MIT AKAR ISTEN?

1993. szeptember 24, péntek

Alapige

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ô egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Imádkozzunk:
Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy amikor emberi testben itt jártál közöttünk a földön, akkor is azokat hívogattad magadhoz, akik megfáradtak és terheket hordoztak. Köszönjük, hogy így magunkra vehetjük a Te hívásodat. Így a hét vége felé mindig elfáradunk és néha különösen nyomasztóak lesznek a terheink.
Köszönjük, hogy Te igazi nyugalmat kínálsz nekünk. Köszönjük, hogy Te magad vagy az élet, és önmagadat akarod nekünk adni. Köszönjük, hogy megtanítasz élni.
Áldunk azért, hogy nem tilalmakat és parancsokat zúdítasz ránk, hanem elôttünk jársz azon az úton, amelyik az életre vezet és szelíden hívsz magad után.
Köszönjük, ha már elindulhattunk. És köszönjük azt, hogy ha talán éppen ma este erôsítesz meg minket abban, hogy ott a mi helyünk Hozzád közel, és ott találjuk meg igazán magunkat is.
Így kérünk, hogy szólj hozzánk, ilyen szeretettel és ilyen meggyôzô erôvel, és áraszd ki ránk a Te Szentlelkedet, s kérünk, hogy miközben hallgatjuk az Igét, nyisd meg a szívünket és világosítsd meg értelmünket, hogy az Igének ne csak hallgatói legyünk, hanem megtartói. S hadd legyen az Ige valóban olyan örökkévaló, romolhatatlan mag, ami új életet terem bennünk.
Ámen.

Mai kérdésünk ez: mit akar Isten? Alapigénk szerint azt akarja, hogy örök életünk legyen. Istennek kifejezett akarata az, hogy minél többen, lehetôleg mindnyájan, megmeneküljünk, és örök életünk legyen.
Mi az örök élet? Az, ami az édenkertben volt az ember osztályrésze. Amikor látta a mindenható Istent, amikor Vele meghitt, bensôséges, bizalomteljes közösségben élt, amikor Hozzá tartozott, és éppen ezért teljes biztonságban, védettségben érezhette magát. Nem ismerte a félelmet, nem ismert nélkülözést - mindene bôségesen megvolt. De nem ismerte a szorongást, a fájdalmat, a betegséget, a halált sem. Nem kellett erôlködnie, hogy valahogyan próbálja teljesíteni Isten parancsait, mert az volt a legtermészetesebb számára, tudta, hogy az a legjobb neki, és önként, boldogan teljesítette azt, s amikor ugyanilyen tökéletes szeretet határozta meg a másik emberhez való viszonyát is.
Ezt veszítettük mi el mindnyájan, ez után vágyakozik kivétel nélkül minden ember, és ezt kínálja nekünk Isten. Az az Ô akarata, hogy az örök élet újra a mienk legyen. Ez a teljes, ez az igazi élet. Mert az örök itt a Bibliában nemcsak azt jelenti: nincs vége, hanem azt is: nincs híja. Annak az életnek, amit mi élünk, sok híja van. Az keveredik a halál erôivel. Az örök életben az élet a maga abszolút tisztaságában valósul meg. Az a jelzô, ami a görög Bibliában van, az aióniosz, nemcsak azt jelenti: örökké tart, hanem azt is, hogy a következô aiónból, világkorszakból való, tehát ugyanaz, amit Jézus az újjászületésrôl, az új életrôl mondott, hogy onnan felülrôl, Istentôl való. Erre akar elsegíteni mindnyájunkat.
Azt nézzük meg most kicsit részletesebben: mi is tehát ez az örök élet, és utána a felolvasott Ige alapján azt: miért lehetséges az, hogy ez a miénk legyen?
Mi is hát az örök élet? Ha egy kicsit közelebb hatolunk ahhoz, amit a Biblia errôl mond, akkor észre kell vennünk, hogy két különbözô szóval jelöli az Újszövetség az életet. Az egyik a közismert: biosz, a biológiai létet jelenti, sok esetben az életünknek a keretét, az anyagi, a materiális feltételeit. A puszta létet. Ez lehet szegényesebb vagy gazdagabb, akár az anyagiakat nézzük, akár valakinek a fizikumát, az egészségét. De érdekes megfigyelni, hogy bármilyen gazdag a biosza valakinek, az a hiányérzet, amirôl több este szó volt már, megmarad az ilyen emberben is. Úgy érzi, hogy valami még mindig hiányzik. A gazdag biosz még nem biztosíték arra, hogy valaki boldog, elégedett, harmonikus életű ember. Biosza mindenkinek van, az állatnak is.
Isten azonban ennél többet készített az embernek. Isten azt akarja, hogy az ember jól használja fel a bioszát, az életének a kereteit, az adottságait. Azokkal jól élni csak akkor tud, ha Istennel kapcsolatba került már. Isten ezeket a kereteket, amit a mi bioszunk jelent, meg akarja tölteni mennyei, örökkévaló tartalommal, és erre a tartalomra használ az Újszövetség egy másik szót, amit azonban szintén élettel fordít a magyar, ez a: dzóé. Isten azt akarja, hogy a mi bioszunkban megjelenjék a dzóé. Vagyis a puszta létünkbe beleáradjon az Ô isteni élete, Aki maga Jézus Krisztus személyesen, - ezért mondta többször: én vagyok az élet. Ettôl kezdve tud az ember igazán jól élni a bioszával, mindenféle adottságával is, ettôl kezdve lesz elégedett. Ezek az emberek azok, akik anyagilag szűkösebb körülmények között is elégedettek, és nekik mindig jut arra, hogy a másiknak - a nálánál is szegényebbnek - adjon, és hálás azért amije van. A másiknak meg a sok is kevés mindig, és panaszkodik, elégedetlen.
Szeretném ezt a különbséget két Ady-verssel szemléltetni, mert ez a két vers nagyon jól példázza azt, hogy mi a különbség a kétféle élet között. Az egyik vers a Grófi szérűn, amelyik arról szól, hogy egy éjszaka a gróf learatott gabonája kigyulladt és égett, és a korgó gyomrú magyar paraszt siratta az égô gabonát. Így hangzik el a kérdés:

Mért fáj neked az égô élet?
Nincs benne részed soha.
Ne félj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.
Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.

A régi magyar nyelv gyakran használta az "élet" szót a kenyér megjelölésére. Pontosabban a gabona - a gabona közül is a búza, és a búzából készült kenyér megjelölésére. Hiszen az életnek, a létnek az egyik elemi feltétele: legyen kenyér. A szalonna sokszor elmaradt mellôle, volt úgy, hogy kenyér, s uborka volt az ebéd, de a kenyér, az nagyon fontos. Ha kenyér van, akkor még életben maradunk, kibírjuk a szükséget.
Van egy másik vers, amely egészen más jelentéssel használja az "élet" szót. Nem véletlen, hogy Ady Endre a rá jellemzô módon nagy kezdôbetüvel is írja. Ez az Élet helyett órák. Ebben a versben elpanaszolja szerelmi csalódásait, és ôszintén ír arról, mennyire várta, hogy eljöjjön majd az igazi nagy szerelem, amelyik kibontakoztatja az életét, amelyik egy életen át melegít is, nem csak fel-fellobbanó láng. És jöttek ugyan szerelmek, de nem jött az az igazi nagy. S így fejezôdik be a vers:

Most itt állok akaratlan, dermedtje
Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
Futó csillagok fényüket rámszórták,
Elkábítottak olcsó mandragórák
S az Élet helyett nem jöttek csak órák.

Elmúltak az órák, és elmaradt az élet. Márpedig az órák nem állnak össze életté, hanem az órákban jelenhet meg az élet. A bioszban jelenhet meg a dzóé. A puszta létünket töltheti meg Isten gazdag, lelki mennyei tartalommal. És akkor megszűnik az ember hiányérzete. Egyébként a biosz bôvíthetô, az órákat szaporíthatjuk, a szerelmi élmények és kalandok talán vég nélkül növelhetôk, és mégis vágyik az ember a nagy szerelem után, ami az Életet jelentené, így ahogy a versben van, nagy kezdôbetűvel.
Nem véletlen tehát az, hogy Jézus Krisztus önmagára mondja: én vagyok az élet. Hogy ha a földi létünkben megjelenik Jézus, és mindaz, amit Ô hoz, akkor lesz miénk az élet. Akkor a miénk az örök élet. Akkor kiteljesedik az ember élete. Benne hinni azt jelenti: kapcsolatba kerülni újra Vele, az Élet forrásával, Akibôl aztán árad az élet belénk.Mert több az élet, mint az eledel, - ahogy Jézus a Hegyi Beszédben mondja.
Ugyanezt nagyon jól szemlélhetjük a tékozló fiúnak a példázatában. Odaáll az apja elé és azt mondja: add ki a vagyonból a rám esô részt. A "vagyon" szó a görög eredetiben a biosz. A bioszát kéri az apjától. Leszakítja a bioszát, mert azzal ô az apjától függetlenül akar élni. Majd ô tudja. Aztán kiderül: az atyától függetlenül a tôle kapott bioszt csak tönkretenni, csak eltékozolni lehet. Egészen félelmes ebben a példázatban, ahogy Jézus elmondja: mikor látja, hogy vészesen fogy a pénze, nem tudja abbahagyni a költekezést mégsem, s eljut az éhhalál széléig. Oda, hogy ô maga állapítja meg: ha itt maradok, éhen halok meg.Haza kellene menni. Újra kapcsolatba kerülni az Atyával, az Élet forrásával. Haza is megy, bocsánatot kér, bocsánatot kap, és akkor mondja az apja ezt a furcsa mondatot, amit, ha ezt nem értjük, akkor nem érthetünk miért ilyen szavakat használ ott. "Ez az én fiam, aki meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott." Miért halt volna meg? Hiszen élte világát, legalább is az volt az illúziója, hogy az apja ellenôrzése nélkül majd éli világát az apja pénzébôl. De meddig? A dzóéról leszakított bioszt csak eltékozolni tudja az ember. Ez törvényszerű. Isten nélkül még a bioszunkat sem tudjuk arra használni, amire adta. A testünket, a gondolatainkat, a pénzünket, az idônket - utólag sajnálkozik az ember: mit, hogyan rontott el. Kiüresedik a léte annak, akibôl hiányzik az Élet, az Istennel való kapcsolat.
Miután ezt eltékozolta és hazamegy, helyreáll a dzóé, az atyával való kapcsolat. Azzal megy haza: tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy fiad legyek, de itthon szeretnék maradni és neked akarok dolgozni, úgy mint a béresed. Tehát függeni akar újra az atyától. Ekkor mondja az apja: meghalt és feltámadott. Mert ott a biztos halál várt volna rá. Ha nem jön haza idejében, valóban elpusztul. Most meg újra beleköltözött az élet, és a "feltámadott" szó a dzóé szónak egy származéka az eredeti szövegben.
Jézus tehát azt tanította, hogy van a puszta lét és ezt mint keretet, vagy ha tetszik, mint egy üres edényt Ô kész megtölteni - nem valamivel - önmagával. "Az ajtó elôtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz." (Jel 3,20) Nem: adok neki valamit, hanem bemegyek ahhoz. Mert én vagyok az élet (Jn 11,25; 14,6).
A dzóé nélkül az ember élete gazdagon is szegény, s amikor eljön a halála, szétesik a biosza és utána jön az ítélet. Szegény és gazdag egyaránt így jár. Ezt mondja itt Jézus: "Aki hisz Ôbenne, el ne vesszen". Mert ha nem hisz Ôbenne, elvész. Aki viszont hisz Ôbenne, akinek az életében Ô mint gazdag, örökkévaló tartalom ott van, az a legnagyobb nyomorúságok között is képes boldog, hálás és elégedett maradni.
Pál apostolt említem csak példának. Az ô bioszában súlyos hiányosság mutatkozott. Gyógyíthatatlan betegsége volt. Többször könyörgött azért: Uram gyógyíts meg engem, sokkal könnyebben tudnék úgy Neked szolgálni. És mit mondott neki Jézus: ezt a betegséget fogadd el, ez megmarad. Mert így lesz világos neked is, másoknak is, hogy amit csinálsz, nem a saját erôddel mívelted, hanem az én erômmel. "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erôm erôtlenség által ér célba." És mit mond erre Pál? Azt mondja: tudomásul veszem, elfogadom. "Nagy örömest dicsekszem azért az én erôtlenségeimmel, mert tudom, hogy amikor erôtelen vagyok, akkor vagyok erôs." Súlyos hiány a bioszban, de ott van a dzóé, a gazdag élet. "Nékem az élet Krisztus." - írja. És ilyen teherrel, ilyen hiánnyal boldogan, felülrôl kapott energiával végzi a maga szolgálatát. Soha egy szóval sem panaszkodik emiatt. Többje van neki azzal, hogy Krisztus ott van az életében, mintha makkegészséges lenne. Ez nem rontja el sem a kedélyét, sem a munkabírását, sem nem állitja Istennel szembe, mert "Nékem az élet Krisztus - írja - és a meghalás nyereség." És életének egyik legmélyebb pontjáról, amikor börtönben van, nem tudja, meddig lesz ott, semmi ok nincs rá, beteg lesz, elhagyják többen, onnan írja a Filippi gyülekezetnek: "Megtanultam bôvölködni és szűkölködni, ismerem a jóllakást és az éhezést, mindenben és minden körülmények között elégedett vagyok, mert mindenre van erôm a Krisztusban, Aki engem megerôsít." Minden körülmények között elégedett vagyok - egy olyan szituációban, ahol szinte minden hiányzik, ami a puszta léthez szükséges. De mindenre van erôm a Krisztusban, Aki engem megerôsít. (2Kor 12,9; Fil 1,21; 4,11-13.)
Ezért mondhatta Jézus Máriának és Mártának Bethániában, amikor a fivérüket gyászolták: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki énbennem hisz, ha meghal is, él az." Amikor a biológiai halál a bioszunkat szétveri - mert csak azt tudja szétverni, a dzoét nem, a bennem élô Krisztust nem, akkor is élek tovább. Ha meghal is - biológiailag, akkor is él az, és majd dicsôséges testet kapnak az újjászületettek, és Krisztussal lesznek örökkön örökké.
Isten tehát ezt az életet akarja nekünk visszaadni. Amikor ilyeneket mondunk: halálon is diadalmas élet, meg: túléljük a halálunkat, akkor annak nagyon konkrét tartalma van. Ezek nem szép túlzások, hanem ez a valóság. Sôt ez csak egy töredéke annak, amit az örök élet a maga teljes gazdagságában jelent.
Ezt akarja nekünk Isten visszaadni. Ezt kínálta nekünk ezeken az estéken is. Éppen ezért hadd kérdezzem meg, ha becsületen kell válaszolni, most így, ahogy itt ülünk, mit tudunk felelni erre a kérdésre: van-e neked örök életed? És ha úgy találjuk: nincs, akkor elhisszük-e azt, hogy valóban ez az Isten akarata, hogy legyen. És akkor csak az kell: vegyem komolyan, hogy nekem is kínálja, mert lehetséges, hogy mi is kapjuk.
Miért lehetséges? Errôl szeretnék a második felében szólni.
Jézus ebben a mondatban háromszorosan is megerôsíti: lehet, lehet, lehet. Miért? Elôször azért, mert Isten szerette ezt a világot, és ez kétszeresen is meglepetés. Egyrészt azért, mert egyetlen vallás sincs, amelyik az isteneirôl azt állítaná: szeretik ezt a világot. Ez az egy igaz élô Isten sajátossága, hogy Ô szeret minket. Szeretni azt jelenti: meg akarja adni az illetô a másiknak, ami az életébôl hiányzik. Isten erre törekszik. Van egy könyv, - itt az iratterjesztésünkben is kapható - Egy guru halála. Egy volt guru írja le, hogyan lett Jézus Krisztus tanítványa. Egy részlet arról szól, mennyire meglepôdött, amikor a szent tehén, amit ô istenként imádott és tisztelt, fel akarta ôt lökni egyszer. Átsuhant rajta: felöklel az istenem? Ez illetlen gondolat volt és kiverte a fejébôl, de újra eszébe jutott ez az élménye akkor, amikor elôször hallott a Bibliáról, Jézus Krisztusról, és arról az Istenrôl, Akit a keresztyének ismernek és imádnak, és azt az Istent a Biblia úgy határozza meg: az Isten szeretet. Meglepô ez a megállapítása Jézusnak, de azért is meglepô, mert azt olvassuk, hogy ezt a világot szerette. Azt a világot, amelyik nem csak közömbös Istennel szemben és nem csupán passzív, hanem nagyon is aktíve gyalázza és tagadja. Vagy jó esetben udvariasan negligálja, semmibe veszi, mintha nem lenne. Amelyik ellenségesen viszonyul Istenhez. Isten az ellenségét is szereti.
Aztán azért is lehetséges, hogy a miénk legyen az örök élet, mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ô egyszülött Fiát adta. Odaáldozta, feláldozta az Ô egyszülött Fiát, Jézust, mert másként nem lehetett nekünk adni az örök életet, csak úgy, hogy az, Aki maga az Élet, mintegy széttörjön, és így kiáradhasson az isteni élet, amit Krisztus elhozott erre a földre az egész emberiségre, hogy mindenki meríthessen abból. Ennek viszont ez volt az ára, hogy Ôneki mindazt az ezzel járó lelki és fizikai kínt el kellett szenvednie, amibe ez került. Egyáltalán, hogy otthagyta a mennyei dicsôséget és eljött ide közénk, hogy engedte, hogy szemenszedett hazugságok, rágalmak alapján összeverjék, leköpdössék, meggyalázzák, két gonosztevô közé felszegezzék a keresztre, a leggyalázatosabb és a legkínokkal teljesebb halállal haljon meg, ott az Atyához kiáltson és hiába - nem segít rajta, elhagyta Ôt a mennyei Atyja is, mert ennyire komoly a bűnnek a rontása, és ennyire valóságosan magára vállalta Ô a bűneinket.
Azt mondják, hogy azokon a vidékeken, ahol farkascsordák szoktak pusztítani, az a szokás alakult ki, hogy ha télen mégis csak hosszabb útra kellett menni lovasszánnal, feltettek a saroglyába egy összekötözött bárányt. Ha támadtak a farkasok, és nagyon közel jöttek már a szánhoz, akkor kidobták közéjük a bárányt. Amíg azt széttépték, továbbment a szán. Ez volt az egyetlen lehetôség arra, hogy ember és ló életben maradjon, hogy helyettes áldozatként odadobtak egy ártatlan bárányt. - Nem véletlen az, hogy Keresztelô János így mutatta be Jézust megkeresztelkedésekor a sokaságnak:"Íme az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűnét." Jézus ténylegesen magára vállalta ennek a világnak a bűnét: az én bűnömet is, a ti bűnötöket is, azért, hogy életben maradjunk.
Egy misszionárius, aki Tahitiban szolgált, leírja: amikor elôször magyarázta ezt a bennszülötteknek, a végén az egyik megkérdezte: mondd meg becsületesen, ez mind így igaz? Azt mondta: igen, itt van leírva a Bibliában, és annak minden szava igaz. És te helyetted is meghalt Krisztus? Igen. És én helyettem is? Igen. És te tudsz errôl könnyek nélkül beszélni?
Mi megszoktuk, hogy idézzük a János 3,16-ot, mert ezt a legtöbben ismerik. Jó lenne ezt egyszer nem idézni, hanem a szívünk mélyéig engedni: mit jelent ez? Úgy szerette Isten ezt az ellene lázadó világot, hogy odaáldozta az Ô egyszülött Fiát, hogy aki Ôbenne hisz, annak örök élete legyen.
Ábrahámnak végül is nem kellett feláldoznia Izsákot. A mi mennyei Atyánk feláldozta ténylegesen az Ô egyszülött Fiát. Ezért lehetséges, hogy kapjunk örök életet.
Harmadszor azt mondja Jézus, azért lehetséges, mert hit által mindenki hozzáférhet ehhez az ajándékhoz. "Hogy aki hisz Ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
Ez is közhellyé vált, és hamar átlépünk rajta: mindenki. Így van, nagy az Isten szeretete. Csak amikor konkrét kérdéseket kezdenek feltenni emberek, akkor állnak meg és áll meg sokszor a lélegzetünk is: hogy hogy mindenki? Függetlenül attól, hogy elôtte milyen élete volt? Függetlenül attól. Még egy gonosztevô is örök életet kaphat? Még egy gonosztevô is. Akkor is, ha az egész életét elrontotta? Akkor is. Éppen ott a kereszten, miközben a Megváltó haldoklott, aközben szólt hozzá az egyik gonosztevô. "Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a Te királyságodba." És Jézus nem azt mondta: miért nem jártál templomba, miért nem csináltad ezt meg azt, hanem így felelt neki: "Még ma velem leszel a paradicsomban." Ilyen egyszerű ez? Hát ha ez egyszerű, akkor ilyen. De ezért Ôneki az életével kellett fizetnie. És még egy ilyen ember is, az utolsó pillanataiban, amikor már semmit nem tud helyrehozni és jóvátenni, akkor is kaphatja az örök életet. Mert, ha még ötven évig él, akkor sem tudott volna mindent jóvátenni és helyrehozni. Ezért haldoklik mellette az Isten Fia, mert ott hozza helyre és teszi jóvá azt, amit ô jóvátehetetlenül elrontott. Ezt kellene komolyan hinnünk! Akkor nem spekulálnánk, hanem elfogadnánk ezt az ajándékot.
Lehetséges tehát még nekünk is örök életet kapnunk, mert Isten szerette ezt a világot, mert az Ô egyszülött Fia odaáldozta magát ténylegesen érettünk és helyettünk, és mert ezt hittel bármelyikünk, bármikor komolyan veheti.
Lényegében ugyanarról beszél itt Jézus, mint amit a kettôjük beszélgetése elején Nikodémusnak a felülrôl való születésrôl mondott. A mi életünk Ô nélküle puszta lét, de onnan felülrôl mennyei tartalommal telítôdhet. Ez az élet Ô maga, tulajdonképpen Vele kell kapcsolatba kerülnie annak, aki élni akar. Ô nélküle széthullik a bioszunk egyszer, mondanak egy szép temetési beszédet, és jön az ítélet. "Mert elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghalnak és utána az ítélet." Aki azonban Jézussal itt összeköti az életét, és megjelenik a puszta létében az igazi élet, az örök élet, az már nem megy ítéletre. Ezt is Ô mondja, így szó szerint. Mert az már átment a halálból az életre. (Zsid 9,27; Jn 5,24)
Ausztrália szavannáin óriási tüzek szoktak pusztítani. Azt mondják, teljesen reménytelen megállítani, fékezni, oltani. Megvárják, hogy valahol majd megáll. A bennszülöttek azonban kitaláltak egy módot a védekezésre. Amikor a hírvivôk - mert volt jelzôszolgálat - továbbadták a jelzést: tűz jön és milyen irányból, akkor maguk körül felégettek egy darabot, és odaálltak annak a közepére. Ott védve voltak, mert ott a tűz már nem talált magának táplálékot, és azt kikerülte.
Isten azt mondta, hogy az emberiség temérdek gonoszsága miatt az Ô igazságos ítélete jön majd erre a világra. Egyetlen olyan hely van, ahol ez az ítélet nem fog pusztítani, mert ott ezt az ítéletet már végrehajtotta Isten: a Golgota keresztje. Aki ott van annak a közelében, az alatt, az védve van. Az nem megy az ítéletre, mert annak az ítélete már végrehajtatott Krisztus halálában, és az már átment a halálból az életbe.
Olyan különös az, hogy a Bibliának ezt a központi igazságát milyen nehezen tudjuk elhinni. De boldog ember az, akire érvényes: aki hisz, az nem vész el, hanem örök élete van.
Azzal szeretném befejezni, hogy akinek örök élete van, az csodálkozva tapasztalja magán, meg még inkább a többiek rajta, hogy ugyanaz a szeretet jelenik meg benne, amivel Isten szerette ezt a világot. Könnyű megjegyezni a bibliai helyet - keressék otthon ki. A Római levél 5. részének 5. verse így hangzik: "Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk." Az Isten szeretete - az a szeretet, amivel Isten szerette ezt a világot. Ezzel a szeretettel képes szeretni egy újjászületett ember, aki Jézust befogadta életébe, másokat. Az is nagy élmény mindig, amikor láthatjuk egy ember újjászületését. De ennek a folytatása is: sokszor nagyon keserű szívű, megalázott, kisemmizett, sok lelki sebet hordozó ember hogy virul ki erre a szeretetre.Hogy tudja szeretni azokat, akiket eddig nem tudott. Legfeljebb akarta ôket, de nem ment. Meg is mondta ôszintén, és minden oka meg is volt rá. S most tudja szeretni azokat, akiktôl csak rosszat kapott! Hogy kezd el áldozatot hozni - mert ez is megjelenik, s ez is isteni jellemvonás, hogy az Ô egyszülött Fiát odaáldozta. Hogy kezd el áldozatot hozni azokért, akik nem érdemlik meg. Milyen szeretettel tud beszélni azokról, akik ôt egész életében csak bántották. Micsoda lelki gazdagságot jelent az, hogy ôvé az örök élet! Í
gy a hét vége felé most már egyre többet kell beszélnünk errôl is: mi lesz utána? Isten itt napok óta kínálja nekünk az örök élet ajándékát. Vég nélkül nem fogja kínálni egyikünknek sem. De aki elfogadta, azt ez az ajándék kötelezi is. Az engedjen a benne kibontakozó új életnek. Az bízza rá magát Jézus Krisztusra úgy is, hogy most már Ô indítja és Ô vezeti. Az engedje, hogy az Isten szeretete kicsorduljon belôle. Ne szégyellje magát, ha kedves lesz ahhoz, aki neki nagyon sok bajt okozott. Ne szégyellje mások elôtt, hogy szeretettel beszél vele vagy róla. Az ne szégyellje, hogy úgy meg tud bocsátani másoknak, ahogy Isten megbocsátott neki - vagyis feltétel nélkül. Még akkor is, ha az illetô nem kér bocsánatot. Az ne szégyellje, hanem legyen hálás érte. Örüljön neki. Ez a biztos pecsétje annak, hogy valóban ott van az örök élet az ô szívében.
Hit által lesz a mienk, és nem a látható jelek tesznek bizonyosakká. A hitünk tesz bizonyossá, de vannak látható következményei is. Láttuk mit jelent az a kép: "A szél fú, zúgását hallod"... Látható következményei vannak a bennünk élô Krisztusnak. Így lesz valóság az, amit a heti énekünkben énekeltünk: "Árad az élet Belôled, kútfeje lesz a szíved." Elôször árad a mennyei élet belénk, és utána árad ugyanez az élet belôlünk. Átfolyik rajtunk, átmos újra és újra, ez tart tisztán, az, hogy állandóan ilyen áldott "nyomás" alatt van az ember élete, - a vízvezetékre gondolok: árad Istentôl és én adom tovább. Ez segít el az egyre teljesebb emberségre, eközben válunk azokká, akiknek Isten elgondolt. A bűn által megnyomorított, mindig elégedetlen, magát sokszor szegénynek, kisemmizettnek érzô, keserű emberbôl így lesz gazdag, boldog, másokat is gazdagító ember.
Feleljünk Isten elôtt: van-e már nekem örök életem. Ha van: adjunk hálát érte, ha nincs: akkor mi akadálya, hogy most nyújtsuk ki a hitünknek a kezét, és most fogadjuk azt el? És vizsgáljuk meg azt is: mi hasznuk a körülöttem élôknek abból, hogy nekem örök életem van? Vajon nem ülünk-e ezen a kincsen? Minél tovább ülünk rajta, annál inkább elveszíti az értékét. Minél többet adunk tovább, annál gazdagabban árad belénk is.Így történik-e ez az életünkben?

Imádkozzunk:
Istenünk, alázatosan megvalljuk Neked, hogy olyan sokat panaszkodunk, elégedetlenkedünk. Olyan sokszor csak azt érezzük: minek vagyunk híjával, mink nincs még és közben nem gondoljuk, hogy maga az Élet hiányzik a kereteinkbôl.
Bocsásd meg, hogy sokszor olyanok vagyunk, mint egy üres edény. Bocsásd meg, ha sokszor önmagunkkal vagyunk tele, hogy egy csomó hitványságot halmozunk fel magunkban. Persze, hogy szegénynek érezzük magunkat.
Köszönjük, hogy kész vagy Te magad megtölteni az életünk edényét, Urunk, Jézus Krisztus. Köszönjük, hogy Te magad vagy az élet, és aki Benned hisz, az él igazán itt, és az ha meghal is, él. Add nekünk ezt az örök életet, és formáld át egész gondolkozásunkat, életgyakorlatunkat úgy, hogy ez az élet áradjon rajtunk keresztül másokhoz is!
Ámen.