MI VAN A HALÁL UTÁN? (TOVÁBBI MAGYARÁZAT A VASÁRNAPI PRÉDIKÁCIÓHOZ)

1982. július 15, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

„Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, vannak prófétáik, hallgassanak azokra!”

Imádkozzunk!
Édesatyánk, áldunk téged azért, mert nem vagy messze, hanem itt vagy közöttünk. Köszönjük, hogy magasságban és szentségben lakozol, de az alázatossal és megtört szívűvel is.
Kérünk, hogy te, aki kezedben tartod a villámokat és a mennydörgést és ennek az egész világmindenségnek a történelmét és jövőjét, szólj most hozzánk halk és szelíd szót, amire szükségünk van, ami megvigasztal, meggyógyít, megerősít. Állíts most minket igédnek a világosságába.
Köszönjük, hogy egyedül te vagy az, aki összefogod könnyhullatásainkat, aki különös szeretettel mindig arra nézel, aki búval van megterhelve. Köszönjük, hogy egyikünket sem terhelsz meg jobban, mint ahogy azt elviselni tudjuk. Köszönjük, hogy a terhelés közben növeled az erőseket is és adod nekünk a te erődet.
Áldunk téged azért, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít. Kérünk, segíts most szorosabb közösségre veled. Adj nekünk nyitott szívet, nyitott fület. Add, hogy semmi el ne vonja most a mi gondolatainkat, figyelmünket a te igédről. Szentlelkeddel tedd világossá számunkra az üzenetedet.
Ámen.

Kedves testvérek, sorra vettük hónapokon keresztül az Újszövetség asszonyait és sok kedves, fontos üzenetet értettünk meg ezekből a bibliai részekből. A múlt csütörtökön befejeztük ezt a sorozatot és most egy ideig már újat nem kezdünk. Térjünk vissza az előző vasárnapi igénkre, mert két kérdés is elhangzott, ami arra utal, hogy félreérthető volt egy-egy része. Valamint a példázat szereplőivel nem sokat foglalkoztunk. A két szereplő egy-egy vonását hadd emeljem ki. Először tehát a két kérdésre választ az igéből, utána egy jellemvonását a gazdagnak, egy jellemvonását Lázárnak vigyük el üzenetként.
Úgy hangzott az első kérdés, hogy rettenetes dolog az, ha valóban az a helyzet, hogy a mi életünk is mint egy film pereg és a halálunk pillanatában megáll a film, és az utolsó kocka rögzül. Vagyis, hogy döntő az örök sorsunk számára, hogy ilyen állapotban talál minket a meghalás. Valaki úgy értette ezt - mindjárt mondott egy példát is -, hogy ha én történetesen éppen hazudtam és a következő percben meghalok, akkor elkárhozom, ha Jézus Krisztus tanítványa voltam évtizedeken keresztül?
Nyilván való félreértés. Ez azt jelenti, mint ahogy mondtam is vasárnap, hogy Jézussal vagy Jézus nélkül talál minket a halál. Vagy, hogy utaljunk a megelőző vasárnapon hallott igehirdetésre, amit először itt Joó Sándor testvérünktől hallottunk: előbb a halált látja meg valaki, vagy előbb Jézust látja meg. Ez a döntő. Aki előbb Jézust meglátta és benne a Krisztus és őt - most a szó átvitt, lelki értelmében - a kebelére ölelte, mint Simeon a kis Jézust, akkor annak örök élete van, aki hisz Jézusban. Az ilyen emberrel is megeshetik, hogy hazudik? Sajnos meg. Mert amíg ebben a testben vagyunk, addig ez a test mindig kisérthető és mindig kész a vételre. De mi már nem vagyunk azonosak az óemberünkkel. A hívő embert éppen az jellemzi, hogy az akarata, az énje, az egész személyisége Jézus Krisztussal azonosult és nem akar vétkezni. Ha mégis vétkezik, tudja, hogy az bűn és arra azonnal kéri az Ő bocsánatát. Tehát nem azonosul a bűnnel. A bűn meg van mibennünk - mondja Pál. De én már szemben állok a saját bűnömmel is és a Kísértővel is. És én egy vagyok Jézus Krisztussal. Ezt jelenti ez: az Úrban. És akik az Úrban halnak meg, ha előtte vétkeztek is, az Úrban halnak meg.
Egyfolytában retteghetnénk akkor attól, hogy milyen pillanatban talál minket a halál, mert az utolsó kocka rögzül. De ez, hogy az utolsó kocka, ez azt jelenti, hogy Krisztussal vagy Krisztus nélkül. Hiszem azt, hogy minden bűnömért tökéletesen eleget tett. Nem akarok vétkezni. Ha mégis, akkor nála készen van a kegyelem, Ő bővölködik a megbocsátásban. Ez a kegyelemnek a botránya egyébként. Mert erre általában azt szokták mondani, hogy akkor szabadon vétkezhetünk s mehetünk a kegyelmért. Éppen ez bizonyítja, hogy valaki a Krisztusban van, vagy nincs, mert ha Krisztusban van, akkor nem akar vétkezni, akkor nem ez jut eszébe, hogy szabadon vétkezhetek. Ha ez jut eszébe és ezt akarja csinálni, biztos, hogy még nincs a Krisztusban és akkor térjen meg. Mihelyt igazán átéli valaki a kegyelem valóságát és azt, hogy az ő bűnei bocsátattak meg a Golgotán, soha többé nem jut ez eszébe, hogyan vétkezhetnék, hanem arra törekszik minden gondolatával és minden porcikájával, hogy soha meg ne bántsa azt, aki az életét adta érte és nem akar vétkezni. Tehát az a hasonlat - minden hasonlat sántít -: az utolsó kocka rögzül, ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban való hitben talál-e az a pillanat, amikor hazahív engem vagy sem.
A másik kérdés az volt: rettenetes dolog, hogy van elvettetés, kárhozat, pokol. Lehetséges az, hogy egyszer már nem lehet változtatni azon, hogy valaki Istentől elszakadva élt és úgy kell töltenie az örökkévalóságot? Hogyan egyeztethető ez össze Isten kegyelmével és azzal az igével, hogy Isten szeretet, hogy engedheti, hogy legyen kárhozat és emberek elkárhozzanak?
Nagyon fontos kérdés, mert nagyon fontos Jézusnak a válasza erre a kérdésre. T.i. Jézus visszakérdez. Azt mondja: ne azon csodálkozzunk, hogy lehetséges a kárhozat és lesznek olyanok, akik Isten nélkül akarják tölteni az örökkévalóságot. Azon csodálkozzunk, hogy lehetséges kiszabadulni a kárhozatból. Mert az lenne a természetes, hogy mindnyájan a halál fiai vagyunk, mindnyájan Isten nélkül töltjük el az örökkévalóságot, mert mindnyájan Isten nélkül kezdjük el az életet és éljük mindaddig, amíg Ő ki nem ragad ebből az állapotból és mi hittel el nem fogadjuk a szabadítást. Mindnyájunknak ott van a helyünk a pokolban, mert a pokolra születtünk mindnyájan.
Miért? Azért, mert Isten a kezdet kezdetén világosan megmutatta az embernek azt a két utat, ami előtte áll. „Elődbe adtam az élet útját és a halál útját, válaszd azért az életet.” És amikor arról a bizonyos fáról van szó, ami nem almafa volt, - nem tudjuk milyen fa volt, a tudás fája, amit Isten eltiltott az embertől, azt mondja: ha eszel erről, bizonnyal meghalsz. Előre lehetett tudni a következményeket. „A kert minden fájáról bátran egyél, erről az egyről ne, mert ha eszel, bizonnyal meghalsz.” Az ember evett. Vagyis engedetlen lett Istennek, ezzel elszakadt Istentől, vagyis az élettől. Egyedül Istennek van élete önmagában. Ő az élet forrása. Elszakadt az élettől és a halál fia. És azóta ez a természetes, hogy mindnyájan a halálra és nem csak úgy, hogy egyszer csak véget ér a földi életünk, hanem a szó teljes értelmében: az örök halálra, az Istentől való végleges és végzetes elszakítottság állapotába születünk. Ez a természetes. És az az Isten szeretetének és kegyelmének a nagy csodálója, hogy mégsem marad mindenki itt.
Miért nem? Mert noha nem kértük és noha mi voltunk a sértő fél, Ő akit megsértettünk, utánunk jött Jézus Krisztusban. És ennek a börtönnek az ajtaját, amibe beleszületünk mindnyájan, kinyitotta. És az Atya teljes amnesztiát hirdetett minden rabnak. Felhívta a figyelmünket, hogy nyitva van a cellaajtó, ki lehet menni. Aki ezek után sem megy ki, mert nem hisz az Istennek, az ne Istent okolja, hogy bent marad a börtönben és ott pusztul el. Jézus Krisztus mindnyájunk előtt kinyitotta az örökélethez visszavezető útnak az ajtaját., Ezért jött, hogy erre hívogasson. Aki nem hisz neki, az hazuggá teszi az Istent - így olvassuk a bibliában és az magára vessen. Ne ezen háborogjunk tehát, hogy van kárhozat. Van. De mindenkinek ki lehet belőle jönni.
Persze jönnek a további kérdések: miért két utat tett Isten az ember elé, miért nem csak az életet? S miért nem Őmaga hoz ki mindenkit ebből az állapotból. Azért mert az Isten komolyan vesz minket. Isten nagyon tiszteletben tartja az általa teremtett ember szabadságát, személyiségét, felelősségét és akaratát. És akarata ellenére senkit sem üdvözít. Ha én akaratosan ragaszkodom ahhoz, hogy Isten nélkül éljek, lehet, szabadságomban áll. Az ember az egyetlen a teremtmények közül, akinek ilyen veszélyes szabadsága van. De szabadságomban áll hallgatni rá és követni őt az életre vezető úton.
Azért is hoztam ide ezt a kérdést, mert végül is elmondhattam volna ezt annak a testvérünknek, aki ezt kérdezte, mert a korszerű teológiában egyre divatosabbá válik az, hogy egyfajta kibékíthetetlen ellentétet látnak a kegyelem Isten és a kárhozat valósága között. S a modern teológusok is kezdik tagadni a kárhozat lehetőségét és valóságát. Tagadhatják nyugodtan, de akit Isten igéje igazit el és aki azt kérdezi: mit mond az Írás, annak a számára ez egészen egyértelmű. Erről Jézus nagyon világosan beszél és minket végül is az érdekel, hogy Ő maga mit mond életünknek ezekről a legdöntőbb kérdéseiről. Ez tehát az evangélium lényege, hogy ki lehet jönni mindenkinek. Bizonyos vagy-e abban, hogy már kijöttél? S ha nem, akkor miért nézed a nyitott ajtót benn a börtönben? Széttépte a mi adóslevelünket, odaszögezte a keresztfára - ezt olvassuk. Kinyitotta a börtönajtót. Átvitt minket az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a váltságunk az Ő vére által, bűneink bocsánata. Lehet most már Jézus tanítványaként élni. Ez, hogy kijöttem a börtönből, abban mutatkozik meg a magam számára is, hogy Jézussal járok. Kérdezem Őt: mit csinálja, merre menjek, hogy ma is beszéltünk-e vele. Ilyennek mutatják meg ezt. Valóban azt akarjuk-e amit Ő? Hogy boldogan el tudjuk-e mondani minden nap a saját imádságunkként: segíts ma is akaratodat tanulnom, utaidban járnom, oltalmad béfedezzen. Kedvem kedved szerint legyen: nekem nincsen már Jézustól független, „istentelen” kedvteléseim. Nekem az az örömöm, ha az Ő kedvében járok. Egy az akaratunk, egy a kedvünk. S ha nem, az fáj, s akkor igyekszem módosítani s vele újra és újra azonosulni. Ez győz meg engem is arról, hogy kinn vagyok a börtönből, szabad vagyok. Isten gyermeke vagyok még akkor is, ha néha hasra esem, elbotlom, bűnöket követek el. Akkor is! Van aki fölemeljen. Nekünk komolyan kell vennünk azt, amit az ige mond: van üdvösség és van kárhozat. A kegyelem mindenkinek fölkínáltatik. Ez a mi felelősségünk, hogy elfogadjuk. Pontosan ugyanaz a helyzet, mint ahogy néhány hete volt szó a rézkígyóról: aki fölnéz a kígyóra, ha megmartra is a kígyó, életben marad. Ezt mondja az Úr Mózesen keresztül. Teljesen érthetetlen, szokatlan, furcsa, különös parancs, de az egyetlen lehetőség az életben maradásra. Okoskodjunk-e kígyóméreggel a testünkben addig, amíg kimúlunk, vagy nézzünk föl a rézkígyóra?
Ezt kell eldönteni. Minden igehirdetésnél az igének ez az éles kardja választja ketté a hallgatókat: engedek-e az Isten szavának és akkor kinn vagyok a börtönből, amelyikből magamtól soha nem tudtam volna kijönni és senki más nem tudott volna kiszabadítani, vagy pedig benn okoskodom, mérlegelek, elmélkedem s elpusztulok? Jézus Krisztus kihív minket onnan. Aztán majd kinn sok mindent megmagyaráz, amit még nem értünk, magunktól is rájövünk, meg rájövünk, hogy sok minden fölösleges, amit tudni akartunk. Annál nagyobb titkokat jelent ki nekünk és nagyobb csodákat enged látnunk. De már vele és az úton egyre teljesebb élet felé.
Ennyit a két kérdésről. És most a példázat két szereplőjéről néhány szót.
Miért rossz ez a gazdag ember? Miért kerül a pokolba? Semmi bűnt nem követett el. Legalábbis nincs itt a példázatban, hogy lopott volna, vagy csalna, vagy házasságot törne, vagy gyilkolna, vagy gonosz gondolatai volnának. Azt olvassuk róla, hogy bíborban és patyolatban öltözött és minden nap fényes lakomát rendezett. Mi van ebben bűn? Bűn az, ha valaki jól él mert megengedheti magának? Bűn az, ha valaki választékosan öltözik? Mi lehetett a bűne, ami miatt mégis kárhozatra jutott?
Majd erre a kérdésre is elhangzik a válasz, de nem árt, ha egy kicsit megkapargatjuk ezt a mondatot. Azt mondják a bibliatudósok, hogy egy napszámos egy napi keresetének a több százszorosába került egy olyan anyagból készült ruha, amit itt a patyolat szóval jelez. Ez csak egy adalék arra, hogy egy kicsit gondolkozhatunk. Aztán különös ez a megállapítás: minden nap dúsan vigadozott. Nem baj az, ha valaki vidám társasági életet él, de helyes az, hogy minden nap? A negyedik parancsolatnak mi valamilyen módon mindig csak a második felét hangsúlyozzuk: a hetedik napot megszenteljed. De előtte ez van, hogy hat napon át munkálkodjál és a hetedik napot megszenteld. Ez is isteni parancs: hat napon át munkálkodjál. Nem egyforma a hét nap. Még a vigadozás szempontjából sem. Ez sem stimmel tehát az életében. A patyolat ruha sem, ez a nagy dőzsölés sem. Ez sem, hogy minden nap. Nyilván az sem, hogy berendezkedett arra, hogy csak élvezze az életet és csak önmaga a fontos magának. Magának él és nem másokért. Nem erre teremtette az Isten az embert. De még mindég nem tűnnek elég súlyosnak ezek a bűnök. Nem vette el a másét - mondjuk. Jézus azonban arra mutatott rá, hogy nem adta oda a másét. Tehát, amit oda kellett volna adnia ennek a koldusnak, akit letettek minden nap az ő háza elé. Akibe belebotlott naponta. S nem adott neki semmit. Ez a bűne. Nem az a bűne, amit csinált, az a bűne, amit nem tett.
Az jutott eszembe: aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak. (Jakab 4,17). Itt van ex pressis verbis, kifejezetten. Semmi rosszat nem csinált. Ártatlan a lelkem. És Isten mégis azt mondja, hogy súlyos bűnöket követett el. Mivel? Mit csinált? Jót nem cselekedett. Ez a bűne. Nem arra adta az Isten az életet nekünk, hogy ne kövessünk el gazemberségeket, hanem arra, hogy jót cselekedjünk, hogy szolgáljunk, hogy a szeretet szolgálatát végezzük szakadatlanul, minden lehetséges módon. Áron is megvéve az alkalmakat még erre is, mert az ajándék, hogy valaki szolgálhat. Csodálatos az az ige, aminek megint csak az egyik felét szoktuk hangsúlyozni: kegyelemből tartattatok meg hit által, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Ef 2,8-9). - De ez folytatódik: járjatok azokban a jó cselekedetekben, amelyet Isten készített nektek. Isten elkészíti ajándékként a jó cselekedetet annak, aki előbb az Ő kegyelmét elfogadja hit által. Új életet kaptam. És itt nem pont van. Mire kaptam? Arra, hogy járjak azokban a cselekedetekben, amiket Ő ajándékként készített. Mert most már lesz szemem észrevenni a szolgálat alkalmát. Már lesz erőm elvégezni a szolgálatot. Kész vagyok önmagamról lemondani és másokért élni. Eddig ezt hiába parancsolták volna, tanácsolták volna, - nem ment volna. De most már kegyelmet kaptam, a Krisztus bennem él. Már érdemes nekem jó cselekedeteket elkészíteni, mert élni fogok azokkal.
Ezt leplezi le Jézus ebben a példázatban. És itt érezzük talán hogy milyen magasan van az a mérés, ami elé odaállított mindannyiunkat. És hiába mondunk ilyeneket: Uram, én nem loptam, nem csaltam, nem öltem, legalábbis úgy nem, hogy észrevették volna, hogy az a bűntető törvénykönyvbe ütközött volna. Hiába mondunk ilyeneket. Ő azt kérdezi: hanem mit csináltál? Ezt nem csináltad. Jó. Lehet, hogy nem csináltad. Nem olyan biztos, de mondjuk. Hanem mit csináltál? Az elkészített jó cselekedetek ott maradtak. Nem éltél velük. Keresztül néztél Lázáron. Belebotlottál sokszor az Istentől elkészített szolgálatba. Mindig újra meggyőzted magadat, hogy ez nem neked van odatéve. Pedig odatették naponta ezt a szerencsétlen embert ennek a gazdagnak a háza elé, hogy vegye észre.
Azért érdemes ezt mindenképpen szóvá tenni, mert moha mindig minden embernek a szíve mélyén ott volt a közöny, ma ez világbetegséggé válik: keresztül nézünk egymáson, nem vesszük észre egymást. És tényleg nem vesszük észre egymást egy idő után. Ha belebotlunk sem vesszük észre. Számtalan példát tudnék erre elmondani, amikor elképedve megkérdezek embereket, hívő embereket is: nem vetted észre, hogy ez neked elkészített szolgálat volt? Ezt speciel rajtad kívül senki sem tudta volna elvégezni. És ott hagyta. Nem vette észre. Tényleg nem vette észre. És emögött nagyon sokszor az van, hogy nem akarjuk észrevenni. Aki csak magának él, aki mindig önmaga körül forog, az előbb-utóbb elszédül és tényleg nem tud pontosan tájékozódni. Az nem látja azt, ami és aki körülötte van. Jól élünk mi is, Isten őrizzen meg minket attól, hogy ez a ragály magával ragadjon minket is, hogy közönyösek, érzéketlenek, hogy érdektelenek leszünk, vagy azért, mert fáradtak vagyunk, vagy azért, mert nem is akarunk szolgálni. Ez olykor az emberek előtt még dicséretes is. Itt a megelőző versben, az előző szakasz utolsó versében olvassuk ezt - Jézus monda a farizeusoknak: ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten szíveteket ismeri. Mert ami az emberek előtt magasztos, az Isten előtt utálatos. - Van ám ilyen!
Kezdő segédlelkész koromban napi ige és nagyon hangsúlyossá tette számomra, azóta is ott bevésve a szívemben ez a néhány vers: „Ne nézd el - ez a három szó pirossal alá van húzva a Bibliában - Ne nézd el, ha a te atyádfiának ökre, vagy juha eltéved és ne fordulj el azoktól, hanem bizony tereld vissza azokat a te atyádfiához. Hogy ha pedig nincs közel hozzád a te atyádfia, vagy nem is tudod, hogy kié az az állat, hajtsd a barmot a magad házához és viseld gondját, és legyen nálad, amíg megkeresi azt a te atyádfia és akkor add vissza neki.” (5Móz 22). Ez teljesen távol van a gondolkozásunktól. Mi közöm hozzá? Miért nem vigyázott rá? Majd megtalálja. Jobban megtalálja, ha ott hagyom. Úgy legalább tudja, hogy hol keresse. Mindent meg tudok ideologizálni, csak szolgálni ne kelljen. Az ige azt mondja: ne nézd el. S ezek után magyarázkodhatom, ahogy akarok, engedetlen vagyok. Ne nézd el és el ne fordulj azoktól. - Isten igéje arra bíztat minket, hogy el ne forduljunk a számunkra elkészített szolgálattól.
Olyan meglepő ebben a történetben, hogy Ábrahám még ebben a párbeszédben, még egy elkárhozottal való beszélgetésben is az együttérzés, a részvét, a szeretet, a megindultság hangján szól. Azt mondja ennek az elkárhozott léleknek: Fiam ... Ott van ebben az, hogy Isten gyermeke képtelen részvétlenül nézni még azt is, akin már ne m lehet segíteni, akire mindenki azt mondja, hogy megérdemelte, úgy kell neki. Még ha mi is kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy Isten világában törvények vannak és azok érvényesülnek, és ezen az emberen már nem lehet segíteni, még akkor sem, ha a részvét és a szeretet melegsége süt azokból, akik valóban Isten gyermekei.
És még valamit Lázárról. Ő az egyetlen, akit Jézus a példazatokban név szerint említ. A példázatokban nem szokta néven nevezni a szereplőket Jézus. Lázár az egyetlen. Nagyon sokat mond a neve. Tulajdonképpen két magyarázata is van, és éppen ez az érdekes, ennek a kettős jelentésnek a feszültsége. Ha föltételezzük, hogy ebből származik: Lo ézer, ez azt jelenti: nincs segítség. Ha azt mondjuk: Ele ázár, ez azt jelenti: Isten az én segítségem. És amikor Isten megmutatja, hogy az én segítségem, akkor látom nagyon sokszor, hogy itt semmi más segítség nem volt, és nem lett volna.
Rendkívül nyomorult állapotban van ez az ember. Az a szó mindent elárul az ő sorsáról, ami az ősi szövegben van: naponta letették a gazdagnak háza elé. A súlyos terhet, ami egy kicsit vág, vagy nyom, már alig bírtja az ember, azt ledobja a tetthelyen, az a szó van itt. Ez a durva, ez a szabadulni vágyó ledobás. Terhére volt Lázár mindenkinek. Azoknak is terhükre volt, akik ennyit még megtettek, hogy odavitték a gazdag elé, hátha kap asztaláról lehulló morzsákat. Egy ember, aki mindenkinek csak terhére van. Aki annyira egyedül van, hogy a kutyák jönnek nyalni a sebeit.
Olvastam egyszer egy nagyon jó igehirdetést erről a textusról. Ez volt a címe: Az ember kutyasága és a kutya embersége. És itt valóban erről van szó. Az ember kutyasága, ahogy ez a gazdag viselkedik, és aki a kutyától kap csak valami melegséget, a kutyák nyalják sebeit. Ilyen mélyre lehet süllyedni, ennyire magányossá lehet válni. Ennyire tehetetlenné és kiszolgáltatottá lehet valaki. Nem tud magán segíteni, mert odáig is úgy viszik, úgy dobják le, s a helyét sem tudja változtatni. De sok ilyen sors van ám, testvérek, talán itt közöttünk is. Amikor valaki ennyire keservesen éli át a magányosságát, a maga kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét. Amikor lehetetlenné teszik a számára, hogy segítsen magán. Amikor tényleg Lo ézer - nincs segítség.
Hisszünk-e ilyen helyzetben, vagy úgy tudunk-e odaállni az ilyen testvérek mellé, hogy mégis mindennek ellenére makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy Ele ázár - Isten az én segítségem. És ha nincs segítség, akkor is van. Mert ami az embereknél lehetetlen, az lehetséges az Istennél. Ezzel a hittel hordozzuk terheinket, amikkor csupa seb lesz az életünk, a lelkünk, mint ez a Lázár csupa seb volt. Amikor sehol senki, akire számíthatnánk, Isten akkor is közel van hozzánk.
Azért gondoltam, jó ha ma elénekeljük ezt az éneket - majd énekeljük tovább is a többi versét, -, mert aki ezt írta, az az élet nagy mélységeit megjárta. Sorba el kellett temetnie a szeretteit: feleségét, gyermekeit. Közben szolgált a gyülekezetben hűséggel. Súlyos betegséget kapott. Akkor is szolgált tovább és ontotta az ilyen igehirdetéseket és az ilyen énekeket Gerhardt Pál, mint ez a 270-es is. Bizonyságtétel arról, hogy van segítségem. És - hogy is mondja a 73. zsoltár: Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten mindörökké. És előtte beszél arról, hogy voltak barátai, nincsenek barátai, voltak segítségei, nincsenek segítségei, a bajban eltűntek. Ott van egyedül és még a tulajdon ereje is elhagyja. Elfogyatkozik teste és szíve, már bízni sem tud, akkor is ragaszkodik ehhez: szívemnek kősziklája, van kin állnom és az ő öröksége - be vagyok biztosítva - nagy dolog. Az is nagy dolog, ha utólag tudjuk áldani, hogy Ő a mi segítségünk, de még nagyobb, ha a nyomorúság közepén tudunk ebben bízni.
Ez erősítsen meg minket is: Lázárnak a neve legyen evangéliummá számunkra.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy reád minden körülmények között számíthatunk. Köszönjük a hűségedet. Köszönjük, hogy ha hűtlenkedünk, te akkor is hű maradsz, mert magadat meg nem tagadod.
Bocsásd meg, hogy olyan sokszor azért félünk oktalanul is vagy okkal, mert nem bízunk igazán benned. Segíts el minket oda, hogy amikor félnünk kellene is, bízzunk tebenned és tudjunk Isten által dicsekedni. Te légy a mi erős várunk, oltalmunk és pajzsunk a saját hitetlenségünk ellen is.
Köszönjük, hogy kinyitottad a bűn börtönének az ajtaját. Köszönjük, hogy a szabadságodban járhatunk. Kérünk, hogy a hitünk olyan cselekedeteket teremjen, ami önmagában is reád mutat, hogy ne legyen feszültség, különbség, szakadék a hitünk és életünk között. Szenteld meg egészen a gondolatainkat, cselekedeteinket, egész életünket.
És könyörgünk most azokért, akik úgy dőzsölnek, hogy nem tudják ez bűn, akiknek kőből van a szívük, akik érzéketlenekké váltak. És könyörgünk magunkért, hogy ha esetleg mellettünk vagy miattunk szegény valaki, mert nem adjuk meg neki azt, amit megadhatnánk. Köszönjük, hogy te mindent megadsz nekünk Édesatyánk.
Könyörgünk a Lázárokért, azokért, akiknek egyedül kell erejüket meghaladó terheket hordozniok, azokért, akiknek a szíve csupa seb, vagy a testük csupa seb.
Könyörgünk hozzád azért a férfi testvérünkért, aki súlyos műtét után most veled szeretne újat kezdeni. Légy hozzá nagyon közel. És ne engedd, hogy bárki, bármi elragadja őt tőled. És könyörgünk azért a testvérünkért, aki súlyos félelmek között van most kórházban. Kérünk, úgy tudjon hozzád kiáltani, hogy te vagy az ő segítsége. És taníts meg mindnyájunkat így imádkozni hozzád, így bízni benned.
Ámen.