TEGYETEK TANÍTVÁNYOKKÁ

1994. május 12, csütörtök

Alapige

"A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. És hozzájuk menvén Jézus szólt nékik mondván: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Imádkozzunk!

Ír Jézus Krisztus, Te a mennyei dicsőségen hallgattad most a mi énekünket, mi pedig annyira találónak érezzük magunkra ezt a megállapítást, hogy: bujdosunk e pusztában. Sokszor valóban kietlen körülöttünk a világ. Megvalljuk bőnbánattal, hogy sok mindent magunk tapostunk le, néha még önmagunkat is, olyan üresnek, fáradtnak, kiégettnek, csüggedtnek érezzük.

Magasztalunk Téged azért, hogy ebből a pusztából is kiálthatunk Hozzád. Köszönjük, hogy olyan sokszor tapasztalhattuk már, hogy Te egészen közel vagy mindenkihez, aki Téged hív. Köszönjük, hogy hallótávon belül vagy.
Áldunk Téged mennybemeneteled dicsőséges tényéért, és azért, hogy még sem hagytál magunkra minket, hanem itt vagy velünk Igéd és Szentlelked által egészen valóságosan.
Köszönjük, hogy olyan sokszor feleltél már a mi imádságunkra.
Köszönjük, hogy olyan sokszor többet adtál mint amennyit kértünk. Köszönjük, ogy Önmagadat kínálód nekünk.
Csendesítsd le most a mi szívünket akármilyen lelkiállapotbanis jöttünk most ide, és ajándékozz meg azzal a békességgel, amit csak Tőled kaphatunk mindnyájan. Segíts most minket, hogy miközben mi is a mennyre függesztjük a szemünket, hadd lássuk mégis pontosan mik a feladataink itt a földön. Hadd tudjunk két lábbal a földön állni és teljes hitünkkel Tőled függni, és így hadd legyünk sokkal használhatóbb tanítványaiddá.
Könyörülj rajtunk, és tedd ezt a csendes órát most annak az alkalmává, amikor újra kezedbe veszel és formálsz minket, tanítványokká formálsz, hogy aztán elmenvén mi is tanítványaiddá tehessünk másokat.
Beszélj velünk ebben a csendben, adjál nekünk nyitott szívet, halló fület, Szentlelkedtől megvilágosított értelmet, és minden, ami itt most elhangzik, szolgálja a Te dicsőségedet és a mi üdvösségünket.
Ámen.

Ezek voltak Jézus utolsó szavai mennybemenetele előtt. Ez az Þ végrendelete. Ezt követte az, hogy a tanítványok szeme láttára felemelkedett, aztán egy pillanat alatt felhő takarta el a szemük elől őt. Mit tartalmaz ez a végrendelet? Mit hagyott Jézus a benne hívőkre, az Þ mindenkori tanítványaira, reánk is?
Egy nagy kijelentést, egy gyönyörő feladatot, és egy hatalmas ígéretet. Ezt hagyta ránk.
Egy nagy kijelentés, egy nagy feladat, és egy nagy igéret van Jézus végrendeletében.
Mi a kijelentés? "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön."
A bevezetőben azt olvastuk, hogy odahívta tanítványait, ahol elkezdték a munkát, honnan Þ is elindult földi szolgáló útjára, Galileába egy hegyre. Sokszor összehívta Þ már tanítványait, és sokszor sok mindenre tanította őket. Ez az együttlét azonban most egészen más. Itt a dicsőséges Krisztus beszél. Elvégeztetett a megváltás nagy mőve, feltámadott a halálból, minden ellensége felett totális győzelmet aratott, itt a Király szólal meg: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön."
Neki van hatalma minden ember felett, és azt csinál mindenkivel, amit akar. Neki van hatalma minden természeti erő felett és azok egyetlen szavára, sőt gondolatára engednek Neki. Neki van hatalma a Sátán és démoni seregei felett, de az angyaloknak is Þ parancsol: Jézus Krisztus Ír az Atya Isten dicsőségére.
Minden térd meghajol előtte, mennyeieké, földieké és a sötétség földalatti seregeié is. Egyszerően azért, amit Péter így fogalmazott meg a pünkösdi prédikációban: "Mert Írrá és Krisztussá tette Þt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek."
Minden hatalom Neki adatott.
Ezt a világ nem látja, és sok olyan esemény történik körülöttünk, ami mintha cáfolná ezt. A hívők azonban egészen bizonyosak ebben. És aki ezt tudja, az boldog, hogy Jézus győztes seregéhez tartozhat, amely sereget itt nagyon sokat gyaláznak, megaláznak, kigúnyolnak. Az ilyen ember tudja, hogy biztos védelme van Jézus közelében, és tudja, hogy élete minden pillanatában számíthat arra az Írra, Akihez hozzátartozik, Akié minden hatalom mennyen és földön. Ez a nagy kijelentés.

A nagy feladat pedig ez: "Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket."
Azt a feladatot kapják a tanítványok, hogy Jézushoz vezessenek másokat. Nemcsak azt, hogy beszéljenek Róla, hanem hogy tanítványaivá tegyenek másokat. Egészen Hozzá vezessenek embereket. Így tudják fölragyogtatni Jézust, hogy megkívánják sokan. Olyan valóságosan éljen bennük az újjászületés által, a Szentlélek által Krisztus, hogy sokan keressék annak a módját, hogyan hasonlíthatnak ők is Jézus Krisztushoz. Hogy Jézussal együtt éljen minél több ember. Majd erre még visszatérünk.
És a nagy ígéret így hangzik: "És ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
Sokszor megállapítottuk már, hogy ahol az "ímé" szó előfordul, ami pontosan lefordítva azt jelenti: odanézz, most figyelj, ott mindig az események vizszíntes, horizontális vonalát metszi az isteni függőleges, vertikális. Ebben a metszéspontban valami üdvtörténeti jelentőségő esemény történik. A mennybemenetel eseményére utal itt Jézus.
Ímé én tiveletek vagyok - hogy hogy? Ezt néhány perccel az előtt mondja, ahogyan eltőnik a szemük elől? A mennybemenetele előtt biztosítja őket arról, hogy Þ velük lesz minden napon? Igen. Pontosan ezzel érzékelteti a mennybemenetel lényegét. Þ
ugyan visszalép abba a láthatatlan világba, ahonnan közénk jött,
de nem távozik el az övéi közül. Nem hagyja magukra őket. Nem
megy ki ebből a világból. Hiszen éppen Þ ennek a világnak az
Ura. Ennek a világnak is, meg a lelki-szellemi világnak is. Az
egész mindenségnek. Néki adatott minden hatalom mennyen és földön,
és Þ uralkodik. Szuverén, teljhatalmú királyként mindenütt.
És az Þ jelenlétét, mindenütt jelenvalóságát tapasztalni fogják
az ővéi.

Ott marad bennük az Þ Szentlelke által és ezt tapasztalták
néhány nap múlva már. Ott munkálkodik körülöttük az Ige által,
az Þ jelenlétében fognak élni. Emberi testére nézve eltávozott
az övéi közül, de itt marad Igéje és Lelke által. Visszhangzik
végig a Szentíráson ez a boldog bizonyosság és tapasztalat. Ha a
Márk evangéliuma végéről olvastam volna a mennybemenetel történetét
és Jézus utolsó szavait, akkor egyebek közt ezt is olvastuk
volna: "Þk pedig kimenvén, prédikáltak mindenütt az Ír
együtt munkálkodván velük, és megerősítvén az Igét."

Þk prédikáltak - mindjárt engedelmeskednek - és tapasztalják,
hogy Valaki megerősíti a szavukat. Más ez a beszéd, mint
amikor egymással diskurálnak.Mintha maga Jézus prédikálna, olyan
hatása van. Olyan erővel beszélnek ők gyarló emberek, mint ahogy
ők hallották Jézust beszélni. Hát ki más ez, ha nem Jézus? De
hol van? Azt mondta: Igéje és Lelke által itt marad az övéi között.Nem
hagylak titeket árvákul. Maga Jézus erősíti meg az ő
szavaikat. Ott van velük. A dicsőséges Krisztus jelenlétében
végezhetik a munkát. És amikor szenvednek az Þ nevéért, akkor is
átélik, hogy az Þ jelenlétében szenvednek. És amikor csodák
történnek általuk és elkezdi a nép magasztalni őket, akkor a
tanítványok leállítják az emberek beszédét, és azt mondják:
hagyjátok ezt abba, nem mi cselekedtük ezt, hanem a dicsőséges
Krisztus neve, vagyis az Þ jelenléte által történt mindez a ti
szemetek láttára.

Þk komolyan vették azt, amit Jézus ígért, és az Þ jelenlétében
éltek.Amíg Jézus emberi testben volt itt, egyidejőleg Þ is
csak egy helyen lehetett jelen. A mennybemenetel egyik nagy áldása
az, hogy azóta mindenütt jelen van, ahol csak ketten vagy
hárman az Þ nevében jönnek össze, Budapesten vagy Ausztráliában,
egy kórházban vagy egy börtöncellában. Valakinek a magányos
sírdogálása közben, vagy amikor nagy dínomdánom van, de ott egy
ember szíve Jézus felé fordul és Þt keresi ... Mindegy, hogy mi
van körülötte, mivel Þ mindenütt jelen van, mindenütt megtalálható.
Az övéi számára mindig elérhető, és mindig hallótávon
belül marad. És ott van azokkal is, akiktől mi távol vagyunk, és
tehetetlenül nézzük a sorsuk alakulását, és ahogy mondani szokták
némelyek, csak imádkozni tudunk értük, ez a c s a k a
legtöbbet jelenti.

Krisztus jelenlétébe hívjuk őket, és Krisztust hívjuk oda
hozzájuk, és az Þ jelenléte mérhetetlenül többet jelenthet a
számukra, mint ha mi ottlennénk és sürögnénk-forgolódnánk, ügyködnénk
a javukra. "...veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Nékem
adatott minden hatalom - ez a nagy kijelentés

Elmenvén tegyetek tanítványokká mindenkit - ez a nagy feladat.

És
én tiveletek vagyok minden napon - ez a nagy ígéret.

A három közül most a középsőt hadd emeljem ki, mert talán
ez áldozócsütörtök, a mennybemenetel evangéliuma mellett a Bibliában
a második nagyon hangsúlyos dolog, ami a mi feladatunk.

Eddig főleg arról volt szó, hogy mit tett Jézus, és amikor
a kereszten elhangzott az elvégeztetett, akkor Þ pontot tett a
megváltás nagy mondatának végére. Itt egy másik mondat kezdődik.
Akik a váltságba részesülnek, azok mit tehetnek és mit tegyenek.
"Tegyetek tanítványokká minden népeket". Jézushoz vezetni
másokat. A tanítvánnyá tétel - mint ez előbb röviden utaltam rá
ő sokkal több annál, mint információkat közlök. A tanítvánnyá
tétel azt jelenti: Jézus erőterébe hívogatok másokat. Jézust
viszem másokhoz és másokat Þhozzá. Tanítvánnyá tenni azt jelenti,
amit András tett.Aki egyszer váratlanul találkozott Jézus

sal,
néhány órát Vele tölthetett, és eközben megbizonyosodott
arról, hogy Þ a Krisztus, Þ a Messiás. Aztán elbúcsúzott Tőle,
ment hazafelé és az utcán szembejött vele a bátyja, Péter. S mit
csinál? Elújságolja neki azonnal: Megtaláltuk a Messiást. S karonfogva
és elvezeti Jézushoz. Jézus beszélgetni kezd Péterrel.
Ezt jelenti Jézus tanítványávvá tenni másokat.

Amiről én már bizonyos vagyok, azt ezzel a meggyőződéssel
és felelős szeretettel mondom másoknak. Ha a testvérem jön velem
szemben az utcán karonfogom és elviszem Jézushoz. Aztán majd Jézus
őt is meggyőzi. Neki is kijelenti magát. Ez az András-szolgálat
az, ami a tanítvánnyá tételt jelenti. Amiről már meggyőződtem,
amit már tudok, azt nem rejtem véka alá. Azt tovább adom
másoknak is és Jézushoz vezetek másokat.

Ez nem tagtoborzás Jézusnak, hanem ez azoknak az érdekében
történik, akiket oda kell hogy vezessünk, és oda akarunk vezetni.
Erre nem Jézusnak van szüksége, meg nem annak, aki ezt a
szolgálatot végzi, hanem annak, aki még nem találta meg a Messiást.

Egy
pillanatra gondoljunk arra testvérek, hogy mi mindent
jelent nekünk az, hogy ismerjük Jézust. Mi változott meg azóta,
hogy komolyan vettük Þt, ha komolyan vesszük, és Þ az életünk
Ura lett? Ettől marad le mindenki, aki nem hall Þróla és nem
találkozhat Vele. Ettől fosztunk meg mindenkit, aki mellett közömbösen
elmegyünk.

Olyan kedves volt valaki a vasárnapi istentisztelet után.
Mindjárt melegében odajött és azt mondta: nekem Isten ma olyat
tett fontossá és helyezett a szívemre, amiről nem volt szó, de
egyszer még beszéljen erről. Ügye a közömbösségről volt szó, meg
az egymásért való felelősségről, és az ő számára Isten azt tette
nagyon elmarasztalóvá és egyen feladattá, hogy milyen közömbös a
körülötte élők üdvösségét illetően. Hogy nem szokott komolyan
gondolni arra, hogy vajon nem ugyanolyan állapotban van lelkileg
valaki a családjában, a munkatársai között, a szomszédok között,
mint amilyen testi állapotba került az a félholtra vert ember
ott a jerikó-jeruzsálemi úton, akin az irgalmas samaritánus
könyörült? Lelki félholtakkal vagyok körülvéve - mondta ő. És
úgy mentem el eddig mellettük, mint ahogy az a pap meg a levita
az irgalmas samaritánus példázatában. És ezentúl nem szeretnék
így elmenni.

Milyen különös, Isten Szentlelke még azt is üzenetté tudja
tenni, amiről nincs kifejezetten szó. Mert az Igén keresztül
valóban Þ beszél hozzánk, és Þ tudja melyikünknek mire van
szükségünk. De vajon nem kell mindannyiunknak találva éreznünk
magunkat, ha a közömbösségnek erre a formájára gondolunk? Fáj
nekünk igazán az, hogy emberek a kárhozatban vannak még körülöttünk.
Olyanok is, akiknek még soha nem mutattuk az abból kivezető
utat. Tudunk örülni igazán, úgy mint az ég angyalai
egyetlen ember megtérésén is? Olyan fontos nekünk emberek üdvössége,
mint amilyen fontos a mi mennyei Atyánknak, Aki mindent
megtett és mindent megadott azért, hogy kiszabaduljunk a sötétség
hatalmából, és átmenjünk az Þ szeretett Fiának az országába?
Bizony nem véletlen az, hogy Jézus végrendeletében, mennybemenetele
előtti utolsó szavaiban ezt a feladatot bízta az
övéire, mindenkori tanítványaira. Persze, hogy általában mi ezzel
egyetértünk, meg bólogatunk, meg tudjuk, hogy szükséges.
Gyakran használjuk ezt a kifejezést: bizonyságtétel. Néha bánkodunk,
hogy elmulasztjuk, máskor örülünk, ha egy-két szót tudtunk
mondani, vagy örülünk, hogy ha valóban engedelmesen és
bátran bizonyságot tettünk, de jó lenne, ha most nem általánosságban
gondolkoznánk ezen, hanem egészen konkrétan.

Éppen ezért négy konkrét kérdést szeretnék feltenni és erre
keressünk választ.

Azt mondja az Ír Jézus: "Elmenvén tegyetek tanítványokká
mindent népeket". Ha ezt a magunk feladatának tekintjük, akkor
most mit kell csinálni konkrétan?

Ilyen kérdések szoktak felmerülni: mit kell mondanom másoknak?
Hirdessétek az evangéliumot. És az mi? Hogy kell megfogalmazni?

Először is szeretnék kérni mindenkit, hogy próbáljuk megfogalmazni
magunknak úgy, hogy adott esetben másnak is át tudjuk
adni. Nem kell komplikálni a dolgokat. Amikor Pál apostol a Korinthusi
levél végén arról is, hogy ő mit is hirdetett a korinthusiaknak
és min keresztül változtatta meg Isten az Þ életüket,
és mit kell nekik továbbadniok másoknak, akkor ilyen egyszerő
dolgokról beszél: "Eszetekbe juttatom, atyámfiai, az
evangéliumot, amit hirdettem nektek, amit ti be is fogadtatok,
amelyben állotok is. Amely által üdvözültök is, ha megtartják,
ami némü beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek
hívőkké. Mert azt adtam előtőkbe főképpen, amit én is úgy vettem;
hogy a Krisztus meghalt a mi bőneinkért az Írások szerint.
És hogy eltemettetett, és hogy feltámadott a harmadik napon - az
Írások szerint." (lKor 15,1-4.)

Ezt adta eléjük. Nem bölcselkedett, nem okoskodott. Előszőr
is azt mondja: én is úgy vettem - valaki más mondta nekem, és
bevettem, elhittem. Meg vagyok győződve, hogy igaz. S mivel meg
vagyok győződve arról, hogy igaz, és nekem használt,ezért legszívesebben
mindenkinek továbbadnám, mert tudom, hogy mindenkinek
erre van szüksége, mindegy, hogy ő most érti-e és egyetért-e
vele, akkor is igaz - ezt már sokan tudjuk, majd ő is rájön. Nem
mást akarok adni, ha ez segít. És mi az, ami segít? Hogy a
Krisztus meghalt a mi bőneinkért az Írások szerint. És eltemettetett
és feltámadott a harmadik napon - az Írások szerint.

Tehát az ő bizonyságtétele íráshoz kötött bizonyságtétel
volt. Nem az élményeiről számolt be itt Pál apostol. Nem úgy
kezdte a bizonyságtételt, ahogy nagyon gyakran szoktuk: szerintem.
Az Írás szerint. Mit mond az Írás Jézusról? Jézus volt a
központja a mondanivalójának, az Írásokból tanulta, hogy mit
mondhat Róla, és amiről ő már meg volt győződve, azt mondta akkor
is, ha először hallották azok, akiknek mondta és új volt
nekik, vagy vitatkoztak sokszor vele. Tudta: ez igaz, és próbálta
türelmesen, szeretettel továbbmondani.

Ha mi a mennybement Urunk végrendeletét komolyan akarjuk
venni, hogy tegyünk az Þ tanítványaivá minden népeket, akkor az
Írásokat kellene sokkal mélyebben tanulmányoznunk, akkor próbáljuk
megfogalmazni magunkat, akár le is írni egy kis füzetbe:
most ebből az Igéből mit értettem meg. Ha erről három világos
mondatban be kell számolnom valakinek, hogyan hangzik az a három
világos mondat. Egyszerően, érthetően, világosan. Mit tett értem
Jézus, mit mond erről az Írás, mit hiszek én igazában?

Tehát, hogy mint mondjunk. Ez az első kérdés. A másik az:
mikor? Nyilván nem kell erőszakosan végeznünk ezt a szolgálatot.
Sokat ártott, meg árt ennek a szolgálatnak az, hogy vannak, akik
erőszakosan, mesterkélten, mindig, lehetetlen helyzetekben is,
állandóan csak erről beszélnek. Mindig bizonyságot tesznek és
lejáratják ezzel a bizonyságtétel és a bizonyságtevők hitelét.
Nem kell mindig, de azt mondja az Ige: mindig készeknek kell
lennünk arra, hogy számot adjunk a bennünk levő reménységről.
Mindig készen, s ha Isten elkészíti az alkalmat, mondani.

Például. András mihelyt meglátta Pétert, mondta: megtaláltuk
a Messiást. Aztán majd meglátjuk Péter hogyan reagál,s ha
van kedve eljönni meggyőződni, akkor jöjjön most mindjárt melegében.S
mentek is.

Filep akkor tett bizonyságot, amikor odaért eléje az a fekete
bőrő ember. Látta, hogy Ézsaiást olvassa. Megkérdezte: érted-e
amit olvasol. És akkor elkezdvén azon a ponton, ahol a
komornyik elakadt, hirdette neki a Jézust. De ott kezdte el, ami
az ő problémája volt. Amiben most valaki éppen beleakadt. Neki
az a legfontosabb, akkor legyen nekem is a legfontosabb. Induljunk
el onnan. De ez csak indulás, megérkezünk Jézushoz. Mert
akárhol akadt el, Jézus tudja őt továbbsegíteni onnan. De azzal
kezdem, ahol ő megakadt. Ami most őt foglalkoztatja. Egészen
belehelyezkedem az ő helyzetébe. Az ő szemével nézem a világot,
de én már ismerem azt a Krisztust, Akinek adatott minden hatalom
a világ felett, s Þróla fogok beszélni. Általában egyszerőbb az,
mikor kell bizonyságot tennünk, mint ahogy gondoljuk. Elméletben
bonyolult, a gyakorlatban általában egyszerőbb.

A múltkor mesélte el egy háziasszony, hogy az üzletben vásárolt,
és a szomszédasszony is ott volt éppen mögötte. Aztán
otthagyta a kosarát a közelében és mondta nézzen már rá egy picit,
mert elszalad két üveg sörért. Beletette a kosárba mondván:
most már minden meg lesz, ami a család boldogságához kell. Aztán
kifizették az árút és hazafelé mentek. Þ visszatért erre a mondatra
és azt mondta: érdekes volt, amit mondtál. Most már tényleg
minden megvan, ami a család boldogságához kell? Ð, hagyd el,
dehogy van! És akkor ömlött belőle a panasz. És a panaszt végighallgatva
ez a hívő asszony azt mondta: azért kérdeztem tőled,
mert magamról tudom, hogy azóta vagyok igazán boldog ember,
amióta az Ír Jézust megismertem. És maga sem remélte, hogy tágra
nyílt szemü partnerre talált, és ebből hosszú beszélgetés lett,
és érdeklődés, hogy hol lehet ezt a boldogságot megtalálni. A
következő vasárnap pedig együtt mentek istentiszteletre, és
azóta az a másik is már Jézus tanítványa.

Nem ugyanaz, mit amit András csinált Péterrel? Þ már kapott
valamit Jézustól, azt azonnal továbbadta a testvérének - nem
erőszakosan, csak elmondta, hogy megtaláltuk a Messiást. Érdekel
ez téged vagy nem? Érdekelte. Akkor gyere te is! Meggyőződött és
ő is tanítvány lett. Ez így megy. Nem kell azon sokat spekulálni:
mikor? Amikor alkalom nyílik rá.

És kinek? Akinek csak lehet. Azt mondja itt Jézus:"minden
népet tegyetek tanítványommá". A napokban mondta el valaki, hogy
most döbbent rá arra, hogy az egyik szomszédjának sokszor beszélt
már Isten szeretetéről, a másiknak még soha nem. Elgondolkozott,
hogy vajon miért? Egyszerően azért, mert azt a másikat
nehéz embernek tartja. Így gondolja valami ellenállás, vagy
sok ellenállás van benne. Mindenki a kisebb ellenállás felé
szeret úszni. A szinpatikusabbnak, a nyitottabbnak, annak igen,
a másiknak nem. "Minden népeket ..."

Nagyon sokszor meglepődnek azok, akik vállalják az evangéliumot
és beszélnek másoknak, hogy mennyivel több nyitottság van
emberekben, mint ahogy feltételezzük. Azokban is, akiket nehéz
embereknek hittünk. És, ha mégis valami nehezet kérdeznek, nem
kell nekünk minden kényes kérdésre válaszolni tudni. Ha nem
tudjuk a választ, megmondjuk őszintén. De attól még az igaz,
hogy Isten szeret minket és Jézus Krisztus hozta el a megoldást
mindenki számára.

Kinek tegyünk bizonyságot? Ezt is nemrégen mondotta el valaki.
A játszótérre vitte el a gyerekeit, és egy számára teljesen
ismeretlen asszony ült a pad másik végén, neki is voltak
gyerekei. Aztán beszédbe elegyedtek, és az sorolni kezdte, hogyan
neveli őket, mi mindent vesz meg nekik. Azt mondja, most
még mindent meg akarok nekik adni, hogy legalább a gyerekkoruk
szép legyen. Mire a másik asszony kapásból így folytatta:te, ha
mindent megadsz nekik, akkor a felnőtt koruk is szép lesz. És
elmondta, hogy számára mi az a minden. Pillanatok alatt arról
volt szó, hogy lehet a gyerekeket imádságra tanítani, hogy vannak
olyan lelki olvasmányok, amiket már a három éveseknek is fel
lehet olvasni, sőt vannak olyan helyek is ahova el lehet velük
menni vasárnaponként, hétköznaponként. Azóta ők is együttjárnak
már: mamák és gyerekek egyaránt.

Nem kell azon sokat spekulálni kinek? Különösen akkor nem,
ha az Istentől elkészített alkalom. Egy hívő ember fülét csak
megüti ez, hogy azt mondja valaki: mindent meg akar adni, hogy
legalább a kiskorúk boldog legyen. Miért ne lehetne az egész
életük az. Biztos, hogy ugyanarra gondolunk, amikor a mindenről
beszélünk. Hátha valamiről még nem halott?

És hogyan tegyünk bizonyságbot? Nagyon fontos, hogy szeretettel.
Semmiképpen nem kioktatóan, fölényesen, a beérkezetteknek
a gőgjével, vagy a mindentudóknak a büszkeségével. Azzal az
alázattal, amivel az a samáriai lehajolt a félholtra vert sebesülthöz.
Azzal a szeretettel, amivel Jézus lehajolt és megmosta
a tanítványok lábát. Nem a fejüket, pedig abban a helyzetben
éppen azt lehetett volna megmosni, mert közülük egyiknek sem
jutott eszébe, hogy ezt a szolgálatot elvégezze a Mesternek. A
Mester végzi a tanítványoknak. Mégsem a fejüket mossa, a szó
átvitt értelmében sem, hanem a lábukat.

Az evangéliumot mondjuk egyszerően, de készüljünk azt megfogalmazni
és csiszolgassuk, és közben figyeljünk arra, hogy ott
helyben mit mond nekünk Isten akkor, amikor alkalmat készít,
mindenkinek, akivel találkozunk. Nyilván nem azt kell Jézus tanítványává
tennünk, akivel sosem szoktunk találkozni. Akivel
mindig találkozunk, és ezzel a Jézustól elkért szeretettel. Akkor
nem leszünk bánatosak soksok elszalasztott alkalom után, és
akkor nem arról kell beszámolnunk, jaj olyan félénk vagyok. Tulajdonképpen
most is szégyelltem a Krisztus evangéliumát, hanem
akkor hálát adhatunk azért, hogy használt bennünket a tanítvánnyá
tételben.

Szégyenkezve mondta el egyszer valaki, hogy beszállt egy
taxiba, és az idős gépkocsivezető odafordult hozzá és különös
hangsúllyal kérdezte: tud valami jó hírt mondani? S neki mindjárt
az jutott eszébe - hívő ember volt -: jó hír, görögül:
evangélium, az evangélium összefoglalása: "Így szerette Isten e
világot, hogy az Þ egyszülött Fiát adta" s már majdnem mondta,
de aztán mégsem kezdte el különböző megfontolásokból. Később
pedig már nem lehetett, nem volt rá alkalom. Azóta is szégyelli
magát.

Egy fiatalasszony mondta. Szintén Közértben egy másikkal
együtt voltak és azt mondta: olyan jó neked, te mindig kiegyensúlyozott
vagy. Persze, mert szerencsés természeted van. Azt
mondja már mondta volna: dehogy van! Olyan hisztis vagyok, hogy
csak a férjem tudná igazán elmondani, de Isten kezébe vett és
formál engem, és azóta változom. S nem mondta, s azóta is bánja,
hogy elszalasztott egy alkalmat.

Nem ez a tanítvánnyá tétel, hanem az, amikor felismerjük a
helyzetet, mondjuk egyszerően azt, amiről már bizonyosak vagyunk,
és az egészet a mi Urunkra bízzuk.

András megismerte Jézust, odavezette hozzá Pétert, és Péter
a levelében azt írja: "Hirdessétek annak hatalmas dolgait, Aki a
sötétségről az Þ csodálatos világosságára hívott el titeket."
Amikor nem hirdetjük annak a hatalmas dolgait, ennek nagyon
sokszor az az oka, hogy még nem engedtünk az Þ hívásának és még
nem jöttünk ki a sötétségből az Þ csodálatos világosságára.

Jézus mennybemenetelének az ünnepén vizsgáljuk meg ezt:
kijöttem én már? Ha nem, akár ma este kiléphetek a világosságra.Az
első lépés, hogy kijövök a világosságra, az a második lépés,
hogy világosságban járunk, és az a harmadik, hogy világítunk.
Erre akar minket elhívni Jézus Krisztus.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük Neked ma este mindenekelőtt azokat,
akiken keresztül eljutott hozzánk a Te szeretetedről szóló
evangélium. Áldunk azért, hogy utánunk küldted a Te gyermekeidet,
akik tanítványaid voltak és így lehettünk mi is a Te
tanítványaiddá, ha már azok vagyunk.

Bocsásd meg, hogy sokszor bizony szégyellünk Téged, és az
evangéliumot. Bocsásd meg, hogy sok mindenben magunk sem vagyunk
egészen bizonyosak. Segíts el minket egyértelmő bizonyosságra,
amit tudunk vállalni, amit meg tudunk fogalmazni, s aminek megerősítő
illusztrációja az életünk.

Þrizz meg attól, hogy az életünk lemaradjon a szavainktól.
De őrizz meg attól is, hogy gyáván hallgassunk, amikor pedig
tanítványaidként tanítványaiddá tehetnénk másokat.

Köszönjük, Urunk, hogy ilyen szép feladatot bízol reánk.
Add nekünk a Te Szentlelkedet. A Te Lelked indítson minket ennek
az engedelmes teljesítésére.

Kérünk, taníts minket sokkal buzgóbban imádkozni is Hozzád,
Aki közben jársz és szüntelenül esedezel érettünk a mennyekben,
s Aki mégis itt vagy velünk a nyomorúságainkban. Könyörülj rajtunk,
adj nekünk bátorságot, hogy vállaljunk Téged, Aki vállaltál
bennünket mikor még bőnösök voltunk.

Kérünk, hogy a Te mennybemenetelednek minden áldásával,
javaival gazdagítsd meg a mi életünket.

Ámen.