AKIKET SZERET AZ ÚR

1992. augusztus 30, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre a Lélek megszentelő munkája és az igazságban való hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért tehát testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten, a mi Atyánk, Aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jócselekedetben és beszédben.

Imádkozzunk!

Ezzel a bűnbánó lelkülettel szeretnénk most megalázni magunkat a Te ítélő kezed alatt, igazságos Isten. Megvalljuk bűnbánattal, hogy megérdemeljük az aszályt, nem érdemlünk Tőled semmi jót. Megvalljuk, hogy megérdemeljük, hogy nem szűnik a vérontás körülöttünk, és a viszálykodás itt bent. Rászolgáltunk a Te igazságos ítéletedre, mert játszi könnyedséggel gyalázzuk szent nevedet úgy, hogy sokszor észre sem vesszük már, annyira megszoktuk. Tele vagyunk hazugsággal, képmutatással, alakoskodással úgy, hogy olykor még a gyerekeinket is erre tanítjuk. Tele van az életünk paráznasággal, hűtlenséggel, tisztátalansággal, Megvalljuk Neked sok elégedetlenségünket, hálátlanságunkat. Szó nélkül megyünk el ajándékaid mellett, amiket csak használunk, de nem köszönünk meg, és olyan sokszor nem adunk tovább másoknak. Fölsorolhatatlanok a mi bűneink. Isten, légy irgalmas nékünk bűnösöknek!

Áldunk azért, hogy Te nem bűneink szerint cselekszel velünk, mégsem. Köszönjük, hogy nagyobb a Te szereteted, mint minden mi hitványságunk. Köszönjük, hogy mégis megadtad az idén is az új kenyeret. Köszönjük, hogy gondviselő szereteted számtalan jelével bizonyítod, hogy a Te nagy nevedért mégis irgalmas vagy hozzánk.

Kérünk, legyen a Te irgalmad bizonysága számunkra, hogy szólsz most, hogy az emberi szón keresztül eljut hozzánk a Te életet támasztó Igéd. Olyan sok Igét hallottunk már Urunk, amiből semmi nem lett az életünkben. Elengedtük a fülünk mellett, engedtük, hogy kikapja az Ördög a szívünkből. Talán kezdeti lelkesedés után a komoly engedelmességtől visszariadtunk. Könyörülj meg rajtunk! Szeretnénk ma alázatosan és szentül hallgatni a Te szent kijelentésedet. Tedd egyszerűvé, meggyőzővé számunkra az igazság beszédét, és formáld át mindannyiunk életét úgy, hogy ne a Te ítéletedet hívjuk ki magunk ellen, hanem tudjunk Téged dicsőítő, Néked engedelmes, Néked szolgáló életet élni.

Erre segíts minket most Szentlelked hatalmával, Igéd erejével, a Te kegyelmedből.

Ámen.

Hogyan találhat vissza egy ember Istenhez, ha egyszer vágyakozni kezd utána? Miből lehet bizonyos valaki arról, hogy Isten van, és szereti őt személy szerint? Mi győzhet meg valakit arról, hogy van értelme az életnek, amiről sokszor úgy tűnik számára, hogy nincs? Hogy van cél annak az útnak a végén, amelyiknek a kezdetére kénytelenek voltunk rálépni, amikor az édesanyánk a világra hozott bennünket? Mi ad tartást az élet megrázkódtatásai között? Mi ad erőt ahhoz, hogy az ember bírja és kibírja? És mi ad reménységet, hogy ha úgy tűnt, összedől minden, mégis újra kezdje és továbbfolytassa?

Olyan alapvető kérdések ezek, amik szinte nap, mint nap valamilyen változatban elénk kerülnek. Ez a néhány mondat, amit Pál apostol Thessalonikai leveléből olvastam, ilyen kérdésekre ad választ. Ennek a szakasznak az első, és az utolsó mondatában is benne van ez: "akiket szeret az Úr." Nem bizonygatja, hogy Isten szeret minket, hanem elmondja, hogy miből lehet ezt megtudni. Négy megállapítást sorol egymás után. Kicsit dogmatikusan hangoznak ezek első hallásra, de látni fogjuk majd, mennyire a hétköznapok gyakorlatát határozzák meg.

Azt mondja először az apostol, hogy "Isten kiválasztott titeket az üdvösségre." Másodszor azt mondja a thessalonikai gyülekezetnek: "elhívott az evangélium által." Harmadszor azt, hogy éppen ezért nagyon ragaszkodjatok Őhozzá. És negyedszer megnyugtatja őket, hogy mégsem a mi ragaszkodóképességünkön múlik az, hogy megállunk-e az Istennel való közösségben, mert Ő az, Aki erősít minket folyamatosan.

Isten kiválasztott, Isten elhív, a mi dolgunk, hogy ragaszkodjunk, szilárdan álljunk, eközben azonban Ő folyamatosan erősít és támogat minket. Ebben a nagy melegben csak vázlatosan szeretném elmondani ennek az Igének az üzenetét, aztán engedjük és kérjük, hogy Isten Szentlelke alkalmazza mindannyiunkra személyesen, és gondoljuk tovább ennek a mai napnak a folyamán még ezeket az igei üzeneteket.

(l) Az első tehát ez: "Hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre." Isten szeretetét tehát az mutatja az apostol számára mindenekelőtt, hogy Isten mindent megelőzően mindent megtett annak érdekében, hogy nekünk üdvösségünk legyen.

Mi az üdvösség? Az Istennel való közösség. Amikor minden akadály elhárul az elől, hogy a nyomorult ember a szent Istennel egészen bensőséges, valóságos kapcsolatba kerüljön. Ez jelenti neki az életet, mert Isten az élet forrása. Nélküle senkinek sincs élete. Az élet után vágyódik mindenki, nem tudja, hogy Isten után. Mi tudjuk a Szentírásból, hogy Nála oltható a mi életszomjunk. Az üdvösség: az Istennel való közösségre jutás. Magában foglalja ez a bűneink bocsánatát, mert azok választanak el Istentől. Jelenti a teljes rehabilitációt, mindazt, amit elveszítettünk, Isten az üdvösségben visszaadja. Újra mennyei polgárjogot kap az ember. Isten családjának a tagja lesz, Isten gyermeke - így mondja a Szentírás.

Az üdvösség: harmónia Istennel, harmónia önmagunkkal, harmónia egymással és ezzel a világgal. Aki minden irányban harmonikusan él, az nem fél. Az üdvösség a félelem nélküli élet. Isten úgy döntött a világ teremtése előtt már, hogy minket kiválaszt az üdvösségre. Olyan titokkal állunk itt szemben, amit nem tud felfogni az értelmünk. Ezt az isteni igazságot csak hittel lehet komolyan venni és megragadni. De magában foglalja azt, hogy Isten ismert minket akkor, amikor még meg sem voltunk. Még a szüleink sem éltek, az ükapánk sem élt, de Isten már ismert minket, számontartott és szeretett. Ki érti ezt? Ez nem az értelemnek szóló kijelentés, ezt a hitével veheti csodálkozva komolyan az ember.

Viszont nyilvánvaló ebből az is, hogy Isten nem a mi érdemeink alapján választott ki minket az üdvösségre. Hát, ha még öregapám sem élt, akkor hogyan vehette volna számba azt, hogy én mit csináltam, és mit nem ? Nem az érdemeink alapján, nem a cselekedeteink alapján, egyedül Jézus Krisztus érdeme alapján, Aki a megöletett Bárány, és megfeszíttetett már a világ alapítása előtt. Ezt olvassuk a Jelenések könyvében (Jel. 13.8). Isten szabadító terve öröktől fogva készen van, és Ő az idő fölött állván számára nincs tegnap és holnap, múlt, jelen és jövő. Egyidejű minden, és Ő úgy döntött, hogy minket kiválaszt az üdvösségre. Minket, akik Tőle messze sodródtunk, Vele szembeszegültünk, megbékéltet magával Jézus Krisztus kereszthalálára való tekintettel. Ez az isteni döntés érvényes, áll, és egyszer megvalósul az életünkben.

Nincs ehhez fogható szeretet! Akármilyen röviden jegyzi is meg itt az elején az apostol, bizony így igaz ez: akiket szeret az Úr. Azt szeretném kérni, hogy ne engedjük a gondolatainkat a megszokott irányba elszaladni, hogy engem miért, és a másikat miért nem választotta ki, és mégis mi előtt, és mi után született ez az isteni döntés. Itt most Isten azt közli velünk, hogy kiválasztott az üdvösségre, és azt kérdezi: komolyan vetted-e már ezt? És így, ahogy itt most ülünk, bizonyosak vagyunk-e abban, hogy üdvösségünk van azért, mert Isten így döntött, és azért , mert Jézus ennek érdekében halt meg és támadott fel? Bizonyosak vagyunk-e már ebben?

Azt olvastuk, hogy az igazságban való hit által lehet a miénk ez a kimondhatatlan ajándék. Hittel elfogadtuk-e már, és készek vagyunk-e elfogadni?

Van egy nagyon kedves ébredési ének, amelyik az Isten eleve kiválasztó akaratát egyszerűen és nagyon biblikusan így fogalmazza (kicsit régies a fordítása, de szó szerint idézem): "Kiválasztott lévén Tenálad, és is Téged választhatnálak." Ez az Isten kiválasztó munkája. Mivel Ő eleve kiválasztott, egyszercsak én is Őt választhatom, de azért, mert Ő öröktől fogva szeretett engem. Boldog ember az, aki komolyan veszi ezt a kijelentést, és azonnal nyúl a felkínált ajándék után.

(2) Ha pedig valaki kételkedne ebben - ez nagyon gyakran előfordul velünk -, hogy honnan tudhatom meg, miért bizonyos ez, akkor Pál apostol mondja a másodikat: "Mivel kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, elhívott titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek Jézus Krisztus dicsőségében." (l4. v.)

Honnan tudom, hogy kiválasztott? Onnan, hogy egyszer, az idő előtt megszületett isteni döntés az időben eljut hozzám, egészen személyes hívásként. Megáll Jézus valaki mellett, és azt mondja: gyere és kövess engem! Innen tudhatja meg az ember, hogy Isten őt kiválasztotta. Onnan tudhatja meg, hogy ebben a nagy melegben fáradtan is eljön templomba, és efélékről hall. Nem véletlen az, hogy mi most itt vagyunk, hogy éppen mi vagyunk most itt. Isten rendezi úgy, hogy küld szolgákat, készít alkalmakat, amelyeken értesülhetünk arról, hogy Ő kiválasztott minket örök időktől fogva. Egyszer csak egészen személyesen hallunk erről.

Hív minket. Mire? A mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében való részesedésre. Akinek van egy kis önismerete, az csodálkozva mutat magára és kérdezi: engem?! A Krisztus dicsőségében való részesedésre? Dicsőség azt jelenti: tisztaság, bűn nélküli makulátlanság, ragyogás, fényesség... Ezt a sötét embert, a sötét indulataival, a félhomályos gondolataival a Krisztus dicsőségében való részesedésre? Igen. Arra hív minket az egangélium által. Ez az egyszerű, egyetlen eszköze Istennek: hív minket az Úr, hangzik a Krisztus keresztjéről szóló beszéd kétezer év óta, s aki azt komolyan veszi, az egy országhatárt lép át: belép az Isten országába, és a Krisztus dicsőségében fog részesedni. Mivel kiválasztott, elhív bennünket.

Testvérek, hányszor hallottátok ti már ezt a hívást? és indultatok-e? Évek, évtizedek óta hallgatják sokan itt most közülünk az Isten hívását. Attól kezdve, hogy először hallottátok, mekkora utat tettetek meg a Krisztus követésében? Boldog ember az, akit minden hívás újra bátorít arra, hogy a Krisztus dicsőségében egyre inkább részesedjék.

(3) Mivel az így van, és mivel ez az életünk minden kérdésének az isteni megoldását magában hordja, ezért mutat itt az apostol harmadik lépésben a gyülekezet tagjaira, s azt mondja: "most már aztán nagyon ragaszkodjatok ehhez az Istenhez, Aki titeket elhívott a Krisztus dicsőségében való részesedésre" (15. v.)

A kiválasztás Isten tette volt, az elhívás is az Ő tette. Majd látni fogjuk, hogy a biztosíték, a garancia is az Ő hűségében van, de itt a harmadik pontban az embernek kell cselekednie. "Ragaszkodjatok Őhozzá!" Miért kell ragaszkodni? Mert sok minden el akar szakítani bennünket. Annak kell kapaszkodnia, akit el akarnak szakítani valamitől. Mi akar elszakítani? Így írja egy XVI. századi reformátor: "Vagyon három ellenségem: Ördög, világ, saját testem." Ezt így tapasztalja minden hívő ember. Az Ördög már kezdetben igyekezett az embert elszakítani Istentől. Isten kijelentő mondatai végére egy kérdőjelet görbített oda: Csakugyan azt mondta az Isten? - Aztán a kérdőjel észrevétlenül kiegyenesedett felkiáltójellé, és tagadás lett belőle: ne hidd el, hogy azt mondta az Isten! Bizony nem haltok meg, - mondja az embernek, - noha Isten azt mondta, hogy ha eszel arról a fáról, elszakadsz Istentől, vagyis meghalsz.

Kezdettől fogva ezt teszi az Ördög, és szerencsétlen, ostoba ember az, aki szóba elegyedik vele, és az ő ötletei alapján mérlegeli Isten kijelentésének az igaz voltát, mert az előbb-utóbb elszakad Istentől. Nem ragaszkodik Hozzá... Ugyanígy tesz mindent a világ, vagyis az Istentől idegen gondolkodásmód és életgyakorlat azért, hogy elszakadjunk Istentől, és bizalmatlanokká váljunk Vele szemen. Ugyanígy mindent megtesz a mi istentől elszakadt testi természetünk, testünk. Valóban vagyon három ellenségünk: Ördög, világ, saját testünk... Ezért nagyon fontos, hogy ragaszkodjunk.

Mert az Istenhez visszatalált embert is fenyegeti ez a veszély, hogy bármelyik pillanatban eltávolodhat, elsodródhat, s a végén elszakadhat Istentől. Van alapja a biztatásnak: "Ezért testvéreim, álljatok szilárdan és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok." Olyan ez, mint egy házasság, ami létrejön, és boldog lehetne mindkét ember benne, de kerül egy harmadik, aki kikezd valamelyikkel. Kikezdi a házastársak egymáshoz való hűségét, ott mutogatja, rázza, kelleti magát, kacérkodik, és ha bármelyikük belemegy ebbe a játékba, észre sem veszi, hogy kezd összehasonlítgatni, mégpedig soha nem becsületesen: hibát hibával és erényt erénnyel, hanem összehasonlítja a párjának a hibáit a kacérkodónak az erényeivel. Ebből teljesen torz kép alakul ki. Először csak belülről hidegül el attól, akihez ragaszkodnia kellene, aztán külsőleg is elhagyja. Későn ébred rá, hogy milyen ostobaságot követett el.

Testvérek, a mi időnkben lelki síkon is nagyban folyik ez a megtévesztés, az Istentől való elszakadásra való törekvés. Tanítók sokasága járja a világot, itt a mi gyülekezetünket is, akik importált tanokkal és gyakorlatokkal kelletik magukat. Ráígérnek arra, amit Istentől már kaptak a Benne hívők, - ez mindig az Ördögnek a módszere. Az előbb említett történet, az első kísértés is arról beszél, hogy többet ígér az embernek, mint amire Isten őt teremtette. Azt mondja neki: ha rám hallgattok, olyanok lesztek, mint az Isten... Az embernek, embernek kell lennie, és nem istennek. Ráígérnek ezek a tanítók arra, amit Isten nekünk ígért. Valami olyan erőről, olyan örömről, olyan csodákról beszélnek, amiről Jézus nem beszélt, ami nincs, ami nem cél. Aztán ha belemegy valaki ebbe a játékba, kezdi egyre jobban látni a saját gyülekezetének, közösségének, családjának, felekezetének a hibáit, ami nem baj. Bár minél világosabban látnánk a saját hibáinkat! De ahelyett, hogy összefogva a hibák kijavítására törekedne, megint hibát erénnyel hasonlít össze, s észre sem veszi, hogy csapdába került, egyre inkább elsodródik attól, amit igaznak ismert fel, ami addig éltette, kimaradozik otthonról, mint a hűtlenné váló házastárs. Először csak kétlaki lesz, aztán elsodródik, és későn ébred rá arra, - ha egyáltalán fölébrednek ebből a lelki hipnózisból az áldozatok, - hogy milyen rossz cserét csinált.

Nyáron az emberek sokfelé utaznak, sok helyre betévednek, sok hívásnak eleget tesznek, sok mindent hallottunk, olvastunk, megbeszéltünk ezen a nyáron is. Azokat, akik gondot fordítanak a lelki tisztaságukra, szeretettel kérem, hogy ezen az utolsó nyári vasárnapon teremtsenek egy kis csöndet otthon, és tegyenek mindent Isten Igéjének a mérlegére, amit ezen a nyáron hallottak, olvastak, láttak, tapasztaltak, hogy megáll-e ott.

Így olvastuk itt: "Ezért testvéreim szilárdan álljatok, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok." "Beszédünk" - ez az apostoli igehirdetés. "Levelünk" - ez az írott Ige. Tehát azt mondja Pál apostol, hogy az írott és hirdetett Ige mérlegére tegyetek rá mindent, és ahhoz ragaszkodjatok. Akárki akármilyen szenzációs újdonsággal jön, ti csak az Isten kijelentett Igéjéhez ragaszkodjatok, és nyugodtan mondjatok le minden újszerűnek tűnő maszlagról, és a tiszta, hamisítatlan Igéhez ragaszkodjatok.

No de amikor ilyen ajánlásokkal érkeznek ezek a maszlagok, hogy ez korszerű, időszerű, Isten Igéje meg már túlhaladott... Mikor volt az Isten Igéje időszerű és korszerű? Amit a Szentírás Isten szeretetéről mond, amit Isten nekünk a Bibliában a bűn rontó hatalmáról kijelent, amit a Sátán valóságáról és szándékairól belőle megtudhatunk, vagy áttérve az egészen gyakorlati kérdésekre: amiket a Biblia a munkáról, a pénzről, a testről, a szexről, a házasságról, a magzatelhajtásról mond - soha nem volt időszerű, soha nem volt korszerű! Mindig tiltakozott ellene minden ember. De aki komolyan vette, és mint sziklára ráállt, s ahhoz igazította mindig újra az Isten akarata ellen tiltakozó természetét, az az ember boldog volt, az gazdagította az életet, az tartalmas életet élt. Az élt.

Ma döntsük el, elég-e nekünk, amit a világ különböző problémáiról Isten kijelentett Igéje mond? Egyáltalán ismerjük-e, hogy mit mond? Ezt kellene jobban megismernünk és nem sok minden mást, ami ettől elszakít. "Ezért testvéreim, szilárdan álljatok és ragaszkodjatok ahhoz, amit akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok" (15. v.)

(4) És ha valaki itt azt kérdezi - és jó, ha ilyen kérdések támadnak, - hogy én magamat ismerve gyönge vagyok ehhez, olyan sokszor elbuktam már, nem jellemző rám a szilárd megállás, szeretnék én ragaszkodni, de mi biztosítja azt, hogy megmaradok az Ige mellett, az Istennel való közösségben, az engedelmességben? Akkor elhangzik, ami Igénk negyedik üzenete: nem mi, hanem ki biztosítja ezt! "Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten, a mi Atyánk, Aki szeretett minket, vigasztalja meg a ti szíveteket és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben." (16-17. v.)

Nem nekem kell teljesítenem, nem nekem kell megállnom, nem nekem kell valamit felmutatnom, kitartanom, kibírnom, túlélnem - Maga a mindenható Isten folyamatosan erősít, támogat, végül is Ő tart meg. Kár, hogy erről a szóról: vigasztalás, a legtöbbünknek csak az jut az eszünkbe, hogy egy szomorú embert megvigasztalni, pedig ennek mérhetetlenül gazdag jelentése van, ami egy szóval visszaadhatatlan. A Bibliában a vigasztalás mindig azt jelenti, hogy bátorítani, biztatni, tartani a lelket benne. De jelenti azt is, hogy elkísérni, mert magában összecsuklik. Támogatni, célhoz segíteni.

Amikor Jézus a János evangéliumában a Szentlélek munkájáról beszél, gyakran nevezi Őt Vigasztalónak, és abban mindez benne van. Én magamtól összecsuklanék, de az Ő Szentlelke támogat, erősít, vezet. "Akiket Isten Lelke vezérel, azok az Ő fiai. És bátorít, és folyamatosan biztat. Ez a biztosítéka annak, hogy mégis megérkezünk a célba. Tőlünk csak azt várja, hogy ragaszkodjunk Hozzá.

Így vegyük kezünkbe naponta a Bibliát, így imádkozzunk egyre egyszerűbben és egyre több örömmel. Így vegyük komolyan azt, amit már megértettünk az Ő Igéjéből, és kezdjük el csinálni is, annak engedelmeskedni. Így legyünk készek mindig a bűnbánatra, a pályánk kiigazítására: visszaigazodni az Ő akaratához, így merjünk egyre jobban bízni Benne. Mert az Isten örök időknek előtte kiválasztott minket az üdvösségre. Mert az Isten hívása elérkezett hozzánk. Ha valaki még soha nem hallotta, ma elérkezett hozzá, mert az Isten biztatása ma félreérthetetlenül hangzott. Ragaszkodjunk az írott és a hirdetett Igéhez! S ígéri, hogy eközben Ő fog folyamatosan támogatni, és a célba segíteni minket.

Az Úrasztalát megterítettük, nemcsak azért, hogy együtt adjunk hálát az új kenyérért, amit Isten ilyen nagy aszály ellenére is megadott, hanem azért is, hogy mivel vétkeztünk Ellene, azt most meg is valljuk. És amit megvallottunk, azt el is hagyjuk.

Isten Szentlelke győzzön meg minket arról, mit lehet ma itthagynunk, és milyen ajándékokkal meggazdagodva mehetünk tovább!

Imádkozzunk!

Köszönjünk Atyánk, hogy mindez igaz. Dicsőítünk Téged kiválasztó kegyelmedért. Magasztalunk azért, hogy hangzik az evangélium, és azt hallhatjuk talán kisgyerek korunk óta, talán nem is olyan régen, talán ma életünkben először, de köszönjük, hogy mindenképpen a Te szereteted van a hívásod mögött. Köszönjük ígéretedet, hogy Te vigasztalsz, bátorítasz, erősítesz, elkísérsz minket végig azon az úton, amelyikre hívsz.

Könyörülj rajtunk, hogy merjünk ragaszkodni Hozzád! Tele van ez a világ szellemi kacérkodással, Urunk, és minket is olyan könnyű belevinni ilyen játékokba. Könyörülj rajtunk, és adj bátorságot, eltökéltséget a szívünkbe, hogy csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek!

Köszönjük, hogy Rádbízhatjuk jövőnket. Hozzád kiáltunk most azokért, akik holnap új tanévet kezdenek. Könyörülj a pedagógusokon. Adj nekik Tőled való szeretetet, türelmet, fizikai erőt, szellemi tisztaságot. Kérünk Urunk, hogy ne csak oktatás folyjék ebben az országban, hanem nevelés, a szó nemes értelmében.

Megvalljuk Neked bűnbánattal, hogy mindnyájan olyan neveletlenek vagyunk. Annyi fegyelmezetlenség, oly sok következetlenség hemzseg az életünkben, amit nem is érzünk már hibának. Szeretnénk magunkon kezdeni a megújulást, nem másoktól várni. Kezdd el bennünk a Te megújító munkádat még ma!

Könyörgünk Hozzád az ország jövőjéért, kenyeréért. Kérünk Urunk, légy irgalmas nékünk, és Te szüntesd ezt a hőséget, és adj esőt, hogy ne pusztuljon el minden a földeken.

Könyörgünk Hozzád, Te adj békességet, Te szüntesd meg a háborút, a gyűlölséget, az emberirtást itt a közvetlen közelünkben is, meg bárhol a világon. De ugyanakkor azért is könyörgünk, hogy a mi szívünkből is vedd ki a gyökerét, a csíráját is mindenféle gyűlölködésnek, haragtartásnak, nagyképű ítélkezésnek. Hadd tudjuk mi egymást különbnek tartani mi magunknál úgy, ahogy a Te Igédben parancsolod. Egyáltalán segíts minket, hogy mindenben a Te Igédhez igazítsuk a gondolkozásunkat is, az életgyakorlatunkat is.

Könyörgünk betegeinkért. Olyan nehezen tűrik az egyébként is nehéz terheket és helyzetüket ebben a melegben. Könyörgünk azokért, akik a halál szélén állnak. Te vigasztald ott őket különösen Szentlelkeddel.

Könyörgünk, hogy add a mi szánkba is a mentő evangéliumot, hogy tudjuk azt helyén mondott szóként mondani azoknak, akiket így fogsz elhívni az üdvösségre. Tedd ma bizonyossá mindannyiunk számára, hogy miénk-e már az az üdvösség, amire elhívtál minket.

Ámen.