ÁLLHATATOS IMÁDKOZÁS

1993. január 10, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Kőfalaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, magasztalunk és dicsőítünk Téged és valljuk, hogy egyedül Te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Áldunk Téged, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, ezért terjesztetted ki reánk is a Te irgalmasságodat.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban közel hajoltál hozzánk és lehetővé tetted, hogy visszataláljunk Tehozzád. Ott van a vágy a szívünkben Atyánk: hiányoljuk a Veled való meghitt közösséget. Olyan sok mindent eltévesztettünk és elrontottunk már életünkben, sok mindent jóvátehetetlenül, kérünk Téged igazítsad a mi lábainkat az élet útjára.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy egészen világosan megmutattad nekünk, melyik az az út, amelyik az életre vezet. Bocsásd meg, hogy visszarettent bennünket az, hogy keskeny az az út, és szoros kapun át lehet oda belépni. Könyörülj rajtunk és legyen erősebb a Te mentő szeretetednek a vonzása minden egyébnél.

Köszönjük, hogy Te megbocsátó szeretettel közeledsz hozzánk. Olyan nagy szükségünk van erre Atyánk. Olyan sokféleképpen bántottunk meg Téged az elmúlt héten is. Sokszor észre sem vesszük már, hogy megszegjük parancsaidat. Könyörülj rajtunk, és most mégis újra tedd világossá számunkra, mi a Te jó és tökéletes akaratod. És támassz bizalmat a szívünkben, hogy bátran alárendeljük a magunk akaratosságát a Te szent akaratodnak. Hadd váljunk így a hit által egészen egyekké Veled. Hadd valósuljon meg életünkben a Te szép terved. Hadd bontakozzék ki mindannyiunknak az élete ebben a Veled való közösségben. Kérünk, hogy Te győzz meg minket bűneink bocsánatáról. Te állíts minket a helyes útra. Útjaid Urunk mutasd meg, hogy el ne tévedjünk.

Segíts minket így hallgatni a Te szavadat. Kérünk, hogy valóban úgy érkezzék az el a mi szívünkhöz, mint amit Te mondasz. Kérlek, hogy se én ne rontsam el, se a bennünk levő közömbösség, vagy fáradtság ne legyen akadálya annak, hogy amit Te komolyan mondasz, azt komolyan vegyük. Segíts, hogy szelíden fogadjuk a belénk oltott Igét, és így az megmentse az életünket.

Terád várunk és Téged akarunk hallani, Tőled akarunk ajándékokat elfogadni. Könyörülj rajtunk Jézus érdeméért.

Ámen.

Szeretném megkérdezni, hogy hányan kezdtük el azt a munkát, amire Isten munkásokat keresett itt közöttünk az újesztendő első napján. Ez volt akkor az Igénk: "Kerestem közülük valakit, aki építené a falat, és odaállana elém a törésen az országért, hogy ne pusztítsam el azt, de senkit sem találtam." Láttuk, hogy milyen ijesztő repedések vannak a mi Istennel való szövetségünk falán is, milyen rettenetes bűnökkel provokáljuk az Ő ítéletét. Isten azonban még vár, és keres olyan hívőket, akik a maguk kegyességén túl képesek az imádsággal harcolni is.

A hívő ember legfontosabb közéleti tevékenysége a közbenjáró imádság, mert ezt helyette senki nem tudja elvégezni. Ki az közülünk, aki újév napja óta megtoldotta a napi csendességét ezzel a fajta tusakodással? Még be lehet kapcsolódni, még kiléphetünk abból a kényelmességből, ami talán újév reggelén is az otthonunkhoz kötözött bennünket. Aki ezt a fajta imádkozást elkezdi, az Isten csodáit fogja látni.

Ma arról szeretnék beszélni, ami a Szentírásban nagyon hangsúlyos, hogy ezt az életmentő imamunkát csak állhatatosan lehet jól végezni. Csak az végzi jól, aki rendszeresen, kitartóan, hűségesen végzi azt. Az Újszövetség tele van az állhatatosságra való felszólítással. Jézus még az üdvösségnek is a feltételévé tette ezt, amikor azt mondta: "aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül." Pál apostol az imádságban való állhatatosságra különösen is gyakran buzdította a gyülekezeteket.

Én azonban most mégis ennek az ószövetségi igének az alapján szeretném szemléltetni, hogy Isten szerint mennyire fontos követelménye a komoly imádkozásnak az állhatatosság. "Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja, és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön." Itt is falakról van szó, amik védik Isten népét. Őröket állított Isten a falakra a nagyobb biztonság érdekében. Feladatuk ez: szüntelen imádkozzanak. "Egész nap és egész éjjel nem hallgatnak." De nem a magukét mondják, hanem Istent az Ő ígéreteire emlékeztetik. Azért könyörögnek, amit Isten megígért, amit Ő meg akar valósítani. Ezért esik egybe imádságuk Isten akaratával. Ezért lesz ez meghallgatott imádság. Mert amit kérünk az Ő akarata szerint, azt megadja nekünk. Még sem felesleges a fáradozásuk, mert így vonja be Isten a gyarló embert a maga nagy szabadító munkájába, és így használ fel ilyen magunkfajta erőtlen hívőket arra, hogy rajtunk keresztül másokat, benne még nem hívőket is, sokféleképpen megáldjon.

Ezek az őrök is a népért, az országért, a városért imádkoznak. Azért, hogy Isten dicsősége ragyogjon fel azon. Tulajdonképpen az imádság egész teológiája benne van ebben a két mondatban, amit itt Ézsaiástól olvastunk. De a leghangsúlyosabb benne nyilvánvaló az állhatatosság. Egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak.

Szeretnék most néhány bibliai példát említeni arra, hogy Isten mennyire fontosnak tartja az állhatosságot az imádságban, és milyen ígéreteket fűz ahhoz. Aztán keressünk majd választ arra a kérdésre, hogy miért ilyen fontos az állhatatosság az imádságnál, és végül azt nézzük meg, hogy mi tesz minket képessé arra, hogy így imádkozzunk?

(1) Néhány bibliai példa azért, hogy felfrissítsük vagy bővítsük bibliaismeretünket.

Izráel népe vonul a pusztán át ősei földje felé. Egyszer váratlanul ellenség támad rájuk: az amálekiek. Többen vannak, és jobban fel vannak fegyverezve. Józsué igyekszik gyorsan csatarendbe állítani a fegyverfogható férfiakat, Mózes pedig Áronnal és Húrral fölmegy egy közeli dombra és elkezd imádkozni. Amíg Mózes imádkozik, Józsué veri vissza az ellenséget. Amikor Mózes elfárad és abbahagyja a könyörgést, az amálekiek kerekednek felül. Kiderül tehát, hogy nem lehet abbahagyni a közbenjáró könyörgést. Mózesnek odavisznek egy követ, hogy ülve folytassa, s mivel az ószövetségi ember feltartott kezekkel imádkozott, Áron és Húr két oldalról támogatják őt, mert az imádságnak hangoznia kell. Ettől függ a nép sorsa, életben maradása, túlélése. Ettől függ a csata kimenetele. És azt olvassuk a 2Móz. 17-ben, hogy Mózes folytatta a könyörgést egész a nap lementéig. Józsué pedig megsemmisítő győzelmet aratott az ellenség felett.

Nagyon jól mutatja ez a történet, hogy milyen kemény munka az imádságnak ez a formája. Nem valamiféle kényelmes menekülés a valóságos feladatok elől, mint ahogy azok gondolják, akik nem ismerik ezt a fajta imádkozást. És ettől függhet a nép túlélése és egész jövője. Nem felesleges az sem, hogy Józsué a völgyben vívja a maga harcát. Nem kell ezt a kettőt szembeállítani, és egymás ellen kijátszani. De attól függ a győzelem, hogy hangzik-e közben az imádság. Józsué hiába erőlködne lent, ha Mózes nem vívja az imádság fegyverével a harcot fent. Ki-ki a maga helyén álljon helyt, de imádságnak hangzania kell. - A hívő nép egyik súlyos bűne, hogy magunk sem hisszük, nem vesszük komolyan, milyen sok múlik azon, hogy végezzük-e ezt a fajta könyörgést állhatatosan.

Jézus Krisztus is nagyon hangsúlyozta az állhatatosság fontosságát. Egyik példázata egy gonosz bíróról szól, akitől hiába kér segítséget egy bajba jutott özvegyasszony, nem foglalkozik vele. Mivel azonban az özvegy állandóan ostromolja, mégis segít rajta, csak azért, hogy hagyja már békén. Jézus így fejezi be a példázatot: mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok, aki hallgatja és meghallgatja az állhatatos könyörgést. (Lk l8,1-8)

Egyszer egy pogány asszony ment Jézushoz, és kérte, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus többször visszautasította, mondván, hogy Ő elsősorban Izráel fiaihoz jött. Az asszony elfogadja a besorolását, de újra és újra megismétli a kérését. Elképzelhetetlennek tartja, hogy Jézus ne segítsen valakin, aki segítségre szorul, és segítséget kér. És Jézus nemcsak segít rajta, hanem a többiek elé példaként állítja: asszony, nagy a te hited. Az állhatatos kérés fontosságát itt is kiemeli a mi Megváltó Urunk. (Mt 15,21-28)

De hallottuk az Igéből az előbb, hogy Ő maga is gyakorolta az állhatatos imádkozást. A kereszthalála előtti utolsó éjszakán még egy nagy támadást indított ellene az Ördög, hogy letérítse valahogy az Atyának való engedelmesség útjáról. Elfogói már elindultak a főpap palotájából, tanítványai az utolsó vacsora után ott aludtak körülötte a Gecsemáné-kertben. Ő egyedül maradt. Még bajtársa sem volt, akivel együtt imádkozhatott volna. És akkor leborul Jézus ott a sötét éjszakában és elkezd imádságban életre-halálra harcolni azért, hogy minden körülmények között Isten akarata valósuljon meg az életében.

Így kezdi: Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e keserű pohár. Ne kelljen az előtte álló iszonyatos szenvedéseket végig szenvednie. De ha nem lehet, legyen meg a Te akaratod! Körülnéz, hátha segítene valaki imádkozni, nincs senki. Alszik mindenki. Második menet: ha nem lehetséges, hogy elmúljék tőlem, legyen meg a Te akaratod! Megint segítség után kutat, nincs emberi segítség. És akkor harmadszor is leborul és "könyörgött ugyanezekkel a szavakkal." Míg végül igent mond újra az Atya akaratára, és kiissza a keserű poharat.

Jézus imaharcában is látható az állhatatosság. És Ő is ismerte az imádkozásnak ezt a formáját. Nemcsak a meghitt bensőséges beszélgetést a mennyei Atyával, hanem amikor harcolni kell. Amikor beleizzad, sőt azt olvassuk Lukácsnál: vért verejtékezett közben.

(2) De miért fontos ennyire az imádságban az állhatatosság? Nyilván nem Istennek van erre szüksége, hanem nekünk. Nem Ő kéreti magát, hanem mi éljük át így az állhatatos könyörgés közben, hogy milyen nagyszerű az, hogy bevon, beenged minket az Ő szabadító munkájába. Hogy éppen az ilyen elszánt, komoly, megszentelt imádság által válhat a nyomorult ember a magasságos Isten munkatársává. Éppen eközben az elszánt állhatatos imádkozás közben lesz világos egy ember számára Isten akarata, s lesz ereje félretenni a saját akaratát és elképzeléseit. Eközben emeli Isten magához egyre közelebb a földhöz tapadt embert, s emeli ki a maga sokszor nagyon önző és kicsinyes imatémái közül. És láttat vele nagy célokat, nagy összefüggéseket. Nekünk van szükségünk időre ahhoz, hogy Isten felemeljen, kiemeljen, megtisztítson, és úgy imádkozzunk, mint akik valóban igent mondanak az Ő akaratára.

Ugyanakkor az állhatatos imádság mindig hitvallás is. Vallástétel arról, hogy az imádkozó feltétel nélkül bízik Istenben. Nem hagyja abba a könyörgést, mert nincs más lehetőség a számára. Nem futkározik egyik uraságtól a másikhoz. Egy Urat ismer, Aki mennynek és földnek ura. Csak Neki érdemes elmondania, amit akar. Csak Tőle várhat feleletet, megoldást, szabadítást. És addig mondja, amíg a szabadítás el nem jön, vagy amíg közben meg nem érti, hogy nem kell folytatnia az imádkozást. (Pál apostol megértette, hogy a gyógyulásáért nem kell imádkozni. Isten őt betegen akarja használni, mert úgy lesz világos, hogy egy ilyen erőtlen, beteges ember nagy teljesítményei mögött nem ő van, hanem a mindenható Isten.) De amíg Isten nem felel valami módon, addig folytatja az igazán hívő ember az imádkozást.

Isten nem teljesíti minden kérésünket, de válaszol minden imádságunkra. Az tud állhatatosan imádkozni, aki ezt komolyan veszi. Akkor is, ha Isten megvárakoztat minket. Éppen ma olvastuk a bibliaolvasó kalauz szerint a Habakuk könyvéből: ha késik is, bízzál Benne. Pontosan a hitünket teszi próbára néha azzal, hogy várni kell. Nála már készen van a szabadítás. És már időzítette is, de én a kettő között harcolok és könyörgök. Csak könyörögjek! Aközben edződik, erősödik az én hitem is; egyre többet lehet rám bíznia az én Gazdámnak, egyre megbízhatóbb imádkozó szolgája leszek: ha késik is, bízzam Benne!

És az állhatatos imádkozás arról is tanúságot tesz, hogy aki valamiért kitartóan könyörög, az tudja, hogy mit kér. Annak az nagyon fontos, az ismeri az értékét. Ezért lehet rábízni. Ezért fogja megkapni. Ő nem fogja elherdálni, és másra használni. Olyan sokszor magunk sem tudjuk, milyen nagy dolgokat kérünk, vagy kérhetnénk Istentől. Ezért állhatatlanok a könyörgéseink. Aki igazán tudja, hogy szüksége van annak a másiknak Isten kegyelmére, hogy ő is eljuthat a teljes szabadságra a sok megkötözöttsége közül, hogy hogy megváltozik az élete és a környezetének az élete is, az elszántan tud imádkozni.

És azért is fontos állhatatosan imádkozni, mert aki megtanulja, begyakorolja, komolyan veszi az életmentő imaharcnak ezt a formáját, az egyben a böjtöt is gyakorolja. Hiszen aki így imádkozik, az a maga akaratát mindenestől alárendelte Istenének. Az a maga kényelmét mindenestül félretette. Lustasága, kényelemszeretete nem akadályozhatja meg abban, hogy vívja ezt a harcot az imádság eszközével. Az tanulja megtagadni önmagát, és a böjtnek ezek a fontos formái. Jézus mondta, hogy van olyan, amit Ő csak böjtölés és könyörgés után ad meg az embernek.

Aki tehát állhatatosan imádkozik, az komolyan veszi azt, akihez könyörög. Az komolyan szereti azokat, akikért könyörög. Az komolyan veszi az imádságot , amit Isten az övéinek a számára adott.

(3) Mi szükséges ahhoz, hogy valaki tudjon így imádkozni? Ha ennyi áldást közvetíthet az, aki komolyan veszi az állhatatos, életmentő imádságot, akkor nem szabad megfosztanunk ezektől az áldásoktól a ránk bízottakat! Ha Isten ilyen közel engedi magához azt, aki ilyen engedelmesen és alázatosan enged az Ő parancsának, akkor ne mondjunk le erről a közelségről, erről a Vele való közösségről! Mi kell ahhoz, hogy valaki így tudjon imádkozni, hogy egy hívő ember életében ez gyakorlattá váljék?

Kell mindenekelőtt ez a bizalom, amiről máris szó volt. A feltétel nélküli bizalom Istenben. Az, hogy nem kételkedem az Ő ígéreteiben, az hogy tulajdonképpen ahhoz, hogy imádkozzam, elég nekem az Ő parancsa. Ezt monda az Úr, s kész! Azt sem kérdezem: miért? Miért nem kérdezem? Mert Ő nekem Úr, én meg az Ő szolgája vagyok. Sőt tudom, hogy gyermekévé fogadott. Így jövök Hozzá. Bizonyos, hogy csak jót fog cselekedni. Bizonyos, hogy nem csap be. Bizonyos, hogy nem játszik velem. Nyugodtan Reá bízhatom magamat, szeretteimet, népemet, egyházamat, az egész sorsunkat. Az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalom a legfontosabb itt. Az a hit, hogy érdemes imádkoznom, hiszen ígéreteket fűzött ehhez, Ő hallja, és válaszolni fog rá.

Azután az az alázat, ami az előbb említett kánaáni pogány asszonyra volt jellemző. Nem vonult el sértetten, hogy Jézus mit mondott róla. Elfogadta Jézustól kapott besorolását. Nem izgatta, hogy hányadik a sorban, de ő abból a sorból nem akart kilépni, amelyik Jézusra vár. Ez a sor Jézus előtt kígyózik. Teljesen mindegy, hogy ő hol van! Az utolsó is meg fogja kapni azt, amire szüksége van, még többet is. Ez a mély és őszinte alázat.

Kell az állhatatos imádsághoz lelki állóképesség is. Jó lelki kondíció. Nem bírja másképpen az ember ezt a harcot. Itt függ össze nagyon mélyen az Isten igéjével való rendszeres táplálkozás, az azt követő, abból folyó komoly és elszánt imádsággal. Nem tud küzdeni, talpon maradni, harcolni az, aki nem táplálkozik megfelelően. Isten igéje újítja meg bennünk újra és újra ezt a lelki állóképességet. Ugyanakkor ennek az állhatatos imádságnak megvan a visszahatása is: növeli ezt az állóképességet. Miközben gyakorolom, aközben tudom egyre hűségesebben és egyre elszántabban végezni. És közben csodálkozva látom a csodákat, amiket az Úr végez el. Amiket véletlenül sem magának tulajdonit az imádkozó. Nem az én imádságomra cselekedett, hanem cselekedett, és nekem, az imádkozónak megengedi, hogy nézzem, közelről lássam, hogy Ő hogyan cselekszik, milyen hatalmas és mennyire szeret bennünket.

Ez a lelki állóképesség tesz minket alkalmasakká arra is, hogy az imádságunk elé újra és újra odagördülő akadályokat mindig elhárítsuk, vagy átlépjünk azokon. A lustaság, a fáradtság, a szétszórtság, a felszínesség, az egyéb programok vonzása mind-mind olyan akadály, ami az imádságban komolyan előrehaladó embert már nem állíthatja meg az úton. Előre számol velük; mindig lesz akadálya annak, hogy csendben legyek, leboruljak Isten előtt, és elkezdjem az aznapi imaharcomat. Ennek mindennap lesz akadálya. Ezen nem kell sem csodálkozni, sem miatta felháborodni. Ezt le kell győzni! Ehhez is kell ez a lelki állóképesség és belső elszántság.

De aki hallgat Isten szavára, és ezt is komolyan veszi, hogy egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgat, hanem állhatatosan folytatja ezt az imaharcot, az meg fogja tapasztalni a hozzáfűzött ígéretet is, hogy Isten megdicsőíti magát az életében, és megmutatja a hatalmát.

Van azonban egy olyan történet a Bibliában, ami elgondolkoztatja az embert, miközben az imádságra való állhatatosságra buzdítja magát és a testvéreit. Isten megsokallta Sodomának a vétkeit, és elhatározta, hogy elpusztítja a várost. Ezt a szándékát közölte Ábrahámmal. Sodomában lakott Ábrahám kedves unokaöccse Lót, és Ábrahám azonnal elkezd harcolni Istennel Sodoma megmaradásáért. Istenről szerzett eddigi tapasztalataira apellál, és azt mondja: Uram, Te irgalmas vagy és igazságos, elpusztítod az igazakat a hamisakkal együtt. Hát, ha van néhány igaz Sodomában? Mondjuk, ha van ötven igaz, akkor ugye nem pusztítod el, de nemcsak azokat, hanem a többit sem őértük? Isten azt mondja, ha van ötven igaz, nem pusztítom el. Ábrahámnak azonban van emberismerete, és megijed a nagy számtól: és ha öt híja lesz? Ugye akkor sem pusztítod el? Isten azt mondja: akkor sem pusztítom el, ha találok negyvenötöt. És ha csak negyvenet? És ha csak harmincat? Itt már bocsánatot kér Ábrahám: ne haragudjék meg az én Uram, ha megkérdezem: és ha csak húszan lesznek? És még egy bocsánatkérés: és ha csak tízen? Annyian csak lesznek?! Isten megígéri, hogy akkor sem pusztítja el.

Gyönyörü példája az életmentő imaharcnak! Itt nem kedélyes beszélgetés folyik a mennyei Atya és egy földi gyermeke között. Itt harcol valaki. Alkudozni mer a mindenható Istennel. Mély alázattal és őszinte tisztelettel, de elszántan. És Isten végighallgatja ezt az imádságot. Megegyeznek: ha tíz van, nem pusztul el a város. Másnap hajnalban Ábrahám már ott van a közeli dombon, ahonnan rá lehet látni a síkságra, amelyiken Sodoma és Gomora feküdt, és várja, hogy mi lesz. Akkor is imádkozik. És egyszer csak nagy füst száll fel onnan, ahol Sodoma feküdt: mégis csak elpusztult a város. Pedig valaki elszántan imádkozott érte! Állhatatosan könyörgött érte! Miért nem hallgatta meg Isten?

Semmit nem szabad abszolutizálnunk! Nem az egyetlen és kizárólagos ismérve a jó imádságnak, hogy állhatatos. Nincs ilyen ígéret a Bibliában, hogy amit én szívósan mondogatok, azt Isten előbb-utóbb kénytelen lesz teljesíteni! Ilyen nincs! A pogány vallásokban van olyan, hogy addig mondom az istenségnek, - akár nem is én, elég, ha egy imamalom mondja már - hogy a végén meg fogja adni akkor is, ha korábban nem akarta. A mi Istenünk nem ilyen! Isten szuverén úr, aki szabadon cselekszik. Az én dolgom, hogy százszázalékos hittel, teljes bizalommal mondjam és könyörögjek addig, amíg meg nem adja, vagy meg nem értem, hogy nem akarja megadni. Az Ő dolga meg az, hogy azt tesz, amit akar! És ez a két igazság együtt érvényes. Sokan nem értik ezt, sokan legyintenek az egész imamunkára emiatt. Ezt nem is lehet megérteni igazán csak Isten közelében. Ezt az érti meg, annak a számára lesz ez magától értetődő igazság, aki gyakorolja az állhatatos könyörgést. Közben egyre jobban megismeri Istent, és egyre jobban elismeri Őt Istennek. És így mond igent és áment eleve az Ő akaratára. Könyörgése is arra való, hogy az Ő akaratát ismerje fel minél világosabban, és úgy könyörögjön annak a teljesedéséért. Isten ellen nem lehet imádságban harcolni. Istennek a teljes szabadságát, szuverén uraságát, uralmát a jó imádkozónak mindig nagyon komolyan kell vennie. Nem kényszeríthetjük Őt semmire! És amikor nem hallgat meg egy imádságot, mint itt Ábrahámét, az igazi imádkozó akkor is leborul eléje és folytatja tovább a könyörgést. Most már nem azért, hanem a soron következőért. Mert akkor is megmarad állhatatos, hűséges imádkozónak.

Ha Isten segít minket, a jövő vasárnap itt folytatjuk majd és erről lesz szó, hogy hogyan ismeri fel az érett hitű, a hitben felnőtt ember azt, hogy a legjobbat akkor teszi, ha Istennek feltétel nélkül engedelmeskedik. Akkor is, ha nem mindig érti azonnal, hogy mit miért parancsolt. Ez az imaéletünknek is egyik alapja, addig azonban kezdjük el gyakorolni ezt a komoly, mély, állhatatos könyörgést azokért a nagy ügyekért, amiket Isten újév napján elénk helyezett, amik benne vannak az Ő kijelentett igéjében, ami az Ő akarata. És mivel ezt magunktól nem tudjuk, jó hogy ha nem csak most, hanem hét közben is többször elmondjuk: (474. dicséret)

Istennel járni, lakozni,

Szent élettel illatozni,

Igaz hitben nem habozni:

Jézus Krisztus taníts,

Taníts imádkozni!

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk Téged azért, mert ilyen elszántan, életre-halálra harcoltál értünk imádságban is. Áldunk azért, hogy szinte utolsó leheleteddel is ezt a harcot vívtad a kereszten, s haldokolva is miértünk jártál közbe: Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Köszönjük Urunk, hogy tudhatjuk a Te Igédből: ma is élsz, és szüntelen esedezel értünk. Bocsásd meg, hogy sokszor elfelejtjük ezt. Sokszor azt gondoltuk már, hogy senki sem törődik velünk, senkinek az imádságaira nem számíthatunk, senki nem ér rá, amikor olyan jó lenne megosztani a terheinket. Köszönjük, hogy Veled mindent megoszthatunk, szégyenkezés nélkül, őszintén kiönthetjük a szívünket mindig. Akkor is, ha tele van keserűséggel, akkor is, ha a bűntudat fojtogat, akkor is, hogy ha olyan vágyaink vannak, amik nem egyeznek a Te akaratoddal.

Köszönjük, hogy mindent hozhatunk Eléd, és ott az előtted levő világosságban derül fény mindenre, ami bennünk van. Könyörülj rajtunk, és segíts ezt sokkal buzgóbban gyakorolnunk. Magunkat is olyan sokszor félreismerjük. Beleéljük magunkat a saját elképzeléseinkbe, vágyálmainkba. Olyan sok mindent helytelenül ítélünk meg. Taníts minket Eléd járulni mindennel, és Te mutasd meg a dolgok valódi súlyát, Te segíts eligazodnunk az élet útvesztőjében, Te emelj ki minket a magunk sokszor nagyon önző és kicsinyes kérései közül, Te járass minket olyan magaslatokon, amikről Igédben beszélsz nekünk. Taníts meg minket imádkozni igazán.

Taníts meg minket a Te nevedben jönni az Atyához. Add nekünk Szentlelkedet, hogy tudjunk a Lélek által kiáltani, és a Te Lelked legyen az, Aki kiáltja bennünk: Abba, Atyám! Amikor átéljük, hogy ott vagyunk a Te közvetlen közeledben, mindenható Istenünk. Aki kezedben tartod a történelem kormányát, Aki igazgatod a népek életét, és Akinek mégis olyan fontos mindannyiunk sorsa. Segíts minket, hogy merjük ezt hinni, hiszen igaz, mert Te mondtad!

Szabadíts meg minket minden kételkedéstől, okoskodástól, ami megakadályozza, hogy komolyan tudjunk imádkozni! Szabadíts meg attól, hogy sértődötten Téged vádolunk, vagy Rajtad kérünk számon dolgokat, ahelyett, hogy állhatatosan és alázatosan folytatnánk a könyörgést!

Könyörgünk Hozzád az országunkért, hogy el ne pusztítsad azt! Könyörgünk minden méltóságban levőkért, hogy nyugodalmas életet éljünk. Könyörgünk, hogy küldj munkásokat a Te aratásodba, mert az aratnivaló olyan sok és a munkás kevés.

Könyörgünk különösen azokért, akik a börtönökben hirdetik az evangéliumot, akik a kórházakban vígasztalnak és erősítenek, akik a szenvedélybetegek számára hirdetik, hogy Te szabadító vagy és Neked lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen.

Könyörgünk Hozzád, hogy add a Te igéidet mindannyiunk szájába, hogy bátorsággal ismertessük meg az evangelium titkát. Te nyiss ajtót az Ige előtt, hogy sokan megmeneküljenek a halálból az életre.

Köszönjük, hogy Rád bízhatjuk személyes gondjainkat is. Mutasd meg, hogy aki kér, az valóban kap, a kereső talál, a zörgetőnek megnyittatik, és amit a Te akaratod szerint kérünk, azt már megadtad nekünk.

Ámen.