NE NÉZD EL!

1992. október 18, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Ne nézd el, ha a te atyádfiának ökre vagy juha eltéved, és ne fordulj el azoktól, hanem bizony tereld vissza azokat a te atyádfiához. Ha pedig nincs közel hozzád a te atyádfia, vagy nem is ismered őt, hajts a barmot a magad házához, és legyen nálad, amíg keresi azt a te atyádfia, és akkor add vissza neki. És így cselekedj szamarával, így cselekedj ruhájával, és így cselekedj a te atyádfiának minden elveszített holmijával, ami elveszett tőle és te megtaláltad, nem szabad félrevonulnod. Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldőlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel azokat.

Imádkozzunk!

Istenünk, olyan nagy szükségünk van arra a békességre és arra a csendességre, amit egyedül Te tudsz adni nekünk. Könyörülj rajtunk, és segíts most is itt a Te színed előtt úgy elcsendesedni, hogy semmi mást ne halljunk, csak a Te halk és szelíd szavadat. Azt az Igét, amivel világokat teremtettél, amivel ezt a mindenséget fenntartod, és amivel bármennyire összekuszáltuk a dolgainkat és elrontottuk is az életünket, Te új élettel tudsz megajándékozni minket.

Köszönjük, hogy ma is úgy van: ahol Te megszólalsz, ott megtörténik, amit akarsz. Hisszük, hogy a Te akaratod jó, kedves és tökéletes akarat.

Kérünk, így vidd végbe most az életünkben, gyülekezetünkben, népünkben is a Te jó akaratodat. Áldd meg azokat, akik ezen a napon bárhol Tereád figyelnek, a Te Igédet mondják vagy hallgatják, és könyörülj rajtunk, hogy mi is ma, ha a Te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.

A Mózes 5. könyvének azok a fejezetei, amiket mostanában olvasunk, egy sor gyakorlati rendelkezést tartalmaznak, amivel a hétköznapi életet szabályozzák. Megtudtuk, pl. azt, hogy ha valaki kölcsön ad, kitől szabad kamatot kérnie, és kitől nem. Ez meglep sokakat, hogy úgy kölcsönadni, hogy nem is kapok kamatot ... Az előző fejezetekben részletesen rendelkezik az Ige a házassággal kapcsolatos kérdésekről, beleértve még ilyen kényes részleteket is, mint a házasság előtti nemi élet és a válás. Még azt is megtudtuk, hogy a férfiembernek miért kellett a fegyvere mellett egy kis ásócskát is magánál tartania. Ezek során olvastuk ezeket a mondatokat is, amelyeket az imént hallottunk.

Miről van itt szó? Néhány olyan gyakorlati esetet sorol fel a Szentírás, amivel az akkori ember gyakran találkozhatott, és pontosan meghatározza a tennivalóját. Ha eltéved valakinek a jószága, és ő megtalálja, akkor terelje vissza azokat a gazdájához. Ha nem tudja, kié az állat, akkor tartsa magánál, és amikor meghallja, hogy keresi a jogos tulajdonosa, adja vissza neki.

De ugyanezt kell tennie minden talált tárggyal is, nem lehet csak úgy eltenni, és nem szabad mellette elmennie. Fel kell venni, haza kell vinnie, meg kell őriznie, és amikor kiderül, hogy kié, akkor vissza kell adnia. Ha pedig meglátja, hogy az úton egy-egy túlterhelt állat összeesett a teher alatt, akkor álljon meg, segítsen a gazdának leoldozni az állatról a terhet, és segítsen felállítani azt a jószágot. A Mózes II. könyve 23. részében olvassuk még ezt a kiegészítést: "Ha a te ellenséged az, akkor is." Akkor sem kárörömmel nézem, hogy úgy kell neki, hanem akkor is megállok, az én munkám addig áll, később érek oda, ahova siettem, de segítek neki ebben a műveletben.

Nem lehet tehát egyszerűen csak tudomásul venni, hogy a másik bajban van, és továbbhajtani. Nem lehet eltenni azt, ami a másiké, akkor sem, ha én találtam meg és sehol senki nincs a láthatáron belül. Az akkor is a másiké! Van Valaki, Aki mindezt pontosan szemmel tartja és igazságosan fog ítélni. Isten népe tagjainak az élete az Isten színe előtt zajlik, és Isten mindent lát, és feltétlenül igazságos.

Ezért ismétlődik ez a három felszólítás ezen a rövid szakaszon belül is többször: "Ne nézd el!" - ha a másik baját látod. Nem szabad félrevonulnod, úgy tenni, mintha nem láttad volna, vagy mintha nem tartozna rád. Ne fordulj el azoktól! - hanem menj oda és segíts!

Ha az ember ezeket a felszólításokat elolvassa, azt kérdezi: hát nem ez lenne a természetes? A másik bajban van, akkor megyek és segítek. Vagy látom, hogy valami baj készül, és most még meg lehet előzni, akkor közbelépek, hogy megelőzzem. Az ő baja lenne, de nekem is fáj az, ha neki baja lesz. Az övé az, ami veszendőbe menne, no de az érték, és én mindent megteszek azért, hogy védjem.

Nem mindenkinek természetes ez ma sem.

Elcsúszott az utcán egy idős asszony, a szatyrában levő alma szétgurult. Mivel senki nem sietett segítségére, próbált feltápászkodni. Közvetlenül utána ment egy anyuka a fiával. A kisfiú lassított, és tátott szájjal nézte a fejleményeket. Azt mondja: anyu, nézd, milyen érdekes, hogyan akar fölállni a néni... Erre az anyja fojtott hangon ezt súgta: ne nézz oda, mert akkor segítenünk kell! És sietésre nógatta csemetéjét.

Közvetlenül utánuk ment egy négygyerekes család. A két nagyobb gyerek minden biztatás nélkül futott oda, szedték össze az almát, rakták vissza a szatyorba. A legnagyobb még a vizes fűben le is törölte a sarat az almákról. Közben az édesapjuk letette a picit, aki a karján volt, fölsegítette a nénit, rendbe tette a ruháját, megkérdezte, hol ütötte meg magát, és hol lakik - s mindezt természetesen és magától értetődően.

Ez lenne a természetes, de nagyon sok példa van az előbbiekre is. Azt olvastuk itt: ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldőlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel azokat. A napokban itt a Fasorban lerobbant egy Szamara, egy magányos hölgy küszködött vele, ki kellett volna tolni onnan a sávból a fűre, hogy mehessen tovább a forgalom. De kicsit emelkedett ott az út, nem bírt vele egyedül. Csak az kellett volna, hogy átlátják az autósok a helyzetet, egy percre megáll a forgalom - de így csak egy percre, amúgy hosszú ideig állt, mert dugót képezett a villogó vészjelzővel. Megállnak, segítik kitolni, és mehet tovább minden.

De miért nem segítenek az emberek? Kik azok az emberek?! Miért nem segítünk szívesebben és azonnal?

Sokan azért, mert egyszerűen nem veszik észre, hogy ott segíteni lehetne vagy kellene. Feltűnően sok lelkileg, szellemileg éretlen, infantilis ember van, akinek nincs szeme meglátni azt, hogy őrá ott szükség lenne. Többször tapasztaltam, hogy utólag szégyelli magát, és bizonygatja, hogy higgyük el, ő nem látta... Ez a baj! Éretlen, nincs szeme meglátni, hogy "a te atyádfiának szamara eldőlve fekszik az úton", vagy lerobbanva villog az úton, és segíteni lehetne. És hogy ott nekem kellene segíteni. Miért nekem? Mert én láttam meg, hogy bajban van, és attól kezdve felelőssé lettem az ügyért. Attól kezdve nemcsak az ő dolga, hanem az enyém is. Vannak tehát, akik tényleg nem látják meg, nem veszik észre. Ez elég baj, ez nem mentség, ez betegség, ebből ki kell gyógyulni.

Vannak, akik sietnek. Néha csakugyan érthető, hogy egy percet sem veszíthet, nagyon sürgős az útja. Néha csak úgy teszünk, mintha rettenetesen sürgős lenne, fontossá tesszük magunkat. Vannak, akikben keserűség munkál, s azt mondják: nekem sem segítettek a múltkor. Vagy eltúlozva: nekem sem segített még soha senki - ami általában nem igaz, de jó mentség arra, hogy akkor most én sem segítek. Ez lehet magyarázat, - de olyat is hallottam már, hogy "noha nekem nem segítettek, én annál inkább segítek" mert tudom, milyen rossz ottmaradni segítség nélkül, - nem akarom, hogy ő anélkül maradjon. Ezt a választ is kiválthatja ez az élmény.

Vannak - talán kevesen - akik direkt kárörömmel nézik, főleg ha az ellenségük kerül bajba. Aztán vannak az üzletemberek, akik számítanak mindig: most segítek, mert én is kerülhetek bajba, akkor majd nekem is visszasegítenek. A múltkor mondta el valaki - és amikor elmesélte nem szégyellte magát -, hogy látta, bajba került egy autós és még át is villant rajta, hogy ejnye, hát tulajdonképpen megállhatnék, és megkérdezhetném... Ugyanolyan típusú kocsija volt, mint az övé - hogy nem segíthetek-e, de hát sokat spekulálni vezetés közben nem lehet, és aztán kényelmetlennek is tűnt, úgy hogy kikerülte és mentek tovább. Akkor mondja a felesége: te, ez a gyerek matektanára volt! Azt mondja, akkor már sajnálta nagyon, mert milyen jól jött volna a következő dolgozatnál... Nem azért segítek, mert a másik bajban van, hanem mert az esetleg nekem megéri. Ha nem éri meg, nem segítek. Félelmetesen eltorzult lelkület és gondolkozás, ami nem biztos, hogy csak másokra jellemző. Minket is megkísérthet lépten-nyomon.

Vannak, akik segítenek, sőt szívesen segítenek. Még mosolyog is, még néhány kedves szót is mond és eszébe sem jut, hogy utána tartsa a markát. Ez olyan, mint az oázis a sivatagban. Isten erre akar minket elsegíteni. Hogy ez legyen a természetes.

De ezt azért valamivel indokolni kell. Miért természetes ez, és hogyan juthat el valaki oda, hogy ez lesz neki a magától értetődő? Akkor nem ilyen lenne a közéletünk sem, amilyen most.

Három olyan fontos érvet sorol fel a Szentírás, amik magától értetődővé teszik azt, hogy az én atyámfiának segítek. Maga ez az elnevezés sem véletlen. Nem azt mondja, hogy embertárs, hanem a te testvéred! No de vadidegen, nem vagyunk rokonok! Dehogynem! Éppen ez az első, amit a Mózes könyvei nagyon hangsúlyoznak, hogy azért segítsetek egymásnak, mert ti atyafiak vagytok, egy nép tagjai vagytok. Lehet, hogy vérrokonságot nem lehet kimutatni, de azért ne csak olyan szűk kategóriában gondolkozzék az ember! Mi egy néphez tartozunk, és mindenünk, amink van, közös. Majd később egy másik lépésben magyarázza Mózes, hogy mindenünk, amink van: az Úré, de most még csak ebből indul ki: mindenünk közös. És ezt nem lenne olyan nehéz felfognunk nekünk sem, hogy a levegő, amit szívunk: közös. Nincs olyan, hogy az én levegőm, és ez tiszta legyen, a többi nem érdekel. Hát vagy az egész tiszta, és akkor én is azt szívok, vagy ha én valamivel beszennyezem, akkor mindenkiét szennyezem, de én is azt szívom. Nem lehet különválasztani. Közös a víz, és közös az a telefonfülke, ami ott van az utcasarkon, és amelyik sokszor tényleg életet menthetne - nem vesszük komolyan ezt a kiírást, - És közös az autóbusz, amin utazunk, és azért sem hasogatom fel az ülőkéjét, mert közös, mert az enyém is - de nem olyan értelemben, ahogy azt próbálták egy időben betáplálni nekünk, - hanem ebben a szent, biblikus értelemben, hogy mi egy nagy család vagyunk, egy nép, sőt az egész emberiség érdeke közössé vált most már. Ezen belül nagyon nehéz elkülöníteni kicsinyes pillanatnyi személyes érdekeket és csak arra figyelni úgy, hogy a többivel nem törődöm. Mert valahol minden mindennel összefügg, de ezt látnunk is kell, mondja a Szentírás. Azért sem szennyezem be a parkot, mert ott az én gyerekem is csúszik-mászik, meg a másiké is. De ha csak a másiké csúszna-mászna, akkor sem szennyezem be. Az enyém már nagy, őt már nem érdekli... Akkor sem sétáltatom ott a kutyát, mert vigyázok a parkunkra, mert az a mienk. A Bibliában, különösen az Ószövetségben ez nagyon erőteljes és magától értetődő gondolkodás volt, ez a kollektív, közösségben való gondolkozás. Azért vigyázok rá, mert az a miénk.

És a közös kincs kötelez: a te atyádfiának a szamarát emeld fel, még akkor is, ha az az ellenséged. Nem furcsa? A te testvéred - lehet, hogy most éppen az ellenséged. De nem ez a jelző a döntő, hogy most az ellenséged, hanem az, hogy akkor is a te testvéred, ti akkor is összetartoztok! Ezért kell segítened neki. Nem vetélytárs a másik, még akkor sem, ha pillanatnyilag szembe kerültünk egymással, hanem sorstárs, és a bajban bajtárs. És mi szövetségesek vagyunk, mert Isten egy nép fiaivá teremtett bennünket.

Nagyon távol áll a mai ember gondolkozásától ez, de az Isten népét az Isten Igéje és akarata kell, hogy irányítsa. Álljunk oda ma ennek a fényébe, és hadd lepleződjenek le a mi torz gondolataink és szemléletünk is, és szabaduljunk fel erre a biblikus, Istentől javasolt szemléletre.

A másik megfontolás az annak az egyszerű, józan, tárgyilagos végiggondolása, hogy mindnyájan kerülhetünk olyan helyzetbe, amit nem tudunk egyedül megoldani. Mindenki találkozik előbb-utóbb olyan nehézséggel, ami nem egyemberes teher, és nem egyszemélyes feladat. Rászorulunk egymásra. Ez egészen magától értetődik, és ezzel józanul számolni kell. Csak idő kérdése, hogy most én szorulok őrá, vagy ő szorul énrám. Ezért is természetesnek kell lenni annak, amiről Pál apostol a Római levél 15. részének az elején ír, hogy "Tartozunk mi, az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk, aminthogy Krisztus sem önmagának kedveskedett" (Róma 15,1-3). És hogy ki az erősebb, ez nagyon változik: ma éppen ő, holnapután meg én, és mindig az tartozik a másikon segíteni, aki éppen erősebb, aki valamivel előnyösebb helyzetben van, aki azt már megtanulta, akinek abban már gyakorlata van, aki megteheti, hogy figyelmezteti, óvja, segíti; fizikailag erősebb, anyagilag erősebb. Egy házasságon belül ezt nagyon gyakorlati módon érzékeli az ember, hogy hol az egyik erősebb, hol a másik. Ebben ez, abban az, és tartozunk... Nem szabad néznem karba tett kézzel, zsebre tett kézzel, hogy hogyan küszködik, mikor egyetlen szóval vagy mozdulattal segíthetnék, vagy most, ebben az esetben megcsinálhatnám helyette. És lehet, hogy egy óra múlva olyan jól fog esni, hogy ő segít nekem, mert akkor meg én szorulok rá, és ő az erősebb. Ez egészen magától értetődő kellene, hogy legyen. Egy sor hibát és hibalehetőséget kiküszöbölne az, ha a szemléletünk ráállna erre: adósa vagyok a másiknak. Miért? Mert Isten eladósított. Mert Isten, az abszolút erős, olyan kimondhatatlan sokszor és nagy szeretettel segített, pedig Ő nem tartozott! Hát akkor én, aki ebben az esetben egy picit erősebb vagyok, mint a "testvérem", hogyne tartoznék hogy segítsem és átsegítsem azon a bajon!

Úgy tapasztalom, hogy csak a lelkileg nagyon szegény, koldus, sivár lelkű emberek képtelenek ezt felfogni. Azok képtelenek, azok nem tudnak eljutni erre a gondolkozásra. De minden hívő embertől Isten ezt a legtermészetesebb módon elvárja, hiszen a hívő ember nagy élménye éppen az, hogy Isten elengedte a tartozásomat, hát akkor én nem fogom kicsinyes módon behajtani a másikon! (Most nem akarom említeni Jézus példázatait, amik erről szólnak).

A harmadik a legfontosabb, ez a legalapvetőbb a Bibliában.

Azért ne fordulj el a másiktól, azért segíts neki minden ellenszolgáltatás nélkül, szívesen, mert ez az Isten akarata. A hívő ember számára ez a legnyomósabb, legmeggyőzőbb érv: ez az Isten akarata. Ha tovább olvastam volna ezt a fejezetet, itt a következő versben az van, hogy miért ne csinálj valamit: "mert utálatos az Úr előtt, a te Istened előtt az, aki ezt míveli." Semmi további indokolás. A hívő embernek ez a döntő: Mi kedves az én Uramnak? Azt csinálom, - és mi utálatos Neki, azt nem. Akkor sem, ha a többi nem érti, akkor sem, ha eddig úgy csináltam. Nem az dönti el, hogy mi hasznos, hanem: mi kedves az Úrnak. Hívő ember számára ez a végső érv. Szeretem az én Uramat, teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből, minden erőmből, és mivel nagyon szeretem Őt, semmivel nem akarok ellene tenni, Őt bosszantani.

Nem véletlenül használja a Biblia ezt a kifejezést: Isten gyermekei. Amikor egy gyermek - főleg kisebb korban - nagyon szereti a szüleit, vagy azt a tanítót, tanárt, akit különösen kedvel, akkor nem kell hosszasan magyarázni, hogy mit miért csináljon, és mit miért ne. Ő mondta - akkor csinálom! Tudom, hogy ezzel örömet szerzek, csinálom. Ide kell eljutnia minden újjászületett hívő embernek: mert utálatos az Úr előtt - akkor nem csinálom! Mert kedves az Úrnak, ezért csinálom.

Szintén a Római levélben írja Pál apostol a 12. részben: "Kérlek azért titeket az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent, és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket, és ne szabjátok magatokat a világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek magújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12,1-2).

Ez az első és az utolsó szempont. Nem az, hogy ki mit szól hozzá, nem az, hogy hasznos-e pillanatnyilag nekem; - mi az Isten akarata?

Péter apostol ugyanezt így mondja el: "Többé ne emberek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. Mert elég nekünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, többé azonban nem" (l.Péter 4,2-3). A hívő ember életében van egy ilyen éles cezúra: eddig emberek kívánsága szerint, ahogy mindenki csinálta, ahogy elvárták, hogy jó legyek előttük, ahogy a testem diktálta, ahogy az érdekeim megszabták, és így tovább ... Aztán van egy ilyen: többé nem! Hanem Isten akarata szerint akarom eltölteni a testben hátralevő időt, és Isten akarata az, hogy szeressem a másik embert. Tartsam testvéremnek akkor is, ha ő most éppen az ellenségemnek tekinti magát. Én akkor is a testvéremnek tartom, mert ez az Isten akarata, és ahol lehet, segítek rajta. Jézus a Hegyi beszédben ezt egész részletesen felsorolja: ha ő rosszat mond rólad, te mondj jót róla! Ha ő kellemetlenségeket okoz neked, akkor te imádkozz érte! Erre a saját erejéből senki nem képes, erre csak Jézus Krisztus tesz képessé bennünket.

Az a Jézus, Aki odahagyta a mennyei dicsőséget és eljött utánunk, akik elkóboroltunk, elvesztünk, és azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megőrizze, megtartsa, ami elveszett. És visszavigye jogos tulajdonosához: a mennyei Atyához. Amíg itt járt a földön, Ő észrevette azt, aki mellett 38 éven át mindenki elment, és meggyógyította. Ő csakugyan utánament a századiknak, ha az elveszett, otthagyva a kilencvenkilencet ... És feltűnt neki a lombok között rejtőzködő Zákeus, aki szintén ilyen elveszett juh volt és azt mondta a sokaság füle hallatára, hogy ő is Ábrahám fia, pedig őt már sokan leírták. Ő szóba állt a magdalai Máriával, akire már mindenki csak legyintett; és jóltartotta az éhezőket, és leoldozta a bűnterhet oly sok emberről, és azt mondta: megbocsáttattak a te vétkeid, eredj el békességgel és többé ne vétkezzél. És a végén magára vette mindazt a terhet, ami alatt mi mindnyájan előbb-utóbb kidőlünk és összeroskadunk, és Keresztelő János joggal mutatott Rá a Jordán partján: Ímé az Isten Báránya, Aki hordozza a világ bűnét!

És mivel hordozta, és felvitte a keresztre úgy, hogy ott meghalt a világ bűnéért és a mi bűneinkért is, ezért lehetséges az, hogy a mi születésünktől fogva kemény, közömbös, cserzett, fáradt vagy csalódott szívünk olyan érző és irgalmas szívvé váljék, amilyen az Övé. Hogy a Krisztus indulata legyen bennünk. Akkor, amikor ennyi ellenségeskedés, pártoskodás, széthúzás rombolja az életünket, amennyi most körülöttünk van. Akkor, amikor olyan sok közömbösség, sokszor cinizmus, érzéketlenség, irgalmatlanság, ítélkezés jellemez mindannyiunkat, ahogyan jellemez, ha a szánkon nem jön is ki, de a szívünkben ott lapulnak ezek a bűnök. Jézus Krisztus ezt a szívet akarja kicserélni az Ő irgalmas szívére. És itt legjobb, ha nem kezdünk ujjal mutogatni, hogy milyenek az emberek, és hogy szörnyű, hogy lehet egy anya olyan, hogy ezt mondja a fiának mint amit idéztem, - hanem legjobb, ha belenézünk az Ige tükrébe, és a saját eltorzult vonásainkat látjuk meg, és így borulunk le még ma Isten előtt, és köszönjük meg, hogy Ő irgalmas volt hozzánk, és kérjük Őt, hogy adjon nekünk is irgalmas szívet.

Akkor nemcsak a felebarátunk szamarát, vagy Trabantját vesszük észre, ha bajba került, hanem észrevesszük a tulajdon gyermekeinket is mielőtt még elkóborolnának otthonról. Akkor észrevesszük a túlterhelt feleségünket, vagy az agyonhajszolt férjünket, vagy a roskadozó szüleinket, vagy a szomszédot, vagy az idegent, még az ellenséget is, ha bajban van, és megszólal az imádság, ami érte hangzik. És megmozdul a kezünk, amivel tudunk segíteni is, és talán ez fogja kioltani az ellenségeskedést az ő szívében is.

Ezek a felszólítások ma nekünk szólnak: ne nézd el, ha a te testvéred bajba kerül, de légy egy kicsit elnézőbb, és ne olyan kicsinyes és ítélkező, ha segíthetsz rajta. Nem szabad félrevonulnod - mondja itt az Ige -, de szabad néha vele együtt félrevonulnod egy-egy csöndes beszélgetésre. Ne fordulj el azoktól! De fordíts rájuk időt, pénzt, erőt, fáradságot, hogy igazán átélhessétek, hogy testvérek vagytok.

Boldog ember az, aki Istentől ilyen irgalmas szívet kér, és nem fél attól, hogy amíg másoknak segít, az ő munkája áll, vagy esetleg közben piszkos lesz a keze. Nem véletlenül mondta el Jézus az irgalmas samaritánus örök szép példázatát, aki az ellenségén segített, mégpedig úgy, hogy észrevette, megállt, emiatt ő később ért oda. Lehajolt hozzá, összekente magát miatta, pénzébe is került, még utólag is számon kellett tartania, hogy ha annál többet fizettek rá, azt ő kifizesse. Ő gyalogolt a kis csacsi mellett, és a sebesültet tette fel arra - ezek az irgalmasság mozdulatai, és Jézus Krisztus ezekre adott nekünk példát. És ehhez csak Ő adhat erőt. Isten gyermekeit egy közömbös, acsarkodó világban is ez jellemzi. Mi most ne a világot szidjuk, hanem merjük elkezdeni az engedelmeskedést: Ne nézd el, ha ő bajban van, hanem segíts rajta! Nem szabad félrevonulnod, noha neked is sok tennivalód van, törődj vele! El ne fordulj azoktól, hanem menj oda, és ezzel a szeretettel segíts!

Szeretetben összeforrva egy közös test tagjai

Tudjuk egymásért harcolva, ha kell, vérünk ontani.

Úgy szerette földi nyáját s halt meg értünk jó Urunk,

Fájna néki, látva minket, hogy szeretni nem tudunk.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk Téged azért, mert Te nem számítgattad, mibe kerül, hogy segíts rajtunk. Köszönjük, hogy valóban földbe esett gabonamag voltál, amely elhalt és máig is sok gyümölcsöt terem

Bocsásd meg, hogy mi sokszor meg akarjuk tartani az életünket, a kényelmünket, a presztízsünket és így veszítjük el azt. Adj bátorságot, hogy bízzunk Benned, és elinduljunk Teutánad, a Te utadon, és hadd legyen az magától értetődő, hogy Teéretted készek vagyunk elveszíteni az életünket, és így hadd találjuk meg azt igazán, Tebenned és Teveled. Bocsásd meg, hogy oly sokszor voltunk közömbösek, irgalmatlanok, talán még kárörvendők is. Bocsásd meg, ha olyan éretlenek vagyunk lelkileg, hogy valóban nem vesszük észre, amikor segíthetnénk. Adj nekünk irgalmas szemet, irgalmas szívet, és add, hogy minden módon testvérnek tudjuk tekinteni a másik embert, még akkor is, ha ő ellenségesen viszonyul hozzánk, és a Te szereteteddel tudjunk közeledni.

Segíts ezt elkezdeni most! Nyisd ki a szemünket otthon is, hogy ne legyünk

terhére egymásnak, hanem hadd tudjunk úgy jelen lenni, hogy számíthassanak ránk a többiek.

Segíts hűségesen helytállni és szabadíts ki abból a kesergésből, hogy panaszoljuk, nekünk sem segítenek és minket sem értenek meg.

Tégy minket lelkileg nagyon gazdagokká, hogy teljék megbocsátani. Te olyan sok adóságunkat elengedted, tedd könnyűvé, hogy mi is elengedjük egymás adóságát!

Így könyörgünk népünkért. Adj békességet itt, adj bölcsességet a felelős vezetőknek. Engedd, hogy ők is és mi is

mindnyájan komolyan vegyük, hogy egy nagy családnak a tagjai vagyunk. Hadd tudjunk Rád figyelni! Te légy egyre inkább az életünk családfője és legyen az elég nekünk, hogy mi utálatos előtted, és mi kedves Neked, és mi azt akarjuk tenni, ami kedves. Így hívunk be Jézus Krisztus az életünkbe! Nem mi akarunk egy kicsit irgalmasabbak lenni, hanem egészen át akarjuk adni a terepet, a szívünket, az életünket Neked. Te, az irgalmas Krisztus uralkodj bennünk, rajtunk, általunk.

Ámen.