„ÖREGEN, BETELVÉN...”

1977. február 27, vasárnap

Alapige

„És kimúlt és meghalt Ábrahám jó vénségben, öregen és betelve az élettel.”

Imádkozzunk!

Ámen.

Egy adott esetből kifolyólag már a csütörtöki bibliaórán az öregedés, öregség és az életkor kérdéseiről beszélgettünk. Néhány kérdés nyitva maradt, folytassuk most ezt az abbamaradt elmélkedést. Talán még akkor is érdemes ezt folytatnunk, ha sokan közülünk most arra gondolnak, hogy minden egyéb gond terheli őket, csak egyelőre még az nem, hogy az öregséggel kellene szembenézniük.
Lehet, hogy így van, de valaki azt mondta egyszer, hogy a fiatalság olyan hiba, amelyik minden nappal kisebb. És a régi bölcsesség azt tartja, hogy mindnyájan megöregszünk, ha előbb meg nem halunk. Úgy, hogy vagy az öregség, vagy az élet és halál mezsgyéjével kapcsolatos kérdések feltétlenül elénk kerülnek, nem árt, ha néha gondolkozunk ezen. És ha magunk még nem érezzük is nagyon, hogy öregszünk, - bár ennek a jeleit a legtöbben tapasztalhatjuk, - körül vagyunk véve öregekkel: szüleink, nagyszüleink, munkatársaink, a gyülekezet öregei itt élnek körülöttünk. Jobban tudnánk őket szeretni és segíteni, ha jobban ismernénk, hogy mit tanít a Szentírás az öregség értelméről. Mert végső soron minket mindig az érdekel, hogy Isten igéje hogyan igazít el bennünket életünk különböző kérdéseiben.
Nos, így folytassuk a csütörtöki gondolatmenetet. Először mondjunk valamit arról a különös fogalomról, amivel az Újszövetség az öregedést, öregséget jelöli, azután nézzük meg, hogy mikor is kezdődik el a rossz értelemben vett öregedés az ember életében, és végül ennek a derűs, reménykedő öregnek, Simeonnak a példájára nézve, azt figyeljük meg, hogyan maradhat fiatal egy öreg ember is.
I.
Először tehát néhány szót arról, hogy mit mond nekünk az Újszövetség arról, mi is az öregedés, az öregség. Nagyon érdekes szót használ a Biblia erre. A „hélikia” kettős jelentésű szó, amelyik egyidejűleg hordoz mennyiségi és minőségi jelentéstartalmat. Tehát jelenti a testi növekedést is a szó fizikai és biológiai értelmében, s ugyanakkor a lelki fejlődést is. (Nincs külön szó a kettőre. Ez a kettő ugyanaz). Jelenti az évek számát, és az évek során felgyűlő tapasztalatot, életbölcsességet, lelki értékeket is. Jelenti a nagykorúságot a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Idézek néhány ismerős bibliai helyet, hogy lássuk, milyen kedvesen fonódik egybe ez a kettős-egy jelentés a Biblia gondolkozásában. Éppen olvastuk az imént, hogy a kis Jézus növekedett testének állapotában, erősödött lélekben, és az Isten és emberek előtt való kedvességben. Ez a kettő szép harmóniában együtt haladt. Azután ismerjük a vakon születettnek a meggyógyítását, akinek a szüleit is megidézik a bírósági tárgyalásra. Ők félnek és azt mondják: elég idős már ő, őt kérdezzétek. Amelyik szó itt szerepel, az szerepel az Efézusi levél 4. részében is, ahol Pál azt mondja: jussatok már el érett férfiúságra, felnőtt hitre, és Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére. Elég idős már, tehát nagykorú, tanúskodhat ő maga is a törvény előtt, nem kellenek a szülei. De legyetek a hitben is nagykorúak, érettek, felnőttek, - mondja Pál apostol. A Hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Kicsoda növelheti meg termetét egy arasszal aggodalmaskodással?” Itt is az a szó van, hogy kicsoda növekedhet, ilyen értelemben. De amikor arról van szó, hogy „növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésében”, akkor megint ez a szó szerepel. Van ennek tehát testi és lelki, mennyiségi és minőségi jelentése egyaránt.
Éppen ez az, ami minket elgondolkoztat. Amikor a Biblia növekedésről, és ezen belül öregedésről, idősödésről szól, akkor mindig egyidejűleg ezt a kettőt tartja szem előtt. És ebből az következik - és ez egyértelmű tanítása a Szentírásnak -, hogy ezt a földi életet nem arra kaptuk, hogy megöregedjünk, hanem arra, hogy megnövekedjünk, megérlelődjünk lelkileg, miközben csöndesen öregszünk. Van, aki nagyon megöregszik, van, aki alig éri el az öregkor határát, és már ki kell lépnie az életből. Fiatalokat is hazaszólít néha Isten. De nem ez a döntő, nem ez a mennyiségi része a döntő az öregedésnek, hanem, hogy közben mi történik. Nem az életünk tartama, hanem az életünk tartalma. Nem az, hogy mennyit töltünk el itt a földön, hanem, hogy mivel töltjük el azt az időt, amit arra kaptunk, hogy az életünk, éveink, mint egy keret, megteljenek valamivel. Mivel?
Olyan kedves ez a tudósítás, tulajdonképpen egy ókori gyászjelentés ez, amit felolvastunk a Mózes első könyvéből: „Kimúlt és meghalt Ábrahám jó vénségben, öregen, betelve az élettel.” Anélkül, hogy pontosan magyaráznám, csak kérdés formájában hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy kicsoda az Élet? Ki mondotta azt: „Én vagyok a feltámadás és az élet” Íme ez az emberi élet célja, hogy az alatt a néhány esztendő vagy évtized alatt, amit kapunk, beteljünk egészen az Élettel, nagy kezdőbetűvel írva: Jézus Krisztussal. Erre kaptuk ezt az életet. Ez az igazi növekedés, ez az öregedésnek a tartalma: Ővele betelni. Az élet tehát - amint egyszer valaki nagyon találóan mondta -, valóban nem tartam, hanem minőség. Nem az élt gazdag életet, aki hosszú esztendőket töltött a földön, hanem az, aki nagyon meggazdagodott Jézus Krisztusban. Akinek a földi élete, emberi teste talán már megöregedett, elfáradt, rozoga egészsége és fizikuma csodálatos mennyei kincseket rejteget. „A mi kincsünk cserépedényben van”, - írja Pál apostol. Cserépedény ez a mi testünk. De arra kaptuk, hogy kincs kerüljön bele. És Isten kész megtölteni gazdagon kincsekkel. És az idősödés, az előrehaladás, a gyarapodás ezen mérhető le igazán.
Hadd mondjam azt az idősödő testvéreknek, akik egyre több jelét észlelik magukon az öregedésnek, hogy ne azzal bajlódjanak, és minél kevésbé arra koncentráljanak. Az öregedés célja Isten igéje szerint nem az, hogy egyre többet keseregjünk azon, ami már nem működik jól, ami régen örömöt szerzett, most csak panaszos, az egészség, stb., hanem hogy egyre jobban figyeljünk oda, hogy mi van ebben a néhány évtizedben, amit itt eltöltöttünk. Mi van ebben a betegségekkel, gyengeségekkel ,megvert testben? Olyan cserépedény-e ez, amiben kincs van, amiben Isten egyre több kincset tud elrejteni. Nem azért, hogy ott álljon, pangjon, hanem azért, hogy átfolyjon rajtunk és mennyei kincsekkel tudjunk szolgálni másoknak.
Áldom Istent azokért az öregekért, akikkel gyerekkorom óta megajándékozott, akik így tekintik a maguk egyre törékenyebbé váló cserépedény-életét, hogy odatárják Istennek, töltse meg kincsekkel azokat. Mit gazdagodtam én ezekből az öregekből, akik a mennyei kincseket szívesen adták tovább mindig nekünk, szeleburdi, felszínes, a magunk cserépedényében még vajmi kevés kincset hordozó fiataloknak! Gyönyörű küldetés és Isten igéje szerint ez az egyik célja: telítődni mennyei kincsekkel, és ezeket csöndesen továbbadni másoknak. Ingyen vettétek, ingyen adjátok, még csak dicséretet se várjatok érte, még csak azt se, hogy észrevegyék. Ne titeket vegyenek észre, vegyék észre Istent, aki a ti egyre törékenyebb cserépedényetekbe egyre több kincset ajándékoz és áldást ad. Mert ezt az életet arra kaptuk, hogy megjelenjen benne az a másik élet, az örök élet. És minél több időt töltünk ezen a földön, annál inkább meg kell telni ezzel az élettel. És ha a Biblia arról szól, hogy a magas életkor Isten ajándéka, akkor ezt mindig ilyen értelemben mondja, hogy nem önmagában, hanem azért, mert aki több időt tölt itt, több lehetősége van arra, hogy beteljesedjék és továbbadjon másoknak.
Vajon ezzel töltjük-e az éveinket? Miközben telnek az éveink, telítődik-e az életünk Jézus Krisztussal, az Élet fejedelmével?
II.
Mikor kezdődik egy ember életében a rossz értelemben vett megöregedés? Csak három megállapítást hadd mondjak erre. Sokkal többet is lehetne, de talán ezek a legjellemzőbbek.
1) Az egyik, amit vegyünk észre, hogy Isten bennünk végzett munkája elsősorban abban mutatkozik meg, hogy megújít bennünket, hogy folyamatosan foglalkozik velünk. Nemcsak elindít a hit utján valakit, hanem azt időről időre megújítja, megtisztítja. Szakadatlanul formál minket Isten. Aki ezt engedi, igényli, kéri és örömmel fogadja, az sohasem öregszik meg. Lehet nagyon magas az életkora, de lelkileg, szellemileg mindig fiatal marad. Akinek az az alapállása: Uram, szavadra kész vagyok változni bármikor, bármiben, az mindig fiatal marad.
Figyeljétek meg az ilyen beállítottságú hívő embereket, hogy sokszor nagyon rozoga egészséggel is, nagyon sok munka, nehéz élet után megfáradva is, a fiatalosságnak milyen tiszta jellemvonásai látszódnak meg rajtuk. Aki kész változni Isten szavára 80 évesen is, 90 évesen is. Mihelyt ez a készség kimúlik valakiből, megszűnt fiatalnak lenni, és elkezdődik az öregedés gyors folyamata még akkor is, ha csak 40 éves vagy 18. Ettől függ az, hogy ki mennyi idős lélekben. Nyitott-e az Úr előtt, kész-e változni bármiben, amit neki Isten mond. Ott van-e benne az az alázat, hogy még nem birtokolom az igazságot. Ugyan már, nevetséges még a gondolat is. Valamit megismertem belőle. Sokszor inkább csak megsejtettem valamit az igazságból. De még tanulni szeretnék, tökéletesedni, még beteljesedni jobban az élettel, Krisztussal. Még sok híja van annak, hogy a teljességet elérjem. Éppen ezért kész vagyok mindig változni, ha Ő hívja fel erre a figyelmemet.
Nem régiben beszélgettem valakivel, akinek a beszámolójából egészen világossá vált, hogy annak a sok problémának, ami körülötte van, elsősorban ő az oka. Próbáltam testvéri szeretettel nyíltan, nem általános célozgatás formájában megmondani: tessék nézni, hát itt is nyilvánvaló volt, ott is nyilvánvaló volt, elsősorban magának kellene változnia. Higgye el, hogy ha nem is egy csapásra, de fokozatosan rendbe jönne sok minden, ha kicsit szelídebb lenne. Nem is kicsit, hanem úgy, ahogyan azt az ige mondja. És elmondtam, hogy Isten igéjéből mit értettem meg erre az esetre nézve. És szinte ijesztő volt ahogy köszöngette és mondogatta; igen, ezt én is gondoltam, mondtam is én már a főnökömnek is, ennek is, annak is, hogy ezekre a szempontokra kellene figyelniük, és akkor minden másképp lenne. Kétségbeejtő lelki süketség tárult a szemem elé egy fiatal ember életében, aki már semmit nem tud befogadni, aki már semmilyen változásra nem kész, és talán nem is képes, hacsak Isten keményen meg nem szólítja vagy össze nem töri. Az öregedés ott kezdődik, amikor Isten szavára sem vagyok hajlandó változni.
2) A másik, amire érdemes odafigyelni: a lélektan általában a test, lélek és szellem hármasságában beszél az emberről. Persze ez nem azt jelenti, hogy három részből áll az ember, inkább csak módszertani megközelítés ez. A Biblia hangsúlyozza, hogy oszthatatlan egység az ember, és ha test, lélek, szellemről beszélünk, akkor inkább csak ezeknek a működési egységeként értelmezzük az embert. Egy hasonlattal azt mondhatánk, hogy ha mindannyian egy rádiókészülékhez hasonlítunk, akkor a rádió alkatrészei, doboza az emberi test. A készülékbe vezetett áram a lélek. És az adás, amit vesz és továbbad, az a szellem. És ha ezt a hasonlatot minden fogyatkozásával együtt elfogadjuk, akkor ezt a merész kijelentést szabad mondanunk: az ember tehát test, lélek, és kaphat szellemet is. Tudunk gyártani készüléket, feszültség alá lehet helyezni, és vagy van adás vagy nincs. És addig fiatalos egy ember, amíg van adás, amíg tud mit venni és továbbadni, addig van értelme az egész apparátusnak. Ha nincs adás, hiábavalóvá, értelmetlenné válik az egész. Lehet, hogy kifogástalan a készülék, működnek még a szervei, lehet, hogy feszültség alatt is van, adottak a pszichikus energiák bennünk, de ha nincs szellem, ha nincs üzenet, ami az egészet birtokba veszi, működteti, használja, az egésznek értelmet ad, akkor menthetetlenül elkezdődik egy rohamos öregedés.
Hamburgi orvoskutatók alkották meg a nyugdíjhalál fogalmát nemrégen. Megfigyelték, amit mindannyian megfigyelhetünk, csak ők tudományos következtetéseket is vontak le belőle, hogy sokan, akik a nyugdíjba vonulásuk vagy nyugdíjba küldésük után nem tudják értelmes feladatokkal kitölteni az életüket, orvosilag bármilyen egészségesek is, rövid időn belül meghalhatnak. Míg olyan kortársaik, akiknek van miért élniük, égniük, rozoga egészséggel is hosszú ideig bírják. Nos ez az, hogy van adás vagy nincs adás. Van miért élni, égni, szolgálni az embernek, vagy üressé válik az élete.
A Szentírás evangéliuma az mindannyiunkhoz - és ebben az összefüggésben különösen az idős testvérekhez -, hogy Isten mindenkit tud használni. Istentől az idős számára is érkezik adás. Fontos lehet mindenki, és tud használni mindenkit, aki kész beállni az Ő szolgálatába. Ezt kell fölismerni sokszor a nyugdíjba vonulás után, vagy egy-egy súlyos betegség után, hogy mi az az új hely, amit Isten kijelölt nekünk, ahol használni akar. Mert akar és tud használni, ha készek vagyunk engedni neki. Itt van ez az idős asszony, akiről nem is tudjuk, hogy hány éves, csak azt jegyzi meg Lukács, hogy 84 éve özvegy volt már. Tehát idősebb volt 84 évesnél. És szüntelenül a templomban volt, böjtölt és imádkozott, és amikor a Lélek kényszerítette, mondott mások vigasztalására igét, isteni üzenetet. Ott volt állandó készenlétben, csendesen, észrevétlenül, és mégis úgy, hogy mennyei erők sugározhattak rajta keresztül. Sugározni kellene megtanulniuk az idős embereknek. Nem feltétlenül beszélni, nem feltétlenül tenni, amihez hozzászoktak 60-70-80 éven keresztül, kiengedni sok mindent a kezünkből, de sugározni: telítődni és átengedni magukon mennyei erőket.
3) További megállapításunk, hogy az ember mindenképpen a test és a lélek feszültségében él. Ez a feszültség élteti is. Persze mást akar a test és mást a lélek. A testre hat az anyag lefelé húzó gravitációs ereje, a lélekre pedig a szellemnek emelő ereje. (Ne úgy értsük, mintha csak a lélek halhatatlanságát hinnénk. Isten kegyelme az egész ember életébe tör be és az egész ember kap örök életet. De ilyen vonatkozásban szabad ilyen megkülönböztetést tennünk.) Olyan helyzetbe kerülünk mindnyájan, mint az űrhajó, amelyiket vonzza magához, lefelé a gravitáció, de a rakéták tolóereje mégiscsak nagy magasságokba röpíti.
Hol kezdődik a rossz értelemben vett öregedés? Ott, amikor valaki nem enged már a tolóerőnek, az emelőerőnek. Amikor teljesen a testével van elfoglalva, amikor csak az érdekli, hogy ki milyen gyógyszert szed, kinek milyen tünetekben jelentkezik ez a betegség. Csak az étrendje, a kényelme, a nyugalma érdekli. Csak a test, ennek a lefelé húzó erői hatnak rá, földhözragadt ember lesz, és a végén belesüpped a sárba, elevenen eltemeti magát. És ehhez nem kell nagyon idősnek lenni. Ez nagyon fiatal korban is megtörténhet, hogy valaki csak a gravitációnak enged - az mindig kényelmesebb -, és csak a testi dolgokkal törődik. Csak ezen a síkon tud mozogni. De akire hatnak Isten Szentlelkének az emelő erői, aki kiteszi magát ilyen hatásoknak, igének, imádságnak, aki szolgálatot vállal, aki a Szentlélek erejét keresi és engedi érvényesülni az életében, az nem nehezedik bele soha a sárba, azt Isten igéje mindig emelni fogja annyira, hogy talán minél öregebb lesz, annál kevésbé érzi a testnek a súlyát.
Gondoljunk Illésre, aki éppen a halála előtt veszítette el a test súlyát, és telítődött meg a küldetésével annyira, hogy úgy halt meg, hogy elragadtatott, fölemeltetett, nem eltemettetett Inkább csak jelképesen mondom, hogy lehet így meghalnunk, hogy nem a lefele húzó erők diadalmaskodnak, és végül is egy sírba kerülünk, hanem Isten vonzása diadalmaskodik. Úgy múlunk ki, hogy észre sem vesszük, mert mindig a szolgálat töltött el. Pál apostol minél közelebb kerül földi élete végéhez, és minél több nyomorúsággal kell küzdenie, annál kevesebbet törődik magával, annál hangsúlyosabb lesz az: „semmi sem számit, még az én életem sem drága, csak hogy azt a szolgálatot elvégezzem, amit Jézus Krisztustól vettem.” És gondoljunk éppen Jézus Krisztusra, aki még a kereszten is, ahol pedig megértenénk, ha csak a test kínjai foglalkoztatták volna, - még a kereszten is minket emel egyre magasabbra: "Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek."
Persze mindezek közepette sem könnyű megöregedni és öregnek lenni. Azt mondják az idős testvérek, hogy igaza van Platonnak: "Félj az öregségtől, mert nem egyedül jön." Sokan jönnek és sokan támadják az embert, amikor az öregség jelei kezdődnek. Csak a biológiai rész is olyan, hogy egy csomó kellemetlenség támadhat. Azt mondják, hogy általában 4-5 centiméterrel csökken a magasságunk, az agy veszít súlyából, a reflextevékenység lelassul. Csökken a szervezetvíz- és ásványtartaléka. De mégsem az következik ebből, hogy mindnyájan tehetetlen, erőtelen, szánalmas öregekké válunk. Tizianról jegyezték fel: 100 éves korában még festett és akkor írta le ezt a mondatot: "Most kezdem érteni a művészet értelmét." Voltair 60 és 80 éves kora között írta a legsziporkázóbb leveleit, Schweizer Albertről tudjuk, hogy 80 éves elmúlt, és még gyógyított, írt, orgonált. Na de ők csak kivételek, és ők a nagyok. De mire számíthatunk mi? Itt érkezünk meg a felolvasott igéhez. Isten igéje mindannyiunk előtt megnyit egy utat, amelyik lehetővé teszi, hogy ha megérjük az öregkort, akkor is fiatalosak maradjunk. Simeon a példaképe ennek. Egy idős ember, aki tele van a fiatalság jeleivel. Hogyan volt ez számára lehetséges?
III.
E az ige négy jellemvonását sorolja fel ennek az öregembernek. Ezeket vegyük még sorba.
1) Isten igéjére figyelő ember volt. És megjegyezte az igéket. Magában hordta. Gyökeret vertek benne a megértett igék. Kapott egy kijelentést még régebben, és ez a kijelentés a szó szoros értelmében éltette őt. Úgy volt vele, hogy amíg ez be nem teljesedik, addig ő meg nem halhat, addig neki élnie kell. "Kijelentetett neki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát." Íme nem a tapasztalatok, nem az ismeretek, nem a kapcsolataink s nem a gyógyszerek éltetnek bennünket végső soron, hanem az, ha valakinek a számára Isten igéje válik éltető erővé, életté. Ez adott tartást öreg korában ennek az embernek.
2) A meglepő ebben a leírásban, hogy tele volt várakozással. A múltkor beszélgettem valakivel egy szociális otthonban, és ő mondotta: mit várhat már egy ilyen vén ember az élettől, mint én? Hát mit várhatott Simeon még? Mire várt? Isten ígéreteinek a teljesedésére. Melyik ígéretnek a teljesedésére? Hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. Az ő számára ez a szó szoros értelmében azt jelentette, hogy a megszületett Messiást, Jézust megláthatta még halála előtt. De a számunkra is érvényes ez az ígéret. Komolyan veheti bárki, hogy addig halált nem lát, míg észre nem veszi a láthatatlanul, de valóságosan jelenlevő dicsőséges Krisztust, míg a hit szemeivel fel nem fedezi őt, meg nem látja, hogy Ő az Úrnak Krisztusa. És ugyanakkor mindannyian reménykedhetünk abban, hogy egyszer majd megláthatjuk szemünkkel is őt úgy, amint van. Ez az előbbi az életnek Istentől rendelt tartalma, addig élni és úgy élni, hogy meglássuk őt, hogy hitre jussunk. A másik pedig a halálnak a tartalma, hogy meglátjuk azt, akiben itt hittünk. Ott már nem hitben járunk, hanem látásban.
Simeon élete azt példázza, hogy a test addig erős, amíg van mit várnia, van miben reménykednie az embernek. És nekünk van miben reménykednünk, mert vannak ígéreteink! Megfordul tehát a dolog. Van olyan, hogy a lélek kész lenne, de visszahúzza a test, és minél öregebb valaki, annál gyakrabban szoktak panaszkodni erre az emberek. De íme van olyan, hogy a lélek emelő ereje nagyobb lesz, mint a test visszahúzó ereje. A hit, az Isten ígéreteibe való kapaszkodás felülemeli az embert a gyengülő, idősödő testén, és győzelmes élettel ajándékozza meg.
3) És amit tudnunk kell róla: vezetés alatt élt. "És a Lélek indításából a templomba ment, amikor a gyermek Jézust odavitték a szülei." Azt mondják a hozzáértők, hogy öregkorunkra a legjobban beidegzett szokásaink maradnak meg. Gyengül az önkontrollunk, amit csak önfegyelemmel értünk el, azt egyre kevésbé sikerül megvalósítanunk. Az igazi énünk bújik ki öregkorunkra. Az, akik valójában vagyunk, nem az, akiknek látszani igyekeztünk nagy erőfeszítésekkel éveken keresztül. Nos, aki még öregkorában is szüntelenül figyel Isten vezetésére, az ezt jól beidegezte, jól begyakorolta. Aki egész életén át Őreá figyelt, az akkor is tud az Ő vezetése alatt élni.
4) Végül azt tudjuk róla, hogy örvendező ember volt. Minek örüljön már egy ilyen öreg ember - mondotta az előbb idézett kedves, idős ismerősöm. Hát minek örüljön? Simeon nem erre felel, hanem arra, hogy kiben örül. És a Szentírás mindig erről szól, hogy örüljetek az Úrban! Őbenne fiatalon és öregen is lehet örülni. És Őbenne békessége van az embernek, ha az élet harcaira készül, vagy az életből való eltávozásra készül, akkor is. "És ő karjaiba vette és magasztalta az Istent: most bocsátod el Uram a te szolgádat a te beszéded szerint békességgel, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet." Ez az ige jut eszünkbe: "Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk." Vagy a konfirmációkor elmondott káté felelet: "Mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem Jézus Krisztusé vagyok."
Ugye más így megöregedni, és más lenne így tekintenünk öregjeinkre, így segíteni őket, így könyörögni értük. Nem kell összeroskadni az öregség súlya alatt, emel minket itt is Isten szeretete és Szentlelke. Nem kell megszegényedni feltétlenül, lehet lélekben nagyon gazdagodni. Nemcsak ezt olvastuk Ábrahámról: „Meghalt jó vénségben öregen", hanem ezt is: "betelvén." Telítődik-e egyre jobban az életünk függetlenül az életkorunktól az élettel, Jézus Krisztussal? Akkor tudunk élni, akkor tudunk, ha kell megrokkant egészséggel elfogadni másoktól segítséget, így tudunk majd ezzel a békességgel átlépni élet és örök élet határán az örök életbe, ahol elkészített helyünk van.

Imádkozzunk!
Édesatyánk, múlnak a napjaink és az éveink feltartóztathatatlanul, és még sem érezzük, hogy egyre gazdagabbak vagyunk tebenned. Sokszor az ürességünket érezzük éppen akkor, amikor adnunk kellene valamit. Sokszor meg azt, hogy még azt is elszórjuk útközben, amit valamikor kaptunk tőled.
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, hogy nemcsak öregednünk, hanem gazdagodnunk is lehet. Érlelődhetünk, és a törékeny cserépedény-életünk telítődhet kinccsel, teveled, Urunk, Jézus Krisztus!
Köszönjük, hogy kész vagy használni minket. Ha megfáradunk, új erőt adsz, ha szem elől tévesztjük küldetésünket, feladatokkal bízol meg. Köszönjük, hogy kijelölted helyünket itt és elkészítetted odaát. Te kísérsz bennünket ennek a földi életnek az útján és vársz minket ott a célnál, a túlsó parton. Add nekünk ennek az örömét, biztonságát, békességét, és segíts minket az igédre figyelnünk, várakoznunk, reménykendünk. Taníts meg a vezetésed szerint élnünk, és tölts meg minket a te örömöddel. Most a te asztalodtól távozva majd a bűnbocsánat örömével is.
Ámen.