KINEK SZOLGÁLSZ?

1992. október 31, szombat

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Azután fökelt Bálák, Cippóra fia, Moáb királya, és harcolt Izráel ellen. Elküldött és hivata Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, ezt mondja az Úr, hanem meg kellett áldania titeket, és így kimentettelek titeket az ő kezéből. Azután átkeltetek a Jordánon és elérkeztetek Jerikóhoz. Hadakoztak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod, és nem a te íjad. Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennünk; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. Most azért az Urat féljétek, és Őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! Ha pedig nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. Én azonban és az én házam népe az Urat szolgáljuk!

Imádkozzunk!

Mindenható és örökkévaló Istenünk, magasztalunk azért, hogy nagy szeretettel lehajoltál hozzánk emberekhez, és kijelentetted magadat nekünk. Köszönjük a Te Igédet, az írott Kijelentést, köszönjük, hogy ősidőktől fogva hangzik a bizonyságtétel Rólad és a Te igazságodról. Köszönjük a hirdetett Igének minden formáját és dicsőítünk Téged legfőképpen a testté lett Igéért, a mi Urunkért, Jézus Krisztusért.

Megvalljuk Urunk bűnbánattal, hogy minden tönkremegy a mi kezünkön, és így elferdítjük a Te kijelentett Igédet is. Olyan sok mindent hozzáteszünk, és olyan sokszor elhallgatjuk egy részét. Bocsásd meg, hogy amit hallottunk is életünkben, oly keveset vettünk abból igazán komolyan. Bocsásd meg, hogy sokszor tudva vagy tudatlanul egészen mást, olykor az ellenkezőjét tesszük annak, amit Te a javunkra világosan megmondtál.

Áldunk és magasztalunk azért, hogy újra és újra küldtél olyanokat, akik a tévedéseinket visszaigazították a Te kijelentett igazságodhoz. Köszönjük a lelki reformációkat. Köszönjük a 16. századit is és köszönjük, hogy most is úgy lehetünk itt Előtted, hogy Te ki tudod igazítani tévedéseinket, ki tudod pótolni hiányainkat, és meg tudsz szabadítani minket a magunk téves gondolataitól, féligazságaitól, hamisságaitól.

Kérünk Urunk, hogy Szentlelked hatalmával reformálj minket. Alakítsd vissza gondolkozásunkat és egész életvitelünket az eredetihez. Formálj minket olyanokká, amilyeneknek elgondoltál, s mindazt, amit a bűn deformált, torzított, rombolt bennünk, Te teremtsd ujjá. Hisszük, hogy a Te Igédnek ma is teremtő ereje van.

Kérünk, így szólíts meg minket és így munkálkodj bennünk Szentlelkeddel.

Ámen.

Ez a beszéd Kr. e. 1200 táján hangzott el. Végetért a pusztai vándorlás, befejeződött az ígéret földjének az elfoglalása, a 12 törzs felosztotta maguk között atyáik ősi földjét, Józsué pedig közel érezte a halálát, és összehívta a népet Sikembe. Ott mondta el azt a nagy beszédet, amiből ez egy rövid részlet volt csupán. Beszédében tulajdonképpen néhény alapvető kiigazítást akart elvégezni. Vissza akarta vezetni a népet arra az eredeti alapra, amire a hite épült. Egyfajta nagy lelki reformáció indult el Józsuénak a beszédével. Lényegében ugyanazt hangsúlyozta, amit a 16. századi egyházreformáció, aminek ma 475. évfordulójáért adunk hálát.

Úgy hallgassuk tehát Józsué beszédének magyarázatát, hogy közben Isten iránti hálával gondolunk Luther Márton, Kálvin János és a többi neves és névtelen reformátor áldott szolgálatára, és ugyanakkor nagyon komolyan gondolunk arra is, hogy milyen lelki helyzetben, állapotban vagyunk most. Hol kell elkezdenünk vagy folytatnunk életünk, hitünk, gondolkozásunk megreformálását, vagyis az eredetihez, az Istentől akarthoz való visszaigazítását.

Józsué beszédéből négy fontos kiigazítást szeretnék kiemelni:

(1) Az események mozgatója nem az ember, hanem Isten

(2) Az üdvösség nem teljesítmény, hanem ajándék

(3) Nem én választom ki Istent, hanem Isten választott ki örök időktől fogva engem

(4) Az Úrnak való szolgálat - amit itt Józsué annyira hangsúlyoz - nem lelkesedés csupán, hanem nagyon konkrét engedelmeskedés.

Mit jelentenek ezek az kiigazítások?

(1) Az események mozgatója nem az ember, hanem Isten. Ezt hangsúlyozza ebben a beszédben a nép vezetője és lelkigondozója először is. Mind a humanisztikus, mind az atheista ideológiák ebből a szempontból is az embert állítják a középpontba. Az ember a maga szerencséjének a kovácsa, az ember a természet átalakítója, az ember a civilizáció megteremtője. Az ember értelme és akarata csodákra képes. A mai divatos tréningekkel szinte határtalanná akarják növelni az ember teljesítőképességét. Ennek megfelelően az ilyen ember egyre büszkébb és önhittebb lesz, és vagy udvariasan negligálja, semmibe veszi, vagy harciasan tagadja Istent.

Ezzel szemben ebben a beszédben, amiből egy részletet hallottunk, tíz mondaton belül tizenhétszer említi Isten azt, hogy Ő mit tett az Ő népének a történetében. Újra és újra ezt halljuk: Én. Én hoztalak ki titeket Egyiptomból, - mondja Isten -, nem ti jöttetek ki magatoktól. Én őriztelek meg az úton számtalan veszélytől, Én tápláltalak, Én vezettelek különös módon. Én adtam kezetekbe ellenségeiteket, Én hoztalak vissza atyáitok földjére. Isten az események irányítója, és aki ismeri Izráel történetének ezt a részét, az tudja: elképzelhetetlen, hogy Isten nélkül ez a nép megmaradhatott volna abban a helyzetben, vagy akár azóta is.

Isten vezette át őket a tengeren, Isten szabadította meg az őket üldöző harci kocsiktól, Ő szabadította meg a készülő varázslástól is - most olvastuk a történetét, Bálámot említette ez a részlet -, Ő állította meg előttük a folyót, hogy átkelhessenek, az Ő szavára omlottak le előttük Jerikó falai. Mindenütt és mindenben Isten volt az események irányítója. Éppen ezért amikor a nép ennek tudatában volt, egyedül Istennek adott dicsőséget mindezért. Így végezték azt a szép feladatot, amire Isten az embert teremtette, hogy az Ő jelenlétét érzékelje, Őt egyre jobban megismerje, az Ő tetteiből is, Neki adjon dicsőséget és bízzék benne.

A reformáció pontosan ezeket a bibliai gondolatokat hangsúlyozta nagyon.

Az az ajánlat, "ha rám hallgatsz, olyan leszel, mint az Isten" - az Ördögtől származott először is, és azóta is. Ha egy ember apotheozisra, megistenülésre vágyik, akkor indítékai ördögi indítékok, és éppen emberi mivoltát és emberi méltóságát veszíti el ebben a törekvésben. A deformálódott ember gondolata és törekvése ez mindig. Az ilyen törekvés eleve kudarcra van ítélve, mert Istennel szemben soha nem győzhet az ember. A reformáció mindig ennek az ellenkezőjére segíti vissza az embert, hogy ismerje fel a cselekvő, és őt mindennek ellenére nagyon szerető Istent, hogy tanulja meg dicsőíteni Őt őszintén, önként, teljes szívéből, hogy ismerje el a maga személyes élete fölötti szuverén Úrnak Istent, és önként, boldogan, bizalommal szolgáljon Neki. Mégpedig azzal a teljes engedelmességgel, és a Tőle való tökéletes függéssel, amivel az egyetlen Igaz: Jézus tette ezt ezen a földön.

Nem torzult-e a mi szemléletünk is e tekintetben? Ki az események irányítója? Kitől várjuk a magunk kicsi élete eseményeinek az irányítását, kire bízzuk, és rábízzuk-e Istenre, és mennyire bízzuk rá ezt az irányítást? És kinek szoktunk dicsőséget adni azért, amit Isten végzett el az életünkben, és Ő ajándékozott nekünk?

(2) A második, amit hangsúlyoz Józsué, hogy az üdvösség nem teljesítmény, hanem ajándék. Mint ahogy ajándék volt mindenestől az is, hogy Isten népe visszakerülhetett az atyák földjére. Isten vezette őket vissza. Ők harcoltak, de Isten irányította a harcaikat. Ő győzte le már előre ellenségeiket, és ezért győzhették le ők azokat, mire odaértek. Amikor még csak kémek mennek felderítő szolgálatra, az Ígéret földjére, a jerikói Ráháb már megmondja nekik, hogy megremegett a szíve a föld lakóinak: ez már a tiétek. Ti ezt biztosan elfoglaljátok, mert a ti Istenetek félelmet oltott az én népem szívébe. Aki fél, az nem győzhet.

Nem véletlenül hangsúlyozza itt Isten: "Elérkeztetek Jerikóhoz, hadakoztak ellenetek Jerikó polgárai, de Én a kezetekbe adtam őket. Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, ez futamította meg az emóriak két királyát is, nem a te kardod, és nem a te íjad!" Mert Izráel is, meg mi is mindig újra azt hisszük, hogy a mi kardunk és a mi íjunk vívta ki a győzelmet, holott az Isten ajándéka volt. "Földet adtam nektek, amelyen nem dolgoztatok előtte, városokat, amiket nem ti építettetek," de most ti laktok bennünk. "Szőlőket és olajfákat, amiket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk." A készbe helyezte Isten az Ő népét. Nem harcok nélkül, de tudniuk kellett és tapasztalniuk nekik is, amit a költő így mond: "És hogy ha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött." Mindenütt megelőzte Isten az Ő népét, a győzelmet elkészítette, ők csak hittel tudomásul vették, hogy Isten már legyőzte ellenségeiket.

A reformáció ezt az igazságot, ami a Bibliában sokszor és sokféleképpen újra előjön, az üdvösségre alkalmazta. Isten küldött nekünk Szabadítót. Jézus Krisztus, a Szabadító győzte le minden ellenségünket: a halált, a bűnt, a poklot, az Ördögöt az Ő kereszthalálával és feltámadásával. Ő vezette ki az emberiséget a reménytelenségnek, a csüggedésnek, az ürességnek, az értelmetlen létnek a pusztaságából, és Ő visz minket vissza az Ígéret földjére, az Istennel való közösségbe. Nem mi szolgáltunk rá, és mi ezt nem szolgáltuk meg, ez mindenestől ajándék, pontosan így, ahogy Pál apostol írja: "Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van. Isten ajándéka ez. Nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Ef. ,8-9.)

Még a jó cselekedet is ajándék: Ő készíti el, hogy azok szerint éljek, miután az Ő bűnbocsátó kegyelmét, az örök életet, az üdvösséget hittel elfogadtam. Az után képes vagyok azokat a jó cselekedeteket is elvégezni, amiket Ő készített el nekem. Nem a cselekedeteimért kapom az üdvösséget, hanem ha azt az ajándékot hittel elfogadtam, képes leszek még jót is cselekedni, amit szintén Ő készít el a számomra. Ő készített fel előbb arra, hogy az Ő akarata szerinti jó cselekedeteket elvégezzem, aztán ezeket Ő elkészíti az utamon, és még közben is Ő munkálja bennem mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil. 2,13.).

Hisszük-e mi ezt, hogy az üdvösség nem teljesítmény, hanem ajándék? Ha ezt hisszük, akkor ne mondjunk olyat Istennek, hogy én ezt nem érdemeltem meg (ti. valami rosszat, szenvedést). És akkor nehogy azt képzeljük, hogy mi bármit is levezekelhetünk, amivel Isten ellen vétettünk! És akkor ne gondoljuk, hogy szenvedtem én már annyit, hogy Isten ezt megbocsátja nekem... Ő egyedül az Ő egyszülött Fiának a szenvedéséért bocsátott meg nekünk, de Őérte mindent. Ezt újra és újra ajándékként, hittel el lehet fogadni.

(3) A harmadik, amit Józsué különösen is hangsúlyoz, hogy nem mi választjuk Istent, hanem Isten választott ki bennünket. Csak úgy lehet, hogy egy magunkfajta nyomorult ember az élő Istennel kapcsolatba kerüljön, hogy Isten döntött így. Nem én keresem és találom meg Őt, hanem Ő keresett meg engem. "Azért jött az embernek Fia - Jézus -, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett."

A 15. versben - ami talán a beszéd csúcsa - ezt olvastuk: "Ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, akkor válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni. Akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. Én azonban és az én házam népe az Urat szolgáljuk!"

Miről van itt szó? Sokan félreértik ezt a mondatot. Arról van szó, hogy válasszatok még ma, hogy Istent szolgáljátok vagy valamely bálványt? Nem. Így kezdődik: "Ha nem akarjátok az Urat szolgálni, akkor válasszatok még ma, hogy kit akartok szolgálni." A hívőnek nincs alternatíva! Aki Isten szentségét komolyan veszi, az nem lamentál, hogy Őt szolgálja vagy valamely bálványt. Annak ez eldőlt: ő az Urat szolgálja, mert tudja, hogy egyedül Ő az Isten, a bálványokat, az. un. isteneket, az ember találta ki. Ő az Istent akarja szolgálni és nincs több! Egy van. Ha azonban nem akarjátok az Urat szolgálni, akkor döntsétek el, hogy az un. istenek közül melyiket szolgáljátok.

Itt nem az a választás, hogy én az Urat szolgálom, vagy valamelyik bálványt! Aki az Urat szolgálja, az nem választ, hanem az csodálkozva felismeri, hogy az Úr engem kiválasztott. Énrám nyomorultra rámtekintett, felemelt, megtisztított, beállít a szolgálatba - eszembe sem jut, hogy bárki másnak szolgáljak. Az, hogy ő az Urat szolgálja, az hogy őt kiválasztotta - egyebek között ebben is megmutatkozik, hogy utána ez a bizonytalanság eltűnik, hogy van-e még másik isten, hogy érdemes-e ez, hogy megéri-e ez... Ezek értelmetlen, fölösleges kérdések az Istennel kapcsolatba került, újjászületett ember számára. Az ilyen ember felszabadul arra, hogy Őt akarom szolgálni. Szolgálni akarom Őt egész életemben, sőt az örökkévalóságban is!

Ez a különbség az élő hitű ember, meg a vallásoskodó között. Az élő hitűnek nincs alternatívája, ő nem akar válogatni. Őt kiválasztotta Isten, és ezért hálából elkötelezi magát Isten mellett. Ha voltak vagy vannak az életében bálványok, azokat kitakarítja onnan, és napról-napra ujjong, örül annak, hogy Isten őt kiválasztotta. Egyebek között ezért szeretem annyira azt a nagyon biblikus Halleluja-éneket, amelynek egyik versszaka ezt mondja:

Tied örökre szívem, lelkem, Megváltóm, egyetlen javam.

Hisz tenmagad odaadtad értem, üdvöm csupán véredben van.

Kiválasztott lévén Tenálad, én is Téged választhatálak.

Azért választhattalak Téged, mert Te kiválasztottál engem. Ezt ennél racionálisabban megmagyarázni nem lehet. Ennek az örömében élni lehet itt, és egy örökkévalóságon át.

Ismertem egy leányt, aki a szabad idejében szívesen bejárt segíteni egy olyan nevelőotthonba, amelyben óvodáskorú állami gondozottak éltek. Egyszer éppen a követ mosta az egyik nagy játszószobában, amelyikben egy óriási járókában sok három-négy-ötéves gyerek volt, és nagy nyüszítésre, sírásra lett figyelmes. Látta, hogy majdnem mindegyik egyet ver. Nem tudta, mit kell ilyenkor csinálni, de mivel nem volt ott más, behajolt és kimentette az öklök és a lábacskák rúgásai közül azt az egyet. Attól fogva ez a kisfiú alig várta, hogy ő megérkezzék, és le nem vette a szemét róla. Fogta a rácsot és mindenhova kísérte a tekintetével. Egyszer sok látogató érkezett, mert választani lehetett, hogy kit ki akar örökbefogadni. Sok felnőtt ott járkált a nagy járóka körül, válogattak a gyerekek közül, és a gyerekeket is biztatták, hogy kit választanának apukának, anyukának. Megkérdezték ezt a kisfiút is. Ez rá se nézett arra, aki kérdezgette, de amikor unszolták, egy hirtelen mozdulattal átvetette magát a járóka korlátján, kirohant a folyosóra, ahol ez a leány dolgozott és átölelte szorosan a térdét. Aztán amikor nagy nehezen lefejtette a lábáról a kis kezeket, fölvette ezt a gyereket, akkor meg átkulcsolta a nyakát úgy, mint aki soha többet el nem akarja engedni.

Ez a gyerek már döntött. Teljesen ostoba, értelmetlen kérdés volt az ő számára, hogy kit választ. Ő már valakit választott, akiből egyszer életének egy kritikus pillanatában olyan szeretet sugárzott rá, ami őbelőle is olyan szeretetet váltott ki, hogy ettől kezdve neki nem létezett alternatíva, egyik bácsi vagy másik néni. Egyetlen létezett, akihez ő tartozott, mert annak a szeretetét, melléállását, fölemelő gyöngédségét, védelmét egyszer a kis gyerekszívével megtapasztalta.

A hívő embert ez jellemzi. És aki ezt nem ismeri, annak megtérésre van szüksége, hogy a bálványaitól meg önmagától odaforduljon az élő Istenhez, és dobáljon ki az életéből minden un. istent, és nehogy azt higgye, hogy ő választ, hogy Istent, vagy valamely bálványt szolgálja-e, hanem ismerje fel, hogy Isten öröktől szeretett minket, és ezért terjesztette ki reánk az Ő irgalmasságát. Aki az Isten irgalmasságába így belekapaszkodik, annak nincs többé alternatíva. Csak az válogat a bálványok közül, akinek Istenhez nincs köze.

"Ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok - mert ezt is lehet -, akkor válasszatok még ma, hogy kit szolgáltok." Akár ezeket a bálványokat, akár amazokat, - ezek után teljesen mindegy, aki szimpatikusabb, azt szolgáljátok! Valakit szolgálni fogtok, az biztos, mert az ember keres vagy csinál magának isteneket. Ha nem kell az igaz, az élő Isten, korlátlan mennyiségben tud gyártani magának bálványokat. De aki az élő Istent ismeri, és a bizalmát belé veti, az már nem válogat. Nem én választom Istent, hanem Ő választott ki engem (Ján. 15,16).

Ott van-e ez a boldog bizonyosság a szívünkben? Ha nincs, kérjük Őt egyszerű bizalommal: Uram, segíts el engem ide, és szabadíts ki ebből a válogatásból, hadd ismerjem fel, hogy Te kiválasztottál engem, ezért hívsz magadhoz most is.

(4) Az utolsó, amit ki szeretnék emelni Józsué beszédéből, ez: ha viszont valaki az Urat szolgálja, akkor az az életének minden területén meglátszik. Az ilyen embereknek komolyan kell venniük, hogy ez nem lelkesedést jelent csupán, hanem naponkénti nagyon komoly engedelmeskedést Őneki. Lelkesedni viszonylag könnyű, de Isten szavának engedni: az már komoly elhatározást igényel. Ezért mondja itt Józsué a népnek, amelyik lelkesedni kezd ez után az előbb olvasott mondat után: "Így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! A mi Istenünk az Úr!" Erre azt mondja Józsué a népnek: "Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten Ő, féltőn szerető Isten Ő. Nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket." És amikor tovább is lelkesednek és ígérgetnek, akkor azt mondja: "Ha valóban szolgálni akarjátok az Urat, távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és adjátok oda a szíveteket az Úrnak, Izráel Istenének!" A nép így felelt Józsuénak: "Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni és az Ő szavára hallgatunk."

Mit jelent ez, hogy nem tudjátok ám ti szolgálni az Urat, a ti Isteneteket? Hát úgy lelkesednek! Hatott a beszéd. A beszéd hatása alatt van egy nagy tömeg, egymást is lelkesítik, kórusban mondják, hogy dehogy akarunk mi bálványokat, csak az Urat! Józsuénak meg kellene hatódnia... Csakhogy őt Isten Szentlelke józanná tette, és tudja, hogy ez most lelkesedés. Ez lehet tömeghatás is, sok felszínesség is van benne. Tele vagytok bálványokkal! Hogy képzelitek, hogy így lehet az Urat szolgálni?! Ha az Urat akarjátok szolgálni, kidobáljátok a bálványokat. Ez méri, hogy csak az Urat, egyedül az Urat.

A reformációnak ez volt az egyik leghangsúlyosabb gondolata, felhívása, igehirdetése. "Akkor azokat az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, távolítsátok el, és adjátok oda a szíveteket az Úrnak, a ti Isteneteknek." Mert Isten szolgálata nem csupán elvi döntés. Az is. Azzal kezdődik: eldőlt a szívemben, - de utána cselekedetek következnek. És talán itt kellene leginkább megvizsgálnunk a hitünket, és engedni, hogy Isten megreformálja, visszaigazítsa azt az eredetihez, mert a legnagyobb szakadék sok hívő ember életében is az ismeret és az életgyakorlat között van. Sok mindent tudunk, de mi válik abból napról-napra gyakorlattá?

Pedig Jézus Krisztus élni akar a hívőben. Jézus Krisztus akar élni a hívőben, és azt akarja, hogy az Ő szentlelke bármiben vezethessen bennünket. Ez ilyeneket jelent: ha szolgálni akarod az Urat, akkor szakíts a szeretőddel és menj vissza a családodhoz! - Néha ez nem egyszerű, mert úgy össze tudjuk kuszálni az életünk szálait, hogy magunk sem tudjuk kibogozni, de nincs más megoldás. - Aki szolgálni akarja az Urat, az ne kacérkodjék a férfiakkal egy külföldi úton se! - Aki szolgálni akarja az Urat, az hagyja ott az ivócimboráit, és ha már annyi ideje van, hogy minden estét velük tud tölteni, akkor menjen és segítsen olyanoknak, akikre senki nem nyit ajtót, főleg akkor nem, amikor odébb kellene tenni valamit. - Ha szolgálni akarod az Urat, akkor ne tudálékos politizálással töltsd el az estéidet, amiből senkinek semmi haszna nem lesz, hanem a gyerekeiddel például, és az Úrral, ha Őt akarod szolgálni. Vagy akkor jobb kimondani, hogy én nem az Urat akarom szolgálni, én választok magamnak az idegen istenek közül... És ha szolgálni akarod az Urat, akkor szenteld meg a vasárnapot, és ne hajszold magadat ugyanúgy vagy még jobban, mint a hét többi napján. És akkor vedd le egy bátor mozdulattal a patkót az autódnak a hűtőrácsáról, mert vagy az Úr az Úr, vagy idegen isteneket imádsz. A kettő együtt nem megy.

Olyan különös, hogy Józsué nem agitál Isten mellett. Nem mondja, hogy feltétlenül Őt válasszátok! Ő csak azt mondja: legyetek becsületesek. Ha kívánjátok az Urat szolgálni, azt ti döntsétek el; akkor válasszatok magatoknak valamely istent. Legyek becsületes! Ne áltassam magamat azzal, hogy én az Urat szolgálom, közben hemzsegnek a bálványok az életemben. Ha viszont az Urat szolgálom, akkor ne dicsekedjek, hanem egyedül Neki adjak dicsőséget mindazért, amit tett értem, és amit adott nekem. És akkor ne aggodalmaskodjam, hanem valljam meg Neki összeszorult szívvel is, hogy Uram, én bízom, és bízni akarok Benned! Ezzel dicsőítjük Őt. És akkor ne a pénzben, ne az összeköttetésben és ne magunkban, hanem Őbenne bízzunk! És akkor merjük megvallani ezt másoknak, hogy mi Őbenne bízunk, és Őt akarjuk szolgálni. És akkor valóban távolítsuk el a bálványainkat: a szenvedélyt, aminek hódolunk - így szoktuk mondani. Ez azt jelenti, hogy ő az isten, én az alattvaló, hódolok neki. - Azokat a szokásokat, amik megkötöznek. Azokat az időtöltéseket, amik visszatartanak a Neki való engedelmeskedéstől, a másoknak való szolgálattól.- Akkor vessük el magunktól az éles nyelvünket, amivel annyit kritizálunk másokat. Akkor tekintsük bálványnak vagy bűnnek azt, hogy uralkodni akarunk a szeretteinket, és tanuljunk meg otthon is szolgálni. És akkor vessük el azt a hideg szívet, amivel olyan közömbösen tudjuk hallgatni s nézni másoknak a szenvedését.

Sokan hiszik ám azt, hogy a bűneik megbocsáttattak Jézusért, csak éppen Isten Szentlelke nem vezetheti őket az engedelmesség útján. Ezt a reformátorok úgy mondták, hogy Isten minket nemcsak megigazított Jézusért, hanem meg is szentel. Sok megigazított hívő van, akik a megszentelődésben nem haladnak előre. Ezek a kiskorú hívők, akikről Pál apostol az I.Kor.3-ban ír, akik mindig magukkal vannak elfoglalva, akiket könnyű megsérteni, akik tele vannak hiúsággal, büszkeséggel, félelemmel, mindazzal, amitől már rég megszabadultak volna, ha engedelmeskednének. Nemcsak elindulni kell Krisztus útján, hanem járni is. Nemcsak az igaz, hogy Ő meghalt értünk, hanem az is, hogy élni akar bennünk. Ezt engedjük-e? Ez lenne a mi lelki életünk igazi reformációja, visszatérés az eredetihez. És akkor nem lenne olyan sok erőtlenség, nyüglődés benne, hanem akkor kiáradna bennünk Krisztus gazdag élete.

Bár Isten Szentlelke egészen világossá tenné ma számunkra, hogy mi a valódi akadálya ennek! Mindenesetre azt láttuk az Igéből, hogy az események mozgatója nem az ember, mindig Isten. Az üdvösséget nem a mi teljesítményünkért kapjuk, hanem ajándékként. Nem mi választjuk Istent, hanem Ő választott ki magának, és ezért választhatjuk mi is Őt. A Neki való szolgálat nem lelkesedés, nem lelkendezés, hanem nagyon konkrét, néha véres engedelmesség, de eközben izmosodik az új természet, és eközben válunk mások számára is használhatókká.

Józsuénak ezzel a két szavával hadd fejezzem be: még ma! Mit válaszolunk Isten megszólítására? Hitéletünk reformációjaként mi következik most abból, amit hallottunk? Mit akarunk elkezdeni, mit fogunk abbahagyni radikálisan - még ma?

Imádkozzunk!

Köszönjük, hogy ennyire szeretsz minket, Istenünk, hogy ilyen világos a Te beszéded. Köszönjük, hogy amivel háromezer évvel korábban a Te néped segítségére siettél, ma is érvényes és ma is hangozhat. És köszönjük, hogy ezeken a szavakon keresztül is Te magad akarsz belenyúlni az életünkbe, a legmélyebbre, oda, ahonnan minden gondolatunk és elhatározásunk származik: a szívünkbe. Köszönjük, hogy nem foltozgatni akarod az életünket, hanem egészen ujjá tudod teremteni. Köszönjük, hogy új szívet kínálsz nekünk, amelyikben Te magad laksz, amit a Te Lelked irányít, ami fölött Neked van korlátlan uralmad.

Adj nekünk új szívet, és segíts még ma munkához látni, hogy eltávolítsuk a bálványainkat. Kérünk, hogy Te deríts fényt minden bálványunkra, és engedd felismernünk, hogy Te előbb szerettél, és előbb kiválasztottál minket, mint ahogy mi szeretni tudtunk, és dönteni tudtunk melletted. Hadd mondjuk el boldogan mi is, hogy Tied örökre szívem, lelkem, és kiválasztott vagyok Tenálad, mert Te választottál.

Kérünk, Urunk, folytasd a velünk való beszédedet most ezen az Igén keresztül, és tedd mindannyiunk számára azt hangsúlyossá, ami minket gyógyít. Oly nagy szükségünk van a Te vigasztaló kegyelmedre most ezekben a napokban különösen is. Annyira rászorulunk a Te tanácsodra. Olyan tanácstalanokká tudunk válni, és megjátsszuk a magabiztosat akkor, amikor legszívesebben elsírnánk magunkat kétségbeesésünkben. Köszönjük, hogy Neked sírhatunk őszintén, és Te azt mondod, hogy boldogok, akik még tudnak sírni és Neked sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Hadd tartozzunk mi is ezek közé, és hadd tudjunk így vigasztalni mi is másokat. Segíts elmondani: én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk.

Ámen.