FÉLBEMARADT KERESZTYÉNEK

1993. március 07, vasárnap

Lekció: 

Alapige

Jézus pedig ment és nagy sokaság ment vele, és akkor megfordulván, így szólt hozzájuk: Ha valaki énhozzám jön, és nem gyűlöli meg az ő apját és anyját, feleségét, és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És ha valaki nem hordozza az ő keresztjét, és énutánam jön, nem lehet az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, hogy van-e mivel elvégezze? Nehogy miután alapot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja, mert ezt mondják: ez az ember elkezdte az építést, de nem bírta befejezni. Vagy ha egy király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-e azzal, aki ő ellene húszezerrel jött? Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket. Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel sóznak? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kidobják azt. Akinek van füle a hallásra, hallja meg.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szeretnénk most csakugyan ünnepet szentelni, és szent Igéddel élni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor olyan egyforma szürkévé tesszük napjainkat, nincs megállás, nincs elmélyedés, nincs felemelkedés, nincs ünnep, nincs hétköznap, csak: robot van. Bocsásd meg, hogy úgy tudjuk hajszolni magunkat, és egymást, hogy lélektelen, lélek nélküli hajszává válik az egész életünk.

Köszönjük, hogy Te nem így rendelkeztél. Köszönjük, hogy szabad néha megállni, sőt Te egyenesen megparancsoltad nekünk, lehetővé tetted, hogy minden héten egy napot egészen Neked szenteljünk. Olyan messze vagyunk mi ettől. Ezt a napot is magunknak tartjuk meg, mi osztjuk be ennek az idejét is. Bocsásd meg, hogy néha egyenesen érdemünknek tekintjük, hogy odavetünk belőle egy órácskát Neked.

Engedd most megéreznünk, hogy ajándékot készítettél nekünk minden vasárnapra, és ajándék minden perc, amikor Eléd állhatunk. Köszönjük, hogy bármelyik percünkben odaállhatunk Eléd. A legnagyobb hajsza közepén is közel vagy a Téged félőkhöz. Köszönjük, hogy mindig ott vagy karnyújtásnyira, hallótávon belül. Bocsásd meg, hogy olyan ritkán élünk ezzel a nagy lehetőséggel.

Könyörülj meg rajtunk, és ajándékozz meg most valóban a Te teremtő Igéddel bennünket. Hadd jöjjön létre a mi életünkben sok minden, ami még nincs, ami nélkül szűkölködünk, amit joggal várnának, elvárnának tőlünk mások. Megvalljuk a mi szegénységünket.

Köszönjük, hogy ezen a héten is olyan sok jelét adtad szeretetednek. Bocsásd meg, hogy gondviselő szereteted bizonyságai mellett is olyan vakon és süketen elmegyünk. Pillantásra sem méltatjuk a Te ajándékaidat. Bocsásd meg, hogy olyan ritkán fordult elő, hogy felsoroltuk nagy hálaadással a Te ajándékaidat. Segíts el minket a hálaadás gazdagságára, taníts meg minket dicsőíteni Téged.

Így szeretnénk most megcsendesedni és semmire, senkire másra nem figyelünk, csak Tereád. Köszönjük, hogy itt vagy közöttünk Igéd és Szentlelked által. Köszönjük, hogy kész vagy munkálkodni bennünk, és ezt az áldott munkát csak Te tudod elvégezni. Vegyél hát kézbe minket, és add meg nekünk most azt, amire szükségünk van. Vigasztalást, vagy intést, Te tudod, Urunk, hogy mi kell ahhoz, hogy ne maradjon félbe a mi keresztyénségünk. Mozdíts tovább minket onnan, ahol vagyunk. Közelebb Hozzád.

Ámen.

Ebben az Igében, amit az előző héten olvastunk sokan, Jézus Krisztus arra a veszélyre hívja fel az Őt követők figyelmét, hogy a hívők élete torzó is maradhat. Van olyan, hogy valaki elindul Jézus után, és valami miatt megáll, megreked a hitben való fejlődése, és félbemaradt keresztyén lesz. Ha nem vesz mindent komolyan, amit Jézus mond, ha nem veszi komolyan azt, amit Ő úgy mond, ha nem veszi magára, amit kimond, ha nem marad meg minden helyzetben Jézus tanítványának és nem követi Őt mindvégig, minden körülmények között, akkor félbemaradt keresztyénné lehet. Három szemléletes képpel ábrázolja ezt az Úr Jézus.

1. A toronyépítés kérdése. Ezek olyan kisebb méretű őrtornyok voltak, amiket a szőlők sarkára építettek. Egyrészt tájékozódási pontul is szolgáltak, másrészt a tetejükről vigyázták szőlőérés idején a termést, hogy ne dézsmálják meg a tolvajok és a vadak.

Azt mondja, hogy valaki elhatározta: épít egy tornyot, de csak úgy nekiugrott minden számítás nélkül. Alapot ásott, az alapot megrakta kövekkel, és akkor elfogyott a pénze. És nem lett belőle torony. Nem lehet róla őrködni, a gyerekek ugrálhatnak a köveken, a felnőttek meg gúnyolják az illetőt: nem gondolta végig, amibe belekezdett és főleg nem tudta befejezni. Így viszont semmire sem jó.

Vannak keresztyének, akik meg kívánják a Krisztus-követést. Nekilátnak. Alapot vetnek - tudjuk, hogy más fundamentumot senki sem vethet, mint amely vettetett, aki a Jézus Krisztus, - elkezdik Jézust megismerni, talán hisznek is Benne, amikor azonban komolyra fordulna a dolog, és kiderül, hogy Jézus, mint Úr lép be mindenkinek az életébe, és másképp nem lehet Vele együtt járni, Ő parancsol és nekem engedelmeskednem kell, Ő rendet tesz, és akkor arra hallgatnom kell, s ez már nem tetszik. Megmarad egyfajta hit Jézusban, de hiányzik a folyamatos engedelmesség. Az alap elkészült, de nem emelkedett rá semmi. Nincs torony. Nem lehet felnézni az ilyen keresztyénre. Nem lehet a közeléből messzebbre látni. Nem tud semmit adni a többieknek, akik pedig méltán keresnének nála valami többet, amit ő is úgy kapott Jézustól. Nem lesz őrálló. Csak az alap van, és félbemaradt. Nem használható semmire.

2. Aztán a másik kép, amikor két király háborúba keveredik. Az egyik jön nagy sereggel, a másik pedig csak úgy nekiugrik a harcnak. Sem felderítést nem végez, sem stratégiája nincs, mindenféle terv- és átgondolás nélkül: neki, bele. És útközben eszmél, hogy óriási túlerővel áll szemben. Megijed, és hamar békeküldöttséget meneszt, és akkor már a másik diktál, neki teljesítenie kell a békefeltételeket.

Benne van ebben a tömör, egyszerű szemléletes képben, hogy a keresztyén élet: harc. Harc a sötétség fejedelme, a bűn és az Ördög ellen. Minden úrvacsora alkalmával elmondjuk, hogy a bűn és Ördög ellen az Isten Lelke segítségével harcot folytatok. A saját bűneink ellen, nem általában a világ bűne ellen.

De aki nem ismeri a maga erőtlenségét, sohase mérte fel az ellenség erejét, akinek nincsen stratégiája, akinek nincsen vezére, nem tudja, hogy Jézus már győzött, nem nekünk kell a győzelmet kiharcolni, hanem hittel a mienk lehet újra és újra az Ő győzelme, aki minderről semmit sem tud, és nem öltőzte fel az Istennek minden fegyverét, csak elkezd hadakozni, handabandázni, az egyszer csak odajut, hogy kibékül az ellenséggel. Ó, de sok ilyen, a hitben elindult emberrel találkoztam már, akik nagy nekibuzdulással elindultak, de mindezeket nem vették komolyan, és egyszer csak szépen összebékültek a bűnnel. S megmaradt néhány emlék, meg a lelkiismeret-furdalás: nem így kellett volna!

3. S még egy kép, amit Jézus mond: a só. Minden időben, minden társadalomban nélkülözhetetlen volt, és az is marad. Ízesit, konzervál, az ókorban fertőtlenítésre is használták, de lehetséges az, egy bizonyos úton-módon, - most ezt nem érdemes részletezni -, hogy ízét veszíti a só. Azt mondja Jézus: akkor mire használják? Ízesíteni nem jó, trágyának nem jó, töltésnek jó csak. Kidobják az útra, ahol gödrök vannak, betöltik vele, taposnak rajta. Szemét, haszontalan. Pedig egyébként nélkülözhetetlen, életfeltétel.

Ha Jézus más szavai is eszünkbe jutnak most, amit a sóról mondott, például amit a Hegyi beszédben mondott a Benne igazán hívőknek, hogy: "ti vagytok a földnek a sói", akkor elgondolkozhatunk azon, hogy milyen tragédia ez. Aki igazán hisz Jézusban, aki ott van az Ő közelében, akiben ott él az Ő Lelke, aki egyre inkább hasonlít az ő Mesterére és Megváltójára, az megízesíti a környezetét, ahhoz szívesen jönnek mások, azt érdemes megkérdezni, annak van mondanivalója, az nem okoskodik, hanem valamit, amit ő is úgy kapott Istentől, továbbadja, világosságot, igazságot, szeretetet, a Lélek gyümölcsét. Talán vannak ilyen ismerőseink. Olyan jó velük egy pár percet is együtt tölteni. A mosolya tiszta, a tekintete bíztató, egyetlen mondattal a helyemre tud tenni, nem azért, mert ő a nagy okos, hanem mert él benne a Krisztus. Só. Ha azonban nem: semmire sem való. Használhatatlan. Lehet, hogy a szöveg megmarad, használja Isten nevét, emlegeti Jézus Krisztust, csak éppen nincs hatása. Semmire sem jó, csak ki kell dobni. Félbemaradt torony, abbahagyott háború, gyors béküléssel és az ellenfél diktátumának a tudomásulvételével, és ízét vesztett só.

Ezekhez hasonlít a félbemaradt keresztyén.

Milyen a mi életünk? Vajon nem olyan-e, mint egy félbemaradt torony? Lehetnénk őrállók, lehetne nagy, tágas látókörünk, a mostaninál sokkal nagyobb horizonton belül tájékozódhatnánk, még a láthatatlanokat is érzékelhetnénk, ennek a környezetünk nagy hasznát vehetné, áldásul lehetnénk, vagy pedig csak nevetséges torzók. Vannak keresztyén elemek a gondolkozásunkban, de nem krisztusi mindenestől a jellemünk, az életvitelünk, nem árad az az erő rajtunk keresztül, ami áradhatna. S vajon nem hasonlít-e az életünk ilyen vesztett csatához?

Hogy telt el ez az elmúlt hét? Szép csendes győzelmek voltak egymás után? Győzelem a kísértések között, győzelem a reánk jellemző bűnökön, Jézus győzelmét segíthettük elő mások életében, akiket fogva tartott a gonosz, mutattuk a szabadulás útját, felragyogtattuk a Szabadítót, vagy pedig úgy eltelt valahogy, mert ügye mindnyájan gyarlók vagyunk, és hozzászokunk ahhoz, hogy bukást bukás követ. Pedig Jézus minket győzelmes életre hívott el. És vajon a föld sói voltunk-e, vagy pedig megízetlenült sóhoz hasonlít az életünk?

Lehet, hogy az ilyen embereknek az üdvösségük megmarad, vagy hogy üdvösségük van, csak éppen mások számára használhatatlanok. Jézus ezt szomorúnak, tragédiának tekinti. Mert Ő nem azért jött, hogy egyenként minket üdvözítsen, hanem azért, hogy miután az üdvösségét valaki Tőle hittel elfogadta, áldásul legyen másoknak, és tudjon az Ő dicsőségére élni. Ez a megváltásnak a célja, és ha ezt a célját nem érte el valakinek az életében, akkor az a keresztyén ember torzó. Félbemaradt keresztyén.

Ezután, a három kép után Jézus háromszor mondja ebben a rövid beszédben, hogy: "nem lehet az én tanítványom." Ezt azoknak mondja, akik Őt hallgatták ott. Sőt mentek utána. Így szólt az Ő követőihez. Ezt olvastuk. Így kezdődött a leírás: "nagy sokaság ment Ővele." Volt olyan, hogy Jézust sokan hallgatták, nem mindig, de volt olyan. Ez nem azt jelentette, hogy ők mindnyájan az Ő tanítványai is voltak. Egész más dolog Jézus hallgatójának lenni, vagy a tanítványának.

Egyszer egy baráti, családi társaságban ott volt egy közismert nagynevű tudós is, és szóba jött valaki, akinek a nevét akkoriban gyakran írták az újságok, és valaki a társaságból azt mondta: ő is a professzor úr tanítványa. Mire ő nagyon csóválta a fejét és azt mondta: hallgatta az előadásaimat, de nem a tanítványom. És aki ismerte kettőjük erkölcsiségét, az tudta, hogy ég és föld a kettő. Más dolog hallgatni valakinek az előadásait, és más dolog a tanítványává válni. Átvenni az ő erkölcsiségét, koncepcióját. Egy igazi tanítvány hasonlít a mesterre. A keze mozdulatai sokszor. Lefényképezi szinte a mestert, mert követni akarja, mert helyesnek tartja minden részletében az életét.

Jézusnak sok hallgatója volt itt, de nagyon kevés tanítványa. Mi kik vagyunk? Hallgató, vagy tanítvány? Nos Jézus három kritériumot mond, hogy kik lehetnek az Ő tanítványai, és kik azok, akik ha buzgón hallgatják is, még sem tanítványai.

1. Jézus meghökkentő állítása ez: "Ha valaki én hozzám jön, és nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom."

Ezen a mondaton sokan megbotránkoztak már, mert így első hallásra és olvasásra nem mindenki érti - és nem is könnyű értenünk - azt, amit ez jelent. Annál kevésbé, mert tudjuk, hogy Jézus milyen komolyan vette a Tízparancsolatot. Hányszor kitért arra, hogy mit jelent az ötödik parancsolt: "Tiszteld apádat és anyádat." Megdorgálta a képmutatókat, akik azt mondák: hát ez, amivel apukát segíthettem volna, ez most kell a templomnak, és én elviszem Istennek szánt adományként, mert ez korbán. Jézus azt mondta: ne képmutatóskodjatok. Ilyen nem kell. Ha szüksége van rá az öreg szülőnek, neki vidd el, és ne tőle vond meg, hogy te most vallásoskodsz. Lerántotta Jézus erről a képmutatásról a leplet.

És olyan szép az a történet az evangelium elején, amelyik a tizenkét éves Jézusról szól, Aki már akkor hívatása magaslatán és istenségének teljes tudatában járt, és mégis, amikor a szülei megfeddik, hogy engedély nélkül elmaradtál tőlünk, akkor megfogja a kezüket és ezt olvassuk: "engedelmes volt nekik."

És a haldokló Jézus is eszünkbe jut, Aki még a kereszten is az édesanyjáról gondoskodik. És mivel József akkor már szinte biztos, hogy nem élt, Ő pedig, mint legidősebb fiú a kereszten volt, gyámot, gondviselőt rendel - az akkori szokás szerint, az akkori jogi formulák szó szerinti használatával - amikor Jánosnak azt mondja: "Ímhol a te anyád", vagyis úgy viselj rá gondot, mintha a tulajdon édesanyád lenne, Máriát pedig megnyugtatja, hogy fogadja el ezt Jánostól: "Asszony, ímhol a te fiad."

Hát aki így szerette a földi szüleit, hogy mondhat ilyet: aki meg nem gyűlöli apját, anyját, testvéreit, nem lehet az én tanítványom!

Azt tudjuk, hogy az Újszövetséget eredetileg görögül írták le, de Jézus arámul beszélt. Héber-arámul. Akkor értünk meg sok nehéz mondatot az Újszövetségben, hogy ha a ránkmaradt görög mögött keressük az arámot, hogy hogy hangzott el az ott? Mi az ennek megfelelő szó: meg nem gyűlöli? Mind ez a görög szó, mind az a héber-arám szó több jelentésű, és nem is ez az alapjelentése: gyűlölni, meggyűlölni, hanem az: átrendezni. Másként besorolni. Hátrább tenni. Egyáltalán valamit, ami addig volt, átrendezni. Más sorrendbe rakni. Ugyanez a szó fordul elő egyébként az Ézsau és Jákób történetében is: Jákóbot szerettem, Ézsaut gyűlöltem. Azok a bibliafordítások, amelyek erre is figyeltek, sokszor így fordítják: Jákobot szerettem, Ézsaut mellőztem. Ézsaut mögéje raktam. Megfordítottam a sorrendet: Ézsau volt az elsőszülött, Jákób néhány perccel, vagy félórával később született, mert ikrek voltak, és Isten megfordította a sorrendet: átrendezte. Jákóbot vette előre.

Itt tehát nem arról van szó, hogy gyűlölni kell a szülőt. Ez nyilván távol állt Jézus egész szemléletétől, írásértelmezésétől és magatartásától. Hanem arról van szó, hogy ha valaki Jézus tanítványává lesz, akkor az ő életében Jézus kerül az első helyre. Ő lesz az abszolút tekintély. Apám, anyám, testvérem, feleségem, mindenki elé odakerül. És emiatt átrendeződik az eddigi sorrend. Még ha minden marad is a régiben, eggyel hátrébb lép az egész társaság, mert az első Jézus lett, de nagyon sokszor nem is marad a régiben az egész. Ezt például sokszor látom, hogy amikor nem hívő szülők hívőkké lesznek és addig mondjuk a gyerekek, vagy a gyerek volt az életük középpontjában, akkor a gyerek szépen a neki megfelelő helyre kerül. Hátrébb. És az élete párja kerül a gyerek elé, mert akkor lesz jó sora a gyereknek, ha ezen a földön ők egymást szeretik a legjobban, és nem a gyereküket ajnározzák.

Tehát amikor Jézus Krisztus megkapja az Őt megillető első helyet egy ember életében, ott a besorolás megváltozik: átrendeződik az élet. És itt Ő erről beszél. És akkor fogjuk helyesen szeretni a szüleinket és a gyermekeinket, a házastársunkat is, még az ellenségünket is, - akit addig egyáltalán nem szerettünk. Ettől kezdve bevonul az ellenség is a szeretet személyek sorába, és ez merőben új minden igazi Krisztus-tanítvány életében. A környezet nem is szokta ezt megérteni. Meg is van a véleményük sokszor az ilyen hívőkről. De akinek az életében Jézus van az első helyen, annak a szerettei között ott vannak az ellenségei is. Ez már így van, mert Ő így rendelkezett. Tehát minden megváltozik, vagy sok minden megváltozik. Az mindenképpen: Jézus kerül az első helyre.

Ebből az is következik, hogy megszűnik a majomszeretet, amivel addig szerettünk esetleg valakit, megszűnik, hogy nem szerettünk valakit, hanem istenítettünk, - attól kezdve Jézust isteníti egyedül az Ő tanítványa, de hogy ha elveszít bárkit, nem marad egyedül. Még ha mindenkijét elveszíti is, aki ilyen közvetlen hozzátartozó volt. Az első helyen akkor is ottmarad az ő legnagyobb és legbiztosabb hozzátartozója: az élő Jézus Krisztus. Ezért tudnak az ilyen emberek másként gyászolni. Ők is gyászolnak, ők is sírnak, az ő szívük is vérzik, de velük nem fordulhat elő az, hogy mindent és mindenkit elveszítettek. A legbiztosabb pont megmarad. És ez akkor is nagyon sokat jelent, hogy ha ezt mindnyájan tudjuk, hogy más az, hogy a hitvesem szól hozzám kedvesen, meg simogat meg, s miután őt elveszítettem, meghalt, ottmaradok emberileg egyedül, és az Úr Jézus nem úgy simogat meg, és nem úgy szól hozzám: akkor is egészen más. Erre számos példát lehet látni.

Így tehát nem arról van szó, hogy Jézus a szüleink ellen uszít, vagy a gyerekeink gyűlölésére bíztat, hanem arról van szó, hogy el kell dönteni: ki van az első helyen az életünkben? Tanítvány csak az lehet, akinek a számára az első és legfőbb tekintély: Jézus. És azután Ő tanít meg helyesen szeretni az összes többieket is.

Közvetlenül ezután mondja: "Ha valaki nem hordozza az ő keresztjét, és énutánam jön, nem lehet az én tanítványom." Tehát ilyen is van: megy Jézus után, úgy látszólag Hozzá tartozik, de nem hordozza a keresztjét. Itt is nagyon sok félreértés van. A kereszt a Bibliában mindig az áldozatnak a jelképe. Mégpedig a Krisztusért vállalt áldozatnak. Tehát amikor Jézus kereszthordozásról beszél, az mindig, és kizárólag azt jelenti, hogy Jézusért vállal valaki valamilyen szenvedést. Az tehát nem kereszt, hogy van egy kiállhatatlan, hangos, veszekedős szomszéd, akinek a szava egész este áthallatszik a vékony falon és nincs nyugtunk tőle. Szokták erre mondani: ez az én keresztem. Ez nem az én keresztem. Ez teher, ez bosszúság, ez nehéz. Valahogy el kell viselni, vagy segíteni kell rajta, de ez nem kereszt. Kereszt például az, hogy valakit azért, mert 20, 30, 40 évvel ezelőtt Jézus Krisztust megvallotta a munkahelyén, egész nyugdíjazásáig nem engedtek vezető pozícióba, nem engedték doktorálni, pedig meglett volna a feje is, a gyakorlata is hozzá, és az egész munkahely jobban járt volna, hogy ha ő lesz a főnök. Nem engedték, ezért nem engedték, s ő ezt békésen tudomásul vette és jókedvűen ledolgozta az életét így is, és továbbra is bizonyságot tett Jézusról. Ennek megvannak a gyümölcsei. Ez kereszt. Jézusért vállalt valamit, nem hősködve, nem provokálva, természetesen. Ez fakad belőle. Azért beszélt Jézusról, mert tele volt szíve a Jézus iránti szeretettel. Azért beszélt bárkinek - személyválogatás nélkül - mert tudta, hogy mindenkinek Őreá van szüksége. Mert ezt tartotta a legfontosabbnak, a legigazabbnak. Ez magától értetődik egy Krisztus-tanítvány számára. Ha emiatt bármilyen gúnyt, hátratételt, anyagi kárt, egyebet szenved: az kereszt.

Ne tévesszük tehát össze: az aritmiás szívünk és reumás derekunk, az nem kereszt. Betegség, vagy Pál apostol így nevezi: tövis. Tövis adatott testembe, ami szúr. De az nem a Krisztusért vállalt szenvedés. Ne fogjuk tehát rá bármire, mert ha így nézzük a Biblia szellemében, könnyen kiderülhet, hogy nekünk nincs is keresztünk. Vagy nem vesszük fel. Azt mondja: vegye fel az ő keresztjét. Nem vesszük fel. Mihelyt látjuk, hogy valaki, aki számunkra tekintély, elhúzza a száját, a mondat közepén abba hagyjuk a Jézusról vagy a hitünkről elkezdett mondatot. Már azért gúny tárgyává még se legyek! Hát miért ne? A Krisztus-tanítványok mindig azzá váltak. A világ mindig gúnyolta Őt. Egyenesen felkészítette az övéit - olvassuk a János evangéliumában többször is, hogy ne csodálkozzatok, ha gyűlöl titeket a világ, engem előbb gyűlölt. Ami belőle való, azt nem gyűlöli, ami felülről való, azt gyűlöli. Emiatt ti ne némuljatok el, és annál jobban szeressétek, mert úgy szerette Isten is ezt a világot, hogy mindent megtett azért, hogy kijöjjön ebből a gyűlöletből. Ez velejár.

Tudom azt, hogy könnyű így erről a szószékről beszélni, és nagyon nehéz adott esetben ezt a keresztet felvenni. Viszont ez köt oda leginkább minket a mi Mesterünkhöz. Vállalom én is azt a sorsot, ami az Ő sorsa volt. És ha ilyenkor eszünkbe jut az, hogy hányszor gúnyoltuk mi is, vagy hányszor vettük semmibe az Ő Igéjét, szeretetét, hívását, akkor nem leszünk ítélkezők azok felett, akik most ott vannak, hogy gúnyolják és megvetik, hanem annál nagyobb szeretettel képviseljük a mi Urunkat továbbra is előttük. Ez azt jelenti, hogy felvettük a keresztünket, mert meglesz a véleményük rólunk, hallanunk kell a megjegyzéseket, látnunk kell az arcot, amit megint vágnak: megint templomba mész. Vagy: na miről papoltak ma? És így tovább. És erre nagyon nagy szeretettel kell elmondani azt, ami igaz. Egyebek között ez is jelenti, hogy vállaljuk a keresztet. Nem kell attól félni. Nem büntetés az. Jézus igazi tanítványai egyenesen kitüntetésnek tartották. A Cselekedetek Könyvében olvassuk: amikor először megverték Pétert és Jánost Jézusért, amikor kijöttek onnan, hálát adtak és örvendeztek, hogy méltókká tétettek arra, hogy az Ő nevéért gyalázatot szenvedjenek. Nem a maguk butaságáért, hanem az Ő nevéért. És hálát adtak érte.

Aki tehát nem veszi fel az ő keresztjét, az nem lehet az Ő tanítványa.

3. És végül, amit Jézus mond: "ha valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom."

Figyelemre méltó, hogy Jézus többször hangsúlyozza, hogy az anyagi javak távol tarthatnak minket Tőle. Hogy az anyagi javak még a hívő ember életében is olyan fontossá lehetnek, hogy elválaszthatják a hívőt az ő Urától. Ennek ellenére Jézus nem feltétlenül szegénységet hirdet. Csupán azt mondja, - megint, amit az elsőnél mondott - hogy ha Ő van az első helyen egy ember életében, akkor minden Őutána következik, és minden az Ő uralma alá került: az anyagiak is. Lehet, hogy valakinek nem jelent kísértést a pénz. Az nyugodtan használja, annak még meg is sokszorozza, visszaadja neki, rábízza. Rá lehet bízni, mint sáfárra. Nem tekinti a magáénak, nem a harácsolás a célja, hanem a továbbadás. Az ilyenre minél többet kell bízni. Használható eszköz Isten kezében, mert komolyan veszi, hogy Jézus az ura a pénzének is, akár kevés az, akár sok. De valakinek ez kísértést jelent, és itt nemcsak a pénzről van szó. Csak ennyit mond: az ő javait. Ó, de hosszú listát lehetne ez alá a címszó alá írni! Van, akinek a nagy esze jelenti a javait, arra büszke, abban bízik, azzal akar felül kerekedni másokon, azzal büszkélkedik, na csak úgy szerénykedve büszkélkedik, még talán azt is hozzáteszi: az Úrtól kapta, de mégiscsak dicsekszik az ő eszével. Van, akinek a szépsége jelenti a javakat. A tapasztalat, a rutin, a származás. Mindenből tudunk mi tőkét kovácsolni, amiben bízunk, amire hivatkozunk, amivel büszkélkedünk.

Ez azt jelenti, hogy nem Jézus uralma alatt van az életünkben. Ez vetélytársává válik Jézusnak, Akit mi elvileg az első helyre tettünk, de ha ezekhez a javakhoz ragaszkodunk, könnyen kiszoríthatják onnan.

Ábrahám nagyon gazdag ember volt, a gazdagsága azonban nem jelentett kísértést. A gazdagságát nem is említi Isten soha. Mi jelentett neki kísértést, mi volt az ő java? Izsák. Amikor végre öregségére megszületett a fiú, az ígéret fia. És Izsákkal kapcsolatban Isten nagyon keményen megtanította őt arra, hogy nem lehet a fia az Isten vetélytársává. Ha az lesz, meg kell válnia tőle. Menj fel a Moria hegyére és áldozd meg őt. Micsoda képtelen parancs!? És Ábrahám megharcolja, és azt mondja: Akkor is az Isten marad az első helyen az életemben. Az egészet nem értem, a szívem szakad meg. Ellentmondás van az Isten korábbi és mostani parancsai között, de most ezt parancsolta. Isten az úr, megyek és megáldozom.

És nem kellett megáldozni. Visszaadta Isten, csak meg kellett tanulnia, hogy Izsák nem kerülhet Isten mellé, mert csak akkor örökli az áldást és viszi tovább.

Nagyon fontos éberen őrködnünk azon, hogy mi az ami odafurakodik Isten mellé, Jézus mellé az életünkben, és ha mi ezt tűrjük, engedjük, hogy az ott nőjön egyre nagyobbra, akkor ez a kemény mondat következik: nem lehetsz az én tanítványom.

Nos van tehát ilyen: félbemaradt hívő. Isten őrizzen meg attól, hogy félbemaradt toronyhoz, elveszített - sőt el sem kezdett - háborúhoz, megízetlenült sóhoz hasonlítson az életünk. Isten segítsen minket abban, hogy ténylegesen Jézus legyen az első helyen, és Ő hadd mondja meg azt is, hogy kit hogyan szeressünk - mindenkire nézve azt fogja mondani, hogy szeressük, nem kell félteni senkit. Jobban fogjuk szeretni a szeretteinket is, meg az ellenségeinket is, meg a közömböseinket is, ha Jézus van az első helyen, de ebből az következik, hogy azt Ő határozza meg. Isten segítsen minket abban, hogy szívesen vállaljunk Jézusért bár mit, szenvedést is. A tanítvány az kereszttel a vállán tanítvány. Aki nem veszi fel és nem hordozza: nem lehet az én tanítványom. És Isten segítsen bennünket, hogy minden javunk Jézusnak az uralma alá kerüljön.

Vizsgáljuk meg azért ma délután otthon csendben, hogy nem maradt-e valahol félbe a mi keresztyénségünk? Nem akadtunk-e el valamilyen akadálynál? Engedjük, hogy továbbvezessen minket.

Az jutott eszembe ma reggel már, hogy milyen különös, hogy Péter mellett egyszer Jézus megállt, és azt mondta: gyere és kövess engem! Aztán következett néhány év, és a végén, az a csúfos tagadás nagypéntek hajnalán, amikor a kedves tanítvány kijelentette: nem is ismerem azt az embert! És húsvét után Jézus első útja a tanítványok közül Péterhez vezetett és azt mondja neki: gyere és kövess engem! Hát három évvel ezelőtt már elhívta! Igen, de Péter megakadt valahol, és Jézus nem akarja, hogy félbemaradt élete legyen a tanítványnak, és újra elhangzik: gyere és kövess engem!

Ha valahol elakadtunk, ma így mondja nekünk újra: lehet folytatni, de csak úgy lehet megérkezni oda, ahol Ő van, ha végigjárjuk ezt az utat. Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy megálltunk, s megszokjuk azt, hogy helybenjárás, vagy álldogálás a keresztyénségünk, vagyis, hogy nem is vagyunk igazán a Te tanítványaid.

Köszönjük, hogy ilyen kedves szóval, szelíden figyelmeztetsz, és meg akarsz őrizni attól, hogy torzóként múljunk ki ebből a világból, hogy félbemaradt tanítványok legyünk.

Köszönjük, hogy újra lehet kezdeni, lehet folytatni. Köszönjük a bűnbánatnak, a bűnvallásnak a nagy ajándékát, és köszönjük, hogy Te még mindig nem mondtál le rólunk. Ezért hívsz most újra a Te követésedre.

Tedd világossá számunkra, hogy hol vagyunk, hogy miért csak itt vagyunk, ahol vagyunk. És nyisd meg előttünk újra az utat, és adjál a szívünkbe feltétel nélküli bizalmat Benned, hogy akkor járunk mi jól, ha Te leszel az első helyen, ténylegesen Te parancsolsz mindenben. És kérünk is, hogy szólj bele a mi dolgainkba. Olyan sok sötét ügylet is meglapul a mi hétköznapjainkban. Mindig újra ehhez a világhoz mérjük magunkat, és megállapítjuk, hogy még mindig különbek vagyunk, mint az átlag. Szeretnénk mostantól kezdve Hozzád mérni magunkat, és Hozzád felemelkedni. Emelj fel minket! Köszönjük, hogy ez lehetséges. Köszönjük, hogy adod a Te Lelkedet. Kínálod a Te szeretetedet. Vezetsz minket a Te Igéddel. Tedd a mi életünket valóban toronnyá, hegyen épített várossá, amelyik nem büszke, hanem menedéket ad másoknak, amelyik világít ebben a sötét világban, amelyik közvetíti azt a soksok áldást, amit adsz a tieidnek.

És kérünk, adj nekünk győzelmes életet, ne vesztett csaták sorozata legyen az életünk, amikor már le is mondunk a győzelemről. Segíts győzni önmagunkon ,minden gyöngeségünkön, hitványságunkon. Te győzzél bennünk és aztán általunk. Tedd a mi életünket valóban sóvá, amelyik ízesit, amelyik nélkülözhetetlen lesz a környezete számára, amelyik eltűnik és úgy lesz áldássá, amelyikből kevés is sok áldást közvetít.

Köszönjük, hogy mindez lehetséges, mert Te nem kímélted magad. Felvetted a keresztedet. Te engedelmes voltál halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. És így váltál a szó legmagasztosabb értelmében a föld sójává. Áldunk Téged ezért.

Könyörgünk azokért, akik különösen nehéz terheket hordoznak. Adj gyógyulást a betegeinknek, vigasztalást a gyászolóknak, erőt a roskadozóknak, új reményt és életkedvet a csüggedőknek. Te adjál kenyeret az éhezőknek, munkát a munkanélkülieknek, hajlékot a hajléktalanoknak, békességet a gyűlölködőknek, és Te vess véget minden háborúnak és öldöklésnek.

És köszönjük, hogy ott vannak Előtted a mi személyes szükségeink is. Taníts minket sokkal több bizalommal imádkozni. Köszönjük, hogy Te meghallgatsz minket most is, jobban, mint ahogy azt hinni és elgondolni tudjuk.

Ámen.