A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI I.

1980. augusztus 10, vasárnap

Sorozat: 

Alapige

„Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel. És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy azután is, amikor akarta örökölni az áldást, megvettetett, mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste azt.”

Imádkozzunk!
Köszönjük a Te kedves biztatásodat, mennyei Édesatyánk, hogy máris bátorítasz, erősítesz minket. Arra biztatsz, hogy az ellankadt térdeket egyenesítsük ki, és erőtlen kezeinket emeljük föl. Megvalljuk Előtted, hogy sokszor olyan kevés az erőnk, olyan hamar elfogy a türelmünk, a szeretetünk. Valljuk az ének szavaival: „Gyenge vagyok, lankadoznak buzgóságom szárnyai.” Olyan állhatatlanok vagyunk, erőtlenek a szavaink, erőtlen a hitünk. És mégsem keresünk igazán, erős Istenünk. Bocsásd meg ezt nekünk. Kérünk, hogy ne csak biztass most minket erőre, bizakodásra, reménységre, hanem ajándékozd mindezt nekünk. Felülről való, Tőled való erővel, hittel, tartással ajándékozz meg minket.
Hadd könyörögjünk most különösen egy családért, ajándékozd meg őket mindezzel, akiktől elhívtad az édesanyát. Erősítsd és vigasztald azokat is, akik itt vannak most közöttünk, és azokat is, akik messze távol vannak. Add, hogy túllássanak a láthatókon, komolyan merjék venni ígéretedet, és hadd hallják meg, amit nekik is így ígérsz, Jézus Krisztus: „Én vagyok a feltámadás, és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az.”
Kérünk mindnyájan, add nekünk ezt a hitet addig, amíg élünk. Engedd megértenünk szavadat addig, amíg hallhatjuk azt, és segíts, hogy ma, ha a Te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Ámen.

Augusztusban szokott lenni a legtöbb esküvő gyülekezetünkben. Ezekben a hetekben is sok kedves, új pár boldog indulásának a tanúja lehetek. És ugyanakkor folyamatosan kénytelen vagyok tanúja lenni sok bajba került házasság vergődésének is. Boldog indulás és gondterhelt hétköznapok. Ez a kettő kényszerített arra, hogy néhány vasárnap szóljunk most a Szentírás világosságában a házasság válságairól.
Sokan azt gondolják, hogy akkor most nem rólam lesz szó. Hiszen még vagy már nem házasságban élnek, vagy éppen most semmi baj nincs náluk. Pedig mindannyian érdekelve vagyunk ebben az ügyben. Ha valaki arra gondol, hogy még olyan fiatal, hogy messze van az, akkor éppen most kell felkészülnie. A házasság sok válságának az az oka, hogy nem tudják az emberek mire vállalkoznak amikor házasságot kötnek. Teljesen készületlenül ugranak fejest egy vállalkozásba, és ott kapkodnak, rögtönöznek. Akik pedig házasság nélkül élnek, vagy már egyedül maradtak, azok gondolják meg, hogy ott zajlik a szemük előtt sok más ember házassága, amelyikért ők felelősek, amelyikben segíthetnének. És ha többet értenek belőle, akkor többet fognak megérteni is abból, ami történik. A puszta jelenlétük, a belőlük kisugárzó érzések és gondolatok nem olaj lesznek a tűzre, hanem olaj lesznek a vízre, és lecsillapíthatnak hullámokat, viharokat, amik körülöttük tombolnak. Ha pedig valaki azt mondja, hogy nálunk semmi baj nincs, akkor hadd idézzem az igét: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” Ez nem fenyegetés, csak józanságra intés.
De ezen túlmenően is, mindannyian jó, ha néha foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mert a Biblia utal arra, hogy a házasságban egy nagyobb, magasabb, örök érvényű közösség tükröződik: Krisztusnak az egyházzal való kapcsolata. Ha az egyiket jobban ismerjük, a másikról is többet tudunk.
Így szeretnék most a házasság válságai címszó alatt két gondolatot említeni. Azután, ha Isten segít, jövő vasárnap majd folytatjuk.
1.
Minden házasságban szoktak lenni válságok. A legjobb házasságban is támadhat feszültség, adódhatnak bajok, megbetegedhet a házasság. A kérdés csak az, hogy észreveszik-e ezt, mikor veszik észre, betegségnek tekintik-e, és mit csinálnak vele?
Nem az a végzetes baj, ha egy házasságban feszültség támad, hanem az, hogy ezt nem tekintik betegségnek, ha elkezdik magyarázni, mentegetni, takargatni. Átmentegetni holnapra meg a jövő hétre ahelyett, hogy lelepleznék, nevén neveznék és együtt legyőznék.
Az tehát a kérdés, hogy amikor baj támad, mit csinálunk a bajjal? Hadd említsek egy szállóigévé vált bibliai mondatot, amelyik nagyon jól mutatja, hogy mi itt a világosság. Az Efézus 4,26 így hangzik: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokon.”
Milyen különös. Azt mondja Isten igéje: a harag önmagában még nem vétek. Akkor válik vétekké, ha konzerválom, tartósítom, ha megtartom aznap éjszakára, átviszem a holnapi napra. Holnap már sokkal nehezebb lesz megszabadulni tőle. Azután meghagyom, megtűröm, betokosodik, és egyszer csak valami nagy baj robban ki miatta. Az, hogy mindannyian képesek vagyunk sokszor apróságok miatt is haragra lobbanni, ez önmagában még nem bűn. Ez szomorú adottságunk, sajnos így születünk, ez kísértés, ez támadás. Mit csinálok a megkísértett helyzetben? Érzékelem-e azonnal, hogy én most haragra lobbantam, és ennek semmi értelme nincs? El merem-e ítélni a magam haragját vagy pedig leplezem, magyarázom, még büszkélkedem vele esetleg? Vannak emberek, akik büszkék arra, hogy ők haragot tartanak. Konzerválom, lemegy a nap a haragommal, és akkor vétek lesz. Ám haragudjatok, - mondja Pál, - elég baj, de ezt tudomásul kell venni. De ne vétkezzetek, vagyis ne menjen le a nap a ti haragotokon.
A következő, 27. vers így hangzik: „és az Ördögnek ne adjatok helyet.” Ezzel adok helyet az Ördögnek az életemben, a gondolataimban, a belső szellemi világomban, ha megtűrök egy bűnt. Ha beletörődöm egy rendellenes helyzetbe, hogy én haragra gerjedtem. Ez nem normális dolog. Ne engedjem bele magamat a haragba, és főleg ne szenvedjen a környezetem emiatt. Ne adjak helyet.
Ugyanez a helyzet a házasságban is. Jelentkezik egy betegség a házasságban: az egyik fél türelmetlen volt a másikhoz, megbántotta, talán durván megbántotta, vagy nem érdeklődött őszintén a dolgai iránt, szeretetlen volt, önző volt, megbetegszik a kapcsolatuk, valami feszültség támad. És a másik szívében elkezd nőni a keserűség. Ha ezt hagyja, akkor a következő történik: megbánja azt, hogy éppen ezzel az emberrel kötötte össze az életét; eszébe jut egy régi szerelme; arra gondol, hogy ha azzal élne együtt, az bizonyosan sokkal megértőbb lenne hozzá, - azt sem tudja ez az ember, hogy mivé vált azóta, mit szenved az ő társa esetleg, - most ez mindegy, a képzelet síkján zajlik még. Hoz elé a Kísértő esetleg valakit, akire kivetítheti a szívében levő sok sok kielégítetlen vágyat. Eljátszik ezzel a gondolattal, azután egyre inkább ez a gondolat játszik ővele, nem veszi észre, hogy játékszerré vált, és máris eltávolodott a párjától, helyet adott az Ördögnek. Ezt nevezi így a Szentírás: „ne adjatok helyet az Ördögnek.”
És ez csakugyan ördögi kör, mert ezzel a keserűséggel a szívben olyan légkört teremtenek, amelyben még nehezebb bocsánatot kérni vagy megbocsátani, emiatt még érzékenyebbekké válnak. Mindketten csak a rosszat látják a másikban, mégpedig a pillanatnyi rosszat, vagyis elszakadnak a valóságtól, ezzel elszakadnak egymástól is, és elszakadnak Istentől is. Mert Istent a képzelet világában nem lehet megtalálni, csak a valóság világában. Mihelyt valaki onnan elrugaszkodik és engedi, hogy a keserűség gyökere felnövekedjék benne, - ahogy ezt olvastuk, - az eltávolodik a másiktól is, eltávolodik Istentől. Nem történt semmi látványos nagy baj, nem akarnak elválni, nincs hangos veszekedés, csak éppen egy hajszálrepedés támadt a házasság épületén. És ebben már könnyebben tud éket verni a Kísértő és tágítani ezt a repedést. Az ő célja mindig az, hogy azok, akik eggyé váltak szeretetben, érdekekben, elhatározásban, azok újra szembe kerüljenek egymással. Hogy valaki megsértődjön, hogy a haragot tartsák, hogy lemenjen a nap a haragjukon. Az ő célja mindig az, hogy elszakítson bennünket egymástól, és elszakítson Istentől is.
Ezt mondja: „Vigyázzatok, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakítson.” Isten kegyelme a megoldása minden házassági válságnak és bajnak. „Hogy a keserűségnek bármely gyökere fel ne nőjön.” Rajtunk is múlik valami. Ne engedjük, hogy felnövekedjék. Meg kell fogni úgy, hogy gyökerestül ki lehessen húzni, és akkor nem növekszik tovább. Ne törődjünk bele abba, hogy baj van. Ne vegyük azt egyszerűen tudomásul, hiszen meg lehet gyógyítani. „Hogy így meg ne zavarodjatok - lelkileg - és ezáltal sokan meg ne fertőztessenek.” Ritkán gondolunk arra, hogy a gondolat is fertőz. Még nem látszik semmi a betegségből, a kiütések még nem jöttek ki, de már bacilusgazda vagyok. Már a fertőzést megkaptam és csak idő kérdése, hogy nagy baj legyen. Itt lehet megfojtani a bajt, itt lehet a gyógyítást elkezdeni.
Elmondta egyszer valaki, hogy nagy békességben éltek a házastársával, és egyszer valamin összezördültek. Azután lement a nap a haragjukon, meg a másnap is, meg hetek teltek el úgy, hogy egy ilyen csöndes feszültség költözött be az otthonukba. Mind a ketten szenvedtek miatta, és mind a két szívben kezdett nőni a keserűség. Történetesen mind a ketten találkoztak közben valakivel, aki jobban hasonlított ahhoz az eszményképhez, amilyennek ők megálmodták a házastársukat. Csak gondolati síkon történt még valami, de három házasság megfertőződött, és csak Isten kegyelme hozta helyre. Helyre lehet hozni, de a mi érzékeinknek, ha mi valóban hívő embereknek valljuk magunkat, és Isten iskoláz minket, sokkal finomabbaknak kell lenniük, már a gondolatot kell nyakon csípni, és nem engedni, hogy abból szakadás legyen. Mert sokan megfertőztetnek, ha a keserűség gyökere felnövekszik bennük.
Itt tér vissza az ige az első gondolathoz: Isten kegyelme oldja ezt meg. Ha van ördögi kör, hogy elkezdődik a baj, azután a mérgezett légkörben csak nő a baj, nehéz bocsánatot kérni, és még érzékenyebbek vagyunk, - ez ördögi kör, - akkor van isteni kör is. Ez az, hogy onnan indulok ki, hogy az Ő kegyelméből élek, ezért nem engedem meg azt a luxust, hogy egy bűn megmaradjon az életünkben, hanem azt bűnnek nevezzük, és kivetjük. A bűnnel odamegyünk az Ő kegyelméhez, hogy bocsánatot nyerjünk, azután így egymásnak is meg tudunk bocsátani, és így megyünk tovább. Aki átélte már azt, hogy naponta Isten bűnbocsátó kegyelmére szorul, és abból él, az egészen másként tud megbocsátani a párjának, és természetesebben tud bocsánatot kérni tőle. Ma, nem holnap! Mielőtt a nap lemenne a keserűséggel vagy a haraggal.
Annyit azért meg kell jegyeznünk, hogy megterhelik ezek a feszültségek a házasságot. Rendbe jöhet, lehet újra kezdeni, - nem elölről, hanem újra, - van bocsánat, és nagy dolog a kegyelem és a bocsánat, és egymásnak is megbocsáthatunk, de valahogy olyan ez, mint amikor begyógyul a seb, de hegesedik. Ez azt jelenti, hogy az a felület, az a szövet veszít a rugalmasságából. Veszít az üdeségéből, a derűjéből, a rugalmasságából a házasság, ha túl sok ilyen terheli meg. Úgy, hogy jobb arra igyekezni, ha nem kerül válságba a házasság. De ha kerül, akkor nem kell kétségbeesni. Van megoldás, és a megoldás ez, amit itt Isten igéje elénk tár: az Isten kegyelmétől el ne szakadjatok! Jézus keresztjénél van minden házassági probléma igazi megoldása. Akik ezt kipróbálták, azok tudják.
2.
A másik gondolat, amit ma még szeretnék mondani, az, hogy az egyensúly, a harmónia általában könnyen felbomló állapot. Drága kincs, amire vigyázni kell, amit védeni kell. Általában magától nem is marad meg. Mindenki tudja, hogy ha egy golyót egyenes síkon elgurítunk, akkor annak elvileg szüntelenül gurulnia kellene. Mégis lassulni kezd, és egyszer megáll, mert a súrlódás, közegellenállás, sok ellenerő megállítja. Csak ha újabb erő hat rá, akkor marad mozgásban.
Ugyanígy van a házasságban is. Annyi közegellenállás, akkora súrlódás fékezi a házasságot, hogy az jó legyen, és mozgásban maradjon, hogy csak ha szakadatlanul hat rá erő, akkor halad előre. Nem megy magától! Ezzel végre józanul számolnia kellene minden házasembernek. Csak ha szakadatlanul tisztogatják, erősítik, mozgásban tartják, akkor marad mozgásban. De akkor minden körülmények között boldog lehet. Magától, magára hagyva csak elromlani tud egy házasság előbb-utóbb. Miért? Azért, mert elromlottunk, romlott emberek vagyunk, akik házasságban élünk, és ezért a házasságunk is csak elromlani tud magától. Éppen ezért naponkénti, szüntelen feladatunk a házasság karbantartása. Ennek az egyensúlynak a fenntartása, ennek a harmóniának a megőrzése, vagy azonnali helyreállítása.
Aki énekelt kórusban, vagy énekel néha kánont vagy akár másodmagával szokott énekelni, az tudja, hogy az egészet kell hallani. Aki csak egyedül bömböli a maga szólamát, az nem alkalmas kóruséneklésre. Mindenkinek az egészet kell egyidejűleg hallania, és ha egy kicsit is eltér attól, azt azonnal észlelnie kell, és hozzáigazodnia az egészhez. Folyamatos igazodás a kóruséneklés és az együtt muzsikálás. Ugyanígy van ebben a titokzatos közösségben is, ahol az élet teljes felületén érintkezik két személyiség a házasságban. Azonnal érzékelni, ha valami hamis, és azonnal kiigazítani, korrigálni.
Persze kevés időnk és erőnk marad a házasság karbantartására. (Itt segíthetnének sokat azok, akik nem házasságban élnek azokon, akik küszködnek a maguk gondjaival.) A házassági TMK-t tanítani kellene. Csak tervszerű, megelőző karbantartással marad hosszú távon üzemképes, teherbíró és boldog egy házasság. Beszélgetni őszintén és sokat. Imádkozni nyugodtan, elmélyedten és közösen. Sokszor ilyen egyszerű dolgon múlik, hogy aludják ki magukat végre, hogy legyenek néha együtt csak ketten, hogy legyen naponta egy étkezés, ahol együtt van a család, és nem a hűtőszekrényt nyitogatja ki-ki, amikor éppen eszébe jut, hogy kivegyen valamit. A közösség ápolása nélkül nem jön létre magától közösség. Ez időigényes, fantáziaigényes, energiaigényes vállalkozás házasságban élni, családban élni. Be kell fektetni szakadatlanul, azután akkor kamatozik. De magától nem lesz kamat, magától nem terem gyümölcsöt.
Édesapám magyarázta, hogy ha csak le nem fagy, minden évben teljes termést adnak az almafák. De enni kell nekik adni. Magától minden második évben terem, mert kiéli magát. Regenerálódnia kell. De, ha megkapja a szükséges táplálékot, metszést stb., akkor minden évben boldogan adja. És ez mindennel így van. Ezt kellene komolyabban vennünk, és nem félni attól, hogy befektessünk. Ha pedig mégis baj támad: menni a nagy Orvoshoz, Akiről azt hallottuk itt néhány héttel ezelőtt; „Széjjel járt jót tévén, és gyógyított minden betegséget és erőtlenséget.” A házasságok minden betegségét és erőtlenségét is.
3.
Az volt tehát az egyik egyszerű gondolatunk ma, hogy baj történhet a legjobb helyen is, a kérdés az, hogy mit csinálunk a bajjal. Ha bajnak tekintjük és orvosoljuk, tovább lehet menni. A másik gondolat pedig ez: magától nem marad jó a házasság, csak ha szakadatlanul karbantartjuk.
Mindkettő érvényes arra is, ami tükröződik a házasságban: Krisztusnak és az egyháznak a közössége. Mondjuk így: a mi Krisztussal való közösségünk. Azt sem nézi tétlenül a Gonosz. Ott is mindent elkövet, hogy megzavarja, hogy elszakítson minket Isten kegyelmétől, hogy valami keserűség növekedjék fel a szívünkben Istennel szemben: Te állítólag gazdag Isten vagy, de nekem mégsem adtad meg ezt, meg azt. Megfosztottál engem valamitől. Talán éppen a társamtól. Minden szenvedés, próbatétel, betegség, haláleset alkalom a Kísértőnek arra, hogy ezt a keserűséget elültesse a szívünkben, hogy imádság helyett öklöt rázzunk az élő Istenre. De nemcsak az élet árnyoldalai, a nehézségei alkalmasak erre, mindent fel tud ő használni. A sikerek sokszor még jobban megszédítenek egy embert, mint ahogy a veszteségei, a csapások összetörik. Azok által is el tud szakítani Isten kegyelmétől. Elhiteti velünk, hogy nem kegyelemből élünk, megélünk a magunk erejéből is, mert érteni kell ugyebár az élethez, hogy hogyan kell ügyeskedni dolgokat. Nem szorulok naponta kegyelemre. És akkor jön a nagy összetörettetés. Vigyázzatok, - mondja az ige, - hogy az Isten kegyelmétől el ne szakadjatok, hogy a keserűség föl ne nőjön bennetek! Mert így megfertőződtök, és ti is megfertőztök másokat.
Jézus ezt ígéri: "az én kezemből senki ki nem ragadja őket." Megpróbál minket kiragadni, de senki ki nem ragadhat, amíg Őhozzá ragaszkodunk. Lehetnek bajok a hívő életünkben is, de a bajt nevezzük bajnak, a bűnt nevezzük bűnnek, és menjünk oda, ahol a megoldás van: Isten kegyelméhez, Krisztus keresztjéhez, az Ő bocsánatát kérve.
És a másik is érvényes a lelki életben, a Krisztussal való közösségünkre: az sem marad magától jó. Persze, hogy egy életre szóló döntés volt mindannyiunknál, akik valaha is elhatároztuk, hogy Jézus Krisztus útján akarunk járni. De ebben a döntésben naponta meg kell erősödnünk. Az az élő hit, amelyik naponta megerősödő hit. Annak lesz Isten igéje mindennapi kenyerévé, aki minden nap elkezdi enni azt, megemészti, befogadja, és megrágja, és egészen a magáévá teszi. Azt azután fogja erősíteni, irányítani, annak ad tartást, világosságot. De csak, ha mindennap, szüntelenül, folyamatosan. Ő tart meg minket, de nekünk újra és újra vissza kell mennünk Hozzá onnan, ahova esetleg eltántorodtunk.
Így hallgassuk meg most még egyszer az egész szakaszt, mert olyan sok kedves biztatás van benne.
"Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel. (Ne mondjatok le arról, hogy tovább lehet menni. Lehet tovább menni.) És lábaitokkal egyenesen járjatok, - ez érvényes a házasságra is. Nem szabad görbe utakat, félrelépéseket beiktatni, - hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon, - mert meggyógyulhat. - Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, - még a feleségetek és férjetek irányába is, - amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek. Ne legyen senki parázna vagy istentelen" - és ha mégis, akkor találjátok meg a megbánás helyét. Ézsau nem találta meg, az ige arra biztat, hogy megtalálhatjuk. -
Legyen szüntelen imádságunk az, amit egyik énekünk szépen így fejez ki:

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
(338. ének)
És itt most gondoljunk mind a két szövetségre: a Vele való szövetségünkre, meg a házassági szövetségre is érvényes ez.

Imádkozzunk!
Látod, Urunk, bármilyen nagy ajándékot, kincset bízol ránk, azt olyan könnyen elrontjuk. Köszönjük a Veled való közösség lehetőségét. Bocsásd meg, hogy sokszor elszakadunk Tőled. Köszönjük, hogy Te láttad, nem jó az embernek egyedül lenni, és adtál neki segítőtársat, hozzáillőt. És hogy elromlott a házasság ajándéka is a kezünkben. Nem bírunk a bennünk levő önzéssel, hiúsággal, büszkeséggel, kényelemszeretettel, erőszakossággal, hatalomvággyal. Köszönjük, hogy Te mindezeken úrrá lehetsz, és mind ehelyett tudod adni a Te szeretetedet, Tőled tanulható alázatot és szelídséget. Kérjük ezt Tőled.
Így kérünk, őrizz meg attól, hogy keserűség felnőjön szívünkben, és így elszakadjunk Tőled vagy attól, akihez a legközelebb kerülhettünk ebben az életben, vagy azoktól, akikkel összetartozunk. Őrizz meg attól az ostoba büszkeségtől, amelyik ápolni szokta a keserűséget, amelyik dicsekszik a sérelmeivel. Szabadíts fel minket a megbocsátás nagy szabadságára. Köszönjük, hogy abból élhetünk, hogy Te mindennap kész vagy megbocsátani vétkeinket. Könyörülj rajtunk, hogy a vétket véteknek nevezzük, a bűnt bűnnek, a paráznaságot paráznaságnak, és így kérjük Tőled rá a bocsánatot, és fogadjuk el a szabadítást.
Köszönjük az újrakezdések nagy lehetőségét. Újítsd meg mindannyiunk Veled való közösségét, újítsd meg mindannyiunk házasságát, adj új légkört, jobb levegőt otthon a családban, és kérünk, hogy rajtunk keresztül legalább ne áporodott levegő áradjon oda, hanem üde, friss, tiszta, mennyei levegő, oxigéndús levegő, amiben élni lehet, amivel éltetni tudunk másokat is. Taníts meg úgy élni együtt, hogy gazdagítsuk egymást, hogy puszta jelenlétünk, a Veled való lelki közösségünk nyitott csatorna legyen, amelyen áldások jönnek a többiekre. Használj így kegyelmesen. Szabadíts ki a magunk sajnálgatásából, engedd észrevennünk, hogy mit bíztál ránk, kiket bíztál ránk, hol akarsz használni. Taníts meg vidáman engedelmeskedni.
Könyörgünk Hozzád azokért, akiknek különösen is nagy szükségük van arra, hogy légy a társuk, hogy állj melléjük vigasztalással, biztatással. Könyörgünk Hozzád azokért, akiket az árvíz fenyeget, vagy akik az árral küzdenek. Könyörgünk azokért, akik kenyerünkért dolgoznak.
Köszönjük, hogy megadod bőségesen a kenyerünket. Áldd meg az aratás munkáját. Áldd meg azokat, akik a munka után pihenhetnek most egy kicsit. Tanítsd meg a tiéidet arra, hogy milyen tartalommal lehet megtölteni az üdülés, a szabadság napjait. Könyörgünk azokért, akik lazítanak ilyenkor, és éppen ilyenkor szakadnak el a Te kegyelmedtől.
Könyörgünk gyülekezetünkért, szaporítsad ezt az üdvözülőkkel, és add, hogy ki ne maradjunk ezek közül. És kérünk, hogy taníts most csöndben imádkozni mindannyiunkat Előtted.
Ámen.