ÉRETT FÉRFIÚSÁG

1993. május 16, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

„...míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességét elért nagykorúságra ...”

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük gondviselő szeretetednek újabb bizonyságait, amikkel az elmúlt héten ajándékoztál meg minket. Köszönjük az esőt is, és kérünk még, hiszen mi a Te kezedből akarjuk elvenni mindennapi kenyerünket.
Köszönjük, hogy megadtad a mindennapi Igét is, köszönjük, ha fontossá tetted már nekünk, hogy kérdezzünk Téged: mit akarsz, hogy cselekedjünk? És Téged magasztalunk még azért is, ha tudtunk engedelmeskedni Neked, hiszen tudjuk, hogy Te munkálod bennünk mind az akarást, mind a megvalósítást a Te jókedvedből.
Áldunk azért, hogy még tart a kegyelmi idő, és most ide engedtél bennünket a Te színed elé. Tudjunk, Atyánk, hogy egyedül a Te egyszülött Fiadnak, Jézusnak az érdeméért állsz még mindig szóba velünk. Köszönjük, hogy Őreá nézel és minket ajándékozol meg.
Bocsásd meg, hogy olyan sokszor elengedtük a fülünk mellett azt, amit mondtál. Bocsásd meg, hogy sokszor a magunk akaratához kérjük a Te segítségedet, ahelyett, hogy őszintén tudnánk kiáltani: taníts minket a Te akaratodat teljesítenünk, mert Te vagy Istenünk, és a Te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön.
Kérünk, hogy taníts most minket a Te akaratodra. Útaid, Urunk mutasd meg, és az engedelmesség lelkével támogass minket. Adj nekünk most figyelmes szívet, Szentlelkeddel világosítsd meg az értelmünket, nyisd ki előttünk Igéd gazdagságát, és táplálj mindnyá​junkat, hogy tudjunk táplálni másokat.
Áldj meg minket, hogy áldássá lehessünk.
Ámen.

Kedves testvérek, mielőtt ennek az Igének az üzenetére térnénk, szeretném megkérdezni, hogy mit csináltunk a múlt vasárnapi Igével? Mi haszna lett annak, hogy itt voltunk és hallottuk azt a különös történetet, hogy Isten az Ő prófétáját előbb a hollókkal tápláltatta, azután megparan​csolta egy pogány özvegyasszonynak, akinek magának sem volt betevő falatja, hogy gondoskodjék róla, és sem a vékabeli liszt, sem a korsóbeli olaj el nem fogyott, amíg az Úr esőt adott a földre. Mertünk-e bátrabban imádkozni a hatalmas Istenhez? Ki az, aki mert csodát kérni Istentől? Egyszerű, gyermeki bizalommal kérni, hogy szaporítsa az Ő csodáit? Ki az, aki komolyabban veszi a múlt vasárnap óta, hogy Istennek minden lehetséges? Az is, ami az embereknél lehetetlen.
Valaki azóta elmondta, hogy a múlt vasárnap ő lehetett hollóvá valakinek. Egy idős asszony testvérünk ő, aki azt mondta, hogy vasárnap az ebéd után a férje lepihent egy kicsit, ő meg elővette a Bibliát és elkezdte olvasni. Imádkozott és imádság közben nagyon élesen eszébe jutott egy régi barátnője, akiről hosszú ideje nem hallott már semmit. Felvette a telefont és felhívta a lányát. A lánya pedig elmondta: — jaj a mama! Nagyon rossz állapotban van! Két súlyos műtéten esett át gyors egymás​utánban. Hosszú ideje kórházban fekszik, és lelkileg is igen elesett.
A mi nénink pedig megkérdezte: melyik kórházban, és hogy lehet odatalálni? Egy távol eső kórházat nevezett meg. Ő azon mód felöltözött, és amikor felébredt az apjukom — ahogy ő mondta —, rávette a férjét, hogy kísérje el őt ebbe a kórházba. Elmentek, és látta, hogy csakugyan nagyon rossz állapotban van a barátnője.
Beszélgettek mindenféléről, és azt mondja a néni: egyszer csak azon kaptam magam, hogy Isten szeretetéről beszélek neki. Kezdtem magam is odafigyelni, hogy miket mondok. Akkor megérkezett a betegnek a lánya családostól, és kialakult egy kis gyülekezet. Azt mondja ez a néni: életemben még nem prédikáltam embereknek, és ott Isten megajándékozott minket egy kis bibliaórával. És a beteg rokonai mondták, hogy azóta ki van cserélve az édesanyjuk. Ez a telefonáló néni pedig elmondta, hogy odafelé alig vittek az öreg lábaim, és túl sok volt az átszállás villamosról buszra és fordítva, de visszafelé repültünk az öregemmel, mintha hollók lettünk volna.
Hát ez így működik. Valaki nem is sejti, és egyszer csak Isten használni kezdi. Csak ehhez az kellett, hogy előveszi a Bibliát és elkezd imádkozni. Tehát olyan készültségben van, hogy meg lehet szólítani. Azután, amikor Isten Lelke indítja, akkor felkel, veszi a telefont, feltöltőzik és felszáll a járművekre. Engedelmeskedik és csodának lesz tanúja. Ő, aki még sose prédikált másoknak, Igét ad tovább. Isten Igét adott a szájába. És az a kétségbe esett, reményt vesztett súlyos beteg pedig meghallja az Igét, és mint az alélt bús virágra megújító harmatot, az Ige úgy árad reá és feléled tőle lelkileg, és azóta is ki van cserélve.
Nem a néni volt ügyes, ő csak engedelmes volt. Oda vitte a reá bízott ajándékot, ahova kellett. Isten volt hatalmas. És őt idézem megint: nem gondoltam volna, hogy egy ilyen rozzant öregasszony, mint én vagyok, az Isten hollójává lehet. Hát hogyne lehetne?! Fiatal is, meg idős is, csak legyen füle, hogy Isten őt irányíthassa. Legyen engedelmes, hogy tegye, amit megértett, és engedje, hogy Isten hatalma és szeretete érvényesüljön. Nem kell itt többet tenni! Aki erre kész, az tapasztalhatja azt is, hogy Isten hozzáküld hollókat ma is, sokféleképpen, és tapasztalhatja azt is, hogy akármilyen rozzantak vagyunk is lelkileg vagy fizikailag, minket is hollóként használhat. Hiszed-é ezt?
Ez még a múlt vasárnapi igehirdetés függeléke volt. És most figyeljünk a mai Igére.
Tegnap, itt a templomunkban tartotta ballagási istentiszteletét az újonnan megindított Baár-Madas Gimnázium első érettségiző osztálya. Nagyon kedves, szép ünnepély volt. Szándékosan hagytuk fenn a díszítés egy részét: egyrészt azért, hogy kicsit ünnepélyesebb keretek között fogadjuk a Szankról érkezett testvéreinket, másrészt azért, hogy az egész gyülekezet részesedjék egy picit ennek a hálaadó istentiszteletnek a légkörében, és még buzgóbban tudjunk imádkozni egyházi iskoláinkért, köztük a: Baár-Madasért is. (Majd a végén tessenek kibetűzni, ahogy kirakták a jövőre ballagók azt a szép Igét levelekből, meg virágokból a mostaniak​nak.) Holnaptól kezdve meg sok fiatal ül neki izgalommal és talán izzadó tenyerekkel az érettségi írásbeli dolgozatoknak. Gondoljunk rájuk imádságban akkor is, ha a mi gyerekeink és unokáink már vagy még most nincsenek közöttük. Isten mutassa meg mindnyájuknak, hogy milyen utat szánt nekik, és hol akarja őket megáldani és áldássá tenni!
Ez az alkalom mindannyiunknak feltesz néhány kérdést, ezekre keressünk ma őszinte választ. Hol tartunk mi a lelki érés folyamatában? Érettek vagyunk-e már lelkileg? Olyan szép ez a kifejezés itt alapigénkben: érett férfiúságra akar minket Isten elsegíteni. A Krisztus teljességét elérő felnőtt korra, nagykorúságra. Isten azt akarja, hogy a hitben is érettek, nagykorúak legyünk. Vajon amikor időnként vizsgáztat minket, milyen eredményeket mutatunk fel?
Pál apostol ebben az igeszakaszban, meg az egész 4. fejezetben a lelki érettségnek a jellemzőit sorolja fel. Tartsuk most magunk elé tükörként ezt a szakaszt, és vizsgáljuk meg, hogy fel lehet-e ismerni rajtunk a lelki nagykorúságnak ezeket az ismertető jeleit?
Szeretném most mindjárt hangsúlyozni, hogy senkit ne bénítson az, ha esetleg az derül ki most: ezek az érettséget jelző ismertető jelek még nincsenek meg az életében. Nem az a baj, ha valaki megállapítja, hogy még nem vagyok érett lelkileg, az a baj, ha egyáltalán nem kezdi el a növekedést, vagy ha lemond arról, hogy lelkileg Isten őt nagykorúvá teheti. Még nagyobb baj, ha azt gondolja magáról: lelkileg már felnőtt, pedig közben kiabálnak a kiskorúságnak, az éretlenségnek a jelei az életéről. Mindnyájunknak az elején kell elkezdenünk. Születése után kezd el növekedni a gyermek, sőt a fogamzástól kezdődik el a növekedés. A növekedés nagyon egészséges és szükséges folyamat. Isten minket most növekedésre akar serkenteni. Ne legyen tehát lehangoló senkinek, ha az lesz az eredmény: ezek a jellemvonások sajnos még nincsenek meg rajtam. Nem ez a baj. A baj az, ha lemonda​na arról, hogy meglegyenek.
Isten most nem elcsüggeszteni akar minket azzal a magas mércével, amit ebben az Igében elénk állit, hanem lelkesíteni. Ígéri Isten, hogy ide akar elsegíteni minket. Ilyen érett, felnőtt korra lehet eljutni a hitben mindannyiunknak. „Amíg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek, és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességét elért nagykorúságra.”
Nos, készüljünk hát az érettségire és nézzük meg, hogyan állunk mi ezzel?
Abból a sok fontos szempontból, amit itt az apostol említ, négyet szeretnék most kiemelni. Megvannak-e ezek az életünkön, és ha nincs: máris elkezdhetjük a törekvést, hogy meglegyenek.
Az első, amit mond az apostol: lelkileg, hitbelileg érett felnőttkorú ember számára természetes az, hogy a szolgálat munkájára hívta el őt az Ura. Szolgálat munkájára. Vagyis természetes neki, hogy nem a többiek vannak azért, hogy neki szolgáljanak, hanem ő van azért, hogy minden helyzetben, minden pillanatban, minden körülmények között másoknak szolgáljon. Függetlenül attól, hogy vele éppen mi van. Lehet, hogy őt éppen valami nagy teher nyomja, vagy nagy bánata van, akkor is nyitva van a szeme arra, hogy a másikon észreveszi: bánata van. Mellé lép és vigasztalja és nem a magáéról kezd el beszélni. Azt ő megbeszéli mással. Neki már barátjává lett az a Jézus Krisztus, Aki azt mondta: az én barátaim vagytok, ha annak akaratát cselekszitek, aki elküldött engem.
A lelkileg nagykorú ember tehát a gyülekezetben sem arra vár, hogy őhozzá legyenek kedvesek, neki adja át a helyét valaki, őeléje tartsa oda a szomszéd az énekes könyvet, rajta vegyék észre, hogy milyen szomorú és tudják vigasztalni, hanem minden körülmények között ő végzi ezt másoknak, mégpedig észrevétlenül, csendben, folyamatosan és egészen magától értetődően. Természetes neki az, hogy ő szolgál másoknak. Tudniillik ez Jézusnak a természete. A lelkileg nagykorú emberben már Jézus Krisztus természete érvényesül és azt is akarja, hogy érvénye​süljön. Jézus azt mondta magáról, hogy Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.
A lelkileg érett embernek tehát mindig van szeme arra, hogy észrevegye, kinek szolgálhat, van szíve arra, hogy mozduljon azonnal, és mozdul ténylegesen is a keze és a lába, és van mondanivalója is, mégpedig nem a magáért mondja, hanem olyat tud továbbadni, amit ő is úgy vett felülről: Isten Igéjével van tele a szíve és a szája, és azt artikuláltan tudja átadni. Tehát mindig úgy, hogy annak, akivel éppen beszélget, az világos, érthető és hiteles. Nem mond valamit, valahogyan, hanem mindig a másikból indul ki, hogy neki ez most segítség legyen. Sáfár, aki közvetít ajándékokat és áldásokat, de úgy, hogy az a másik számára használható legyen.
A kisgyerek gőgicsél, és ez olyan kedves kiskorban. De ha egy felnőtt ember is gőgicsél, vagy motyorászik valamit maga elé, ha nem tudja átadni azt az igazságot, amit ő is úgy kapott, akkor semmi haszna annak. Az érettkorú embert tehát jellemzi: szolgálat munkájának tekinti az egész életét. A gyülekezetbe sem csupán épülni jön, — azért is, — hanem mindig dolgozni. Nemcsak enni akar, hanem termel is. Figyeljük meg a gyerekeinket, ahogy nőnek: amíg kicsik, természetes, hogy odaülnek az asztalhoz és etetjük őket. Amikor már ő is keres: természetes, hogy tegyen le valamit az asztalra ő is. Ez magától értetődik. Aztán egy idő után egy másik kis család terhe nehezedik őrá, és akkor ő etet kicsi szájakat, aztán ott is megnőnek és ők is már hoznak haza valamit. És ez a lelkiekben is így kell hogy legyen.
Ha nem vesztek rossz néven ilyen direkt kérdést, akkor hadd kérdezzem: ma hogyan jöttél ide? Természetes az, hogy beülök, hallgatok, az ő dolga, hogy elkészüljön, ne unalmasan beszéljen, mondjon használható igazságokat, érdekes, tartalmas prédikációt, aztán majd lesz vele valami. Vagy pedig úgy jöttünk, hogy valami munkánk is van. Valakit hívtunk ide és nagyon imádkoztunk útközben, hogy a találkahelyen ott legyen. És nagyon imádkozunk most is, hogy olyan hangozzék, ami őt szíven találja? Utána megbeszéljük és ha nem jött el, akkor szomorúak vagyunk. És ma délután meglátogatjuk, mert neki szüksége van Istenre, mert neki is Istenre van szüksége. Például ez hányunkat jellemez itt?
Nemcsak épülni, hanem dolgozni. Az érett hitű ember természetesnek tartja, hogy a szolgálat munkájára hívta el őt az Úr. Nyilván csak az tud dolgozni, aki közben táplálkozik is. Ez világos! Itt csak arról van szó, hogy nem csak táplálkozni, hanem dolgozni.
A másik, amit ugyanebben a mondat​ban ír az apostol: a Krisztus testének építésére. Ez a feladatunk. A Krisztus testének építése. Mit jelent ez? Ez egyszerűbben azt jelenti: embereket Jézushoz vezetni. Vagy ahogy Jézus mondta a tanítványoknak: embereket halászni. A tudatlanságnak, hitetlenségnek, csüggedésnek, értelmetlen létnek, a bűnnek a tengeréből kimenteni embereket és biztos talajra állítani. A Jézus nevű fundámentumra elvezetni. A Krisztus testének építésére.
Az Efézusi levélben Pál apostol úgy beszél a Krisztusban hívők közösségéről, mint egy élő organizmusról, testről. Ennek a feje maga Krisztus, a benne hívők pedig a testnek a tagjai. És a test tagjainak az egyik feladatuk az: hívogassanak másokat is Krisztushoz, mert nekik van erre szükségük. Nem az a fontos, hogy a test növekedjék, az a fontos, hogy azok a halálból az életre jussanak. Tagolódjanak be a Krisztus-testbe, legyen igazán kapcsolatuk Jézussal és azután egymással is. Ehhez megint kell: beszélni tudjon az illető Jézusról, hogy adjon olyan könyvet, — vagy leginkább egy Szentírást az illető kezébe, ami segíti Jézushoz találni őt, hogy az illetőnek az élete olyan legyen, ami hitelesíti a szavait, ami önmagáért beszél, hogy tudjon folyamatosan imádkozni azokért, akikért felelőssé tette őt Jézus, és akiket szeretne betagolni a Krisztus-testbe. Ezért fog például ma délután is írni egy levelet, vagy elmegy valahova, vagy telefonál. Nagyon sok lehetősége van erre az embernek a családban, a munkahelyén, még az utcán is — mindenütt.
Amikor a Krisztus szerelme szorongat valakit, — olyan szépen írja ezt az apostol. Amikor ő magáról ezt mondja: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket. Nem magának, a Krisztusnak és a némelyek érdekében. És amikor azt mondja: mintha Isten kérne mi általunk, Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Ismerős-e ez nekünk? Ez a szenvedélyes szeretet mások iránt, akik még Krisztus nélkül élnek, hogy legyenek az Ővéi. A Krisztus testének építése.
A harmadik, amit szeretnék kiemelni a sok közül: „míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek, és az Ő megismerésé​nek egységére ...” Vagyis a felnőtt korú hívő folyamatos tapasztalata, hogy összetartozik a többi hívővel. Jézus Krisztust ugyanannak ismerte meg, mint mások, és ugyanannak is vallja. Éppen ezért a hit és az Isten-ismeret kérdéseiben nincs egyéni véleménye. A fő határoz meg mindent: Jézus, a kijelentés az alapja minden tanításnak: a Szentírás, ezt kell egyre mélyebben megismerni; és minél mélyebben megismeri valaki, annál inkább látja, hogy felismerései egyeznek a többiekével, akik ugyanígy akarják megis​merni.
Az érett hitű ember ezért nem különcködik. Ezért nem kötekedik. Ezért nem haszontalan vitatkozásokkal tölti például a bibliaórát, hanem átéli azt az egységet — amiről itt a fejezetünk elején hosszú mondatokon keresztül ír az apostol —, hogy „egy a test, egy a lélek, miképpen elhivatástoknak egy reménységében hívattatok el, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja, Aki mindenek felett van és mindnyájatokban munkálkodik.” Aki a szolgálat munkáját végzi, aki a Krisztus testét építi és igyekszik minél többeket Jézushoz vezetni, az mindig egynek érzi magát azokkal, akik ugyanezt csinálják. Tulajdonképpen ez magában eldönti már, hogy ki tartozik bele, a Krisztus-testbe. Ha szakadatlanul a szolgálat munkája közben találkozik egy másikkal, aki ugyanazt csinálja, azt mondja: egy lélekkel itattattunk meg. Ha ráismer egy másikban is erre a szenvedélyes szeretetre, hogy odaszeretni embereket Jézushoz — nem kell magyarázni, hogy összetartozunk. Közelebb érzi magához, mint a vér szerinti rokonait, akik még nem tagjai a Krisztus-testnek. Csodálatos nagy egység ez, amit a Krisztusban hívők ajándékba kapnak. Mert az ilyen emberek nem kitűnni akarnak a maguk egyénieskedésével, hanem eltűnni a közös szolgálatban és a Krisztusért végzett munkában. Bennük nem a lázadás lelke van, ami mindig rombolja a Krisztus-testet, hanem a Krisztus-lelke, Aki elsegíti őket az igazság egyre teljesebb megismerésére. Ők vállalják a hívőket azoknak az elesettsé​gével, népszerűtlenségével, gyalázatával együtt, mert benne vannak a Testben. Nem kívülről kibicelnek.
Olyan tanulságos az, amikor valaki elkezdi az egyház hibáit, bűneit sorolni, és azt mondja: az egyház. Saját magát kívülvalónak minősíti. Kívülről sorolja a hibáit. Elárulta, hogy nem tagja a Krisztus-testnek. Az egyház így ... az egyház úgy ... Hát nem mi vagyunk az egyház? Aki így gondolkozik, az úgy látszik: nem. Ez nem azt jelenti, hogy a kritikai érzékét semmisítse meg az ember, vagy mindenre bólintson. Ellenkezőleg! Éppen belülről lehet igazán érzékelni a hibákat, de az nem úgy hangzik el: az egyház ..., hanem így: mi. Sajnos itt elrontottuk, vétkezünk, rosszul csináljuk. Hogy lehet jobban csinálni?! És már fáradozik is azon, hogy kiküszöbölje a hibát, mert a Krisztus-testen belülről akar javítani az egészen.
Nagy különbség ez. Nem véletlen, hogy erre visszatér az apostol a szakasz végén megint, ebben a bonyolult körmon​datban, ami az új fordításban érthetőbb és onnan olvasom inkább: „Az egész test pedig az Ő hatására egybeilleszkedve és összefogva a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” Vagyis minden tagnak meg van a helye, a maga helyén helyt-áll, végzi a maga sajátos feladatát, az egésznek a javára. És így működik egészségesen a test és így növekszik majd, így lesz vonzó mások számára is ez a Krisztussal és egymással való közösség.
Így vagyunk-e mi ott? Egy gyüleke​zetben, az egyházban, az üdvözültek közösségében, a szentek egyességében, a Krisztus-testben, mint akik betagolódtak, akik onnan nem akarnak sehova sem menni, akik azt akarják végezni, amit feladatként kaptak az egésznek a javára. Úgy, hogy közben észre sem lehet venni őket. Amíg egészségesen működik egy szervünk, nem sokat szoktunk rá gondolni. Ha már oda kell figyelni rá, akkor valami baj van, akkor már beteg. Amíg egészségesen végzi valaki a Krisztustól kapott feladatát, mint érett hitű keresztyén, addig észrevétlenül marad. Addig az egész test lesz nagy: Krisztus növekedik mások szemében. Az ilyen embernek nem kívánságai vannak, nem követelőzik, nem elégedetlenkedik, hanem ad. Szakadatlanul ajándékoz, áldozatot hoz, és ez neki egészen természetes. Ilyen a természete, mert ilyen Krisztusé, Aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. És az ilyen ember sose lesz magányos. Hiszen van funkciója és végzi a feladatát, hiszen tudja, hogy rászorul mások szolgálatára, ő meg használhat másoknak. Kialakul egy kölcsönös adásvevés: egymás építése és közben épül az egész. Van értelme az életének, szívesen vállalja a nehézségeket is ezért. A helyén van.
Ott vagyunk-e mi mint érett hitű keresztyének?
Negyedszer azt emelem még ki alapigénk gazdagságából, hogy a felnőtt, nagykorú keresztyén stabil. Van állóképessége és van a rosszal szemben ellenállóké-pessége. Így olvastuk itt: „többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele: az emberek álnoksága, a tévelygés ravaszsága és csalárdsága miatt.” A felnőtt embert nem olyan könnyű becsapni, mint egy gyereket. A gyerek naiv, ismeretei is hiányosak, tapasztalata is kevés van. A felnőtt átlát a ravaszságon. Az érett hitű ember leleplezi a világosság angyalát, aki igéket idéz, de el akar tévelyíteni bennünket. A mi korunk tele van ilyen tévtanításokkal, amik a Bibliára hivatkoznak, Jézus nevét emlegetik, — majdnem azt mondják, ami a Szent​írásban van. Ahhoz kell érett korúnak lenni, hogy ezt a majdnemet leleplezze az ember. Hogy erre határozottan rámutasson, és azt mondja: emiatt nem igaz, amit mondasz. Majdnem igaz, vagyis nem igaz.
Isten nekünk nem féligazságokat jelentett ki. Az Ő egyszülött Fiát jelentette ki, Aki azt mondta magáról: én vagyok az igazság, a valóság.
Nos, az érett hitű embert nem lehet könnyen megtéveszteni. Itt a Bibliában egy korabeli kockajátékról is szó van, amelyikkel nagyon könnyű volt csalni, és aki nem volt járatos a játék fortélyaiban, azt könnyen félrevezették. Ezt a képet használja itt Pál apostol. Sokan akarnak játszadozni velünk ma is, az érett hitű, nagykorú keresztyént nem könnyű becsapni. Mert mindent az igazsághoz mér. Így is folytatódik itt: „Azért az igazságot követjük.” Mindent Jézus Krisztushoz mér. És ahogy a Zsidókhoz irt levélben olvassuk: gyakorlottak az érzékei a jó és rossz között való különbségtételre. (Zsid 5,14).
A szolgálat munkájára hívott el minket a mi Urunk, és az érett keresztyén ezt természetesnek tartja, és végzi. Ez azt is jelenti, hogy Krisztus testének építését, emberek üdvösségét munkáljuk, Jézushoz akarunk vezetni mindenkit, akit lehet, mert tudjuk, hogy csak Ő a menedék nekünk. Ebben a földi életben is, meg a halál után is. Átéljük eközben ezt a csodálatos egységet, hogy összetartozunk Krisztussal és egymással, és nem különcködünk, nem egyénieskedünk, hanem feloldódunk ebben az áldott szolgálatban, és átéli a felnőtt hívő azt, hogy közben állóképességet kap. Stabilitása van, nem ingó-bingó zöld fűszál, hanem mélyen gyökerező, erős fa, aminek neki lehet támaszkodni, ami másokat is megtart, másoknak is hasznára van.
Megvannak-e ezek a jellemvonások az életünkben? Szeretnénk-e, hogy meglegyenek? Kívánjuk-e ezt a többet, amit Isten kínál? Nekünk nem emberek kitalálta és felkínálta többletre kell vágyakoznunk, hanem ahova Isten el akar segíteni. Amíg eljutunk mindnyájan oda. A lelki érettségünk hol áll? Lehet-e érettségiznünk lelkiképpen?
Ki tud növekedni? Az elején említet​tem már, hogy nyilván csak az az élet tud növekedni, amelyik létrejött. Először Jézus életének el kell kezdődnie bennünk. Először el kell oda jutni mindenkinek, hogy Jézust behívja az életébe és azt mondja: Uram, nem akarok én ezzel az ingatag, labilis, erőtlen lelkiséggel tovább küszködni, gyere és Te légy Úr az életemben! Aztán engedi, hogy Jézus jusson szóhoz, Ő indítsa, cselekedjék általa, és így növekszik, erősödik az új élet, míg eljutunk mindnyájan az érett férfikorra.
Isten segítsen mindnyájunkat, hogy föltámadjon a vágyakozás bennünk erre és munkához lássunk már ma! El lehet kezdeni ezt az életet, tovább lehet lépni, és egyszer majd eljön a kiteljesedés, a szinről-szinre látás, amikor mi is hasonlókká leszünk Őhozzá.

Imádkozzunk ezért egy énekverssel:

Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát,
Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át!
Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei;
Mi cselédek, Ő a gazda Ő miénk, övéi mi.
(395. dicséret)

Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy Te felnőtt korúvá akarsz tenni mindnyájunkat. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor olyan éretlenek vagyunk, lelkiekben különösen. Olyan kicsinye​sek, követelőzők, telhetetlenek, olyan kevés hasznuk van másoknak belőlünk.
Magasztalunk Téged, Jézus Krisztus azért, hogy ebben is Te vagy a példa előttünk. Te voltál az, Aki minden helyzetben, minden pillanatban másoknak szolgáltál. Dicsőítünk Téged azért, hogy a kereszten utolsó leheleteddel is értünk harcoltál, értünk imádkoztál. Segíts el minket is oda, hogy ne várjunk, hanem adjunk, ne követeljünk, hanem tudjunk ajándékozni. És ezt egészen természetesen. Legyen elég nekünk az, hogy Nálad van készen a jutalmunk, és az a jutalmunk, hogy ilyen élettel ajándékoztál meg minket.
Köszönjük, hogy Rád bízhatjuk minden gondunkat. Könyörgünk most azokért, akik nehéz vizsgák előtt állnak. Hadd tapasztalják meg gyöngéd szeretetedet eközben is. Könyörgünk azokért, akik állandó félelemben élnek, vess véget ennek a szörnyű háborúnak itt a közelünkben. Hisszük azt, hogy ami az embereknél lehetetlen, Neked lehetséges.
Könyörgünk Hozzád egyházi iskoláinkért. Legyen ott teljes tekintélye a Te szent személyednek, és legyen mindennek normája az igaz Igéd.
Könyörgünk Hozzád azért, hogy szaporítsad a gyülekezeteket az idvezülőkkel, és tedd ezt a Szank - Móricgát - Kiskunmajsai gyülekezetben is, itt nálunk is és mindenütt, ahol emberek Tőled várnak új életet, bocsánatot, megoldást, vigasztalást, kegyelmet.
Kérünk, hogy beszélj velünk tovább is a most hallott Igén keresztül, és hadd induljon el ma igazán mindannyiunk növekedése. Segíts most folytatni ebben a csendben az imádságot.
Ámen.