Munka és őrség

1979. május 03, csütörtök

Sorozat: 

Alapige

Ellenségeink meg ezt mondták: Meg sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának. A szomszédságban lakó júdaiak is mindenhonnan eljöttek hozzánk, és tízszer is mondták nekünk: Térjetek vissza hozzánk! Azért odaállítottam a népet a hely legalsó részére, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként fegyveresen, dárdákkal és íjakkal. Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt. Akkor ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: A munka sok, és nagy területen folyik, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol értünk! Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig. Ugyanakkor azt is megmondtam a népnek, hogy mindenki bent töltse az éjszakát Jeruzsálemben a legényével együtt, és éjjel őrködjenek, nappal pedig dolgozzanak. Sem én, sem rokonaim, sem legényeim, sem az őrszemélyzet, amely engem kísért, nem vetettük le ruhánkat; még a vízhez is mindenki kopjával ment.

Istenünk, valljuk, hogy halál és élet a Te kezedben van, és hogy Te vagy erős és örök Isten. Hisszük, hogy megtartod a Te híveidet, mégis olyan sok félelem, bizonytalanság, szorongás van bennünk. Szégyelljük magunkat Előtted, erős Istenünk. Bocsásd meg, hogy nem elég nekünk megnyugtatásul, békességünkre az, hogy Te erős vagy, Nem elég, hogy a Te erődet olyan sokszor megmutattad a mi kicsi életünkben is. Olyan sokszor fölemeltél, hatalmasan megoltalmaztál, érdemünk nélkül megajándékoztál, kedves szavaddal megvigasztaltál. Köszönjük mindezt Neked és bocsásd meg, hogy ennek ellenére is olyan sokszor hitetlenek vagyunk. Kishitűek vagyunk. Elvileg elképzelhetőnek tartjuk, hogy újra segítesz, és mégsem tudjuk igazán komolyan venni, hogy ami embereknél lehetetlen, az Neked lehetséges. Erősítsd meg bennünk most a Te igéddel, Szentlelkeddel ezt a hitet, hogy ne csak a szánk vallja, hanem adjon ez a szívünknek is békességet, egész életünknek tartást, hogy halál és élet a Te kezedben van, hogy Te vagy erős és örök Isten, és Te megtartod a Te híveidet. Minket pedig támogass abban, hogy mindvégig híveid maradjunk!
Ámen.

A múlt héten azt a panasz-verset elemeztük, ami ment szájról szájra az épülgető kőfalon: fogytán van ereje a teherhordónak, a törmelék pedig túl sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat. Láttuk, hogy a fal mégis épült, és sem a teherhordók nem hagyták ott a munkát, akiknek fogytán volt az erejük, sem azok, akiknek feltűnt, hogy túl sok a törmelék. Így megy tovább párhuzamosan az az esemény, amiről Nehémiás könyve beszámol. Folyik az építés, és közben újabb és újabb akadályok kerülnek azok elé, akik az építést végzik. Így zajlik mindannyiunk hívő élete, akik hitben járunk. Lassan, néha talán túl lassan, de mégis csak épülget, tisztul, erősödik a mi hitünk, látásunk, szeretetünk, de közben mindig újabb és újabb kísértések, támadások, veszélyek, nehézségek, akadályok támadnak. Egyre újabb áldásokat kapunk, és sokszor sikerül tovább is adnunk másoknak, és egyre újabb akadályokat kell legyőznünk.
Így folytassuk a most következő résznek a tanulmányozását, s négy egyszerű dolgot figyeljünk meg belőle, és ezeket hasznosítsuk aztán a magunk építésében, amikor Isten a mi életünkben építi az Ő országát, vagy ha mi fáradozunk az Ő országának az építésén.
1. Először érdemes megfigyelnünk, hogy mikor hangzik el az újabb fenyegetés az ellenség ajkán. Azt olvastuk az előző szakaszban, hogy elkészült az egész fal félmagasságban. Éppen felénél tartott a munka, és ekkor hangzik el az újabb fenyegetés. Ekkor értesülnek egy újabb összeesküvésről, amely szerint az ellenség meg akarja rohanni egy óvatlan pillanatban Nehémiást és népét, és legyilkolni őket. Vérfürdőt akarnak rendezni, ha másként nem lehet abbahagyatni velük ezt a mániákus építkezést. Mindenre képesek, nekik semmi sem drága, csak abbamaradjon a munka.
Mikor határozzák el ezt az újabb támadást? Amikor felénél tart a munka. Nem baj, ha már ennyit felépítettek, csak egészen föl ne épüljön. Ha most még abbahagyják, elérik a céljukat. Itt érdemes arra gondolnunk, hogy milyen sok minden marad abba felénél a mi életünkben. Mennyi mindent hagytunk mi már félbe? Hányan vannak, akik nekibuzdulnak, hogy megtanulnak egy nyelvet, vagy egyszerre több nyelvet is. Egyet vagy kettőt meg is tanulnak odáig, hogy a nyelvtant már tudják, néhány száz szót már ismernek, és akkor kellene elkezdeni beszélni. Tele hibákkal, minden szónál megállva, kiszámítva, hogy milyen eset és hol van vizuálisan a nyelvtanfüzetükben, amit tanultak, és azután kimosolyogják őket, meg kijavítják, érzik, hogy rosszul fejezik ki magukat; és ez az a pont, ahol a legtöbben abbahagyják. Ez már kellemetlen, itt már nehéz, ez az a holtpont, amiről a múltkor volt szó. Ha ezen átlendül valaki, fog tudni beszélni azon a nyelven. Most meg kell még tanulni néhány ezer szót, az már gyorsabban fog menni, esetleg, ha sikerül elmenni abba az országba, ahol azt a nyelvet beszélik, akkor könnyebben ragadnak a fordulatok. Így lehet igazán jól haladni. Itt azonban igen sokan abbahagyják, félbehagyják.
Milyen sokan kezdenek el tanulni valamilyen hangszeren, és egy ideig az is megy, megyeget, amíg pötyögtet az ember, és amikor már nem lehet tovább haladni anélkül, hogy naponta ne gyakoroljon, és azt az időt valami mástól kell elvenni, akkor igen sokan abbahagyják. Tudogatnak, ha a kezükbe veszik, megszólal valahogy az a hangszer, de mégsem lettek muzsikusok.
Milyen sokan maradnak így félúton a kereszténységben is. A napokban volt itt egy kedves barátom, aki tavaly indult el a hit útján. Hónapokig tartott a lobogása, az öröme, csodákról számolt be, nem győztünk hálát adni Istennek azért, hogy mi mindent végez el rövid idő alatt az életében, és milyen sok mindent világosan megértett az igéből rövid néhány hónap alatt. De én úgy csöndesen vártam, hogy egyszer csak lógó orral fog jönni, és beszámol majd arról, hogy hetek óta nem értem az igét, nem tudok imádkozni, előjöttek a régi bűneim, és így tovább. Ez történt most néhány nappal ezelőtt, és teljesen kétségbe volt esve, s megállapította, hogy akkor ezek szerint ő hiába is indult el a Krisztus útján. El kellett mondanom, hogy itt az első akadály. Az akadályok azért vannak, hogy legyőzzük őket. Az én Istenemmel a kőfalon is átugrom - mondja a zsoltáros, és ezt sokféleképpen megtapasztalhatjuk mi is. Isten megvigasztalta és megerősítette őt, és így indult neki a további akadályoknak. Biztos lesz még sok kísértés, erőtlenség és támadás az életében, de biztos, hogy éppen ezekben fogja megtapasztalni, hogy milyen hatalmas Isten.
Ez tehát az első, és erre legjobb, ha számítunk mindjárt. Nem kell várni direkt a kísértéseket és támadásokat, de nem kell kétségbeesni, ha jönnek. Jól tudja a kísértő, hogy mikorra kell azt időzíteni; nem baj, ha elkezdődött a hit épülése, az Isten országának az épülése az életünkben, csak föl ne épüljön! Teljességre ne jusson! A Zsidókhoz írt levélben többször olvassuk ezt a két kifejezést egymás mellett: „mindvégig erősen”, és többször idéztük már Nehémiás könyvét tanulmányozva Jézus bíztatását: Aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. Aki csak elkezdi, de félbemaradt keresztyén marad, nem biztos, hogy idvezül. Aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.
2. A második az, hogy mi az ő fenyegetésük célja? Egészen pontosan megfogalmazzák: „Meg ne tudják, hogy közibük megyünk és leöljük őket és megszüntetjük a munkát.” Ez a cél. Minden ezt célozza, hogy megszűnjék a munka. Véget vetni annak, amit Nehémiás és társai Isten parancsára, Isten erejével elkezdtek. Elvonni onnan az erőket, megosztani a figyelmet, és ha már nem lehet őket rávenni, hogy hagyják abba, valami. mást kell csináltatni velük ehelyett, pl. hogy hadakozzanak. Fenyegetjük őket, megtámadjuk őket, háborúsdit játszunk, ez leköti erőiket, elvonja a figyelmüket, félbemarad a kőfal. Talán még hősöknek is érzik magukat. Meg lesznek elégedve magukkal, hogy ők hadakoztak és védelmezték azt, amit eddig építettek. Nem baj, csináljanak akármi mást, csak ne azt, amivel az Úr megbízta őket. Csak ne a kőfal épüljön. Hadakozzanak.
Vajon sikerült ez? Látszólag mintha sikerült volna. Mert Nehémiás mindjárt kétfelé osztotta a társaságot. Az egyik fél valóban katonaként áll ott és őrködik, a társaság másik fele épít. Sőt, amikor súlyosbodik a veszély, akkor akik építenek, azok is csak fél kézzel építenek, a másik kezükben a fegyverüket fogják. Vagy ha mind a két kézzel dolgoznak, az oldalukra van kötve a kardjuk, ahogy olvastuk, és nyilván nem lehet azért úgy dolgozni a rajtuk csüngő csörgő karddal - és készenlétben az egész társaság. Pszichikailag mindenképpen megterheli, idegileg is megterheli őket. Nem tudják kialudni magukat nyugodtan. Éjjel-nappal ruhában vannak, ruhástól alszanak. Csak amikor megmosakodtak, akkor teszik le pár percre a fegyvert magukról. Megterheli az egész társaságot ez. DE tovább folyik az építés. Ha fele épít, a fele építsen. Ha fél kézzel lehet csak építeni, fél kézzel építünk. De ha a fél kezünk marad is erre, azt csináljuk, amit az Úr mondott. Itt látszik az, hogy Nehémiás milyen tisztán látta, hogy mi az Úr programja, és milyen állhatatosan ragaszkodott ahhoz, amivel őt Isten megbízta. Megnehezíthették a munkájukat, de nem állíthatták le. Erre kell nekünk nagyon vigyáznunk mindig. Ha valaki előtt világos lesz az - és kell hogy lássuk világosan -, hogy mit akar tőlünk Isten, mivel bízott meg minket, akkor a helyett semmiképpen ne legyünk hajlandóak mást csinálni. Még ha az erkölcsileg menthető, vagy dicséretes, vagy nem tudom mi is. Ha elvonják az erőink egy részét, arról nem tehetünk, de a maradékot akkor is arra fordítsuk, amivel minket Isten bízott meg.
Négy jellemző dolgot említek, benne van mind a négy az igében, és mind a néggyel küszködünk mi is.
a) Mit akartak itt Nehémiás ellenségei?
Azt akarták, hogy építés helyett hadakozzanak. Provokáljuk őket, kénytelenek lesznek védekezni, fegyvert fognak és nem szerszámot. Vagy ha ez nem megy, vagy ez kevés, Nehémiás kénytelen legyen belebonyolódni abba, hogy mentegeti magát az udvar előtt. A perzsa udvar messze volt, és valahogy meg kellett ott magyarázni, hogy miért vannak itt bajok, meg miért mennek szüntelenül feljelentések ellene, hamis vádakkal, rágalmakkal. Kezdjen el levelezni, vagy utazzon oda, vagy menesszen küldöttséget. Minden esetre legyen elfoglalva azzal, hogy menti magát és magyarázza a bizonyítványát. Vagy legyen úrrá olyan rémület a nép szívében, hogy abbahagyják az építést, és minden percben ugrásra készen várják a támadást. Vagy egyáltalán csak ijedjenek meg, a félelem fészkelje bele a szívükbe magát, és ez elég. Egyik sem sikerült. Isten adott erőt, hűséget, bölcsességet Nehémiásnak, és adott erőt ahhoz, hogy a népet is megőrizze ettől. Nehémiás világosan látta, hogy az építést nem szabad feladni a hadakozásért.
Ezt nekünk is sokkal világosabban kellene látnunk, hogy elvi tisztázásokért, papírmunkáért, ún. alapkérdések újra és újra való végigrágásáért, különböző személyi, vagy elvi ügyek miatti veszekedésért nem maradhat abba az Isten országának az építése. Lehet, hogy sokakat ez megkísért: üljünk le és beszéljünk róla vég nélkül. Beszéljük meg másodszor is, tizedszer is, mert nem sikerült tisztázni. Óemberi, nagyon is emberi, személyi, sokszor az ügybuzgalomból fakadó okok miatt folytassunk nagy elvi vitákat, hasogassunk szőrszálat, vagy tegyük egymás mellé a véleményünket. Próbáljunk békíteni. Igéket keresve ellene és mellette, és fejbe verni egymást vele. Csináljunk valami mást. Mindig észre kell vennünk azt, hogy az Isten országának az épülése szenved ilyenkor kárt. Persze, hogy meg kell beszélni a vitás kérdéseket, tisztázni kell az elveket meg a gyakorlatot, meg mindent, de nem az építés helyett és nem az építés rovására. Nehémiás ezt nagyon világosan látta.
b) Aztán azt is látta, hogy a fal építése fontosabb, mint a saját becsülete. Minden feljelentésre írt egy rövid levelet a királyi udvarba, ha elhiszik, elhiszik, ha nem, járjanak utána. Őt Isten azzal bízta meg, hogy itt legyen és építse a falat, és biztos, hogy építeni fogja, amíg az Úr akarja. Nem csinál túl nagy ügyet a maga becsületéből, és hírnevéből, hogy a király, aki teljes bizalommal küldte el őt, most mit gondol róla. Most nem rendül-e meg a bizalma benne. Döntse el a király, hogy kinek hisz, az ő ellenségeinek, vagy az ő leveleinek, vagy nyomoztasson utána. Megteheti, az igazság úgyis kiderül, előbb-utóbb győzedelmeskedni fog. De őt ide Isten küldte falat építeni és nem levelezgetni és magát mosogatni. De jó lenne, ha felszabadulnánk erre: nem olyan nagy dolog az én becsületem. Nem véletlenül említettem az egyik parancsolat magyarázása során, hogy ne csináljunk a becsületből bálványt. Legyen tiszta a becsületünk! Fontos az mindnyájunknak, de ne legyen isten a becsület a mi számunkra. Nehémiás életében nem volt az.
c) A harmadik kísértés az, hogy nem kezdtek tétlenül várni arra, hogy majd jön a támadás. Fölkészültek a támadásra. Akkor még nem volt puskapor, de mondhatnánk azt, hogy szárazon tartották a puskaport, de azért építették tovább a falat. Voltak őrök, volt még trombitás is, megbeszélték a taktikát is, ha az megszólal, hova kell menni. Nehémiás mindig egy bizonyos helyen volt. A társaság fele fegyvert fogott és várta a támadást, de a másik fele épített tovább. Állandó kísértésünk ez is, hogy ilyen lelki állapotban, ugye megérted, hogy nem lehet igét olvasni. Mindig jön olyan lelki állapot, amiben nem lehet igét olvasni. És ugye, amikor ilyen kevés időm van csak, akkor jobb, ha el sem kezdek imádkozni, és akkor soha nem fogok imádkozni. Sikerült elérni a kísértőnek a célját. És ugye, amikor magam sem vagyok rendben, hát akkor jobb, ha nem látogatom most meg azt az illetőt, akinek vigasztalásra lenne szüksége, és így tovább. Amikor az én fejem fölött is összecsapnak a hullámok és eltemetnek a feladatok, akkor nem érek rá levelet írni, meg szolgálni, meg akármi mást is csinálni. Majd ha konszolidálódik a helyzet, majd ha több időm lesz, majd ha szépen be tudom osztani. Ez az, ami soha nincs. Akik a testvérek között nyugdíjasok, már tudják, hogy nyugdíjas korban sincs. Állítólag akkor még elfoglaltabb lesz az ember. Nincs! Soha nincs, és ez a kísértőnek a célja, hogy sose legyen. Sose legyen csend arra, hogy igét olvassunk, sose legyen érdemes elkezdeni imádkozni, mert úgyis csak pár percünk van, meg valaki jöhet, meg megzavarhatnak, meg kizökkenthetnek. Meg sose érdemes elmenni másokat erősíteni, mert nem fogjuk. elég erősnek érezni magunkat ahhoz, és sose fogjuk megtapasztalni, hogy aki másokat felüdít, maga is felüdül, és aki nyavalyásan, erőtlenül kész a másiknak a hóna alá nyúlni, egyszer csak megerősödik. Sose fogjuk megtapasztalni! És maradhatunk benne, belefulladhatunk a magunk erőtlenségébe, gyöngeségébe, ami mindig elég kifogás lesz arra, hogy ne csináljunk semmit az Isten országáért.
Nehémiás nem ugrott be ennek a trükknek - bocsánat a közönséges kifejezésért - mert az ellenség részéről ez az volt. Nem ugrott be, tudta azt, hogy körülveszi a veszély. Lehet, hogy támadás lesz belőle. Valószínű, hogy az Úr megőrzi őket és nem lesz itt vérontás. Lehet, hogy az is lesz. Nem tudja, hogy mi lesz. Minden esetre, amíg lehet, építeni kell. Ezt a feladatot kapta. Gyerünk! Legyen őrség is, a többi meg csinálja a dolgát! Ő is csinálta. Ő sem vetkőzött le se éjjel, se nappal, ő is csak akkor oldotta le a fegyverét, ha mosakodott. Mint a többiek, ő is közülük egy. A tétlen várakozás, hogy majd ha rend lesz, de most ugye ilyen helyzetben nem lehet, ez az egyik legszörnyűbb veszélye a hitben való növekedésnek.
d) Végül az is fontos, hogy nem ijedt meg Nehémiás. Jött a fenyegetés az ellenség részéről, jó barátok részéről. Neki is voltak felderítői, azok is mondták, hogy mi készül, s nem ijedt meg.
Nemrégiben olvastam a gyerekeknek egy mesét, és nagyon kedvesen, gyermekhumorral jött elő benne ez a nagy igazság. A kis kutyáról szólt a mese, amelyik felfedezi a világot, és így talál egy lyukat is. Elkezd menni abban a lyukban. Jó tágas lyuk, még elfér benne. Egyszer csak kiszélesedik, és üreggé válik a föld alatt. És ott elé áll egy nyúlanyó, s körülötte sok kicsi nyuszi. Akkor meglepődik nagyon a kiskutya, megkérdezi a nyúlanyót: te miért nem futsz előttem? Nyúlanyó azt felelte neki: miért futnék? A kiskutya azt mondja: azért, mert így nem tudlak kergetni.. Aki fut a kutya elől, azt tudja kergetni. Aki nem fut, hanem odaáll eléje, az előtt meglepődik a kutya és azt nem tudja kergetni.
Isten gyermekeinek ehhez kellene hozzászokniuk, hogy nem futok előled. Akkor nem fogsz tudni kergetni, és akkor meglepődsz és visszafordulsz és csodálkozol azon, hogy ilyen nyulak is vannak. Mert ezek nem csak magukra számítanak. Nem az ő lélekjelenlétük ilyen nagy. Hanem az Isten Lelkének jelenléte ad nekik ilyen erőt. Mert a Lélek jelenlétében élnek mindig. S akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai, És Isten nem hagyja az Ő fiait az ellenség előtt cserben. Nagyon szépen benne van ez az énekelt zsoltárban. (68. Zsoltár)
Nehémiásnak megadatott ez és tudta tartani a lelket az emberekben, és Isten Lelkével is erősíteni a többieket. Ezért mondja nekik azt, hogy az Úrra nézzetek és harcoljatok a szeretteitekért! Az Úrra nézzetek! Ne az ellenséggel foglalkozzatok! Ne az legyen az állandó beszédtéma építés közben, - hogy jaj, mikor jön Szanballat és Tóbiás. Mert ez megbénítja az embert, megfertőzi lelkileg, ez elszívja az erőt. Az Úrra nézzetek!
A napokban kaptam egy kis levelezőlapot valakitől, az volt rányomtatva, hogy: Ne foglakozzál sokat nehézségeiddel, foglalkozzál sokat dicsőséges Megváltóddal! Eszembe jutott a Fil 4,8, amit éppen a napokban olvastunk a Bibliaolvasó kalauz szerint, ahol Pál szinte már unalmas hosszúsággal sorolja fel, hogy min gondolkozzunk. Azt mondja, hogy „Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz”. Nem mindegy, hogy min gondolkozik valaki. Ha mindig a félelme tárgyáról gondolkozik, akkor előbb-utóbb a félelme tárgyának az erőterébe kerül és elveszíti önmagát.
Az Úrra nézzetek, mondja nekik Nehémiás. Neki is megfordult az eszében az, hogy mekkora lehet az ellenség, meg hová kell őröket állítani, meg mégis hogyan védjük meg magunkat. De az Úrra nézett ő is és erre intette a többieket is.
Nemrégiben volt itt valaki, egy nagyon tehetséges ember, aki sokkal több jót tehetne, mint amennyit tesz, és másból sem állt a beszélgetés, mint a sérelmei sorolásából. Lehet, hogy a többségük valóságos sérelem, de az volt a gyanúm, hogy egy része csak képzelt sérelem volt. Kicsik és nagyok, aprók és életre szólók. S a végén azt mondtam neki - igyekeztem tisztelettel és szelíden -, hogy drága bátyám, akinek az Isten ennyi ajándékot adott, az szégyellje magát, hogyha a sérelmei miatt panaszkodik, és nem tud az ajándékaiból osztani másoknak. S ráadásul egy csomó lehetősége is van arra, hogy azzal szolgáljon és áldássá legyen. Hagyja a sérelmeit és nézze a feladatait, a lehetőségeit. Nem mindegy, hogy min gondolkozunk.
Nehémiás az Úrra nézett, és ezt mondta a többieknek is. Ez tehát a második megfigyelés, (amit kissé hosszabbra nyújtottam, a többi már rövidebb lesz). Az első az volt, hogy mikor jön az újabb támadás? Amikor felénél van a fal, hogy lehetőleg félbe maradjon. A második az volt, hogy mi a célja a támadásnak? Az, hogy a munkát megszüntessék, és ahelyett, amit Istentől kaptak feladatként, valami mást csináljanak. Nem sikerült ez sem, Nehémiás átlátott ezen.
3. A harmadik megfigyelésünk az, hogy kik nehezítették különösen is az ő helyzetét. A pesszimisták, és elég sokan voltak ott ilyenek. Kik voltak ezek? Így olvastunk róluk: „eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, akik őmellettük laktak - t.i. az ellenség mellett, Tóbiásék környezetében - és nékünk tízszer is mondták: „Térjetek haza!” Miről van itt szó? Arról van szó, hogy nem az ellenség jön hozzájuk, a jó barátok jönnek hozzájuk. Akik tulajdonképpen Nehémiáshoz húztak. Ők is zsidók voltak. A szívük mélyén örültek annak, hogy Nehémiás és társai ott vannak és épül a fal. De ők józan emberek voltak, és jól értesült emberek voltak, Jeruzsálemen kívül laktak, a környező településeken, és tudták, hogy mi készül Nehémiásék ellen. Ezért figyelmeztették, hogy jobb, ha abbahagyjátok és visszamentek. Térjetek vissza! Körül mindenütt ellenség van. Semmi jót nem várhattok, Nehémiás!
Még idejében, jobb, ha abbahagyjátok. Jószándékú figyelmeztetés volt. Nehémiás azonban hallotta, hogy nem az Úrtól van. Az Úr azt mondta, hogy menjetek és építsétek fel a kőfalat. Nem azt mondta, hogy a felét építsétek fel! ÉPÍTSÉTEK FÖL! És azóta mást nem mondott az Úr. Tehát jöhet őhozzá, aki akar, és mondhat, amit akar, jószándékot, jótanácsot, mindent föltételez, de ami eltér ettől, amit Isten világos parancsaként megértett, azt „sajnos” nem tudja komolyan venni. Minden tisztelet a jószándékú figyelmeztetőnek, de ő a maga részéről az Úr parancsához tartja magát és építi tovább a falat.
Írásjellel nem igazán lehet érzékeltetni a hangsúlybeli különbséget, ami a FÖL-ben van - a fél fallal szemben. Nos, ez megint nagyon fontos dolog, mert a gyülekezetben is mindig vannak olyanok, akik tele vannak jószándékkal, tapasztalt emberek. Tudnak erről, arról, vannak információik. A gyülekezet javát akarják. Csak éppen az Isten ügyét nem értik. Mert ezek nem értették, hogy miről van szó. Ezek kívül voltak az egészen. A szívük odahúzott, de ők áldozatot például nem vállaltak. Amikor Nehémiás kérte, hogy aludjon mindenki ott Jeruzsálemben, ők nem aludtak ott. Ők továbbra is visszamentek a környező településekre. Épüljön föl a fal, de lehetőleg úgy, hogy az ő bőrük ne sérüljön meg. Teljes szívvel nem azonosították magukat az üggyel, Isten ügyével. Belül is voltak, meg kívül is maradtak ezen az ügyön. Mindenesetre az egészet nem értették. Csak emberi szempontból tudták megítélni. Óh, de sok ilyen jótanácsot kapok - én minden jótanácsért nagyon hálás vagyok -, de mindig azt nézem én is, hogy egybecseng-e azzal, amit én Isten igéjéből eddig megértettem, vagy sem. Ha nem, ha az édesapám adja, akkor se hallgatok rá. Senki se sértődjék meg egy gyülekezetben - akár ebben a gyülekezetben - ha ez valamiképpen elhangzik, vagy kiderül. Sokan rossz néven veszik: Pedig én jót akartam, és mégsem vették komolyan. Hiába mondja, ha egyszer ő azt mondja, hogy térjetek haza, és az Úr azt mondta, hogy építsétek föl a kőfalat, akkor Nehémiás nem térhet haza. Szereti azokat, akik ezt tanácsolták, de nem hallgat rájuk mégsem. És nem ad teret nekik. Elhallgattatja őket. Hangadók nem lehetnek azok, akik nem az Úr akaratát keresik, és amit mondanak, az nem cseng egybe minden ponton azzal, amit Isten mondott.
Emiatt sok sértődés van gyülekezetekben. Mindig hálátlan feladat ez, kedvesen, szelíden, - mikor hogy sikerül megmondani. De az nagyon jó lenne, és nagy előrelépés lenne, ha ebben eggyé tudnánk válni, hogy csak az történjen meg abból, ami elhangzik - sok minden elhangozhat -, de csak azt vegyük komolyan, ami Isten akaratával, igéjével, parancsával minden ponton egybecseng. Ami erősít az engedelmességben, ami ahhoz ad lelkesedést, ami a kőfal építését segíti tovább. Mindaddig, amíg az Úr azt nem mondja, hogy abbahagyni. De amíg Ő ezt nem mondta, addig úgy szolgálunk egymásnak, ha ebben segítjük egymást.
Itt érdemes arra is gondolnunk, amit Nehémiás nagyon pontosan érzékelt, hogy minden embernek van bizonyos szellemi kisugárzása, kihatása egy közösségben. Senki nem ülhet itt se, egy bibliaórán se úgy, hogy se nem oszt, se nem szoroz, ahogy mondani szokták. Mert egy ilyen alkalommal itt harc folyik, itt szellemi küzdelem folyik. Jézus Krisztus mentő szeretete és a sötétség erői ütköznek össze! És összeütköznek azoknak az imádságaik, akik szeretnék, hogy Krisztus mentő szeretete minél többeket kiszabadítson a halálból az életre, és azoknak a közömbössége, vagy éppen tisztátalan érzései, vágyai, akik nem ezt szeretnék, és nem ezért imádkoznak! Egyáltalán nem mindegy, hogy milyenek az erőviszonyok! Mi tudjuk azt, hogy Jézus fölötte áll az ellenségnek, és Ő legyőzte őt már, de még az sem mindegy - egy gyülekezet légkörét, egy istentiszteleti alkalom légkörét tekintve -, hogy hangzanak-e elég erőteljesen ezek az imádságok. Nem szeszélyből kérem azt néha, hogy ne zsivallyal várjuk az igehirdetést, hanem imádkozva csendesedjünk el. Nemcsak annak lenne hasznosabb, aki imádkozik, az egész gyülekezet megérezné. Több teret adnak az imádkozó emberek Isten Szentlelkének. Isten Szentlelke nélkülünk, meg ellenünkre is el tudja végezni a maga munkáját, de kész minket bevonni ebbe. Nehémiás ezt nagyon világosan érzékelte, és ezért nem engedett teret azoknak, akik hozzájuk húztak ugyan, vérükből valók voltak, de nem értették, hogy itt miről van szó. Az egész szellemi koncepciót, Isten gondolatát nem értették meg. Ezért óvták őket attól tulajdonképpen, hogy engedelmeskedjenek Istennek. Ettől óvták őket.
4. Az utolsó az, hogy mit jelent hát látni a láthatatlant is, amit Nehémiás látott? Mit jelent hinni egy ilyen helyzetben? Azt, ami nagyon szépen kiderül ebből a részből, hogy ő ott látta minden mögött Istent.
Három verset hadd idézzek újra, a 9-et, 15-et, és a 20-at. Amikor hír jön arról, hogy összeesküdtek ellenük, azt mondja, hogy de mi imádkoztunk a mi Istenünkhöz. A 15-ben: amikor meghallották ellenségeink, hogy megtudtuk az ő szándékukat, és hogy Isten semmivé tette az ő tanácsukat, visszatértünk építeni; és a 20. versben olvastuk, hogy odagyűljetek hozzánk, ha halljátok a trombita szavát, a mi Istenünk hadakozik érettünk. Sohasem csak az emberi szempontokat, erőket és tényezőket veszi számba. A láthatók komolyan vétele mellett, a láthatatlanokat is komolyan veszi. Összeesküdtek ellenünk. Bevallja még azt is, hogy féltünk és imádkoztunk a mi Istenünkhöz. Akkor is Ő a mi Istenünk, és akkor is hatalmas Isten, ha összeesküsznek ellenünk. Aztán kipattan az összeesküvés, lelepleződik. Nyilván meghiúsul a támadás is, ezek után nem érdemes támadni. Hogyan értékeli ezt Nehémiás? „A mi Istenünk semmivé tette az ő tanácsukat”. Nem az események szerencsés alakulása folytán. A mi Istenünk meghiúsította az ő összeesküvésüket. S a végén, amikor már komolyra fordul a dolog és csakugyan bekövetkezhet a támadás: nyugalom, a mi Istenünk hadakozik érettünk. Lehet, hogy nekünk is hadakoznunk kell, de az a döntő, hogy Ő hadakozik érettünk.
Látjuk-e mi ennyire a láthatatlanokat? Váratlan bajok vannak, összeomlik valami, és mi imádkozunk a mi Istenünkhöz. Nem tudjuk még, hogy hogyan tovább, tényleg nagy baj történt. De Ő ott van, Vele beszéljük meg! Valami szabadulás történik. El merjük-e mondani másoknak is, hogy a mi Istenünk megszabadított minket? Félelem költözik a szívünkbe, veszély fenyeget, bizonytalan valakinek a sorsa a családban. Hisszük-e igazán, hogy a mi Istenünk hadakozik érettünk?
Hinni azt jelenti, hogy a láthatókon túl a láthatatlanokat is komolyan venni. Elsősorban magát a láthatatlan Istent. Lehet, hogy minket is ér támadás akkor, amikor éppen felében van a munka: Talán most mindannyiunk keresztyénsége. Még nem tökéletes egyikünk se, így feléből-harmadából épült fel a kőfal. Nem szabad engedni a kísértőnek. Azt akarja, hogy abbahagyjuk és csináljunk mást helyette. Ne csináljunk mást helyette! Azt csináljuk, amivel az Úr bízott meg, és ha nem tudjuk, hogy mivel bízott meg, sürgősen kérdezzük Őt és tudjuk meg az igéből. Még a jószándékú tanácsra se hallgassunk, ha ellene mond Isten parancsának. Végül merjünk a láthatatlanokra nézni! A mi Istenünk ott van, és imádkozhatunk Hozzá, a mi Istenünk ki tud szabadítani minket bármiből, a mi Istenünk hadakozik érettünk.

Imádkozzunk!
Urunk, Jézus Krisztus, olyan jó tudnunk Rólad, hogy Te is megkísérttettél mindenben, hozzánk hasonlóan. Te nem engedtél a kísértőnek és a kísértésnek. Köszönjük, hogy Te meg tudsz erősíteni mindnyájunkat, hogy diadalmaskodjunk a kísértésekben. Szenvedésben engedelmes, kísértésben győzedelmes Jézus Krisztus, légy kegyelmes hozzánk, amikor tépázzák, cibálják hívő életünket a kísértések. Adj erőt megállni Melletted! Adj erőt ellenállni a gonosznak. Taníts meg minket mindvégig állhatatosnak maradni. Sőt, áldj meg minket abban a szolgálatban, hogy egymást is tudjuk erősíteni!
Ámen