Harc a bűn ellen - mindvégig

1979. november 22, csütörtök

Sorozat: 

Alapige

Az egyik napon olvastak Mózes könyvéből a nép előtt, és azt találták benne megírva, hogy az ammóniak és a móábiak sohasem tartozhatnak az Isten gyülekezetéhez, mert nem mentek Izráel fiai elé kenyérrel és vízzel, hanem fölbérelték ellenük Bálámot, hogy átkozza meg őket; de Istenünk áldásra fordította az átkot. Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izráelből minden keverék népet. Ezt megelőzően Eljásib pap, Istenünk háza kamráinak a gondnoka, rokonságba került Tóbijjával, és berendezett neki egy nagy kamrát, bár ott azelőtt az adományokat, a tömjént és az edényeket, meg a lévitáknak, az énekeseknek és a kapuőröknek rendelt gabona, must és olaj tizedét, és a papoknak felajánlott ajándékokat szokták tartani. Amikor mindez történt, nem voltam Jeruzsálemben, mert Artahsasztának, Babilónia királyának a harminckettedik évében a királyhoz mentem. Bizonyos idő múlva szabadságot kértem a királytól. Mihelyt megérkeztem Jeruzsálembe, észrevettem, milyen helytelen dolgot tett Eljásib Tóbijjá érdekében, amikor egy kamrát rendezett be neki az Isten háza udvarában. Ezt én igen rossznak tartottam, ezért kidobattam a kamrából minden holmit, ami a Tóbijjá házából való volt. Azután megparancsoltam, hogy tisztítsák meg a kamrát, és visszahordattam oda az Isten házához tartozó edényeket, adományokat és tömjént. Megtudtam azt is, hogy a lévitáknak járó részt nem adták meg, és ezért a szolgálatra kötelezett léviták és énekesek elszökdöstek a maguk mezejére. Ezért megszidtam az elöljárókat, és ezt mondtam: Miért ilyen elhagyatott az Isten háza?! Azután összegyűjtöttem és helyükre állítottam őket. Az egész Júda pedig beszolgáltatta a raktárakba a gabonának, a mustnak és az olajnak a tizedét. A raktárak felügyelőjévé kineveztem Selemjá papot, Cádók írástudót és a léviták közül Pedáját, melléjük pedig Hánánt, Zakkúr fiát, Mattanjá unokáját, mivel őket megbízhatóknak tartották. Nekik kellett kiosztaniuk szolgatársaik járandóságát. Ezért emlékezz meg rólam, Istenem, és ne töröld ki könyvedből hűséges tetteimet, amelyeket Istenem házáért és az ottani teendőkért vittem véghez! Ebben az időben azt láttam Júdában, hogy a nyugalom napján szőlőt taposnak, gabonát hordanak, a szamarakra terhet raknak, és bort, szőlőt, fügét és mindenféle terhet hordanak Jeruzsálembe a nyugalom napján. Ezért figyelmeztettem őket, hogy ezen a napon ne áruljanak eleséget. Tírusziak is voltak ott, akik halat és mindenféle árut hoztak, és a nyugalom napján árusították a júdaiaknak Jeruzsálemben. Ezért megszidtam a júdai nemeseket, és ezt mondtam nekik: Miért követtek el ilyen gonoszságot, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját?! Hiszen ugyanezt követték el őseitek, ezért hozta ránk és városunkra Istenünk ezt a sok bajt! Ti pedig még növelitek Isten haragját Izráel ellen azzal, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját! Amikor a nyugalom napja előestéjén árnyék borult Jeruzsálem kapuira, megparancsoltam, hogy zárják be az ajtószárnyakat. Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki azokat, amíg el nem múlt a nyugalom napja. Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle teher a nyugalom napján. Ezért a kereskedők és a különféle áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak. Ekkor figyelmeztettem őket, és ezt mondtam nekik: Miért háltok a várfal előtt? Ha még egyszer ilyet tesztek, megbüntetlek benneteket! Attól fogva nem jöttek a nyugalom napján. Azután megparancsoltam a lévitáknak, hogy tisztítsák meg magukat, jöjjenek el, és őrizzék a kapukat, hogy az emberek megszenteljék a nyugalom napját. Ezért is emlékezz meg rólam, Istenem, és légy kegyelmes hozzám nagy szereteted szerint! Ugyanabban az időben láttam olyan júdaiakat, akik asdódi, ammóni és móábi nőket vettek feleségül, és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelven már nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek. Ezért szidtam és átkoztam őket, sőt egyeseket megvertem és megtépáztam. Majd megeskettem őket az Istenre, hogy nem adják leányaikat azoknak a fiaihoz, és nem veszik el azoknak a leányait sem fiaiknak, sem maguknak. Hiszen ugyanígy vétkezett Salamon, Izráel királya is! Pedig nem sok népnek volt olyan királya, mint ő: Isten szerette őt, és egész Izráel királyává tette, de még őt is vétekbe vitték az idegen nők. Mégis azt kell rólatok hallanunk, hogy ilyen nagy gonoszságot követtek el?! Hűtlenek lettetek Istenünkhöz, mert idegen nőket vettetek feleségül! Eljásib főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elkergettem őt magam mellől. Emlékezz rá, Istenem, hogy mennyire beszennyezték a papi tisztséget és a lévita papsággal kötött szövetséget! Így tisztítottam meg őket minden idegen dologtól. Megállapítottam a papok és a léviták feladatait, mindenkinek a maga munkáját, és azt, hogy meghatározott időben hozzák be a fát meg az első termést. Tartsd emlékezetben, Istenem, mindezt az én javamra!

Olyan nagy a mi hamisságunk, Istenünk, hogy a Te igaz beszédedet is képesek vagyunk hamisan érteni. Félreérteni, másra érteni, félremagyarázni, hamisan továbbadni. Ezért kértük Tőled, hogy távoztass tőlünk hamisságot, és add szívünkbe az igazságot. S adj nekünk ma este olyan nagy bátorságot és alázatot, hogy igazat merjünk adni Neked! Add nekünk azt a hitet, hogy higgyük, igazad van Neked, velünk szemben is igazad van. És csak a Te igazságod által lehetünk mi is igazak. Így hirdettess nekünk most igaz igét, és igazítsd meg általa a mi szívünket!
Ámen.

Végére értünk a Nehémiás könyvének és olyan jó lenne, ha itt a könyv befejezésénél egy szép „happy end” állna. Mondhatnánk, ha a vége jó, minden jó. De hát nem tehetünk róla, ez a vége. Újabb gondok, újabb nehézségek, megoldandó feladatok. Bűn, bűn, bűn és vele együtt, a nép mellett a szent Isten, Aki nem bírja a bűnt. Új próba és új küzdelem a hívők sorsa szüntelen - ezt mondja az egyik szép adventi énekünk, és aki valóban hitben jár, és harcolja a hitnek szép harcát, az ezt csak megerősítheti. Bármennyire is szeretnénk, hogy másmilyen legyen az utolsó fejezet, éppen az utolsó fejezetben újabb gondok, újabb problémák, újabb nehézségek merülnek föl.
Legutóbb láttuk, hogy megvolt a nagy hálaadó ünnep. Mindenféle hangszerekkel fölvonultak, magasztalták Istent. Beindult az élet, s ezek után Nehémiás visszament a királyi udvarba, ahonnan csak egy rövid időre kapott szabadságot, míg elvégzi ezt a feladatot. Ott időzött néhány évig, pontosan nem tudjuk, hogy mennyi ideig. Van egy igehely, amiből arra következtetnek a tudósok, hogy 12 évig. Akkor visszajött, és látta, hogy benőtte a gaz azt a gyönyörű virágos kertet, amit ő otthagyott. Elég volt, hogy kihúzza a lábát, és nekieredt a bűn, és a gyülekezet szétesésével fenyegetett.
Négy sajátos bűnt sorol fel itt ez a fejezet:
Először is Tóbiás, a népnek és Nehémiásnak ősi ellensége beházasodott az egyik papi családba, és kiürítettek egy templomi helyiséget és oda beköltözött Tóbiás.
A második az volt, hogy a lévitáknak nem adták meg a járandóságukat. Ők főfoglalkozásszerűen dicsérték az Istent, amikor a nép dolgozott, ők akkor is a templomban kellett, hogy legyenek, hogy magasztalják őt. Nem adták meg a járandóságukat, nekik is kellett valamit enniük, ki-ki hazament és elkezdett gazdálkodni. Ami azt jelentette, hogy kiürült a templom, bezárták a templom-ajtót, megszűntek az istentiszteletek.
A harmadik az, hogy még szombaton sem voltak már istentiszteletek, mert fontosabb dolguk volt az embereknek, hetipiacot tartottak. A környező pogány népeknek ez volt a legalkalmasabb nap és alkalmazkodtak a pogány környezethez. Tudomásul vették, hogy ilyenkor a legnagyobb a kínálat, hát olyankor kell keresni, amikor ott a kínálat. S szombaton özönlött az áru Jeruzsálem piacára. Akkor volt legpezsgőbb a piac.
S végül, megfertőződött a családi élet is, mert megint előjött az a régi probléma, hogy összeházasodtak pogányokkal. Még filiszteusokat is képesek voltak feleségül venni, illetve hozzájuk menni, Izrael ősi ellenségének a fiai közül.
Hazajön Nehémiás a királyi udvarból és bejárja az országot, idegenül beszélő gyerekeket talál. Akiknek az anyanyelve nem a nép nyelve, nem a zsidó, hanem beszélnek pogány apjuk vagy anyjuk (valószínűleg inkább anyjuk) nyelvén. Az az anyanyelvük. Hogy fogják azok megérteni a törvényt?! Mit fognak azok érteni majd az istentiszteleten? Hogy lehet azokat Isten törvényére tanítani? Egyáltalán miféle sokszoros lazaság ez? Tóbiás bent lakik a templomban, ez önmagában már rettenetesség. Aki ismeri itt a körülményeket: A léviták szétszóródtak, és gazdálkodnak, a templom lépcsőjét benövi a fű, szombaton pezseg a piac Jeruzsálemben, és a család légköre megfertőződött. Nemhogy Istenre nem figyelnek, vagy együtt nem imádkoznak már, a népnek a nyelvét sem érti a felnövő generáció.
Ezt találja Nehémiás, amikor visszajön. Alig húzta ki a lábát, elszabadult a bűn, és amibe csak lehetett, belerontott. Nagyon jellemző, hogy mind a négy esetben Isten házát találja el és célozza meg a bűn. Tóbiás a templomból bérel ki egy tágas helyiséget. A lévitákkal szembeni közömbösség miatt a templomajtót zárják be. Anyagi érdekekből a szombat megszentelése szűnik meg. S az összeházasodások révén lelkileg, hitbelileg is károsodik az egész nép. Isten ügye károsodik.
Nehémiás ezt nem tudta tétlenül nézni. Felépült a kőfal, de nem állt meg talpán a nép. Áll a templom, de nem árad belőle erő. Milyen ismerős kép ez!
Négy gondolatot szeretnék hangsúlyozni ezek alapján.
Az első az, hogy Isten népének és Isten gyermekeinek nagyon ébereknek kell lenniük, mert a bűn mindig kész visszajönni, ha kiszorították is az életből. Amíg e testben vagyunk, amíg e földön járunk, a bűn világában élünk, és addig mindig veszélyeztet minket a bűn. A Szentírás három sajátos támadási formát említ.
Az 1Móz 4-ben olvassuk, Kain és Ábel történetében, hogy „a bűn az ajtó előtt leselkedik, - mint egy ugrásra kész ragadozó, az a kifejezés van ott - és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.” A ránk leselkedő bűn, mint ragadozó, aki vérre megy, akinek a mi vérünk, életünk kell, de lehetséges uralkodni rajta. Nagyon nagy evangélium.
A másik a Péter leveléből jól ismert ige, hogy „az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, nézvén, hogy kit nyeljen el.” Ez, mondjuk, világos kép, az oroszlán bajszát nem húzogatja az ember, különösen, ha az ordít, igyekszik előle biztonságba menekülni.
A harmadik a második korintusi levél 11. részében - egyszer erről részletesen beszéltünk, hogy maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává, hogy félrevezessen, megtévesszen minél többeket. Ugrásra készen leselkedő vadállat, ordító oroszlán, aki szerte jár, nézvén, hogy kit nyeljen el. Aki éppen elaludt, elbóbiskolt, nem éber, nincs biztonságban, nincs az Úr közelében, és világosság angyala, aki igyekszik megtéveszteni, ha lehet még a választottakat is. Ilyen világban élünk, nem kell kétségbeesnünk emiatt, mert tudjuk, hogy megvert ellenséggel van dolgunk. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus hatalmasabb nála. Az én erőm kicsiny, a bűn erős nagyon, de Te tudsz s akarsz segíteni, hát segíts bajomon. Én nem bírok a bűnnel, de Jézus lebírta már a bűnt. Ha énnekem Jézussal szoros szövetségem, közösségem van, akkor nem kell félni. De vigyázni kell! Nagyon ébernek kell lenni. Mégpedig a magam életében. Mégpedig, amikor még csak a tojásában van, tehát amikor még csak kísértés, amikor még nem fejlődött bűnné. Mert „mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága; Azután a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz!” (Jak 1,14-15)
Nem véletlenül mondja Jézus olyan sokszor az övéinek, hogy vigyázzatok, legyetek éberek, legyetek józanok. Nekünk nagyon éberen kell őrködnünk éppen a viszonylag csöndes, szélcsendes időszakokban. Amikor olyan különösebb lelki problémák nincsenek, különösebb nagy terhek nem nyomják a vállunkat. Amikor éppen rendben vagyunk lelkileg, akkor történhet meg az, ami itt Nehémiás távollétében megtörtént.
A másik az, hogy egy kicsit nézzük meg, hogy a mi életünkben hogyan fordulhatnak elő az itt fölsorolt bűnök. Ez a négy sajátos veszedelem, amire Nehémiás különösen is felfigyelt.
Mi az, hogy Tóbiás beköltözik a templomba? Összeházasodott az egyik pap családjával, az egyik papnak a lányát vette feleségül. Egy pogány ember, egy Isten nélkül élő ember, aki hozza oda a maga gondolatait is, a maga vallásos, vagy istentelen gondolatait is, és azért, hogy ő ott jól érezze magát, kiürítenek egy templomi helyiséget. Aminek megvolt a rendeltetése, amiben szent edények és szent dolgok voltak, áldozati dolgok voltak. Átcsoportosítják a dolgokat. Húzza össze magát az Isten, mert beházasodott egy pogány ember. Összeházasítjuk Isten dolgait pogány dolgokkal.
Nemrégiben fejtette ki valaki, hogy van evangéliumi spiritizmus is, és ez nagyon hasznos és jó dolog. Az ilyen szeánszokon előtte is, utána is Bibliát olvasnak. Összeházasítják a tüzet a vízzel. Tóbiás beköltözik a templomba. Mennyiben evangéliumi egy spiritizmus? - kérdezem én. Aki egy kicsit ismeri a spiritizmus életet és hitet vesztő veszélyeit, az tudja, hogy ilyen összeházasítás nincs. Vagy ha van, akkor az történik, hogy Isten dolgait dobáljuk ki, mint ahogy a jeruzsálemi templomból. Legyen Tóbiásnak helye. Legyen a babonaságnak helye. Megrövidítem a hitemet. Csak a lényeget hagyom ki: Jézus Krisztus keresztjének és feltámadásának az erejét. Más minden maradhat. Csak a szívét vágom Ki a keresztyénségnek, a hitnek. Csak az igazságot hagyom el abból, amit Jézus hozott vagy mondott. Egyébként a keretek, a ceremóniák, minden maradhat nyugodtan a helyén. Tóbiás a templomban.
Összeházasítjuk a keresztyénséget az újraszületés keleti gondolatával. Hát miért lenne az olyan rossz? Hát majdnem úgy hangzik, mint az újjászületés. Jézus is beszélt újjászületésről. S nem érzékeljük, hogy a hitünk lényegét dobtuk ki ezzel.
Összeházasítások révén nagyon sok Tóbiás beköltözhet Isten templomába, és ma, amikor egy egészen hamis toleranciának, hamis türelemnek a korszakát éljük világszerte, ez a veszély rettenetesen leselkedik Isten népére. Az összeházasodások, még pedig úgy, hogy Tóbiás és egy paplány, Isten papjának a lánya házasodik össze. Rendkívül veszedelmes ez a mi életünkre. Vagy gondoljunk csak ilyen gyülekezeti szokásokra, hogy név szerint kihirdetik, ki mennyit adakozott. Nagyon sok gyülekezetben csinálják ezt. Azt mondja Jézus, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb. Van egy világos igei útmutatásunk, és csináljuk valahogy egészen másként. S ugyanezt az élet sok területéről el lehetne mondani. Legjobb, ha a magunk háza előtt söprünk, és most nem más gyülekezetekre vagy emberekre gondolunk. Bejönnek sokszor apró dolgok, de idegen dolgok. Az Isten szeretetétől, igéjétől merőben idegen dolgok. Azokat ott megtűrjük, amiatt húzza összébb magát az, ami szent, az amire Isten rendelt valamit, s azt hisszük, hogy tovább funkcionálhat az egész, mintha mi sem történt volna! S kiderül, hogy annyira nem funkcionálhat, hogy egy idő után leáll az egész. Mert ha ennek teret adnak, abból már egyenesen következik, hogy a lévitákról nem tudunk gondoskodni. Egyenesen következik, hogy bezárjuk a templomajtót. Egyenesen következik, hogy nincs istentisztelet, akkor megyünk piacolni. Egyenesen következik, hogy megszűnt a kultusz. Isten népének nincs szövetsége az ő szövetséges Istenével. Ez csak úgy kezdődött - nem volt az olyan nagy dolog -, hogy szegény Tóbiást befogadtuk. Hátha még a szeretetünk meg fogja téríteni őt! Tóbiásnak nincs keresnivalója az Isten házában! Félünk a tóbiásokat nevükön nevezni, félünk a tóbiásokkal szemben olyan kemények lenni, mint amilyen Nehémiás volt, aki nem haragudott rá, de azt mondta, amikor hívogatta ki magához, hogy én nem megyek. Ha neked van dolgod velem, gyere ide, és a nép társaságában mondd el. Azt nem merte Tóbiás, mert az életét akarta kioltani. Ez a kemény bátorság sokszor hiányzik belőlünk. Nem szeretetlenség és nem durvaság, de az, hogy a dolgokat nevükön nevezzük: Tóbiást Tóbiásnak hívják és eddig az Isten népével még semmi jót nem tett. Eddig még csak fúrta és akadályozta a falépítést és a templomépítést. Bizonyítson Tóbiás, hogy más belátásra tért, és addig a lányomat sem adom hozzá. (Akkor még meg lehetett tenni ilyet atyai szóval.) De ennek a szellemét, jelentését érdemes most komolyan vennünk, mert nagyon sok ilyen összeházasítás történik hívő emberek, gyülekezetek és az egyház életében.
Aztán a másik: nem gondoskodnak azokról, akiket pedig ők állítottak be arra, hogy Isten és a nép között közvetítsenek, szolgáljanak. Kinek-kinek meg kell a kenyerét keresni, ki ér rá arra, hogy reggeltől estig az Úrnak szolgáljon? De legyenek olyanok, akik reggeltől estig az Úrnak szolgálnak, mintegy a nép helyett is, és ezért a lévitákról gondoskodtak. Megszűnt a gondoskodás, kénytelenek voltak magukról gondoskodni. Megszűnt a hálaadó, ének, az Isten magasztalás, elnémult az istentisztelet a templomban.
Sokszor olyan könnyen vesszük mi az egyháznak az anyagi dolgait is. Valahogy majd megoldják, én odaadom a magam áldozatát ide meg oda, meg amoda. Vagy kell az, akármilyen sok hibával megvert intézmény is, és akkor nem lehet mellőzni a hordozását, vagy nem. De itt most nemcsak az anyagiakra gondolok, hanem a misszióra is. Kinek az ügye egy gyülekezeten belül a misszió? A papé, meg a gondnoké még, vagy a presbitériumé? Vagy az egész gyülekezeté? Legalább a hívő népé! Közösen hordozott ügy a misszió? Vagy azt mondjuk, hogy oldják meg a léviták, ahogy tudják? Ott állunk mi egymás mellett? Azok mellett, akik főfoglalkozásúan kénytelenek hordozni ezt a terhet, és hordozzák is örömmel? Ott áll a hívő nép mellettük tanáccsal, kritikával, imádsággal, ötletekkel, felelősséggel? Vagy pedig nézői a hívő emberek, itt nálunk is annak, hogy na mit csinálnak? Tipikus bűn a gyülekezeteken belül; oldják meg a léviták, azért választottuk őket. Nem tudják megoldani. Egyedül nem tudják megoldani. S hány gyülekezetben a szó szoros értelmében bekövetkezik ez, hogy kénytelen elmenni dolgozni is a lelkész. Amiatt a misszió szenved csorbát, még erőtlenebbül megy, még jobban a munkájára kell koncentrálnia, és elkezdődik egy ördögi kör.
A harmadik, ez a szombatnapi piacolás. Amikor anyagi érdekből elhanyagolom az Úrra való figyelést, az Úrral való közösséget. Más napon is meg lehetett oldani. Amikor Nehémiás hazajött és kemény szóval közbeszólt, egy-két hét alatt kiderült, hogy másik napon is behozzák az áruikat. El akarják adni, Jeruzsálem jó piac, ha nem lehet szombaton, elhozzák vasárnap, vagy hétfőn. Hozzák ők akkor is, ha egy napot jelölt volna meg Nehémiás, hogy csak akkor lehet. Át lehet rendezni az életet, ha valakinek fontos az Isten törvénye és a Vele való közösség. Nem hiszem, hogy mindenkinek muszáj dolgoznia vasárnap, aki dolgozik. Van, akinek kell, nyilván van ügyeletes orvos, meg van villamosvezető, és köszönjük meg nekik, hogy vasárnap is hajlandók értünk végezni a munkát. Még sokan vannak ilyenek, de nem igaz, hogy mindenkinek kell és úgy kell hajtania vasárnap a lelkiek rovására, a családja rovására, egészsége rovására, az üdvössége árán, ahogyan hajt. Csak mi olyan könnyen belemegyünk ebbe, hogy akkor van kínálat, akkor legyen piac Jeruzsálemben.
Nehémiás azt mondta: mit mondott az Úr, mit csináljatok szombaton? Legyen máskor kínálat! Egyszer megfenyegeti azokat, akik ott alszanak szombaton a kapu előtt, következő héten már nem jönnek. Át lehet szervezni az életet, ha az Úr az első. Ha komolyan azt akarjuk, hogy ő legyen az első, és azon lesz áldás. Egyébként meg megnyerheti az ember az egész világot, és a lelkében kárt vall, a lelkét elveszíti.
Nem véletlenül mondja azt az apostol, hogy fiacskáim, ne szabjátok magatokat a világhoz. Azért, mert mindenki hajt vasárnap, ne szabjátok magatokat a világhoz.
Ugyanaz, mint ami virágvasárnap volt Jeruzsálemben, azért ragadott Jézus korbácsot. Lehetett áldozati állatokat árulni, de egy bizonyos kijelölt helyen. Az már kicsi volt, mert jól ment az üzlet. Menjünk beljebb, az imádkozás helyén is áruljunk állatot. Jézus azt mondja, hogy azt már nem!
A negyedik ez a kényes dolog, ez a mindig kényes dolog, hogy Isten népének a fiai összeházasodnak pogányokkal. A pogányok mindig hozzák a maguk pogányságát is a házasságba. Az utódok már ilyen vegyes hatás alatt nőnek fel, és mivel a lefelé nivellálódás törvénye érvényes ebben a világban, fogékonyabbak a pogányságra, mint az Isten törvényére. Ezzel előre lehet számolni. Megéri-e? Érdemes-e kockáztatni? Nem könnyű kérdés ám ez. Itt vannak a mi kedves hívő leányaink, aki szeretnének hívő fiúhoz férjhez menni. Most mit mondjunk nekik? Ha nem találsz hívő fiút, maradj egyedül? Ilyet nem lehet mondani, - így kategorikusan kijelenteni - és az ige mégis azt mondja, hogy nagy árat fogsz fizetni, ha megkockáztatod másként. Nagyon nehéz és nagyon kényes kérdés. De azért az első szempont mégis csak az a mi számunkra, hogy mit mond Isten igéje.
Nos, hát valahogy így jelentkeznek ezek. Meg a családon belül úgy is, hogy megtűrünk idegen szellemet. Éppúgy pletykálkodunk, mint a nem hívő emberek. Éppúgy karrierizmusra hergeljük a gyermekeinket, mint ők. Éppúgy a megvesztegetéssel akarjuk őket boldoggá tenni, mint más szülők. Éppúgy nincs helye a csendnek a családunkban, mintha nem lennénk keresztyének. Betör a pogányság Isten népének az életébe.
Az első tehát az volt, hogy a bűn visszajön bármikor, nagyon ébernek kell lenni. A másik az, hogy kb. így jelentkeznek ezek a bűnök a mi életünkben, s a harmadik és negyedik arról szól, hogy mit csinál itt Isten embere.
Visszajön Nehémiás, mit csinál? Ezzel az egy szóval jellemezhetnénk az ő alapállását, hogy hisz. Hittel nyúl és szól hozzá ehhez az egész nagy kuszasághoz. Nem keseredik el, nem mondja azt, hogy: ja kérem, nekem tisztes hivatalom van ott, engem ott megbecsülnek, - noha az egy pogány állam, én pedig istenfélő ember vagyok. Jobb énnékem az egy biztos nyugdíjas állás, én eleget bajlódtam itt Jeruzsálemben, csináljatok most már amit akartok. Ha nektek nem kell a jó, az igaz, az Isten törvénye, ha azok után, hogy sírtatok a törvényt hallva és együtt imádkoztunk és újítottuk meg a szövetséget, képesek voltatok ilyen gazságokra, fulladjatok bele a bűneitekbe. Mondhatná nyugodtan. Nem keseredik el, nem háborog, nem vádolja őket, hanem először is hisz.
Ez azt jelenti, hogy nem akad el a láthatóknál, hanem komolyan veszi a láthatatlanokat. Tehát nemcsak az van a szeme előtt, ami őt fogadja, mikor hazament, hanem az is a szeme előtt van, amit Isten ígért, mielőtt még legelőször hazajött volna a fogságból. Isten azt ígérte, hogy újra fölépíti Jeruzsálemet. Azt ígérte, hogy ezzel a néppel valami terve van! Nehémiás belekapaszkodik Isten ígéretébe. S azt mondja, hogy lehetetlen, hogy amit Isten kimondott, azt Ő megváltoztassa, vagy az semmissé legyen, vagy hogy Ő elfelejtse! Ha valaki figyelmeztette volna Nehémiást, hogy na dehát nézd a tényeket, hát kétségbeejtő, hogy a dudva, a muhar, a gaz, lehúz, altat, befed, és itt semmi nincs abból a virágból, amit ültettél! Akkor is azt mondja, hogy Isten megígérte!
Túllátni a láthatókon. Aki lelki munkát végez, nem bírja végezni egy rövid idő után, ha nincs látomása. Ha az Isten ígéreteit nem ismeri, és azokra önmagát is nem emlékezteti újra és újra, akkor odadobhatja a lovak közé a gyeplőt már az elején, az első megbokrosodásnál. De Isten megígérte!
És ami van, ami a szemed elé tárul? Mindegy, hogy mi tárul oda. Isten megígérte. Isten ezzel a néppel akar valami újat kezdeni. Ő Isten parancsára ment haza építeni.
Túllátni a nehézségeken! Akkor is, ha ez az utolsó fejezet? Akkor is. Hát milyenek az utolsó fejezetek Isten történetében? Mózes mit látott utoljára? Az öreg, 120 éves Mózes, aki az életét tette oda az engedelmességre: bekukucskálhat az ígéret földjére a Piszga tetejéről, aztán ott szépen meghal. Nem teheti lábát az atyák földjére! S Dávid életének az utolsó fejezete miről szól? Arról, hogy remeg alatta a trón, és remeg az ő szíve. És Salamon? Itt olvastuk róla, hogy az élete végén - bocsánat a kifejezésért - bolondult meg, és bolondult bele pogány asszonyokba, és fertőztette meg velük az egész Izraelt. Akit az Úr mindenkinél jobban szeretett - olvastuk. Az utolsó fejezet szól erről. És az apostolok földi életének az utolsó fejezete mi volt? Mit látott Péter és Pál apostol utolsó napjaiban? Börtönfalat belülről.
És Jézus földi életének az utolsó fejezete? Ott függ a kereszten. Tanítványai sehol. A legfiatalabb - szinte gyerek még János - ő mer csak ott maradni meg három asszony. Az édesanyja - az anyák mindenüvé képesek elkísérni a fiúkat -, a nagynénje, aki ott van gyámolítani a testvérét, az a bizonyos Magdaléna - egy olyan nő -, meg János, aki szinte gyerekember. Ez a gyülekezet a kereszt alatt. És besötétedik. Ez az utolsó fejezet.
Ne „happy end”-et várjunk! És mégis az hangzik el a keresztről, hogy elvégeztetett! A teljes győzelemnek a nyugtázása. Mert Jézus túllátott a láthatókon. Ő látta, egyedül Ő látta nagypénteken azt a győzelmet, amit akkor kivívott. A Cselekedetek könyvében azt olvassuk, hogy ha tudták volna, nem feszítették volna meg a dicsőség királyát. Ő tudta, hogy milyen kozmikus diadalt aratott ott akkor. S abból mi látszott? Semmi!
Merünk-e mi a láthatókon túl a láthatatlanokra nézni? Azzal a vakmerő hittel, amivel Ábrahám mondta, hogy még a tényeknél is komolyabban veszi Isten ígéreteit? Merjük-e legalább olyan komolyan venni az ígéreteket, mint a tényeket? Ha a magunk erőtlen, hívő életére nézünk, akkor is. Mennyi nyavalya, erőtlenség, nyomorúság van mindannyiunkban! Mi lesz belőlünk? Hogy ábrázolódik ki rajtunk a Krisztus? Hogy fogunk mi elváltozni az ő orcájához hasonlatosokká? Megígérte. Az, „aki elkezdte bennetek a jó dolgot, el is végzi”. Elvégeztetik. Akármilyen gyáva voltam ma is vagy hazudtam, vagy dicsekedtem, vagy hiú voltam, elvégeztetik. Merjek túl látni a láthatókon!
A negyedik gondolat: Nehémiás hitéből az is következett, hogy tud újra harcolni. Elkezd küzdeni. Tóbiást rövid úton kidobatja a templomból. Semmi felszólítás, vagy alkudozás, ugyanúgy kidobatja, mint ahogy ő oda betolakodott. Az istentiszteletek újra beindulnak. Parancsolatomra - mondja - ismét megadták azt, amiből élni tudtak a léviták. Felhangzik a zsoltár, dicsérik Istent, kinyílnak a templomajtók, kihúzgálják a gyomokat a templomlépcsőkről. Akik szombaton akarnak árulni Jeruzsálemben, azok zárt ajtókat találnak, és megtudhatják, hogyha még egyszer odajönnek, akkor elkergeti őket fegyveres erővel. Kinek-kinek a maga nyelvén kell beszélni, mert azt érti! S próbál rendet csinálni - talán ez a legnehezebb terület - a megfertőzött légkörű családok között is.
Nem túl kemény Nehémiás? Akkor viszont hadd kérdezzem meg azt is, hogy nem túl lágy az a keresztyénség, amit mi élünk? Egyre lágyabb. Azt mondjuk, hogy nem kell azt olyan komolyan venni, hogy tévtanításokat vall és mond valaki. Hát szeressük azért és engedjük csak, és majd megtisztul. Hát hadd mondja, ő erre jutott el. Azt mondjuk, hogy nem kell azt olyan komolyan venni, hogy az én ügyem is a gyülekezet ügye, vagy hogy úgy is adakozzam, hogy azt föl tudja használni a gyülekezet. Hát valahogy elintézem én ezt. Ez az Úr dolga meg az enyém. Azt mondjuk, hogy nem kell azt olyan komolyan venni, hogy egy-két vasárnapot kihagyok, hogy egy-két nyár úgy telik el, hogy hónapokig nem hallok igét. Hát jó levegőn is kell valamikor lenni, meg mindenki így csinálja, meg mikor használjuk az autót, meg pókháló lepi be a vikendház ajtaját, ha nem megyünk ki akkor. S nem kell azt olyan komolyan venni, hogy otthon mi is azt mondjuk a gyerekeknek, mint a pogányok. Hát csak úgy tud megállni az életben. Nem nevethetik ki, akkor mindenki ütni-verni fogja. Nem túl lágy ez a keresztyénség? Krisztusi ez a keresztyénség? Nehémiás csakugyan kemény volt, de nem mindegy, hogy honnan fakad ez a keménység. Ő nem a maga érdekeit vagy hiúságát védte. Ő hitből volt engedelmes, és azért volt kemény. Nem keményszívűség miatt dobatta ki Tóbiást a templomból. Hitbeli engedelmességből dobatta ki. Ez a különbség nagyon fontos. Ne az indulataim miatt csapjak oda! Hanem ha Isten azt parancsolja nekem, hogy csapjak oda, akkor csapjak oda. Akkor is, ha az mindig kényelmetlen és kellemetlen. A magam mérgét ne töltsem ki máson. De ha Isten az Ő igazsága eszközéül használ - nem kívánom egyikünknek sem, mert nagyon hálátlan szerep - akkor merjek engedelmes lenni. Kezdjem magamon! Az ítélet az Isten házán kezdődik, ezt olvassuk. Isten az övéit akarja elsősorban megtisztítani. Ha szép szóval nem megy, akkor keményen. A hamis türelem soha nem segített Isten népén. Ez a férfias keménység, ez a szeretetnek a jellemvonása. Isten szeretete ilyen kemény szeretet.
Bár mernénk és tudnánk, mai szülők így szeretni a gyermekeinket, és ne olyan lágysággal, mint ahogy azt sokan teszik!
Nehémiás tehát megtisztítja a népet. Mégpedig fönt kezdi. Meg meri kockáztatni, hogy a főpapnak a vejét lakoltatja ki először. Emlékszem rá, hogy egyszer nagyon buzgók voltunk az öcsémmel, és föl akartuk mosni otthon a lépcsőházat, de alulról kezdtük. Aztán olyan is lett az. Ezután megtanultuk, hogy fölülről kell azt kezdeni. A lelki nagytakarítást is fölülről kell kezdeni. A legkedvesebb, a legdédelgetettebb, a legfájóbb pontunkon engedjük, hogy megtisztítson minket először Isten.
Vajon Nehémiás nem tudta, hogy a gyökere benne marad? Ha ő lehunyja a szemét, megint elvadulhat a kert. Vagy ha megint visszaparancsolja őt a király, ugyanez folytatódik. Biztos tudta, és mégis kihúzgálta azokat a gyomokat, amiket lehetett. Csak nem tudta nézni. Ezt mi azzal a reménységgel végezhetjük a magunk életében - ha Isten bíz meg vele, másokéban -, hogy valaki gyökerestől kihúzta a gyomokat. Az „elvégeztetett” ezt is jelenti. Jézus Krisztus tud minket igazán megtisztítani minden bűntől. De ez nem jelenti azt, hogy mi nézzük, hogy a bűnök élnek az életünkben, vagy az egyház életében.

…másra vágyik a mi szívünk, de köszönjük, hogy Te nem hízelegsz nekünk, ha az életünkről, az örökéletünkről van szó. Köszönjük, hogy az életedet is kész voltál odaadni értünk, de a templomot azért keményen megtisztítottad. Köszönjük azt az igét, hogy csak titeket választottalak magamnak, ezért keresem meg rajtatok minden bűnötöket. Engedd ezt alázatosan megértenünk! Így szeretnénk most megnyitni magunkat egészen Előtted. Kérünk, kezdjed a Te tisztogató munkádat éppen rajtunk! Bocsásd meg, ha összeházasodások révén sok idegen gondolat, szokás, gyakorlat, hiedelem bekerült a mi életünkbe is, a mi testünk templomába is, tisztíts meg minket! Taníts meg minket csak Benned hinni! De Benned igazán, sokkal jobban, úgy, hogy a láthatókon is túllátunk úgy, hogy merünk reménykedni, bízni. Köszönjük, hogy Te is reménységgel nézel ránk, és amit elkezdtél bennünk, be is végzed.
Úr Jézus, áldunk Téged azért, hogy ebben is Te vagy a példánk. Ha egész nap nem maradt rá időd, az éjszakát töltötted az Atyával való imádkozással. Ha éjjel nem volt rá erőd, kora reggel, még szürkületkor mentél ki egy puszta helyre imádkozni. Ha Neked ilyen fontos volt, mennyivel jobban rászorulunk mi, nyomorult, gyarló, erőtlenséggel teli gyermekeid. Köszönjük, hogy szabad Eléd jönnünk. Köszönjük, hogy kérhetjük a romok megépítését, akármire gondolunk is most. Családok romjainak, egészség, emberi életek romjainak, hitünk romjainak a megépítését. Könyörgünk Hozzád ezért a világért, az emberiségért, a földkerekségért, ahol most is több helyen háborúk tüzei lobognak, ahol az éhség pusztít, betegségek pusztítanak. Ó de nagy szükség lenne arra, hogy Te megépítsd! Kérünk Téged, hogy a magunk kis körében használj minket is. Vezess el őszinte bűnbánatra, és segíts el mindannyiunkat a Benned vetett igazi bizalomhoz. Kezdd el bennünk azt az újat, amit Te terveztél és építsd fel azokat a romokat, amiket érdemes felépíteni! De mindenképpen Te építs! S ha kedves az Neked, akkor hadd lehessünk eszközök ebben!
Ámen.