ENGEDELMESSÉG

1993. január 17, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Avagy nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok a szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazság szolgáivá lettetek.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető Édesatyánk, olyan nagy csoda az, hogy itt lehetünk ma reggel is. Köszönjük csodáidat: sok, sok szabadításodat. Köszönjük felsorolhatatlanul sok ajándékodat, köszönjük, hogy nem úgy bánsz velünk, ahogy érdemelnénk, hanem a Te nagy gazdagságod, és szeretetet szerint.

Magasztalunk azért, mert bővölködsz a kegyelemben és gazdag vagy a megbocsátásban, és oly sok bűnünket eltörölte már a Te kegyelmed.

Köszönjük, hogy vezettél a múlt héten is, adtál Tőled való tiszta gondolatokat. Köszönjük, ha indított Szentlelked, és az az indulat lehetett bennünk, ami benned, Jézus Krisztus. Téged magasztalunk Urunk azért, mert kinyitottad előttünk az Istenhez vezető utat és a mennyország kapuját. Köszönjük azt a nagy szabadítást, amit a kereszten végeztél, és köszönjük ígéreteidet. Köszönjük, hogy megígérted azt is, hogy ahol ketten vagy hárman a Te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük.

Mi most itt azért vagyunk Urunk, mert változni szeretnénk. Szabadíts meg minket minden felesleges tehertől, és tölts meg erőddel. Had legyen csakugyan mindenre erőnk Tebenned, Aki minket megerősítesz. Ajándékozz meg a Te békességeddel, amit Te nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja. Amit a világ nem tud adni, de nem tud elvenni sem. És tölts meg minket a Te örömöddel, amit szintén megígértél: hogy a mi örömünk teljes legyen.

Hozzuk Urunk szomorú, meggyötört, elcsigázott, kétségek közt hánykódó életünket, bűnökkel megterhelt lelkünket. Adj nekünk szabadulást, tisztulást, újulást, vagy segíts talán éppen most elkezdeni Veled egy egészen új életszakaszt. Elkezdeni Veled az életet. Így szóld hozzánk az életnek beszédét, és könyörülj rajtunk, hogy az Igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.

Isten mostanában kemény eledellel táplál minket. Boldog ember az, aki alázatosan elfogadja, megemészti és ennek a tápláléknak az erejével megy tovább az útján. Az év első napján munkába hívott, arra serkentett, hogy tanuljunk meg sokkal komolyabban imádkozni az egész nép, az egész egyház, sőt az egész embervilág nagy ügyeiért.

Múlt vasárnap állhatatosságra biztatott minket a mi Urunk, arra, hogy ne csak ímmel-ámmal, langyosan, olykorolykor, ötletszerűen imádkozgassunk, hanem tudatosan, összeszedetten, tervszerűen, kitartóan.

Ma pedig azt az igényét jelenti be Isten, hogy a Benne hívőktől engedelmességet vár. Mégpedig feltétel nélküli és minden esetben azonnali engedelmességet. Ez nem kényszer, a hívők önként ismerhetik fel azt, hogy életük számára, ha növekedni, fejlődni, dolgozni, mások számára áldássá lenni akarnak, nincs alternatíva. Egyetlen lehetőség van: mindenben Isten akarata, Isten igéje szerint élni. Isten jelenlétét, áldást, erőt, a Lélek áradását csak ott tapasztalja a hívő ember, ahol ez az engedelmesség megvalósul.

Azt szeretném először elmondani, hogy mit ért a Szentírás engedelmességen, mik a gyökerei ennek a fajta engedelmességnek, utána néhány példára szeretném emlékeztetni a testvéreket a Bibliából, ahol különösen szépen ragyog ez a fajta engedelmesség emberek életében. Végül pedig azt nézzük meg majd, hogy mit jelent ma nekünk engedelmeskedni?

(1) Az Újszövetség két rendkívül kifejező szót használ az engedelmességre. Az egyik a hüpakuó. Azt jelenti: hallgatok rá. Tehát amit mond, azt meg is teszem.

Például: a család valamelyik tagja elmélyülten tanulmányozza az újságot. Hangzik a konyhából az édesanya kiáltása: gyere hamar, segíts egy picit. Nyilván valami baj van, még két kézre lenne szükség. Csend. Tovább olvas. Nem hallotta? Dehogy nem! Csak nem hallotta meg úgy, hogy már csinálná is. Esetleg kicsit később elhangzik egy kérdés: miért? Hiányzik az engedelmes hallgatás. Hallom, de nem hallom meg. Nem veszem magamra, nem hoz mozgásba, nem engedelmeskedem neki. Ez a görög szó, hogy hüpakuó azt jelenti, hogy úgy hallom, hogy már ugrom is. Leteszek mindent, ami épp a kezemben van, mert tudom, hogy nem hiába kiabál a másik, fontos, amit mond, most kell segíteni, nem lehet holnap, meg félóra múlva. Nekem szól, minden ellenállás nélkül azonnal teszem, amit mondott.

A másik szó még kifejezőbb: hüpotassó. Ez azt jelenti, hogy alá rendelem magamat a másik akaratának. Önként. Nem kényszerített rá. A másik olyan tekintély előttem, hogy számomra a szava parancs.

Emlékszem: serdülő koromban volt egy olyan korszak, amikor édesapám minden parancsát, tanácsát tökéletesnek tartottam. És ha nem értettem is, hogy most miért azt mondja, miért oda kell menni, miért úgy kell valamit megcsinálni, bizonyos voltam benne, hogy az úgy jó. Könnyűvé tette az engedelmeskedést ez a bizalom.

Nos, amikor a Biblia engedelmességről beszél, akkor egyrészt mindig azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember Istennek önként engedelmeskedik. (Egyébként minden kénytelen engedelmeskedni Istennek. A Jézusról szóló evangéliumi történetekben olvassuk, hogy mind a szél, mind a tenger, mind a démoni erők engednek Neki, mert kénytelenek. Az embertől önkéntes engedelmességet vár Isten. Az ember nemet is mondhat Őneki). Tehát egyrészt önkéntes, másrészt gyökere ez a bizalom. Amíg nem ismeri valaki Istent, nem tud Neki engedelmeskedni. - Egyébként az engedelmesség fogalmát úgy szokták meghatározni: enged, engedelmeskedik az, akinek csökken vagy megszűnik az ellenállása, hagyja, hogy egy másik rendelkezzék vele.

Az a mi bajunk, hogy Istennel szemben rendkívül erős ellenállás van minden emberben. A bűn annyira megrontott minket, hogy még, ha akarnánk sem tudunk engedelmeskedni Istennek. Egészen ijesztő, amit itt a következő oldalon olvasunk a Római levélben: "a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, mivel az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti." (Róm 8,7). Testen itt a Biblia az Istentől elszakadt, bűnben élő, még nem hívő embert érti. Ezzel szemben a Lélek az, amikor már valaki ismeri Istent, bízik Benne és engedelmeskedik Neki. Képtelen az ember arra, hogy engedelmeskedjék Istennek, annyira megrontotta a bűn.

Amikor azonban valaki megismeri Isten kimondhatatlan szeretetét, ami Jézus Krisztusban megjelent ezen a földön; amikor valaki átéli, hogy megbocsátotta bűneimet, programot készített a számomra, amikor valaki már tudja, mint jelent Isten jelenlétében élni, mit jelent Lélek szerint járni, mit jelent Jézus Krisztust követni, amikor az Istentől elszakadt ember újra kapcsolatba kerül mennyei Atyjával, és egyre jobban megismeri Őt: egyre jobban megerősödik benne az Istenbe vetett bizalom, és ez a bizalom a bibliai értelmű engedelmeskedésnek a gyökere. Ezért különbözik minden olyasmitől, aminek a mi fülünk számára nagyon rossz csengése van, mert az, hogy engedelmeskedni, senkinek nem hangzik kellemesen, mert valamiféle kényszert, parancsuralmat gondol az ember.

A hívő ember tudja, hogy Isten nem parancsuralmat gyakorol, hanem a hívő - miután megismerte Őt , miután Reá bízta magát, miután tele van a szíve Isten iránti hálával, szeretettel, tisztelettel, imádattal, - egyszerre késszé és képessé válik az engedelmességre. Egyszerre feleslegesnek találja már kérdezni: miért, meddig, hova, ha Isten küld. Ő mondta, én megyek. Az érett hitű keresztyéneknek egészen magától értetődő ez: Isten Isten, én pedig ember vagyok. Az egyetlen lehetséges viszonyulásom Őhozzá az, hogy engedelmeskedem. Mivel ismerem Őt: bízom benne, és szeretem Őt, s ebből fakad az engedelmesség.

Egyenesen örülök annak, hogy Isten beleszól az életembe, hogy tanácsol, vezet, irányit. Nem tiltakozom ellene, hálás vagyok érte! Egyrészt hiszem, másrészt már tapasztaltam is, hogy mindig az a legjobb, amit Ő mond, amit Ő tanácsol. S az, hogy tanácsol, vezet, irányit, azt is jelenti: véd. Biztonságban vagyok. Hozzá tartozom. Ez nem megalázó, hogy ő Isten, én pedig ember. Ez óriási kiváltság. Az Ő házanépéhez tartozom. Isten gyermeke, a Király fia lettem. Minden energiám arra megy el, amire adta. Nincsenek bennem felesleges félelmek, nem kell kapkodni, nem kell magamat bebiztosítanom. Ő bebiztosította az életemet és az örök életemet. Nyugodtan élhetem azt az életet, amit Ő akar, végezhetem azokat a feladatokat, amiket Ő reám bízott. Nincs értelme lázadni elleni, de nem is jut eszébe már az embernek, vagy legfeljebb eszébe jut, mint kísértés, de az Istenbe vetett bizalma, hite olyan erős, hogy erőtlenné teszi ezt a kísértést.

Ezért képes az ilyen ember akkor is engedelmeskedni Istennek, ha Ő nem indokolja a parancsot. Majd látni fogjuk a bibliai példákon. Ő parancsol, én megteszem. Nem kérdezem miért, hova, merre, meddig, miért éppen én, miért éppen most? Azért most, mert most mondta! Ez ellen nagyon tiltakozik az eszére olyan büszke, hitetlen ember. Én érteni akarom! Hát hogy érthetné? Az Isten magasságos gondolatait hogy érhetném fel ésszel? Külön csoda, ha felérem és megérteti, mert általában azért megérteti. Ő nem kapcsolja ki az értelmünket. De van olyan, hogy amikor elkezdek engedelmeskedni, még nem látom át az egészet, de akkor is megteszem. Ahogy Péter mondta ott a Genezáret-tavon: minden ellene szól Uram, hogy ezt a parancsot, hogy most vessük ki a hálót, teljesítsem. De a Te szavadra kivetem a hálót. Jellemző-e reánk ez a szemlélet?

Testvérek, győzni csak engedelmes hívőkkel lehet. Mi lenne akkor, ha elhangzik a hadseregben egy parancs, történetesen éppen háború vagy harcok idején, és a parancs elhangzása után minden katona leülne spekulálni: vajon ez elég jó parancs-e? Nincs-e valami jobb megoldási lehetőség? Reám is érvényes-e? Tegyük vagy ne tegyük? Széttapossa őket az ellenség, amíg spekulálnak. Keresztyénnek lenni azt jelenti: fronton él az ember. Nagy ajándék, hogy meg van az engedelmesség lehetősége. Isten, aki az egészet átlátja, irányítja, Aki az övéit nagy dolgokra akarja használni, Aki elkészítette a győzelmeket nekik, parancsokat is ad.

János apostol írja: az Ő parancsai nem nehezek. Annak nem nehezek Isten parancsai és a nekik való engedelmesség, akinek a szívében ott van ez a bizalom. Sok erőtlenségünknek, vereségünknek, kudarcunknak az oka az, hogy ezt az engedelmességet nem gyakoroljuk.

Azért írja itt Pál apostol a római gyülekezetnek, hogy döntsétek el, kit akartok szolgálni. Akinek szolgál az ember, annak engedelmeskedik. Akinek engedelmeskedik, arra számíthat. Szánjátok oda magatokat szolgákul az engedelmességre. Tényleg önkéntes. Odaszánom magamat az Istennek való engedelmességre. Akkor az Ő szolgája leszek. Annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek. Vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra. Itt az út végét is megmutatja. Melyik hova vezet. "Hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazság szolgáivá lettetek."

Kinek akarunk engedelmeskedni? Amíg valaki mindent szívesen megcsinál, amit tőle elvárnak, amit a többiek is gyakorolnak, amire a saját szíve kívánsága indítja, addig nem az Isten engedelmes szolgája. Amikor valaki eljut oda, hogy rendben van, hogy ki mit tanácsol, ki mit csinál, meg én most mit szeretnék, de mit mond az én Uram, ez dönti el! Ha emiatt egyedül maradok, és szembe kerülök egy egész közösséggel, nagyon alázatosan akkor is azt vállalom, és azt az utat járom, amit Ő ad elém.

Így hallgatjuk-e az igehirdetéseket? Kihalljuk-e belőle azt, amit a mi Urunk kíván tőlünk? És utána mi lesz? Ki az, aki azonnal elkezdi csinálni? Már innen hazafelé menet, vagy már itt. Nem kísért-e sokszor minket, hogy halogatjuk, még megfontoljuk, egészen addig, amíg elveszíti erejét az indítás, és nem lesz belőle engedelmesség.

Isten tehát ma a hívők számára a Neki való engedelmesség igényét jelenti be. Feltétel nélküli és azonnali engedelmességet, aminek a gyökere ez a Benne vetett meggyőződéses megalapozott, rendíthetetlen bizalom. Ez az iránta való hála és szeretet, amire csak az képes, aki Istentől valóban az életet, az új életet, bűnei bocsánatát, sőt magát Jézus Krisztust és az Ő Lelkét kapta ajándékba.

(2) Hadd említsek erre néhány bibliai példát. Az Ószövetségből talán Ábrahám az, akinek az engedelmessége a legmesszebbre világít. A család a vidék egyik legszebb kultúrközpontjában élt, és egyszer Isten azt mondja: menj ki innen! Hova? Arra a földre, amit én mutatok neked. És az hol van? Majd meglátod, ha odaértél. És honnan tudom meg, hogy már odaértem? Majd mondja az Úr. Az engedelmesség azt jelenti: mindig figyelek Őreá. Amit mond, azt csinálom. Majd megmondja, hogy most meg lehet állni. De hát ez nagyon kockázatos vállalkozás!?

Ábrahám mégis elindul. Útközben azonban megállnak valahol, és abból nemcsak pihenő lesz, hanem ott letelepszenek. A család nagyon jól érzi magát. Hárán kereskedelmi központ volt, ott meggazdagodtak. Mindenki elfelejti, hogy tovább kellene menni. S akkor Isten újra szól Ábrahámnak: eredj ki erről a földről is, mert nem ide hívtalak. Sőt a te rokonságod közül is, mert azok tartanak vissza, arra a földre, amit én mutatok neked. Ez képtelen parancs volt. A nagy családban volt biztonságban az ember akkor. A nagy családból kimenni? Egy egészen kis családdal, amikor még gyermeke sincs? Menjen a feleségével meg az örökbe fogadott unokaöccsel? És meddig tart még ez az út? Háránból biztonságából, a fallal körülvett városból a pusztába? Nomád és félnomád beduinok, rablóhordák közé? De azt mondja az Úr: eredj ki! És ha Ő azt mondja, akkor Ő el is kíséri azt, aki engedelmes. Nem kell félnie, hogy nem érkezik meg, mert azt mondta az Úr, hogy ott fognak teljesedni az ígéretek. Meg kell tanulni bízni Istenben, meg kell tanulni igaznak tartani, amit mond, és azonnal engedelmeskedni.

Ábrahám engedelmeskedett. Így kerülhetett bele a Zsidókhoz írt levél róla szóló szakaszába ez a szép mondat: "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő volt, és kiment, nem tudván, hová megy."(Zsid 11,8). Egyebek között ez jellemzi az engedelmességet. Nem tudom, hova megyek, de az Úr tudja, hova hívott. Ha megyek, majd én is megtudom. Addig kell menni, amíg majd megtudom. Itt az ember azonnal tanácstalanná válik, ha nem hallja Isten parancsát és nem hallgat arra. Itt tüstént védtelenné lesz, ha nem az Isten által kijelölt úton halad. Ott viszont biztonságban van mindvégig.

Az Újszövetségből hadd emlékeztessek most Józsefre, Mária férjére. A Máté evangéliuma elején olvassuk: "Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek, viselősnek találtatott a Szentlélektől. József pedig, az ő férje, mivel igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. Amikor ezt magában elgondolta, ímé az Úrnak angyala álomban megjelent neki és ezt mondta: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szentlélektől van az. Fiút szül, nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből. József pedig az álomból felserkenvén, úgy tett, amint az Úr angyala parancsolta neki, feleségét magához vette, és nem ismerte őt, míg meg nem szülte az ő elsőszülött fiát; és Jézusnak nevezte őt." (Mt 1,18-25.)

József értesül arról, hogy Mária terhes a Szentlélektől. Ki hallott még ilyet? Ki érti ezt? Hogy ne legyen belőle botrány, az akkori szokások szerint titokban fel akarta bontani a jegyességet. Ezt magában elgondolta - olvassuk itt. És amit egy férfi kiagyal, attól nem könnyen téríthető el. Ekkor Isten ezt mondja: tedd félre a tervedet! Nem jó. Vedd csak magadhoz Máriát, mert ami benne van, a Szentlélektől fogantatott. Legyen ő a feleséged, aztán majd a gyermek születése után házaséletet is élhettek. Egyik részlete sem egyszerű ennek a feladatnak.

És mit olvasunk? Itt egy gyönyörű mondat: "József pedig az álomból felserkenve úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki." Nincsenek további kérdések: miért, merre, meddig, miért nem másként? Ezt mondta az Úr, én meg ezt csinálom. Most mindjárt! Az azonnali és feltétel nélküli engedelmesség jellemző rá később is. Megszületik Jézus, örülnek a gyermeknek. Jönnek a pásztorok, a bölcsek, s egyszer csak ugyanígy váratlanul kap egy parancsot: vedd a gyermeket és annak anyját, és menekülj Egyiptomba, mert halálra keresik. (Mt 2,13-14.) Ő pedig azon az éjszakán vette a gyermeket és annak anyját, és elindult Egyiptomba. Miért? Mert ezt mondta az Úr! És amikor ott Egyiptomban kapja a parancsot, hogy most már hazamehettek, mert meghalt, aki üldözte a gyereket, akkor hazamennek, és nem félti a gyermek életét, meg magát, mert ezt mondta az Úr. Ezt jelenti feltétel nélkül és azonnal engedelmeskedni Istennek.

De az engedelmességben is Jézus Krisztus az igazi világító példa előttünk. Olyan szép az a mondat, amit a tizenkét éves Jézusról jegyez fel az evangelium, aki visszamaradt a templomban, hogy a bölcsekkel beszélgessen, de amikor a szülei utána mentek, akkor velük ment, és engedelmes volt nekik. (Lk 2,51). Később is, amikor Jézus már elkezdte nyilvános működését, ez jellemezte Őt. "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, Aki elküldött engem." (Jn 5,30). Ez az Atyának való tökéletes engedelmesség.

A Filippi levél szép Krisztus-himnusza méltán állapítja meg: "engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfának haláláig." Ebbe az engedelmességbe bele lehet halni. Ebben az engedelmességben meg kell halnia a hiúságunknak, gőgünknek, Istennel szembeni ellenállásunk minden maradványának, de ebből fakad igazán gazdag élet.

(3) Mit jelent ez ma nekünk?

Azzal kezdődik ma is minden hívő ember engedelmessége, hogy figyel Istenre. Úgy hallgatja az Ő igéjét és úgy olvassa azt, hogy látatlanba kész engedelmeskedni neki. Amit abból megértek, hogy rám vonatkozik, azt máris csinálom. Rá kell nevelnünk magunkat arra, hogy így olvassuk és így hallgassuk az Igét.

Ez csak úgy lehet, hogy ha valaki előtt Isten és az Ő beszéde abszolút tekintély. A világ általában mást mond, mint amit Isten az ő Igéjében. A tulajdon szívünk is gyakran mást kíván. A környezetünk mást sugall. Legyen bátorságunk kiszűrni mindebből azt, amit Isten mondott. Föléje helyezni mindennek úgy, hogy odaszántuk magunkat az engedelmességre, ahogy alapigénkben Pál apostol mondja, és nem kérdés, hogy a sok hang közül melyiknek engedelmeskedünk, annak, akinek a szolgái lettünk. Annak, aki Úr, és nemcsak így nevezgetjük, hanem annak is tekintjük. Ezért van tekintélye előttünk, és tesszük, amit mondott.

Néha ez nagyon kemény dolgokat jelent a hívő ember életében. Erre mondok még néhány példát.

Az egyik munkahelyen egy negyven év körüli lánynak egyre többet kellett együtt dolgoznia valamilyen szakmai feladaton egy korabeli férfivel. Egy alkalommal beszédbe elegyedtek egymással. Mindketten meglepődtek, mennyire megértik egymást. Ettől kezdve a férfi kereste az alkalmat, hogy beszélgessenek. A lány azonban hamar megtudta, hogy ez a férfi nős, gyermekei is vannak. Igaz ugyan, ami ilyenkor azonnal elhangzik: nem jól élnek a feleségével, ez azonban más kérdés. Ez nehézzé tette ennek a hívő lánynak a dolgot. Átfutott rajta: lehet, hogy ez az utolsó lehetőség számára. Mit csináljon? Néhány napig tartó keserves lelki harc után elhatározta, hogy nem beszélget többet ezzel a férfivel. A szíve majd megszakadt, több kilót lefogyott, de bizonyos volt abban, hogy engedetlenségből nem nőhet ki boldogság. Márpedig ő odaszánta magát az Istennek való engedelmességre, és ismerte a Bibliából ezt a mondatot is: ne légy házasságtörő! Ő tehát nem óhajt betörni senkinek a házasságába. Akik tudtak a dologról, a környezetében bolondnak nézték. Ő azonban bizonyos volt abban, hogy ez az engedelmesség útja.

Egy asszony egy napon jelentette a férjének, hogy valószínűleg terhes. Ez azért nem volt egyértelműen örömhír, mert mindketten közelebb voltak az ötvenhez, mint a negyvenhez. Volt már több gyermekük, nem gondolták, hogy még egy legyen. Mi lesz most? Számukra nem volt alternatíva, egészen egyértelmű volt, hogy elfogadják Istentől. Na de állami törvény is engedélyezi, hogy bárki megölhesse a magzatát. Az lehet, hogy az állami törvény engedélyezi, de aki odaszánta magát, hogy engedelmes az Istennek, annak a számára nincs választás. Az engedelmesség útját választja. (Azt már csak a függelékben említem meg, hogy Isten mennyi áldást adott azon a kisbabán keresztül az egész családnak.)

Kiküldenek valakit külföldre másodmagával. Az illető régóta vágyott már egy olyan kis villanymotorra, amilyet éppen ott meglátott egy kirakatban. Meg is tudta venni. A kis motor szépen lapult az autó ülése alatt. A másik természetesnek tartotta, hogy ott is marad, úgy hozzák haza. Az esze megállt, amikor a határhoz érve a kollega kiemelte onnan és bemutatta a vámosnak, hogy úgy gondolja: ez vámolni való. Meg is történt a ceremónia, és mentek tovább. Utána neki esett a barátjának: őrült vagy te! Nem is vette volna észre, és ezzel nem károsítjuk meg az államot, nem ettől fog tönkremenni. És így tovább, jöttek a bölcs gondolatok. Mire a villanymotoros barátunk benyúlt a kesztyűtartóba, elővette a Bibliáját, fellapozta a Róma 13-at és azt mondta, nézd itt van: engedelmeskedjetek a felsőbb hatóságnak, adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek a tisztelettel, a tiszteletet, akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot. Ez benne van a Bibliában? Látod! És én engedelmeskedni akarok Istennek. És ebből a beszélgetésből egészen lelki mélységekre eveztek és feltárult a másik előtt egy számára ismeretlen világ, hogy van ilyen, hogy valaki beletartozik egy nagy családba, az Isten gyermekeinek a családjába, ahol rend van, ahol az Atya megmondja, hogy mi a rend, és annak lehet, szabad és minden esetben érdemes engedelmeskedni.

Jellemző-e ez ránk? Ott van-e bennünk az eltökéltség, hogy még ha lehetnék is engedetlen, akkor sem leszek. Miért? Mert rászorítanak? Nem. Mert szeretem Istent, Aki úgy szeretett engem, hogy az Ő egyszülött fiát adta értem is, és nekem ez a Hozzá tartozás mindennél többet ér. Azt nem lehet kifejezni sem forintban, sem sikerben, semmiért nem kockáztatom. Ilyen dolgom soha nem volt, mióta ennek a Gazdának a szolgája vagyok. És én nem akarok újra gazdátlanná válni. Szívesen, örömmel, meggyőződésből engedelmeskedem Neki.

Még egy dologra hadd hívjam fel azoknak a figyelmét, akik komolyan akarnak engedelmeskedni Istennek: kísért minket az, hogy bármi mást csináljunk, csak ne azt, amit Isten világosan megmondott. A pótcselekvésekben fárad el sok hívő ember, ahelyett, hogy az engedelmesség egyszerű útját járná. Egy példát hadd mondjak rá: Saul királynak Isten világosan megmondta, hogy ha kezébe adja az amálekitákat, mit csináljon velük és a javaikkal. Saulnak azonban megtetszettek az amálekiták javai, és át akart menteni közülük sok mindent, sőt át is mentett, vagyis engedetlen volt Istennel szemben. Viszont nagy áldozatot mutatott be Istennek. Soksok állatot megöltek, mintha ő milyen vallásos vagy hívő lenne. Akkor Isten odaküldi Sámuel prófétát, aki ezt mondja Saulnak: "Vajon kedvesebb az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránti engedelmesség? Imé jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úr beszédét, Ő is elvet téged és nem leszel király." (1Sám 15,22-23.) Kimondhatatlan áldás követi az engedelmességet, és imé ilyen kemény ítélet az engedetlenséget. Ijesztő a párhuzam: mint a varázslás és a bálványimádás - az Isten előtti legundokabb s az ember számára legrombolóbb bűnök -, olyan az engedetlenség. Az engedelmesség viszont többet ér mindenféle áldozatnál és vallásos pótcselekvésnél.

Isten segítsen minket, hogy megerősödjön a Benne való bizalmunk, és szinte ne is kelljen biztatni, hogy engedelmeskedjünk Neki, hanem ebből a bizalomból, iránta való hálából, szeretetből fakadjon ez szüntelenül. Kezdjük el még ma! Kérdezzük meg Istent - akár itt most majd ebben a csendben, amit a két imádság között szoktunk tartani - Uram, miben vagyok én most engedetlen? Legyen bátorságunk lépni az engedelmesség útján. "Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13,17).

Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk bűnbánattal, hogy bennünk is sok ellenállás van a Te parancsaiddal szemben. Bocsásd meg, ha többször bizonygattuk már, hogy az csak akkor volt érvényes, ma már más világ van, mi meg kivételek vagyunk. Bocsásd meg, ha mi magunk akarunk törvényt szabni.

Szeretnénk megalázni magunkat most Előtted, és igazat adni Neked. Valljuk Urunk, hogy igazak, érvényesek és tökéletesek a Te parancsaid és rendeléseid. Mindent a mi érdekünkben mondasz nekünk.

Engedd, hogy megismerjünk Téged úgy, hogy bízzunk Benned, és megbizonyosodjunk arról, hogy az valóban így van. Olyan sok tökéletlenséget csináltunk már, sok olyat is, amit nem tudtunk helyrehozni, amivel magunknak is, másoknak is maradandó kárt okoztunk. Taníts meg minket a Te jó, kedves és tökéletes akaratodat cselekedni. Indíts minket Szentlelkeddel erre, tedd könnyűvé az engedelmességet. Taníts meg örülni annak, hogy engedelmeskedhetünk Neked.

Tedd világossá mindannyiunk számára, hogy mi az amiben most engedetlenségben vagyunk, és adj bátorságot kilépni abból.

Könyörgünk hozzád magunkért, szeretteinkért a közelben és távolban. Könyörgünk népünkért, annak vezetőiért. Könyörgünk az országért, hogy el ne pusztítsad azt. Könyörgünk, hogy küldj munkásokat a Te aratásodba, olyan sok helyen van égető szükség a Te Igédre, a Te szabadításodra. Küldj mindnyájunkat, hogy tudjuk a szabadító örömhírt hirdetni kinek-kinek úgy, hogy megértse, és hadd legyen az mindig igaz és hiteles, hogy ne csak mondjuk, hanem a szerint is éljünk.

Könyörgünk Hozzád azokért, akik ma is fáznak, éheznek, félnek, akik még nem ismernek Téged. Könyörgünk a gyilkosokért és tömeggyilkosokért. Te fogd le a kezüket és cseréld ki a szívüket. Könyörgünk az emberiség békéjéért, jövőjéért. Könyörülj rajtunk Urunk, hogy ezen a gazdag világon, amit Te teremtettél, ne legyen éhező, hogy amikor kinyitottad előttünk a menny kapuját ne maradjon kívül senki. Bátoríts minket is, hogy a következő lépést, ami előre visz bennünket az úton, hadd tudjuk még ma megtenni.

Ámen.