A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI III.

1980. augusztus 31, vasárnap

Sorozat: 

Alapige

„Öltözzétek fel azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútürést. Elszenvedvén egymást, és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is.”

Imádkozzunk!
Áldunk és magasztalunk Téged, Istenünk azért, mert Nálad van a gyógyszer a hűtlenségre. Sőt Te magad ígéred most nekünk is ezen az ősi igén keresztül, hogy kigyógyítasz hűtlenségünkből. Dicsőítünk azért, hogy ha hűtlenek vagyunk, Te akkor is hű maradsz, és Te magadat nem tagadod meg. Bocsásd meg sokféle hűtlenségünket. Bocsásd meg, hogy az elmúlt héten is hűtlenül sáfárkodtunk az időnkkel, az erőnkkel, hűtlenek voltunk a Te igédhez, amit megértettünk, hűtlenek voltunk az alkalmakkal való sáfárkodással. Olyan sok időt másra fordítottunk, mint amire adtad. Hűtlenek vagyunk emberi kapcsolatainkban. Isten, légy irgalmas nékünk, bűnösöknek.
Kérünk, hogy szentelj meg most minket a Te igéddel. Szeretnénk megtisztulni, tiszta szívet teremts bennünk ó Isten, és így tiszta nyelvet, tiszta szemeket, tiszta kezeket, tiszta indulatokat. Add, hogy az az indulat legyen bennünk, ami volt a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Így áldd meg a mi igére figyelésünket, áldj meg minket a Te szavaddal, élő igével. Áldd meg az úrvacsorai közösségünket, hadd tudjunk itt hagyni terheket, bűnöket, és elfogadni Tőled erőt, új kezdést, ígéretet, bocsánatot.
Kérünk, áldd meg azt a testvérünket, aki most fog úrvacsorázni életében először, készíts neki áldást most és minden ezt követő alkalommal. Áldj meg mindannyiunkat aszerint a gazdagság és irgalmasság szerint, amivel csak Te tudsz megáldani.
Ámen.

A megterített úrasztalánál hadd legyen ma szó még egyszer a házasság válságairól. Csak azért szeretnék harmadszor is az ige alapján erről a témáról beszélni, mert sok hozzászólás érkezett ehhez a fájó, nehéz kérdéshez szóban és írásban. Sok mindent érdemes lenne megemlíteni azok közül, és sok mindent lehetne mondani még a hozzáértő szaktudósok megállapításaiból is. Most mégsem szeretnék nagy elvi megállapításokat tenni, a gyakorlati részletekbe bocsátkozni. Mindössze két vallomást hadd ismertessek azoknak a hozzájárulásával, akik ezt elmondták. Úgy hallgassuk ezeket, hogy főleg a bennük és mögülük hangzó igére figyeljünk, és engedjük, hogy bűnbánatra kész és megújulásra vágyakozó szívünket megtisztítsa, megajándékozza Isten.
Lehetséges, hogy itt ma a megterített úrasztalnál sokan itt hagyjuk azokat a bűnöket, amikkel eddig a magunk vagy mások házassága ellen vétkeztünk, vagy azt a sok keserűséget, ami fölhalmozódott emberi szívekben amiatt, hogy egyedül kell élniük, vagy azt a keserűséget, ami azért született meg egy-egy emberi szívben, mert a házasságban kell egyedül élnie valakinek. Soksok változata lehetséges annak, hogy sebet kapjunk és adjunk ezen a téren, és sok tisztátalanság húzódik meg hívő emberek életében is ezzel kapcsolatban. Csak annak van értelme, ha ezzel az alázattal, bűnbánattal, Isten megújító kegyelmét várva tudunk most az igére figyelni. Jézus Krisztus ma is tud gyógyítani, szabadítani, megújítani, új kezdést adni.
1.
Az első beszámoló a rosszul indult házasságról szól, a második a menet közben elromlott közösségről. Az elsőt hadd mondjam én is tovább úgy, ahogyan hallottam, egyes szám első személyben.
Így kezdődött ez a beszámoló: Amikor megházasodtam, még Isten nélkül éltem. Nem is tudtam arról a lehetőségről, hogy Isten segít a személyes kérdéseinkben, vagy hogy Tőle el lehet kérni olyan segítőtársat, aki hozzánk illő, és hogy Ő tudja legjobban, hogy ki a hozzánk illő. Egyszerűen összeházasodtunk. Úgy éreztük, hogy szeretjük egymást. Azt tettük, amit nagyon sokan mások. Azután hamarosan kiderült, hogy milyen megalapozatlan a házasságunk. Sok mindenben nem értettük meg egymást, sok minden kölcsönösen nem érdekelt bennünket, és egyre szomorúbb lettem amiatt, hogy nem társam a párom. Ő azt mondta, hogy boldog mellettem, és nem értette elégedetlenségemet, én pedig nagyon nehezen vettem tudomásul, hogy mellette is magányosan kell élnem. Azóta nagyon megértem a társtalan házasembert.
Akkor ismertem meg Jézus Krisztus. Hallottam szeretetéről, adta nekem a hit ajándékát, és lassan egyre teljesebben odaszántam az életemet Neki. Emiatt sok minden megváltozott. A párom nem, a házasságunk nem, a társtalanságom nem, és mégis valahogy minden egészen más volt. Tudtam szeretni. Azelőtt szerettem amíg meg nem ismertem. Mióta ismertem, nem tudtam szeretni. Most valahogy újra ment egészen más tartalommal. Az pedig, hogy mellette is sokszor egyedül kellett éreznem magamat, mindig közelebb kényszerített Istenhez. — Itt föltett egy érdekes kérdést. — A rossz házasság mint ösztöke a szent életre, és az Istennel való szorosabb lelki közösségre, — érdekes tanulmánycím lenne ugye? Ő megélte ezt a tanulmányt.
Elmondta, hogy a megtérése előtt már kezdett bizonyos lenni abban, hogy egyetlen megoldása van a bajnak: kitörni a házasságból. Vagy úgy, hogy formálisan maradjon meg az egész, és a házasságon kívül keresni valahogy társat úgy, hogy ne legyen nagyobb botrány, vagy úgy, hogy elválni. — Most már tudom, hogy nem válhatok el, és nem is válnék, — mondta. Engem már az evangéliumi mérték kötelez. Ő tehetne, amit akar, én már nem. De nem is akarok. Mert amikor Jézust megtaláltam, legelőször a páromhoz küldött vissza. Jézus ilyen „harmadik” a házasságban, hogy mindig a párjához küldi vissza az embert. De már nem egyedül. Velem jön. És akkor vállaltam el a páromat. Tulajdonképpen addig mindig tiltakoztam ellene. Most már vállaltam. Néha mint terhet, de észrevettem, hogy sok áldást is készített benne nekem Isten.
Az Efézus 4,1-3. azóta világít számomra. Elmondta ezt a néhány csodálatos verset, ami neki erőt adott és ad: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatástokhoz, amellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútüréssel. Elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a lélek egységét a békesség kötelében.”
Jézus engem elhívott, — mondotta, — nekem most már ehhez méltóan kell járnom. Jézus nekem új életet adott. Minden vágyam az, hogy a párom is megkapja ezt az ajándékot. Jézus engem boldoggá tett, és ezt a boldogságot még a boldogtalan házasságom sem árnyékolja be, sőt a Krisztusban megtalált boldogság kihat még az én rosszul indult, megalapozatlan házasságomra is. Nem mondom azt, — tette hozzá józanul, — hogy ez az eszményi házasság. Senkinek sem kívánom, hogy magányos maradjon a házastársa mellett. De ha rosszul indultak, ez az egyetlen megoldás, vállalni egymást, és közben tapasztalni, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.
Még két igét említett, ami neki sokat jelent: az lKor 7,12-14-et, ahol arról van szó, hogy ha a hitetlen fél akar, ám váljon el, de a hívő nem, mert „meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a gyermekeik tisztátalanok volnának, most pedig szentek.” És az lPét 3,1-2-t idézte még: „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek, szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.”
Tudja micsoda lehetőség és felelősség ez? - kérdezte tőlem. Beszéd nélkül megnyerni valakit Krisztusnak, ha igehirdetéssé válik mellette az életem. Ha nem nevet ki, ezt mondom: nagy kiváltság.
Nem nevettem ki, hanem áldottam Isten, aki így át tud formálni bármelyiünket, aki megtanít áldássá lenni ott, ahova állított, aki megtanít elvállalni azt, amit elrontottunk, és nem okoljuk Őt azzal, amit mi rontottunk el, és akinek a kegyelme be tud törni mindenhova, és meg tud tanítani bennünket bármilyen helyzetben arra, hogy élvezzük ezt: "azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." Ez az ember nem tehetetlenül beletörődött a megváltoztathatatlanban, de nem is tört ki szeretetlenül a megváltoztathatatlanból, hanem elfogadta Istentől. Elfogadta ösztökének. Nem kellemes az, amikor hegyes vassal piszkálták az állatokat, — az volt az ösztöke, — hogy jó irányba menjenek. De ha szükség van rá, elfogadom. És még a rossz házasság is Istenhez vihet közelebb.
2.
A másik vallomás, gondolatsor írásban érkezett. Egy részét hadd olvassam fel: "Akit megcsal a társa, az szereti úgy beállítani a dolgot, mintha minden ama bizonyos "harmadik" miatt történt volna. Az emberi lélek különös védekezése ez, amellyel sokszor inkább felmenti hűtlen társát is, csakhogy önmagát felmentse. Egyedül bűnös a harmadik. Pedig egy házasság megromlása és egy házasságtörés sohasem azzal kezdődik, hogy az egyik fél kapcsolatba kerül egy harmadikkal. A bajt mindig megelőzi egy olyan állapot, amelyben a hűtlen házasfél "késszé válik" a házasságtörésre. Ha harmonikus, jó a házasság, jelen lehet akármilyen csábító harmadik, a jelenléte hatástalan. Magam is megtapasztaltam. Ha azonban a házasság nem jó, az egyik fél "késszé vált" a házasságtörésre, előbb-utóbb észre fog venni valaki harmadikat.
Én úgy tapasztaltam, hogy ha egyik fél késszé válik a házasságtörésre, — egyelőre talán csak gondolatban, vagy érzelmileg, — abban a másik, a "vétlen fél"-nek is szerepe van. Esete válogatja, hogy ki milyen mértékben hibás. De ha a megcsalt fél hívő ember, az első kérdése csak ez lehet: miben vétkeztem én? És ha kijuthatnak a kátyúból, ahhoz csak az ilyen lelkület és magatartás járulhat hozzá.
Egyébként lehet, hogy valaki öntudatlanul vétkezett a házassága ellen. Úgy hibázott, hogy észre sem vette, csak a baj döbbenti rá. Olyan is van, hogy önmaga előtt is tagadni akarja, és saját vétkességét elhanyagolhatónak tartja ezt mondván: ez még nem ok arra, hogy megcsaljon. Gyakran az egyik fél beteges féltékenysége taszítja el a másikat.(A féltékenység más, mint a féltő szeretet, amiről Isten beszél. A féltékeny ember önmagát félti attól, hogy elveszíti a másikat. A féltő szerető a másikat félti és a másik érdekeit tartja szem előtt.)
Mindez persze nem menti fel azt, aki végül is hűtlenné lett. Számára nem mentség, hogy a másik is vétkes. De minden hívő embernek tudnia kell, hogy a bűnesetben egymásra mutogattak vádlóan a házastársak. Ádám Évára, sőt rajta keresztül Istenre: "Az asszony, akit mellém adtál, az adott nekem enni," Éva a kígyóra. A keresztyén ember kötelessége ilyen esetben ezt tisztázni: miben vétkeztem? És a második kérdés csak ez lehet: mit cselekedjem?
Arra nézve, hogy mit cselekedjünk, mai alapigénk a világos válasz: "Öltözzétek fel a könyörületes szívet, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget, a hosszútürést, elszenvedvén egymást, és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is." Ezt az igét csaknem minden úrvacsora végén fel szoktuk olvasni. Ma már itt az elején is szól hozzánk.
Jó lenne, ha legalább önmagunknak őszintén bevallanánk, hogy teljességgel lehetetlennek tartjuk-e, hogy így lehet élnie egy hívő keresztyén embernek. Az nem baj, ha mindjárt eljutunk oda, hogy a magunk erejéből nem megy. Ez meghaladja az erőnket. Éppen ebben szorulunk rá igazán Krisztus erejére. Ez csak a vele való szoros közösségben lehetséges, de ott lehetséges. Lehet látni példákat rá. Még az is lehetséges, hogy ha ez a fontos szó kimarad esetleg: megbocsátván kölcsönösen egymásnak, még egyoldalúan is lehetséges. Nem az az igazi, nem ez az eszményi, Isten őrizzen meg mindannyiunkat ennek a kínjától, de Isten így bocsátott meg nekünk. Előbb Ő feltétel nélkül elengedte minden bűnünket, megbocsátotta minden hűtlenségünket, és utána biztat, bátorít minket arra, hogy tanuljunk meg mi is megbocsátani és elengedni.
3.
Éppen ezért hadd olvassak fel egy harmadik vallomást is. Egy megcsalt házastárs, egy becsapott szövetséges vallomását, Isten vallomását: "Térj meg Izráel Istenedhez, az Úrhoz, mert bűnöd miatt buktál el. Ha megtértek az Úrhoz ezt mondjátok neki: Bocsáss meg nekünk minden bűnt. Assziria nem segít meg minket, lóra sem ülünk többé. Nem nevezzük többé Istenünknek azt, amit a kezünkkel csináltunk. Csak Tenálad talál irgalmat az árva. Én pedig ezt mondom nékik: kigyógyítom őket hűtlenségükből. Szeretni fogom ingyen kegyelemből, mert elfordult róluk az én haragom." (Hós 14,2-5).
Izráel paráználkodott. A prófétai könyvek az Istennel való szövetség megszegését mindig így nevezték. Otthagyta Izráel az ő hűséges hitestársát, és elment fából és kőből készült szobrok után, és azokkal minden hegyen és halmon paráználkodott, — így olvassuk. — Azokat imádta, a bálványimádás utálatosságaiba merült, és közben, mint minden hűtlen házastárs, élvezi akarta az Istennel való szövetség előnyeit. S azt mondta Isten: ez az, ami nem megy! Tessék eldönteni: vagy visszatér, Ő hűséges marad és visszafogadja, vagy a bálványok után járkál és akkor ne számítson Isten támogatására.
És Izráel kész megtérni. Rádöbben, hogy Assziria nem segíthet rajta — asszír bálványokat imádtak elsősorban. — Rádöbben, hogy a szeretőink nem oldják meg az életünk kérdéseit. "Lóra sem ülünk többé": A magunk ereje is kevés ahhoz, hogy valami megoldást találjunk. "Csak Tenálad talál irgalmat az árva." Átélte a maga árvaságát miközben szeretői után futott, és ebből az árvaságból kiált irgalomért ahhoz az Istenhez, aki közben a helyén maradt, és hűségesen várt, és aki most így felel az Ő népének: "Kigyógyítalak hűtlenségedből. Szeretni foglak ingyen kegyelemből, — nincs feltétel, — mert elfordult rólad az én haragom." (Hós 14,5).
Addig, amíg vissza nem tért a választott nép, rajta volt Isten méltó haragja. Mihelyt kész a bűnbánatra és a megtérésre, mihelyt a bűnét nevén nevezi, és nem mentegetőzik, vádaskodik és magyarázkodik, mihelyt kimondja ezt: nálad talál irgalmat az árva, azonnal számíthat erre az irgalomra. Ilyen Istenünk van. Ha hűtlenkedünk, Ő akkor is hű marad.
Ez az Ő irgalma, kegyelme, hűsége érvényes ígéret most mindannyiunk mindenféle bűnére. Mindenki maga tudja, vagy magunk sem tudjuk pontosan, mennyi hűtlenséget követtünk el Istennel szemben és egymással szemben. otthagyhatunk most minden hűtlenséget, ha engedjük, hogy kigyógyítson minket minden hűtlenségünkből. Hiába egyébként minden emberi elhatározás, jószándék, csak Ő tud kigyógyítani a hűtlenség betegségéből. Csak Ő tud minket ingyen kegyelemből újra szeretni, csak Ő tudja az Ő méltó és rajtunk levő haragját rólunk elvenni.
Jézus Krisztus golgotai keresztje és feltámadása az, amire néz az igazságos Isten, és őérette elveszi rólunk haragját. Ez nem elvi teológiai kérdés, ez az egész életünket egész emberségünket, hétköznapjainkat forradalmasítaná, ha egyszer végre komolyan vennénk, hogy Assziria nem segít minket, akikért elhagytunk téged, nem segítenek minket, magunk nem tudunk segíteni magunkon, de Hozzád kiáltok irgalomért. És erre az Ő válasza ez: "Kigyógyítalak hűtlenségedből, szeretni foglak ingyen kegyelemből, és elveszem rólad az én haragomat."
Jó lenne, ha ezzel a komolysággal, ezzel a bűnbánattal, ezzel a hittel tudnánk ma itt hagyni soksok bűnt, és elvinni innen az Ő áldását, és tudnánk Vele visszamenni oda, ahol talán semmi nem változott, ahol minden úgy fog fogadni, ahogy otthagytuk, de mi egészen más emberekként tudnánk vállalni azt a helyzetet, és áldássá lenni abban. Ezért adjunk hálát és ezért könyörögjünk az ének szavaival:
Nézvén szent Fiad vérére, ne vonj minket ítéletre,
És vétkeinkért meg ne feddj, sőt mindenekben megengedj,
Amint mi is megengedünk, ha kik vétettek ellenünk.
(483,13. ének)

Imádkozzunk!
Dicsőítünk kegyelmes Istenünk azért, mert valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint. Nem bánsz velünk úgy, mint ahogy megérdemelnénk. Nem bánsz velünk úgy, mint ahogy mi bánunk Veled sokszor.
Bocsásd meg a soksok hűtlenségünket, ellened elkövetett és egymás ellen elkövetett hűtlenségi bűneinket. Bocsásd meg, ha miattunk lesz magányos valaki mellettünk. Kérünk, tedd világossá számunkra most mindazt, amit ezen a téren vétettünk ellened, és adj szívünkbe hitet, hogy komolyan merjük venni bocsánatodat. Azt, hogy Te minden megbánt és megbocsátott bűnt hátad mögé vetsz, és a tenger fenekére. És az soha többé nem választhat el minket sem Tőled, sem azoktól, akik ellen elkövettük. Adj bátorságot és alázatot a bűnbánathoz, és kérünk újítsd meg emberi kapcsolatainkat, újítsd meg szívünket, hogy új szívvel, és a Veled való szövetségben megerősödve mehessünk tovább utunkon.
Könyörgünk azokért, akik azért vannak egyedül, mert elszólítottad már mellőlük a társukat. Legyél nagyon közel minden özvegyhez, árvához. Könyörgünk azokért, akik azért vannak egyedül, mert nem kell nekik a Te közelséged. Őrizz meg attól, hogy Téged taszítsunk el magunktól. Valljuk, hogy sokszor át kellett élnünk: sem mások nem segíthetnek rajtunk, sem mi nem tudjuk megoldani életünk összegubancolódott soksok kérdését, de Nálad irgalmat talál az árva. Ezzel a reménnyel kiáltunk most Hozzád ne szégyenüljünk meg.
Köszönjük mindazt az áldást, amit a nyári hónapokban adtál. Kérünk, áldd meg gyermekeinket, unokáinkat, akik új tanévet kezdenek el holnap. Áldd meg nevelőiket, hadd lehessenek akaratuk nélkül is eszközök a Te áldott kezedben, vagy hadd lehessenek öntudatosan munkatársaid az emberformálás nehéz szolgálatában. És áldj meg mindannyiunkat, hogy ne rontsuk, ne torzítsuk egymást, hanem tudjuk gazdagítani, alakítani, szépíteni, és alakuljunk mi is, míglen kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.
Ámen.