SZABADÍTÓ SZÜLETETT

1978. december 25, hétfő

Lekció: 

Alapige

Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: Szabadító született ma néktek, az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Szeretetednek a jele az, hogy megérhettük ennek az évnek a karácsonyát is, és itt lehetünk előtted. Szeretnénk hinni sokkal jobban, mint ahogy hisszük, hogy valóban előtted vagyunk, veled lehet találkozásunk.
Köszönjük, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Erre az életre éhezünk és szomjúhozunk mi is. Ajándékozd ezt nekünk Jézus által.
Segítségedet kérjük ahhoz is, hogy megnyithassuk előtted a szívünket. Olyan sok bizonytalanság, kételkedés, ellenállás van bennünk igéddel szemben. Könyörülj meg rajtunk. Tudjuk, hogy egyedül te segíthetsz rajtunk. tudjuk, hogy te minden nyomorúságunkból ki tudsz szabadítani.
Áldunk azért, Urunk, Jézus, hogy a te neved is azt jelenti: Szabadító. Mi annyira belebonyolódtunk sok mindenbe, légy a Szabadítónk! Könyörülj meg azokon, akiknek a karácsonyát is beárnyékolja valami bánat, gyász, csalódás, egyedüllét, betegség, a bűn. Ragyogjon fel felettük szereteted napja, és igéd világossága mutasson rá mindarra, amit látnunk kell. A valóságból mutass nekünk többet, önmagunkból és a szeretetedből. Abból a szeretetből, amely azáltal lett nyilvánvalóvá, hogy eljöttél közénk, hogy éljünk általad.
Kérjük tőled az igét, hadd legyen az életnek beszéde, és támasszon új életet bennünk.
Ámen.

Mostanában játsszák a mozik Bergman: Szemben önmagammal című filmjét. Ennek a filmnek a főszereplője egy idegorvosnő. Miután egy vasárnap délelőtt a haragzúgásból csak annyit állapított meg, hogy alighanem vasárnap van, és beszedi az öngyilkosságához szükséges gyógyszert, lefekszik meghalni, de előtte még három megállapítást tesz: nem félek, nem érzem magam egyedül, tulajdonképpen nem is vagyok szomorú.
Aki ismeri az életét az előzményekből, az elképed ekkora hazugságokon. Hiszen éppen azért lett öngyilkos, mert elviselhetetlen volt számára az a félelem, ami kisgyerek kora óta szorongássá sűrűsödött benne. Éppen az volt a baja, hogy rettenetesen egyedül maradt a szó mindenféle értelmében, és minden mozdulatából, szavából valami mélységes szomorúság áradt. A félelem, a magány és a szomorúság tette számára elviselhetetlenné az életet, de most még az utolsó perceiben is áltatja magát, és el akarja hitetni magával azt, amit a világgal: nem félek, nem vagyok egyedül, nem is vagyok szomorú.
Ezeket a mondatokat hallva az angyali üzenet jutott eszembe, amit karácsony éjszakáján hallhattak a nyájuk mellett virrasztó pásztorok: „Ne féljetek, hirdetek nektek nagy örömet. Szabadító született.” Jézus Krisztus tehát azért született, hogy az emberi élet alapnyomorúságain segítsen, hogy megszabadítson minket a gyötrő félelmektől, a nyomasztó magánytól, és hogy átélhessük ezt: karácsony óta senki nincs egyedül, aki Krisztusban hisz, hiszen Ő Immánuel, benne velünk az Isten, ezt tapasztalja meg az, aki Őt elfogadja.
De vajon szükségünk van nekünk erre? Nem tudunk magunkon segíteni? Dehogynem! Úgy, ahogy megpróbáljuk legalábbis. Ez a doktornő is arra készült, hogy másokon segítsen. Összeroppant, megsérült, elborult elméjű embereket visszasegítsen a közösségi életbe. És ehhez a munkához egyre hatékonyabb eszközeink vannak, és vannak olykor eredményei is ennek a munkának. Csak éppen akik ezt végzik, azok tudják a legjobban, hogy mennyire részmegoldások azok, amikhez eljutnak. És hogy éppen a félelmet, a magányt és az örömtelenséget gyökerében nem tudjuk megfogni, és nem tudjuk kihúzni az emberi életből.
Megrendítő ennek a filmnek az a részlete, amikor ez a megmentett doktornő víziójában egyik betegével beszélget, és csodálkozik annak az elesett állapotán, hiszen kezelték. Az ezt mondja: igen, kioperálták a szorongásaimat, de megmaradtak a hétköznapi félelmeim. És akkor ennek a vallomásnak megrendítő illusztrációjaként egy véget nem érő szalagot húz ki a beteg szájából, amire fel vannak jegyezve a hétköznapi félelmek. Tudjuk egymást kezelni, sok jót, sok eredményt el tudunk érni a fáradozásainkkal, de a félelemtől, a magánytól és az újra és újra reánk telepedő szomorúságtól nem tudjuk egymást megszabadítani.
Amikor ez az ember, aki mások szabadítására szentelte az életét, szembekerül a maga élete megoldatlanságával, és nem tud szabadulni a saját félelmeitől, nem lát más kiutat, mint hogy véget vet az életének. Jöjjön a megváltó halál! Kevesen tudják, hogy akiknek ez a kísérletük sikerül, az égvilágon semmit nem oldottak meg, sőt a maguk teljes megoldatlanságával kényszerülnek oda Isten elé, és lehetetlenné tették a maguk számára azt, hogy újat kezdjenek.
De mi a félelemnek, a magánynak és a szomorúságnak a gyökere? Az, hogy az ember megpróbálja a lehetetlent, azt tudniillik, hogy Isten nélkül éljen. Mi mindannyian úgy születünk, hogy Isten nélküli állapotba születünk bele. Ez a földi élet egyebek között arra adatott, hogy újra visszakerüljünk ahhoz, akihez tartozunk, a mi Istenükhöz. Isten nélkül mindig lesznek gyötrő félelmei az embernek. Kis gyerek korában és idős korában, szegényen és gazdagon, kudarcok közt és eredményeket elérve, életében és halálának órájában egyaránt. Isten nélkül nem lehet miénk az a csendes, de minden körülmények között elvehetetlenül megmaradó öröm, ami még a szenvedés és veszteség napjaiban is mássá tesz.
A Biblia ezt az Isten nélküli állapotot nevezi bűnnek. Nem szeretjük hallani ezt a szót, sokak számára semmit sem jelent már. Ez a bűnnek a tartalma: majd én egyedül. Isten nélkül is tudom ezt. Jézus Krisztus azért született, hogy a bűn kérdését oldja meg, hogy ebből az alapnyomorúságból mutasson kiutat, és visszasegítsen minket Istenünkhöz. Természetesen ehhez magához hit kell már, hogy valaki ezt felismerje, elismerje, megnyíljék a szeme arra, hogy meglássa, elfogadja azokat az igazságokat, amiket a Szentírás erre nézve mond, és észreveszi azokat a tényeket, amik körülvesznek minket és ezt erősítik meg. De nem tudok nektek mást hirdetni, akár hiszitek, akár nem, csak azt: karácsony azért volt, hogy Jézus ezekből a nyomorúságokból adjon nekünk valóságos szabadulást.
Éppen ezért a felolvasott igéből szeretném most nagyon mélyen szívetekbe vésni: Szabadító született ma néktek! Ezt mondja az angyal a pásztoroknak. Az Újszövetség eredeti nyelvén így hangzik ez: Szótér született. Ennek a szónak hármas alapjelentése van: 1- ha halálos veszedelemből kiszabadítani valakit, 2- ha nincs közvetlen életveszélyben, akkor attól megőrizni, megóvni, védeni, 3- ha valakivel jót tenni, boldoggá tenni, vallásos értelemben üdvözíteni. Életveszélyből kimentetni, veszedelmektől őrizni, és megáldani, megajándékozni valami olyasmivel, amit önmagától soha nem érhet el. A Biblián kívüli irodalom használja ezt a szót gyakran királyokra, hadvezérekre. Még az Ószövetség is ezt mondja: a bírák ilyen Istentől rendelt szabadítók voltak. Az Újszövetség azonban egyetlen egyszer sem mondja ezt emberre. Az esetek kétharmadában Jézust nevezi Szabadítónak, a többi igehelyen Istenről van szó, amikor szabadítást emleget. Egyébként amikor ezt olvassuk a magyar bibliánkban: Megtartó, Megváltó, üdvözítő, akkor ez mind, mind ezt a szót akarja valahogyan visszaadni. nyugodtan mondhatnánk mindenütt ezt a számunkra kifejezőbb fordítást: Szabadító. Alapigénkben is ez fordul elő: „Szabadító születet ma néktek!”
Ez azt jelenti, hogy Isten valami olyan szabadulást kínál fel az embernek, amire önmagától képtelen, amire egyszerűen nincs lehetősége. Hiszen önmagában be van zárva a születése és a halála közé. Legfeljebb ez áll szabadságában — és erre sokszor milyen büszke —, hogy a halál időpontját előbbre hozhatja, erőszakosan, mesterségesen, és ezzel még lehetetlenebb helyzetbe hozza önmagát. Ha azonban Jézus Szabadítónak született, akkor ez feltételezi azt, hogy rászorulunk a szabadításra, megkötözött emberek vagyunk, és a magunk erejéből nem tudunk megszabadulni. Megint egy olyan állítás, amely ellen tiltakozunk mindaddig, amíg Isten igéje meg nem világosítja a szemünket, és nem látjuk meg, hogy az valóban így van.
Ennek az esztendőnek a legnagyobb lelkigondozói tapasztalata az volt számomra, hogy milyen iszonyatosan bele tudnak bonyolódni emberek a maguk élete szálaiba, és ugyanakkor az, hogy Jézus milyen reménytelen helyzetekből is tud adni szabadulást.
A napokban egy beteghez kellett menni, s elvittek autóval. A Moszkva téren belekerültünk egy dugóba. Az ügyeskedők miatt minden elképzelhető irányba álltak az autók, senki nem tudott tovább haladni. Azt mondta a gépkocsivezető: látja, olyan ez a nagy város néha, mint egy gubanc, meg mint a mi életünk. S erről kezdtünk beszélgetni. Olyan lesz az ember élete néha, mint egy nagy gubanc, nem lehet találni a szál végét. Gubanc vagy szőttes? A szőttesben a szálak rendeződnek, ott valami gondolat jelenik meg. A gubanc csak szenvedést okoz, és csakugyan ilyen lesz sokszor egy-egy ember élete.
Egy elhanyagolt, sötét szoba sarkában ül egy idős ember, aki valamikor nagy sikereket ért el a munkájával, és sorolja a keserűségét: látja, így omlott össze a karrier, összeomlott a család, s összeomlott az egészség is. Ki segíthet rajtam? Lassan elsüllyed a hajó, elnyeli a tenger. De attól rettenetesen félek. El kellett mondani neki, hogy nem kell elsüllyednie a hajónak, mert volt már olyan, hogy süllyedő hajóról kiáltottak szabadítóért, és a Szabadító megjelent, a hajó kikötött a túlsó parton. Túlsó part is van, és ott várnak minket.
Fiatalember fekszik a zárt osztályon. Nem bírta ki az élete kudarcait, házasságának a csődjét. Idegen szerelmekbe menekült. A szó szoros értelmében az teljesedett be az életében, amit az Ézsaiás 3. részében így olvasunk: „Hét asszony fog meg egy férfit, és azt mondják: a magunk kenyerét esszük, csak hadd neveztessünk rólad.” Nem tudott kikeveredni a gubancból és beleroppant. A karácsonyi evangéliumot kellett hirdetni neki: Szabadító született nékünk! Nincs az az ember, aki rendet csináljon az életünkben. De van Isten, aki emberré lett azért, hogy kiszabadítson minket a gubancból. Jaj, de nehéz ezt elhinni! Ő megpróbálta. Egészen különös volt az, ahogyan javult az állapota. Ma már teljesen ellátja a munkáját, és Isten teremtő csodája az, ahogy rendbe jött a házasságuk is. Csak hát ehhez alázat kell, őszinte bűnbánat kell, ehhez hinni kell! S ki tud közülünk hinni? Magától senki. Még ez is a szabadító Krisztus ajándéka.
Nem hiszitek? Azt mondja az evangélium: Szabadító született ma nektek. Olyan Szabadító, aki minden félelmünkből és minden megkötözöttségünkből ki tud szabadítani. Legyen az egy gondolat, egy kapcsolat vagy egy bűn. Elképesztő félelmek gyötörnek embereket. Sokszor bennük nem tudatos, csak azt érzik, hogy valami elviselhetetlen. Sokszor maguk is meglepődnek, amikor meg kell fogalmazni, vagy amikor más valaki ezt mondja: nem erről van szó? De igen!
Fiatalasszonnyal találkoztam az utcán. Tele van félelemmel. Még nem kapta meg a szövettani vizsgálat eredményét. Biztos, hogy rákja van. Érzi is már. Itt is fáj, ott is fáj, már áttétek is vannak. Másnap megjön az eredmény, hogy negatív, semmi baja. De már búcsúzott az élettől, és rettegett a haláltól.
Ó, de sokan vannak így! Okkal vagy ok nélkül. Félünk az öregségtől vagy öregedéstől, félünk a magánytól, attól, hogy elveszítjük a társunkat, attól, hogy elhalad az idő, és már nem kapunk társat, attól, hogy meg tudjuk-e tartani a társunkat. Ha elveszítettük, vissza tudjuk-e nyerni. Akinek kevés a pénze, magát félti, hogy mi lesz vele, akinek sok a pénze, a pénzét, mi lesz azzal. Mindentől tudunk félni.
Szabadító született ma néktek! Ne féljetek, örüljetek! Van okotok örülni! Csak akkor, ha megértitek, hogy Ő valóban Szabadító! Őnélküle pedig az történik — ami szintén az említett filmben hangzik el —, hogy egyre több sérültje lesz a félelemnek, és a lelki nyomorúságok hada vándorol egymásba kapaszkodva egyre nagyobb rettegésben.
Ezzel szemben Isten gyermeke, Dávid, azt mondja egy helyen: „Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned.” Ez nem hetykeség, ez nem a bajok lebecsülése, ez hit. Ez az ember tudja, hogy nem egyedül van. Ő nincs egyedül. Ő tudja, hogy az Isten, az Immánuel, velünk lévő Isten, bízhat benne minden körülmények között.
Isten ki tud szabadítani mindenféle megkötözöttségünkből. Ó, de sok minden megkötöz minket! Egy-egy téves gondolat, rossz családi beidegződések, személyes hibák, hiúságok, önámítás. Nem szeretünk róla beszélni, de még az ördög szorítása is megkötözhet.
Ismerek valakit, aki nagyon szeretne hinni, és nem tud. Eljutott oda, hogy ha valaki segíthet rajta, az csak Isten lehet. De nem ért az igéből semmit. Mindig elalszik imádság közben. Istenkáromló gondolatai támadnak. Azután egy alkalommal kiderült: hosszú ideig foglalkozott okkult dolgokkal. Ún. magasabb szellemi tudománnyal is. Elkészíttette a horoszkópját is. Különböző vallások isteneivel kacérkodott. Azt hitte, mindez ártatlan és ártalmatlan dolog. És egyszerűen megsüketült az ige iránt. Hiszem azt, hogy Jézus még őt is ki tudja szabadítani.
Szabadító született ma nékünk! Minden szót külön szeretnék hangsúlyozni. Azt is, hogy Szabadító, azt is, hogy ma. Mert belépett a történelmi időbe, osztályos társunkká lett, mindenben szolidaritást vállalt velünk. És néktek született. Nem úgy általában az emberiségnek, nekem. A magam nyomorúságain akar és tud segíteni.
„Nem azért jött az Emberfia, hogy kárhoztassa ezt a világot, hanem, hogy megszabadítsa azt” (Jn 3,17). „Jézus Krisztus azért jött, hogy megszabadítsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1Tim 1,15) — vallotta Pál apostol.
„Azért jött, hogy megkeresse és megszabadítsa azt, ami elveszett” (Lk 19,10).
Az apostolok nagy erővel hirdették pünkösd után: „Nincsen senkiben másban szabadulás, és nem adatott az ég alatt más név, amely meg tudna tartani minket, csak a Jézus Krisztus” (ApCsel 4,12).
Hogyan? Ugyanott olvassuk ezt a mondatot: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul” (ApCsel 2,21).
Ha valaki nemcsak játszani akar karácsonyi gondolatokkal, hanem szabadulni szeretne a maga gubanc életéből, annak most ezt mondja az ige: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, megszabadul.” És aki elfogadja az igazság evangéliumát, komolyan veszi a hangzó igét, az megszabadul.
Nem tudok mást tenni, csak ezt hirdetni. Hiszen az igéből is tapasztalom nap mit nap. Te meg nem tehetsz mást, mint segítségül hívod az Úr nevét. És akkor Ő elvégzi a maga szabadítását. S akkor dicsőíthetjük Őt együtt. Ezt a karácsonyi ragozást jó lenne, ha megtanulnánk: én hirdetem, te segítségül hívod, Ő megszabadít, és akkor mi dicsőítjük Őt együtt. Így lehetne igazi karácsonyunk!
Ezek után most már csakugyan nincs más kérdés, csak az, hogy ki akarja ezt komolyan? Akarsz-e megszabadulni, vagy mehet tovább így minden, mint eddig? Vergődni akarsz-e tovább is, vagy elkezdenél végre élni? Félni vagy örülni? Elsüllyedni vagy megérkezni? Egyedül botladozni, vagy vele haladni előre az úton? Szabadítónak érkezett Jézus!
Válaszoljunk egy olyan énekverssel, amelyikben kétszer is előfordul ez a bizonyságtétel:

Ez Úr Krisztus, mi Istenünk,
Nyavalyáinkból kimentőnk
Ő lészen az Idvezítő,
Minden bűnünkből kivevő.
(316,6 dicséret)

Imádkozzunk!
Egy emberként kiáltunk most az ősi igével: szabadításodra várok, Uram! Nem gondoltuk, hogy mindenből ki tudsz szabadítani. Félelmekből is, magányból is, szomorúságból is. Olyan sok mindentől félünk. Félünk az léttől, félünk a haláltól, mert nem téged látunk egyikben sem. Nem te vagy nekünk az élet, Úr Jézus Krisztus. Nyilván ezért ragaszkodunk annyi mindenhez, és ezért mellőzünk annyira téged.
Köszönjük, hogy fontosak vagyunk neked, ebben van az életünk. Annyira szeretsz, hogy az életedet adtad értünk. Akkor is, ha ez a jó hír most talán még semmit sem jelent nekünk, ebben van az életünk, földi életünk minden nyomorúságának a megoldása, és az örök életünk ajándéka.
Könyörülj rajtunk, hogy felismerjük ezt végre. Olyan nagy szükségünk van a szabadításodra. Így szeretnénk segítségül hívni most a nevedet. Szeretnénk hinni igazán, hogy nincsen senkiben másban szabadulás, és nem adatott az ég alatt a földön más név, amely megtarthat minket, csak a te neved, Urunk, Jézus Krisztus.
Ajándékozz nekünk karácsonyra szabadulást abból a gubancból, ami most leginkább gyötör. Ajándékozz szabadulást azoknak, akik itt is szenvedő szívvel vannak. Gyászból, magányból, megkötözöttségből adj valóságos szabadulást. Adj szabadulást ennek a világnak, adj valóságos békességet, adj kenyeret az éhezőknek, bocsánatot a bűnösöknek, társat az egyedül levőknek. Adjál minket társul az egyedül levők mellé.
Könyörgünk a szomorú szívűekért, akik úgy érzik, hogy semmi okuk nincs az örömre. Te nekik is nagy örömet hoztál, ami az egész népnek, mindenkinek öröme lesz.
Könyörgünk hozzád közeli és távoli szeretteinkért, gyülekezetünkért, egyházunkért. És azért, hogy ne csak minket szabadíts meg, hanem ha úgy tetszik neked, használj bennünket szabadító munkád eszközéül.
Ámen.