AZ ÍTÉLŐ ÉS A KEGYELMES ISTEN

1993. június 27, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Isten ezt mondta Noénak: Minden testnek a vége elérkezett előttem, mivel a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát fenyőfából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd be belül és kívül. Eképpen csináld pedig azt: A bárka hossza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, a magassága harminc. Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, középső, és harmad padlásúvá készítsd azt. Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszítsek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök és bemész a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vigyél be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy ilyen egyszerűen, ilyen gyermeki bizalommal kérhettük Tőled ezeket a fontos ajándékokat már most ebben a zsoltárénekben is. Köszönjük, hogy Előtted nem kell alakoskodnunk. Egymás előtt sem kellene, de megszoktuk Urunk, bocsásd meg ezt nekünk. Köszönjük, hogy Eléd úgy jöhetünk, amint vagyunk, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy így szeretsz minket, így fogadsz el, és ebből az állapotunkból fogsz majd kimosogatni, megváltoztatni, Magadhoz közelebb vinni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy mindez így van, ahogy most elmondtuk. Magunktól képtelenek vagyunk bármi jóra is, de egészen át van itatva a mi szívünk, gondolkozásunk, szokásrendszerünk hamissággal, bűnnel, vétekkel. Ha a Te nagy irgalmadban nem reménykednénk, reménytelennek látnánk a jövőnket.

Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk. Köszönjük, hogy ennek a bizonysága az is, hogy Magad elé engedtél ma reggel is. Köszönjük, hogy ajándékokat készítettél számunkra. Ajándékozz meg minket a Te drága Igéddel, és könyörülj rajtunk Urunk, hogy szent legyen nekünk a Te szavad. És hadd tudjunk úgy dicsőíteni Téged, mint aki egyedül vagy szent ezen a világon.

Kérünk, hogy a Te igaz és szent voltod remegtesse meg most a szívünket, hogy aztán annál jobban tudjunk örülni annak, hogy kegyelmes és bűnbocsátó Isten vagy. Kérünk Téged, szólj hozzánk, hadd érezzük meg a Te isteni kegyelmedet, hadd kerüljön bele mindannyiunk élete a Te szeretetednek a vonzásába, és Te szabadíts meg minket minden ellenállástól és halogatástól. Amikor Te vonzasz, mi közeledni akarunk Hozzád.

Engedj minket Jézus érdeméért egészen közel magadhoz, hogy ott Nálad találjunk békességet, a kérdéseinkre választ, problémáinkra megoldást, terheinkhez erőt. Azt az igazi életet, amit Te készítettél a téged szeretőknek.

Így munkálkodj most bennünk jobban, mint ahogy azt mi elképzelni és hinni tudjuk.

Ámen.

Két héttel ezelőtt a Noéról szóló bibliai kijelentést kezdtük el tanulmányozni. Láttuk azt, hogy milyen volt az a világ, amelyikben Noé élt, mit gondolt arról a világról Isten, és mi jellemezte Noét. Az a világ gazdag és büszke volt. Isten azonban a valóságot látta, és látta azt, hogy mélységesen megromlott, mindenestől tisztátalan. Ebben a tisztátalan környezetben azonban élt egy tiszta ember és a családja. Noé minden körülmények között ragaszkodott Istenhez. Próbáltuk kibontani ennek a sokat mondó bibliai kifejezésnek a tartalmát: Noé Istennel járt. Az élő Istennel való bensőséges közösség jellemezte őt, és az, hogy Isten szava az ő számára szent és igaz volt, és ahhoz igazította az életét. Éppen ezért Isten egyedül Noéval közölhette a bekövetkező fontos eseményeket.

Talán jobban értjük a mai igeszakasz mondanivalóját, ha magunk elé képzelünk egy bírósági tárgyalást. Hosszadalmasan folyik a tanúk kihallgatása, szembesítés; mindenki hozzászól, aki erre engedélyt kap, végül is a bíróság visszavonul ítélethozatalra. Addig a hallgatóság csendesen vagy hangosan beszélget egymással, és várják az ítélet kihirdetését. Egyszer csak nyílik az ajtó, teljes csend lesz. Mindenki feláll, a bíróság is állva marad, és kihirdetik az ítéletet. Mindenki, különösen az érintettek, lélegzet visszafojtva hallgatják.

Ebben az Igében is egy ítéletet hirdet ki a világmindenség igaz és szent bírája, a mindenható Isten. "Minden testnek vége elérkezett, mivel a föld erőszakoskodással telt meg általuk: ímé elveszítem őket." Isten jelenti ki ezt a nagy horderejű ítéletet. Erre a bejelentésre azonban alig néhányan figyelnek oda. Diskurál tovább is a közönség, nem zavartatják magukat. Kit érdekel az, hogy a Bíró mit mond? Annál fontosabb, hogy a saját gondolatait közölje mindenki a szomszédjával. Nem figyelnek oda az emberek erre a sorsukat meghatározó isteni kijelentésre. Csak akkor csodálkoznak majd, amikor szeretnének kimenni a bíróság épületéből, és ott derült ki, hogy mindnyájan vétkesek, a saját ítéletük kihirdetését nem figyelték meg, és most bűnhődniök kell vétkeikért.

Nos, ez a szakasz, amit olvastunk, nagyon világosan beszél az ítélő és a kegyelmes Istenről.

Mit tudunk meg az Ítélő Istenről?

Mindenek előtt az derül ki rövidsége ellenére is ebből a néhány mondatból, hogy megdöbbentően vakká vált az ember, és ijesztő az, mennyire nem látja a bűnt bűnnek. Sőt ebben az Isten nélküli, feje tetejére állt világban a bűnt sokszor egyenesen erénynek tüntetik fel. Aki többet lop, az ügyesebb. Aki nagyobbat üt a másik fejére, az erősebb. Aki gátlástalanabbul csap be másokat, az életrevaló. Nem egyszer lehet hallani erről a fordított értékelési rendről. Az emberek többsége nem érzékeli a bűnt bűnnek. Pál apostol így írja: erkölcsi érzék nélkül él az az ember, aki Istentől elszakadt. Következésképpen az ítélettől sem tart. Már pedig ebben a világban működik egy törvény, amelyik ugyanolyan következetesen érvényesül, mint a nehézkedés törvénye, vagy bármelyik másik fizikai törvény és törvényszerűség, és ezt az apostol így fogalmazza meg: a bűn zsoldja halál.

Isten igaz és szent és egy ilyen törvényt beépített a világba, hogy a bűnt mindig ítélet követi. És valóban ijesztő az, hogy ilyen vastörvényeket egyszerű, világos, logikus, egymásból következő eseményeket mennyire nem vesz komolyan sok ember, és mennyire nem számol ezekkel.

Például azzal, hogy ha valaki alkoholizál, akkor előbb-utóbb tönkremegy a gyomra, a mája, a veséje, és károsodik az agya is. Ez minden esetben így van, és mégis mintha ez az ő esetében nem lenne érvényes, úgy csinálja sok ember. Amikor aztán tönkretette magát, akkor próbálja rendbe hozatni magát azoknak a költségére, akik nem alkoholizálnak, és nem tették tönkre magukat. De ez csak egy, és nagyon elnagyolt összefüggés, amire próbáltam rámutatni. Ijesztő az, hogy mennyire nem vesszük komolyan a magunk bűneit, amit például elkövettünk egymás ellen a házasságban, a gyerekeink ellen, a szüleink ellen, a jóakaróink ellen, és így tovább, nem beszélve arról, hogy a Biblia tanítása szerint minden bűn végső soron Isten ellen elkövetett bűn. Reggeltől estig, estétől reggelig vétkezünk Isten ellen, és ez emberek milliárdjait abszolút nem zavarja. Nem is érzékelik.

Csakugyan úgy van, ahogy Jézus Krisztus mondja éppen a Noé napjairól, abban a fejezetben, amelyikben az Ő visszajöveteléről beszél: Azt mondja: "Amiképpen az özönvíz előtt való napokban az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé a bárkába bement, és nem vettek észre semmit, amíg eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta, így lesz az Emberfiának az eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok." (Mt 24,37-42.)

De kit érdekel az, hogy mely órában jön el a mi Urunk? Ki foglalkozik egyáltalán ezzel a gondolattal? Ki az, aki fel akar készülni még idejében erre a sorsát eldöntő találkozásra? Hadd kérdezzem meg, ki az közületek, aki erre tudatosan elkészült, és készen van? Ha Jézus ma jönne vissza, akkor sem esik pánikba, mert tudja, hogy Vele együtt áll oda Isten ítélőszéke elé. Ki az, aki ebben egészen bizonyos, és erre tudatosan készült, és ez valamilyen formában nap, mint nap tudatos benne, és ezzel az örömmel várja a történelemnek ezt a végső nagy napját? Nem az jellemez-e sokunkat, hogy nem vesznek észre semmit?

Már pedig szemünk láttára rohamosan szaporodnak azok a jelek, amelyek éppen Jézus listája alapján arra emlékeztetnek, hogy az Ő eljövetele nagyon közeledik. Ha valaki elolvassa a Máté evangéliuma 24. részét, csupa olyan dolgot olvas benne, amiről nap mint nap többet olvasunk, hallunk, és ami - sajnos - egyre nagyobb mértékben történik. Azt mondja Jézus: hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híréről. Nemzet támad nemzet ellen egy országon belül is, és ország ország ellen. Itt zajlik tőlünk kőhajításnyira évek óta. Azt mondja: hallanotok kell éhínségekről. Isten kegyelméből mi még csak hallunk, de mennyivel jobb az, hogy Szomáliában, Szudánban halnak éhen tízezrével az emberek, mint ha itt halnának. Ezt csak a mi önzésünk mondja, milyen jó, hogy hallunk róla, de nem kell tapasztalnunk. S miért

nem tudjuk megoldani? Miért kell ezt tétlenül és tehetetlenül nézni? Azt mondja Jézus: üldözni fogják a hívőket a világ minden pontján sokféle formában. Szalonképesre finomítva és drasztikusan, durván ez egyre jobban történik. Hamis tanítók sokasága támad. Itt vannak a mi országunkban és városunkban is.

A különféle természeti csapások intenzitása és száma is megsokasodik: aszály, sáskajárás, hogy a többit ne is említsem. A gyűlölet az emberekben megnövekedik. -

mindenki tudna illusztrációkat mondani rá. Az erőszakos cselekmények elharapóznak. A mohóság és pénzimádat jellemez tömegeket. A gonoszság a szívben megnövekedik. A szeretet sokakban meghidegül, a legintimebb kapcsolatokban: férj és feleség között. Nem ezzel van a legtöbb bajunk? Szülők és gyerekek között a szeretet meghidegül. Hajdani bajtársak feljelentik egymást, és tanúkat hívnak egymás ellen. A szeretet sokakban meghidegül.

Jézus visszajövetele rohamosan közeledik, vele az ítélet. És ki foglalkozik ezzel? Az emberek esznek, isznak, férjhez mennek, házasodnak és nem vesznek észre semmit, míg az ítélet bekövetkezik. Úgy teszek, mintha mindez nem lenne benne a Bibliában, vagy mintha mindezt nem kellene ugyanolyan komolyan venni, mint a Szentírás bármely más kijelentését. Csakugyan úgy, mintha éppen a vádlott is, a védője is, meg mindenki, aki egy tárgyalóteremben van, oda sem figyel arra, hogy milyen ítéletet hirdetnek. Mintha nem attól függne a sorsa, a jövője, esetleg az élete. A Biblia azt mondja, hogy nekünk ettől függ a földi sorsunk, az egész jövendőnk, az életünk, hogy a bűnt bűnnek látjuk-e, és komolyan számolunk-e azzal, hogy minden bűnnek következménye van.

Úgy gondolom, ez az igehirdetőknek is adósságunk, hogy erről ritkán prédikálunk. Mert nem szereti hallgatni a gyülekezet. Mert aki erről néha szót mer ejteni, azt megszólják a kollegák is, a gyülekezet tagja is, a kívülállók is. Ünneprontás, ha valaki az Isten igaz beszédét a maga teljességében hirdeti, és komolyan veszi. Vallom azt, hogy ez durva szeretetlenség azokkal szemben, akiktől megtagadjuk az igazság beszédét. Isten Igéje világosan beszél az ítéletről. Arról, hogy minden bűn elnyeri az ítéletét, arról, hogy az ítélet eljön, és váratlanul jön el, arról, hogy az ítéletre ma kell felkészülnünk, és arról, hogy az Isten ítélőszéke előtt egyedül senki sem állhat meg. Akár mennyi erényét próbálja is ott felsorolni, az ott nem számit. Oda egyedül Jézus Krisztussal együtt lehet menni, úgy, hogy az ember túlélje az ítéletet.

Péter levelében olvasunk arról, amikor a Krisztus visszajövetelével kapcsolatos dolgokról ír, hogy mivel késik az Ő visszajövetele, sokan eljutottak arra a következtetésre, hogy akkor már bizonyos, hogy el is marad. Mivel késik, nem jön el. Péter olyan nagy szeretettel mondja: emberek, azért vár az Úr, hogy még ti is megtérjetek! Ha most jönne vissza, elvesznétek. Azért ilyen nagy az Ő türelme, hogy minél többen megmeneküljenek.

Amikor a fogoly Pál Félix római helytartó előtt van, és Félix beszélget vele kicsit szórakozottan, kicsit odafigyelve arra, amit Pál mond. Pál azonban mindig, mindenütt az evangéliumot hirdette, és itt is Jézusról beszél. Felolvasom a Cselekedetek könyve 24. részéből ezt a pár mondatot. "Néhány nap múlva pedig Félix megjelent feleségével Drusillával együtt, aki zsidó asszony volt, maga elé hívatta Pált, és hallgatta őt a Krisztusban való hitről. Amikor azonban Pál igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, Félix megrémülve ezt mondta: "Mostan eredj el; amikor lesz alkalmas időm, magamhoz hívatlak téged. Egyszersmind pedig remélte, hogy Pál pénzt ad neki, hogy őt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hívatva, beszélgetett vele... Mikor azonban két esztendő elmúlt, Félix utóda Festus lett; és ő fogságban hagyta Pált, kedveskedni akarván a zsidóknak."

Roppant jellemző. Szívesen eldiskurálunk kedélyesen a Krisztusban való hitről, de amikor valaki az ítéletről, az önmegtartóztatásról és az Isten igazságáról szól, akkor ideges lesz a másik, és azt mondja: mostan eredj el, aztán majd, ha lesz ráérő időm, akkor megint hívatlak. És annyira hívatja, hogy még két év múlva is ott van a börtönben Pál.

Nem leszünk mi is idegesek, amikor az Isten igazságáról, a bűn valóságáról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről van szó, ahelyett, hogy idegesség helyett leborulnánk az igaz Isten előtt, Akinek a kegyelmét bizonyítja az, hogy csak beszél nekünk az ítéletről, de még nem hajtja végre? Még alkalmat ad arra, hogy megalázzuk magunkat: a bűnt bűnnek mondjuk, az igazságot igazságnak, a magunk hamisságát hamisságnak, és két kézzel kapjunk a felkínált kegyelmen, mert ennek a bírósági tárgyalásnak a célja mindig az, hogy az Ő kegyelmét, amnesztiáját hittel elfogadja a bűnös.

Jó lenne, ha egy kicsit végiggondolnánk mai csendünkben az ezzel kapcsolatos gondolatainkat, esetleg tévedéseinket, rossz beidegződéseket. Nem azokra kell haragudni, akik Isten igazságáról és eljövendő ítéletéről beszélnek. Végre komolyan kellene venni azt, amiről Isten komolyan beszél velünk. Végre szentnek kellene tekintenünk a szent Istent, és az Ő kijelentett Igéjét, mert az Ő Igéjének minden szava így fog beteljesedni, ahogy itt le van írva.

A másik fejezet a kegyelmes Istenről szól, de különös, hogy nem lehet elválasztani a kettőt. Ez ugyanaz az Isten. Hiszen amikor most röviden és talán felszínesen az Isten ítéletéről beszéltem, kénytelen voltam máris az Ő kegyelmére rámutatni. Noé történetének ez a részlete mindennél megragadóbban bizonyítja azt, hogy az ítélő Isten: a mi kegyelmes Atyánk. Sokakban él téves hiedelem, hogy az ószövetség Istene haragvó, bosszúálló, ítélő Isten, nem olyan, mint a Jézus Krisztus Atyja. Hát ki az ószövetség Istene? Ő nem a Jézus Krisztus Atyja? Ő ugyanaz, aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Itt az egyik szemléltető példa arra, hogy ugyanaz a kegyelmes Isten. Hogy a kegyelmes Isten beszél nekünk az ítéletről, hogy ne kelljen végrehajtania rajtunk.

Megdöbbentő az, hogy egyetlen mondat van szól itt az ítéletről. (Isten kihirdeti az ítéletet: a föld megtelt erőszakossággal, elpusztítok minden élőlényt, ami azon van.), és az összes többi arról szólt, hogy mielőtt az ítélet bekövetkezne, Isten egy átfogó tervet készít az ember, a világ, az élet átmentésére. Ehhez keres valakit, akivel lehet szót érteni, de abban a lelkileg megsüketült és besötétedett nemzedékben ilyen csak egy volt: Noé. Ővele beszéli hát meg, mert az Ő célja az, hogy az ítéletet is túlélje az ítéletre megérett emberiség. Isten mindig az élet pártján van, és amikor kilátásba helyezi a nagy halált: az özönvizet, már azért tesz meg mindent, hogy megmaradjon az élet, legyen valaki, aki továbbviszi az életet. Részletes leírást ad Noénak arról, hogy milyen bárkát készítsen, és mi mindent vigyen be oda, mert Isten az életet akarja megmenteni. Ennyire kegyelmes és irgalmas Ő!

(Csak zárójelben mondom, hogy el tudjuk képzelni valamennyire, mekkora lehetett a bárka. Miközben olvastam a méreteket, templomunk méretei jutottak eszembe. Pontosan hatszor ilyen hosszú volt az itt leírt bárka, mint a mi templomunk, kétszer ilyen széles és kétszer ilyen magas. Azt olvastuk itt: 150 m hosszú, 30 m széles, 15 m magas. Háromszintesre kellett Noénak építenie, és azután bevinni a sok állatot. Hatalmas építmény volt.)

De most nem az ácsmunkával foglalkozunk, hanem azzal, hogy ilyen a mi Istenünk: a törvény érvényesül, a bűnt büntetés követi. Isten azonban, mielőtt az ítélet bekövetkezik, már mindent megtesz azért, hogy lehetővé váljék a megmenekülés, hogy aki az Ő szavát komolyan veszi, az ne menjen ítéletre, és a világot, az életet, az embert átmentse ezen az ítéleten. Itt hangzik el ez a sokat mondó ígéret: de teveled szövetséget kötök, és te menj be a bárkába.

A szövetség és a maradék az ószövetség két kulcskifejezése. A szövetség mindig Isten kezdeményezésére jön létre. Nem személyes kiválóságaink alapján köt szövetséget velünk, hanem az Ő örök kiválasztása alapján. Itt sem indokolja, hogy miért éppen Noéval. Közli vele: De veled szövetséget kötök. Menj be a bárkába.

A tömeg nem figyel Istenre, nem érdekli a tárgyalóteremben ülőket a Bíró ítélethirdetése. A saját ítéletüket nem hallják meg, és nem veszik komolyan. Csak későn döbbennek a valóságra, amikor már nem lehet segíteni rajtuk. De Isten maradékot választ ki magának. Lehetővé teszi, hogy aki mégis odafigyel az igaz Bíró szavára, és mégis komolyan veszi azt, amit Ő komolyan mond, magára veszi, amit neki mond, az megmeneküljön. A szövetség mindig a megmenekülés lehetősége. És a bárka az a hely, ahol a legszörnyűbb ítéletet is túléli az, aki hallgat az Isten szavára, mert maradékot mindig választ ki magának az Isten.

A babiloni fogságról azt gondolták sokan, hogy végképp elpusztítja Isten választott népét. De Ézsaiás könyvében újra és újra találkozunk ezzel a kifejezéssel: a maradékot megőrzi Isten, hetven év után visszaviszi, és újat kezd velük.

Hova tartozunk mi? Az elpusztuló tömegbe-e, amelyiket nem érdekli az igazságról és ítéletről szóló igaz kijelentés, vagy a maradékba, amelyik mindig kisebbségben van, (sokszor egyedül van egy családban, aztán majd lehet, hogy többen lesznek, ha ő ott jól világít és szolgál), mindig kiszolgáltatott, amelyiknek semmi más kincse nincs, csak az az Ige, amit Isten mondott? Az a szövetség, amelyikbe teljesen méltatlanul az Isten szeretete folytán beléphetett. De megragadta ezt a lehetőséget: bement a bárkába.

Noét ez a szövetség mentette meg. Minket pedig az a szövetség, amelyikről a kereszthalála előtti éjszakán a megváltó Krisztus így beszélt: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára." (Mt. 26,27.)

Itt a megterített úrasztalánál most különösen is sokat mondanak nekünk ezek az egyszerű jegyek. E pohár az újszövetség jele. És Krisztus halála az újszövetség bizonyítéka. Ez a szövetség abban különbözik a Noéval kötött szövetségtől, hogy a bárkába csak nyolcan voltak hivatalosak: Noé, a felesége, a fiai és a menyei. Az új szövetségbe pedig mindannyian hivatalosak vagyunk. Csak el ne késsünk azzal, hogy belépjünk a bárkába! A mi bárkánk a Krisztussal való közösség. Noé Istennel járt, mi is járhatunk Istennel Jézus Krisztus által. Készek vagyunk-e erre? Itt minden halogatás életveszélyes lehet az ember számára. Lépj be a bárkába most!

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy most nekünk mondod: menj be a bárkába! Áldunk Téged Jézus Krisztus, hogy előttünk is megnyitottad a szabadulás lehetőségét. Köszönjük, hogy Te fizetted meg ennek az árát. Köszönjük, hogy éppen a Te kereszthalálod tényén láthatjuk, hogy a törvény érvényesül: a bűn zsoldja valóban a halál. De magasztalunk Téged, kegyelmes Istenünk, hogy nem akarod a bűnös halálát, hanem azt akarod, hogy megtérjen a gonoszságából és éljen. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan ilyen megtért, új életre támadt bűnösök lehessünk, akiknek bűne megbocsáttatott és vétke elfedeztetett. Akik elmondhatjuk: nem én élek többé, hanem él bennem a Krisztus. Akik örülünk annak, hogy menedéket készítettél és hívogatunk ide másokat is.

Kérünk Téged, beszélj velünk ma még a bűnről, az igazságról és az ítéletről. Nem akarjuk a fejünket a homokba dugni. Szeretnénk rácsodálkozni nyitott szemmel és megvilágosított értelemmel a Te világos kijelentésedre. Add nekünk Szentlelkedet, hiszen csak Ő győzhet meg minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Csak a Te Szentlelked tehet minket bizonyosakká arról is, hogy aki Téged befogad, az Isten gyermeke lett. Adj nekünk bizonyosságot sokféle kétkedésünk, bizonytalankodásunk helyett.

Köszönjük, hogy az ítélet közeledése előtt is a Te kegyelmedért könyöröghetünk.

Kérünk Urunk, így vedd el rólunk a csapást: az aszályt, a sáskákat, a gyűlölködést, a békétlenséget, a kételkedést, az istenkáromlást, a Veled szembeni közömbösséget. Kérünk, tisztítsd meg a Te népedet, azokat, akik Téged Istenüknek vallanak, de mégsem vagy szent a számukra.

Könyörülj meg rajtunk, mindnyájunkon, akik most itt vagyunk, hogy tudjunk vigyázni, készen lenni, hiszen nem tudjuk, mely órában jön el a mi Urunk.

Erősíts meg minket a terheinkhez, tanácsolj döntéseinkben, és könyörülj rajtunk, hogy tudjunk mi is Veled járni szüntelen.

Könyörgünk a betegekért, a gyászolókért, a hitükkel viaskodókért. Cselekedj velünk kegyelmesebben, mint ahogyan azt elgondolni tudjuk.

Ámen.