FELSZABADÍTÓ KEGYELEM

1991. október 20, vasárnap

Alapige

"Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem az Isten anyaszentegyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme."

Imádkozzunk!
Köszönjük Atyánk, hogy Te oltalmunk akarsz lenni. Nem csak a naponta ránk leselkedő veszedelmektől, hanem a végső nagy katasztrófától: a kárhozattól tudsz minket megoltalmazni. Köszönjük, hogy azért jött el hozzánk Jézus Krisztus, hogy éppen ettől a végső nagy veszedelemtől megóvjon minket.
Köszönjük Jézusunk, hogy olyan sokszor hívogattál már magadhoz bennünket. Áldunk azért, hogy aki hisz Benned, annak örök élete van már itt, és az nem megy a kárhozatra. De tudjuk Urunk azt is, hogy aki nem enged Neked, azon az Isten haragja marad. Oltalmazz meg minket attól, hogy így járjunk.
Köszönjük, hogy ma este újra elérkezik hozzánk a Te hívó szavad. Adj nekünk halló fület, figyelmes értelmet és engedelmes lelket, hogy ma, amikor a Te szavadat újra halljuk, ne kemény szívvel hallgassuk azt! Készek vagyunk változtatni, a Te indításodra indulni, amitől óvsz, attól óvakodni. Szólj hozzánk nagy szeretettel és mentő hatalommal, és használj fel mindent, ami ma este itt elhangzik, a mi üdvösségünkre, és a Te dicsőségedre.
Ámen.

Kedves Testvérek! Gedeon történetének végén azon csodálkoztunk, hogy milyen nagy Isten kegyelme. Gedeon aranyból szobrot készíttetett, és azt a saját házában bálványként tisztelte, s mégis a hit hősei között szerepel a neve. Isten megbocsátotta ezt a bűnét is: nagyobb Isten kegyelme, mint a mi bűneink. Bizony úgy van, hogy bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban. Bizony igaz az, hogy nem a bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint, hanem amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az Ő kegyelme az Őt félők iránt, és amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el tőlünk a mi bűneinket. (Zsolt 103, 10-13.)
Valaki megkérdezte két héttel ezelőtt, ez után az igehirdetés után, hogy hogy van ez? Csak úgy minden további nélkül megbocsátotta Isten Gedeonnak ezt a szörnyű bűnét? Meg sem bánta Gedeon, meg sem vallotta? Erről csakugyan nem ír a Szentírás, viszont ezért fontos mindent a teljes Írás világosságában értelmezni. Ahol bűnbocsánatról van szó, ott általában megemlíti a Biblia, hogy az illető, aki bocsánatot kapott, meglátta, megbánta és megvallotta a bűnét. Ezt a részletet Gedeonnal kapcsolatban nem említi. Mivel azonban a többi helyen, ahol ilyesmiről van szó, ez magától értetődő, bizonyosak lehetünk abban, hogy Gedeon is valami módon bűnbánatra jutott. Csak hát a Szentírás a teljes, és sokszor nagyon összetett igazságnak hol az egyik részletét hangsúlyozza valami miatt, hol a másikat, de az egészre kell gondolni mindig.
Talán a tékozló fiú példázata az, ahol ennek az igazságnak minden részlete egyenlő hangsúlyt kap. Emlékszünk rá, hogy ott az apa előre megbocsátott az elbitangolt fiának, hiszen amikor közeledik a házhoz, eléje fut, átöleli, de egyelőre nem szól egy szót sem. Azt a mondatot ki kell mondania a hazatérőnek, hogy "apám vétkeztem, nem vagyok méltó, hogy visszafogadj". De nem engedi folytatnia: itt kihozatja a legszebb ruhát, ráadatja a gyűrűt, a sarut és nyilvánosan visszafogadja fiává, visszahelyezi eredeti jogaiba. Ki kellett mondania, hogy vétkeztem, bocsánatot kérek. De tulajdonképpen nem ettől függött a megbocsátás. Előre készen volt a bocsánat, és miután megvallotta a bűnét, záporozott rá az atyai szeretet, irgalom és megbocsátás.
Gedeon történetében Isten Igéje ezt a részt hangsúlyozza, hogy még erre a bűnre is van bocsánat Istennél. És bizony úgy van, ahogy János írja levelében: "Fiacskáim, ha vádol minket a szívünk, nagyobb az Isten a mi szívünknél". (1 János 3,20.)
Mostanában sok olyan emberrel kellett beszélgetnem, akiket vádol a szívük. Megint a szokásosnál több temetés van ezekben a hetekben, és többen sírva mondták el, hogy rettenetes, hogy már nem beszélhetem meg vele. Halogattam évről évre - mondta valaki az édesanyja temetését megbeszélve - és olyan váratlanul elment a mama, hogy már nem kérhetek tőle bocsánatot.
Másvalaki azt mondta: mindig kérte az, aki elhunyt, hogy egy kicsit több időt szánjak arra, hogy beszélgessünk, és éppen most gondoltam, hogy átrendezem az életemet és kijelölünk hetente egy rövid időt, amikor csak egymáséi vagyunk; mostmár erre nem kerülhet sor .. Olyan sok mulasztás vádol minket, amit már nem pótolhatunk, olyan sok vallomás, ami már nem hangozhat el, mert az, aki igazán értené, és akinek sokat jelentett volna, már nincs itt.. Olyan sok szülő bánja azt későn, amikor a gyermekei már nem igénylik az ő társaságát, hogy amíg kérlelték, hogy legyen velük, nem volt velük. Ezt már nem lehet pótolni soha többé. Sok minden miatt vádol minket a szívünk. Oly sok mindent elrontunk. Oly sok fiatal vétkezik a teste ellen, utólag bánja, és nem lehet helyrehozni.
Ma este arról szeretnék beszélni egészen egyszerű módon, bibliai bizonyítékokat fölsorolva, hogy Isten kegyelme olyan nagy, hogy ha bármit elrontottunk, akármit elmulasztottunk, aki Őhozzá őszinte bűnbánattal közeledik, annak Ő végleg és igazán megbocsátja a bűneit. És amikor összeszorul a szívünk, és amikor vádol a lelkiismeretünk, és amikor újra és újra védőbeszédet tartunk magunk mellett, és megpróbáljuk menteni a menthetetlent, hogy hiszen értük tettem, meg a munka vont el, meg tévedtem, meg nem gondoltam ... Kétségbeesve mondta a közelmúltban azt is valaki, hogy "nem hittem, hogy ilyen korán el kell válnunk ..." Hát ki tudja azt közülünk, hogy mikor kell elválnunk azoktól, akiket a legjobban szeretünk?! Életveszélyes dolog bármit halogatni, mert erre semmi biztosíték nincs, hogy jövőre, vagy tíz év múlva majd megtehetjük.
Amikor tehát így vádol minket a szív, vegyük komolyan, hogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, mert nagyobb az Ő kegyelme minden mi bűnünknél.
És azt szeretném világossá tenni, pontosabban: azért imádkoztam, hogy Isten Lelke győzzön meg minket arról, hogy nem kell nekünk önváddal élnünk. Nem kell megpróbálnunk úgy segíteni magunkon, hogy újra és újra elaltatjuk a lelkiismeretünket, - ez úgysem old meg semmit. A legváratlanabb pillanatban riad fel álmából a lelkiismeret és teszi tönkre az embert. És nem kell nekünk örökös védőbeszédet tartanunk magunk mellett, hogy valahogy mentsük magunkat. Van bocsánat! Isten kegyelme eltörli a mi bűneinket - ez a kifejezés olvasható a Bibliában. Aki Őtôle bocsánatot kapott, annak az életében nem hivatkozik többé Isten a megbocsátott bűnre, az a bűn nincs többé! Olyan, mintha nem történt volna meg. Nem választ el bennünket többé Istentől, és nem választ el egymástól. Soha többé nem kell szégyenkeznünk miatta, ha eszünkbe jut. Az ördög gondoskodik arról, hogy eszünkbe juttassa a megvallott, a megbánt bűnöket is. Nem kell miatta szégyenkeznünk, hálát adhatunk Istennek azért, hogy még arra is bocsánatot kaptunk. Nem szabad, hogy megbénítson minket a lelki munkában, a szolgálatban! Nem kell zavartan lesütni a szemünket és elhallgatni, amikor valami olyan bűnről van szó, amit nekünk Isten megbocsátott, mert az a bűn többé nincs! Nem kell, hogy komolyan vegyük, nem szabad hogy komolyan vegyük a gonosznak ezt a hangját (hadd mondjam most ilyen közönségesen), hogy "te is sáros vagy!" Nem vagyok sáros, ha azokat a bűneimet Istennek megvallottam, és hiszem, hogy megbocsátotta. Jézus vére által tiszta és igaz vagyok, mintha azokat soha el nem követtem volna! Nem szabad, hogy ez fékező erő legyen és visszatartson a szolgálatban és a lelki munkában! A hívő ember életét soha nem a múltja határozza meg, hanem a jövője, amit Isten készített neki, és ő Isten előtt az, akivé majd lesz! Akivé Isten formálja, aki elkezdte benne a munkát.
Hinni egyebek közt azt is jelenti, hogy ezt nagyon komolyan veszi az ember, és ezzel a felszabadult örömmel él és szolgál Istennek.
Isten felszabadító kegyelmét szeretném ma este felragyogtatni, mégpedig olyan egyszerű módon, hogy három bibliai alaknak a képét szeretném most felmutatni, és ha hiszünk Isten kijelentésének, akkor negyediknek, vagy sokadiknak odakerülhet melléjük a mi képünk is.
1./ Az első Dávidnak az alakja. Olvasunk Dávidról egy meglepő megállapítást a Királyok könyvében. Ott már nem is róla van szó, egy másik királyról beszél az Ige, de Dávidra utal, és Isten ezt jelenti ki róla: "Nem voltál olyan, mint az én szolgám Dávid, aki megőrizte az én parancsaimat, és aki engem követett teljes szívéből, csak azt cselekedvén, ami kedves az ÉN szemeim előtt". (1 Kir 14, 8.)
A Bibliát ismerő ember fölkapja a fejét és azt mondja: hogyhogy? Dávid csak azt cselekedte, ami kedves Isten szemei előtt? Elnézést kérek: elcsábított egy férjes asszonyt, betört egy felebarátjának, az egyik leghűségesebb vitézének a házasságába. Amikor az az asszony tőle terhes lett, fondorlatos módon megölette a férjét, utána feleségül vette az özvegyet ... Hát hogy lenne ez kedves Isten szemei előtt?! Vagy ezt elfelejtette Isten, vagy erre leplet kell borítani Dávid presztízsének a védelmében? Nem! Isten nem borít leplet semmire, és Istennél a presztízs soha nem szempont, Ő az igazság Istene. Hát akkor Dávid életének ezek a részletei hová tűntek? Nem felejtette el Isten ezt, de azt sem felejtette el, hogy Dávid ezt őszintén megbánta. Amikor Nátán prófétát elküldte Dávidhoz, ő Dávidnak mindezt világosan szemére vetett, és azt mondta neki, hogy "miért vetetted meg az Úrnak beszédét oly dolgot cselekedvén, ami utálatos Őelőtte: a hitteus Úriást fegyverrel öletted meg, az ő feleségét magadnak vetted feleségül, magát az Ammon fiainak fegyverével ölted meg, mindez utálatos Isten szemei előtt"! (2 Sám 12, 9.)
Akkor hogyan minősíti később Isten mégis úgy Dávid életét, hogy "csak azt cselekedte, ami kedves az Ő szemei előtt?" Úgy, hogy mikor Dávid ezt a prófétai beszédet halotta, teljesen összetört. Mélységesen megbánta mindazt, amit tett; ennek egyik megfogalmazása az 51. Zsoltár, az a megrendítő bűnvallomás, meg ez a 38. is, amit most hallottunk az énekkar előadásában, mert ennek a felirata is ez ám: Dávid zsoltára emlékeztetőül. Ő sem felejtette el, hogy miket csinált, mit követett el Isten ellen. Nátán pedig ezt mondta neki: "az Úr is elvette bűnödet, nem fogsz meghalni". (2 Sám 12, 13.)
Isten elvette Dávidnak ezeket a bűneit, és ezek a bűnök nincsenek többé. Isten érvényes és végérvényes bocsánatot adott az összetört szívű, bűneit megvalló Dávidnak. És Ő nem hivatkozik többé a megbocsátott bűnre, mint ahogy mi szülők olykor ezt a hibát elkövetjük a gyerekeinkkel szemben. Valamit vétett a gyerek, megkapta a büntetést, megbeszéltük, tisztáztuk - és fél év múlva a fejéhez vágjuk, hogy persze te, aki olyanokat csinálsz... Ez borzasztó! Istennél ilyen nincs. Az a bűn nem létezik, az nem választja el többé a bűnöst Őtőle, mert az ember bűne és az utána következő állapota között ott van Isten kegyelme. És azt mondja Isten: "eltöröltem álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet", - ez többé nincs, és bármit követett el az illető, szabadon, tisztán, örömmel szolgálhatja Istent, Aki neki bocsánatot adott.
Megint mondom: hinni egyebek közt azt is jelenti, hogy ezt is halálosan komolyan vesszük. Komolyan vesszük, hogy minden bűn elválaszt Istentől, és komolyan vesszük azt is, hogy az Ő kegyelme nagyobb, mint a mi bűneink, és aki az Ő kegyelmét elfogadja, az tiszta és szabad.
2./ A másik kép Péteré, a kedves tanítványé, aki három évet együtt töltött Jézussal. Aki az utolsó vacsorakor, nagycsütörtök estéjén olyan őszinte lelkesedéssel igéri, hogyha mindenki elhagyná is Jézust, őrá számíthat, ő hűséges marad hozzá - és mégis a hajnali kakasszó előtt háromszor letagadja, hogy ismeri Jézust. Esküvel is megerősíti ezt: Nem ismerem azt az embert! S mi lesz most? Vége mindennek? Jézus soha többé rá sem fog tekinteni egy ilyen alakra? Eljátszotta mindazt, ami eddig felépült? Lehet, hogy ő is félt ettől.. Mindenesetre, amikor eszébe jutott Jézus szava, az Ige, amit előző nap mondott neki: összetört, és ezt a meglepő mondatot olvassuk: "Kajafás udvaráról kimenvén, keservesen sírt."
Azután Jézus feltámadása után találkoznak. Jézus nem kérdez rá erre a tagadásra, de háromszor megkérdezi: szeretsz-e engem? És háromszor egymás után rábízza a saját megkezdett munkájának a folytatását: legeltesd az én juhaimat, őrizd az én bárányaimat..
És Péter ezt komolyan veszi. Jézus feloldozta, kegyelmet kapott, azok a bűnei, amiket könnyesen elsiratott, nincsenek, mert megbocsáttattak.
Honnan derül ki, hogy Péter ezt komolyan veszi? Onnan, hogy amikor pünkösd után Jánossal együtt Jézus hatalmával meggyógyítják azt a sántát, aki a templomajtóban koldult, és a tömeg elkezdi őket magasztalni, akkor Péter leállítja az ostoba beszédet, és azt mondja: ezt nem mi tettük, hanem annak a Krisztusnak ereje cselekedte ezt általunk, Akit ti megtagadtatok, megöltetek, keresztre feszítettetek, de Akit az Isten feltámasztott: "Mikor pedig látta Péter ezt, így szólt a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mireánk, mintha saját erőnkkel, vagy jámborságunkkal tettük volna azt, hogy ez a sánta járjon! Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, ami atyáinknak Istene megdicsőítette az Ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok, megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kívántátok, hogy a gyilkos ember (Barabás) bocsátassék el nektek." (ApCsel 3, 12-14.)
Honnan veszi a bátorságot, hogy mutogat másokra: "ti megtagadtátok"!? Hát ha valaki megtagadta Jézust, az ő! Igen ám, csak Péter szörnyű bűne és mostani állapota között ott van Isten kegyelme, és az a tagadás már nem hat. Az nem szabad, hogy befolyásolja az ő mostani magatartását. Nem szabad Péternek megengednie azt, hogy ha eszébe jut - miközben azt mondja, hogy ti Jézust megtagadtátok, - hogy ő is megtagadta, akkor leálljon az igehirdetésben, mert ő is "sáros". Nem sáros! Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztította őt ettől a bűntől is, és ezt tessék komolyan venni! Ő úgy beszélhet másoknak Krisztus-tagadásáról, mint akinek megbocsáttatott a maga Krisztus-tagadása.
Ez nem teszi őt büszkévé, nem azért mutogat a sokaságra, hogy magát mentse: ő tudja, mit jelent Krisztust megtagadni. De azt is tudja, hogy mit jelent emiatt sírni! És azt is tudja, hogy az ilyen összetörettetést és őszinte bűnbánatot az Isten feloldozó kegyelme követi. S attól kezdve szabad ember, mert a kegyelem felszabadító kegyelem. Neki nem kell a múltjával foglalkoznia többé, nem szabad arra gondolnia.
Ilyen értelemben is értettük azt, amikor két hete ezt az Igét választottuk: "félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret, nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra!" - És nem nézvén magunkra, meg a körülményekre, meg a múltunkra. "Ami a hátam mögött van, azt elfelejtvén - írja Pál -, ami előttem van, nekidőlvén célegyenes igyekszem előre".
De erre csak az képes, akinek meg van oldva az, ami a háta mögött van, aki bocsánatot kapott, és aki a bocsánatot nagyon komolyan is veszi. Annak nem szívhatják el az energiáit a bűnei, annak nem ronthatja meg a mai örömét a tegnap vétke, mert "bűnöd elfedeztetett, vétked megbocsáttatott", és ezt komolyan veszi ő is, mint amilyen komolyan azt Isten mondta.
Jellemző-e ránk, hogy komolyan vesszük ezt?
3./ A harmadik kép Pál apostolé, akinek a vallomását olvastam a Korinthusi levélből. Pál külön felhatalmazással indul el a Jeruzsálemtől 200 km-nyire lévő Damaszkuszba, hogy összefogdossa mindazokat, akik Jézus Krisztusban hisznek, Aztán az úton találkozott a feltámadott Krisztussal, Aki megállította őt, Aki előtt térdrerogyott, és Akiben ott ő is hitt. Ettől kezdve Jézus tanítványa lett. Később többször beszámolt a gyülekezetnek arról, hogy ő üldözte Jézust és az Ő egyházát, de nem azért emlékeztet erre, mintha ez még mindig bántotta volna, hanem azért, hogy annál hatalmasabban fölragyogtassa Isten kegyelmét, amely kegyelem arra is elég volt, hogy neki azt megbocsássa, és őt ezek után, ennek ellenére is, hatalmasan használja mások üdvösségére. Istenről akart beszélni, aki még egy ilyen embert is, mint amilyen ő volt, meg tud teljesen változtatni, és tud használni a maga dicsőségére és arra, hogy másokat hozzá vezessen. Ezért írja itt, hogy "én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó arra, hogy apostolnak neveztessem, hiszen üldöztem az Isten anyaszentegyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint a többi apostol együttvéve, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme".
Egy mondaton belül háromszor ez a szó: kegyelem. Pedig ő törekedett a választékos fogalmazásra: Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és az Ő kegyelme nem lett hiábavaló, hanem használt engem, és az Ő kegyelméből többet munkálkodtam, mint az összes apostol együttvéve. Nem vádolja a múltja: megbocsáttattak a bűnei! Isten kegyelmét ragyogtatja itt fel.
Mit jelent ez, hogy Isten kegyelme nem lett hiábavaló? Mikor lesz hiábavaló Isten kegyelme? Akkor, ha valaki visszaél vele, tehát a kegyelemre apellálva könnyelműen elkezd vétkezni. Az ilyen ember tulajdonképpen nem fogadja el Isten kegyelmét; ha elfogadta volna, akkor őt ez a kegyelem engedelmességre, a hálás szolgálatra szabadítaná fel, és nem a bűnnek az ürügye lenne. És hiábavaló lesz annak az életében is, aki nem él vele, nem veszi komolyan, hogy a kegyelem az kegyelem.
Hogy Isten bűnbocsánata azt jelenti, hogy az a vétkem többé nem létezik, annak semmi következménye nincs az örökkévalóságra nézve, sőt még az ittenieket is Ő el tudja törölni. Aki nem él vele, és nem veszi komolyan, annak az életében hiábavalóvá lesz.
Pál apostolt minden lépéstől visszariaszthatta volna, hogy jaj, hát éppen én mondom ezt, aki olyanokat csináltam... Jaj, hát én hívom őket megtérésre, amikor én hogyan üldöztem a Krisztus egyházát... Ez azonban a múlté, ez megszűnt: Vétked megbocsáttatott, bűnöd elfedeztetett, - eltöröltem, mint a felhőt; volt - nincs. Nem hat, és nem szabad, hogy bénítson! Nem lett hiábavalóvá az Isten kegyelme, mert Pál nem a bűneire néz, hanem Jézusra. Nem önmagára, hanem a bűnbocsátó Istenre.
Három kép: Dávid, aki azok után és annak ellenére is Isten kedves gyermeke, használható eszköze maradhatott, sőt az isteni minősítés szerint mindig azt cselekedte, ami kedves az Isten szemeiben.
Péter, aki csúnyán megtagadta Mesterét, és mégis bátran mondja a szemükbe bűnüket azoknak, akik megtagadták Jézust.
Pál apostol, aki üldözte az egyházat, és azt mondja, hogy arra sem méltó, hogy apostolnak nevezzék, de a tények mutatják, hogy Isten őt hatalmasan használja. Többet munkálkodhatott, mint a többi apostol együttvéve - de nem ő, hanem az Istennek benne való kegyelme.
És vajon odakerülhet-e a mi képünk is őmelléjük? Ezt nagyon alázatosan, szerényen, de Isten Igéjétől felbátorítva kérhetjük.
Nem tudom, hogy kit mi vádol ma este, de ismerem, milyen az, amikor vádol minket a szív. Amikor az ember tehetetlenül össze van zárva a bűneivel, és kapkod mindenféle megoldási lehetőség után, de békességet, felszabadultságot mégsem kap. De tudom azt is, milyen az: megszabadulni a bűn terhétől, a bocsánatot komolyan venni és Isten felszabadító kegyelmével bizonyosan továbbmenni és végezni a munkát.
Hadd bátorítsak ma este mindenkit egy szép éneknek a soraival:

Ó bízd magad e kegyelemre,
mely gazdagon árad feléd.
Váltságát tedd a magadévá,
s hidd, ez számodra is elég.

Ez lezárhat egy életszakaszt, és teljesen szabadon és tisztán folytathatjuk az életünket már nem egyedül, hanem a kegyelem Istenével szoros közösségben.
Hadd olvassak fel befejezésül egy imádságot. annak a folyóiratnak az utolsó oldalán található, amiből néhány példány még a kijáratoknál kapható. Nagyon gyakorlati, jó példa arra, hogy egy bűnökkel terhelt, sok tekintetben elrontott nap végén hogyan áll oda Isten elé egy hívő ember, ebben az esetben egy hívő édesanya, amikor olyan hibákat vétett, amiket nem lehet már helyrehozni. Most mit csináljon?
Fogja a fejét, vagy vergődje végig az éjszakát álmatlanul, vagy mondjon le arról, hogy ő Isten gyermeke, és előbbrejuthat a hitben? Hanem így imádkozik:
"Istenem, mélységes szégyennel szemlélem ezt a ma eltelt napot, mint egy törött cserép törmelékhalmazát. Hogy viselkedhettem olyan csúnyán, hogy engedhettem annyira rossz hangulatomnak? Már reggel azzal indult a nap, Uram, hogy veszekedtem a gyerekekkel? Ha kicsikéim zavarodott arcára gondolok, kicsordul a könnyem. Úgy szeretném, ha mindez nem történt volna meg. Ha újból kezdhetném a napot, de egészen másképp. Tudom, hogy ezt nem lehet.
Uram! Mostmár látom, hogy rögtön az első bosszúságnál Hozzád kellett volna jönnöm. Ehelyett szidtam a gyerekeket, a barátságtalan szomszédokat és a megbízhatatlan mesterembereket. Te megajándékoztál volna azzal a nyugalommal, békességgel, amely ehhez a zaklatott naphoz szükséges lett volna, és akkor mindent más színben láthattam volna. Ehelyett egész idő alatt csak magamat sajnáltam...
Hogyan tehetem jóvá mindazt, amit ma tönkretettem?
Uram! Egyedül Te tisztíthatod meg ezt a napot, a ma szennyét a bűnbocsánat tengerének mélyére veted, és én megint egészen újat kezdhetek, mert Te megtisztítassz. A Te kegyelmedben bízva most mégis megvigasztalódva fekszem le aludni, és hiszem, hogy holnap jobban csinálhatom. Neked akarok engedni holnap, Jézus kezét fogva, az Ő segítségével. Köszönöm, Uram!"
Aki bizonyos abban, hogy nagyobb a kegyelem, mint a mi bűnünk, az nem adja fel a harcot, nem leplezi le a bűnt, éppen olyan világosságra hozza és hisz abban, hogy nagyobb a kegyelem, mint a mi bűnünk. Ezért hisz abban, hogy elég neki is Isten kegyelme. Egyszer kell úgy igazán, életünkben először megragadni Isten kegyelmét, és utána naponta élni ebből a kegyelemből.
S ne feledjük: Isten nekünk nem "minden további nélkül" bocsátott meg. Nekünk ajándékként adja, de neki nagyon sokba került ez a kegyelem: egyszülött Fiának az életébe. Az egyetlen ártatlan, aki ezen a földön élt, Jézus, mindnyájunk bűnét magára vette, s mindannyiunk ítéletét elszenvedte a kereszten.
Az Ő ott kifolyt vére tett minket tisztákká Isten előtt, az Ő halála tette számunkra lehetővé az amnesztiát, a felmentést. Egyedül az Ő érdemében bízva lehetünk mi bizonyosak abban, hogy vétkünk megbocsáttatott, bűnünk elfedeztetett. De Őérette egészen bizonyosak lehetünk ebben.
Mielőtt közösen imádkozunk, maradjunk most egy percig csendben, és ha vádol minket a szív, mondjuk ezt el egy csöndes imádságban Istennek, és valljuk meg Neki, hogy mi bízunk az Ő kegyelmében, amely gazdagon árad felénk is, Jézusért.

Imádkozzunk!
Urunk! Olyan csodálatos az, hogy a mi képünk is bekerülhet ebbe az arcképcsarnokba. Olyan sokszor megtagadtunk mi is Téged, oly sokszor elengedtük a fülünk mellett komoly és szeretetteljes figyelmeztetéseidet, hívásodat. Oly sokszor lebecsültük kimondhatatlan értékű ajándékaidat, sértünk Téged hitetlenségünkkel, aggodalmaskodásunkkal, olyan gyakran még mindig magunkban bízunk és nem Benned!
Köszönjük, hogy ennek ellenére szeretsz. Áldunk Téged Jézus Krisztus, hogy a Te keresztfán kifolyt véred minket is megtisztít minden bűntől. Segíts ezt komolyan vennünk! Hisszük Urunk, segíts hitetlenségünkben! És ajándékozz meg minket felszabadító kegyelmeddel, hogy ne bénítson a múltunk, hogy ne rontsák meg örömünket sötét emlékek, hanem tudjunk Tereád nézni, Aki bennünk is elkezded és befejezed a hitet! Aki előttünk jársz az élet útján, Aki igéred a Te hűségedet nekünk.
Veled akarunk innen elindulni. Ezt az elrontott mai napot, és egész elrontott életünket, mint egy cseréphalmazt úgy tesszük ma Eléd és kérünk: építs meg minket és Te vezess tovább! Segíts, hogy soha ne váljunk bizonytalanokká abban, hogy elég nekünk a Te kegyelmed, s merjünk naponta a Te kegyelmed gazdagságából élni.
Könyörgünk azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most a Te közelségedre, szeretetedre. Kérünk Urunk, állítsd le az öldöklést és a népirtást Jugoszláviában. Kérünk, Te szüntesd meg a gyűlölködést és az uszítást Romániában. Kérünk, hogy Te légy a tanácsadójuk országunk vezetőinek régóta húzódó, nehéz, megoldandó kérdések eldöntésében! Adj olyanokat, aki tudatosan is figyelnek Rád, akik kérdeznek Téged, akik akarják, hogy irányítsd őket, de irányítsd még azokat is, akik nem akarnak tudni Rólad!
Könyörgünk azokért, akik kórházakban, börtönökben hirdetik az evangéliumot. Könyörgünk újra indult és induló iskoláinkért, hogy ott valóban evangéliumi szellem legyen, hogy Te magad személyesen irányíts ott mindent. Könyörgünk betegeinkért, különösen két súlyos beteg férfitestvérünket hozzuk Eléd. Könyörgünk, hogy tudjuk mindnyájan a Te kegyelmedtől felszabadítva, örömmel végezni a mindennapi munkát, és a Tőled kapott lelki munkát, dicsőségedre és sokak áldására.
Ámen.