A PÁSZTOR HANGJA

1992. október 11, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Bizony bizony mondom néktek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másutt hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit, és a juhok hallgatnak az ő szavára, és a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket. És amikor kiereszti az ő juhait, előttük megy, a juhok pedig követik, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegenek hangját.

Imádkozzunk!

Szeretnénk most mindjárt engedelmeskedni a Te Igéd felszólításának, Istenünk, és szeretnénk igazán megalázni magunkat Előtted. Ha formálisan térdet nem hajtunk is, de egészen meghajtjuk a fejünket és a szívünket. Szeretnénk félretenni minden önhittséget, gőgöt szeretnénk, hogy napvilágra jöjjön az a sok félelem, szorongás, amit a nagyképűségünk takar. Szeretnénk azt a jajgatást, segélykiáltást, amit mindig elfojtunk, és hangoskodásba, dicsekvésbe, panaszkodásba burkolunk, most őszintén kiönteni előtted.

Könyörülj rajtunk, és segíts őszintévé válni! Annyira megszoktuk az alakoskodást, a képmutatást, annyira megszokott már nekünk is, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást teszünk, mint amit mondtunk, annyira szétdarabolódik, szétszakadozik az életünk. Sokszor önmagunkkal is szembekerülünk, nem győzzük a lelkiismeretünket elhallgattatni. Szeretnénk most itt Előtted leplezetlenül és őszintén megállni.

Igy valljuk, hogy bizony Te nagy Király vagy mindeneken. Te alkottad az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Te uralkodsz, Te irányítod a történelmet, Neked köszönjük gondviselő szeretetednek soksok áldását, amit a héten is kaphattunk. Előtted valljuk meg azt a sok hitványságot, bűnt, szennyet, amivel magunkat beszennyeztük, és Téged és felebarátainkat bántottuk. Urunk, sokszor akkor is bántunk már Téged és másokat, amikor nem akarunk. Néha már akkor is ütünk, amikor pedig simogatni akartunk. Olyan tehetetlenek vagyunk a jóra, és annyi összevisszaság van az életünkben. Könyörülj rajtunk, és Te, a rendnek az Ura, Te, Aki ma is tudsz szavaddal teremteni és újjáteremteni, szólíts meg most minket úgy, hogy rendeződjenek a dolgaink, rendbejöjjön az egész életünk.

Hisszük Urunk, hogy az Ige mögött mindig Te vagy, és ahol a Te beszéded hangzik, ott Te cselekszel. Így szeretnénk most teljes bizalommal kiszolgáltatni magunkat a Te szeretetednek, hatalmadnak. Formálj minket, tisztíts minket, gyógyíts minket, ígéreted szerint.

Ámen.

Két héttel ezelőtt Isten Igéjének a természetéről volt szó, utána pedig egy héten át Isten Igéjének a munkájáról hallottunk. Folytassuk most ezt a gondolatmenetet, miután röviden a legfontosabb igéket felidézzük, amikről szó volt.

Láttuk azt, hogy Isten mindig az Ő beszédével hajtja végre azt, amit akar. Így született a teremtés: Isten szólt, és meglett. Így teremti ujjá Isten a bűnbeesett embert: megszólítja, és Isten Igéje a tőle elsodródott, elszakadt ember szívében hitet támaszt, benne egészen új természetet hoz létre. Idéztük Jézus Krisztus szavait a Lukács ev. 10. részéből, amikor tanítványait így bocsátotta el első igehirdető útjukra: "Aki titeket hallgat, engem hallgat." Olvastuk Pál apostolnak a Thessalonikai leveléből azt, amit ugyanezzel a tartalommal ő így fogalmaz: "Hálát adunk az Istennek, hogy ti befogadtátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, és nem úgy fogadtátok azt, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek." (1.Thess. 2,13.) Mondtuk, hogy itt az energia szó van: aki Isten Igéjét komolyan veszi, befogadja, abban az hatóerővé válik. Átalakítja a gondolkozását, a jellemét, újjáteremti az Istennel való kapcsolatát, egyáltalán kapcsolatba hozza újra Istennel, rendezi az emberi kapcsolatait, az életének a dolgai sorra, rendre a helyükre kerülnek pusztán attól, hogy valaki meghallgatta, hogy mások mit mondanak Istenről, és egyszer csak ráismer arra, hiszen Maga Isten szólt azokon keresztül őhozzá. Isten szavának hitelt ad, engedi érvényesülni az életében, és az egész élete megváltozik. Megváltozik elsősorban az Isten előtti pozíciója: Isten ellenségéből Isten gyermekévé lesz, és megváltoznak a cselekedetei is, áldásuk lesz másoknak.

Mindebből azt állapítottuk meg, hogy az Ige, az igehirdetés mögött végső cselekvő alanyként mindig a mindenható Isten van. Nagyon biblikusan fogalmazza ezt Babits Mihály a Jónás könyve c. költeményében, ahol az Úr azt mondja Jónásnak: "Te csak prédikálj Jónás, én cselekszem. A szó tiéd, a fegyver az enyém." A hívő ember prédikál - most a szó jó, pozitív értelmében -, Istenről beszél, Őrá hívja fel mások figyelmét, és közben Isten cselekszik. A tulajdon gyermekeinket sem tudjuk hívővé tenni, csak beszélni tudunk nekik Isten tetteiről, és jó esetben az életünk illusztrálja azt, amit mondtunk nekik. S ezzel befejeződött a lehetőségünk, de eközben Isten újjáteremti őket. Az Ige mint valami mag - olvastuk ezt is Péter levelében - belehull a szívükbe, és az ott egyszer kikel és gyümölcsöt terem. Lehet, hogy mi akkor már elporladtunk valamelyik temetőben, - nem az a fontos, hogy mi ezt lássuk is, az a fontos, hogy belehulljon a mag, és ha Isten ezt a feladatot ránk bízta, ezt elvégezzük. A többi az Ő dolga. "Te csak prédikálj, - én cselekszem" mondja a mindenható Isten.

Óriási lehetőség tehát Igét hallgatni, és ezért gondoltam, hogy legalább még egy vasárnap maradjunk ennél a témánál. Ez nem valami elvont, az élettől idegen, a gyakorlati kérdéseinket meg sem közelítő probléma - ez minden problémánkat érinti, és a megoldáshoz segít. Óriási lehetőség az, hogy hallgathatjuk Istennek az Igéjét! Mert miközben hallgatja valaki, aközben gyógyul meg a hitét vesztett ember hite. Aközben tárul fel előttünk a valóságnak egy nagy tartománya, a láthatatlanok, amiket a Biblia így nevez. Miközben hallgatja valaki Isten Igéjét, a Róla szóló bizonyságtételt, aközben lesz a számára valósággá az élő Isten, Aki megszólít minket, s Akinek válaszolhatunk.

Ma éppen erről szeretném elmondani a Biblia tanítását, hogyan szólítja meg Isten az embert, és milyen felelősségünk van abban, hogy mit válaszolunk az Ő megszólítására. Ez után a két fejezet után majd néhány gyakorlati következtetést vonjunk le.

(1) Hogyan szólítja meg Isten az embert? Formailag úgy, hogy valaki elkezdi olvasni a Bibliát, elmegy valamely templomba és meghallgat egy igehirdetést, vagy beszélget Isten dolgairól egy hívő ismerősével, akinek van mondanivalója arról is, hogy Isten mit tett értünk. Sokan vagyunk itt, akik úgy indultunk el annakidején a hit útján, hogy a kezünkbe került egy Biblia, vagy vásárolt valaki egy Bibliát. Előbb lapozgatta, itt nyitotta ki, ott nyitotta ki; ezt sem értette, azt sem értette, - aztán egyszer csak megszólalt, és ma már azért, és úgy nyitja ki naponta: Uram, mit szólsz most hozzám? Vagy betévedt egy templomba, vagy elhívták. Ott meghallgatta azt, amit mondtak, szokatlan volt az egésznek a formája, de egyszer csak figyelni kezdett, és azt mondta: Isten szólt hozzám. Vagy egy családi összejövetelen, vagy egy hívő munkatárssal szóba elegyedett, és kiderült, hogy Isten milyen valóságos része az ő életének, és mi mindent végzett el őbenne eddig. Ez az Ige, ami akár írott formában, akár úgy hogy hallotta, elindított egy folyamatot az életében, az újjáteremtés megkezdődött, és ma már egészen természetesen jön ki az ilyen ember száján az, hogy ezt mondta az Ur. Formailag ez így szokott történni.

De itt most nem erre gondolok, hanem arra, hogy milyen úton-módon közeledik Isten mihozzánk. Erre a Biblia válasza az, hogy a lehető legegyenesebb úton közeledik Isten az emberhez, vagyis a fülén át az értelmét szólítja meg, hogy az akaratát mozgósítsa. Akárhol nyitjuk ki a Bibliát, ahol erről van szó, hogy Isten valami jót akar velünk, és ezért megszólít, ott mindig ez derül ki. Isten a fülünkön át az értelmünkhöz szól, hogy az akaratunkat mozgósítsa. Ez a legegyenesebb út. Más utat is választhatna, elvégre Ő ennek a világnak a szuverén Ura, Ő mindnyájunkkal azt csinálhat, amit akar. Egyszerűen ránk is kényszeríthetné az akaratát: ezt csinálod, és punktum! Ő azonban nem ezt az utat választja. Vagy megkerülhetné az ember értelmét, és úgy vehetné birtokba az akaratunkat. Ő azonban nem ezt az utat választja, Isten az egyenes úton közeledik, úgy, ahogy itt Jézus példázatában olvastuk: a pásztor az ajtón megy be a juhokhoz. Hátul is bemászhatna, a kerítés alatt is fúrhatna lyukat, de nem, ő az ajtón, mégpedig akkor, ha kinyitották előtte. "Ennek az ajtóban álló ajtót nyit" - olvastuk itt, - és utána a juhokat nevükön szólítja, szembenéz velük, ismeri őket, megszólítja, kiereszti őket a szabadságba, és előttük megy, hívogatja őket. Nem hátulról és oldalról botozza és veri, előttük megy és hívogatja. És az Ő juhai hallgatják őt, megismerik a szavát és követik. Isten hívása mindig: a pásztor hangja.

Isten ebben a szabadságban hagyja meg az embert, és így szólítja meg, mert az önkéntes döntését várja, az ember bizalmára apellál. Tulajdonképpen megrendítő ez, és ha valaki belegondol, mondhatná, hogy érthetetlen, hát miért így csinálja Isten! Hiszen Ő jót akar velünk, és úgy akar jót velünk, hogy mi sokszor még fel sem fogjuk ezt, hogy Ő mekkora jót akar! A múltunkat csak Ő tudja rendbetenni, a jelenben csak Ő tud helyesen vezetni, biztos jövőt csak Ő tud nekünk készíteni. A mi megromlott alaptermészetünket újjáteremteni csak Ő tudja. Minderre nagy szükségünk van! Nekünk kellene odamennünk és rimánkodnunk, hogy tedd ezt meg velem Uram és könyörülj rajtam! Ehelyett Ő jön, és mindezt kínálja - és akkor mi még sokszor megvárakoztatjuk, gondolkozunk, hogy elfogadjuk-e azt, amitől az életünk függ, és amit Ő ingyen, szeretetből kínál. Latolgatjuk, hogy komolyan vegyük-e, amit Ő mondott, vajon igaz-e az Ő Igéje, vajon ma is érvényes-e? Vajon komolyan gondolja-e, amit mond? Sokszor nem is érezzük, milyen istenkáromló indulat van az ilyen kimondott vagy ki nem mondott fenntartásaink mögött.

Isten ennek ellenére nem erőszakos, nem türelmetlen, hanem várja azt, hogy az ember bizalma megjöjjön, a hite - miközben hallgatja az Igét - megépüljön, a béna keze meggyógyuljon, és tudja tartani azt, hogy Isten beletehesse az Ő ajándékait.

Olyan csodálatos az az egyszerű kép, amit Jézus a Jelenések könyve elején mond: "Íme az ajtó előtt állok, és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem." (Jel. 3,20). Az ajtó előtt áll, és zörget. Nála van mindaz, ami nélkül szűkölködünk bent a magunk szűkös, bezárt életében az ajtó mögött. Azonnal nyitni kellene az ajtót! Nekünk kellett volna elindulnunk, hogy felkutassuk Őt valahol, hogy elkérjük Tőle ezeket a kincseket. Ehelyett Ő jön a helyünkbe, Ő ad jelzéseket Igéjével. Nem dörömböl, csak zörget, kopogtat. Nem töri ránk az ajtót, megvárja, amíg kinyitjuk. Amikor valaki meghallja és megnyitja az ajtót, és bemegy hozzá Jézus, akkor csodálkozik el, hogy valóban minden ott volt elkészítve Nála, amire szükségünk volt. De Ő megvárja azt, amíg megnyílik az ajtó.

A diktátorok és diktatúrák ráerőszakolják a maguk akaratát az emberekre. A hamis népszónokok manipulálják a tömegeket: úgy veszik rá a maguk akaratára, hogy azok lehetőleg ne vegyék észre. A hamisság és ügyeskedés mindenféle eszközével. A pszichotechnikák elkábítják az embert. Megkerülik az értelemnek a kontrollját és az akarat esetleges ellenállását és így ejtik áldozatul azokat, akik hisznek nekik, pl. a hipnózis és az autogéntréning tipikusan ezt az utat választja.

Az embert megszólító Istenre az jellemző, hogy nem kényszeríti az embert, hanem inspirálja. Nem manipulálja, hanem döntésre hívja. Időt is hagy a döntésre, hadd érlelődjön meg. - Két hete olvastuk a Jób könyvéből, hogy szól az Isten kétszer, vagy háromszor, és közben hagy időt: gondolkozzam rajta! Hadd győzze le az Ő Igéje az én ellenállásomat. A csírázó hitem hadd erősödjék meg, és legyen erőtlenné a bennem levő hitetlenség, - ehhez idő is kell, és Istennek van ideje. Szeretettel, türelemmel kivárja. Nem manipulál: döntésre hív. És nem kábít, ellenkezőleg: ébreszt. "Ébredj fel, aki alszol!" - így szól Isten megszólítása, - "és támadj fel a halálból, és majd felragyog neked a Krisztus!" Te döntsd el magadtól, hogy követed ezt a Krisztust, és igaznak fogadod el azt, amit Ő mondott. Ez a pásztor hangja.

A maga rövidségében is csodálatos Jézusnak ez a példázata, amit most olvastunk. "Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hág be, az tolvaj és rabló!" Az valamit akar azoktól, akikhez beszél: őket magukat is akarja. Mit akar a pásztor? A pásztor ajándékozni akar. Nem őket ejti zsákmányul, hanem ki akarja teljesíteni az életüket. "Aki az ajtón megy be, a juhok pásztora az." Ennek az ajtónálló ajtót nyit (van lehetőségem a döntésre, hogy elfogadjam Isten Igéjét), a juhok hallgatnak az Ő szavára", a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket. "És amikor kiereszti a juhait, előttük megy, a juhok követik Őt, mert ismerik az Ő hangját" (Jn. 10.)

Isten tehát úgy szólítja meg az embert, hogy egyenes úton, az értelmére hatva akarja az akaratát mozgósítani. Megvárja, amíg önként dönt Isten mellett. Hihetetlen türelemmel, nagy-nagy szeretettel, sok gyöngédséggel komolyan veszi az ember szabadságát, és vár arra,, hogy fogadja el az ajándékot. Ez a megszégyenítő ebben! Neki kell várnia arra, hogy ami nélkül nem tudunk élni, azt legyünk szívesek már végre elfogadni, és komolyan venni! Amikor egy ember ezt az ajándékot elfogadja, akkor örvendeznek még az Isten angyalai is az égben. Valóban igaz az az ének, aminek a refrénje így hangzik: Óh kőből van a szíved, ha Néki nem felel!

(2) Hogyan felel az ember az Isten megszólítására? Isten így közeledik az emberhez, és mi az ember felelőssége a válaszadásban? Valaki az evangelizációs héten azt mondta: rettenetes, ha minden tőlem függ, ha teljesen az én döntésemtől, választásomtól, válaszomtól függ az üdvösségem. - És ha nem akar lágyulni a kemény szívem, és ha nem oszlik a bennem levő sűrű hitetlenség?! És ha esetleg későn kapok észbe, amikor már nem fogadhatom el az ajándékot, akkor mi lesz?! Roskasztó ez a felelősség. - Aztán némi gondolkozás után hozzátette sokak kérdését: és ha nem is vagyok kiválasztva az üdvösségre, akkor úgyis hiába hallgatom az Isten hívó szavát...

Nagy felelősség az, hogy mit mond az ember, éppen mivel Isten komolyan veszi az ember szabadságát és várja önkéntes döntését. Lukács evangélista, amikor a magvető példázatát leírja, utána odateszi ezt a roppant elgondolkoztató kérdést, vagy felszólítást: "Vigyázzatok azért, mi módon hallgatjátok az Igét!" (Lk 8,18). Itt arról van szó, hogy van olyan Ige, amit azonnal kikap a szívünkből az Ördög, van, ami kikel, de elsül, mert nincs táptalaja; van olyan Ige, amit megfojtanak a világ gondjai, és van olyan, amelyik gyökeret ereszt és gyümölcsöt terem. "Vigyázzatok azért - írja az evangélista - mi módon hallgatjátok!"

Ez valóban nagy felelősség, ezért írja Pál apostol a Filippi levélben: "Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket" (Fil. 2,12b). Borzasztó lenne, ha csak ez lenne a Bibliában! De éppen ez az evangélium, hogy miközben Pál ilyen kemény szavakat használ, hogy "félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket" - egy mondaton belül így folytatja: "mert Isten az, Aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő jó kedvéből" (13. v.). Hát ez csodálatos! De hogy is van ez pontosan: félelemmel és rettegéssel ügyeljek arra, hogy Isten Igéjét fogadjam be, az Ő hívásának engedjek, mondjak Neki igent és még idejében, nehogy lekéssem. De nem kell izgulnom, hogy elég őszinte-e már az igen bennem, jaj nem késem-e le erről, mert miközben hallgatom az Ő Igéjét, Ő Maga ébreszti bennem az akaratot, hogy képes legyek igent mondani Neki.

Az így is önkéntes lesz, és az én döntésem lesz, és Ő kivárja, amíg ez a döntés megérik, de az akaratom végzetesen megbetegedett a bűnesetben. A jóra képtelenné vált az ember! Azért tehát Isten meggyógyítja az akaratát, hogy képes legyen dönteni. Mint ahogy meggyógyítja a hitünket, ami szintén nem működik. A bűnesettel elcsökevényesedett az ember hite, képtelen komolyan venni, amit Isten mond. Ezért hallgatja az Igét. "A hit hallásból van, mégpedig az Isten Igéjének hallásából" (Róma 10,17.) Kálvin János bátorítóan írja: Ha már hallottad az Isten hívását, légy bizonyos abban, hogy kiválasztott! Mert akinek megadja azt a lehetőséget, hogy döntsön, és igent mondjon Neki, emögött a lehetőség mögött már ott van az Ő kiválasztó szeretete. Ezen nem érdemes tépelődni, ez spekulációkhoz vezet, hogy most ki vagyok választva az üdvösségre vagy nem. Ha már hallottam, legyek bizonyos abban, hogy Ő öröktől fogva szeret, és mondjak igent Neki! Ilyen gyengéden gondoskodott Isten mindenről!

Eközben is tudnunk kell, hogy minden ajándék. Ajándék az üdvösség, ajándék az Ő kegyelme, ajándék az, hogy kész újjáteremteni, és nem kell megromlott természetünkkel elpusztulnunk, de ezt az ajándékot az kapja, aki tartja a kezét, vagyis aki hisz. No de hinni sem tudok magamtól! A hitemet is az Ő Igéje gyógyítja meg. Ez így igaz, de aközben gyógyítja meg, miközben hallgatom. Hallgassam tehát, olvassam, és meggyógyul a hitem! Ahogy gyógyul, egyre többet tudok elfogadni azokból az ajándékokból, amiket Ő elkészített, mert miközben az én felelősségem, hogy mit válaszolok Istennek, aközben Ő gyöngéden gyógyítgatja, erősíti bennem az akarást, az erre való készséget, hogy egyáltalán képes legyek igennel is válaszolni.

Vigyázzatok, mi módon hallgatjátok! - ennek a felelőssége azonban megmarad, különösen azért, mert az ember hallása szelektív, ami azt jelenti, hogy azt hallja meg, amit akar. Egy családi összejövetelen öten-hatan beszélnek egyszerre kis csoportokban, s egyszercsak a szoba távoli sarkában hallom, hogy a nevemet mondja valaki. Biztos, hogy oda fogok figyelni attól kezdve, és lehet, hogy valaki éppen beszél hozzám, de azt nem is hallom, hogy ő mit mond, noha udvariasan nézek rá, mintha rá figyelnék, mert a fülem ott van, és a hangzavarból pontosan kiszűröm, hogy ott mit mondanak rólam, amit a közelben beszélnek, azt meg nem hallom.

Szelektív a hallásunk, és ez nagyon veszélyes az igehallgatásnál. Mit hallunk meg mi abból, amit Isten mondani akar nekünk? Azt halljuk-e meg, amit mondani akar, vagy annak csak egy részét, vagy valami egészen mást. Néha megdöbbentő az, testvérek, hogy egy-egy igehirdetésből, vagy az istentisztelet végén elhangzó hirdetésekből ki mit jegyez meg. Sokszor olyasmit, ami el sem hangzott! Valami adatot is mondanak, hogy melyik nap milyen összejövetel lesz valahol - nem hirdettem, nem hangzott el! Ő azt szeretné hallani. A félrehallások, a félremagyarázások, vagy egyszerűen csak ez a szelektivitás, válogatás nagyon veszélyes az igehallgatásra.

Jó lenne becsületesen, őszinte bűnbánattal odaállnunk Isten elé és kérni: Adj nekem Uram nyitott fület és segíts, hogy a Te Igédet úgy halljam, ahogy azt Te mondod! Hadd végezze el a Te Igéd a munkáját bennem! Ne védekezzem, ha történetesen ítéletet mondasz, és rámutatsz valami nyomorúságomra! Ne kételkedjem, ha valami ígéretet mondtál, amire ráállhatnék, és az megnyugtathatna! Ne halogassam a döntést, ha valami között választani kell, és most már világosan látom, hogy szerinted melyiket kellene. De én a másikat szeretném..., és addig halogatom, amíg megerőtlenül az, hogy Isten az akarást is munkálta bennem, és esetleg mégis a rosszat választom. Isten őrizzen meg minket az ilyen engedetlenségektől, mert aközben virágzik ki egy hívő ember élete, hogy az Isten Igéjét mindig komolyan veszi, és halogatás nélkül teszi azt, amit Ő mondott.

Persze, ez lehetetlen az Ő Szentlelke nélkül. Ezért ahhoz, hogy mi mindig helyes választ adhassunk, nélkülözhetetlen az, hogy Jézust befogadja valaki hittel, és Vele az Ő Szentlelkét is kapja. Azt írja erről Pál apostol az I.Kor. 2,11, 14-ben: "Kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanem ha az embernek lelke, amely őbenne van. Ugyanígy az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Istennek Lelke. Az érzéki ember (itt az a szó van, hogy a pszichikus, tehát a Szentlélek nélkül élő ember) nem foghatja fel az Isten Lelkének dolgait, egyszerűen bolondságok azok neki. Meg sem értheti, mivelhogy azok lelkiképpen ítéltetnek meg. A lelki ember azonban megérti." Lelki emberekké kell válnunk, Isten Szentlelkét kell elfogadnunk!

Isten tehát egyenes úton közeledik az emberhez, az egyszerűség kedvéért mondtam így, hogy a fülünkön át az értelmünket szólítja meg, és az akaratunkat akarja mozgósítani. Tudom, hogy ez ennél összetettebb kérdés, és egyszer talán azzal is foglalkozhatunk majd. Divatba jött annak a tanítása, hogy az ember bal agyféltekéje mivel foglalkozik, meg a jobb agyféltekéje, és mi hajlunk arra, hogy csak a bal agyféltekét foglalkoztassuk. Mind a kettőre tekintettel kell lenni, de ezt nem lehet a Bibliából kiradírozni, hogy a hit hallásból van, mégpedig Isten Igéjének hallásából. Hitre jutni így lehet: hallom, befogadom, döntök. Aztán az összes többi is szükséges, és kiegészíti ezt. Isten tehát így közeledik. Az ember felelőssége nagyon nagy, hogy mit felel erre, az élete és az örök élete függ tőle, de nem kell összeroskadnia a felelősség terhe alatt, mert Isten az, Aki késszé teszi őt a helyes döntésre. De ez is aközben történik, hogy hallgatja az Igét, és olvassa azt.

(3) Három gyakorlati következtetéssel szeretném befejezni.

(a) Az első egy kérdés: Meddig szokott elérni Isten Igéje benned? Elér-e egyáltalán a fülünkig? Hallgatjuk-e mindig, amikor hallgathatjuk? Aztán onnan elér-e az értelmünkig? Egyáltalán odafigyelünk-e arra, amikor olvassuk vagy hallgatjuk? Hányszor előfordul, hogy elolvassuk a napi bibliai szakaszt úgy, hogy az eszünk másutt jár, és első olvasás után, ha megkérdezik, miről szólt, egyszerűen nem tudjuk elmondani. Erre rá kell nevelnünk magunkat. Isten Igéje szerint, Istent én nagyon komolyan akarom venni, tehát odafigyelek, amikor Ő beszél.

Eljut-e az értelmünkig, és onnan eljut-e az akaratunkig? Azt mondja Jézus a Hegyi beszédben (Mt. 7,21): "nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Persze ahhoz, hogy cselekedjem, tudnom kell, hogy mi az Ő akarata; tehát hallanom kell, és meg kell értenem. De ebből még nem lesz üdvösség, hogy én már ezt tudom. Aki cselekszi! Boldogok azok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét. Kívánom ezt a boldogságot mindenkinek, aki most itt van! Tehát meddig ér el Isten Igéje bennünk? Végigmegy-e azon az úton, amelyik az ő útja? Engedjük-e, hogy végigmenjen?

(b) A másik kérdés, hogy hogyan mondjuk mi tovább Isten Igéjét? Nekünk meg kell tanulnunk, testvérek, úgy továbbadni, ahogyan Isten mondja nekünk: ilyen türelmesen, ilyen szeretettel, ilyen megértéssel, ennyire érthetően, ahogy Ő mondja. Idejében, ahogyan Ő megszólal. A bizonyságtevő szolgálatunkból törölni kell mindent, ami hamis. Tehát nem célravezető az, hogy újra és újra odateszek az asztalára egy könyvet, majd csak elolvassa, ha elfogy a türelme... Nem ilyen az Isten módszere! Véletlenül mondok egy Igét... Ne véletlenül mondjam! Mondjam szeretettel, bevallottan, becsületesen, célzatosan. Mások előtt megszégyenítem... Nekiesek bibliai idézetekkel... Isten nem esik senkinek! Ő a Pásztornak ezzel a türelmével és szeretetével hívogat, ahogy itt Jézus példázatából olvastuk. A bizonyságtétel nagyon szent feladat, azt csak szentül és tiszta eszközökkel, tiszta szándékkal szabad végezni, és nagy türelem kell hozzá. Kivárni, amíg valakiben megérlelődik a döntés, vagy amíg egyáltalán kész lesz meghallgatni az Igét. És közben nagyon sokat kell imádkozni. Nem a szavakkal való játék az, amit valaki mondott: beszélj többet Istennel arról, akivel Istenről akarsz beszélni! Sokat imádkozni azokért, akiknek az életében mi már türelmetlenül várjuk, hogy keljen ki a mag, de talán még bele sem hullott, mert még nem is nyitotta meg magát előtte. Tehát úgy adni tovább, ahogyan Isten hozzánk közeledik.

(c) A harmadik, amit ne felejtsünk el, hogy az Ige hallgatását, olvasását semmi sem pótolja az életünkben. Itt nincs pótszer, ami hasonló hatást elér, vagy ugyanazt. Ezt a hatást semmi nem éri el, csak az, amikor Isten Igéjét hallgatjuk és olvassuk. Éppen ezért ezt semmivel nem szabad összetéveszteni vagy azonosítani. Ezért hamis az, amit olyan sokan mondogatnak, hogy nem kell ahhoz templomba járni, hogy én vallásos életet éljek... Miért kell ahhoz prédikációkat hallgatni, hogy én higgyek Istennek? Tudok én otthon is imádkozni, vagy az erdő csendjében, meg kirándulás közben, munka közben... Itt nem arról van szó, hogy hol tud az ember imádkozni! Arról van szó, hogy a hit hallásból van, és ehhez legalább ketten kellenek: az egyik, aki mondja, a másik, aki hallgatja. És aközben erősödik és épül a hitem, miközben hallok az Isten nagy tetteiről és miközben olvasom a Szentírást.

Itt kell vigyáznunk arra a hamis azonosításra is, ami szintén mostanában jön divatba, hogy az Igével való biblikus, Isten szerinti foglalkozás helyett azt mondják: meditálj! Mit jelent meditálni? Maga a szó azt jelenti: elmélkedni, tűnődni, töprengeni, szemlélődni. Szinte mindegyik jelentés feltételezi azt, hogy magamban. Magában töpreng, magában elmélkedik, magában tűnődik.

Fontos és hasznos dolog az, hogy ebben a hajszában és lármában, amiben élünk, néha meg tudjunk állni, el tudjunk csöndesedni. A hívő ember Isten előtt kiöntse a szívét, Őrá figyeljen, úgy értékelje az eseményeket, és így tovább... De ez nem azonos a keletről importált meditációnak azzal a jelentéstartalmával és gyakorlatával, ami ma hódít, és amire a legtöbben gondolnak. Mert amíg valaki magában elmélkedik, töpreng, tűnődik, szemlélődik, addig ő nem Istennel van együtt. Az ilyen ember nem az élő Isten színe előtt borul le, nem az őt kereső Isten elé siet, hanem magában van. Önmagával beszélgethet, önmagában értékelheti ki az eseményeket. Egészen más az, amiről a Biblia gyakran beszél - a 119. zsoltárból most, a héten kigyűjtöttem, hogy hányszor említi ezt a kifejezést, hogy "gondolkodom a Te beszédedről" -. Ez nem azonos a keleti meditációval! Aki az Isten beszédéről gondolkodik, az Istennel van együtt. Az azt akarja, hogy Isten őt szólítsa meg. Az kiszolgáltatja magát Isten Igéje hatásának, míg aki magába zárkózik, az kiszolgáltatja magát sokszor ismeretlen, sötét erőknek. Mert aki lezárja azt az ajtót, amelyiken a jó Pásztor beléphetne, az Ő hangján, Igéjén keresztül, - annak az életében váratlanul sötét hátsó ajtók pattanhatnak fel, és aki egyedül marad a tudatalattijából felszabaduló sötét tartalmakkal, Jézus nélkül, a Szentlélek védelme nélkül, - annak a számára ez nagyon veszélyes is lehet.

A Bibliában egyébként nem fordul elő ez, vagy ehhez hasonló szó, hogy meditálni. A Biblia nem ismeri, és nem ajánlja nekünk ezt a fajta meditálást. Ajánlja azt, hogy gondolkozzam az Isten beszédéről, az Ő társaságában, az Ő színe előtt, az Ő Szentlelkéért könyörögve, az Ő világosságába odaállva, hogy Ő mutassa meg, ki vagyok én! Hogy Ő mutassa meg, merre vezet az utam, hogy a nála elkészített ajándékok az enyéim lehessenek. Meg akarom tanulni az Ő Igéjét, forgatom magamban, hogy eközben is Vele legyek együtt, és az Ő hatásának tegyem ki magamat. Erre bátorít minket, és ezt minél jobban kell gyakorolnunk.

A múltkor valaki azt mondta, hogy egy bibliaóra nem ugyanaz, mint egy csoportdinamikai foglalkozás? Hát hogy lenne ugyanaz! Persze hogy a bibliaóra is csoport, és persze hogy ott is miközben az Igéről beszélgetünk, a beszélgetésnek bizonyos dinamikája létrejön, erőhatások érvényesülnek. De egy bibliaórán soha nem a csoport lesz a tekintély - mint ami a csoportdinamikára jellemző -, hanem ott mindig az élő Isten marad a tekintély, és az Ő Igéje, amivel megszólít minket.

Óvakodjunk tehát a hamis azonosításoktól! Nagyon világosan kell látnunk, hogy Isten ilyen egyenes úton közeledik az emberhez. Az ember felelőssége nagy, hogy mit válaszol Istennek, de nem roskasztó, mert Isten az, Aki munkálja bennünk az akarást is. Csak vigyázzunk arra, hogy meddig juthat el az Ő Igéje bennünk: csupán a fülemig, csak az értelmemig, vagy az akaratomat is adom? És vigyázzunk arra, hogy hogyan adjuk tovább az Ő Igéjét. Adjuk tovább, de olyan türelemmel, olyan szeretettel, mint Ő! Az Ő szeretetével és türelmével. Ugyanakkor óvakodjunk minden hamis azonosítástól, mert akkor tolvajokat és rablókat engedünk be az életünkbe, a családunkba., vagy a gyülekezetbe. Jézus Krisztus az ajtón jön, és Ő a jó Pásztor, Aki az életét adta a juhokért.

Imádkozzunk!

Áldunk Téged Jézusunk, hogy egészen megbízhatunk Benned! Köszönjük, hogy nem kell attól tartanunk, hogy mégis másként fogod csinálni, mint ahogy mondtad. Köszönjük, hogy ha csalódunk, akkor az mindig olyan csalódás, hogy többet adtál, mint ahogy gondoltuk, hogy előbb segítettél, mint ahogy vártuk. Ha mást készítettél is el, az értékesebb, mint amit mi egyáltalán elképzeltünk. Köszönjük, hogy valóban azért jöttél, hogy életünk legyen és bőségben legyünk. Olyan nagy a mi szükségünk, és olyan sok a nyomorúságunk, és oly sokszor elkeseredünk, hogy nem élet ez így ...

Könyörülj rajtunk, hadd találjunk mindannyian oda Hozzád! Újítsd meg velünk a Te szövetségedet! Adj bizalmat a szívünkbe, hogy egészen megnyissuk magunkat Előtted, hogy egyre ismerősebb legyen számunkra a Te hangod. Taníts meg így olvasni naponta a Bibliát, így hallgatni engedelmességre készen a Te Igédet, és végezd el Igéddel bennünk csodálatos újjáteremtő munkádat! Úgy Urunk, hogy mindjárt kapjuk a Te szeretetedet is, a Te türelmedet, azt a sok gyöngédséget, megértést, amivel Te közelítsz hozzánk, hogy így tudjunk közeledni másokhoz, így tudjunk imádkozni másokért. Így merjünk vállalni Téged bármilyen helyzetben, mindenki előtt, de azzal a szeretettel, amivel Te emeltél föl minket.

Kérünk, légy a mi Pásztorunk a jövő héten is, gondoskodó, oltalmazó Urunk! Táplálj minket lelkiképpen is. Könyörgünk azokért, akik a testi táplálékot is nélkülözik, könyörgünk azokért, akik még soha nem hallották az evangéliumot. Tedd késszé a szívünket, kezünket, hogy mozduljon a segítségre anyagiakban is, lelkiekben is. Mindig azzal hadd tudjunk szolgálni, amire szükség van! Tégy minket lelkiekben nagyon gazdagokká, hogy tudjunk adni szívesen, örömmel, hálából.

Ámen.