Imádságunk tartalma

1979. augusztus 02, csütörtök

Sorozat: 

Alapige

Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján összegyűltek Izráel fiai, és böjtöltek, zsákba öltöztek, és port hintettek magukra. Az Izráel utódai közül valók elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről. A helyükön állva a nap negyedrészén át olvasták Istenüknek, az ÚRnak a törvénykönyvét, a negyedrészén át pedig vallást tettek, és leborultak Istenük, az ÚR előtt. Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Báni és Kadmiél, Sebanjá, Bunni és Sérébjá, Báni és Kenáni, és hangos szóval kiáltottak Istenükhöz, az ÚRhoz. Majd ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmiél és Báni, Hasabnejá, Sérébjá és Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok Isteneteket, az URat örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél! URam, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege. Te vagy, URam, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot, kihoztad Úr-Kaszdimból, és az Ábrahám nevet adtad neki. A szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy odaadod neki a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, jebúsziak és girgásiak földjét, odaadod az ő utódainak. Meg is tartottad ígéretedet, mert igaz vagy! Megláttad őseink nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottad kiáltásukat a Vörös-tengernél. Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, összes szolgája előtt és országának egész népe előtt, mert tudtad, hogy gőgösen bántak velük. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan. A tengert kettéválasztottad előttük, úgyhogy a szárazon vonultak át a tenger közepén. Üldözőiket úgy dobtad az örvénybe, mint követ a hatalmas vizekbe. Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak. Majd alászálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz tanításokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. Megismertetted velük szent nyugalomnapodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által. Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba azt a földet, amelyet esküre emelt kézzel ígértél oda nekik. A mi őseink azonban gőgösek voltak, nyakaskodtak, és nem hallgattak parancsolataidra. Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket. Pedig még borjúszobrot is készítettek maguknak, és ezt mondták: Ez a te istened, aki kihozott téged Egyiptomból! Ilyen gyalázatos dolgot követtek el. De te nagy irgalmadban nem hagytad el őket a pusztában. Nem távozott el tőlük a felhőoszlop nappal, hogy vezesse őket az úton, sem a tűzoszlop éjjel, hogy világítson nekik az úton, amelyen jártak. Jóságos lelkedet adtad, hogy értelmessé tegye őket. Nem vontad meg szájuktól mannádat, és adtál nekik vizet, amikor szomjaztak. Negyven éven át gondoskodtál róluk a pusztában, nem nélkülöztek, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk nem dagadt meg. Országokat és népeket adtál nekik, és határaikat nekik juttattad. Birtokba vették Szíhón országát, Hesbón királyának az országát és Ógnak, Básán királyának az országát. Fiaikat pedig megsokasítottad, annyian lettek, mint az ég csillagai; és bevitted őket arra a földre, amelyről azt ígérted őseiknek, hogy bemennek oda, és birtokba veszik. Fiaik be is vonultak, és birtokba vették azt a földet. Megaláztad előttük az ország lakóit, a kánaániakat, és kezükbe adtad őket királyaikkal és az ország népével együtt, hogy tetszésük szerint bánjanak velük. Elfoglalták a megerősített városokat és a kövér földet. Birtokba vették a házakat, tele minden jóval; a kőbe vágott kutakat, a szőlőket, az olajfás kerteket és a sok gyümölcsfát. Ettek, jóllaktak és meghíztak. Dúskáltak bőséges ajándékaidban. Ők azonban engedetlenné váltak, és föllázadtak ellened, törvényednek hátat fordítottak, prófétáidat meggyilkolták, mert intették és hozzád akarták téríteni őket; ilyen gyalázatos dolgot követtek el. Ezért ellenségeik kezébe adtad őket, hogy szorongassák őket. De szorult helyzetükben hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből. Nagy irgalmaddal szabadítókat adtál nekik, akik kiszabadították őket ellenségeik kezéből. De mihelyt nyugalmuk lett, ismét gonoszságot követtek el veled szemben, ezért újból átengedted őket ellenségeiknek, hogy uralkodjanak rajtuk. Majd újból kiáltottak hozzád, és te meghallgattad őket az égből, és irgalmaddal sokszor megmentetted őket. Intetted, és törvényedhez akartad téríteni őket, de ők gőgösek voltak, és nem hallgattak parancsolataidra, hanem vétkeztek törvényeid ellen; pedig ha az ember teljesíti azokat, él általuk. Pártütően hátat fordítottak, nyakaskodtak, és nem engedelmeskedtek. Te mégis sok esztendőn át türelmes voltál irántuk, és lelkeddel, prófétáid által intetted őket, de ők nem figyeltek. Ezért más országok népeinek a kezébe adtad őket. Nagy irgalmaddal mégsem semmisítetted meg, és nem hagytad el őket, mert kegyelmes és irgalmas Isten vagy. Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget: ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől a mai napig! Te igaz vagy mindazok ellenére, ami bennünket ért, mert te híven bántál velünk, mi pedig hitszegők voltunk. Hiszen királyaink, vezetőink, papjaink és őseink nem teljesítették törvényedet és nem figyeltek parancsolataidra és intelmeidre, amelyekkel intetted őket. És bár országukban sok jótéteményt adtál nekik, tágas és kövér földdel ajándékoztad meg őket, mégsem szolgáltak téged, és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből. És most mi szolgák vagyunk! Éppen azon a földön, amelyet őseinknek adtál, hogy egyék annak gyümölcsét és javait, azon vagyunk szolgák. Termése azokat a királyokat gazdagítja, akiket fölénk helyeztél vétkeink miatt, és ők tetszésük szerint uralkodnak rajtunk és állatainkon. Mi pedig nagy nyomorúságban vagyunk.

Urunk Jézus, köszönjük, hogy itt lehetünk újra Előtted. Ezt kérjük most Tőled valóban, hogy indítsd lelkünk készségre, mert a mi lelkünk olyan rafinált, hogy mindig kész másfelé menni, mint amerre küldesz. Mindig kész mást érteni, mint amit Te mondasz. S mindig készek vagyunk másra érteni a Te igéd igazságát és nem önmagunkra. Minden gonoszságra, hamisságra képes a mi lelkünk. Te indítsd hát készségre, hogy megnyíljon Előtted, és add, hogy a Te igédet most megértsük, magunkra vegyük, és az megújítson, megtisztítson, átjárjon minket. Ne legyen akadálya se a mi lelkünk hamissága, se ez a nagy meleg, se a fáradtságunk, se a gonosz, akiről tudjuk, hogy itt van. Legyen a Te Szentlelked elég hatalmas arra, hogy megnyitja előttünk az igét, és a mi lelkünket az ige előtt. Ámen.

Felépült a kőfal, amely feladatra elindult Nehémiás a nép egy részével. Láttuk, hogy milyen sok nehézség között. Most egy lelki ébredés kezd kibontakozni.
A múlt héten láttuk, hogy azzal indul el a lelki megújulás, hogy előveszik a Bibliát és elkezdik alaposan, elmélyülten tanulmányozni. Sokáig, figyelmesen, közösen hallgatják, olvassák, megbeszélik az igét. Ez a fejezet arról szól, hogy mi követi azt, ha egy nép, egy ember komolyan a kezébe veszi Isten igéjét és kész azt a szívébe is befogadni.
Ez a fejezet két dolgot említ. Izrael népe életében akkor a komoly igetanulmányozásra adott első válasz az volt, hogy megalázták magukat. „Ennek a hónapnak 24. napján összegyűltek Izrael fiai, és böjtöltek, zsákba öltöztek, és port hintettek magukra”. (1979-es ford.) Pedig láttuk, hogy egy nagy örömünneppel fejeződött be az ige tanulmányozása, amikor mindenki igen nagyon örült, igen nagy volt az öröm és Józsué óta nem volt ekkora örömünnep Izraelben. Az örömünnep után azonban következik, hogy az egész nép megalázza magát, böjtölni kezd, elcsöndesedik, visszavonul. Félreteszi a finom ételeket és italokat, amiket hálaadással fogyasztott és szabad volt fogyasztania. Öröm és böjt édestestvérek Isten embereinek az életében. Isten gyermeke tud örülni mindannak, amit az Úrtól kap, és itt egyenesen isteni parancsra örültek. Ezt láttuk a legutóbb. De tud böjtölni is, visszavonulni is, megalázni magát Isten előtt. Ez a belső összetörés szokott lenni az első válasz, ha egy nép, egy ember megérti Isten hozzá szóló szavát. Az, hogy kimondja valaki, hogy Ő az Úr, cselekedjék amint Néki tetszik. Az, hogy úgy tud szólni valaki, mint Mária az angyali üzenet után: „Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint”. Felét se értette Mária annak a titoknak, amit az angyal ott mondott neki. De azt mondta: az Úr üzeni ezt, legyen nékem a te beszéded szerint. Majd menet közben megértem, és a szívében forgatta mindazt, amit hallott. Aki Isten igéjét komolyan veszi és magára veszi, az mindig így szól: „Néki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom”. Jellemző-e ránk ez a folyamat? Az, hogy Ő növekszik az életünkben, mi pedig egyre alább akarunk szállni. Az, hogy nem én, hanem Ő. Az, amit Pál így mondott, hogy többet tettem az evangéliumért, mint az apostolok együttesen, de nem én, hanem az Istennek bennem lévő kegyelme. Látjuk-e már, hogy milyen nagy az Isten kegyelme? Nagy-e az Istennek bennünk lévő kegyelme, és ez egyre kisebbé tesz-e minket? Egyre inkább visszaszorít-e minket? Rettenetesen nehezünkre esik mindig ez a megalázkodás, az, hogy port hintsünk a fejünkre, zsákba öltözzünk, böjtöljünk. Ennek az ellenkezője ambicionál minket mindig, hogy öltözködjünk, mutogassuk magunkat, szebbnek látszódjunk, mint amilyenek vagyunk. Ez, hogy olyan akarok lenni, amilyen vagyok, olyannak lássatok, és úgy fogadjatok el, ez, hogy nem akarok tetszelegni, díszelegni, dicsekedni, kicsi akarok lenni, megalázkodni, hogy Ő legyen igazán nagy. Nem én dicsekszem, hanem Őt szeretném dicsőíteni.
Ez az első mindig, ha valaki komolyan veszi az igét; megalázkodik, megalázza magát. Mi tudjuk, hogy Jézus mit ígért az ilyeneknek: „Aki magát megalázza, felmagasztaltatik”.
A második, ami az igére való komoly figyelést követni szokta, hogy elkezd az ember imádkozni. Nem imát mondani, nem mondatokat egybefűzni, nem hangosan gondolkozni, hanem imádkozni. Istennel beszélni! És mikor Isten igéje egy egész népet megszólít, akkor egy egész nép kezd el imádkozni. Itt nem egyesek imádkoznak. Ez az imádság a népnek az imádsága. Isten Szentlelkének a csodái közé tartozik az, amikor egy egész közösséget meg tud mozdítani, szóra tud bírni, imádságra segít az Ő igéje.
Mi ennek az imádságnak a tartalma? Mit vesz észre Izrael? Két dolgot: Isten jóságát és a maga bűneit. Megnyílik a szemük, és egyszeriben meglátnak egy csomó olyan dolgot, ami mellett mi el szoktunk menni, hogy milyen jó az Úr, és mennyi jót tett velünk, és hogy milyen hitvány vagyok én, és milyen konkrét nyomorúságok, bűnök vannak bennem. Éppen ezeket nem szoktuk mi észrevenni, de Isten igéje és Szentlelke elsegít minket oda, hogy észrevegyük Őt és a magunk elesettségét. Ha valaki úgy alázza meg magát Isten előtt, hogy egészen lehajtja a fejét, az ezt a kettőt veszi észre mindig; Isten nagyságát és a magunk kicsiny voltát. Isten jóságát, és azt, hogy nincsen énbennem semmi jó, ha valami mégis van, az az Úrtól van. Isten hűségét és a magunk hűtlenségét, és azt, hogy ha mi hűtlenkedünk, Ő akkor is hű marad, mert Ő magát meg nem tagadja.
Ebben az imádságban két szó fordul elő a leggyakrabban. Két kötőszó, és ebben valami nagyon gazdag üzenet van. Az „és” és a „de”. Az imádság első harmadában minden sorban egyszer vagy kétszer ott van ez, hogy „és”. Amikor fölsorolja, hogy mennyi jót tett velünk az Úr. És Te kihívtad Ábrahámot, ... és Te hűségessé tetted őt, ... és neki adtad a földet, ... és megáldottad őt. És egyik szavát a másikba fűzi, és szinte nem tudja abbahagyni a felsorolást, hogy milyen gazdag az Isten, milyen hosszútűrő, mennyi jót tett az övéivel. És Te akkor is velünk maradtál, mikor mi elhagytunk, és adtál mannát és fürjeket, és vizet fakasztottál... És ellenségeinktől megszabadítottál... és a kezünkbe adtad őket... És megbocsátottad bűneinket... És, és, és. Felsorolhatatlanul sok az a jó, amit Isten adott.
A 16. versben van egy fordulat, a „de”. De mi hálátlanok voltunk, ...nyakaskodtunk, hitetlenkedtünk, elhagytunk Téged, szembeszegültünk. És megtoldja még egy „de”-vel. De Te erre sem hagytál el minket, megítéltél, de nem engedtél elveszni,... de mégis velünk maradtál, Istenünk maradtál... S megint az Isten nagyságát látják. Te ezt tetted, azt tetted, és ... és ... és. De mi hitetlenek voltunk, engedetlenek voltunk, és Te mégsem vetettél el minket végleg.
„És” és ez a „de”. Minden megújulás ezzel kezdődik, hogy észreveszi valaki Isten jelenlétét, nagyságát, jóságát, és rádöbben a maga bűneire. Sőt, akár az egész nép, az egyház, a gyülekezet, a közösség, a család vétkére, ahogy ezt itt fölsorolva látjuk. Érdemes lenne csak ezen elgondolkodni, hogy ez kollektív bűnbánó imádság. Itt nem az egyén sorolja fel a maga vétkeit Istennek. Itt egy nép bűneit sorolják el. Vannak a népeknek jellemző bűneik. A mi magyaros káromkodásunk, a nagy eszem-iszom, „akiknek istenük az ő hasuk” - mondja Pál apostol, az alkoholizmus, a gőg, a sokféle gyűlölködés, a haragtartás, a bosszúálló természet, a lopásra való hajlam, és így tovább. Tipikusan népi bűnök. De jó, hogyha egy népet indít Isten Szentlelke bűnbánatra! Ott születnek népi méretekben nagy csodák, és abból lesz egy nép számára ébredés.
A két utolsó finnországi ébredést ilyen kollektív népi bűnbánat előzte meg. Rádöbbentek arra, hogy mik jellemzők rájuk és azokat nevükön nevezték, és engedték, hogy Isten megszabadítsa őket.
Ha nehezünkre esik az, hogy megalázkodjunk Isten igéjét meghallva, ez is mindig nehezünkre esik, hogy ránk jellemző bűnöket, megvalljunk és elhagyjunk.
Nemrégiben beszéltem nagyon hosszan valakivel, aki a gyülekezetben valami zavart keltett és sokakat megbotránkoztatott. Egészen nyilvánvaló a tévedése, és nem azon szomorodtam el, hogy ilyet csinált, mindannyiunkkal előfordulhat ez. (Sajnos velem is előfordult már egyszer-kétszer, és hálás vagyok azoknak, akik ilyenkor megintenek, és segítenek kigyógyulni a bűnből.) Az volt elkeserítő, hogy a hosszú beszélgetés végén is állította a maga igazát. Ott volt az ige, ami egész nyilvánvalóan megítélte azt a bűnt, és nem adott igazat az igének. Az utolsó mondata is az volt, hogy meg vagyok győződve, hogy helyesen cselekedtem, nekem van igazam. Hát hogy lehetne nekünk igazunk Istennel szemben? Jézus azt mondja, hogy azok menekülnek meg, akik igazat adnak az Istennek. Készek vagyunk-e mi igazat adni Istennek? Amikor egészen nyilvánvalóvá válik az Ő szava?
Volt-e már ilyen az életünkben, hogy belemerültünk egy ilyen hosszú felsorolásba? Hogy Isten megláttatta velünk az Ő nagyságát, jóságát, szeretetét, amit a mi életünkben tett már, s ezért mi boldogan tudtunk hálát adni, és ezzel párhuzamosan - mert ez mindig együtt jár - rádöbbentünk arra, hogy de mi milyenek vagyunk. És Ő mégis szeret minket!
Máig is emlékszem arra, hogyan töltöttem az egyik szilveszteremet teológus koromban, amikor a karácsonyi legáció után hazamentem. Szilveszter este elmentünk együtt istentiszteletre, aztán megvacsorázott a család, és lefeküdt mindenki aludni. Én fönnmaradtam még, hogy megköszönjem Istennek azt az esztendőt. Belsőleg is egészen elengedtem magam, hogy most aztán van időm. Másnap nem volt szolgálatom, még arra sem kellett koncentrálnom, és kezdtem megköszönni azt, ami éppen eszembe jutott. Isten megnyitotta a szememet, és valami végtelen hosszú sorban hozta elém mindazt a sok jótéteményt, amit tett velem és szeretteimmel. Ezzel egyidejűleg mindazt a sok bűnt, amit én Vele szemben elkövettem. Egészen vissza kisgyermek koromig, serdülő korom sajátos verekedős, egyéb indulatos vétkeit. Akkor elém hozta egészen világosan, mint egy filmen, lepergett előttem. Csak a végén jöttem rá, hogy több óra hosszat töltöttem ott Isten előtt csendben. Egy nagy megkönnyebbülés és megtisztulás volt az eredménye ennek.
Kecskeméten újév napján mindig volt és van úrvacsoraosztás. Máig is emlékszem arra, hogy másnap hogy mentem az úrasztalához. Ott én letettem egy évtizedet vagy másfelet az Isten előtt. Akkor jegyeztem meg magamnak azt is, hogy ehhez egyebek között idő is kell, nemcsak az, hogy kész legyek megalázni magamat. Szánjak időt rá!
Itt az olvastuk, hogy a helyükön állva a nap negyed¬részén át olvasták Isten törvénykönyvét, negyedrészén át pedig vallást tettek és leborultak az ő Istenük előtt. 12 óra hossza számított egy napnak. Annak a negyed része három óra. Három óra Biblia-tanulmányozás, utána három órai csöndes imádság az Úr előtt. Néha be kellene iktatnunk ilyeneket. Ha erre soha nincs időnk, akkor mire van? És akkor vajon mivel töltjük majd és hol töltjük az örökkévalóságot? Ha erre itt soha nem szakítunk, szánunk, áldozunk időt? Hogy az Úr föltisztítson, megszabadítson terhektől. Hogy belemerülhessünk egy ilyen fölsorolásba, hogy és... és... és, meg de... de... de..., és ez szabadulással, hálával végződjék.
Hadd kérdezzem ilyen konkrétan: mikor töltöttél utoljára egy óra hosszát együtt az Úrral? A nagy dolgok akkor kezdődnek, amikor nagyon megnyitja valaki magát az Úr előtt.
Én tudom magamról, hogy még ezt se mi határozzuk el. Még ezt is Ő végzi el, hogy legyen arra időnk, szánjunk arra időt, csendes legyen az az idő. Ő tudja elénk hozni az Ő jótéteményeit és ami bűneinket. De a nagy dolgok, a megújulások az ige szerint ezzel kezdődnek.
Mindenki vágyik megújulásra. Mindenki szeretne több erőt kapni. Mit tehetünk ennek érdekében? Ez az ige azt mondja, hogy két dolgot tehetünk mi, és megtesz érte valamit Isten.
Ha kezünkbe vesszük a Bibliát, de így, hogy abban elmélyedünk, azt tanulmányozzuk, azt magunkra vonatkoztatjuk. Visszalapozunk, mint ahogy a múltkor láttuk: megint összejöttek, megint megbeszélték, míg egészen világos nem lett, és másnap összegyűltek a családfők, hogy jól megértsék a törvény szavait. Kézbe venni a Bibliát és megalázkodni Isten előtt. Ez az, amit mi tehetünk. Az összes többi Isten csodája. Az, hogy Ő adja az Ő Szentlelkét, és megértjük a Bibliát és ige lesz a számunkra; az, hogy adja nekünk az imádság lelkét, és egyszer csak elkezdünk igazán imádkozni, és megnyitja a szemünket, hogy meglássuk az Ő nagy tetteit, és meglássuk a magunk elesettségét, és komolyan merjük venni azt, hogy lehet újat kezdeni. Annak ellenére, hogy egy ilyen bűnös népnek a tagjai vagyunk, és ebben születtünk... Annak ellenére, hogy mi magunk is olyan sok vétket követtünk el az Úr ellen. Annak ellenére, hogy ott van ez a de, ott van az a másik „de” is, hogy de Te mégsem pusztítottál el bennünket és nem ejtettél el minket, hanem kész vagy megkönyörülni rajtunk. De mégis sok esztendőn át türelmes voltál hozzánk, és hisszük, hogy türelmes leszel ezután is.
Ekkor következhet be az, hogy Isten népe a körülményeitől függetlenül, minden körülmények között Isten népe marad, és boldog nép lesz.
Ennek az imádságnak az utolsó mondata így hangzik: „Mi pedig nagy nyomorúságban vagyunk.” (79-es ford.), és az egész imádságon alig lehet észrevenni valamit abból, hogy nagy nyomorúságban vannak. Lehet egy nép, egy ember valami nagy nyomorúságban, de ha az Úr előtt áll, ha Őrá figyel, ha így tud imádkozni, a nagy nyomorúságban is boldog lehet, és csak így lehet boldog. S akkor jelent a számára mérhetetlenül sokat, amit Jézus így mondott: „E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” Az ilyen imádság a győzelem bizonyosságára segít el bennünket.

Köszönjük, Istenünk, hogy mi is elővehetjük a Te igédet, és a Te Szentlelked olyan időszerűvé, személyessé tudja azt tenni a számunkra. Köszönjük, hogy Te késztetsz válaszadásra minket, Te tanítasz meg térdet, fejet hajtani. Te tanítasz meg a megalázkodás művészetére, s arra, hogy aki magát Előtted megalázza, az felmagasztaltatik. Köszönünk minden csöndes percet Istenünk, amit Veled tölthettünk el eddig. Bocsásd meg, ha csak csendes perceink vannak, s nincsenek csendes óráink. Ezért nincsenek csendes napjaink és éveink. Ezért nem csendes a mi életünk. Ezért dúl bennünk annyi vihar, és van bennünk annyi összevisszaság. Kérünk, Úr Jézus, szólj bele a mi életünkbe a Te csöndes szavaddal úgy, mint ahogy a viharos tengert megszólítottad és add, hogy legyen nagy csendesség. És ebben a csendben hadd lássuk meg a Te sok jótéteményedet és a magunk bűneit. Hadd tudjunk bízni a Te kegyelmedben. Köszönjük, hogy Te mindannyiunk nyomorúságát ismered, és hordozol, szeretsz minket. Adj nekünk választ kérdéseinkre, állhatatosságot a terhek alatt, tűrést a próbák között. Add, hogy megtanuljuk, hogy mindig, mindenben megelégedettek legyünk. Ámen.