A BÖLCSEK ÚTJA

1981. december 25, péntek

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: hol van a zsidók Királya, aki most született, mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.

A napkeleti bölcsekről sok színes történet, népdal és vers szól. Abból, hogy háromféle ajándékot vittek Jézusnak, a néphit arra következtetett, hogy hárman voltak. Az 5. századtól már azt is tudni vélték, hogy királyok voltak. A 8. században már nevet is adtak nekik: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Sőt, elterjedt az a feltételezés is, hogy az akkor ismert három földrész háromféle színű emberisége indult el személyükben imádni a megszületett Megváltót.
Tegyük félre most ezeket a későbbi kitalálásokat, mindezekről nincs szó a Bibliában. A Biblia annyit mond a napkeleti bölcsekről, amit itt olvastunk: „Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók Királya, aki most született, mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.”
Tehát nem királyok voltak, nem tudjuk, hogy hányan voltak, sőt az sem ismeretes, hogy pontosan honnan indultak el. Babilonban, Perzsiában, Indiában virágzott az asztrológia akkor. A bibliai megnevezés azonban sok mindent elárul a személyükről: mágusoknak nevezik őket. Tehát olyan udvari csillagászok ők, akik a kor természettudósai is voltak egy személyben, s mint képzett emberek az uralkodó tanácsadói. A legvalószínűbb az, hogy Babilonból jöhettek, hiszen ott igen sok zsidó maradt a fogság után, akik sokat beszéltek Izráel reménységéről. Arról, hogy megszületik majd a békesség Fejedelme, egy nagy Király az ő kis népükből, aki az egész emberiség számára jót, áldást, szabadulást hoz. Kísérjük el ezeket a napkeleti bölcseket most az útjukon.
Alapigénk útjuknak három szakaszát különbözteti meg:
1- az otthonuktól Jeruzsálemig,
2- Jeruzsálemtől Bethelemig,
3- Betlehemtől vissza hazájukba.

1.

Otthontól Jeruzsálemig. Nagyon messziről indultak. Légvonalban is több mint ezer kilométerről. Mi késztethette őket arra, hogy ezt a hosszú, fáradságos és kockázatos utazást vállalják?
Nyilván azzal kezdődött a dolog, amint már említettem is, hogy a fogság után ottmaradt zsidóság erőteljes missziót végzett. Tájékoztatta a körülötte élő, égitesteket imádó, pogány embereket arról, hogy van egy láthatatlan Isten, aki teremtette az eget és a földet, még az égitesteket is, aki Úr azok fölött is, és aki nagyon szeret bennünket. Az Istenről szóló bizonyságtétel hangzott Babilóniában is, egészen erőteljes zsidó gyülekezetek alakultak ott, és évszázadokon keresztül elevenen éltek. Élt bennük elevenen a Messiás-váradalom is, és erről ők szóltak a környezetüknek. Nyilván ez gondolkoztathatta el először őket.
Azután bizonyos, hogy Isten ébresztett vágyakozást a szívükben. Mások is hallották ezeket az információkat, de az ő szívükben visszhangra talált. Gondolkozni kezdtek rajta, vágyat ébresztett bennük, hogy meg kellene ismerni ezt a Szabadítót. És végül az égi jelek is beszélni kezdtek nekik, akik különösen is értették azok nyelvét, és ők tudták, hogy a Jupiter és a Szaturnusz ritka együttállása a halak jegyében azt jelenti, hogy Izráelben egy nagyon jelentős, az egész emberiségre nézve jelentős uralkodó születik. Így használ fel Isten minden eszközt arra, hogy akiket magához akar hívni, azokat elindítsa erre az útra, akármilyen messziről induljanak is el.
De szellemileg is nagyon messziről indultak ezek a bölcsek, amikor Istent keresték. Hiszen ők hivatalból is a komor végzethit képviselői voltak. Az ókor legjellemzőbb vallásos hiedelme az volt, hogy az ember életét a megmásíthatatlan végzet határozza meg. Bizonyos értelemben minden ember sorsa meg van írva a csillagokban, és ez onnan ki is olvasható. Ez vezetett az ókori kelet sok hatalmas birodalmában, és kis népeknél is, az égitestek imádásához.

Ó, de messze van ez a láthatatlan Isten imádásától, ami Izráelre volt jellemző! De még ilyen messziről is el lehet jutni az igaz Isten megismeréséhez. Aki után Isten mentő szeretete, megvilágosító türelme kinyúl, azt Ő magához vonzza, akármilyen messziről is. Éppen ez az első evangélium, ami ma a karácsonyi üzenetből szól hozzánk: bármilyen messziről indulhat valaki Istenhez, megtalálhatja Őt. A teljes tudatlanságból, tájékozatlanságból, hitetlenségből is. De a hamis hitből, a téves és üres vallásosságból is, a magas erkölcsiségből, és az erkölcs nélküliségből is. Bármilyen messze van valaki Istentől, eljuthat hozzá. Ez szólal meg először is ebben az igében.
Az, hogy mi ma itt vagyunk, annak a fényes és egyértelmű bizonysága, hogy Isten szeretete utánunk is kinyúlt. Mi ezt az órát egészen máshol is eltölthetnénk, valami egészen mással. Egyáltalán nem véletlen és nem a mi érdemünk, hogy most itt vagyunk. Isten érthetetlen, csodálatos szeretetének a következménye. Ő vonzott ide minket, Ő akar most elindítani, kihívni onnan, ahol vagyunk, bármilyen messze tőle. Mert közöttünk is vannak, akiknek a hitét ez a bizonyos megmásíthatatlan, sötét végzethit jellemzi. Még akkor is, ha a jó Istent emlegetik: így rendelte a Jóisten, meg volt írva a sors könyvében — mondunk ilyen pogányos kijelentéseket, és hisszük is.

Ez a fajta vallásosság örömtelen és félelmekkel teli, sok sötét babonasággal van tele, és messze van a Krisztust megtalált ember boldog bizonyosságától, aki vallja: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van.” Aki úgy ismerte meg az Atyát, mint ahogy Jézus bemutatta Őt, akinek gondja van még egy kis verébre is, mennyivel inkább mireánk, emberekre. Teljesen távol áll ez a sötét babonasággal átszőtt végzethit, a magunk képére formált Jóistenbe vetett hit attól a hittől, amire Jézus hív minket, aminek egyik fundamentuma ez: „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Az, hogy Ő elkészített számunkra mindent, amire szükségünk van, és annál sokkal többet is ad, mint amire szükségünk van. Az, hogy még az örökkévalóságot is elkészítette számunkra, azt, hogy biztosított arról, hogy helyet készített a mennyei Atyánál, és aki benne hisz, az teljes békességgel járhatja a földi utat akkor is, ha az nagyon nehéz sokszor, és tudhatja, hogy utána is van, utána van az igazi élet.

Erre hívogat minket a mi Urunk onnan, ahol éppen most vagyunk, a magunk Babilonjából, a magunk sok tekintetben torz, homályos, hiányos hitéből, vagy a magunk teljes hitetlenségéből. Akármilyen messziről el lehet jutni az Ő közelébe. Pontosan ezért volt karácsony, ezért lett az ige testté, ezért jött el Jézus, akit már testté létele előtt a prófécia így nevezett: Immánuel, velünk az Isten, hogy erről győzzön meg minket, hogy nem ellenségünk az Isten, nem szeszélyes sorshatalmasságok labdáznak a sorsunkkal, hanem Atyánk van. Nem az égben, hanem itt, egészen közel hozzánk.
Immánuel, velünk az Isten, Jézus Krisztus értünk és hozzánk jött, hogy rajtunk segítsen, és erre a bizonyosságra bármilyen messziről el lehet jutni. Nem kell, hogy vallásos szülői házból induljon el valaki. Akár innen most elindulhat. Onnan, ahol most van lelkileg, mint ezek a napkeleti bölcsek a Jézustól való nagy távolságból is. Csak engedjen a hívásnak! Ők komolyan vették, amit hallottak, s vállalva a kockázatot, amikor még sok mindent nem értettek és nem tudtak, hittek a Messiásról szóló evangéliumnak, és elindultak. Így mondja ezt Jézus: „Mindaz, akit nékem ad az Atya, énhozzám jön. És aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6,37).
2.

Így érkeztek meg Jeruzsálembe, a fővárosba. Megtették a több, mint ezer kilométeres utat, s vajon hova mehettek volna máshova, mint a központba, ahol egy ilyen fontos személyről az ország első embere ad majd nekik pontos felvilágosítást. El is mennek a királyhoz, és megkérdezik: „Hol van a zsidók Királya, aki most született, mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.” S mit válaszolt erre az ország első embere? „Amikor ezt Heródes meghallotta, zavarba jött (megrémült), és vele együtt az egész Jeruzsálem.” Heródes semmit nem tud arról, ami miatt ezek a derék tudósok hetek óta úton vannak. Az ország első embere tájékozatlan az országát és népét érintő legjelentősebb eseményről. Zavar, tanácstalanság, rémület tükröződik az arcokon.
Persze, ezek a szegény emberek nem tudhatták, hogy Heródes betegesen féltékeny uralkodó, és milyen sokan lelték már halálukat amiatt, mert gyanúba keveredtek, hogy a trónjára törnek. S amikor a csillagászok gyanútlan bejelentését meghallja a nép, azonnal arra gondol, hogy egy újabb vérfürdő lehetőségét rejti magában. Innen a rémület egész Jeruzsálemben. Erről azonban mit sem tudtak ezek az emberek, és éppen ezért nagy csalódást jelenthetett ez nekik.

Heródes ravaszul elrejti gyilkos szándékát, hivatja a szakembereket. Azok azonnal felütik a Bibliát, s olvassák Mikeás jövendölését, hogy Betlehemben kell a nagy Királynak, a Szabadítónak megszületnie. Ő útjukra bocsátja őket, és képmutató módon azt mondja: ha megtalálták, szóljanak neki, mert ő is imádni akarja.

Így indulnak tovább Jeruzsálemből Betlehembe ezek a bölcsek. Nagy csodának tartom, hogy tovább indultak, mert akkora csalódást okozhatott nekik ez az első találkozás, hogy azt ki sem lehet mondani. Hát közelről ilyen a választott nép, az egyház, a vallásosok? Heródes tájékozatlansága, a nép rémülete, az írástudók szenvtelen közönye elképesztő csalódás lehetett a számukra. Csoda, hogy egyáltalán tovább mentek és nem fordultak vissza.

Testvér, te se fordulj vissza soha! Mert hiába teszi meg valaki Babilontól Jeruzsálemig az utat, Jeruzsálemtől még Betlehemig is van út, és a Megváltó Betlehemben várja azt, aki elindult hozzá. Ma is éri csalódás azokat, akik megismerik az egyházat közelről. Ma is vannak a Krisztus gyülekezetében képmutatók. Nem csak azok, de vannak. Ma is vannak olyan szakemberek, akik tárgyilagos felvilágosítással szolgálnak teológiai kérdésekben, de ők maguk egy lépést sem tesznek a Megváltó felé. De ez el ne vegye a kedvedet, hogy tovább menj! Nem Jeruzsálem volt a cél — a Megváltóval akartak találkozni, és a Megváltó Betlehemben volt akkor.
Tovább kellett menniük Jeruzsálemből Betlehemig. És ez az alig 10 kilométeres szakasz sokszor nehezebb, mint az ezer kilométer, mert az akadályok nagy csalódást jelenthetnek. Ne legyenek ezek akadályok előtted: Az, hogy 40 évvel ezelőtt kaptál egy pofont a hitoktatódtól; az, hogy nem tudja valaki megmagyarázni neked, mi is a predestináció, az, hogy a szomszédod mindig a templomot bújja, de olyan hazudozó, képmutató, hogy olyan nem akarsz lenni — ez semmit nem változtat azon, hogy neked is Jézus Krisztusra van szükséged, hogy Jézusban az ige testté lett, hogy rajtad senki más nem segíthet, csak a szabadító Krisztus, és Ő érted jött, most is téged hívogat. Lépj túl ezeken az akadályokon, és ha nem akarsz olyan lenni, mint azok a vallásosok, igazad van, ne is legyél, de ne engedd, hogy ők utadat állják Jeruzsálemtől Betlehemig. Ezt a 8-10 kilométert még meg kell tenni, azért, hogy igen nagy örömmel örvendezhess. Mert csak aki végigjárja az utat, annak lesz karácsonya, az kapja meg Isten örömét, Jézus örömét, az tudja átadni az ajándékát, és ajándékba kapni Isten ajándékát, a szabadító Krisztust.
Továbblépni Jeruzsálemtől Betlehemig! Ez nagyon fontos útszakasz, sokkal nehezebb, mint az eddig tartó hosszú út, és meg ne rekedjünk félúton ott, ahol Jézussal még nem lehet találkozni.

Azt olvassuk róluk, hogy miután meghallgatták a királyt, elindultak. Az ember szíve összeszorul, hogy így is folytatódhatnék: miután meghallgatták a királyt, visszafordultak. Egy ilyen királynak ilyen beszéde után elmegy az ember kedve az egésztől. Csakhogy ez nem az ő kedvük ügye volt, Isten szeretete vonzotta őket, éppen ezért indultak tovább még akkor éjszaka, fáradtan, „és íme a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, újra ellőttük ment, amíg meg nem érkeztek.” (Mt 2,5).
Miért nem néztek mindig a csillagra? Mi keresnivalójuk volt nekik Heródes udvarban? Őket a csillag vezette odáig is. Semmi másra ne légy tekintettel, csak a csillagra! Isten igéje két dologról mondja ezt: csillag. Az Ő beszéde, amely utat mutat nekünk, és Jézus önmagáról mondja: „Én vagyok ama fényes és hajnali csillag.”
Nézz az Ő igéjére, és nézz Jézusra, és ne törődj azzal, hogy ki hogyan él vissza Isten beszédével meg a maga vallásosságával. A csillag vezet el egészen Jézusig. „Igen biztos nálunk a prófétai beszéd, amelyről jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító szövétnekre, amíg nappal lesz, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Péter 1,19).

Amíg látni fogjuk a dicsőséges Krisztust, addig nincs más támpontunk, mint Isten igéje. Isten igéjére való folyamatos figyelés nélkül elkalandozunk, elakadunk, és nem fogunk megérkezni Betlehembe Jézushoz. Ezért életszükséglet az, hogy a csillagra figyeljünk: az Ő igéjére.

Ezek az emberek tehát újra visszataláltak az útra, amelyről rövid időre letértek. Ez a második evangélium ma. Az első az volt, hogy akármilyen messziről is oda lehet találni a szabadító Krisztushoz. A második az, hogy vissza lehet találni arra az útra, amelyekről leléptünk. Sokan vannak, akik elindultak Jézus Krisztus útján, azután hosszabb-rövidebb kihagyás következett. Megálltak, visszacsúsztak, leültek, félreálltak, csalódtak… Sok oka lehet ennek, ez most teljesen mindegy, hogy mi volt az oka, de levették tekintetüket a csillagról. Heródessel tárgyaltak, amikor Jézushoz igyekeztek. Valakitől megijedtek, amikor a világ Urának a szeretete vonzotta őket. Emberi meggondolások lettek úrrá bennük ahelyett, hogy a hitükre hallgattak volna, amivel elindultak Isten szava után. Mindegy, hogy miért, de letértek, másra figyeltek.

Vissza lehet térni! Újra rá lehet lépni arra az útra, amelyik Krisztushoz vezet. Sokkal közelebb hozzá, mint ahol akkor voltál, amikor letértél az útról. Senki nem zuhanhat olyan mélységbe, amelyikből ne tudná őt ismét kiemelni a szabadító Krisztus. Nem mehet annyira csődbe egy vállalkozás, vagy az egész életünk, a hitünk vagy a házasságunk, hogy Jézus Krisztus ne tudná ujjá teremteni. Ezért szabadító Ő, és ezért lehetséges neki az is, ami az embereknél lehetetlen. Nagy evangélium ez! Az én szívemet nagyon megmelengette: vissza lehet találni arra az útra, amelyikről átmenetileg leléptünk. Ezért volt karácsony, hogy újra lehessen kezdeni az életet, a Krisztussal való életet. De csak akkor, ha az ige, amit hallunk, mozgásba hoz, és ismét rá állunk az útra.
Itt ijesztő különbség van a napkeleti bölcsek és a jeruzsálemi írástudók között. Ezek a bölcsek sok mindent nem tudtak pontosan, amikor elindultak Isten vonzásának engedve, de mégis vállalták a messzi utat, hogy találkozzanak a Messiással. A jeruzsálemi írástudók mindent pontosan tudtak a Szentírásból, mégis maradtak mozdulatlanul Jeruzsálemben. Ezeknek a bölcseknek sok minden ismeretlen volt, úgy kellett felvilágosítást kérniük. Akik viszont tájékoztatni tudták őket, nem hittek annak, amit másoknak mondtak. Isten őrizzen meg minket attól az öngyilkos magatartástól: tudom, de nem hiszem; hallottam Isten világos szavát, de nem veszem komolyan, ismét hívott engem, mégis maradok mozdulatlanul a magam Jeruzsálemében. Isten őrizzen meg ettől!
Ma itt mi mindnyájan hallottuk, hogy egyedül Jézus Krisztus ad életet, új életet, nélküle a halálban vagyunk, és úgy pusztulunk el. Mit csinálunk ezzel az evangéliummal? Isten Szentlelke végezheti el, hogy mozgásba hoz, hogy elindulunk. Ha már hallottuk, hisszük is. Hitetlenül is hinni akarjuk. Ha újra mondta, magunkra vesszük, és lépünk Jeruzsálemből Betlehembe. Ez a legnehezebb szakasza a Krisztushoz vezető útnak.
De meg lehet érkezni. A csillag egészen odáig vezette őket, ott megállt a hely fölött, és akkor igen nagy volt az öröm, és bementek a házba, meglátták a gyermeket — ott már közvetlen tapasztalásuk volt Krisztusról. Kinyitották kincses ládáikat, ajándékokat adtak neki, és leborulva imádták Őt. „És mivel kijelentést kaptak álmukban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”

3.

Ez a harmadik szakasz: Betlehemtől újra vissza haza. Mert nem lehet Betlehemben maradni. Földi életünk legjelentősebb eseménye az élő Krisztussal való találkozás. De ha ez megtörtént, akkor ez a találkozás küldetéssé válik, egyúttal az életünk tartalmává is. És vissza kell menni. Most már nem egyedül, hanem vele. A meggyógyított betegeket is Jézus mind hazaküldi: menj haza, és mondd el, hogy mit cselekedett veled Isten. A megdicsőülés hegyén nem lehetett házat építeni, hogy ott lakjanak. Az arra kellett, hogy megerősödjék a tanítványok hite, lent a hegy lábánál várta őket a gyógyíthatatlan beteg, kétségbeesett apjával, és Jézus ott adott szabadulást neki. Jézus azért hív magához minket, hogy utána vele együtt folytassuk utunkat, és legyünk áldássá, hogy visszatérjünk Betlehemből haza.
Hogyan? Más úton! Aki Jézussal találkozott, az egyrészt felismeri, hogy más utak is vannak, mint amit ő eddig tudott; másrészt megtanul Jézussal Jézus útjain járni. Megtanulja azt, hogy a szelídség sokkal célravezetőbb út, mint az erőszak. Elkezdi gyakorolni azt, hogy minden ember szívéhez, még az ellenség szívéhez is a legrövidebb út a szeretetet. Megtanulja, hogy lehet tisztán is élni. Nem a legrövidebb út a meggazdagodáshoz, de ez a legbiztosabb út a békességhez, a tartós boldogsághoz. Nem a magunk útjaira hívjuk már Jézust, hanem követjük Őt az Ő útján. Naponkénti boldog imádságunk lesz: „Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem elrendelt utamat, s minden parancsodat.” És attól kezdve soha nem leszünk egyedül. Amíg az Ő útján Őt követjük, soha nem hagy magunkra. Ő a lendítő erő, Ő az örömünk, Ő ad tartást, Ő a leghűségesebb barátunk. Társ az élet harcaiban, a halál órájában, és egy örökkévalóságon át utána.
Mert aki Őt követi, az oda érkezik meg, ahol Ő van. Ő maga mondta: „Aki nékem szolgál, engem kövessen. És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. És aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” (Jn 12,26). Ide lehet eljutni abból a sötétségből, amelyikbe mindnyájan beleszülettünk.

Babilontól Jeruzsálemig, Jeruzsálemből Betlehembe hív és vonz minket. Azután Betlehemből újra hazaküld világítani és áldássá lenni. Mind a három útszakaszhoz igéje ad erőt és világosságot. Az ige hív ki a sötétségből, az ige győz meg arról, hogy ne akadjak el a jeruzsálemi akadályoknál, de fogadjam el azt az igét, amit végül is ott hallottam, és az Ő szava küld haza. Itt a harmadik szakaszban már egészen közvetlen kapcsolat alakul ki. „Mivel kijelentetést kaptak álmukban.” Itt már nem is más mondja, itt már ők értik Isten szavát.
Ez az ige arra való, hogy mindnyájunkat kimozdítson onnan, ahol most vagyunk. Akár Babilóniában, akár Jeruzsálemben, akár Betlehemben. Onnan tovább, ameddig eljutottunk! Közelebb Krisztushoz!

Éppen ezért kérjük ehhez az Ő erejét és segítségét:

Csak vezess Uram végig, és fogd kezem

Míg boldogan a célhoz elérkezem,

Mert nélküled az én erőm oly kevés,

De hol te jársz előttem, nincs rettegés.
(462,1 dicséret)