A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI II.

1980. augusztus 17, vasárnap

Sorozat: 

Alapige

„A béketűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja meg néktek, hogy ugyanaz az indulat legyen meg bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját.”

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk! Olyan sok minden lekötötte figyelmünket az elmúlt héten. Szeretnénk most csak Rád figyelni. Olyan sok mindent végig kellett hallgatnunk, és sok minden azonnal ki is esett belőlünk. Szeretnénk most a Te szavadat nagyon komolyan venni, s egészen a szívünk mélyéig engedni. Olyan sok útra indultunk el egyedül, sok mindent terveztünk megkérdezésed nélkül. Most szeretnénk igaz alázattal kérdezni: Te mit akarsz, hogy cselekedjünk? Köszönjük, hogy a Te akaratod mindig jobb, mint a miénk, mert a Te akaratod az egyedül jó akarat.
Bocsásd meg minden mulasztásunkat, vétkünket, amivel az elmúlt héten is egymást és Téged megbántottunk. Bocsásd meg, ha nem arra használtuk az időt, amire adtad, bocsásd meg, ha nem vettük meg áron is az alkalmakat, amilyet készítettél, bocsásd meg, hogy ha tudtunk volna jót cselekedni, és nem cselekedtük – akár fáradtság miatt, akár önzésünk, lustaságunk miatt. Isten, légy irgalmas nékünk, és formálj át minket, hogy ne arra törekedjünk, hogy magunkat és a magunk életét őrizgessük, hanem készek legyünk elveszíteni magunkat Teéretted s másokért, és így találjuk meg igazán az életünket.
Köszönjük, hogy erre adtál példát Urunk, Jézus. Erre adj most erőt is nékünk.
Ámen.

Múlt vasárnap arról volt szó, hogy mit mond Isten igéje a házasság válságairól. Hogyan lehetne ezeket megelőzni, vagy ha már bekövetkeztek, hogyan lehet gyógyítani. Két gondolatot vittünk magunkkal: az egyik az volt, hogy számoljunk józanul azzal, hogy a legjobb házasságban is támadhatnak feszültségek, bajok, megbetegedhet a házasság. A kérdés az, hogy mit csinálunk a betegséggel? Észrevesszük-e, hogy az betegség és együttes erővel igyekeznek-e gyógyítani a betegséget a házasságban? Ilyen igéket hallottunk: „Le ne menjen a nap a ti haragotokon”, vagyis ne tartósítsuk a feszültséget, ne konzerváljuk a bajt, hanem nevezzük a nevén, és engedjük, hogy a nagy Orvos, Jézus Krisztus kigyógyítsa a beteg házasságot a bajaiból. Azután olvastuk: ne engedjük, hogy a keserűség felnövekedjék a szívünkben, mert az sok rossznak okozója lehet. Se pedig az Ördögnek ne adjunk helyet, - láttuk, hogy ez mit jelent. Ha pedig mégis vétkezünk egymás ellen és a házasságunk ellen, akkor találjuk meg a megbánás helyét. Mert Isten kegyelme elég a házasság minden betegségére, bajára is. Aki átéli azt naponta, hogy Jézus bocsánatából él, annak könnyebb lesz szív szerint megbocsátania a párjának vagy bocsánatot kérni tőle.
A másik gondolat pedig a házassági TMK-ról szólt, arról, hogy a tervszerű megelőző karbantartás nélkül egyetlen házasság sem marad hosszú távon teherbíró, üzemképes és boldog. Szükségképpen elromlik, mert romlottak vagyunk mi, akik házasságban élünk. Szakadatlanul tisztogatni, erősíteni, gondozni, védeni kell a házasságot. Olyan légkört kell teremteni, ami védi a másikat, megkönnyíti a hűséget a számára, karban kell tartani a házasságot.
Ma három további gondolattal szeretném folytatni az ige alapján ezt a gondolatmenetet.
1.
Az első válasz arra a kérdésre, amit valaki már múlt vasárnap feltett: mitől támadnak feszültségek tulajdonképpen a házasságban? Hiszen annyira azonosak két embernek az érdekei, annyira egymásra vannak utalva mint házastársak, hogy mindenben egyeknek kellene lenniük. Hogy lehet az, hogy mégis szembe kerülhetnek egymással, hogy feszültség támadhat közöttük, sőt törésre kerülhet a dolog?
Azt hiszem sok választ lehetne adni erre a kérdésre, de valahol a gyökereknél tapogatózunk, ha azt mondjuk, hogy ott támad feszültség a házasságban, ahol két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged; vagy ahol az egyik kénytelen engedni a másiknak, az erősebbnek, de emiatt keserűség támad a szívében. Általában ez a végső oka a feszültségeknek. Két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged. Vagy az egyik erősebb és letiporja, maga alá gyűri a másikat, de a másik szívében keserűség támad. Az ilyen győzelem mindig vereség a házasságban. Mert egy házasságban nincs olyan már: én és te. Még akkor sem, ha átmenetileg megzavarodik a harmónia. A házasságban mindig a házasság szenved az ellene elkövetett vétkek miatt, vagyis mind a ketten, akik benne élünk. Nem lehet teljes öröm az, amikor az egyik úgy örül, hogy a másik közben sír. Az egyik úgy győz, hogy a másik vereséget szenved. Nincs egyik és másik. Ők valamikor eggyé váltak akkor is, ha nem egyeznek sok mindenben, és a közösen elkövetett hibák miatt közösen szenvednek mindig. A házasság szenved mindig. Ezt komolyabban kellene venni.
Akkor kerülhetők el tehát a válságok és küszöbölhetők ki a feszültségek, ha nem két akarat győzködik egymással, hanem egy akaratra jutnak ketten, és az az egy akarat érvényesül. Hívő emberek számára kétségtelen az, hogy ez az egy akarat Isten akarata kell hogy legyen. Hívő embereknek éppen a házasság komoly iskola arra, hogy megtanulják szív szerint imádkozni naponta, mindig újra Dávid könyörgését, ami a 143. zsoltár 10. verse szerint így hangzik: „Taníts engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem, és a Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes úton.”
Hívő embereknek éppen a házasságban kell megtanulniuk azt, hogy nem az a baj, hogy nekünk van akaratunk, még csak az sem, hogy néha ütközik az akaratunk, Isten ajándéka az, hogy nem akarattalan bábok vagyunk. Az a baj, ha az akaratunkat nem akarjuk vagy képtelenek vagyunk ráhangolni Isten akaratára. Az a baj, ha minket a hátköznapokban ténylegesen nem érdekel az, hogy mit akar Isten. Elvileg igen, meg egy vallásos embernek illik efféléket mondani, vagy így gondolkozni, de nem őszinte ez az imádságunk… Taníts engem a Te akaratodat teljesíteni. Nem tudjuk így befejezni az egymással való beszélgetést vagy vitát: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Uram.” Ha két ember a házasságban így mérkőzik, hogy ennek a mérkőzésnek a célja az, hogy végül is Isten akarata diadalmaskodjék, akkor jutnak egy akaratra. És Isten akaratát felismerve és cselekedve jutnak egymással is mindennél teljesebb egységre. Jó az, hogy van akaratunk, és mondjuk csak el… Uram, én úgy gondoltam, vagy úgy szeretném, és egymással is szabad néha szembeszegülnie két akaratnak, de mindig ennek a jegyében: mindazáltal nehogy úgy legyen, hogy én vagy ő, vagy mi akarjuk, hanem ahogy Te.
Ebben kell és lehet segítenünk is egymást a házasságban. Isten akaratának a felismerésére segíteni a másikat. Úgy csendben lenni előtte, hogy együtt érthessük meg és fogadhassuk azt el. Gondoljatok arra a hatalmas ígéretre, amit Jézus mond a Máté 18,19-ben: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit kérnek, az én mennyei Atyám megadja nekik.” Hol másutt lehetne ezt jobban érvényesíteni, kipróbálni, mint a házasságban, két hívő ember házasságában? Egy akaratra jutunk mindenben amit kérünk, és várjuk, hogy a mi Atyánk megadja nekünk. De ez az egy akarat az Ő akarata kell hogy legyen. „Mert amit kérünk az Ő akarata szerint, meglesz az nekünk.” (1Jn 5).
A múltkor mondtuk, hogy ha van ördögi kör, akkor van isteni kör is, egymást segítő, erősítő hatásokat kaphatunk Isten közelében. Nos, itt is erről van szó, hogy Isten akaratára figyelve gyógyulhat meg a házasság, és az így meggyógyult házasságban a házastársak még jobban érzik Isten akaratát, az együtt megértett akarat még közelebb viszi őket, és így tovább. Áldott kölcsönhatásban van ez.
Az a kérdés most, hogy akarjuk-e ezt őszintén? Elvileg sokan egyetértenek a Szentírás ilyen biztatásaival, de amikor döntésre kerül a sor, a magunk akaratának az érvényesítésére, mintha sohase hallottunk volna erről, hogy nekünk fel lehet ismernünk és követnünk lehet Isten akaratát, és hogy ott találkozhatunk igazán egymással, ha mind a ketten arra mondunk áment. Akarjuk-e ezt őszintén, próbáljuk-e, gyakoroljuk-e igazán?
Még így is marad sok olyan feszültség a házasságban, ami feloldhatatlan. Az alapfeszültség pl. az, hogy mind két házasfél mást akar, mert a férfi a nőt akarja, a nő a férfit, és ez feloldhatatlan feszültség. Csak az a feloldása még ennek is, ha mindketten a házasságot akarják, a harmonikus, a jó házasságot, és ezen belül érvényesül az az előbbi feloldhatatlan feszültség. Még a feloldhatatlanra is van megoldása Istennek, de csak akkor, ha merünk Előtte elcsendesedni, a magunk akaratát elé letenni, és látatlanban is tudomásul venni, és komolyan venni az Ő akaratát.
2.
A másik mai gondolatunk az, hogy a házasság válságainak megelőzése és gyógyítása alapvetően függ attól, hogy készek vagyunk-e egy radikális szemléletváltoztatásra? Tudniillik annak a szemléletnek a megváltoztatására, ami egyetemlegesen jellemez minket, hogy mindannyian azt vizsgáljuk, mit kaptunk és mit nem kaptunk meg a másiktól, a párunktól. Hogy számon tartunk több éves, évtizedes sérelmeket, adósságokat, hogy nekünk az jár vagy járna, és hol nyüszítve, hol erőszakosan követeljük. És időnként beolvasunk, hogy nem kaptuk meg, hogy szegényebbek maradtunk, hogy tartozik nekünk a másik.
Ha ezt sikerül megfordítani, és egyszer valaki komolyan, Isten előtti felelősséggel számba veszi ő mivel tartozik a másiknak, alapvetően megváltozik a házasság légköre. Ez annyira vétkes, rontó szemlélet, hogy ezen belül alig jöhet létre valami jó egy házasságban, ha mindig mindkét fél azt tartja számon, hogy ő mit nem kapott meg. Mert lehet, hogy igaza van, de annyira egyoldalú, beszűkült, nyomorúságos szemlélet ez, hogy ebből nem születhet gazdagság. Lehet, hogy igaz, de azért válaszoljak erre a kérdésre is: és ő mit nem kapott meg tőlem? Mit kap egyáltalán tőlem? Olyan gyakran elhangzik ez: nem vagyok boldog mellette. És többeket megsértettem már akaratlanul, amikor megkérdeztem: és ő boldog melletted? Erre még soha nem gondoltam, - ezt gyakran bevallották. Ezt sem kapom meg, azt sem kapom meg. Ha mással élnék, biztosan megkapnám. És ő megkapja tőled, amit csak tőled kaphat meg? Ami járna neki? Félelmes dolog az, hogy mennyire nem ismerjük egymást sokszor a házasságban. Évtizedekig élhet két ember egymás mellett úgy, hogy nem is tudják, hogy mivel lehetne a párjukat igazán boldoggá tenni, minek örül, mi hiányzik neki, mit várna. Sokszor kicsi dolgok ezek, és nagy boldogság születne belőle. Nem ismerjük egymást.
Egy gyermekmesekönyvből tanultam meg a közelmúltban, hogy a balesetmentes közlekedés egyik feltétele ez: látni és látszani. Vallom azt, hogy az ütközésmentes házasélet egyik alapfeltétele ez: látni és látszódni. Látni, vagyis észrevenni a másikat, és látszódni, vagyis megismertetni magamat vele. Mert itt is kettőn áll a vásár. Nem vádolhatom őt, hogy nem ismer engem, ha bezárkózom. Persze ő is élhet úgy, hogy én be fogok zárkózni még jobban, vagy pedig kinyithat engem. Élhet úgy, hogy megkeserít vagy derűssé tesz. Élhet úgy mellettem, hogy megvéd a paráznaságtól vagy belehajszol a házasságtörésbe. Ez a másik pont, ahol sokan megsértődtek már lelkigondozói beszélgetés során. Mindig kettőn áll a vásár. Ha elromlik egy házasság, ketten rontottuk el.
A múltkor mondtuk, hogy a házasság az az emberi közösség, ahol az emberi személyiség a teljes felületén érintkezik. Ezért fontos, hogy minden kérdésről tudjanak és akarjanak őszintén beszélni a házastársak. A hitbeli kérdésekről a szexuális kérdésekig mindenről. Ez a teljes életközösség. Csak így lehet igazán ismerni egymást. Csak így lehet tudni azt, hogyan tehetném boldoggá, hogy mivel tartozom neki.
Ezzel kezdődik mai igénk, és legszívesebben csak ezt az egy szót olvastam volna fel belőle, hogy nagyon hangsúlyos maradjon: „tartozunk”, hogy egymás erőtlenségét elhordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mi az indoka Pálnak, hogy tartozunk? Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett. Tartozunk! Jézus Krisztus az életét adta értünk, és ezzel egy életre eladósított minket. Mi neki nem törleszthetünk, mert mi nem adhatjuk az életünket Őérette. Nem is azt mondta: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressetek engem, hanem azt: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Őérte nem adhatjuk az életünket, de egymásért igen. És a házasság kiváló gyakorlótér erre, hogyan áldozhatom oda önmagamat a másikért, akit szeretek, aki tulajdonképpen nem másik már, mert eggyé lettünk. Mivel tartozom neki?
Lehet, hogy ő is sok mindennel tartozik nekem. Jobban meg fogja érteni, talán magától rá fog jönni, ha én elkezdek komolyan törleszteni, ha végre nem azt számolgatom, és olvasom rá, hogy ő mivel tartozik, hanem számba veszem őszinte bűnbánattal, hogy én mivel tartozom. Azért szegény, mert tőlem nem kapta meg. Én vádolom, hogy milyen szegényes az élete. Én tartottam tőle vissza azt, ami nélkül szűkölködik. Azért nem bontakozott ki teljesen embersége, mert tartozom neki még mindig évek, évtizedek óta elemi, apró dolgokkal vagy lényeges, fontos dolgokkal. Ha valaki eljut erre a felismerésre, és ebből őszinte bűnbánat lesz, megújul a házassága. Újra kezdődhet a teljesen csődbe jutott házasság is. Néhány szép példát engedett látnom már erre Isten. De ehhez őszinte bűnbánat és Isten előtti igaz megalázkodás kell, hogy szinte fölsikolt az egyik vagy mindkét fél: tartozom, én tartozom!
Természetesen hozzá kell tenni, hogy ennek azért kölcsönösnek kell lennie. Mert előfordul, hogy az egyik fél rádöbben erre, komolyan kezdi venni a törlesztést, és szeretetből végzi ezt, a másik pedig visszaél ezzel. Ez a legocsmányabb kizsákmányolása egymásnak, és az egyik legsúlyosabb vétek a házasság ellen. Kölcsönösnek kell lennie. De ha a legrosszabb esetben nem lenne kölcsönös, Isten gyermekeinek akkor sincs más útjuk, mert Isten gyermekei átélik, hogy tartozom. Adok és törlesztek, berendezkedem erre.
És ha valaki berendezkedik erre, átéli, hogy mindennek más súlya lesz a házasságban, és mindennek más mértéke lesz. Amíg valaki csak azt nézi, hogy a másik mivel tartozik neki, addig ez szokott a mérték lenni: mi az a legkevesebb, amit még meg kell adnom, hogy békesség legyen otthon. Ha megfordul a szemlélet, akkor ez a mérték: mivel kedveskedhetnék még neki, milyen örömszerző áldozatot hozhatok még a házasságunkért? Mert áldozat ez kétségtelenül, nem kell szépíteni a valóságot, de lehet örömmel is áldozni, önkéntes áldozatot is hozni. Az egymásért hozott áldozat a házasság oxigénje, az tartja frissen, erősen a kapcsolatot.
És ha valakinek így megváltozik a szemlélete, akkor a teherbírósága is megnő. Tartalékerőket is mozgósít benne ez a szemléletváltozás. Gazdagabbá teszi a fantáziáját, kihoz belőle olyan képességeket is, amik eddig nem jöttek felszínre. Aki csak magával törődik, az a legkisebb szolgálatban is elfárad. Aki rájön, hogy tartozik, az egy életen át képes fáradhatatlanul szolgálni. Össze sem lehet hasonlítani, milyen erők állnak a két magatartás között. Mert ha valaki így kezd szolgálni: tartozom, abban jézusi erők mozdultak meg, az Krisztusnak adott helyet. Ne adjatok helyet az Ördögnek, - hangzott el a múltkor, - ennek a pozitív változata ez: adjatok helyet Jézusnak. Ez jézusi lelkület, hogy tartozom, és szolgálni akarok. „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.”
A házasságban hívő emberek számára mindenképpen Jézus a mérték. A felolvasott igében háromszor egymás után előfordul, minden második versben ott van: amiképpen a Krisztus Jézus, úgy kedveskedjetek a másiknak és hordozzátok, amiképpen Krisztus. Úgy fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus befogadott minket. Olyan béketűréssel legyetek más iránt, amiképpen Jézus Krisztus viseltetik irántunk. Számunkra Jézus lett a mérték. Magas ez a mérték, de nem nekünk kell teljesíteni. A bennünk élő Jézus tanít meg minket arra, hogy nem tartozik, hanem tartozom.
3.
A harmadik gondolat, hogy a házasság minden válságát csak együtt lehet megoldani. Együtt követjük el a hibákat, együtt találhatjuk meg a gyógyulást. Mint ahogy hívő embereknek meg kell tanulniuk, hogy nem lehet egymás nélkül, egymás háta mögött elkérniük imádságban áldásokat. Együtt lehet azt elkérni. Előbb egymást kell megtalálnunk, és azután találnak oda az Úrhoz. Ugyanígy a házasság minden baja, válsága is csak együtt oldható meg. Ha felborul az egyensúly, két oldalról kell megtámogatni azt, ami felborult. Tudnunk kell egymásról, hogy ki mit akar, ki mit csinál, ki mennyiben látja a bajt, ki hogyan akar segíteni rajta. Egymás nélkül csak kapkodás lesz, sokszor még nagyobb baj lesz. Egymás nélkül még az is bekövetkezhet, ami néhány évvel ezelőtt egy balatoni sétahajón, amelyen valami látványosság miatt a fedélzeten mindenki az egyik oldalra ment, és amikor rájuk szólt a kapitány, mindenki ijedten átszaladt a másikra. Lengésbe jött a hajó és felborult. Csak összehangoltan lehet meggyógyítani a házasság kilengéseit. Másként ide-oda szaladgálás, és még nagyobb baj lesz belőle. Bocsánat, ha nagyon hétköznapi képet mondok, de bennem maradt, és szemlélteti ezt az igazságot. Gyermekkoromban láttam egyszer, hogy egy homokos kecskeméti úton elakadt egy lovas kocsi. Nagyon meg volt pakolva, s nem tudott továbbmenni. Ütötte, verte a gazda a lovakat, és azok rángatták össze-vissza a kocsit, nem ment. Arra jött valaki, és megkérdezte: segíthet-e? Kifogta a két lovat, befogta a maga egy lovát, és az szép nyugodtan kihúzta a gödörből a kocsit. A házasság szekere is sokszor juthat kátyúba, de ha azt össze-vissza rángatják, és nem egyszerre indít a két ló, nem lehet kihúzni, még jobban elássák a kerekek önmagukat. Azt csak egy akarattal lehet kihúzni.
Olyan csodálatos ez az ige, amit olvastunk: „Egy szívvel, egy szájjal dicsőítessék az Isten, és dicsőítsétek az Istent, és a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyját.” Egy szívvel, egy szájjal. Annyira együtt mondják, annyira egyet hisznek, mintha egy beszélne, mivelhogy egy is az, mert lettek ketten eggyé. Ide segíthet el minket a mi Urunk, de csak ha mindketten akarják, ha mindketten engednek Neki.
„A béketűrésnek és vigasztalásnak Istene cselekedje, hogy ugyanaz az indulat legyen bennetek egymás iránt a Krisztus Jézus szerint.” Ebből következik a házasság istentisztelete: egy szívvel, egy szájjal dicsőítsék az Istent; s ennek a feltétele az, hogy fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus is befogadott minket. És Ő minket feltétel nélkül fogadott be. Úgy, amint vagyunk, hogy azután ne maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk. Két mondat, amit egyszer Sarkadi professzor úr mondott itt közöttünk, máig is a szívemben cseng: Jézus szeretetére nem az a jellemző, hogy szeretlek, ha megváltozol, hanem az, hogy szeretlek, hogy megváltozz. És ez érvényes minden házasság gyógyítására is. Amiképpen Krisztus befogadott, feltétel nélkül, így, amint vagyok, sok bűn alatt, hogy ne maradjak és ne roskadjak össze a sok bűn alatt, hanem megszabaduljak a bűneim terhétől. Akit Ő befogadott, az úgy sem marad olyan, az változni fog. De nem előre ripakodik ránk: változz meg és majd szeretlek, hanem így, ahogyan nem vagyunk szeretetre méltóak, szeret, hogy azután majd tudjunk mi is szeretni új szívvel.
Kátyúba jutott házasságoknál merjük-e előlegezni egymásnak újra ezt a bizalmat és ezt a szeretetet? Erre csak az Istentől kapott szeretet, az agapé képes. Rádöbbenünk-e arra, hogy híjával vagyunk ennek, hogy nem ezzel szeretjük egymást? Előbb meg kell újulnia az életünknek, azután megújul a házasságunk, megújul az Istennel való szövetségünk.
Mert mint ahogy múlt vasárnap láttuk, a Szentírás szerint a házasság a Krisztus és az egyház szövetségének horizontális vetülete. Ahogyan Krisztus szereti az Ő egyházát, úgy kell a házastársaknak egymást szeretni. És mindaz, amit ma elmondtunk, érvényes a Jézussal való szövetségünkre is. Abban is támadhatnak feszültségek, és ezeknek a megoldása az, ha ezt tudjuk mondani: legyen meg a Te akaratod. De őszintén, hittel, várva is, hogy legyen meg az Ő akarata. Abban is előfordulhat az, hogy megzavarodik a Vele való közösségünk, de ilyenkor megtanulhatjuk, hogy Ő önmagát adta érettünk. Ő sohasem kérdezte az övéitől: és én? Ő nem tartozott nekünk semmivel, és mégis mindenét odaadta értünk, hogy megtanítson minket is így élni. És a Krisztussal való közösségünkben föl kell ismernünk, hogy csak Vele együtt lehet megtalálnunk a kigyógyulás útját. Nincs nélküle semmilyen válságnak igazi megoldása. Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.
Van egy énekünk, amit általában a gyülekezetre, a szentek közösségére szoktunk érteni, és nyilvánvaló a szövegéből, hogy elsősorban arra való. De próbáljuk most úgy elénekelni, hogy közben a házasság szövetsége is eszünkbe jut, s így kérjük Istentől annak megújítását.

Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát,
Hitünk karja úgy ölelje édes Megváltónkat át.
Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei,
Mi cselédek, Ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

Szeretetben összeforrva, egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva, ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját s halt meg értünk jó Urunk,
Fájna néki, látva minket, hogy szeretni nem tudunk.
(395,1-2.)

Imádkozzunk!
Sokszor fájhat Neked, jó Urunk, hogy szeretni nem tudunk. Megkötöz minket, mint bilincs, az a kényszer, hogy első renden önmagunkat szeretjük, és megköveteljük a párunktól, a körülöttünk élőktől, mindenkitől, Tőled is, hogy szeress minket. És sokszor eszünkbe sem jut, hogy a többiek is éppúgy szeretetre szomjaznak, mint mi, és ezt a szomjúságot nekünk kellene kielégíteni. Bocsásd meg, hogy szeretetre szomjas emberek kiabálásától hangos a családunk, és ez az egész világ.
Hol vagyunk mi attól, hogy ha kell, a vérünket is adjuk egymásért. Ehelyett vérre menő harcokat vívunk egymással, azzal is, akit mellénk adtál társul. Bocsásd meg, hogy sokszor csakugyan a vérét kívánjuk. Akaratlanul is gyilkosaivá válunk az örömének, a békességének, az otthon békességének. Légy irgalmas nekünk!
Köszönjük, hogy ami embereknél lehetetlen, Neked az is lehetséges. Te ma is széjjeljársz jót tévén, gyógyítva minden betegséget és erőtlenséget. A házasságok betegségeit és erőtlenségeit is. Az emberi együttélés minden fekélyét és nyavalyáját. Hozzád, a gyógyító Orvoshoz hozzuk most mindazt, ami beteg emberi kapcsolatainkban. Könyörülj meg rajtunk, és szabadíts meg attól, hogy féltjük magunkat, és magunknak akarunk élni, ha kell, mások rovására is.
Szabadíts fel arra, hogy megtanuljuk: aki meg akarja tartani az életét, biztos, hogy elveszíti. De aki kész elveszíteni Éretted, másokért, az megtalálja. Szeretnénk így megtalálni akárhány esztendősek vagyunk is, akármennyi hibát vétettünk is, bármilyen mély kátyúban vannak most a kapcsolataink. Adj nekünk gyógyulást, s Te adj több megértést, békességet ezen a világon az emberek között, a népek között, a tömbök, a csoportok között. Több megértést a Te egyházadban, azok között, akik a tiéidnek vallják magukat, és áldj meg minket, hogy a magunk csöndes, szerény módján hadd lehessünk apostolai ennek. És ahogy Te szerettél és szeretsz minket, úgy tudjuk szeretni mi is egymást.
Ámen.