nem azt, hogy biztosan van egy végső oka mindennek. Hinni azt jelenti: a személyes Istenre számítok. Minden helyzetben, akkor is, amikor az ellenségei diadalmaskodnak és úgy tűnik elfeledkezett rólam az én Istenem. - Isten bátorítson minket, hogy így merjünk hinni!
A 135. Zsoltár irónikusan állítja szembe a bálványokat, az ember csinálta úgynevezett isteneket, és az egy, igaz, élő Istent. Csak egy-egy mondatot olvasok: „Tudom én, hogy milyen nagy az Úr, nagyobb a mi Urunk minden istennél. Amit csak akar az Úr, megteszi az égen és a földön, és a mélységes tengerekben.” „A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak. Emberi kéz csinálta őket. Van szájuk, de nem beszélnek. Van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak. Lehelet sincsen a szájukban!”
Ezzel szemben a mi Istenünk olyan, Aki ezzel kezdi a bemutatkozását: Láttam nyomorúságodat, meghallottam kiáltásodat, készen van a szabadítás terve, sőt készen van számodra is egy életprogram, ha kell, boldog leszel, ha visszautasítod, azt minden ember megszokta bánni.
Röviden ez, ahogy Isten Mózesnek bemutatkozott.
2) Ha ezt tovább részletezzük, akkor álljunk meg ennél is: láttam nyomorúságukat, és ismerem fájdalmukat. Ezt akkor mondja Isten, amikor a nép meg volt győződve róla, hogy elfelejtkezett róluk az Istenük. Mindent megenged az ellenségeiknek. Vagy talán már nem is Ő engedi meg, hanem megy minden öntörvényüleg, itt a hazugság és a gyilkosság diadalmaskodik. Senki nincs, aki uralja a helyzetet. Elszabadult a pokol, egyre inkább visszazuhanunk a káoszba.
Amikor ezt éli át az ember, akkor komolyan venné azt, hogy Isten mindezt látja. Látja a fájdalmamat és látja az ellenségeim gonoszságát. De látja azt a fájdalmat is, amit esetleg én okoztam, és ismeri az én gonoszságomat is. Lehet, hogy egy ideig nem szól, de akkor is lát mindent, és mindennek következménye lesz. A hívő ember tudja, hogy soha nem az Isten háta mögött él, hanem mindig Isten színe előtt zajlik az élete.
Milyen nagy békességet és reménységet ad ez azoknak, akik komolyan veszik a nyomorúságaikban, és milyen biztos alapja ez a felelősségnek, amikor szeretnénk valamit az Isten háta mögött tenni vagy gondolni.
Láttam nyomorúságukat. De ugyanakkor látja vétkeinket is. És hallottam kiáltásukat. Akkor miért nem felelt rá hosszú ideig? Ezt Ő tudja. Az az Ő dolga, hogy mikor felel a kiáltásra. De azt ígérte, így olvassuk az Ézsaiás könyvében, „mikor kiáltanak, én már megfeleltem, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” Aki hittel kiált, az biztosra veheti, hogy Isten hallotta. Aztán majd valamikor felel. Ezt kivárni, az a hitnek a próbája sokszor.
A Bibliából több történetet idézhetnék ennek a szemléltetésére. Valaki nagyon könyörgött valamiért, aztán telik az idő, és egyszer csak Isten még nagyobb ajándékot vagy szabadítást ad, mint amit kért. S akkor tudomására hozza - például Dánielnek -, hogy amikor imádkoztál, azt ott már meghallgattam. Most jött el az ideje annak, hogy az nyilvánvalóvá legyen. Ezt kivárni, ahhoz kell az alázatunk és hitünk. Mindenkit csak bátorítani szeretnék, hogy kiáltson Istenhez ezzel a bizonyossággal, mert Ő azt hallja és meghallgatja.
3) Azután az is nagy örömhír, hogy szabadítást készített akkor, amikor még a bajok kellős közepén ott szenved a nép. Már kész van a szabadítás. És innen most ugorjunk az Újszövetség mezejére:
Így készített Isten szabadítást a tőle messze sodródott embernek is, aki a bűn kényszerébe került. Aki nem tud mást tenni, csak vétkezni, Isten ellen cselekedni. Jézus neve azt jelenti: szabadító és a Máté 1,21-ben azt olvassuk, amikor megígéri az angyal Józsefnek, hogy majd Máriának fia születik Istentől, hogy nevezd Őt Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből. Jézus az a szabadító, Aki visszaviszi a benne hívőket az ígéret földjére, az elveszített Kánaánba, az Istennel való közösségbe: az üdvösségbe. A Biblia üdvösségen az Istennel való közösséget érti.
Van-e neked már üdvösséged? Ebben a valóságos közösségben élünk-e Istennel?
4) Aztán ez is meglepte Mózest, talán ez lepte meg leginkább, hogy ennyire személyes terve van Istennek ővele. Hogy ő nyugodtan legelteti az apósnak a nyájait, és közben kiderül, hogy Isten már elvégezte: neki a Fáraóhoz kell mennie, a népet Egyiptomból kihoznia. Tiszta képtelenség, ez elképzelhetetlen! Még kimondani is rettenetes! Éppen ő menjen a Fáraóhoz, leütteti a fejét azonnal, ha még mindig számon tartják, mit csinált.
Elsőre a legtöbbször tiltakozik az ember Isten megbízása, parancsa ellen. De Mózes szép példa abban, hogy végül is annak ellenére, hogy fél, meg nem ért egészen egyet Isten tervével, mégis teljesíti azt, és így lesz az ő népének áldott vezetője.
De lehet kérdezni Istent: Uram, mi a terved velem? Lehet kérdezni Istent: Uram, mi a terved a gyerekeimmel? A legtöbb szülő mániákusan meg van győződve: amit ő elgondolt, annak kell megvalósulnia a gyerek életében, attól lesz boldog. Ami neki nem sikerült, azt szeretné látni a gyerek életében megvalósulni, függetlenül attól, milyen képességei vannak, vagy hogy mi Isten terve vele.
Az szereti igazán a gyerekét, aki ezt kérdezi újra és újra: Uram, Te mit akarsz vele? Hol a helye az életben, milyen pályát válasszon? Te kit szerzel neki segítőtársnak, hozzáillőt? Teljesen mindegy, nekem szimpatikus vagy nem. Te mit akarsz? Az igazán hívő szülő ebben a szabadságban jár, és tudja, ezzel tesz jót a gyermekének.
Van Istennek személyre szóló terve velünk. Izgat-e, érdekel-e minket, hogy ez mi, és készek vagyunk-e engedni neki?
Mózes itt Isten kezében lesz eszköz, és hamar meg kell tanulnia, ha nem engedelmeskedik, nem használható. Alkalmassága nem a személyes adottságaitól függ, hanem az engedelmességétől. És ez velünk is így van, ami megint csak felszabadulás és boldogság az engedelmes hívő ember számára.
5) Végül arra szeretnék még rámutatni - és itt megint a gyerekeink, unokáink, vagy ha nem vér szerintiek is a gyermekek és fiatalok, de Isten felelőssé tett minket érettük, azoknak a sorsa jön elénk. Kiderül ebből a történetből, hogy Mózes végül is azért érthette meg mindezt, és azért tudta ezt teljesíteni, mert volt alapozás az életében. Kiskorában az édesanyjától sokat hallott Istenről. Közben évtizedek teltek el, erre a kisgyerek-korban kapott ismeretre, Igére rárakódott az egész egyiptomi sötétség - mert hihetetlenül sötét az egyiptomi vallásos világ, az egyiptomi istenvilág a mérhetetlenül sok okkult motívumával. Mindez rárakódott, s úgy tűnt az egész nincs sehol. Egyszer azonban - amikor Isten személyesen megszólította, mintegy lefújta a port arról, ami kisgyerek-korban a szívében felhalmozódott, és a hamu alatti parázs lángra lobban. Egyszerre ismerősen cseng először az ősatyák neve: Ábrahám, Izsák, Jákob, aztán az élő Isten neve: a Jahve, a vagyok, aki vagyok. Egyszerre használható lesz Mózes.
Az alapozás nagyon sokat jelent. Igét mondani a gyerekeknek. Ne izgasson minket, hogy gúnyosan elhúzza a száját, - ne unalmasan mondjuk, hanem érdekesen, és ne hosszan, de hitelesen. Igét ... Igét csöpögtetni a szívükbe. Isten tetteiről hadd halljanak. Nem kell bizonygatni: van vagy nincs, arról kell beszélni: mit tett. Őértük is mit tett, el egészen a legnagyobbig: a keresztig. Mit tett értünk? Igét mondani a gyerekeknek! Istennel megismertetni, Őt bemutatni. Az Ő tetteiről élményszerűen beszélni, mint akik magunk is részesei vagyunk az Ő tetteinek. Az ilyen ember tud igazán, hitelesen, meggyőzően bizonyságot tenni. Egyszer majd kikel a szívükbe hullott mag. Ne izgasson minket, hogy nem látjuk, hogyan kelt ki. Eljön az ideje, mint ahogy Mózesnél is eljött. A mi dolgunk a magvetés. Csiraképes, jó magot kell vetni. Tiszta, igaz igét. Isten szeretetéről, tetteiről, ígéreteiről hadd halljanak minél többet.
Abból nőhet ki azután olyan hit, amiről a Zsidókhoz írt levél 11. része ír. De mielőtt Mózes nagy hitéről ír, a szüleinek a nagy hitét említi meg. Hivő szülők imádkoztak ezért a kisgyerekért, akit el kellett volna pusztítaniok akkor az egyiptomi előírások szerint, hittel vállalta az édesanyja, hogy a világra hozza, hittel vállalták, hogy nem engedelmeskednek a gyilkos parancsnak, hittel csepegtették a szívébe az igét, s aztán egyszer saját hit lett ebből, de erre az igére épült fel Mózes hite, és így lehetett ő Isten alkalmas eszköze.
A Zsidókhoz írt levél 11. részéből néhány verssel szeretném befejezni. A 23. verstől olvasom: „Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják, mert inkább választotta az Isten népével való együttsanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét. Mert nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért vállalt gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától; mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant.”
Ez a hitnek a lényege: „Mint aki látta a láthatatlant.”
Induljanak el a gondolataink és szánjunk ma még időt arra, hogy újra gondoljuk mindezt. Induljanak el onnan, hogy Isten ennyire létezik. És aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik, Ő cselekvő Isten ma is. Lehet hozzá kiáltani, meg lehet értenünk, mi a terve velünk, meg a reánk bízottakkal. Adja az Ő Igéjét a szánkba, ha nem szégyelljük Őt, ha nem félünk különféle királyok parancsától, hanem féljük a hatalmas és mindenható Istent, azt, Aki úgy szerette ezt a világot - benne minket és a gyermekeinket is -, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.

Imádkozzunk!
Bocsásd meg Urunk, hogy sokszor mi sem számolunk azzal, hogy létezel, élsz és uralkodsz, és néhány szorongatott helyzetben nem számítottunk a Te segítségedre. Bocsásd meg, ha lebecsüljük az imádság jelentőségét, és efféléket mondunk: itt már nincs komoly segítség, itt legfeljebb az imádság segít.
Bocsásd meg, ha nem azzal kezdjük, hogy Hozzád kiáltunk, hanem szaladgálunk összeköttetéseket keresni. Gyötörjük magunkat és keressük a megoldást. Aztán gyötörjük a körülöttünk élőket, mert nem találjuk a megoldást.
Kérünk Téged, foglald el a helyedet az életünkben. Az első helyet a középpontban. Engedd, hogy megismerjünk Téged, és annak lássunk, Aki valójában vagy. Kérünk, ne üres szavak legyenek számunkra ezek: Te mindenható és örökkévaló Isten vagy, hanem merjük komolyan venni, hogy ami az embereknél lehetetlen, Neked az is lehetséges.
Így hozzuk Eléd mindnyájan pillanatnyi nyomorúságainkat, szenvedéseinket, megoldatlanságukat. Kérünk Téged, tanácsolj bennünket, fogjad a mi jobb kezünket és vezess, mert eltévedünk az élet útvesztőjében. Kérünk adj reménységet. Elevenítsd fel előttünk ígéreteidet. Segíts, hogy kilássunk abból a veremből, amiben talán vagyunk. Engedd komolyan vennünk, hogy amig Benned bízunk, addig nekünk jók a kilátásaink. Addig minden ígéreted érvényes és teljesedni fog az életünkben.
Bocsásd meg, hogy mindez illuzórikus nekünk, annyira anyagiassá vált a gondolkozásunk, Urunk. Annyira nem kézzelfogható az, amit tettél értünk és amit ígértél nekünk. Olyan távolinak gondolunk Téged mindennapi nyomorúságainktól.
Köszönöm Uram, hogy az előző napokban nekem is újra megmutattad, hogy érdemes kiáltani, Te nem vagy süket, Te hallod, még azt is, ami messze földről, nagy ínségből érkezik Hozzád, és válaszolsz.
Dicsőítünk Téged a nagy szabadításért, amit a Golgotán szereztél. Köszönjük, hogy kiszabadítottál a bűnnek, a halálnak, a kárhozatnak a rabságából. Bátoríts minket, hogy merjünk élni ezzel a szabadsággal, merjünk hinni Benned.
Könyörgünk gyermekeinkért. Könyörgünk népünk ifjúságáért, aminek oly sok rossz hatással kell szembe néznie. Bocsásd meg, hogy sokan már nem is néznek szembe ezzel, hanem kiszolgáltatják magukat neki.
Kérünk, Urunk, adj lelki ébredést. Az Ördög olyan eredményes altató-szolgálatot végez. A mámornak olyan sok formája hatalmasodik. Az önpusztításnak olyan sok formáját gyakoroljuk. Könyörülj rajtunk, s ébressz rá a valóságra. Elsősorban a Te valóságodra.
Könyörgünk az új tanévért, egyházi iskoláinkért, hogy a Te személyed legyen ott a legfőbb tekintély Jézus Krisztus és a Te Igédnek szerezzenek ott érvényt.
Kérünk szenteld meg a mai napunkat, és kisérjen el a Te szeretetet a jövő hét minden gondjába, munkájába, áldásába is bennünket.
Ámen.