MIVEL NEM HITTÉL

1992. december 20, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Heródesnek, a Júdea királyának idejében volt egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való volt, és annak neve Erzsébet. És mind a ketten igazak voltak az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak. És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és mind a ketten immár idős emberek voltak. Történt pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt, a papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen. És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején; Néki pedig megjelent az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől. És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállta meg őt. Az angyal pedig ezt mondta néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. És lesz tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És ez Ő előtte fog járni az Illyés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? Mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős. És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, amelyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédemnek, amelyek beteljesednek az ő idejökben.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk Téged, hatalmas Istenünk, mert az által lett nyilvánvalóvá a Te irántunk való szereteted, hogy a Te egyszülött Fiadat elküldted erre a világra, hogy éljünk általa. Magasztalunk Téged ádvent reménységéért, karácsony csodájáért. Áldunk Téged Jézus Krisztus, mert valóban e világnak istápja lettél, és a Te gyarló népednek minden baját, sőt bűnét magadra vállaltad.

Áldunk azért, hogy Te lettél a mi bajvívónk. Köszönjük, hogy kereszthaláloddal lefegyverezted a fejedelemségeket és hatalmasságokat, diadalt arattál minden ellenségeden és ellenségünkön. Magasztalunk feltámadásodért és azért az ígéretért, amit ránk hagytál, hogy velünk vagy minden napon a világ végezetéig.

Engedd ma este is a Te szent jelenlétedet átélnünk, és kérünk, úgy szólj hozzánk, hogy a Te beszéded legyen teremtő Igévé. Leplezz le, emelj fel, gyógyíts meg, ha kemények vagyunk, törj össze, és még azt is Te végezd el bennünk, hogy merjünk hinni Neked. Tudjuk Urunk, hogy boldog, aki hisz, mert beteljesednek neki azok, amiket az Úr megmondott.

Kérünk, hogy így beszélj most velünk, és mindazt, ami most itt elhangzik énekben, zenében, igehirdetésben, fordítsd üdvösségünkre, és hadd szolgálja mindez egyedül a Te dicsőségedet.

Ámen.

Ez az Igerész egy idős házaspár életébe enged bepillantást. Sőt ennél sokkal többet: a mindenható Isten örök terveibe lát bele az, aki ezt megérti. Annak az Istennek a tervébe, Aki nagyon sokszor egyszerű embereket választott ki az Ő nagyságos gondolatainak a megvalósítására. Aki hatalmasan cselekedett és cselekszik ma is, Aki meghallgatja az imádságot, ha nem teljesíti is azonnal a kérést, s Aki a maga terveiről mindig értesítette azokat, akiket érintett, akik benne hittek, Aki beszél az emberrel. Istennek ezt a kijelentését lehet hittel fogadni vagy hitetlenül, és ettől függ az ember boldogsága. Boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott - olvassuk Erzsébet és Mária találkozásának summájaként (Lk 1,45).

Zakariás és Erzsébet istenfélő emberek voltak. Zakariás pap volt, aki évente kétszer nyolc napra fölment Jeruzsálembe, hogy az áldozatokkal kapcsolatos papi szolgálatot elvégezze. Ilyenkor mindig szégyenkeznie kellett amiatt, hogy nincsen gyermekük, mert a gyermektelenség önmagában is szégyen volt, ha pedig egy papi család halt ki utódok nélkül, az egyenesen tragédiának számított. Imádkoztak is ők sokat élete párjával gyermekáldásért, de mind ez ideig nem történt semmi. Teltek az évek, sőt az évtizedek, közben mindketten megöregedtek s már abba is hagyták a könyörgést. Most már így fognak meghalni, utódok nélkül.

Akkor történt ez, amiről most olvastunk. Ekkor is ügyeletes volt Zakariás a papi szolgálatban, s ahogy éppen a füstölőáldozatot készült bemutatni, az oltár mellett megállt egy angyal, s csodálatos kijelentések egész sorát zúdította Zakariásra: Isten meghallgatta az imádságotokat. Fiad fog születni. Betölti őt az Úr Szentlelkével. Sokaknak lesz örömére. Sokakat megtérít az Úrhoz, és őt is felhasználja Isten arra, hogy készítsen magának tökéletes népet. Szemeszája eláll Zakariásnak ezeknek a szavaknak a hallatán. Maga az angyal megjelenése már megrendítette, hát még, amit mondott. Hiszen ők már teljesen letettek erről, hiszen emberileg már semmi esélyük nem volt erre... Hiszen az egész olyan hihetetlen! Komolyan lehet ezt venni?

De hát látta, hogy nem hallucinál, nem képzelődik; ott áll valóban az angyal az oltár mellett s csakugyan ezeket mondta. És mindezt csak úgy egyszerűen ő higgye el? Vegye komolyan mindjárt így első hallásra? De hát szabad ebben kételkedni? Hát ki üzeni ezt neki, nem Isten? Isten nem mond igazat? Jaj, dehogy nem! Hát akkor? Mégis csak jó lenne valami biztosíték: miből tudom én meg ezt? - kérdezi az angyaltól. S akkor mondja az érveit: hiszen én már öregember vagyok, és a feleségem is előrehaladott korú. Adjon az Isten valami biztosítékot arra, hogy amit ígért, azt valóra váltja. Egészítse ki azt, amit mondott valamivel, amit látni lehet, mert az kevés, amit Isten most üzent neki.

És itt az angyal szava hirtelen nagyon élessé válik: Én Gábriel vagyok, aki az Istent szolgálom. Ő küldött engem, hogy beszéljek veled, és Ő üzeni neked ezt az örömhírt, amit mondtam. És mivel nem hittél a szavaimnak, amik egyébként be fognak teljesedni, most megnémulsz, és nem tudsz beszélni egész addig, amíg mindez beteljesedik. Ez nagyon kemény beszéd! Ez azt jelenti: mit képzelsz te, Zakariás, ki van itt most előtted, és Ki küldött engem hozzád?! És Ki hallgatta meg a te imádságodat, és Ki akar most téged kiválasztani valami gyönyörűséges szép feladatra? Kinek a szavában kételkedsz te, Istenében? "Mivel nem hittél az én szavamnak, néma leszel." És ez abban a pillanatban be is teljesedik, és amikor Zakariás kimegy a templomból a néphez, amely már nagyon várta őt, és nem értették, hol késik ilyen sokáig, - egy szót sem tud mondani, sem hangosan, sem halkan. Mutogatva valahogy értésükre adja, hogy rendkívüli események történtek. A nép ezt megérti, és ezúttal papi áldás nélkül fejeződik be az istentisztelet, úgy kell hazamenniük.

Zakariásnak is így kell hazamennie némán, és nem tud beszámolni a feleségének. Valahogy tudtára adja írásban, vagy mutogatva, és kilenc hónapig egy szó nem jön ki a száján. Amikor aztán beteljesedik mindaz, amit Isten megmondott - mert az mindig beteljesedik -, és megszületik a kis János, akkor megszólal újra Zakariás. Akkor áldja az Istent, és az ő Magnificatja is itt van a Lukács evangéliuma első részének a végén. Akkor ő is elsorolja, hogy Isten valóban hatalmas, Ő eltervezi mindannyiunk sorsát, és Ő jól gondolja, amit gondol; Ő megvalósítja azt, amit akar, mert ez előtt semmi nem lehet akadály, még az ember hitetlensége sem. De a hitetlen ember kimarad az Isten öröméből. Aki hitetlen, az néma lesz.

Zakariás magatartásának az ellenpéldája ugyanebben a fejezetben Mária. Ő is ugyanúgy végezte hétköznapi munkáját, mint Zakariás. Neki is ugyanúgy váratlanul jelent meg az angyal. Ő is éppen úgy megrettent a szokatlan látogató láttán, ő sem értette egészen, amit Isten az angyalon keresztül üzent. Hogyan is lesz ő terhes, és hogy mi is Isten terve ővele. Mária is kérdez, de úgy, hogy ő hisz. Ő nem kételkedik abban, hogy amit az angyal mond neki, azt Isten üzeni, és amit Isten üzen, az igaz és jó, és ennek nem az a feltétele, hogy ő érti, vagy nem, hogy ő így tervezte-e az életét, vagy nem... Ő feltétel nélkül kész engedelmeskedni Isten megértett Igéjének. Ezzel az alázattal és hittel zárja le az angyallal való beszélgetését Mária: "Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint." Ennek a magatartásnak a folytatása ez a mondat: "Boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott." Ekkor hangzik fel a Magnificat. Ekkor telik meg az ember szíve Isten dicsőítésével. Ekkor világosodik meg az elméje és ért meg az értelmét meghaladó igazságokat is, mert ezt megelőzte a feltétel nélküli engedelmességre való készség. Boldog, aki hitt, mert beteljesednek neki Isten ígéretei. Mert aki hisz, az magasztalja az Urat. Aki nem hisz az Isten szavának, az néma marad.

Zakariás is áldotta az Urat, de később, amikor már minden beteljesedett. Mária áldotta az Urat azonnal, mielőtt még bármi beteljesedett, mert ő hitt az Isten szavának. Hitt a kijelentésnek, az Igének. Ezért tudott ő örülni. Isten azt akarja, hogy mi azonnal tudjunk örülni, és azt akarja, hogy ez a boldogság mindannyiunk osztályrésze legyen, hogy boldog, aki hitt, mert beteljesednek neki mindazok, amiket az Isten megmondott.

Hogy vagyunk mi ezzel a boldogsággal és ezzel a hittel? Nem kísért-e minket is olyan sokszor az, amely kísértésben itt Zakariás elbukott: Miből tudhatom meg? Látni szeretnék valamit; biztosítékot adjon az Isten! Hiszen én tudom, hogy ez miért lehetetlen: mert én is öreg vagyok, és a feleségem is, azonban Istennek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen! Hiszünk-e mi Isten szavának? Hisszük-e mi például azt, amit így olvasunk a Szentírásban: "az által lett nyilvánvalóvá Isten szeretete irántunk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte a világra, hogy éljünk Általa." Tehát Isten szeretetének a bizonyítéka: Jézus. Jézus testetöltése, karácsony, Jézus kereszthalála, Jézus feltámadása, mindaz, amit Ő értünk tett, és nekünk mondott. És nem az lenne az Isten szeretetének a bizonyítéka, hogy soha semmi szenvedésben nincs részünk. Mert milyen Isten az, Aki megengedi ezt, meg azt - mondja a Zakariás-féle ember. Adjon biztosítékot az Ő szeretetéről, például azt, hogy sose leszek beteg. Soha nem aláznak meg... Nem ez a biztosíték. Nem ad biztosítékot. A biztosíték az, hogy megmondta. Az által lett nyilvánvalóvá az Ő szeretete, hogy Jézust értünk adta.

Elég-e ez nekünk? Tudjuk-e így, és ezen az alapon, szenvedéseink között is magasztalni Őt, és akkor is énekelni, hogy Magnificat - mert Ő akkor is szeret; sokszor éppen az által szeret.

És hisszük-e azt, hogy nem érdemlünk semmi jót Tőle? Nem az áll meg, amit olykor mondunk, hogy nem érdemlem ezt a próbát - hanem az az igaz, hogy semmi jót nem érdemlek Tőle, és Ő mégis ad nekünk jót, - Hisszük-e, hogy Ő meghallgatja az imádságot? Akkor is, ha egy házaspár évtizedeken át imádkozott úgy, hogy semmi nem mozdult, - láthatóan, de valahogy az ismétlődött meg, ami Dániel esetében, hogy "amikor elkezdted az imádságot, már meghallgattatott", s utána még hosszú ideig kellett folytatnia, - de azt már meghallgatta Isten. Ehhez hit kell! Hisszük-e mi ezt? - Hisszük-e azt, hogy Jézus értünk jött le a földre karácsonykor, és helyettünk halt meg a kereszten, s nekünk kínálja mindazt a jót, amiről a Szentírásból értesülünk. És minket hív az Ő követésére, hogy fölemeljen minket az Isten fiainak a magasságába? Hisszük-e mi azt, hogy van kegyelem minden bűnünkre, és lesz ítélet azoknak, akik a kegyelmet visszautasítják?

És hisszük-e, hogy Ő holnap is ugyanolyan hatalmas Úr, mint amilyen tegnap volt, ahogy most olvastuk az Igében, - és mint amilyen ma? És hisszük-e azt, hogy ezen a vérrel és könnyel áztatott földön egyszer majd megteremti a maga békebirodalmát, amikor az Isten lesz minden mindenekben? Vagy pedig mi is látni akarunk, mint Zakariás? Azt nincs bátorságunk Istennek szemébe mondani, hogy nem mondasz igazat, - ettől ezért félünk, de a kételyeink mögött mégis ez van, és biztosítékot követelünk. Nem ad biztosítékot. Az Ő ígéreteinek a hitelesítője a testté lett Ige, maga Jézus Krisztus, Aki utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.

A hitetlenség némává teszi az embert; a hit megtanítja ujjongani, örvendezni, Magnificatot énekelni, Istent dicsőíteni, és Benne bízni. Isten hatalmasan cselekszik. A hitetlen ember boldogtalan szemlélője az Ő cselekedeteinek, - a hívő ember boldog részese. Melyik akarunk lenni? Boldog ember az, aki olvassa az Ő Igéjét, aki hallgatja azt, és engedelmeskedik neki így, mint Mária: Imhol az Úr szolgája, szolgálója. Legyen nékem a Te beszéded szerint! Mert Mária tudta hogy ki ő, kicsoda az Úr. Imhol az Úr szolgálója. Zakariásban nincs ott ez az alázat, ő egy kicsit fölényes. Felülbírálja azt, amit Isten kijelentett: majd ő eldönti, hogy lehetséges, vagy nem. Ő kételkedik benne.

Engedjük, hogy Isten megszabadítson minden kételyünktől, és legyen miénk ez a boldogság, amelyről az Ige mondja: Boldog, aki hisz, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Isten mondott. Így ismerjük meg egyre jobban, hogy mit is mondott; így ismerjük meg, hogy mit is tett értünk, és eközben fog majd izmosodni, erősödni a hitünk, és lesz a miénk ez a fajta boldogság, amelyik minden nyomorúságunk, minden szenvedésünk közepette is megmarad, amelyik egyszer majd kiteljesedik. Ott, ahol örök öröm lesz fejünkön, s elmúlik bánat és sóhaj.

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy Te boldog emberekké akarsz minket formálni. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor olyan kétségbeejtően boldogtalanok tudunk lenni, máskor pedig egymást tesszük azzá. Köszönjük, hogy ilyen egyszerű feltétele van ennek a maradandó, minden nyomorúság fölött diadalmaskodó boldogságnak.

Kérünk, engedd egyre alázatosabban hallgatnunk a Te szavadat. Segíts, hogy egyre erősebb hittel vegyük azt komolyan, és az engedelmesség lelkével támogass minket, hogy minden megértett Igének engedelmeskedjünk. Kérünk, Te oldd fel a némaságunkat! Adj a szánkba mondanivalót, vigasztaló, erősítő, bátorító, Rád mutató, a Te nagy tetteidről bizonyságtevő szót, hogy a mi csöndes szolgálatunk nyomán is hadd szaporodjék a boldog emberek társasága.

Készíts fel minket lelkiképpen is az ünnepre. Segíts minket Jézus Krisztus, hogy valóban Téged ünnepeljünk karácsonykor, Te legyél a középpontban. Téged akarunk dicsőíteni, Téged akarunk igazán befogadni, behívni, komolyan venni, imádni, követni. Készítsd el a Te Igédet szerte a gyülekezetekben. Könyörgünk Hozzád, Te vess véget az öldöklésnek, a gyűlölködésnek, a hazudozásnak, minden durvaságnak, szeretetlenségnek ezen a világon, és Te tisztogasd ki a mi szívünkből is mindezeket. Tölts meg minket a Te szereteteddel, a Te indulatoddal, a Te alázatoddal.

Így szeretnénk most mondani mi is: Imhol az Úr szolgája. Legyen nekünk a Te beszéded szerint!

Ámen.